magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Fülöp Mónika: A bálványosváraljai falukutatás - 1 rész


 

A Mezőségre más tájegységekhez képest későn, csak a 19. században irányult rá a figyelem. Ezek a híradások is leginkább az itt élő magyarok fogyatkozását, pusztulását mutatták be. Ezen valamelyest változtattak a szépirodalmi alkotások, a néprajzi jellegű munkák, mert e régió értékeire, archaikus jellegére hívták fel a figyelmet, és a táncházmozgalom elterjedésével az itteni kulturális elemek szimbolikus értékűvé váltak. De igazán átfogó jellegű Mezőség leírás még mindig nem készült el. Ezt a hiányosságot pótolják az elmúlt évek munkái, kutatási eredményei. E hiány pótlására vállalkoztam én is a bálványosváraljai falukutatás anyagának felelevenítésével, elemzésével.

Kutatásom tárgya az 1941–1943 között végzett bálványosváraljai falukutatás vallásnéprajzi anyagának elemzése. Társadalomtudományi szempontból ennek a Bálványosváralján végzett falukutatásnak a megszervezésében fontos szerepe volt annak, hogy az erdélyi magyar értelmiségi réteg abban a korban fokozottan érdeklődött a népi társadalom iránt. A falukutatás alapvető célja egy átfogó szintézis, komplex falumonográfia elkészítése volt. A korabeli történelmi, politikai változások azonban meggátolták a tervezett munka véghezvitelét, ezért csak kisebb részeredmények születtek a csoportos, jól előkészített és megszervezett alapkutatásból, amit komoly elméleti oktatás előzött meg.

A közös munka során óriási anyag gyűlt össze, de ezek feldolgozása, a tervezett monográfia azonban nem készült el. Csak néhány tanulmány született, ami a részeredményeket közölte.

Kutatásom célja ennek az elfelejtett anyagnak a felelevenítése, bemutatása, elemzése. Marosi Péter, a váraljai munkatábor egyik résztvevője volt. 2003 őszén a Kriza János Néprajzi Társaság adattára adományként a Bálványosváralján gyűjtött anyaggal bővült. A három dobozon, ami több száz cédulát tartalmaz, ez a felirat áll: a „Váraljaiak hite.” Ez az anyag már egy rendszerezés, részfeldolgozás eredménye. Nemcsak a Marosi Péter gyűjtését tartalmazza, hanem a társaiét is. Így a témában gyűjtött vallásnéprajzi adatok mind egy helyre kerültek már a rendszerezés kezdeti fázisában. Az anyag további osztályozására, differenciálására később került sor. Az összegyűjtött anyag elemzése során azt tapasztaltuk, hogy a váraljaiak hitéletének bemutatása mellett egy olyan kutatói koncepció is körvonalazódott, amiben nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy Marosi Péter akkor protestáns teológushallgató volt. Kiderül, hogy egy református teológus tudatában hogyan különülnek el az általa hitnek és hiedelemnek nevezett kategóriák.

Ezek tükrében szeretném megvizsgálni az összegyűlt anyagot az akkori vallási néprajz téziseinek a függvényében. Komoly feladatra vállalkoztak az akkori kutatók, mert a vallási néprajz önálló tudományként való definiálása még csak akkoriban volt kibontakozóban. Ennek bizonytalanságai, a tárgy pontos megjelölése, a módszerek megválasztása, a kutatói hipotézisek hiánya tükröződik is a vizsgált anyagban.

 

Bálványosváralja

Bálványosváralja a történelmi Szolnok-Doboka vármegye délkeleti részén fekvő falu, Déstől 14 km-re a Bándó patak völgyében, a Mezőség határán. Dés felé a román többségű Szásznyíres határolja, az északi részen a magyar lakosságú Magyardécse, keleten a vegyes lakosságú Almásmálom, és a Bándó felső folyásánál a román Bátony és Csabaújfalu .

A település a Várhegy tövébe épült, ahol régen történelmi jelentőségű vár állt. A falu tehát a Várhegy északi lejtőjén keletkezett, majd onnan később húzódott lennebb a Bándó völgyébe.

A várról már 1269-ből van okleveles feljegyzés, 1308-tól állandóan szerepel a feljegyzésekben, mivel ez erődítmény volt fontos szerepet töltött be a környék sóbányáinak védelmében. IV. Béla király indítványozta a kővárak építését, megerősítését. A Dés környéki sóbányák, és a Szamoson zajló sószállítás védelmében ennek a várnak kimagasló szerepe volt.

A vár magyar nevének változatai az ősi bálványimádatra vezethetőek vissza: 1291-ben Balvanius, 1308-ban Balvanus néven említik a dokumentumok. A vár az erdélyi vajdák tulajdonában volt. A hagyomány szerint ebbe a várba záratta be László vajda 1307-ben Ottó bajor herceget, aki a szabadulása fejében zálogba hagyta a szent koronát.

A várhoz hatalmas uradalom is tartozott: a 15. században 34 falu, melyeknek tulajdonjogáért erdélyi nemesi családok perlekedtek.

Bálványosvár Mátyás király uralkodásától kezdve a nagyváradi püspökök tulajdona: Szatmári György, Perényi Ferenc, Csihák Imre, Macedóniai László és Fráter György. Az utolsó gazdája Martinuzzi Fráter György váradi püspök volt, s az ő parancsára bontatták le 1548 körül. A vár faragott köveit a közeli Szamosújvár építéséhez használták fel, a maradék építőanyagot pedig a falu lakói hordták el. 1996-ban a református egyház márványtáblával és emlékkopjafával jelölte meg a vár helyét. 2000 és 2001 nyarán a cserkészek ásatásokat végeztek a Várhegyen, és megtalálták a várudvar kövezetét, néhány falmaradványt, a torony pincéjét, cserépedény-törmelékeket és egy 1524-ből való bronz váltópénzt (obulus) II. Lajos magyar király címerével és Szűz Máriának, a Magyarok Patrónájának képével.

A falu templomát a ciszterci szerzetesek az 1200-as évek végén Szűz Mária tiszteletére szentelték, és a falunak Máriafalva nevet adták. A helybéli közösség református hitre csak Fráter György halála után tért át. I. Rákóczi György támogatásával épült a templom gótikus tornya. Azóta többször javították, kibővítették. A régi mesterek munkáját őrzi a faragott körablak, az úgynevezett Katalin kerék (13. század), a diadalívet tartó két faragott kőoszlop, és a déli kapuzat kőkerete. Az 1907-es bővítést követően, 1912. május 13-án, Fagyosszentekkor hatalmas szélvihar sodorta le a templom fedélzetét, erről a természeti csapásról a falu népe minden évben megemlékezik.

A falunak több mint 125 esztendeje működő állami iskolája van. De feljegyzések szerint már a 14. század elején iskola működött a faluban, 1330-ban egy János nevű pap egyházi dézsmát fizetett a pápának, és a római katolikus parókia mellett egyházi iskolát tartott fenn. Ez működött a reformáció erdélyi elterjedéséig, 1643-ban már református iskola működött a faluban. A 18. század végére a református iskola a katolicizmus erősödésével lehanyatlik. 1747-től újból katolikus iskola működik a faluban a nemesi családok jóvoltából, akik templomot, papi és kántori lakot, valamint iskolát építettek.

1875 szeptemberétől állami elemi népiskola működik a faluban, ami a minősítések alapján a vármegyében a dési és a széki iskola után következett.

Napjainkban I–VIII. osztályos magyar nyelvű általános iskola működik. Román tagozat csak I–IV. osztályban van, és az is összevont osztályokkal működik. A továbbtanulásra most már egyre nagyobb igény van, de a falu létszámához képest még mindig elenyésző az a réteg, amelyik középiskolai, főiskolai, vagy egyetemi képzésben részesült.

Bálványosváralja vallási megosztottsága nagyon színes: a református vallás mellett római katolikus, adventista (szombatos), ortodox és pünkösdista közösségek is működnek. A különböző felekezetek között általában egyetértés van, de a többségi vallás, vagyis a református, nem mindig tolerálja a másságot, főleg az új szekták térhódítása ellen tiltakozik. Így volt ez az 1991 körül kialakult pünkösdista közösséggel szemben is, akik a református egyházból szakadtak ki, ennek kialakulása, működése lokális mítoszként él a faluban.

A település lakosságának nagy része földműveléssel, állattartással foglalkozik. A földrajzi, természetrajzi viszonyok meghatározzák a gazdálkodási formákat. Ma sem meglepő a tehenekkel szántó ember, vagy a kézzel való aratás, mert nagyon sok olyan földdarab van, ami a mezőgazdasági gépekkel megközelíthetetlen. Ennek hatása van a termelékenységben is, mert sok esetben nem nyereséggel zárul a mezőgazdasági év, hanem vesztességgel. De ettől függetlenül nagyon sokan ragaszkodnak a régi gazdálkodási módokhoz, eszközökhöz törekedve az önellátó életforma magtartására. Ez elég nehéz feladat ebben a rohamosan modernizálódó, globalizálódó világban, a létfenntartás érdekében új életstratégiák bevezetésére lesznek kénytelenek.

A környező városba, Désre járnak az ipari munkások dolgozni, de az 1989-es változások után ott nagyon sok állami munkahely megszűnt. Talán ez is az egyik oka annak, hogy nagyon sokan külföldön, Magyarországon, Spanyolországban, Olaszországban vállaltak munkát. A fiatalok nagy többsége is vendégmunkásként az anyaországban dolgozik: építkezésben, különböző műhelyekben. Ez a külföldi munkavállalás a korábbi kapcsolatrendszereket megváltoztatta: átrendezte a családok külső és belső kapcsolathálóját, gyökeresen megváltoztatta mentalitásukat. Az ott szerzett tőkét itthon hasznosítják általában a házépítés, átalakítások terén vagy luxuscikkek vásárlására költik. Arra is volt példa, hogy a visszatértek vállalkozásba kezdtek és hasznosították a külföldön tanultakat, tapasztaltakat. Ennek eredményeként a faluban van működő pékség, több üzlet, vegyesbolt, és készülőben van egy tejfeldolgozó is.

 

A falukutatás és az erdélyi falukutató mozgalmak

A 19–20. század fordulóján a népköltészet, a tárgyi kultúra iránti figyelem a közösségek iránti érdeklődéssel bővült, amelyekben ezek az alkotások létrejöhettek. Elkezdődött a népi társadalom iránti érdeklődés, ami külön kutatási területté vált. Egy közösség igazi megismeréséhez elengedhetetlen minden részterület ismerete, a legkisebb hiányzó részecske is más képet tükrözhet a vizsgált csoportról, döntő lehet az egész rendszerre nézve. Különösen érvényes ez akkor, ha a vizsgálatok célja egy átfogó, szintézis jellegű munka, egy monográfia elkészítése. Ez nemcsak egy mai kutatási elvárás-rendszer, hanem ez évtizedekkel ezelőtt, elődeinknél is érvényes volt. Kiváló példákat találhatunk náluk.

A falukutatás a falu életmódját és kultúráját komplex módon tanulmányozó tudományos vizsgálat, amelybe beletartoznak a tudományos jellegű kutatómunkák, és a falu életének megismerésére irányuló kevésbé tudományos törekvések meg leírások is. Ez a kutatás végezhető egyénileg vagy csoportosan, szervezett formában. Ennek előzményei visszanyúlnak a szülőföldet ismertető művekhez, ezeket követik majd a tudományos igényű szakmunkák. Szabó T. Attila ezekről az eredményekről részletesen beszámol A transylván magyar társadalomkutatás című tanulmányában (Szabó T. A. 1938: 13–31). Ö a társadalomkutatás csíráit már az 1800-as évek elején megjelenő munkákban felleli, a vármegyék, községek ismertetőiben, ahol inkább a helységek külső történetével ismerkedhetünk meg, de vannak utalások a korabeli társadalmi viszonyokra is: Fodor Károly, Kőváry László, Téglási Ercsi László műveiben leginkább. Később a Magyar Tudós Társaság kezdeményezésére több olyan mű születik, amelyben földrajzi, gazdasági, gazdálkodási, statisztikai, birtoklástörténeti, vallási, közigazgatási viszonyairól szóló adatok látnak napvilágot, majd pedig a megjelenő monográfiák teljesebbé teszik ezeket az adatokat, s ma is leghozzáférhetőbb forrásként szolgálnak egy-egy tájnak a megismeréséhez (Szabó T. A. 1938: 13–38). Erdélyben ezek közül legjelentősebb Orbán Balázs munkája: Székelyföld leírása. ő leginkább a falvak történelmi, földrajzi leírásával foglalkozik, vagy pedig néprajzi szempontból fontos leírásokkal (Orbán B. 1868–1873). De munkásságának korszakalkotó jelentősége volt: nemcsak a Székelyföldet mutatta be földrajzi, történelmi szempontból, hanem ráterelte a figyelmet egy eddig elhanyagolt társadalmi osztályra, a falusi népre, a parasztságra is. Európai viszonylatban Le Play munkásságát tekinthetjük egyik alapmunkának, aki a társadalomkutatás szempontjából fontos leírásokat adott a vizsgált területekről. ő már a monografikus kutatás módszerét vezette be a társadalmi jelenségek kutatásába. Gyűjtését a hatkötetes Ouvriers Européens című műben olvashatjuk, amelyben utazásának köszönhetően átfogó képet nyújt az európai munkásnépek életéről, társadalmi szervezkedéséről, társadalmi problémáiról, munkaszervezeteiről.

E források mellett a magyarság hatalmas történeti múltjának köszönhetően a kutató különböző kultúrtörténeti értékeket feltáró munkákra, emlékirat irodalomra (Bethlen Miklós, Kemény János, Apor Péter, Árva Bethlen Kata, II. Rákóczi Ferenc) is támaszkodhat, amelyben a társadalomról, annak felépítéséről, működési mechanizmusairól vannak adatok.

Az első igazi társadalomkutató munkát Szabó T. Attila Braun Róbertnek tulajdonítja, aki a munkásság életét mutatja be alaposan hű képet mutatva az ipari munkásságról. A falusi társadalomról pedig az első jelentős munkát Barabás Endre végezte A falu társadalmi élete című tanulmány írója (Barabás E. 1914). Ezeket követik az 1930-as években a konkrét falukutatási eredményeken alapuló munkák.

A falukutatásban a falu életének megismerése és leírása gyakran összefonódott az ismeretterjesztéssel és népműveléssel. A társadalomkutatás mellett a társadalomsegítés is motiválta a kutatókat. A tudományos munka sokszor összekapcsolódott a fizikai munkaszolgálattal is. Ez a kutatás nem elvont síkon történt, íróasztal mellett, hanem a helyszínen kutatva, a falvak népének életével megismerkedve próbálták megragadni a társadalmi valóságot, gyakorlati eredmények elérése érdekében (Venczel J. 1980: 62–63).

A társadalomkutatásban a falvak népének kutatása jelentős szerepet játszott. Nemcsak hazánkban, hanem szerte a világban az 1900-as évek elején a falvak népének kutatására fokozott figyelmet szenteltek. A finneknél, a németeknél, az amerikaiaknál hasonló folyamatok zajlottak. Mindez kapcsolatban áll a nemzeti öntudatra ébredéssel is. E folyamatok lezajlásában a fiataloknak jelentős szerepük volt. Venczel József így ír erről az erdélyi viszonyok kapcsán: „Az ifjúságot ugyanis a falu iránt megnyilvánuló, sokban lírai megérzése: a faluideológia ráébresztette arra, hogy 1. a magyar középosztály magyar öntudata a népben van, 2. a faluban meglátott kultúrértékek hivatottak a magyar művelődés újjáélesztésére, 3. a nép gazdasági érdekeinek védelme és támogatása a magyar gazdasági érdekeinek védelmét és támogatását jelenti. De a felismeréstől látszólag függetlenül a fenti meggyőződést sürgette a kisebbségi életnek az a kikerülhetetlen társadalmi adottsága is, hogy a kisebbségi magyarság vérszegény középosztálya a föltétlen és biztos elszegényedés útján áll” (Venczel J. 1980: 61–62).

A magyar falukutatásokra hatással volt továbbá az amerikai faluszociológia (rural sociology), a német szociológia és a román monografikus szociológia. Ez utóbbinak a hatása igen jelentős, mert hasonló kontextus hívta életre azokat is. Főleg erdélyi viszonylatban, ahol a földreformok alaposan megváltoztatták a parasztság életét. Az erdélyi magyarságnak is több mint 70%-a (72-73%, l. Venczel 1980. 62.) falun lakott, vagyis e kutatott réteg által a társadalom jelentős része lefedett volt. Az első világháború után kialakult helyzet szükségessé is tette ezeket a vizsgálatokat. Az 1930-as népszámlálás adatai szerint az aktív lakosság 78,2 %-a a mezőgazdaságban dolgozott, ahol az új földreformoknak köszönhetően sokan földtelenné váltak, a parasztság helyzete ellehetetlenedett (Balázs S. 1976:7). A falukutatások a reális helyzetek feltérképezésére törekedtek: a kijelölt társadalmi réteg, társadalmi valóság teljes megismerésére. A kutatások monografikus igénnyel zajlottak. Az erdélyi kutatók közül Venczel József munkásságára volt a legnagyobb hatással ez a Gusti-féle monografikus szociológia, aminek lényegét, eredményeit A falumunka és az erdélyi falumunka-mozgalom című tanulmányban ismertette (Venczel J. 1935).

Erdélyben ezt a munkát kezdetben főiskolás egyletek, szervezetek tették lehetővé. 1930-ban jött létre az első olyan szervezet, amely kizárólagosan a falumunka érdekében alakult: Erdélyi Fiatalok Faluszemináriuma. Szervezett keretek között működött, kiadványa, Falufüzetei jelentek meg. Ezek közül megemlíthetnénk Gyallay Papp Zsigmond: A nép és az intelligencia című 1931-ben megjelenő füzetét, amelyben a szerző megújító szerepet szán a falu egészének a romániai magyarság érdekében. Ezt követi Demeter Béla két tanulmánya: Hogyan tanulmányozzam a falu életét? 1931-ben, és Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok, 1932-ben. A csoport végül két részre szakadva folytatta a falumunkát: egyik része radikalizálódott, cselekvő politikai szerepet vállalt a falvak segítése érdekében. ők megalapították a Falvak Népe című lapot, míg az Erdélyi Fiatalok megmaradt csoportja, a Hitel-csoport továbbra is a falvak tanulmányozásában látták a társadalomsegítés lehetőségét, mert először ismerni kell azt a réteget ahhoz, hogy megfelelő módón nyújthassanak segítséget, megoldási lehetőségeket a felmerült problémás helyzetben.

Ilyen körülmények között kezdődtek el Erdélyben az első falukutatások: a kolozsborsai, a bábonyi és a magyarlapádi munkatábor.

Az első Bánffy Ferenc jóvoltából jött létre, és ez még inkább egyéni kutatáson alapszik. Ennek eredményeiről az Erdélyi Fiatalok falufüzeteinek 3. és 4. száma tudósít (Demeter B. 1931, Mikó I. 1932). Mikó Imre Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című füzetben kilenc Kolozs megyei falu településtörténetét és népmozgalmait dolgozza fel.

A bábonyi munkatábor a kolozsvári Református Teológia kezdeményezésére jött létre, és inkább fizikai munkavégzés történt. A tudományos vezető Szabó T. Attila volt, aki beszámolót is készít erről a táborról, ennek eredményeiről (Szabó T. A. 1937:51– 56, 1938:13–38, 1939a:35–62, 1939b:146–178), Kós Balázzsal együtt (Kós B. 1936: 297–306).

A magyarlapádi munkatábort Bakk Péter szervezte, aki a Bethlen Kollégium tanítóképzőjének tanára, és jól ismerte Gusti professzor munkásságát. ő is bekapcsolódik Gusti professzor intézetének kutatásaiba s a Sociologie Românească hasábjain pedig ismertette a magyar falukutatók könyveit. Magyarlapádon leginkább szociográfiai felmérő munkát végzett középiskolás diákokkal. Ez volt az első tábor „amely Gusti professzor tanításait felhasználva, szakszerű vezetéssel, szakemberek bevonásával, az ifjúság kollektív munkájával kísérelte meg a falu társadalmi és művelődési kérdéseinek felmérését” (Vita Zs. 1977: 128). Ennek a tábornak az eredményeiről sem készült feldolgozás, anyagának pedig nyoma veszett.

 

A bálványosváraljai falukutató munkatábor

A bálványosváraljai munkatábort a Kolozsvári Magyar Diákok Szövetégének (KMDSZ) társadalomtudományi és néprajzi munkaközössége szervezte. Ez a munkatábor volt a negyedik nagyszabású falukutató kísérlet Erdélyben a kolozsborsai, bábonyi és magyarlapádi falukutatás után.

A bálványosváraljai kutatás terve Daday Lóránd, Kovács Imre és Erdei Ferenc ösztönzésére már 1940-1941 telén megfogalmazódott, de a történelmi események (német–orosz háború kitörése) akadályozták a tervek kivitelezését. Végül a tervezett táborra mégis sor került. A diákok a terepre való kiszállás előtt előadássorozatokat hallgattak, amelyek elméleti felkészültséget biztosítottak a számukra. Tizennégy előadást hallgattak végig. A bevezető előadást Venczel József tartotta, aki a kutatás vezetője volt. ő a társadalomvizsgálat alapelveit ismertette a diákokkal, és a monográfia feladataira hívta fel a figyelmüket. Hantos Gyula a táj földrajzi tényezőit, Bálványosváralja történelmi fejődését és a településtörténet szempontjait Makkai László, a helynévgyűjtés módszereit és összefüggéseit Szabó T. Attila, a néprajzi gyűjtés elveit és ágazatait Kovács László, a jogi néphagyományok kérdését Bónis György, a fajbiológiai kutatás lehetőségeit Csík Lajos, a népegészségügy megfigyelések alapkérdéseit Lőrincz Ferenc, a néptáplálkozásra vonatkozó kutatásanyag részleteit Ludány György, a falunak mint közösségi életformának a kialakulását Pálosy Ervin, a magyar közigazgatás formáit Martonyi János, a statisztika módszereit Schneller Károly ismertette. Ezeket az előadásokat megbeszélések követték, módszertani kérdések megbeszélése, úgynevezett „szellemi fegyverkezés” (Molter P. 1942:3–4).

1941 nyarán 33 kolozsvári főiskolai hallgató vett részt ebben a munkatáborban (hét joghallgató, hét orvostanhallgató, hét közgazdász, hét tanárjelölt, négy teológus, egy mezőgazdász) Ez volt az első és egyben a legnépesebb kiszállás. A falu iskolájának két nagy termében voltak elszállásolva, a diákok ott rendezkedtek az egyhónapos tábori életre. Az étkezés is ott történt, egy öreg szakácsnő főzött a diákságnak.

A fiatal nemzedék tudatában volt annak, hogy a korabeli társadalmi valóság ismerete nélkül lehetetlenség a reájuk váró estleges falusi kihelyezés esetén a feladatokkal való megbirkózás, és a megfelelő szolgálat elvégzése. Az 1930-as évek elején alakult meg az Erdélyi Fiatalok Faluszemináriuma, ami az első olyan ifjúsági keret, amely kizárólagosan a falumunka érdekében indul. A társadalomtudományi munkában fontos szerepet töltött be az 1930 és 1940 között működő Erdélyi Fiatalok című folyóirat. Minden év júniusában „falu-számai” jelentek meg, amelyek nagy hatással voltak a faluért lelkesedő fiatalokra. Ezek a fiatalok kapcsolatban álltak a Gusti-féle iskolával is, így ismerhették a falukutatás és a falumunka akkor korszerű módszereit, és azokat használhatták saját kutatásaikhoz.

Ismerték a román monografikus szociológia eredményeit, a falumunka terén megvalósított gyakorlati eredményeket (Ruşet, Nerej, Fundul Moldovei, Drăguţ stb.), és ezeket példának tekintve részben követték is őket.

A bálványosváraljai kutatás tudományos vezetője, Venczel József nagyon jól ismerte a Gusti-féle iskola eredményeit, mert 1935-1936. tanév második felét a bukaresti szociológiai intézetben töltötte. „1936-ban a jó szerencsével párosult szakirányú érdeklődés engem is elvitt a Gusti-iskola központi műhelyébe, a tíz év páratlanul gazdag kutatása eredményeit őrző Monográfiai Archívum színhelyére, a professzor szociológiai, etikai és politikai szemináriumába – látni és megérteni a konkrét munkában alkalmazott társadalomismereti technikát és a valóság megközelítésében akkorra már kikísérletezett ténymegállapító eljárások sokféle változatát... Így töltöttem az 1935-1936. tanév második szemeszterét a bukaresti szociológiai intézetben, élvezve Gusti professzor jóindulatú támogatását, Henri H. Stahl, Traian Herşeni és O. Neamţu beavató irányítását, de mindenekelőtt az archívummal folytatott néma, cédulázó párbeszéd gyönyörűségét... Rövid pár hónap alatt lapról lapra nyomon követni hat monografikus mű rendszerezett dokumentációját, tények és folyamtok bizonyítékait, egymástól távol eső, különböző feltételek között alakuló falutársadalmak változóinak valósághű megfigyelésére kidolgozott eljárások eredményességét, a műhelymunkát, amelyből az eddigi tanulmányok merítettek, s amelyek lehetővé tették az olyan méretű reprezentatív összefoglalást, mint amilyen a Henri H. Stahl tollából és szerkesztésében francia nyelven megjelent Nerej-monográfia (1939), amelyben – a szerző-szerkesztő Gusti szavaival – a »társadalmi archeológia« mintáját adja” (Venczel J. 1970: 821–825). Venczel ezeket a sorokat sok év távlatából írta, de az időbeli távolság nem akadályozta abban, hogy ugyanolyan lelkesedéssel beszéljen a bukaresti iskolában töltött időről, mint amilyen szívesen vett részt azokban a kutatásokban. Nyomon követhette a készülő monográfiák rendszerezett anyagát, dokumentációját, a feltáruló társadalmi valóságot. Saját kutatásra alapozva igazolódtak az addig olvasott tanulmányok tudományos eredményei, mert nemcsak a végkövetkeztetésekkel ismerkedhetett meg, hanem azzal a megfigyelésen alapuló kutatási anyaggal, amelyeknek az elemzéséből azok a tanulmányok születtek. Az ottani kutatási munkát, tudományos tevékenységet, eredményeket látva azon gondolkodott, hogy a látottakat hogyan lehetne az erdélyi magyarság, a kolozsvári értelmiségi körében hasznosítani, a sajátos, kisebbségi helyzetre alkalmazhatóvá tenni. Ez a magatartás tudósi magatartást tükröz, amely az új ismeretet beépíti a meglévő tudásába, gondolati sémáiba, és mindig a sajátos, egyedi helyzetekben aktivizálva ezt a tudást alkalmazhatóvá teszi.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a bukaresti falukutató iskola befolyásolta Venczel József tudományos munkáját. A szakirodalom Venczelt Dimitrie Gusti legjobb magyar tanítványának tartja. De Venczel nem pusztán átvette a román monografikus iskola eredményeit, hanem alkotó módon továbbgondolta annak eszmeiségét, módszereit, és az adott történelmi, politikai kontextushoz igazodva alkalmazta a kisebbségi helyzethez.

Az első bálványosváraljai kiszállás a falumunka hármas egységéből (falukutatás, munkaszolgálat, faluvezetés) a falukutatást vállalta: próbafelvételt, a módszertan kialakítását, a szisztematikus anyaggyűjtést. Az ezt megelőző falumunkákban inkább a munkaszolgálat érvényesült, a falumunka háttérbe szorításával. A váraljai táborban részt vevő kutatók nem zárkóztak el a munkától sem, de csupán annyit vállaltak ebből, amennyit a bizalomfelkeltés feltétlenül megkövetelt: segédkeztek a mezei munkáknál, a teológusok templomi szolgálatot végeztek, az orvostanhallgatók elsősegélyt nyújtottak a rászorulóknak. Elsődlegesen a társadalmi életmegnyilvánulások, jelenségek tudományos megfigyelésére vállalkoztak. A javító, módosító beavatkozást már egy következő kutatás vállalta volna.

1941 telén már csak kisebb csoportok végeztek néprajzi és jogi szempontú kutatásokat, a következő nyári terepmunka már el is maradt. 1943 tavaszán is csak kilenc közgazdász gyűjtötte a családok mezőgazdasági üzemeinek adatait. Ebben az évben nyáron is egy hónapos táborozásra került sor. Ekkor tizenhét diák vett részt a kutatásokban: közgazdászok, bölcsészek, vegyészek, jogászok, orvosok, teológusok. A céljuk az volt, hogy pótolják a hiányzó adatokat.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008