Művelődés

Módszerek

Az első kiszállás után körvonalazódott a társadalomkutatásnak az a vázlata, amit Venczel A falukutatás módszerének vázlata című tanulmányban írt meg (Venczel J. 1941). A román szociológia iskolához hasonlóan ők is a társadalom egészére koncentráltak: „a társadalom egészének megragadását tűztük ki célul nem részletkérdések tisztázására, a priori tételek bizonyítására törekedtünk, hanem az adott társadalmi egység, Bálványosváralja életmegnyilvánulásainak és társadalmi jelenségeinek a rögzítésére, mégpedig annak tudatában, hogy a társadalom életében nincs egyetlen jelenség, egyetlen életmegnyilvánulás sem, amely elszigetelt, önállóan működő és önmagában magyarázható volna (a szociológiai paralelizmus törvénye).” (Venczel J. 1980: 119). Ez az elmélet a falut a társadalom egészében önállóan létező egységnek tekinti. E látásmód téves voltára azóta már többen felhívták a társadalomkutatók figyelmét (l. Gáll 1957. 7–17.)

A módszerben a szociológiai paralelizmus törvénye nem volt kielégítő, erről számolnak be azok a kutatók is akik részt vettek a bálványosváraljai falumunkában: „a szociológiai paralelizmus Gusti kidolgozta törvénye a bálványosváraljai kutatók tudatában is téves konklúziókhoz vezethetett. Ez ugyanis párhuzamosságot jelentett egyrészt a természeti és társadalmi jelenségek között párhuzamosságot, ami nem jelent alárendeltséget: »egyik a másikra vissza nem vezethető, nincs okozati összefüggés közöttük«, »egymásnak kölcsönös és lényeges feltételeit« hordozzák magukban. Ez a szociológiai álláspont elsősorban az anyagi életviszonyok alapvetően meghatározó szerepének háttérbe szorítását jelenti” (Imreh I. 1967:1192).

A kutatásban komplex módszert alkalmaztak: felhasználták a néprajz, a szociológia, a statisztika és más társadalomtudomány módszereit. A különböző részterületek közötti összefüggések láttatására már a gyűjtés ideje alatt odafigyeltek. „A bálványosváraljaihoz hasonló népes munkaközösség tagjai nem merülhetnek el a nekik kiosztott vagy az általuk választott kérdéskör egyoldalú vizsgálatában, hanem állandóan, lépésről lépésre ismerniök kell a kutatás egész anyagát, mert az együttes társadalomvizsgálatban résztvevő nemcsak részletfeladatokat old meg – a vezetőre bízva az összefüggések szemmel tartását, hanem mindig az egész feladatot tartja szem előtt, még akkor is, amikor részletkérdések kibogozásán fáradozik. Minden egyes kutatónak tudnia kell az általa vizsgált társadalmi jelenség szerepét az egész társdalom életében, és ismernie kell már a gyűjtés közben azokat a tényezőket és jelenségeket, amelyek ezzel ok és okozati összefüggésben állnak (Venczel J. 1980:119).

A kutatásban nem használtak kérdőívet, mert el szerették volna kerülni az ezzel járó merevséget, és egyoldalúságot. Ezt váltotta fel a kétnaponta tartott megbeszélés és vita, amely elősegítette a kutatás irányítását, és lehetővé tette a felgyűlt anyagban való tájékozódást. Így mindenki részt vett az anyagrendezésben, a kérdéskörökre való felbontásban, egy összefüggő szempontrendszer felállításában. Így a szétágazó munkakörök között állandóan láthatták az összefüggéseket, ahogyan azok egymást szervesen kiegészítették, meg a kutatás természetes folyamatszerűségét, fejlődésvonalát, ahogyan a részterületek összefüggő kérdéskörökké alakultak. A kutatók a helyszíni tapasztalatok után választották ki azt a témakört, amiben gyűjteni kívántak. „Mikor indultunk, senki sem tudta bizonyosan, hogy milyen munkaágban fog a terepen dolgozni, legfönnebb csak annyit tudott, hogy majd képességei lesznek mértékadóak” (Molter P. 1942:9). Talán jogosan tevődik fel bennem az a kérdés, hogy lehet-e jó gyűjtést végezni előzetes alap tájékozódottság nélkül? Mai kutatói szemmel ezt problematikusnak látom, és saját tapasztalataim azt mutatják, hogy még a kellő tájékozódás után is néha alapvető fontosságú dolgok kerülik el a gyűjtők figyelmét. Előnye talán abban van, hogy így nem egy létező kategória, a priori tétel, kutatói koncepció bebizonyítására kerestek példát, hanem azok tényleg a gyűjtési szituációban konkretizálódtak, a kutatott közösség valós jelenségeire alapozva. A tábort megelőzte egy előadássorozat, tanfolyam, de ez elégséges volt-e egy ilyen nagyszabású kutatásban való aktív részvételhez? Ebben a kutatásban nem gyakorlott falukutatók vettek részt, hanem ez a kutatás tette őket falukutatókká.

Az anyag megfigyelés, interjú, beszélgetés és más módszerek kombinálásával gyűlt össze. Minden kutató a maga tárgykörében beszélgetéseket folytatott a falusiakkal, és ezeket lejegyezte, de nemcsak a saját kutatási témájához tartozó közléseket, hanem más szakokhoz tartozókat is. Ezért volt szükség arra, hogy minden kutató tisztában legyen a gyűjtés egészével, így az értékesnek tűnő közléseket más témakörök kutatói számára lejegyezhették.

A végső cél a falumonográfia elkészítése volt, az anyaggyűjtés ennek függvényében készült, minél teljesebb anyag összegyűjtésére törekedtek, de nemcsak ez volt az egyetlen cél. Venczel a falutábor ideje alatt adott nyilatkozatában a tábor célját nemcsak az adatgyűjtésben jelölte meg, hanem a falumunka gyakorlati oktatásában való részesülésben is: „A végső cél nemcsak az, hogy összegyűjtsük az anyagot. Hiszen kevesen is vagyunk ehhez, hanem hogy gyakorlati oktatásban részesüljenek a résztvevők. Közös szempontot érvényesítek: a problémák meglátását és a kollektív módszerek elsajátítását.” (Szabó L. 1993: 214–215).

Venczel módszertanilag új társadalomkutatási módszert alkalmazott a meglévő ilyenfajta kutatási módszerekre alapozva. A Rural Sociology módszereitől elzárkózik, mert annak elméleti alapvetése a mi társadalmunktól eltérő társadalmakra érvényes. A Gusti-féle monografikus szociológia elveit viszont beépíti a kutatásba, de azokat is továbbgondolja, és a kisebbségi magyarság helyzetéhez alkalmazhatóvá teszi. A falukutatás vázlatában három alapvető szempont érvényesítéséről számol be a kutatásban:

1. Elválasztotta az informatív és objektív anyaggyűjtést, hogy az egyes társadalmi jelenségek funkcióit megállapíthassák a nép szellemi életében.

2. Az anyaggyűjtésben és csoportosításokban nem ragaszkodott merev kategóriákhoz: a keretek és életműködések elválaszthatatlanok egymástól, minden részletkérdés külön monografikus probléma, csak akkor érthető, ha a vizsgált jelenséget ok és okozati körével együtt tanulmányozzák.

3. Az erdélyi társadalomkutatásoknak megfelelően a néprajzi gyűjtést tekintette elsődlegesnek, mivel a néprajz adja a legfontosabb támpontokat a társadalomkutatónak (Venczel J. 1980:121). A néprajzi gyűjtés ugyancsak problematikus, mert a nem néprajzképzésben részesült kutatók nem biztos, hogy ennek az elvárásnak eleget tudnak tenni. A kutatók joghallgatók, teológusok, közgazdászok, orvostanhallgatók, tanárjelöltek voltak. Néprajzi képzésben nem részesültek, így nem ismerhették kellően a néprajz alapkategóriáit, módszertanát, kutatási eredményeit. Így azt hiszem, hogy ennek a szempontnak az érvényesítése nem valósulhatott meg kellőképpen.

A falut, a monográfia tárgyát a társadalomban önálló egészként képzelték el, ez a szemlélet atomizált társadalomszemlélethez vezetett volna (Gáll E. 1939: 224). Ennek kikerüléséért a váraljai kutatások alkalmával felvetődött a tájkutatás gondolata is, ami a falukutatást még teljesebbé tette volna. Egy ilyen kutatás viszont megkövetelte volna a problémakörök számának lecsökkentését, és csak a leglényegesebbekre való koncentrálást (Imreh I. 1980:18).

Eredmények

Az első kiszállás után az összegyűlt anyagot tizenkét fő csoportra osztották:

I. Tájkeret:

II. Élettani vonatkozások:

III. Gazdasági kérdések

IV. Tárgyi hagyaték + szellemi hagyomány

V. Népnyelv

VI. Tiszta szellemi hagyomány

VII. Népi lélektan (közvélemény és magatartás)

VIII. A történeti emlékezés anyaga

IX. Népi jog és politika

X. Szokásanyag

XI. Az egyház és az iskola (vallásos életforma és művelődési helyzetkép)

XII. A társadalmi élet alapjai

Ezeket a főbb csoportokat az összegyűlt anyag mennyiségének, minőségének függvényében további alcsoportokra osztották. Ezekben megjelölték az egyes csoportok közötti összefüggéseket (Venczel J. 1980: 121–136).

Az első kiszállás eredményeiről Molter Péter számol be a Falukutatás Bálványosváralján című tanulmányában: „A kutatás eredménye mintegy ötezer cédula, az informatív gyűjtés anyaga, hét-nyolcezer népmozgalmi és családtörténeti cédula, térképek, fényképfelvételek, néprajzi vázlatok és fonográfhengerek. Most a rendezés és feldolgozás a feladatunk. A cédulákat csoportosítani kell, a kérdésköröket elválasztani, az összefüggéseket megjelölni, s ami a legfontosabb: az anyagrevízió során a hiányokat számba venni, a kétes anyagot elkülöníteni, s egyben az objektív gyűjtést előkészíteni”(Molter P. 1942: 12). Ez a rendszerezés és a munka további folytatása csak részben valósult meg. Venczel József tanulmánya: A falukutatás módszerének vázlata mellett, ami a készülő monográfia szerkezeti váza is, csak néhány beszámoló jelent meg: Marosi Péter tanulmánya (Molter P. 1942) és Imreh Istvánnak két beszámolója (Imreh I. 1943:1967). A további feldolgozás még mindig várat magára. A harmadik falukutató munkának is ugyanaz lett a sorsa, mint az előző két-három próbálkozásnak, a felgyűjtött anyag csak részben feldolgozott, az összegyűjtött cédulák érdembeli feldolgozása elmaradt.

A bálványosváraljai kutatás volt Venczelnek a legnagyobb monográfiai vállalkozása 1941 és 1943 között, és számomra meglepő, hogy a módszertani vázlaton kívül ő maga semmit sem írt a kutatásról, az eredményekről, a felgyűjtött anyagról, pedig bizonyára ő ismerte azt a legjobban. A részterületek közötti összefüggéseket ő láthatta át a leginkább, mert a kutatás az ő irányításával folyt, az ő kutatói koncepciója alapján. Ez a feldolgozás egy értékes munkával gazdagította volna az erdélyi társadalomkutatást.

Marosi Péter rendszerezése a váraljai anyagról

A Kriza János Néprajzi Társaság adattárába beérkezett anyag Marosi Péter rendszerezett anyagát tartalmazza a bálványosváraljaiak hitéről. A három dobozon ez olvasandó: a váraljaik hite. De ezek az adatok nemcsak a Marosi Péter gyűjtését tartalmazzák, hanem az egész csoportnak a gyűjtését, akik 1941 nyarán részt vettek a falutáborban. Azt az anyagot gyűjtötte össze Marosi, ami ehhez a témához kapcsolódott. Venczel József vázlatából, és a beszámolókból az derül ki, hogy a csoportos megbeszéléseknek fontos szerepe volt a munka folyamatában és a kutatás irányításában. Ez tette talán lehetővé ezt a rendszerezést is, mert így ebben a témában felgyűjtött vallásnéprajzi adatok egy helyre kerültek már a rendszerezés kezdeti fázisában. Az anyag további differenciálására, a pontosabb osztályozásra a későbbiekben kerülhetett sor.

Ez az anyag a váraljaiak hite mellett egy kutatói koncepciót is tartalmaz, egy gondolkodásmódot, amiben visszatükröződnek a gyűjtő korának kutatási irányzatai, az uralkodó trendek, általánosan elfogadott nézetek, szocializációjának nyomai. Marosi Péter teológushallgató volt, protestáns teológiai diák, később református lelkész Désen. Rendszerezéséből kiderül az, hogy egy vallásos neveltetésben részesült református ember tudatában hogyan különülnek el az általa hitnek és a hiedelemnek nevezett kategóriák, mennyire tágak ezek a fogalmak az akkori gondolkodásban, mennyi mindent foglal magába ez a témakör. Erre vonatkozóan az összegyűjtött anyag mellett Marosi jegyzetfüzetében eligazítást találunk: a téma kijelölését, a gyűjtő feladatait, ennek indoklását, szempontrendszerét, és végül a felgyűlt anyag felosztását.

„A hit Isten adománya. Hitet megkülönböztetjük hiedelemtől. Egyszerű ember, falusi ember életében nem különül el a kettő” (Marosi Péter jegyzetfüzete. Kézirat). Ebből kiderül, hogy a kutató e kettőt elkülöníti egymástól, de a falusi emberek életében ezek együttesét szétválaszthatatlannak tételezi, mert nincs éles határ a hit és a hiedelem között. Ezek együttese alakít ki egy koherens hitvilágot, ami szerves hozzátartozója az emberek életének, mindennapjaiknak. Tudományszemléleti megközelítés szerint a hiedelem olyan hamis állítás, amely létezőnek tekint egy nem létező dolgot, tulajdonságot vagy kapcsolatot, és nem létezőnek a reális dolgot, tulajdonságot, kapcsolatot. A tudásnak az igazolt része, ami a tudomány körébe tartozik és a személyesen megtapasztalt, vagy átvett, de nem igazolt ismeret, a hiedelem az emberek tudatában, a gyakorlatban nem határolódik el egymástól, hanem ezek együttese teszi lehetővé a világértelmezést (Fejős Z. 1881:88–118).

„Feladatunk: a váraljaiak hitét (hitét és hiedelmét) együttesen leírni. A beszélgetések és a megfigyelések nyomán leírni a prédikált és tanított hit és a hagyományozott hiedelemből kialakuló lelki képet” (Marosi Péter jegyzetfüzete. Kézirat). A cél a kettő együtteséből kialakult lelki kép feltárása volt, a kettő együttesének hatása az emberek életére. A hagyományozódott hiedelmek, a tanított hit összekapcsolódik az emberek tudatában, nem lehet szétválasztani. Ezek együttes vizsgálata talán ezért is tűnt indokoltnak az akkori kutatóknak.

A kutatás módszeréről is információkat kapunk: beszélgetések és megfigyelések nyomán készültek a leírások. A hosszasabb ottlét bizonyára lehetővé tette, hogy a megfigyelés ne csak a felszíni adatokra alapozzon, hanem a mélyebb összefüggésekre is. A monografikus kutatásnak a megfigyelés volt az egyik legfontosabb kutatási módszere. A román monografikus szociológia empirizmusának is a megfigyelés, a közvetlen részvét volt a módszere. Eredményeik inkább azokra az adatokra alapoztak, amelyek a megfigyelésből származtak, habár erős megszorítással elfogadták más módszerek, tudományágak eredményeit is. A falu integrális képének megragadása érdekében a szociológiai megfigyelés minden válfaját bevonták a kutatásba.

Az indoklásból kiderül, hogy ez a gyűjtés több tudományágnak a kérdéseire próbál választ adni, interdiszciplináris jellegű: teológiai, néprajzi, társadalomrajzi, társadalomtudományi.

„Miért: teológiának tudatos képet mutatni faluról, a néprajznak megmutatni a hiedelmet mint az egész élet részét, a társadalomrajznak és társadalomtudománynak a vallásos és babonás falut mutatni” (Marosi Péter jegyzetfüzete. Kézirat).

A teológiának ez a kutatás tudatos képet akart mutatni a faluról. Ez a tudatosság esetleg abban nyilvánulhat meg, hogy az adatközlésekből kiderülhet, hogy a hivatalos vallásosság tanainak továbbélése hogyan valósul meg az emberek életébe. Mennyire épülnek be a tudatukba, és mennyire válnak igazán meggyőződéssé, személyes hitté a tanított, hallott tanok. Esetleges visszaigazolás is lehet a teológia számára a vallásos életről, a hivatalos vallás szerepéről, az emberek életében betöltött helyéről. Rámutathat arra is, hogy a hivatalos vallás tanai hogyan valósulnak meg a népi gyakorlatban, a parasztság hitében. Ez milyen más tudásformákkal keveredik, és ezek együttese milyen összefüggő rendszert alkot, milyen világképet konstruál.

A néprajznak a hiedelmet mint az egész élet részét kívánta megmutatni. A hiedelmet, ezt a múltból származó örökséget, amit a tudomány évszázadok során nem számolt fel, az egész élet szerves részének tekinti. A hiedelmek sajátos képet alakítanak ki a világról, a közvetlen szerzett igazolatlan ismeret minden ember életében egyedien realizálódik. Sajátos válaszokat adnak a mindennapokban feltevődő titokzatos kérdésekre, meg a számukra érthetetlen dolgok megmagyarázására. Ezek a válaszok nem határolódnak el a személyesen szerzett igazolt ismeretektől, a tudományosan igazolt eredményektől, hanem ezek együttese alakítja ki, formálja a világképet. Így az is elég nehéz feladat lenne, hogy a hiedelmet szétválasszuk az adatközlések alapján a hivatalos vallás forgalmazta hittől, mert ezek együttesen hatottak akkor is, amikor az adatközlések készültek, és ezek szétválasztása mesterkélt, merev kategóriákat eredményezne. Marosi ezt a szétválaszthatatlanságot csak a falusi emberek életére értette érvényesnek, és nem a kutatókra is, de vajon tényleg így van-e ez? Nem ugyanúgy érvényes ez a szétválaszthatatlanság a kutatókra is? Véleményem szerint ezek a vonatkozások ránk is ugyanúgy érvényesek, mint a falusi emberekre.

Marosi a rendszerezés során két szempont fontosságára hívja fel a figyelmünket: „Szempontok: A falu élő közösség, jelenségei nem elkülönültek” (Marosi Péter jegyzetfüzete. Kézirat).

Ezek a falukutatók elzárkóztak a szobatudós, a könyvtárba bezárkózó kutatási módoktól, az elvont síkról a társadalmi valóság közvetlen megfigyelésére vállalkoztak. ők aktívan részt vettek a falvak életében, és ilyen módon a saját megfigyeléseikre alapozva vontak le következtetéseket a vizsgált közösségekről. Így láthatták, hogy egy élő közösség hogyan működik, hogyan telnek a hétköznapjaik, milyen gazdálkodási módokat alkalmaznak, milyen világnézetet vallanak magukénak, milyen képet konstruálnak meg magukról a kívülállók számára, ellenőrizni tudták, hogy az a kép mennyire reális, vagy mennyire csak szerepjáték. Nemcsak jelen voltak azokban a közösségekben, hanem a falumunka során sok esetben velük együtt dolgoztak. Nem egy statikus, kimerevített közösséget vizsgáltak, hanem egy élő faluközösséget, ami állandó változásban van. Ez meghatározta a kutatási módszereket, és a gyűjtés milyenségét is, mert a társadalmi valóság részletekre kiterjedő tanulmányozása csak a monográfiai kutatás eszközeivel tűnt megvalósíthatónak.

A monografikus szociológia a társadalmi élet jelenségeit nem elkülönülten vizsgálta, hanem egymáshoz való viszonyukban. Ezek a jelenségek párhuzamosan haladnak, a természeti és társadalmi kerettényezők, az alkotó és szabályozó társadalmi jelenségek, a kerettényezők és a társadalmi jelenségek között kapcsolat van. A Gusti által szociológiai paralelizmusnak nevezett törvény ezeket a munkamezőket egységbe foglalta. „A társadalmi paralelizmus elve ugyanis azt a tételt állítja a társadalomtan és a társadalmi tudományok művelői elé, hogy a társadalom jelenségei és tényezői nem vizsgálhatók elszigetelten, hanem csak összefüggéseikben, mindazon jelenségek és tényezők figyelembevételével, amelyeknek együtthatása (hatásbeli párhuzamossága) szerepet játszik a szóban forgó társadalmi jelenség létrehívásában, illetőleg a vizsgált társadalmi tényező működésében.” (Venczel J. 1980:18). Marosi is a jelenségek közti kapcsolatra hívja fel a figyelmet, arra, hogy azok nem különülnek el egymástól, hanem az egymáshoz való viszonylatoknak a megragadása teszi lehetővé a falu valóságos képének a kialakítását.

Marosi a váraljaiak hitéről összegyűlt anyagot a következőképpen rendszerezte, osztotta fel témakörökre.

„Felosztás:

I. Születés: ember,

II. Keresztség

III. Nevelés: Imádság

IV. Iskola: Iskolázás, tudás

V. Konfirmáció

VI. Templom: Biblia, Isten, Krisztus, Szentlélek személye, imádságoskönyv

VII. Úrvacsora

VIII. Szerelem: tánc

IX. Házasság

X. Egyháztag: gyülekezet, presbiter, lelkész

XI. Család: imádság, ki vezeti a családot, munka, pihenés, pénz, betegség, rokon, könyv, szokás

XII. Község: ünnepkör, dalárda, szövetkezet, gazdakör, község, orvos, jegyző, megye, urak, földbirtok, munka, barátság, maszkura

XIII. Nép: állam, népek, országok, törvény, háború

XIV. Világ: teremtés, gondviselés, kiválasztás, tudás, lidércek

XV. Jó és rossz: „régen”

XVI. Válság: ítélet, Isten bíráskodása

XVII. Váltság: kegyelem, Krisztus műve, hit

XVIII. Halál: temető, temetés, mi a halál

XIX. A halál után: túlvilág, feltámadás, lélek halhatatlansága” (Marosi Péter jegyzetfüzete. Kézirat).

Marosi az anyagot tematikusan osztotta fel, és néhány esetben megjelölte egy-egy anyagrész pontosabb tartalmát is. A felosztásban végigvezeti az emberi élet legfontosabb eseményeit: születés, házasság, halál, és az ehhez kapcsolódó egyházi rítust (pl. keresztség), vagy az ehhez kapcsolódó, ezt megelőző vagy követő, érzéseket, gondolatokat (szerelem, halál után). Külön tárgyalja a falu intézményeit, ezek összessége alakítja ki azt az intézményrendszert, ami a közösséget irányítja, és amelyekkel mindenki valamilyen szinten kapcsolatban áll, mert azok irányítása alatt él: család, iskola, templom, község, és az ehhez kapcsolódó egyedi szerepvállalást: például egyháztagság és az ezzel járó kötelezettségek. A vallásos neveltetésben, képzésben részesült kutató az egyházi életre vonatkozó kérdésköröket nem hagyhatja figyelmen kívül, főleg akkor, ha az a célja, hogy e kutatás révén a teológiának tudatos képet mutasson a faluról. Az adatközlésekben is azok az adatok vannak többségben, amelyek a vallásossággal, az egyházi élettel valamilyen kapcsolatban állnak. De nemcsak a hivatalos vallás tanai köszöntenek vissza ezekből az adatközlésekből, hanem a népi vallásossághoz tartozó elemek is. Az egyházi rítusok mellett: keresztség, konfirmálás, esketés, úrvacsora, temetés, számos adat van az intézményes kertről: a templomról, a vallási közösségbe való tartozásról, az egyháztagságról, gyülekezetről, más vallási csoportokról, Bibliáról, Istenről, Szentlélekről. De nemcsak a társadalmi valóság konkrétumairól kaphatunk információkat, hanem elvontabb, megfoghatatlan dolgokról is, mint amilyen a jó és a rossz fogalma, azzal a pontosítással, hogy milyen volt „régen” vagy a világról.

E felosztás egy komplex képet ígér az ezt tanulmányozó kutatónak, egy átfogó képet a vizsgált társadalmi egységről, társadalmi valóságról. Nagyon sok mindent megtudunk a vizsgált közösség hitéről, hiedelmeiről, de ezek mellett sok másról is, ami nem e témakörhöz tartozik. Ezek inkább zavaróan hatnak az értelmezésben, nem igazán tudhatjuk, hogy ezek miként kapcsolódhatnak ehhez a témakörhöz, mert nem látszanak az összefüggések, annak ellenére, hogy a monografikus kutatás erre épít, erre a társadalmi jelenségek között lévő kapcsolatra, összefüggésre.

Az egyes cédulák több csoportba is beletartoznak, ezeket az osztályozás során meg is jelölték: annak a csoportnak a száma is rákerült a cédulára, amelyikbe még beletartozik. Az adattárban az adatközlések után lévő számok ezekre az összefüggésekre, más csoportba való tartozásra utalnak.

Egy mai kutató, aki más körülmények között szocializálódott, más politikai, gazdasági helyzetben nőtt fel egészen másképp láthatja ezeket a kérdéseket. Bizonyára más kategóriákat állítana fel, más paraméterek mentén. A klasszifikáció esetleg differenciáltabb lenne, a témakörök pontosabban meghatározottak.

E rendszerezést alapul véve vizsgáltam meg azt, hogy a bálványosváraljai vallási néprajzi adatok hogyan tükrözték a magyar vallási néprajz akkori helyzetét. Megfigyeltem mit soroltak, illetve mit nem soroltak ebbe a kategóriába, a határok átjárhatóságát a hiedelem, a mágia, és a vallás között. Ezek elkülönülését más néprajzi jelenségektől, szokásoktól, a népi és a hivatalos vallásosság megnyilvánulását.

Összegzés

A falukutatás a társadalomkutatásban jelentős szerepet töltött be. Ezért szükséges e kutatások eredményeit számba venni, a múltat tükröző írásokat újra és újra elővenni, a feldolgozatlan gyűjtéseket elemezni, és a jelen társadalomkutatói számára elérhetővé tenni.

Venczel József társadalomvizsgálata hagyományt teremtett a magyar társadalomkutatásban. A román monografikus szociológia eredményeit felhasználva, vizsgálatait matematikai, statisztikai módszerekkel a lehető legnagyobb egzaktsággal végezte el. Módszereit az erdélyi magyarság helyzetének megfelelően dolgozta ki, alkalmazhatóvá téve a kisebbségi létforma kereteihez. Ebből a válságos állapotból a magyarság megerősödésének esélyeit a falu népében látta, és ezért tartotta feltétlenül szükségesnek ezek ismeretét. A társadalmi valóság egészének megragadása ezt a célt szolgálta. A falukutatás tudományos módszerekkel és eszközökkel felmérhette a nép helyzetét, értékvilágát, hitvilágát, orientáltságát. Ezt egészítette ki a falusi munkaszolgálat, ami az ifjúság konkrét munkavállalásán alapult, a gyakorlati falusi munkaszolgálaton, ami egy új értelmiségi réteg kialakulását eredményezte volna, egy olyan értelmiségi rétegét, amely képes az új társadalmi, politikai, gazdasági helyzetben színvonalasan képviselni a magyarság érdekeit.

A bálványosváraljai munkatábor egy ilyen komplex kutatási kísérlet volt. A társadalmi valóság megismerésére a lelkes kutatók a teljesség igényével gyűjtötték az adatokat. őket ez a munkatábor tette falukutatókká. A bálványosváraljai falukutatás előre meghatározott célkitűzései, a monográfia megírása nem valósult meg, de ettől függetlenül rengeteg értékes anyagot gyűjtöttek össze a kutatásban résztvevők. A cédulák adatközléseit olvasva felelevenedett előttem szülőfalumnak az akkori képe, az emberek hétköznapjai, a gondolkodásmódjuk, életfelfogásuk, küzdelmük az értékek megmentéséért, az adott politikai, társadalmi helyzetekhez való alkalmazkodásuk, hitük, ami mindebben segítette őket. Az adatközlők neve és címe alapján próbáltam azonosítani a családokat, megkeresni ezeknek utódait. Főleg a saját rokonságom, elődeim után kutakodtam. Sikerült is felfedeznem néhány ilyen adatközlést, ami még személyesebbé tette a kapcsolatot ezzel a régi kutatási anyaggal.

Marosi Péter ebből a kutatási anyagból a vallásetnológiai anyagot gyűjtötte össze, és őrizte meg. Ezt az adattárat kapta meg a Kriza János Néprajzi Társaság. Köszönetet szeretnék mondani Marosi Péter családjának, hogy ezt a gyűjtést a rendelkezésünkre bocsátották, és lehetővé tették ezt a kutatást. Marosi rendszerezése egy kezdeti feldolgozási stádiumban lévő kutatási munka eredménye, de ennek anyaga betekintést nyújt egy közösség hitvilágába, szokásaiba, életmódjába. A feldolgozás egy kutatói koncepciót tükröz, egy gondolkodásmódot, amiben Marosi Péter korának kutatási irányzatai nyomon követhetőek.

A kutatási tárgy pontos megjelölése, a hipotézisek és célkitűzések, a munkamódszer megjelölése után röviden bemutattam a falukutatás kialakulásának előzményeit, elterjedését, és ennek erdélyi példáit. Ezt követően a bálványosváralaji munkatábort, ennek alkalmait, módszereit, eredményeit, olyan részletességgel, hogy elegendő információnk legyen a kutatási témám megértéséhez. Ezt követően Molter Péter gyűjtését, rendszerezését ismertettem, aki a váraljai munkatábor egyik résztvevője volt. Megfigyeléseire, gyűjtési módszerekre, koncepcióra támaszkodva jegyzetfüzetében elkezdte az anyag elemzését. Ennek anyagát vizsgálva állapítottam meg a váraljaiak hitéről néhány konklúziót.

Az elemzésből kiderül, hogy a vizsgált közösség életében a vallás fontos szerepet tölt be. A vallási tanok meghatározzák a gondolkodásmódjukat, erkölcsi értékrendjüket, szokásaikat, világértelmezésüknek normarendszerét. Jelentős társadalomszervező erő, amely a társadalmi élet minden szintjén kifejti hatását. Ezért minden ilyen jellegű adat ennek működését, lokális szerveződését tárja fel.

A magyar falukutatás nem mutathat fel olyan látványos eredményeket, mint a román monografikus szociológia, de ezeket a hiányokat még pótolni lehetne legalább azzal, hogy a meglévő, összegyűjtött anyagot feldolgozzuk, és a további társadalomkutatásokban hasznosíthatóvá tesszük. Ezzel tartozunk elődeinknek, akik ezeket a kutatásokat végezték. Én is erre vállalkoztam az elfelejtett bálványosváraljai kutatás felelevenítésével, elemzésével.

E kutatási anyag elemzésével pótolni szeretném a hiányokat, ami e falukutatás anyagának feldolgozatlanságából ered, és fel szeretném hívni a társadalomkutatók figyelmét a benne rejlő értékekre, kincsre, ami parlagon hever.

Irodalom

BALÁZS Sándor 1976 Dimitrie Gusti monografikus szociológiája. In GUSTI, D. 1976. 5–66.

BÁNYAI Imre 1936 A D. Gusti-féle román szociológiai iskola. Korunk. 6. sz. 484–491.

BARABÁS Endre 1914 A falu társadalmi élete. (Különös tekintettel az erdélyi falvakra.) M. Társ. Tud. Szemle. VII. 1914. 324–349. és 420–446.

BARTHA Elek 1998 Néphit és népi vallásosság. In VOIGT Vilmos (szerk.): A magyar folklór. Bp. Osiris Kiadó. 470–504.

DEMETER Béla 1931 A falu és a szellemi áramlatok. Erdélyi Fiatalok Falufüzetei. 3. Kolozsvár.

ERDEI Ferenc 1974 A magyar falu. Bp. Akadémiai Kiadó.

FEJŐS Zoltán 1981 Mitikus lények Karancskeszi hiedelemrendszerében. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 9. Bp. 88–118.

GÁLL Ernő 1939 A romániai magyar társadalmi munkaszolgálat. Korunk. 4. sz.

1957 Társadalmi valóság és társadalomkutatás. Korunk. 1. sz. 7–17.

GUSTI, Dimitrie 1976 A szociológiai monográfia. Bukarest.

1934 Sociologia monografică, ştiinţă a realităţii sociale. In HERSENI, T. 1934

HERSENI, Traian: 1934 Teoria monografiei sociologice. Institulul Social Român. Biblioteca de Sociologie, Etică şi Politică. Studii şi Contribuţii. 1-2.

IMREH István 1943 Közgazdászok Bálványosváralján. Március. 5. sz.

1967 A bálványosváraljai falukutatás. Korunk. 9. sz. 1190–1197.

1980 Venczel József öröksége. In Venczel J. 1980: 5–25.

KÁDÁR József 1900 Szolnok-Dobokavármegye Monográphiája. II. Dés.

KÓS Balázs 1936 Egy falu mezőgazdaságának rajza. Hitel. 4. sz. 297–306.

LÜKŐ Gábor 1935 A román „monografisták” falukutató munkája. In BODOR Antal (szerk.): Honismeret Évkönyve. 117–124.

MIKÓ Imre 1932 Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés. Erdélyi Fiatalok Falu Füzetei. 4. Kolozsvár.

MOLTER (MAROSI) Péter 1942 Falukutatás Bálványosváralján. Klny a Hitel 3–4. számából. Kolozsvár.

é. n. Jegyzetfüzet. Kézirat.

ORBÁN Balázs 1868–1873 A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból. 1–6. kötet. Bp.

POZSONY Ferenc 2001 Társadalomnéprajzi eredmények Erdélyben. In Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 9. Kolozsvár, 195–213.

STAHL, Henri H. 1935 Tehnica monografiei sociologie. Institulul Social Român. Biblioteca de Sociologie, Etică şi Politică. Seria Studii şi Contribuţii. 1-2.

1981 Egy utópia időszerűsége. Korunk. 7–8. sz. 584–585.

SZABÓ Endre 1993 Kolozsvári diákok között – Bálványosváralján. In Venczel József: A falumunka útján. Válogatott írások. Székelyudvarhely – Bp. 213–216.

SZABÓ T. Attila 1937 Az első munkatábor. Hitel. 51– 65.

1938 A transylvan magyar társadalomkutatás. Hitel. 13–31.

1939a Bábony története és települése I-II. Erdélyi Múzeum. 1. sz. 35–62., 3. sz. 146–178.

1939b A bábonyi népnyelv igealakjai. Magyar Népnyelv. Debrecen, 1939. 1. sz. 48–64.

SZABÓ László 1990 Bevezetés a társadalomnéprajzba. Debrecen.

1993 Társadalomnéprajz. Debrecen.

1996 Az erdélyi társadalmi kutatásokról. In Társadalom, etnikum, identitás. Debrecen, 17–34.

VENCZEL József 1930 A magyar falu a XIX. századi irodalmunkban. Erdélyi Helikon. 9. sz. 766–769.

1953 A falumunka és az erdélyi falumunka-mozgalom. Erdélyi Tudományos Füzetek 78.

1941 A falukutatás módszerének vázlata. Kézirat gyanánt. Erdélyi Tudományos Intézet. Kolozsvár, 1-26.

1980 Az önismeret útján. Bukarest.

VITA Zsigmond 1977 Gusti professzor magyar tanitványai és az első erdélyi falukutatő munkatáborok. Korunk. 1-2. sz. 126-129.