Művelődés

Zsigmond Győző. A tudománynak ritkán születnek olyan lelkes és lelkiismeretes művelői, a közéletnek olyan következetes és felelős szereplői, mint amilyen Zsigmond Győző. Főállásban pedagógus és intézményvezető, s emellett – de nem mellékesen – kutató, szakíró, tudományos és kulturális rendezvények szervezője és tudományos referens.

1959-ben született Tordán, az aranyosszéki Polyánban nőtt fel. 1982-ben magyar–francia nyelv és irodalom szakos oklevelet szerzett a kolozsvári Babeš– Bolyai Tudományegyetemen. Tízéves közoktatási tapasztalattal 1992-ben érkezett Bukarestbe. A Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékének adjunktusa, docense, 2004-től professzora. Neves elődei után (Molnár Szabolcs, Murvai Olga) 2003-ban ő vállalta el a magyar nyelv keleten legdélibb, délen legkeletibb fellegvárának tudományos és adminisztratív vezetését. Kapcsolatokat épített ki hazai és külföldi tanszékekkel, tudományos intézményekkel, biztosította az oktatás és a kutatás színvonalát, a Bukarestben tanuló magyar diákok szakmai életének feltételeit. Vendégelőadóként több országban osztotta meg tudását.

Tudósként két szakterület tartja őt számon. A nyelvészeten belül a kolozsvári nyelvészeti iskola veretes eredményeinek, a névtani kutatásoknak folytatója. Szintén Kolozsvárt, a Péntek János professzor által alapított iskolában vált etnológussá. A magyar néprajztudományon belül Zsigmond Győző két kutatási terület szinte kizárólagos művelője. Szórványos kezdeményezések után szintézist készített a magyar nép égitest-ismeretéről. A hiánypótló összefoglaló mű doktori disszertációként került megvédésre 1997-ben, ezt követően 1999-ben Égitest és néphagyomány címmel a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában került az olvasók kezébe. Nem kevésbé szokatlan és fontos Zsigmond Győzőnek a népi gombaismeret iránti érdeklődése. Mintegy másfél évtizeden keresztül alapkutatásokat végzett erdélyi településeken, majd a magyar nyelvterület nagy régiói mindegyikében. Publikációkban, előadásokban és kiállításokban finalizált kutatásai alapján szerezhettünk tudomást a magyar gombaismeret és -használat mértékéről, formáiról és specifikumáról. Gomba és hagyomány. Etnomikológiai tanulmányok című monográfiája a közelmúltban látott napvilágot (LKG – PONT Kiadó, Sepsiszentgyörgy–Budapest, 2009). Télen fűt, nyáron hűt. A taplógomba-feldolgozás mestersége és művészete címmel népszerű kiállítást szervezett (Kolozsvár 1998, Sepsiszentgyörgy 1999, Kecskemét 2000, Szeged 2002, Sátoraljaújhely és Sárospatak 2008). Két néprajzi filmje a képek nyelvén jelenített meg egy növény- és két gombafajt. Ezen a téren Zsigmond Győző szerepe túllép a kutatásokon. Maga is gombaszakértőként felügyel a gombahasználat veszélyeinek elhárítására, propagálja a gombával kapcsolatos előítéletek eloszlatását. Alapítója és elnöke a László Kálmán Gombászegyesületnek (1999–), társ-főszerkesztője a Moeszia (2003–) gombászlapnak, gombaismeretet népszerűsítő konferenciák és tanfolyamok szervezője és előadója. Kutatásainak további erővonalait érzékeltetendő említjük meg, hogy összegyűjtötte és értelmezte a diktatúra korának erdélyi politikai vicceit (Három kismacska... Erdélyi politikai viccek. 1977–1997. Pont Kiadó, Budapest, 1997, 2006). A történeti szájhagyomány terén végzett munkáját 1996-ban francia állami ösztöndíjjal ismerték el. A háromszéki erdők és legelők gombaterméséből zsákszámra oszt szét barátai, ismerősei között. Tudósként a Kriza János Néprajzi Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság, a Nemzetközi Folklór Társaság (SIEF) tagja, valamint köztestületi tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Tanulmányait rangos folyóiratok közlik (Ethnographia, Néprajzi Látóhatár, Néprajz és Nyelvtudomány, Magyar Nyelvőr, Névtani Értesítő, Mikológiai Közlemények, Clusiana, Acta Ethnographica Hungarica, Acta Siculica, Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve, Művelődés, Korunk, Erdélyi Tudományos Füzetek, Philologia Fenno-ugrica, Parcours Anthropologiques). 39 kötet társszerzője, 6 kötet szerkesztője, mintegy 70 tanulmány és szakcikk szerzője.

S még mi mindenre jutott ideje és energiája Zsigmond Győzőnek a tanári és tanszékvezetői munka, a kutatás és tudománynépszerűsítés, 8 kötet megírása mellett? Nehéz lenne hiánytalanul felsorolni vállalkozásait. Kovászna megyében anyanyelvi vetélkedőket kezdeményezett és vezetett, szervezte a Kőrösi Csoma Sándor országos anyanyelvi vetélkedőt. Mikes Kelemen emléktúrát vezetett Rodostóba. Alapító tagja s egy időben elnöke volt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének, kezdeményezője és alapító tagja a Romániai Hungarológiai Társaságnak. A bukaresti rádió magyar adásában Vigyázó címmel nyelvápoló rovatot kezdeményezett. A sepsiszentgyörgyi STV nyelvművelő műsorának (Felkiáltójel) rovatvezetője volt. Főszerkesztője volt a TIK-TAK gyermeklapnak, a Hétpróba című rejtvénylapnak, az AESZ Értesítőjének, az ACTA-nak, az Erdélyi Nimródnak, a Collecta Clusiana. Biotárnak, a Moesziának, munkatársa a Cimborának. Egyedülálló és hatásában távolra mutató az a hat, kétnyelvű tudományos konferencia, amelyet a bukaresti Magyar Kulturális Központ védnöksége alatt szervezett romániai román és magyar, valamint magyarországi etnológusok számára (1998, 2000, 2002, 2003, 2004, 2007).

Mit csinál Zsigmond Győző, amikor nem oktat, nem kutat, nem szerkeszt, nem szervez, nem gombát gyűjt? Meglepő lenne? Többek között verset ír, nyelvi játékokat gyárt.

Örök lelkesedéséért, fáradhatatlan munkájáért 50. születésnapján illesse elismerés Zsigmond Győzőt. Akárcsak az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet, amely 2009-ben úgy döntött, hogy neki ítéli a tudós Bányai János nevét viselő díjat.