Művelődés

Ez a kiállítás a szeretet terméke. A gyűjtő, Skul­téty Csaba számára Fiume szinte egész életében egy letűnt tündérvilág megtestesülése volt, amelyet csupán édesanyja elbeszéléséből ismert. Fiume emlékéhez édesanyja egész életében úgy tért vissza, mint fiatalsága, boldogsága jelképéhez. Skultéty Csa­ba évtizedekig nyugati emigrációban élt, haza nem térhetvén hozta létre nagy gyűjteményét a Budát és Pestet ábrázoló legszebb metszetekből. Fiu­mé­ba már újra Budapestről, egyik szabad országból a másikba utazva jutott el. A visszanyert szabadságnak azonban a kétségtelen politikai és gazdasági szál mellett még számos rétege és vonatkozása vár kibontakozásra, megismerésre és felfedezésre.

Biztos, hogy az egykori Magyar Királyság, sőt az Osztrák–Magyar Monarchia országai és népei majd kialakítják azt az új nyelvet, amelyen összefonódott és sokszor közös történelmükről egymással elfogulatlanul tudnak beszélni; hogy meglesz ennek közös szemléleti alapja nemcsak a tudományban, hanem a közvéleményben is. Segít ebben, ha minél többször találkozhatunk azzal, mennyire közös alkotás volt történelmünk egésze. Egyikünktől sem vesz el semmit, ha elismeri a másik nép hozzájárulását, sőt a gazdagság örömével ajándékozhat meg. Sok alkotót és alkotást több nép tarthat joggal a magáénak (is). A kizárólagosság a sérelmi hozzáállást tartja fenn; a nyitottság felszabadít, és stabil, pozitív viszonyokat teremt.

 Fiuméról sokunknak van elképzelése – többnyire persze egy-egy mondásból, olvasmányból – szinte csak úgy, ahogy ez a város a Skultéty családban élt. Kisiskolásként tudtam például, hogy Fiume a magyar Szent Korona gyöngyszeme. A Déli Vasút említése mindig felidézte, hogy igen, ez Fiuméba vezetett, mint egy ütőér kötötte össze a fővárost és a tengeri kikötőt. Iskolai padtársam régi vasutas dinasztia gyermeke volt, állandóan emlegette, hogy nagyapja fehér kesztyűben vezette a fiumei gyorsot. De azért mindvégig nyugtalanított, hogy hogy is volt ez pontosan? Hogy illik a képbe Horvátország, hogyan a tengerpart országa? Fiatal kutatóként azután szerencsém volt egy embert megismerni, aki közös kultúránk nagyszerű reprezentánsa volt, egy fiumei születésű, ott felnőtt pozsonyi professzort, aki egyforma természetességgel beszélt magyarul, németül, olaszul, horvátul és szlovákul, s bölcs türelmességével és belátásával mesze felülemelkedett a hatvanas-hetvenes évek minden korlátján.

*Sólyom László köztársasági elnök köszöntője Skultéty Csaba gyűjteménye alapján összeállított  Fiume magyar emlékezete című kiállítás katalógusában.