magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Elbe István: Nedoroszték János


                         Egy kolozsvári fodrász, aki aggódott Kossuth egészségéért  

 

Nemzeti ünnepeinken történelmi nagyjaink emléke előtt is tisztelgünk, ilyenkor jó érzés magyarnak lenni, büszkeséggel tölt el a történelmi események felidézése. Mivel érzelmi viszonyulásról van szó, nehéz objektíven megvonni a határt, meddig tart a tisztelet és az emlékezés, és mikor válnak egy kiüresedett kultusz tárgyává jeles nagyjaink. A 19. század eseményeit, történelmi szereplőit, a kiegyezést követően, és a huszadik század során gyakran burkolták a felmagasztalás álcájába, alkalmi politikai érdekek lózungjává degradálva nagyjainkat. Manapság azt a jelenséget tapasztaljuk, hogy a nemzettudat szándékos rombolásának részeként deheroizálják személyüket.

Történelmi nagyjaink közül kétségtelen tény, hogy Kossuth Lajosnak volt és talán van napjainkban is a legnagyobb kultusza. A személyét övező kultusz kialakulásának és továbbélésének objektív elemzése már megtörtént (ld. Hermann Róbert: A Kossuth-kultusz. In 48 kultusza. Szerk. G. Merva Mária. Gödöllő, 1999. 11–23.) Az érdekesebb mégis a szubjektív része ennek a folyamatnak, vagyis a 19. század második fele, a deákferenci kiegyezés lágyuló légkörében élő polgár viszonya Kossuth személyéhez. Mennyire lehet őszinte az a rajongás, az a hódolat, amely Kossuth irányában megnyilvánul?

Ebben a korszakban nem ritka az a kettősség, amely például a Kolozsvári Naptár 1862. évfolyamában is felfedezhető: a Cs. Kir. Felséges Uralkodóház tagjainak és titulusainak felsorolása után Történelmi mellképek címmel megemlékeznek az 1848-49-es szabadságharc több ezredeséről és az aradi vértanúkról, majd befejezésként közlik a Klapka indulót Thaly Kálmán tollából. A szabadságharc leverését így summázza a korabeli kolozsvári cikkíró: „Közönséges emberek zsibbadni érzik karukat, ha legyőzött ellenök lábuknál fetreng. De itt nem úgy volt. A győztes nem tartá elegendő bűnhődésnek egy egész hős nemzet halálát. Megboszulá magát a legyőzöttek főnökein. Szomorú dicsőség!” Úgy tűnik minden tekintetben megadták a császárnak azt, ami a császáré!

A kiegyezést követően Magyarország polgárai közül sokan megpróbáltak eljutni Kossuthhoz. A ceglédi százas küldöttség tagjaitól kezdve Udvardy Feriig, a magányos szombathelyi biciklitúrázóig számos ember felkereste őt. Politikai érdekektől és egyéni ambícióktól vezérelt emberek éppúgy hódolatukat fejezték ki levélben vagy személyesen, mint olyanok is, akik csak önzetlen módon tisztelegni akartak előtte. Igaz, ez utóbbiak talán kevesebben voltak, ezért is megérdemli Nedoroszték János kolozsvári fodrász – Magyarország többi szorgalmas átlagpolgára képviseletében is – a kitüntető figyelmet.

Az 1879-es év Kossuth életében újabb fordulópontot jelentett. Ebben az évben alkották meg az új honossági törvényt, amelyet Ferenc József december 20-án szentesített. Az 1879. évi L. törvénycikk 31. paragrafusa kimondta, hogy a külföldön élő magyarok tíz év után elveszítik magyar állampolgárságukat, amennyiben annak megtartása érdekében nem fordulnak valamely osztrák–magyar külképviselethez.  Kossuth kitartott elvei mellett, nem volt hajlandó olyan lépésre szánni magát, amelyben, ha csak formailag is, elismeri a Habsburgok uralmát Magyarország felett. Jó politikusként azonban – el nem ítélhető módon – élt a közvélemény formálásának eszközeivel: ezt követően gyászkeretes levelekre fogalmazta gondolatait, és gyakran hangoztatta hontalanságát. A környezetében élő, vagy nála sűrűn megforduló személyek is vitték a hírt Magyarországra, egészségi állapotáról és egyre erősödő anyagi gondjairól.

A kolozsvári Magyar Polgár című lap 1879. szeptember 3-i számában a rövid hírek között ezt olvashatjuk: „Kossuth beteg. Ihász Dániel ezredes levelet intézett a Kecskemét egyik munkatársához, s ebben a többek közt a következőket mondja: Itt jelenleg oly hőség van, hogy nagyobbra még az olaszok sem emlékeznek […] Szegény öreg úr – Kossuth – daczára ezen hőségnek, nagyon szenved a rheumában, a bal vállába annyira befészkelte magát, hogy bal karját csakis a jobb kéz segélyével emelheti az asztalra fel, aztán arcza is fel van dagadva – e hó végével kénytelen, (daczára, hogy financziája a legrosszabb karban van) a Monn Summanoi barlang gőzfürdőjébe menni.”

Ezt a hírt olvassa Nedoroszték János, és ez indítja őt arra, hogy levelet írjon Kossuthnak, mellékelve egy könyvet és saját fényképét. A tört magyarsággal írt levelet eredeti formában, szöveghűen közöljük:

 

Kolozsvárt, 1879. Szept 20.

Tisztelt Apánk

Én mint a Magyar Nemzenek egy igénytelen fia ki hoszu Éveken keresztűl lestem egy Alkalmat, hogy szivem érzését elleget tegyek kőteleséknek érzem magamat e Gyogyszert ajánlani. A Métsg Ihász Dániel Ezredes Úr levelet intézett a Kecskemét egyik munkatársához abban a többek közt montja hogy Kedves Apánk a reumába szenved ezt a Cziket a Kolozsvári Magyar Polgár 201 számu Lappa Olvastam, én ennek a városnak 20 éve hogy Polgár vagyok az Űzletem Fodrász. 1832 Pesten születem, 1842 be lettem tanoncz 1848 Felszabadultam a Szabadcsák Harcz köteleségre hivot 1850 mint Fodrász Segét mentem Lembergbe mert a Denuncziálás Pesten nagyba fojt. 1856 kerűltem Aradra ot Szerencsés valék a Törvényszéki Elnöket Rabofszki mint vendég megnyerni, Ö is reumába szenvetet ugy hogy nem tudot mozdulni, ajálták neki a [olvashatatlan szó]. Ö azt hozata is és ugy használta hogy két hét idö közt ujbol igénybe vette, adik a még sikerűlt egy 12 éves reumátul megszabadulni.

Én ki szintén több éveken keresztűl Mej reumába Szenvetem és egy egyszeri Leczumffritirum megmentet engem is a használás egyszerű vért nem veszit a test, három nap kel a szobába maradni az alat. Mozsdani, se Savanyut enni nem szabat továbi magyarázat a könyv.

Kedves Apánk Esedezve kérem ne vegye rosz neven hogy én e kűldeményel alkalmatlankodok,

A köz Ohaitásunk az hogy engegyen az Isten még Számos Esztendöken keresztűl meg Tisztelhetni

kezet Csokolom Nedoroszték János

Nedoroszték János – Veress Ferenc felvételeAz elküldött könyv, egy német gépész (!), Baunscheidt Károly gyógyászati módszereit tartalmazza, az ún. baunscheidtizmust. A gyógymód lényege, hogy egy erre a célra alkalmazott tűvel a kezelni kívánt területen felületi sebeket ejtenek a bőrön. A sebeket egy bizonyos általa forgalmazott olajjal bedörzsölik, amitől az gyulladásba jön. Ezt a „gyógymódot” különösen az ízületi betegségek és belső gyulladások kezelésére ajánlották. A gyógymód népszerűségét és Magyarországon való elterjedését mutatja az is, hogy a könyvnek 1865-ben és 1866-ban két egymástól független kivonatolt magyar nyelvű fordítása is megjelent. A Nedoroszték János által elküldött német nyelvű munka a hetedik kiadás volt, amely Bonnban jelent meg 1860-ban. A tulajdonosi bejegyzés szerint a könyv 1862-ben került a kolozsvári fodrász tulajdonába.

A levél rövid életrajzot is tartalmaz, ebből kiderül, hogy a messziről érkezett fodrásznak sikerült megtelepednie Kolozsváron. A gyorsan fejlődő városban feltehetőleg igény volt több fodrászra, legalábbis ez következtethető ki a Kolozsvári Naptárakban megjelentetett iparosok címjegyzékéből: míg az 1854-es csak egy fodrászt jelez (Reinhardt Györgyöt), addig a már említett 1862-esben immár hárman szerepelnek.

Nedoroszték János nemcsak megtelepedik, de alig két évtized alatt a város tekintélyes polgárává válik, aki aktívan részt vesz az Iparos Egylet munkájában, sőt 1877-től a választmányának tagja. Anyagi támogatásával is hozzájárul az egylet aggmenházának létesítéséhez. A Polgári Dalegylet alelnöke, az Iparosok Hitelszövetkezetének aligazgatója, 1893-tól a Kolozsvári Honvédegyletnek választmányi tagja.

Pesten született 1832. május 5-én, és ahogy a levelében írja, tizenhat évesen, 1848 júniusában beáll a pesti I. honvéd zászlóalj V. századába. „Budavár ostrománál mint  volonteur [önkéntes], Kápolna, Hatvan, Gyöngyös, Vác, Branicska, Kassa, Miskolc alatti ütközetekben mint honvéd küzdött” áll az 1848-49. Történelmi Lapok 1893. február 1-jei számában a Honvédek albuma rovatban. Negyvennyolcas honvéd múltját többek mellett maga Klapka György tábornok igazolta. A Történelmi Lapok, a Kolozsvári Országos Történelmi Ereklye-Múzeum Egylet lapja, amelynek alapító tagjai között szintén ott szerepel a neve.

Kossuthhoz írt leveléből az is kiderül, hogy a vészkorszakot Lembergben vészelte át és már nem tért vissza Pestre, pedig családja többi része ott maradt. Négy évvel idősebb bátyja, Nedoroszték Jakab, aki szintén részt vett a szabadságharcban, később Pesten nyitott vendéglőt.

Nedoroszték János tehát 1859-ben érkezik Kolozsvárra, fodrászüzletet nyit, 1864-ben megnősül, felesége Rotáridesz Emília. Közös gyermekük nem született, vagy nem érte meg a felnőtt kort. A Veress Ferenc műtermében készült fényképen egy magabiztos, harmincas éveiben járó, biztos egzisztenciájú kolozsvári polgárt látunk. Ezt a képet küldte el Kossuthnak a könyv mellett. A Történelmi Lapokban közölt képen haja és Kossuth-szakálla már hófehér. Az utolsó adat Nedoroszték Jánosról halálozási dátuma: 1900. május 28-án hunyt el, 68 éves korában. Utolsó kolozsvári lakhelye a Kossuth Lajos utca 41. szám alatt volt, itt ravatalozták fel, majd a Házsongárdi temető lutheránus sírkertjében a római katolikus egyház szertartása szerint temették el.

A levél stiláris jegyeiből egyértelműen megállapítható, hogy Nedoroszték János nem volt magyar anyanyelvű. Bátyjának, Jakabnak a gyászjelentése is kétnyelvű: magyar és német. Nem ritka jelenség ez az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején, hogy két nem magyar fiatal a haza védelmében beáll honvédnek! A Kossuth irányában tett gesztus, a levélnek – a magyar nyelv kerékbe törése ellenére is – emelkedett stílusa is azt bizonyítja, hogy Nedoroszték Jánosban igazi kolozsvári polgárt, a magyar nemzetnek igaz fiát tisztelhetjük.

Ez a levél is – a Kossuth könyvtárában fellelhető számos társával együtt – a Kossuth-kultusz része, de tartalmát tekintve bensőséges, emberi és őszinte. Az, hogy ez a levél és a fénykép fennmaradhatott, egy kicsit annak a férfinak az emberi vonásait is felvillantja, akit „homo politicus”-ként aposztrofálnak, akit nem ismerhetünk meg igazán, mert valódi énjét eltakarja előlünk önnön nagyságának fénye. Kossuth a levelet a fényképpel együtt gondosan a kapott könyvbe helyezte, és az egészet eltette könyvtárába. Arról, hogy a „gyógymódot” kipróbálta volna, nincs tudomásunk.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008