magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Skultéty Csaba: A gyűjtő a gyűjteményéről


           

                      Fiumei kikötőben van egy hadihajó

                Libeg rajta, lobog rajta nemzetiszín zászló

                Fújja a szél, fújja, hazafelé fújja

                A kiszolgált öreg bakák hazatérnek újra

 Skultéty Csaba a kiállítás megnyitóján.A felvidéki magyar gyereknek, kamasznak, majd felnőttnek Fiume ma is nosztalgikus álma, a több változatban énekelt katonadal ma is a fülébe cseng. A mai Rijeka nevét mi így őriztük meg, olaszul, az i-t is kimondó magyaros kiejtéssel. Szűkebb hazámból, az első világháború után Csehszlovákiához került észak-kelet alföldi mezővároskából nézve már Budapest is távoli lett. De maradtak a szülők emlékei. Így, még a régi békeidőben nászútjukról, melynek végcélja ugyan Velence volt, de azt megelőzte az első nagy élmény: Fiume és Abbázia. A magyar Fiume és az osztrák Abbázia. Itt pillantották meg először a tengert, a kék Adriát, ahol a pesti Duna-part után megnyílt valami még tágabb, a Dél napsütötte pálmák alatti mosolygó világa. A horvát társországtól külön jogi testként leválasztott Fiume pedig a magyar királyság szerves részeként a monarchia magyar felének egyetlen kikötője volt. Az ebbéli szerepében gyors fejlődésnek indult olasz és horvát lakosságú városban szerény, de mégis meghatározó szerep jutott az évek során odatelepült vékony magyar rétegnek, amely otthonossá válva, saját tónusával élénkítette, gazdagította a színes helyi palettát.

Ennek a Fiuménak az emléke élt nálunk Nagyka­poson egy ötgyermekes ügyvéd családjában. Főleg engem, az ötödiket, anyám vissza-visszatérő emlékezései végig elkísértek. Akkor is, amikor kalandos életutamon emigráns magyar rádiószerkesztő lettem, aki Münchenben székelve, a legtöbb nyaramat az Adrián, Trieszt és Velence között töltöttem, de Fiuméba mégis csupán később, az országainkban le­zajlott rendszerváltások után juthattam el. Érdeklődésemet további látogatások csak megerősítették: magyarként mindenütt szívélyesen fogadtak, a város fölött a Frangepánok várában a fiatal büfés még néhány mondatot is leíratott velem, hogy magyarul szolgálhassa ki a tőlünk jött turistákat. Jó érzés volt az is, hogy reggelente – cseh és szlovák nyelvismeretem nem lévén elegendő a horvát sajtó kellő megértéséhez – színvonalas helyi olasz napilapot vehettem a kezembe.

Budapesti otthonomban aztán Fiuméról szóló olvasmányok, tanulmányok végül a város múltjának, főleg magyar vonatkozásainak a gyűjtőjévé tettek. Mindent kerestem, ami elérhető, antikváriumokban, aukciókon, vásárokon. Volt, ami komoly anyagi áldozatot követelt, de olyan is, ami csak jelentéktelennek tűnő apróság a mindennapi életből.

Így állt össze gyűjteményemben a közös emlékek magyar Fiuméja, annyi múltbeli békétlenség után az összetartozás jegyében egybe fűzve mindannyiunkat, akiknek szívéhez az Adriának ez a sajátos kincse közel áll.

 A horvát partok, vizek, szigetek mai magyar látogatója, Isztriától egész a déli végekig, a közös történelmi emlékhelyek gazdag sorával találkozhat. Fiuméban azonban, a kikötő bójáin álmodozva, egy kicsit otthon is érezheti magát.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
GALÉRIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008