Művelődés

Murádin Jenő. Kedves hallgatóság, tisztelt egybegyűltek, ha némelyeket önök közül aggasztana az esetleg rohamléptekkel közelgő hetvenedik életév, nyugodtan elvethetik a sötét gondolatokat. Murádin Jenő bebizonyította, hogy az intellektuális termékenység egyenesen arányos a növekvő életkorral. Legalábbis, ami a közvetlenül hetven után következő éveket illeti. 2008-ban, 71 éves korában ugyanis egyetlen esztendő alatt négy kötete is napvilágot látott: a hosszas előtanulmányt és kutatómunkát igénylő Tasso Marchinit illetve Ács Ferencet bemutató monográfia, a Szathmári Papp Károly erdélyi országgyűlési arcképcsarnoka – 1842 című könyv, valamint az elpusztult vagy megsérült erdélyi magyar emlékműveket felsorakoztató kötet. Mindezek mellett pedig értékes tanulmányt jelentetett meg a Magyar Nemzeti Galéria Évkönyvében, és számos írását közölte az Erdélyi Művészet című folyóirat valamint más szaklap, újság. De persze eddig el kellett jutni, s Murádin Jenő még véletlenül sem tétlenkedett a megelőző évtizedekben. Már a Történelem–Filozófia Kar diákjaként erőteljesen vonzotta a művészettörténet, s abban a szerencsében részesült, hogy a jeles tudós, Virgil Vătăšianu professzor szakmai irányításával indulhatott el a pályán. 1963-tól rendszeresen szerepel művészettörténeti írásaival a szaksajtóban. Az Igazság napilap művészeti szerkesztőjeként pedig 1966-tól 1988-ig, a kortárs művészet szinte valamennyi alkotójával és eseményével megismerkedhetett. Majd a Napsugaras időszak következett, 1988-tól 1990-ig a művészeti szempontból is igényes gyermeklap főszerkesztője, 1997-ig főmunkatársa, miközben művészettörténetet is tanít a képzőművészeti főiskolán. A kutatási területéül választott 19-20. századi magyar művészettörténet tárgykörében több száz közlése, kritikai írása, tanulmánya jelent meg az erdélyi magyar napi- és hetilapokban, folyóiratokban, a 89-es változások után pedig javarészt magyarországi szakmai kiadványokban, évkönyvekben. Kutatásokat végzett a biedermeier kor alkotói, Barabás Miklós, Szathmári Pap Károly, Szamossy Elek munkásságának pontosabb és részletesebb földerítése és megismertetése terén, különösen értékes adatokkal gazdagította a historizmus korának szobrászatáról szóló irodalmat: Fadrusz János életét és munkásságát bemutató kötetének népszerűsége a második kiadást is szükségessé tette. S azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy a nagybányai művésztelep iránti rendkívüli érdeklődés felkeltésében is döntő szerepet játszott. Összefoglaló kötetekben elemezte a Nagybánya jelenséget, és külön monográfiákat jelentetett meg az ott alkotó művészekről, többek között Thorma Jánosról, Nagy Oszkárról, Dömötör Gizelláról és Mund Hugóról, Katz Mártonról és Agricola Lídiáról. Alapító tagja és évekig alelnöke az 1994-ben újjáalakult Barabás Miklós Céhnek. Az 1929-ben, Kós Károly és Szolnay Sándor kezdeményezésére és vezetésével létrehozott, majd a rendszerváltozás után feloszlatott szervezet tevékenységét 1978-ban megjelent A Barabás Miklós Céh című kötetében mutatta be.

Az újraalakult Erdélyi Múzeum-Egyesületnek  is kezdetektől tagja és folyóiratának munkatársa. 1996-tól pedig a Romániai Képzőművészek Szövetsége Kritikai Szakosztálya is tagjai közé fogadta. A magyar állam támogatásával Rómában, Bécsben és Berlinben végzett művészettörténeti kutatásokat.

Tevékenységét 2001-ben Németh Lajos-díjjal jutalmazták, 2002-ben megkapta A magyar művészetért érdemrendet, 2005-től tagja a Magyar Művészeti Akadémiának.

A 2009-es év pedig valóságos díj özönt eredményezett már eddig is, hiszen az EMKE megtisztelő Szolnay Sándor-díját, megelőzte a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és az EME kitüntető elismerése. A legméltóbb helyre kerül tehát a Venczel Árpád készítette bronzszobrocska, a mi erdélyi Oscar-díjunk.

A szakmai elismerés szárnyakat adhat az alkotónak. Murádin Jenőnek szárnyakra ugyan nem volt szüksége, hiszen művészettörténeti szempontból szárnyal ő már évtizedek óta, ez a 2009-es díjözön viszont esetleg azt eredményezheti, hogy évi négy kötet helyett még ennél is többet termel. Már csak azért is, hogy reális alapot szolgáltasson Tibori Szabó Zoltán kollégámnak, aki viccesen azt találta megkérdezni tőle: Mondd Jenő, az e heti könyvedet megírtad már?

Hát ehhez a munkaritmushoz kívánok – őszinte csodálattal, s egy kicsit még irigykedve is – további erőt és az eddigiekhez hasonló, már-már munkamániás megszállottságot. S természetesen várjuk a mindannyiunk örömére és épülésére szolgáló 2009-es termést.