Művelődés

Kalotaszeg központjában, Bánffyhunyadon születtem és vissza-visszajárok szülein, testvéreim, nagyanyám sírjához kegyeletemet leróni Ilyenkor mindig meglátogatom régi osztálytársaim közül Buzás Márton barátomat, a hosszú ideig volt kurátort. Szobájában nézelődve megakadt a szemem a falon függő két csoportképen. Ezek a hunyadi Református Egyházi Dalkör tagjairól készültek, a középen Gábos Gyula énekvezér, a Kulturális Dalkör karnagya. Az egyik kép 1931 nyarán készült a Dalosverseny alkalmával, a tagok kalotaszegi viseletbe öltözötten, búzakalászos kalapban vannak, a másik 1932 októberében, a Dalkör zászlószentelési ünnepségén, középen a kalotaszegi népviseletbe öltözött zászlóanyával. Sajnos a zászlóanya személyét nem sikerük megtudnom, mint ahogy azt sem, hogy Gábos Gyula kántortanító úr Bánffyhunyadra jövetele előtt ki foglalkozott a helybeli Egyházi Daloskörrel. Fennmaradt a Daloskor jegyzőkönyve, melynek díszítése egy grafikus művésznek is dicséretére válna. Ebben a könyvben az alakuló Dalkör alapszabályai vannak lefektetve 18 paragrafusban, de sajnos nevek és évszám nélkül.

Emlékein között tartva Gábos Gyula személyiségét, felmerült bennem a kérdés, vajon ki is volt ő, aki zenei felkészültségét a hunyadi művelődés szolgálatába állította?

Gábos Gyula 1892. szeptember 17-én született Alsórákoson, tanítói családból. Apja és nagyapja is tanítók voltak. Az elemi iskolát Alsórákoson, a polgárit Sepsiszentgyörgyön, a kántortanító képzőt 1912-ben Székelykeresztúron végezte. 1912. szeptember 1-től Hiripen, 1913. szeptember 1-től Szamoskrassón volt kántortanító. 1914-ben katonai szolgálatra hívták be, 1915-ben a harctérre vitték. 1915. június 9-én orosz fogságba esett, ahonnan novemberében jött haza. 1921. december 23-tól július l-ig Magyarkapudon volt kántortanító.

Bokor Márton bánffyhunyadi esperes-lelkész hagyatékából előkerült levélben – Magyarkapud, 1922. április 11. keltezésű – írja: „Megválasztásomat tudósító sorait örömmel veszem tudomásul”, továbbá „Munkaerőmet két irányban szeretném felhasználni. Először kötelességeim pontos elvégzésére, másodszor további önművelésre, különösen zenei téren.” Így 1922. július 1-től 1957. december 15-ig Bánffyhunyadon működött, mint kántortanító. Tanítói minőségben 1948-ban vonult nyugdíjba.

Jól képzett zenész volt, zongorázott, orgonát, mint kántor művelte, hegedült, így a fogsága alatt 1917-ig tagja volt a Melles Béla által vezetett szalonzenekarnak. Szép tenor hangját 1923-ban egy kolozsvári magánintézménynél az énekszakon még képezte. Tanított zongorázni, hegedülni is, ő maga a bánffyhunyadi kulturális rendezvényeken énekszámokkal szerepelt. Kulturális-művelődési tevékenysége gazdag. Vezeti a Református Egyházi Daloskört, mellyel részt vett a Dalosszövetség által rendezett versenyeken és többször első díjat nyert. Vezeti a Hunyadi Munkás Ifjúság Önképzőkörének (HMIÖ) énekkarát. 1945–57-ig Bánffyhunyadon a Vegyes Szakszervezet, a Szövetkezet Központ, a Kórház és a TOZ énekkarát vezeti. 1957. december 16-tól 1976. április 3-ig bekövetkezett haláláig a Szatmári Láncos Templom kántoraként a Szatmári Református Egyházi Énekkart vezette.

Nem volna teljes az életrajz, ha nem mutatnám be Gábos Gyula kántortanítót, mint családapát. 1923. augusztus 12-én megnősül. Felesége Bánffyhunyad szülötte, Kati Anna, az én tanító nénim is volt. Fiai: Zoltán a BBTE professzora, Csaba már elhunyt, és László, aki Szatmáron él.

Még egy rá jellemző vonás: Dávid István Műemlék orgonák Erdélyben című könyve 51. lapján olvasható: „A hadi célokra elrekvirált orgona homlokzatsípok múlt év folyamán újra pótlást nyertek. E célra az Egyházi Dalárda egész pénzkészletét 12 700 lejt és a gyülekezet Gábos Gyula énekvezér gyűjtése által 185 lejt adományozott, a 1925 február 9-i jegyzőkönyv szerint.”

De ezen kívül egy nagytiszteletű László Dezsőnének írott 1971-ben keltezett levelében – amikor értesült arról, hogy a Zsoltárban levő énekek összhangosítását orgonára tervbe vették – írja: „Én erről korábbi időben nem értesültem, és magánkezdeményezésből a hónapokban összhangosítottam orgonára a 3 füzetben”, amit el is küldött. Ezzel le is zárhatnám a visszaemlékezést, de önkéntelenül foglalkoztat az utána történtek, a jelen és a jövő kérdése. Gábos Gyula kántortanító úr távozásával a kóruséneklés, ha nem is álladóan, de tovább él.

A Kalotaszeg című folyóirat 1998. szeptemberi számában Baloghné Kalló Anna zenetanár értékes cikke arra enged következtetni, hogy az iskola kórusa igyekezett a legfontosabb alkalmakkor szereplésével emelni az esemény művészi színvonalát.

Baloghné Kalló Anna önéletrajzát olvasva, egy sikerekben gazdag életút tárul elő. Nemcsak zenetanárként végzi munkáját, hanem a zene megszállottjaként kora ifjúságától kezdve a népdal avatott tolmácsolója.

1937-ben Kalotaszegen, Gyerővásárhelyen született Kalló István és Anna ötödik gyermekeként. Édesanyja körösfői, a Márton család tagja. Nyolchónapos koráig édes szülei nevelik, ezután az édesanyja húga, a Sárvásáron lakó Ambrus Sándorné Márton Kata örökbe fogadja. Nem véletlen, hogy népdalénekes lesz, hiszen nevelőanyja Bartók Bélának, Kodály Zoltánnak és még más népdalgyűjtőnek nótafája volt, és azt mondhatjuk, csecsemő korától a népdal lelket nemesítő légkörében nevelkedett. Alig 12 éves, amikor 1949 nyarán Jagamas János, Szegő Júlia, a Zeneművészeti Főiskola tanárai és Demény Piroska tanárnő népdalgyűjtő körútjukon őt is meghallgatják, és a Zeneiskolába tanácsolják. 12 évesen beiratkozik a Zeneiskolába. Tizedik osztályos, amikor Nagy István, a Zeneakadémia karvezető tanára átkéri a kórusórákra énekelni. Itt lehetősége volt a kórusirodalom műveit megismerni, és ezt hasznosítani később, mint tanár.

1956-ban érettségizett, és még ebben az évben sikeresen felvételizett a Gh. Dima Zeneakadémián zenetanári szakra, ahol a karvezetés kötelező tantárgy. Mint főiskolás a Diákszövetség kultúrcsoportjának tagja lesz, és mint dalénekes Erdély városaiban (Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely stb.) sikereket arat 1962 tavaszán Bukarestben az országos főiskolás versenyen kitüntetést kap magyar és román népdalok tolmácsolásáért. Jutalma egy 14 napos utazás a Szovjetunióba.

1962. szeptember 15-én kinevezik a bánffyhunyadi általános és középiskola zenetanárának. Ettől az időtől kezdve a zenetanári elfoglaltsága mellett alsó és felső tagozatú kórusával, ezen kívül a járási Művelődési Ház kórusával számos ünnepségen és versenyen szerepel sikerrel, ő maga népdalénekesként is.

Zenei működési területe széles skálán mozog. A kóruséneklést összekapcsolja balladák előadásával. Egyik ilyen sikeres fellépés Szentimrei Jenő Csáki bíró lánya című balladájának előadása nemcsak Hunyadon, hanem Kalotaszeg más helységeiben is. Később a kalotaszegi szokásokkal kiegészített balladával eljutottak Magyarországra (Budapest, Szentes, Szeged). Erre az eseményre készülve a betanításba, szervezésbe sokat segítenek, fáradtságot nem ismerve Morvay Erzsébet, Lőrincz Edit és Vasas Samu tanártársai. Későbbi időpontban az RTV is műsorra tűzte a Csáki bíró lánya című balladát kibővítve az inaktelki tánccsoport szereplésével az egyik jelenetben (zene, tánc, játék együtt). 1971 márciusában Kolozsváron a műkedvelők tizedik versenyén a Fonó jelenetben kalotaszegi népdalok éneklésével I. díjazott. A megyei seregszemlére szervez egy leánycsoportból álló kamarakórust. ő maga mint népdalénekes is szerepel. Szereplését így méltatják: „A kalotaszegi népdalok ismerője, szakavatott tolmácsolója” (Igazság, 1971. III. 6.) 1971. május 7-én délután, a Szülők iskolája rendezvényen Ballada estre került sor a tanulók előadásában. Ez alkalommal népi énekesek is énekeltek, többek között nevelőanyja, a már említett hírneves nótafa Ambrus Sándorné Márton Kata. A tanulók hat klasszikus balladát mutatnak be, közülük a Görög Ilona címűnek volt különösen nagy a sikere, mellyel, a középiskolák közötti versenyen első díjat, a kórusversenyen is jó eredményt értek el.

A műkedvelők vetélkedőjén 1974. május 12-én a Kultúrotthon kórusával tömegdalokat és népdalfeldolgozásokat énekelnek. 1975. február 4-én Énekeljünk együtt címmel a hunyadi iskolásokat és a Művelődési Ház vegyeskórusát mutatja be Porzsolt Viktor rádió adásában. Részt vesznek a nevezetes Riszeg-tetőn minden május első vasárnapján rendezett találkozón. A középiskolások kultúrversenyén a tanulók különdíjban részesülnek a tanártársa, Vasas Samu rendezte Szép Kalára című ballada bemutatásával, melynek zenéjét Almási István Gyerőmonostori népdalgyűjtéséből állította össze.

Mint énekes szólista Magyarbikalon a Bartók és Kodály emlékének szentelt műsoron, amelynek Vermesy Péter népdalfeldolgozása: Ez a Bikal szép helyen van adott nevet a bikali kórust vezető Buzás Pál zongoraművész és tanár kíséretével. 1976. január 1-én Lugoson a Ion Vidu emlékének szentelt ünnepi műsoron a Művelődési Ház kórusát vezényli, a kórus id. Márkos Albert A győzelem napja című kórusművét énekli.

1976. május 18-án a kolozsvári rádióstúdió munkaközössége a rádió hallgatóival találkozót szervezett. A műsor szerkesztője Muzsnay Magda volt. A rádió megbízottai verseket olvastak, a hunyadiak pedig a Művelődési Ház kórusával a romániai zeneszerzők kórusfeldolgozásait tolmácsolva köszöntötték a vendégeket. Az I-IV. osztályos tanulók kalotaszegi játékokkal, ő maga pedig kalotaszegi népdalokat énekelve szórakoztatták a közönséget.

Későbbi tanítási éveiben ugyanilyen ügyszeretettel dolgozik, énekel mint szólista, és ha szükséges, az újraszervezett református egyházi vegyeskórusban is – a karvezetésen kívül. Szóló énekeit Czirmai Anna, Dávid István és Benedek Kálmán orgonaművészek kísérték.

Mivel zárhatnám mással, mint saját szavaival: „Igyekeztem újra megszervezni a hunyadi általános és középiskola román és magyar tagozatán, valamint a hunyadi Művelődési Ház énekkarát, hogy emberi és művészi élményben gazdagodjanak az énekesek, és zenei ízlésük fokozatosan fejlődjék. Minden nehéz, de szép és sikerekben gazdag munkám eléréséért nagy hálával és köszönettel tartozom volt zenepedagógusaimnak.”

1993-ban felélénkül a bánffyhunyadi kóruséneklés Vasas Samu tanár kezdeményezéséből. A Kalotaszeg szeptemberi számában Buzás Pál zongoraművész, a kórus karnagya visszaemlékezésében írja a következőket: „Bár 1991 májusában felvetődik egy helybeli kórus felállításának a szükségessége, de mindemellett a szervezés elhúzódik, és két évbe telik, míg 1993 elején megkezdhetjük a próbákat.” A kicsiny, 15-18 lelket számláló, az RMDSZ oltalma alatt működő bánffyhunyadi női kórus tagjai tanügyi káderekből, háziasszonyokból, tanulókból tevődik össze. A helybeli RMDSZ és a Kalotaszeg folyóirat részéről Vasas Samu a védnökük, a kórus megbízott ügyvivője Lakatos Anna, az irányításában közreműködött Balogh Anna. Vannak a tagok között olyanok, akik az egyházi kórusban is énekelnek; kétségtelen, hogy az egyházi kórus mellett új színnel gazdagodik a helybeli kóruséneklés.

Buzás Pál a kórus karmestere, ez a sokoldalúan képzett zongoraművész megérdemli, hogy megismerjük életútját: 1939. március 3-án született Kolozsváron, de szülei Bánffyhunyadon éltek, apja Buzás Lajos ügyvéd, bánffyhunyadi eredetű, anyja szül. Sárdi Mária. Gyermekkora Bánffyhunyadon és Kolozsváron (a nagyszüleinél) telt el. Az első zenei alapismereteket zeneóvodában sajátította el. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Zenelíceum tanulójaként 1956-ban fejezi be: Zsemberi Elvira zongoratanárnő, Demény Piroska népzenekutató, Jakó Margit osztályfőnök és Guttman Mihály igazgató-karvezető irányításával. Zenetanulmányait a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián, zongoraszakon, Eliza Ciolan osztályában folytatta, de bejárt a neves karvezető Nagy István óráira, valamint Jagamas János és Lakatos István professzor zeneelméleti előadásaira is (formatan, zenetörténet).

Abban az időben a felsőbb hatalmak származáskutatást is végeztek. ő, mint ügyvéd gyermeke, szerintük nem tartozott az egészséges származásúak közé. Emiatt zaklatták is néhanapján, ami zavarta előmenetelét.

A Zeneakadémiát 1962-ben végzi el. Utána a kolozsvári Filharmónia zenekarának lesz zongoristája 1964-ig. Ebben a munkakörben a Filharmónia jugoszláviai vendégjátéka alkalmával, a koncerten nagy sikerrel játszta Igor Sztravinszkij orosz zeneszerző Petruska című táncjátékának zongorára írt szólószámát. Közben 1963-64-ig fél normával, ezután egész normával a kolozsvári Zeneközépiskola tanára lett, ahol most is működik.

1977-ben elnyeri az I. fokozatú tanári címet. Tanítványai kitűnő eredményeket értek el zenekari hangversenyeken, zenei kollokviumokon, egyéni és osztály-hangversenyeken való szereplésükkel, a különböző országos versenyeken díjazták őket. Több tanítványa zeneszerzési tanulmányokat is folytatott, akik ma az erdélyi fiatal zeneszerző nemzedéket képviselik. Nem véletlen, hogy 1991-től a Gh. Dima Zeneakadémia óraadó tanára is.

Zongoraművészként már 1962-től, főleg egyéni és kamarazene hangversenyeken lép a közönség elé. Egyéni hangversenyein leggyakrabban Liszt, Brahms, Bartók, Kodály és a hazai zeneszerzők (köztük több bemutató) zongoraműveit tolmácsolja Erdély különböző városaiban. A romániai magyar zeneszerzők zongoraműveiből összeállított, kiplakátolt kolozsvári hangversenyének letiltása nagy feltűnést keltett (1973).

A kamarazene területén leginkább 4 kezes és két zongorás műveket játszik. Jelenlegi társnőjével, Monica Noveanu tanárnővel a hazai szereplések mellett Magyarországon és Franciaországban is hangversenyeztek. Banner Zoltán szavalóművésszel közösen Bartók Béla műveiből kimunkált Szarvasének című összeállításuk hangzott el. (1970-71 és 1981). A kolozsvári Magyar Színház művészeivel Liszt Ferenc Monodrámáit vitték színre sorozatban (A romantika vonzásában, 1988). Fellépéseiről több rádiós és televíziós felvételt készült, valamint megjelentek lapkrónikák is.

Mielőtt a női kórus karmestere lett, mint Kalotaszeg fia, részt vállalt tájegysége művelődési életéből: a magyarbikali dalcsoportot (1872–1980), a magyarlónai kórust (1983–1985) vezényelte. Ezenkívül, mint a Kalotaszeg havi lap főszerkesztő helyettese, Írásaival gazdagítja a tájegység művelődési életét A Romániai Magyar Zenetársaság vezetőségi tagja, jelenleg a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület elnöke. Közreműködött a Kalotaszegi népdalfeldolgozások című kötet összeállításában (1993), és önálló kötete jelent meg Csillagzatok címen (1993). Ezt a sokoldalú, eseményekben gazdag tevékenységet Liszt Ferenc emlékéremmel jutalmazták.

Az előbbiekben leírt módon megalakult női kórus szerencséjére van karmesteri képzettsége, Buzás Pál zongoraművész nem kezdőként áll a kórus élén. Nagy István karvezetői óráit azért látogatja, mert érdekli a karvezetői gyakorlatai. Mi sem bizonyítja ezt a tényt jobban, mint az, hogy heti egy próbával, a megalakulás után rövid időn belül 1993. június 26-án Tordaszentlászlón a Szent László napi kórustalálkozón a kórus már énekel. Ettől kezdve minden júniusban fennállásáig, 1997-ig a hunyadi női kórus jelen van ezen az országos találkozón, és ez nemcsak a tagok ügyszeretetét jelenti. A megjelenésük kalotaszegi viseletben történik, kihangsúlyozva tájegységi hovatartozásukat.

Műsorukon az évek során kalotaszegi népdalcsokor, népdalfeldolgozások, kánonok, továbbá Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Vermesy Péter és más zeneszerzők női karra írt művei szerepeltek.

A tordaszentlászlói fellépés folytatásaként a kórus még 1993-ban részt vesz a csucsai Ady-emlékünnepélyen és a zilahi nemzetiségi fesztiválon. Az 1994-es szereplések sorát az 1848-as szabadságharc tiszteletére rendezett bánffyhunyadi ünnepélyen való éneklés. Ezután – magyarországi meghívásnak eleget téve – a XIII. Kecskeméti Népzenei Találkozón lépett fel az együttes, úgy szabadtéren, mint az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Hazatérve, közreműködött a körösfői lelkészbeiktatási ünnepélyen.

1995 is bővelkedett eseményekben, kezdve a bánffyhunyadi RMDSZ tisztújítási gyűlés utáni ünnepélytől, folytatva az 1848-as megemlékezéssel, mely után a kórus Nagyváradra utazik, az ottani Varadinum keretében megrendezett kalotaszegi napokon vesz részt. Még ez évben fellép a kalotaszentkirályi táncháztábor ünnepségein, valamint a bánffyhunyadi új Művelődési Központ megnyitóján.

A szokásos bánffyhunyadi 1848-as megemlékezés és s Szent László-napi kórustalálkozón lévő részvétel mellett, 1996-ban a kórus közreműködik a Vermesy Péter zeneszerző emlékére rendezett kolozsvári hangversenyen, a Kós Károly építészeti kiállításának a bánffyhunyadi megnyitásán, a körösfői Vasvári-napokon. 1997-re már csak két fellépés marad: Tordaszentlászlón és Körösfőn, ezután a bánffyhunyadi női kórus, fennállásától számítva 25. pódiumra lépéssel beszünteti tevékenységét.

Ennek a remek jelenlétnek miért kellett vége szakadnia? Mi történt a tagokkal? A sikerélmény nem vonzott a kórusba új tagokat az eltávozottak helyébe? A kérdés nyitott marad. Kár, hogy a hunyadi kóruséneklés szegényebb lett egy színfolttal. Még jó, hogy az egyházi kórus létezik és reméljük, megmarad.

Amint Baloghné Kalló Anna feljegyzéseiből kiderül az iskolai kórus és á Művelődési Ház kórusa is működött Bánffyhunyadon a 1980-as években, de az új lelkész Czirmay Árpád jóvoltából az egyházi kórus is hallat magáról, ahogyan azt a megalakulási jegyzőkönyv tanúsítja: „Megalakulási jegyzőkönyv, mely felvétetett a bánffyhunyadi református egyház lelkészi hivatalában 1984. december hó 24-én. Jelen vannak: Czirmay Árpád lelkész, Buzás Márton gondnok és a következő 34 belépést bejelentő énekkari tag: 11 szoprán, 8 alt, 7 tenor és 8 basszus. Egyetlen tárgy: az egyházi vegyeskar megalakulása. Itt a jelen levők egyhangúlag elhatározzák a vegyeskar megalakulását, az énekkar karnagya Czirmay Árpád lelkipásztor lesz, és a régi férfi dalárda jogutódjának tekinti magát” (Aláírások). A következő jegyzőkönyv 1988. február 1-jén készült, amelyben az 1987. évi tevékenységről számoltak be. Ebben az évben az énekkar 6 alkalommal vett részt különböző rendezvényeken, sikerrel. Többek között Kalotaszentkirályon, Kolozsváron. Három tagja részt vett lelkészük apósa, Dávid Gyula temetésén, a ravatalra koszorút helyeztek. A beszámoló végén rögzítették az énekkar létszámát és kitűnt, hogy a tagok száma a letelt idő alatt a kezdeti 34-ről 42-re bővült (25 nő és 17 férfi).

Az 1989. április hó 10-én felvett, ebből az időből egyben az utolsó jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy az énekkar tevékenysége 1988 év folyamán is eseményekben gazdag volt. Énekeltek nemcsak Kolozsváron, hanem más helységek egyházközségeiben is (Kalotaszentkirály, Beszterce). Ezek közül kiemelkedik az 1988. jún. 5-én a Pata utcai templomban, délután pedig az alsóvárosi kéttornyú templomban megrendezett református énekkarok bemutatóján történt szereplésük, ahol általános elismerésben részesültek és emlékplakettet is kaptak. De a saját egyházközségükben szervezett ünnepségeken is énekeltek. így tevékeny résztvevői voltak a reformációi emlékünnepélynek, október 31-én, ahol meghívottként Barta Tibor orgonaművész hangversenyezett. Az év utolsó alkalma, amikor szerepeltek, december 24-e, a karácsonyi ünnepély volt.

Igaz ugyan, hogy írásba nem rögzítették, de az 1988–1993 közötti időszakban is voltak fellépései a kórusnak: részt vettek a Tordaszentlászlói Kórustalálkozókon, de Magyarország különböző templomaiban is felléptek. Czirmay Árpád lelkipásztor Magyarországra távozása (1993) után rövid szünet következett, de 1994 őszétől újból elkezdődnek a próbák, ugyanis az újonnan megválasztott lelkész felesége, Kusztos Tiborné a presbitérium felkérésére elvállalja a kórus vezetését.

Kusztos Tiborné (szül. Csiby Ildikó Mária) Í951. február 24-én született Gyergyóditróban, értelmiségi családban. 6 éves korától kezd zongorázni, és ezzel együtt természetesen zeneelméletet tanulni. Ezzel párhuzamosan gyermek-, kamara- és vegyeskórusban énekel, hisz szülőhelyén a kóruséneklés már a hatvanas években száz éves múltra tekintett vissza. Tizenegyedikes korában döntötte el, hogy nem zenei pályára megy, de „a zene továbbra is hozzátartozott mindennapjaimhoz – vallja önmagáról. Majd kérdésemre, hogy miért vállalta a kórusvezetés nagyon szép, de állandó készülést, sok munkát igénylő feladatát így válaszolt: „Lelkészfeleségként hamar beláttam, hogy a gyülekezetben milyen fontos szerepe van egy énekkarnak, amely mint keresztyén lelkületű magja a közösségnek, megmutathatja: Istent dicsőítve is lehet, és csak úgy lehet igazán értékeinket, hagyományainkat ápolni. Ezért ahol nem volt (pl. Magyarkirályfalván), ott énekkart szerveztem, ahol pedig már létezett, próbáltam – állandóan tanulva – olyan módszereket alkalmazni, amelyek egy magasabb kóruséneklési színvonal elérését biztosíthatják. Kovásznán először a nagy múltú férfikórust vezettem, majd egy ifjúsági vegyeskart szerveztem, amely rövid idő alatt erős közösségé válva, szép sikereket ért el belföldi, és külföldi szereplései során.”

Ezzel a karvezetői múlttal rendelkezve veszi át a bánffyhunyadi, 10 éve megalakult vegyeskart, Első szereplésükkor, a lelkészbeiktatón, észleli, hogy a kórus más elvárásoknak megfelelően énekel, nem úgy, mint ahogy ő szeretné. Felméri, hogy milyen munka előtt áll, hisz a stílusváltás nagy erőfeszítést jelent énekesnek, karvezetőnek egyaránt Ezért a későbbiek folyamán módszereivel arra törekszik, hogy a kórus műkedvelő jellegét a hivatásos együttesek művészi színvonalára emelje. Nagy gondot fordít a helyes lélegzésre, intonáció- és bemelegítő gyakorlatokkal kezdi a próbákat hangsúlyt fektet a szövegkiejtésre, a ritmusképletek, a tempó és hangerősségi előírások betartására, az egyes szólamokon belül az egységes hangzás megvalósítására, a szólamok közötti hangerősségi egyensúly kiteljesítésére. Egyszóval a szép énekhangon való kóruséneklésre. Először a korábban tanult műveket éneklik, de rövid idő alatt egyre több új kórusművel bővül repertoárjuk, kezdve a XVI. századtól napjainkig: Claud Goudimel, J. S. Bach, G. F. Händel, J. Haydn, W. A. Mozart, L. van Beethoven, G. Verdi, Eszterházy Pál, Kodály Zoltán, Árokháty Béla, Osváth Viktor, Bárdos Lajos, Gárdonyi Zoltán, Berkesi Sándor, Birtalan József stb. különböző kórusszámait adják elő.

Rendszeresen énekelnek a sátoros ünnepeken, az elég gyakori egyházi és kulturális ünnepségeken, nem csak otthon, hanem más helységekben is. Részt vesznek a Tordaszentlászlói Kórustalálkozón, eleget tesznek egyházközségi meghívásoknak, például: Nagyvárad-Réti, Kolozsvár: Kerekdomb, Hídelve, Monostor, Körösfő, Csúcsa. Maradandó emléket jelent számukra a hegyközszentmiklósi világháborús emlékműavatáson és az enyingi (Magyarország) Tinódi Lantos Sebestyén Zeneiskola tanévnyitó ünnepségén való fellépés.

Ami a jövőt illeti Balogh tanárnő a már említett írásában helyesen tapint rá a lényegre, hogy az iskolai zenei nevelés – az énekórán, kóruson a tanulókkal megszerettetni a közös éneklést, rávezetni az énekhang szépségére – lehet alapja zenei műveltségünknek. Ezt a nagy elődök, az 1819-ben alakult zenekonzervatórium igazgatója, Farkas Ödön (1851– 1912) és Kodály Zoltán (1882– 1964) is kihangsúlyozták. Bár már közhelynek hangzik, legyen jelszavunk Kodály Zoltán mondása: „A zene mindenkié”, „Zene nélkül nincs teljes ember”.

Jelenleg az egyházi kórus élteti Bánffyhunyadon a magyar többszólamú éneklés hagyományát, Kusztos Tiborné tiszteletes aszszony vezetésével, amint ezt az előbbiekben írtam. Szétszórt magyarságunk művészi nevelése, az iskola mellett, az egyház kezében van.