Művelődés

Az erdélyi falvakban a lakosoknak földhöz való viszonyuk generációktól függően eltérő képet mutat. Ennek okait nagyobbrészt az utóbbi ötven év gazdasági-politikai eseményeiben kereshetjük. Az erőszakos államosítás során kisemmizték a földművelésből élő falusi embereket, s bár az ellenállások miatt viszonylag későn zárult le a folyamat, végül be kellett szolgáltatni a magántulajdonban levő földterületeket, az állatokat és a mezőgazdasági gépeket. A föld tulajdonjogától való megfosztás az addigi életmódról való lemondásra kényszerítette a falvak lakóit, és a rendszerváltás után a tulajdonjoggal rendelkező személyek, sok esetben, már nem tudták magukra vállalni a visszaszolgáltatott földek megművelését.

Egész az erőszakos téeszesítésig kutatásunk céltelepülésein – Héderfáján és Vámosgálfalván – is a földművelés biztosította a megélhetést. A kollektív gazdaságok megszervezése azonban a földműveléstől a nagyüzemi termelés felé irányította a fiatalabb generációkat. Vámosgálfalván a város közelsége egyben több lehetőséget is kínált, hisz Dicsőszentmártonban nagyüzemek (vegyipari kombinát, üveggyár, bútorgyár, téglagyár stb.) létesültek, melyek vonzották a föld nélkül maradt falusi lakosságot. Héderfája lakosai számára a dicsőszentmártoni és a marosvásárhelyi ipari létesítmények bizonyultak kedvezőknek, de a nagyobb távolság már megakadályozta a tömeges munkamigrációt. Így csak a fiatalabbak vállalták a mindennapos ingázást, vagy a városra költözést, a lakosok nagy része pedig a téesz napszámosává vált. A kollektív gazdaságok felbomlása után a falvak nem rendelkeztek a visszaszolgáltatott földek megműveléséhez szükséges munkaerővel és technikai felszerelésekkel.

A rendszerváltást követően a városi üzemekben dolgozó (ingázó) falusiak kénytelenek voltak a letöltött munkaidő után a mezőgazdasági teendőket is ellátni. Sokak számára ez nem bizonyult megoldásnak, s a két foglalkozás közül választottak, mások ma is ugyanezen időbeosztást alkalmazva mindkét munkakört végzik. Mivel a falvakban szilárd hagyománya volt a mezőgazdaságnak, így sokak számára e családi kötelezettség prioritást jelentett, de voltak olyanok is, akik kezdeményezőképességről téve bizonyságot önállósultak, és magánvállalkozásba kezdtek. Ezek a személyek elemzésem alanyai.

A vizsgált két település társadalmi jelenségeinek nyomon követése által az önállósult személyekre, s az általuk választott életstratégiákra terjed ki a figyelmem. Tereptapasztalataim alapján úgy ítélem, hogy a modern üzletemberi magatartás és a paraszti gazdálkodás közötti viselkedésmódok változatairól lehet beszélni. Az elemzés tárgyát képező személyek vállalkozóvá minősítése kérdéses, azonban – mivel a lokális társadalmi struktúra szempontjából kiemelkedő gazdasági potenciállal rendelkeznek – helyénvaló lehet. A vámosgálfalvi és a héderfáji tapasztalatok alapján magánvállalkozóknak tekintem azokat, akik megfelelő képességekkel, mentalitással indultak s nem utolsó sorban anyagi potenciáljuk hasznosítása révén eleget tettek a mikrogazdasági piac követelményeinek. Nyilvánvaló tehát, hogy a vállalkozók alakjának egy nagyon tág definícióját adom, és az esetek többségében kérdéses is, hogy gazdálkodásuk elsődleges célja a tőke hatékony működtetése, a profitszerzés vagy pedig családjuk számára a megfelelő fogyasztási színvonal biztosítása.

Az önállósult gazdasági egységek nem minden esetben kerülnek hivatalosan bejegyzésre, így sokak számára maga a könyvelés is idegennek bizonyulna. Ennek ellenére az informális gazdaság keretén belül többen is lényeges ügyleteket folytatnak. Terményeik értékesítését feketézéssel oldják meg, jövedelmeikért az állami szerveknek nem adóznak. Az önállósodás mellett döntő falusiak által a helyi önkormányzatnál és a Kereskedelmi Kamaránál bejegyeztetett két leggyakoribb vállalkozástípus a családi vállalkozás és a korlátolt felelősségű társaság. Ezek a személyek tekinthetők lényegében vállalkozóknak, hiszen nekik van lehetőségük a piac állandó részvevőiként termelést vagy adás-vételt folytatni. A kiváltott engedély azonban még nem formál senkit sikeres vállalkozóvá. Mindkét faluban vannak azonos foglalkozást gyakorló önállósult személyek, de vannak olyan vállalkozások is, amelyek a másik faluból hiányoznak. A korlátozott terjedelem miatt, jelen esetben a településeken található gazdasági objektumoknak párhuzamos bemutatását végzem, szem előtt tartva mindegyikük egyediségét.

Héderfáján a családi vállalkozásokként működtetett gazdasági egységek száma tizennégyre tehető. Többségük főként kereskedelmi jellegű tevékenységet folytat, a szolgáltatások alacsony szintűek és csak a helyi szükségletek kielégítését célozzák meg. Annál nagyobb a növénytermesztési és állattenyésztési munkakörben dolgozók száma. Vámosgálfalván a kereskedelemben próbálkozó családok száma nagyobb, mint az előző faluban, sokkal változatosabb a kínált áruk típusa is. A település egyes részeit kiszolgáló gazdasági egységek azonban a falusi lakosság vásárlóerejének vannak alárendelve.

A vegyesboltok és kocsmák tulajdonosai (akik legtöbb esetben a fiatal házasok köréből rekrutálódnak) bonyolítanak rendszeres árukereskedést. Közös vonásuk, hogy külső munkaerő alkalmazása nélkül, családi vállalkozásként működnek, tulajdonosaik pedig önmagukat nem tekintik vállalkozóknak. A kezdeti merészebb célok idővel a családi megélhetés biztosítására redukálódtak, s igyekeztek az előző állapotukhoz képest valamivel magasabb fogyasztói színvonalat fenntartani. A piaci jövedelmüket a háztartásban felélik, vagy pedig a háztartás vagyonát, pénzét használják fel (többé-kevésbé sikeresen) üzleti tevékenységük erőforrásaként. A kocsmák és más szórakoztató helyek a falusiak ambivalens megítélésének vannak kitéve. Főleg a szülők – akik úgy vélik, gyerekeik számára negatív hatású az ott tartózkodás – gyanúsnak látják ezt a foglalkozási kört. Egy fiatalabb vámosgálfalvi lakos helyesen mérte fel az ipari áruk és az építkezési anyagok iránti keresletet, s ezek árusítására szakosodott. Mivel a faluban csak ő értékesít hasonló termékeket, s a mezőgazdaságban használatos műtrágya forgalmazásában is monopóliumra tett szert, a többi vegyesboltoséhoz képest bevételei is nagyobbak.

Az ismertetett két leggyakoribb kereskedői típus mellett Vámosgálfalván más, egyedi beruházások is léteznek. A község állatorvosa szakképzettségével kapcsolatos vállalkozásba kezdett, azaz a közeli városban (1996-ban) állategészségügyi gyógyszertárt nyitott. Ez esetben a feleség is önállósodási hajlamról tesz bizonyságot, hiszen agronómus szaktudását növényvédelmi szerekkel való kereskedésben szándékszik kamatoztatni. A szülőkben jelentkező vállalkozó hajlam, valamint a biztosított anyagi tőke a fiatalabb generációt is az önállósodás útjára terelte. A faluban ez az egyedüli – rendszerváltás után beindított – családi vállalkozás, amelyik legalább két generáción belül folytonosságot mutat.

Részben kereskedelmi, részben pedig termelő tevékenységet folytatnak az említett faluban működtetett pékségek (román) tulajdonosai. Termékeiket a falubeli üzletekben és a környező falvakban értékesítik, de mindig kell tartaniuk attól, hogy más cég alacsonyabb árajánlata miatt elveszíthetik megrendeléseiket. Beruházásuk által kiemelkednek a hagyományos foglalkozási körből, de nem tettek szert nagyobb presztízsre, kapcsolathálójuk sem bővült számottevően. Ugyancsak egy román nemzetiségű személy – önállósodása előtti munkahelyén szerzett tapasztalatai által – üveg- és porcelántárgyak előállítására szakosodott, s megspórolt pénzével egy kisüzemet létesített. Az alacsony bérek és a munkakönyves alkalmazás megtagadása a foglalkoztatottak körében bizalmatlanságot gerjesztett. Nem egy esetben szembesült a tulajdonos azzal, hogy munkásai ellenreakcióként meglopták. A vállalkozó–alkalmazottak közötti nézeteltérések miatt az önállósult személy negatív megítélésben részesül, és a korrupt vállalkozóval azonosítják.

A szolgáltatások terén három – egymástól eltérő – szakterületen tevékenykednek héderfáji lakosok. Egyikük autószerelő műhelyt működtet saját udvarán. A vállalkozó főleg az alkatrészek beszerzéséről és az újabb megrendelésekről (a piacról) gondoskodik. Három, szaktudással rendelkező munkást foglalkoztat, ők végzik el a szerelőkre háruló kötelezettségeket. Az egyén érdeme mindenekelőtt abban áll, hogy felismerte a munkakör iránti fokozott szükséget, s az általa birtokolt szakértelemhez már csak minimális anyagi beruházás volt szükséges. Az egyik legsikeresebb falusi vállalkozásnak bizonyult, s előreláthatóan hosszú távon is jövedelmező lesz beruházása.

Ugyancsak a szolgáltatások közé sorolható egy (1995-ben indított) tévészerelő műhely, melynek tulajdonosa iskolai tanulmányait igyekezett kamatoztatni. A továbbra is fenntartott mezőgazdasági termelésből és a kisvállalkozásból közösen, a családnak sikerül olyan tőkére szert tennie, amellyel látványosan újjáépítették a lakást és az udvar melléképületeit. A rendszerváltás utáni átmeneti időszak kedvezőnek bizonyult erre a kezdeményezésre, de szaktudása továbbfejlesztésének és a technika fejlődésével való lépéstartásnak a hiánya vállalkozását ellehetetlenítette. Az eset kiváló példája annak, hogy a piaci követelmények időnként annyira megváltoznak, hogy csődbe juttatják az előzőleg jól működő beruházásokat is. Héderfáján ezek mellett egy malomtulajdonos vált sikeressé a település és a szomszéd falu lakóinak nyújtott szolgáltatásaival. Az ő esetében sem beszélhetünk csupán e foglalkozási körre leszűkített magatartásról. Az önállósodás időszakában kezdeményezése úttörőnek számított, de a változó falusi társadalomban számos követője akadt, ennek következtében beruházása tranzitszituációba került, melynek sikeres áthidalása még kérdéses.

Tevékenységét tekintve – a többi lakoshoz képest – sajátos helyzetben van Vámosgálfalva egyik családja. A házaspár a dicsőszentmártoni üveggyár alkalmazottjaiként dolgozott mindaddig, amíg a magánosítás és a részvényekkel való tranzakciók kínálta lehetőségeket kihasználva nagyobb részvénycsomagra szert nem tett. Részvényesként ma a gyár részvényeinek jelentős százalékával rendelkeznek. Lakóházukból, az ezt körülvevő melléképületekből, valamint a tulajdonukban levő személygépkocsikból ítélve ők bizonyulnak a legvagyonosabbaknak a faluban. Életszervezésük nem azonos a falu többi lakójáéval, s bár rurális környezetben élnek, több szempontból urbánus életvitelt követnek. A falusi környezet nyitott életvitelét megtagadva a részvényes már nem tesz eleget a rurális életforma követelményeinek.

Mindkét falu gazdasági életében (idegen) nagyvállalkozók is jelen vannak. Héderfáján egy olasz nemzetiségű nagyvállalkozó az agráriumba ruházott be. A saját mezőgazdasági gépeket nem birtokló földtulajdonosok haszonbérbe adják ki ennek a nagyvállalkozónak földjeiket. Továbbá egy magyarországi beruházó a volt termelőszövetkezet épségben megmaradt istállóiból raktárhelyiséget alakított ki, ahol fagyasztott gyümölcsöket és zöldségeket tárol. A lakosok számára sem számottevő munka-, sem vásárlási lehetőséget nem jelent ez az objektum, így kérdéses is, hogy mennyiben tekinthető ez a falu részének, illetve a tulajdonos a helyi vállalkozói csoport tagjának. Vámosgálfalván a faluval szomszédos Bogácson megtermelt bort egy szász nemzetiségű nagyvállalkozó főút mentén található Borházban (Casa Vinului) értékesíti, valamint régi bútorok javításával és tárolásával foglalkozik, és ezzel néhány helybeli személynek munkát biztosít.

Termelést azok a héderfáji önállósult személyek (és családjaik) folytatnak, akik a mezőgazdaságban próbálnak minél nagyobb profitra szert tenni. Az árutermelés módja és értékesítési stratégiáik szempontjából ezek a gyakorlatok hasonlóságot mutatnak a szocialista években működtetett második gazdasággal. Általánosnak mondható, hogy a családon belüli többletmunkaerőt értékesítik, céljuk a pótlékjövedelemhez való jutás, de bizonyos fogyasztói színvonal követésére való törekvésükben a jövedelmet felemésztik. Esetükben nem beszélhetünk tőke-viszszafordításról, ezért nincs esélyük a továbbfejődésre. A mezőgazdasági vállalkozók külön csoportját alkotják a szőlőtermesztők, azonban a piacra lépéshez elengedhetetlen szűrő és palackozó felszerelések hiányában a gazdák csak a feketén eladott borból szereznek jövedelmet.

Vámosgálfalván száznál több gazda birtokában van traktor, így viszonylag könnyen és időben el tudják végezni a munkálatokat. Akik a mezőgazdaságra szakosodtak, igyekeztek megvásárolni a téesz istállói közül néhányat, ezeket korszerűsíteni, az itt elhelyezett állatállománnyal etetik fel az általuk termelt gabonát. Erőfeszítéseik ellenére – fejőgépek beszerzésén kívül – nagyobb beruházásra nem voltak képesek. Egyetlen tényleges mezőgazdasági vállalkozó aktivitásáról számolhatok be, akinek beruházása számottevő minőségi és mennyiségi gyarapodással járt. A vállalkozó családjában már a szocializmus éveiben fellelhető volt az önállósodási hajlam, a családi hagyományban élt a kereskedés iránti igény. Profitját visszaforgatja, idegen forrásokat von be, ugyanakkor a családi megélhetésre törekvő önfenntartó gazdálkodási mintákat is követi, és így próbálja maximalizálni jövedelmeit. A modern üzletember azon tulajdonságával rendelkezik, hogy vállalkozói, önálló tevékenységeinek jövedelméből él, megélhetését mégsem teszi ki az üzleti kockázatnak. Távlatokban gondolkodik, az integráció tükrében beruházásokat tervez, számára az EU-s csatlakozás nem bonyodalmat, hanem kihívást és lehetőséget jelent.

*

A két falu gazdasági állapota mondhatni kedvezőbb a környező falvakénál. Ebben a rurális környezetben nem volt hagyománya a magánvállalkozásoknak, de a térségben a szocializmus idején létezett második gazdaság. Jelenleg változatos beruházásokat találunk a falvakban, amelyek többnyire a falutársak igényeinek kielégítését célozzák meg. Ugyanakkor nem mondható általánosnak ez az életszervezési mód. Mindkét faluban a mezőgazdaság a fő foglalkozás, de az országnak még nincs tudatos stratégiája, amely ezeket a kisgazdákat segítené.

Az önállósultak mindig a megtakarított pénzösszegüket használták a beruházásokra, mindannyian self-made-man-ek. A vállalkozók nagyobb része inkább a családi forrásokra, mint hitelekre támaszkodik. Kevés közülük az, akinél a háztartás és a vállalkozás elvált egymástól, akik inkább beruháznak, mint felélnek nyersanyagokat. A mezőgazdasági nagyvállalkozó kivételével egyiküknél sem lelhető fel az a modern üzletemberre jellemző magatartás, hogy magas fokú kockázatvállalással banki kölcsönöket váltanának ki. Azzal is magyarázható vállalkozásaik kis léptéke, hogy (még) nem fogtak olyan kezdeményezésbe, amely külső tőkeinfúziót igényelt volna. Legtöbbjük esetében foglalkozási körük olyan jellegű, amely nem eredményezhet hosszú távon sem nagyobb profitot, így szinte semmi esélyük arra, hogy nagyobb vállalkozássá fejlődjenek. Csak azoknak a személyeknek van esélyük a fejlődésre, akik egyre nagyobb tőkét fordítanak vissza, s távlati stratégiákat, nem pedig pillanatnyi megoldásokat keresnek.

A terepen tapasztaltak alapján elmondható, hogy egy-két eset kivételével a vállalkozások nem hoztak a családok életében számottevő minőségi változásokat. Leggyakrabban a személygépkocsi lecserélésével érzékeltetik gazdasági helyzetük javulását. Továbbá elsődlegesnek tűnik, hogy a lakást, s ennek berendezését kicseréljék, többre azonban már nincs módjuk. Szabadidő-szervezésük alig létezik, nagyon ritkán kerül sor családi vagy szűkebb körű kirándulásokra, a nyaralásokra is csak a sikeresebbek esetében volt példa. Főleg Vámosgálfalván az észlelhető, hogy többnyire az önállósodott személyek vállalják fel a közösségi képviseletet. Szinte minden felsorolt személy tagja a községi tanácsnak, a legutóbbi helyhatósági választáson kettő közülük polgármesterjelölt volt. Ez is azt tükrözi, hogy a kezdeményezések nagyon függnek az egyén képességeitől, s nem csak a családi vagyon gyarapításában érzik magukat alkalmasaknak, hanem közösségi képviseletre is hajlamosak.