Művelődés

Killyéni András:  

„Érdemes a megemlékezés már csak azért is, mert nincsen messze az az idő, amikor nem lesz többé zsuki vadász ezen a világon, nem fogja tudni senki sem, hogy volt egyszer Erdélyben egy virágzó, vidám, testet-lelket erősítő sportélet, egy egymást megbecsülő, összetartó, vendégszerető, egyéni helyi jelleggel megáldott, kedves úri társaság, mely örömmel fogadott tagjául minden művelt, becsületes szándékú embert.” (Gr. Markovits Manó: Emlékezés Zsukra)

A zsuki ménes a 19. század végétől meghatározó szerepet játszott Erdély lovas- és vadászsportjában. Alapítása Wesselényi Béla nevéhez fűződik, aki 1890-től mindent megtett az erdélyi lótenyésztés minőségének emeléséért, ennek megvalósítására pedig Zsukra költöztette a híres zsibói ménesét minden év őszén. Törekvéseit az Erdélyrészi Falka-Vadász Társaság megalapításával koronázta meg. A Társaság az első világháborúig Erdély legfontosabb lovas versenyeit rendezte, amely bátran vetélkedhetett a gödöllői híres versenyekkel.

A zsibói ménes és tulajdonosai

A zsibói ménest Wesselényi István (1708–1757) alapította, ő építtette a zsibói nagy istállót. Ménese országszerte híres volt, 1740-ben pedig Wesselényi István úgy döntött, hogy átalakítja, modernizálja ménesét, ezért spanyol mént hozatott Zsibóra. Fia, Miklós (1750–1809), örökölte apja szeretetét a lovak iránt, bár ő a kocsizást szerette nagyon, kora legkiválóbb kocsisaként tartották számon, lovait képes volt hangjával irányítani.

Fia, ifj. Wesselényi Miklós (1796–1850) – a reformkor kiemelkedő alakja – belátta, hogy ménese az 1820-as évekre elavult lett, így a lótenyésztés terén újításokat vezetett be. Angliából telivér mént hozatott (Cato nevű lovát), 1828-ban eladta ménesének legnagyobb részét, telivér, illetve nagyobb részt angol vérű lovakat tenyésztett. Az angol telivér kancát székely ménnel párosította, az új fajta pedig kiváló kocsiló lett, és hamarosan elterjedt a haladó szellemű arisztokrácia körében, szép jövedelmet hozva a Wesselényi családnak. Wesselényi Miklós Al-Borak nevű lova 1827-ben megnyerte az első magyarországi lóversenyt. Ménesének pompás lovai nem csak a csodálatot, hanem komoly jövedelmet hoztak a bárónak, Wesselényi-lovakat vásároltak maguknak a fiatal liberális országgyűlési képviselők. Emellett szép jövedelmet hozott a hágatás is, amiért 3-10 aranyat fizettek.

Wesselényi belátta, hogy nem elég a lovakat elszórtan egy-egy birtokon tenyészteni, szükség van egy összetett programra, amely megszervezi a lótenyésztést és kereskedést úgy kormány-, mint egyleti szinten is. Egyes személyek dolga jó lovakat nevelni, s az egyesületek feladata az eredményesebb eladás biztosítása – vallotta. Ezt a gondolatot fia, Wesselényi Béla vitte tovább közel hatvan évvel később.

A forradalom, illetve az ezt követő időszakban a lótenyésztés is háttérbe szorult. Bár az erdélyi mágnások őrizték méneseiket, ezek a ménesek helyi jellegűek voltak. Wesselényi Béla – Miklós fia – belátta, hogy az erdélyi lótenyésztést modernizálni kell, szükség van egy olyan egyletre, ahol a környékbeli lótenyésztők találkoznak, amely versenyeket, vadászatokat szervezhet. 1890-től cikksorozatban mutatta be törekvéseit, amelynek következtében megalakult az Erdélyrészi Falka-Vadász Társaság.

Wesselényi Béla és a zsuki ménes

Wesselényi Béla Zsibón született 1847. május 11-én. Kiváló mintagazda, Kolozsváron végezte a középiskolai, Berlinben pedig az egyetemi tanulmányait. Hazatérve gazdálkodott, híres sportemberként, vadászként tartották számon. A főrendiház tagja volt, tenyésztett lovai külföldi versenyeken is futottak.

1890-ben megtette első lépéseit az erdélyi lótenyésztés ügyének felvirágoztatása, kiemelése, a lovaglási kedv fejlesztése érdekében. Hangsúlyozta, hogy szükség van egy olyan helyre, ahol az éghajlat, a hőmérsékletváltozás megfelelő a ménes elhelyezésére, a lovak számára, illetve a versenyek megrendezésére széles legelő található. Agitált egy új egyletért, amely mindezt megoldhatná, a kormányhoz, a katonatisztekhez, az arisztokratákhoz eljuttatta elképzeléseit. Nagy ötletét tettek követték, hatalmas energiát fektette be, cselekedett, így 1890-ben megalakult a falka-vadász társaság, Wesselényi pedig Zsukon megtalálta a tökéletes helyszínt az egylet számára.

Az új egylet két célt szolgált: egyrészt lóversenyeket, másrészt falkavadászatokat szervezett. A versenyeken és a vadászatokon részt vettek az állami mének is, ezeket mindennap meglovagolták, így nemsokára Zsukról kerültek ki a hadicélokra nevelt legkiválóbb lovak.

A báró Erdély legjobb lóismerője volt, ismerte a lóállományokat, a tenyésztési viszonyokat, minden számottevő tenyésztőnek vagy tulajdonosnak ismerte legfontosabb lovait, színét, nevét, faját, életkorát, a vételárakat is pontosan. Sokszor a versenyre történő hiányos nevezéseket kiegészítette a pontos adatokkal, anélkül, hogy utánanézett volna. Azt mondották róla, hogy sokkal többet tud, mint amire egy átlagos ember képes.

Wesselényi Béla nyáron, a vadászszezon kezdete előtt 4-6 héttel Zsukra költözött a belovagolt ménesével és falkájával, ahol 1895-re egy 16 szobából álló gyönyörű vadászlakot építtetett. A báró ilyenkor épített, rendezett, felügyelt, szervezett, megtett mindent, hogy a szezon kezdetére minden kész legyen. A szezon lejártával a ménes és a falka visszaköltözött a báróval Zsibóra.

Lovak, versenyek, falkavadászatok

A vadászszezonban Zsukon találkozott Erdély úri társadalma. Eljöttek versenyezni, illetve vadászni a brassói, háromszéki, hunyadi, besztercei, szilágysági arisztokraták, katonatisztek, a lovaglást szerető polgárok, akik itt csatlakoztak a Kolozs vármegyeiekhez. A vadászatok mellett bálok sora fűszerezte a szezon két hónapját, életre szóló barátságok, szerelmek szövődtek itt. Az egylet meghatározó alakja volt Bánffy György is, kinek a szomszédos Bonchidán volt kastélya és ménese.

Zsukon találkoztak évről évre a Teleki, Bánffy, Mikes, Wass, Béldi,  Kemény, Bornemisza Zeyk stb. családok fiatalabb és idősebb tagjai, sőt, az egylet büszkélkedett hölgytagokkal is az arisztokrácia köréből. Nem hiányzott a szezonban az eseményekről  Béldi György cs. és kir. kamarás, Zeyk József honvédfőhadnagy, Mikes Zsigmond főispán, huszárhadnagy, Kemény Kálmán országgyűlési képviselő.  Mellettük itt vadásztak és versenyeztek neves katonatisztek, mint Urváry, Dedinszky, Ékes Károly hadnagyok, Calm és Keszner  főhadnagyok, Merhál kapitány stb.

Az erdélyi arisztokraták méneseinek legszebb lovai versenyeztek a síkversenyeken.  Bánffy János, Bethlen Károly huszárszázados vagy Szentkereszty István saját lovaikat nyergelték és versenyeztek, Bornemisza Elemér, Bánffy Albert vagy Mikes Kelemen lovaival pedig neves lovasok indultak. A versenyek magas szintjét bizonyítja, hogy az egylet 1895-ben ún. „totalisateurt” hozatott, így a közönség előtt volt mindig, hogy melyik lóra mennyi volt a tét, érdekesebbé téve így a versenyt.

A zsuki szezon szeptember végén kezdődött, és általában Hubertusz napjáig, november 3-ig tartott. A versenyekre Kolozsvárról különvonatok hozták az érdeklődőket, a zsuki vonatállomás pedig az istállókhoz is kellően közel volt, így a lovakat akár vonaton is szállíthatták Zsukra. Ebben az időszakban a versenyek mellett – amikor csak az idő engedte – nagy méretű falkavadászatokat rendeztek. A vadászat a környék közel 30000 holdján zajlott 10 község határában, általában 25-30 vadász részvételével, de volt alkalom, amikor akár 60-an is vadásztak vadnyúlra, rókára. A zsuki kopóállomány kb. 30 kutya volt, ezek sebes és lassú falkára voltak osztva. A vadászatra gyakran versenylovakat nyargaltak fel, mert a lovak csoportban nyugodtak voltak, versenyek után pedig a falkában való nyargalás nyugtatta a legvadabb méneket is.

Az 1893-as szezonban 52 vadászatot rendeztek, amely során 46 nyulat és 2 rókát ejtettek el. Ez az vadászat szempontjából nagyon gyenge volt, mert egy általános nyúlhiányt jegyeztek fel a vadászok. A gyenge vadászszezon ellenére 1893 őszén 33 tulajdonos 104 lova vett részt versenyeken és vadászatokon, közülük 14 angol telivér, 77 angol félvér, de akadt arab és ír ló is. A lovak többsége, szám szerint 73, Erdélyben nevelkedett. A legtöbb vadászaton Teleki Ferenc Spitzbub nevű lova vett részt: 24 vadászaton, 78 kilogramm teher alatt mindig első sorban volt. Mellette Wesselényi Béla lovaival vadásztak a legtöbbször: Alborak nevű lova 15, Heléna 14, Melinda pedig 13 alkalommal vett részt vadászaton.

Ha egy lovas részt akart venni egy vadászaton, akkor általában két lovat bérelt: eggyel vadászott és egyet pihentetett; egy tapasztalt falkavadász pedig akár négy lovat is előkészített. A vadászat fél 12-kor indult és általában fél négyig zajlott, utána mindenki hazalovagolta fáradt lovát a megfelelő istállóba. Tea mellett megbeszélték a részvevők a nap eseményeit, majd este fél héttől következett az ebéd.

A vadászok minden szezonban meglátogatták Wesselényi Bélát vadászkúriáján, legalább egyszer ellovagoltak a szomszédos Bonchidára Bánffy György szerény házához (ahogy ő hívta kastélyát), ahol a gróf pezsgős ebéddel várta vadásztársait. Gyakran ebédeltek vagy báloztak a vadászok Alsózsukon Teleki Gézánál, Felsőzsukon Petrichevich-Horváth Kálmánnál, Válaszúton Bánffy Albertnél, Borsán Bánffy Ernőnél vagy Szentbenedeken Kornis Károlynál.

Wesselényi Béla halála

Az 1904-es szezon tragikus kimenetelű volt a Falka-vadász Társaság számára. Október folyamán Wesselényi Béla gyengélkedett, gyomorrontással küszködött. Orvosa sok pihenést és szigorú diétát írt elő, de a falkanagy nem tudott otthon ülni, és néhány nap után már lóra ült. Egészségi állapota javult, majd a lóversenyen két versenyszámban is győzött. Boldogan ajánlotta vadásztársainak, hogy a betegség ellen lóra kell ülni. Ám nemsokára ismét gyöngélkedni kezdett, neje kérésére pedig abbahagyta a lovaglást. 1904. október 20-án, mikor felesége Kolozsváron tartózkodott gyermeküknél, a báró úgy döntött, hogy nem hiányozhat az aznapi vadászatról, ezért barátaival vadászni indult.

A vadászat a Hubertusz laktól indult, Wesselényi vezette a csapatot a borsai hegy felé. Fáradtságnak jele sem látszott a bárón, ám egy órával később, mikor egy nyulat üldözött a hegytetőn, meginogott a nyeregben és szívinfarktus következtében holtan rogyott le a lováról. Hiába nyargalt Bánffy György Bonchidára orvosért, hiába próbálták újraéleszteni.

Az a megrázó jelenet, midőn a társaság 16 tagja a lóról leugrálva a báró holtteste körül csoportosult, s a legkínosabb feszültséggel lesve, ad-e életjelet szeretve tisztelt vezetőjük, festő ecsetjére való. A katasztrófa pillanatában még a falka is abbahagyta a futást. Az ebek finom ösztöne hamarabb megállapította a beállt katasztrófát, mint az emberek megfigyelése. A hű állatok a társaság között befurakodtak, hogy a báró holttestéhez juthassanak. Kezét nyalták, s közben fájdalmasan vonyítottak... Lova is, mely büszkén, magasan tartott fővel hordozta urát a fényes vadásztársaságok élén, most lehorgasztott fejjel, szomorúan kísérte annak holttestét – számolt be a kolozsvári Ellenzék.

Wesselényi Béla temetési szertartását október 22-én az alsózsuki Hubertusz-lakban Herepei Gergely esperes végezte. Ide különvonat érkezett Kolozsvárról, jelen volt a miniszterelnök felesége, Kolozs vármegye és Kolozsvár vezetői, a vadásztársaság tagjai egész Magyarországról. A báró holttestét Zsukról vonattal a zsibói kastélyhoz szállították, a zsibói állomáson 15000 fős tömeg várta a gyászmenetet, amelyet a kastélyig ezer fogat kísért. Wesselényi Bélát itt helyezték örök nyugalomra a családi sírboltban.

A Falkavadász Társaság az első világháborúig

Wesselényi Béla halála után Bánffy György irányította a társaságot, falkanagy Teleki Artúr volt, a báró veje, aki a falkát, mint „gentleman-huntsman” személyesen vezette. Az társaság fényesebbnél fényesebb versenyeket, vadászatokat rendezett az első világháborúig, amikor e hagyomány megszakadt. Az első világháború után a társaság megszűnt, bár 1940–43 között Bánffy Miklós és a környéki mágnások újraindították még egyszer. Az épületeket folyamatosan rombolták, ma már csak a Hubertusz-lak romos épülete mutatja, hogy itt egy évszázada pompás sportélet zajlott.