|
|||||||||
|
Tatár Erzsébet Tímea:
Szabóné Tatár Erzsébet álom- látomástörténeteiből
Szabóné Tatár Erzsébet 1932. március 25-én született Szentmátéban, a volt Szolnok-Doboka vármegye délkeleti határán, a mai Beszterce-Naszód megye déli részén, a Mezőségnek majdnem a peremén, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó középkorú szülők ötödik, legkisebb gyermekeként. 1941-ben, az apa halála következtében megbomlott a család munkavégzési egyensúlya, és a legkisebb gyereknek is részt kellett vállalnia a mezei munkából. Gyerekkori vágya, a továbbtanulás a második világháború kitörése miatt beteljesületlen maradt. A háborús években a beteges anyjának egyedüli támasza maradt, vállalva a megélhetést biztosító női és férfimunkát egyaránt. Aztán én lettem a rudasló is meg a hátasló is – jellemzi helyzetét. Nővére férjhez ment és elköltözött a háztól, nagyobbik bátyja soha nem tért vissza a fogságból, középső bátyja háborús bűnösség vádja alatt rótta le egy évtizednyi fegyházbüntetését, a kisebbik báty pedig a négy évi orosz fogságból alig szabadulva katonaszökevényként hónapokig ült börtönben. A minimális jövedelem megszerzése mellett az otthonmaradt anya és lánya a kötelező ruhanemű- és ételcsomagokat is előteremtette a két elzárt báty számára. Szabóné Tatár Erzsébet a szülői házat csupán pár hónapra hagyta el, mivel 1950-ben kényszer- és egyben érdekházasságot kötött egy testi fogyatékos agglegénnyel. A sikertelen házasság törvényes felfüggesztése után beteljesedett a nővére jóslata: a kisebbik leány maradt anyja gondozója a szülői házban. 1952-ben ismét férjhez ment. Második férjével öt gyereket neveltek fel. A család termőföldjeinek gondozása mellett az állami gazdaságban, illetve a kollektív gazdaságban dolgoztak, valamint a katolikus templomnál vállaltak szolgálatot (harangozás). 1962-ben a családi telek körüli viták miatt a férj falujába (Buzába) költöztek, de egy év múlva ismét Szentmátéban folytatták mindennapjaikat, az újonnan felépített házban. A megfeszített munka (házépítés) következtében Szabóné Tatár Erzsébet egészségi állapota megromlott, a kórházakból hazakerülve sokszor csak az ágyban kézimunkálhatott. A háztartásban, a gyereknevelésben leélt évekre utalva fogalmazta meg állapotáról: viselem, mint a ruhát, a betegséget. 1997-ben elveszítette egyik leányát és férjét. Jelenleg fiával, kisebbik lányával és ennek gyermekével él egy háztartásban, de mindennapjait többi unokája és dédunokája jelenléte teszi teljessé. Szabóné Tatár Erzsébet életét nagymértékben meghatározta az isteni gondviselésbe vetett hite. Édesapja katolikus, édesanyja református vallású volt, és a helyi közösségben élő szokást követve fiaikat a katolikusnak, lányaikat a reformátusnak nevelték. A felekezeti hovatartozás ellenére a család minden tagja részt vett mindkét gyülekezet hitéletében, és alkalmazta az Istennel való kapcsolattartás legtöbb módozatát (imádkozás, keresztvetés, rózsafüzér-használat). Vallásos szemlélete erőteljesen tükröződik elbeszéléseiben, a hétköznapjairól szóló beszámolóiban, élete fordulópontjait értelmező és megörökítő narratíváiban. Álmainak, látomásainak repertoárját 2002 óta több beszélgetésünk alkalmával gyűjtöttem fel, legutóbb 2007 áprilisában. Néhány álmát és annak kontextusát Szabóné önéletírásában, 1998-ban leírta. Az álmokhoz való viszonyulását élete kontextusában lehet vizsgálni. Az álom szerinte az isteni gondviselés jele, Isten megnyilatkozásának közege. Álomban Isten üzen az embernek, álmában az ember lelki szemeivel lát, az üzenet képi formában való kinyilatkoztatását viszont értelmezni nem tudja. Az élettörténet, mint a történetek füzére megvilágítja azt a szociális és kognitív hátteret, amely biztosította, hogy Szabóné az álmot a transzcendenssel való kommunikáció egyik formájaként, az álomban látottakat pedig a valóban megtörtént események hiteles reprezentációjaként értelmezze. Számos történet számol be arról, hogy szüleivel és a szomszédasszonyokkal való interakciója során hogyan tanulta meg szűk közösségének realitásait. Ahhoz, hogy Szabóné álmainak motívumait a narratíváiba átemelje, szükséges, hogy jelentéssel töltse fel azokat, és mint jelentéssel rendelkezőket forgalmazza a közössége is. Férje, valamint sógornője is rendelkeztek az álom és az álommotívumok értelmezési képességével. Édesanyjának egyik barátnője megfejtette egy, a kommunizmus huzamosságát előrejelző álmát. ő leplezte le előtte azt is, hogy hosszan tartó betegségének, gyengeségének az okozója a meghalt édesanyja képében hozzá járó ördög. Ugyancsak az ördög látogatta őt a kórházban, fekete macska képében. Mindannyiszor imádsággal védekezett a gonosz ellen. Családtagjai, ismerősei számára is többször, több alakban jelent meg az ördög (fekete kiskutya, légej, szép kisasszonyok stb.), mindannyian védőtechnikák alkalmazása révén maradtak bántatlanul (keresztvetés, nappali órára halasztott közlekedés, szaladás stb.) Az álmok elmondásának jól meghatározott normái vannak, amelyek betartása vagy megszegése meghatározza az álmoknak a valóságban való kimenetelét. Reggeli arcmosás előtt kiprovokálja az álom gyors beteljesülését, utána viszont nemcsak az álomban megjövendölt rossznak a késleltetését, hanem annak teljes elmaradását is biztosíthatja. Eszerint a nem kívánt események, állapotok előidézése vagy kivédése az álmodó felelősségén múlik. Környezetében több családtag megálmodta életének egyes eseményét: édesapja megálmodta halálát, annak bekövetkezte előtt egy évvel. Egyik bátyjának felesége megálmodta gyereke halálának gyors eljövetelét. Szabóné több alkalommal álmodta meg betegségeit, és több betegeskedése alatt álmodta meg felgyógyulását. Az álmában megjelenő örömhírt mondók ősz öregasszony, ősz öregember, Jézus alakját öltötték magukra. Az említettek ugyanakkor őt nevezték meg szenvedése kiváltójaként: nehézségei közepette halálát óhajtotta, ezért Isten megharagudott rá. Máskor ellenséges cselekvés áldozatává vált: álmában megmutatkozott, amint a román harangozó csinálmányt készített neki. Ezt az információt megerősítette az encsi pap is, aki három misetartással járult hozzá Szabóné gyógyulásához, és biztatta őt további böjtölésre, mígnem végleg felgyógyult. Fiatalkorában megálmodta az egyik udvarlójától való elválás bekövetkeztét. Ugyancsak álmában mutatkozott meg második férjhezmenetelének megvalósulása – ezt jelezte neki a misetartás céljából felkeresett mocsi pap is. Saját házasságán kívül legfiatalabb lánya és egyik unokája házasságának bekövetkeztét is megálmodta. Életének egyik legfájdalmasabb élménye a harangozás tisztségétől való megfosztása volt. Szüleivel együtt 52 éven keresztül szolgáltak a római katolikus templom harangozóiként. A tisztségtől való megfosztást megelőzően többször voltak a harangozással kapcsolatos ijesztő álmai. Halott édesapja szintén visszajárt a telekre, egyik fiát rendszeresen annak szálláshelyén, az istállóban gyötörte. A családon kívül a szomszédok is evidenciaként kezelték az apa látogatását. Szabóné életének színterei (ház, telek, kert, utca, híd, mező) mellett saját rutincselekvéseire is ráismert álmában: jól ismert receptjei szerint ételt főzött magának– ennek köszönhetően a böjtnapot követő reggelen sem érzett éhséget. Kellemes emlékei az önkívületi állapotban átélt élményei: többször virágos mezőn járt, családtagjait, gyerekeit látta, és nagy boldogságot érzett. Szűz Mária álomban való megjelenése pedig máig tartó örömet jelent számára. Szabóné álmainak jelentését az éppen aktuális események kontextusában fejti meg. Léteznek viszont olyan álommotívumok, amelyek állandó jelentéssel bírnak számára, amelyek az álomjelenet egészéből kiragadhatóak; így például a kukorica, szilva, paszuly, gyöngy egyaránt a könny metaforái, a szent a szenvedés, a templom a szomorúság jelképe, a virág a meglepetés megfelelője. A különféle színek is állandó jelentést hordoznak: a zöld a gyors beteljesedés jele, a piros a remény, a fehér a meglepetés előhírnöke. Vallomásaiból az derül ki, hogy az álmok egy kódrendszert alkotnak. Azok, akik jelentőséget tulajdonítanak nekik, és útbaigazítást, támogatást várnak tőlük a mindennapok, de főleg a krízisállapotok megéléséhez, lassan-lassan megfejtik, vagy legalábbis megsejtik jelentésüket. [Meséljen az álmairól, Erzsi néni.] Hát, mesélhetek, me én annyit álmadak, szinte minden ijjel álmadak. De az álmok mind igazak. Az ember amika álmadik, akka a lelki szemeivel lát. Isten mindent megjelent az embernek – álmába, de az ember nem tudja, mire vélje. Például én megálmadtam ezt a nagy betegségemet is, megálmadtam. Mielőtt most beteg lettem volna álmodtam, ennek előtte huszonkét évvel, és megálmodtam, hogy az életem teli lesz szenvedéssel, kereszteket álmodtam, álmomba láttam. Fel vótak aggatva a kerítésre, a drótkerítésre mind kicsi keresztek vótak felaggatva egy darabig, s aztán egy nagy kereszt, vót egy nagy fakereszt, amilyen van minden román templomnál, katolikus templomnál is vannak felállítva olyan keresztek, és alatta vót egy kicsi kereszt, amit a romának szoktak vinni, síremlékül visznek, fejfának. Égy fekete kereszt, oda vót lapítva amellé a fakereszt mellé. Onnan arra egiszen az útig má a kerítés tiszta vót, de má kevés vót, kevés kerítés vót egészen az útig. Úgyhogy nem sok lesz immá a végig, tiszta lesz az út, ki lesz nyitva az utam. Ennek előtte, mika még ebbe a nagy betegsigbe vótam, újra álmodtam, hogy – is most evvel a betegsiggel is megálmodtam, habár nagy beteg vótam, lemondatt az orvos is rólam, mindenki, lemondatt a család rólam, mindenki lemondatt, annyira vótam: öntudatlanul. És nem tudom, hogy hogy vótam. Nem tudam, elfelejtettem. Álmomba eljött egy öregasszany, azt mondta nekem, hogy: – Azér vagy beteg, mert haragszik réád az Isten. Megharagudt réád mert mind kérted a halálodat. S ezér a Jóisten megharagudt réád, mer neked nem szabad, hogy meghaljál még. Te nem halsz meg még, nem szabad. Többet ne kérd a halálodat! – S evvel az öregasszony eltűnt s én megébredtem. Itt vagyak, átalmentem ezen a nagy szenvedésen is, megmaradtam. Megharcoltam a halállal. Erősebb voltam a halálnál: kezet fogtam vele, de itthagyatt. Ennekelőtte, ennekelőtte a betegség előtt újra ebbe a betegsigbe vótam, ebbe a végkimerültségbe, végkigyengülésbe, hogy mondjam, azonos a vérrákkal. Akko is álmodtam, hogy nem fogok meghalni. Habár nagyon sokat is imádkozak, sokat is imádkoztam, mert csak az tart, az Isten kegyelme fenn most is, hogy bennem van még a lélek, hogy: még élek. Amég bírok szuszogni. De erőm az nincs. Nem tudok egy szalmaszálat keresztül tenni ezér a házér. Keresztbe tegyek egy szalmaszálat, nem. Minden úgy marad, ahogy, ahogy hagyják, úgy kapják. Én nem bíram csinálni többet suhase, nekem meg volt mondva: hogyha még visszaver, most már harmadszor voltam visszaverve ebbe a betegsigbe. Kétsze kiköptem a véremet, kétsze kaptam vért, perfúziókat, akko még fiatalabb vótam, de most má nem adtak semmit, me hetvenöt éves korba azt mondtam: – Minek kell nekem orvos, nekem fenn van az orvosam az égbe. Én bíztam, hogy meg fog gyógyítani, s vissza fog hozni, ha van napam az életre még, s kínlódni valóm, amit lekínlódjak. Na aztán ezt akaram elmondani, hogy ennek előtte miko még olyan nagy beteg vótam, vagy huszonkét éve, akko is álmodtam, hogy: egy nagy hídan vótam, be vótam támaszkodva a híd karjába, s eljütt égy öreg ember, fehér haja vót, fehér szakálla, tiszta fehér gyócsruhába vót. S azt mondta nekem: – Nagy beteg vagy, nagyon szenvedsz, de a te átkadat húzad. – Miért, mondam. Mit tudtam én cselekedni? – Nem cselekedtél, hanem ha valaki tégedet megbántott, olyan buta vótál, hogy magadat átkoztad. Mindig azt mondtad, hogy bár az Isten venne ki közülek. Jóisten meghallgatta, és kivett közülek. Annyira, hogy mindegyik azt csinálja, amit akar! Te tehetetlen vagy, te semmit nem csinálhatsz. Nekem még a vizet is a kanállal engedtik a számba, nekem annyi erőm nem vót. És azt mondta az ember, de nem vette: – Neked nem szabad meghaljál. Elhaladtam újra. Iltem azóta má sok éve, ennek előtte má vagy huszonvalahány, huszonhárom–huszonnégy éve. Annak előtte újra álmodtam, láttam álmomba az Úr Jézust, és láttam álmomba Szűzanyát. Akkor lelki szemeimmel láttam akkor is. Álmodtam, hogy egy erdő alatt vótam, van nekünk egy fődünk az erdő alatt, s ott vótam a férjemmel, s ott vótam a gyermekikkel, még az unokáim is ott vótak, s mintha Kolozsvárrul jütt vóna egy ágyugolyó az égen, olyan tüzesen jütt az égen, s mintha küdtik vóna Besztercére azt az ágyúgolyót, s én niztem utána, de hallattam, hogy mika leesett, égy nagy-nagy hangot, mind amiko adacsapódik: supp! Na mondam a férjemnek: – Ez nem ment Besztercéig, ez ide esett le közelbe valahuva, lehet Lekencére. S hozam vissza a tekintetemet az égen, lássam, még jün vagy égy ágyúgolyó? S akkor Mátyás király dombja felett, van nálunk égy domb, ahol megebédelt Mátyás király amikor járt errefelé Máté felé, Szentmáté felé, itt megebédelt a katanáival, és ott szembe avval a dombbal látok az égen egy órát. Egy nagy órát. Pontosan hat óra vót. Na, akkor eltűnt mind a televízióban a filmek, hogy tűnnek el, úgy eltűnt az óra, s megjelent egy fehér bárány. De csak a feje s a nyaka jelent meg, göndör-göndör szőre egisz a válláig. Csak a nyaka s a feje. De olyan szép vót az a bárány! Hallgattam akkor is, nem mondtam semmit, de amikor az órát láttam, akkor mondtam a férjemnek, ni, igen, akko mondtam, hogy: – Ni égy óra az égen Mátyás király dombja felett. S miko megjelent a bárány, hallgattam. Eltűnt, s akko megjelent az Úr Jézusnak az arca. Egisz a válláig. Láttam azt a nagy dicsősséget, glóriát a feje felett, de én olyan szépet életembe nem láttam, mind amilyen szép vót az Úr Jézus arca álmomba. És olyan nagy szeretetet éreztem, hogy nincs kéz, azt nem lehet kimondani, se nem lehet leírni azt a nagy szeretetet, amit éreztem iránta. S akko eltűnt, s megjelent a Szűzanya, Szűzmária. Neki is megvolt az a glória a feje felett, s akkor elkiáltottam magamat: – Ni, Jézus Krisztus! – Hunn, te? – Ott né az órába – mondtam a férjemnek. S amikor megjelent Szűz Mária, akkor: – Ni, Szűz Mária is! Szűz Mária, Jézus Krisztus, várjatak! Összefogtam a kezemet. –Várjatak! – úgy kiabáltam –, jövek. Olyan nagy tövises borozdákan ugrottam le, mezítláb vótam, de nem szúrtak a tövisek, nem törődtem. Azt a szeretetet nem tudtam, ha sokáig tartatt volna, lehet meghasadt volna a szívem vagy belebolondultam vóna, nem tudam mi lett vóna, me nem tartatt sokáig ez, csak pillanatig tartatt. És azt a szeretetet én a szívem mélyére zártam, mai napig érzem azt a szeretetet. Minden szülő, szereti a gyermek is az anyját, de aztán annak a szeretetnek a századrisze nincsen meg a szülőbe mind amit én éreztem. Belé lehet halni abba a nagy szeretetbe, amit Jézus irántunk tanúsít és azért halt meg. [És hogy ébredt meg akkor?] – És, hogy, hogy, hogy, szöktem keresztül a tüvises borozdákon, hogy „Várjatak, mer jüvek”, akko má ugrattam keresztül a férjemen le az ágybul, s a férjem megfogott: – Mit csinálsz?! Jaj, s ott még megdöbbentem, megijedtem, s mondtam: – Jaj, milyen szipet álmodtam, ni mit álmodtam! Há, én éreztem, úgy megnyílt a mellembe, valami úgy meg, mintha kétfelé nyílt volna valami, s a gyomramba éreztem egy olyan érzést, olyan különös érzést mintha a szívem nyílt vóna kétfelé. Igaz, akko este olyan hitbül imádkoztam, hogy megsegített a Jóisten, és Jézus velünk vót, me ki voltunk lakoltatva a házból, Buzába, más faluba, a férjem falujába, a szülőfalujába, s annét kellett visszajüjjünk aztán megint, hagy harangazók vótunk, elvettik a harangazást ezek a romának, akik nem akartak áttérni az ortodox vallásra. És mivelhogy a méénk volt a házhely, visszahozott, törvényesen, visszahozatott a néptanács, hogy házat csináltunk oda. És hálát tudtam adni Jézusnak, hogy velem vót. vissza a kiadáshoz minden cikke FŐLAPTEST rovat összes cikke |
|||||||||
|
|||||||||
