magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Olosz Katalin: Farsangi dramatikus szokások, népi színjátékok Marosszéken


 

A népi színjátékok, dramatikus szokások kutatása a magyar folklorisztikában viszonylag későn és nehezen indult meg, s akkor is számtalan elméleti és gyakorlati problémával küszködött. Különösen nehézkesen és félszegen bontakozott ki a farsangi játékok kutatása, mert az eredetileg irodalomesztétikai szempontokat érvényesítő népköltészeti kutatások sokáig nem tudtak mit kezdeni azokkal a szokáshagyományokkal, melyekben a mozgásnak, mimikának, gesztusoknak, maszknak, álcázásnak, táncnak legalább olyan fontos szerepe volt, mint a beszédnek, éneknek – egyáltalán a verbális  kommunikációnak. Mi több, olyan jelenségeket kellett vizsgálni, amelyeknek nincs is állandó szövege, a pillanatnyi helyzettől s a mindenkori közönség reakcióitól, illetve a játékban részt vevők alakoskodó és rögtönző képességétől függ, hogy milyen szöveg hangzik el, vagy nem hangzik el, mit és hogyan fogalmaznak meg, fejeznek ki.

Barabás László ilyen jellegű szokáshagyományok gyűjtésére és vizsgálatára vállalkozott. Hatalmas kötete több mint negyed százados gyűjtő és kutató munka eredménye. S ha átgondoljuk, hogy ennek a hatalmas gyűjteménynek a létrehozása érdekében mind tematikai, mind területi szempontból szűkítenie kellett vizsgálódási körét, még inkább tudjuk méltányolni teljesítményét: a leszűkített körön belül igen mélyre kellett ásnia, hogy ezt a gazdagságot, változatosságot fel tudja mutatni.

Tematikai szempontból úgy szűkítette a kört, hogy nem a teljes farsangi ünnepkört dolgozta fel, hanem csak annak egyik területét, a dramatikus szokásokat és színjátékokat, ezeken belül is első sorban a maszkos alakoskodást. Az így körbehatárolt vizsgálódásoknak biztos irányt és medret szabott – a gondosan kimunkált módszertani alapelvek nyomvonalán haladva – a tiszta logikával megalkotott rendszerezési struktúra, melynek fő és alegységeibe sorolta be a feltárt jelenségeket. Csoportosításának rendező elve az alkalomszerűség. E szerint három nagy csoportot különböztet meg:

– a többször előadható, kötetlen, főként a fonókhoz kapcsolódó szobai játékokat, melyeket farsangi dramatikus játékokként határoz meg,

– a kötelezően a farsang végéhez kötődő szokásjátékokat,

– azokat a maszkos-alakoskodó játékokat, melyeknek előadása, megjelenítési ideje nem a farsang időszaka, de jellegükben, szerkezetükben, funkciójukban farsangiak.

Különösen fontosnak és jelentősnek tartom Barabás László teljesítményét kutatási körzetének területi-földrajzi körülhatárolásában. Ahhoz, hogy pontosan meghatározza milyen földrajzi-adminisztratív településcsoportokat von vizsgálódásai körébe, szembe kellett néznie a szaktudomány egyik évszázados mulasztásával: az egykori Marosszék, az egykori Maros-Torda vármegye, s a jelenkori Maros megye területén található települések néprajzi-táji hovatartozásának, táji tagolódásának tisztázatlan problémájával. Településtörténeti, nyelvjárási és néprajzi jelenségek rendszerét figyelembe véve alkotta meg – a szakirodalomban elsőként – Marosszék régió fogalmát, mely földrajzilag nem egyezik sem Marosszék, sem az egykori Maros-Torda, illetve a jelenkori Maros megyével: Marosszéknél nagyobb területet fog át, az egykori és mai megyei területnél viszont kisebbet.  Néprajzi – kulturális értelemben Marosszék régiót kontakt-zónaként határozza meg, mely kapcsolatot, de ugyanakkor átmenetet is képez a vármegyei területek és Székelyföld között.

Gyűjtőterületén – éppen kontakt-zóna mivolta miatt – Barabás László öt kistájat különböztet meg: a Marosszéki Mezőséget, Marosmentét, Nyárádmentét, Küküllő vidékét és a Sóvidéket. Néprajzi szempontból e kistájak sem homogének, egyike-másika további két-három alegységre bontható  (Marosmentét  például Vásárhely vidékére, a Lapos Marosmentére és a Mezőség szélére, valamint Felső-Marosmentére bontja, a Nyárádmentén is megkülönbözteti – nyomós néprajzi indokokkal – az Alsó-, Középső- és Felső-Nyárádmentét).

S hogy jó úton járt Barabás László, amikor körültekintéssel és irigylésre méltó hozzáértéssel megalkotta Marosszék régió fogalmát, s meghatározta annak belső, kistáji tagolódását, mi sem bizonyítja jobban, mint a vizsgálódása tárgyául választott farsangi dramatikus szokásokban és népi színjátékokban megragadható eltérések, hiányok vagy jelenlevőségek a belső táji tagolódás mentén.

A könyv három, méretében különböző, jelentőségében azonban egyaránt fontos egységre tagolódik: a kötet élén található száz oldalnyi bevezető tanulmányra, a hatszáz oldalt  meghaladó játékrepertoárra és az abból leszűrhető összegzésre, és a kétszázötvenet meghaladó fotódokumentációra.

A tanulmány választ ad mindazokra a kérdésekre, melyek a farsangi dramatikus szokásokkal kapcsolatban felmerülnek. Tisztázza a farsangi szokások helyét és szerepét a magyar népi színjátékok és színjátékszerű szokások rendjében, vázolja a farsangi dramatikus szokások és színjátékok kutatásának történetét a magyar folklór egészében, s külön az eddigi gyűjtések történetét Marosszék régióban, érvel és meggyőz a Marosszék régió mibenlétét illetően, majd példás rendszerességgel és alapossággal bemutatja a marosszéki farsangi dramatikus szokások és népi színjátékok rendszerét: a maszkos alakoskodás alkalmait és színtereit, hagyományozódás és aktuális előadás, típus és változat egymáshoz való viszonyát, elemzi a három, már említett nagy csoport – a farsangi dramatikus játékok, farsangi dramatikus szokások és a farsangi jellegű maszkos alakoskodás egyéb alkalmainak    meghatározó jellemzőit, időbeli és térbeli változásait, alcsoportjait és variálódási lehetőségeit.

A tanulmányt a Játékrepertoár követi, mely a maga nemében egyedülálló mind tárgyát-tematikáját illetően, mind a gyűjtőpontok sűrűségét (126 helység) és a feltárt anyag gazdagságát tekintve, nemkülönben a gyűjtés metodológiája, illetve a gyűjtött anyag rendszeres bemutatása tekintetében.

Negyedszázados gyűjtőtevékenysége során Barabás László nemcsak az élő szokáshagyomány gyűjtésére szorítkozott, hanem igyekezett feltárni gyűjtőterületén az idősebb nemzedékek emlékeiben élő „történelmi változatokat” is. Ennek következtében a farsangi dramatikus szokások és népi színjátékok Marosszék régióban fellelhető változatait nemcsak földrajzi vonatkozásban tudja felmutatni, de csaknem egy évszázadot felölelő időbeli változásait is nyomon tudja követni.

Az is Barabás László gyűjtői-kutatói kvalitását dicséri, hogy nem zárkózott el a folklorizmus újkori jelenségeinek rögzítésétől sem, az elhagyott-elfelejtett, majd a színpadra állítás kedvéért felújított farsangi szokásjátékokat is figyelemmel kísérte és a maguk helyén értékelte.

Összegzésként elmondhatom, hogy Barabás Lászlónak sűrű bozótosban kellett csapást vágnia – méghozzá úgy, hogy bozótkése sem volt.  Azt is magának kellett elkészítenie. A bozótkés számára annak a kutatási módszernek a kimunkálását jelentette, amellyel megragadhatta a folklórhagyományok talán legillékonyabb és legkomplexebb jelenségeit: a dramatikus szokáshagyományokat. Olyan egyszeri jelenségeket, melyek évről évre megismétlődnek /megismétlődhetnek, de kétszer egyformán nem zajlanak le, mert mindig hagyomány és újítás, egyéni és közösségi magatartásformák szimbiózisában valósulnak meg. Olyan szokáseseményeket kellett az írott szó erejével életre keltenie, melyekben a színjáték kellékeinek elkészítésétől kezdve a játék megvalósulásáig mindent le kellett írnia, még akkor is, ha ma már fénykép és filmezés segítheti a pillanat megragadásában. Le kellett írnia a látványt és a látvány keltette reakciókat, a verbális és nonverbális kommunikáció minden részletét, zene, tánc, alakoskodás, álcázás összefüggéseit és jelentéseit, hagyományos szerepek és újító törekvések helyét és funkcionalitását, időbeli és térbeli eltéréseit vagy egyezéseit. Nem is beszélve arról, hogy mindezeket 126 gyűjtőponton vette számba. És nem is beszélve arról, hogy nem elégedett meg a felidézett szokásesemények leírásával, hanem farsang idején, ha esett, ha fagyott, nyakába vette Marosszék régiót, s a helyszíni gyűjtés semmivel nem helyettesíthető lehetőségével élve a maguk eleven valóságában figyelte meg azokat a közösségeket, melyek örömüket lelik a hagyományos farsangozásban, „akiket fog a figura.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
VADRÓZSA rovat összes cikke

© Művelődés 2008