Művelődés

„Semmi sem edzi annyira a testet, üdíti az elmét, kelti a jó hangulatot és szaporítja könnyebben és kedélyesebben ismereteinket, mint a turistaság.”

(Herczegh Mihály, 1895)

Az Erdélyi Mezőség jelenlegi állapotában nem célpontja a tömegturizmusnak. Nincs tengerpartja, nem síparadicsom, nincsenek feltűnően nagy ókori építményei és ötcsillagos wellness szállodák sem tarkítják településeit. A tájegység rendkívüli természeti szépségei sem csábíthatják ide más térségek kíváncsi látogatóit, mert az „egykoron végeláthatatlan vízfelületek, és erdőkkel tarkított füves rétek” helyén kopár dombokat, művelt vagy felhagyott mezőgazdasági területek mozaikjait találja az erre látogató. A lombhullató fás növényzet, mely a déli és délnyugati lejtők kivételével az uralkodó vegetációs típus volt ezen a tájegységen, hosszú évszázadok erdőirtásainak következtében jelentősen visszaszorult, helyét legelők és szántó területek vették át. Az erdők eltávolításával megnyilvánult a terület szárazsághajlama, sorra kiszáradtak a tájegység tavai és erodálódtak a domboldalak. Mégis érdemes a Mezőséggel, mint potenciális idegenforgalmi célponttal foglalkozni, mert aktív pihenést és maradandó élményt nyújthat, csak egy másfajta szemléletet szükségeltet, melyet ökoturizmus néven emlegetünk! Nem titkolt szándékom a Mezőség kapcsán ennek az új és mégis régi idegenforgalmi ágazatnak a dicsérése és reklámozása a következőkben.

Turizmus 100 évvel ezelőtt

Orbán Balázs még terméketlen, kopár és kietlen tájnak látja a Mezőséget, míg lakóit lusta, írástudatlan, műveletlen népségnek. A tájegység szélsőségesen negatív képe azonban a 19. század végén elkezdett feloldódni. Ugyanebben az időben kezdték felismerni a turizmus általános és hazai előnyeit is. Erre kiváló bizonyíték, hogy 1892-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesület Erdély címen turistasági, fürdőügyi és néprajzi folyóiratot indított Kolozsváron. Ez a folyóirat gyűjtötte maga köré Erdély első magyar turistaírói gárdáját. Elsődleges céljuk a turizmus népszerűsítése és a honismertetés volt. „A turistaság első sorban az egészségnek, a test és lélek higienéjének tesz nagy szolgálatot”, mondta Melitskó Frigyes az EKE Turista osztályának alapító gyűlésén, 1900. december 15-én. Azt vallotta, hogy a turizmus nem múló jelenség, hanem a kulturális haladás érlelte szükség: „az önfenntartás fejlettebb ösztöne az, mely a társadalom javából mind több és több embernek adja kezébe a turista botot”. A turistáskodás gyalogos kirándulást, természetjárást jelentett, mely főleg az egészség szolgálatában állt. Ugyanakkor hangoztatták a turizmus más jellegű előnyei közül a tudományos, főleg földrajzi és biológiai ismeretszerzést, valamint a társadalmi béke és összetartozás terén nyújtotta előnyöket. Tisztában voltak a turizmus gazdasági előnyeivel is, biztatják olvasóikat, hogy Svájc és Ausztria hegyei helyett Erdély bérceit látogassák, mert ugyanolyan tiszta a levegője és ugyanolyan mély lehet az ott szerzett élmény. A Mezőség kapcsán meg kell említeni Hangay Oktáv nevét, aki az Erdély hasábjain egy Kolozsvármegyei turista-kalauzt kezdeményezett, minden település bemutatásával, azok természeti, néprajzi és turisztikai értékeinek kiemelésével.

Ökoturizmus

Azért érdemes ilyen részletesen ismertetni az erdélyi turizmus kezdeteit és annak vezéreszméit, mert az 1970-es években jelentkező új nemzetközi turistairányzat sok szempontból visszatérés ehhez a kezdeti szemlélethez. Az ökoturizmus az idegenforgalom ideális állapota, melynek célja a természeti és kulturális sokszínűség megőrzése úgy, hogy minimalizálja a turizmus negatív hatásait. Sürgető szükségünk van ennek a szemléletnek az elterjedésére, mivel a turizmus (és az ember számtalan tevékenysége) maradandó kárt okoz a természetben és a turisztikai szolgáltatást nyújtók életében, szokásaiban is: szennyezi a területet, zajossá és zsúfolttá teszi a településeket, kimeríti a természeti erőforrásokat, veszélyezteti az élővilágot.

Az ökoturizmus hordozza az idegenforgalmi szolgáltatások előnyét, mivel profitorientált, viszont nemcsak a gazdaság területén érezhető pozitív hatása, hanem a környezet, a közösség és a kultúra szintjén is. Egyik meghatározás szerint, „az ökoturizmus több mint madárhatározók, távcsövek, több mint bennszülött műalkotások a szálloda falán, vagy etnikai ételek az étterem étlapján. Az ökoturizmus nem zöld álarcba öltözött tömegturizmus, hanem folyamatos küzdelem a Föld megvédésére, a hagyományos közösségek megóvására és megőrzésére; együttműködés a nem vagyonos helyi közösségek és az őszinte, nyitott turista között, aki jól akarja érezni magát…” (Costa Rica-i természetvédelmi és ökoturisztikai társaság).

Nézzünk néhány jellemzőt, mely megkülönbözteti az ökoturistát az átlagos kirándulótól. A helyszín és az üdülés módjának kiválasztása megfontoltan tervezett. Az ökoturisták kis csoportban kirándulnak, létszámuknál fogva beolvadnak, belesimulnak a helyiek hétköznapjaiba. Nem várják el, hogy különleges elbánásban és szolgáltatásokban részesüljenek, ha tehetik, a helyi közösségi szolgáltatásokat veszik igénybe (vonat, busz, játszótér stb.), ezáltal segítik e szolgáltatások fenntartását és fejlesztését. Az öko­tu­ris­ták keresik a lehetőséget, hogy helyi és helyben előállított termékeket vásároljanak és fogyasszanak. Így nem csak a helyi étkezési szokásokat ismerik meg alaposabban, új ízekkel és ötletekkel térnek haza, de a helyi gazdaságot is segítik. Az utazás módja, a szálláshely-választás szintén fontos szempontok. Bár nálunk még gyerekcipőben járnak, a megújuló energiát hasznosító és helyi szennyvíztisztítóval rendelkező szálláshelyeket kell előnyben részesíteni. A turista a helyi nevezetességeket alaposan meg akarja ismerni, a helyi szokásokat, hagyományokat át akarja látni, sőt át akarja élni azokat. A helyiek életét tiszteletben tartja, és felelősséget érez a turisztikai látnivalók megőrzéséért. Nem utolsó sorban, az ökoturisták az egészséges életmód hívei, mely egészséges élelmiszerek fogyasztásában, mér­sékletes életmódban, testmozgásban és a nyugalomra való törekvésben mutatkozik meg.

A faluturizmus sokszor nem ökoturizmus

A Mezőségen leginkább a gazdag néphagyomány és a hagyományos életmódot őrző vidéki települések szolgáltathatnak alapot egy ökoturista mozgalom kialakulásának. Az ilyenfajta üdülés élményének alapja a szoros személyes kapcsolat vendég és vendéglátó között, valamint a ház körüli vagy mezőgazdasági munkákban való aktív részvétel, mely egyben egy erőpróba is a turista számára. Észre kell venni a lényegi különbséget a rendszerváltás után kicsírázó mezőségi faluturizmus és az ökoturizmus eszméi között. A faluturizmus sok esetben tömegturistákat szolgál ki, akik azzal a tudattal indulnak nyaralni, hogy már nem léteznek tiszta természeti népcsoportok, ezért elvárják azt, hogy összkomfortos ellátást kapjanak autentikus környezetben. A modern fogyasztói igények kielégítésével azonban megbomlik a hagyományos paraszti értékrend egyensúlya, a hagyományok már csak formájukban és nem tartalmukban maradnak meg, a szempont az attrakció és a turistacsalogatás lesz, és nem a közösség összetartása és a hagyományok ápolása. A turizmus fellendülésével a földművelés, az állattartás és más hagyományos megélhetési formák háttérbe szorulnak, mert a vendéglátástól könnyebb megélhetést remélnek. A faluturizmus esetén a turisták fogadása és kiszolgálása azonban korántsem élvezet a helyszínen élőknek, teljesen eltér hagyományos, hétköznapi életüktől, és egészemberes munkát igényel. Ha megnézünk egy turistáknak szóló napi programot Széken, ez azonnal szemünkbe tűnik. A jellegzetesen széki ételek, italok felszolgálása közben a zenészek húznak néhány dallamot, a fiatalok táncolnak egy-két rendet. Ebéd után a vendéglátó családok kirakodják házi készítésű szőtteseiket és varrottasaikat, hogy a vendégek megtekintsék őket, és kedvük szerint vásároljanak belőlük. Az eredeti díszítési stílussal és berendezéssel megőrzött száz éves tájház bemutatása is mindig a program része szokott lenni. Ha a vasárnap is beleesik a tartózkodási időbe, megmutatják a turistáknak, hogy a székiek a templomba ma még többségében viseletben mennek. Különleges kérésre a családnál vagy a Művelődési Házban táncot is rendeznek a vendégeknek, ahol vagy csak bemutatják, vagy tanítják is a táncokat. Láthatjuk, hogy a vendégfogadás egy szépen megrendezett színdarab és ezzel a hagyományos turisták teljességgel meg vannak elégedve.

Azonban Vincze Balázs beszámolója szerint, Széken időről időre jelentkeznek olyan turisták, aki nem az összkomfortot és a megtervezett turista programokat keresik. Ezek a vendégek bele akarnak kóstolni a hagyományos életmódba, ezért nem szeretnének modern körülményeket nyaralásuk napjaira. Széken ez még nem okoz gondot, mert sok ilyen háztartás működik élőben is. Ezek a látogatók részt akarnak venni a nyári kaszáláson, vagy gondozni akarják az állatokat. Folyamatosan és egyre többen jelentkeznek ilyen igényekkel, elsősorban nyugatiak, akik a gépesített környezetben élnek és az abból való ideiglenes kilépés lehetősége jelentős élmény a számukra.

Képzeletbeli túra a Mezőségen

Milyen túrát ajánlhatnánk egy ilyen nyugati turistának? Tegyünk egy képzeletbeli ökotúrát az Erdélyi Mezőségen egy szép májusi hétvégén. Kolozsvárról indulunk vonattal, melyre a kerékpárunkat is felvisszük, ugyanis fő kellékünk lesz kirándulásunk során: ütemesen haladhatunk vele, de úgy, hogy a táj és természet nyújtotta élményeket sem rekesztjük ki. Válaszúton szállunk le a vonatról, bekerékpározunk a faluba, ahol megnézzük a Bánffy család által a 19. században épült kastélyt, mely ma iskola. Megemlékezünk a kastélyban született erdélyi íróról Wass Albertről. Megtekinthetjük a Kallós-kúria népművészeti gyűjteményét is. Válaszútról átkerékpározunk Bonc­hi­dára, ahol a Bánffy-kastély egyik bástyájában működő kávézóban frissíthetjük fel magunkat, miután megnéztük az újjáépülő kastélyt. Bonchidát elhagyva egy vékony földúton kerekezünk be Székre. A településen választunk magunknak egy vendégszobát, ahol biztos szívesen megvendégelnek minket egy ízletes vacsorával is. Másnap egy nagy sétával kezdjük a napot a gazdag hagyományokkal, jellegzetes népi építészettel és népviselettel rendelkező nagyközségben. Kötelező program a nádrezervátum és a Csukás-tó meglátogatása. A nádrezervátumban egy sétálóhídon lehet betekinteni a nádasok meghitt életébe, hallgathatjuk a nádi poszáták, nádi rigók énekét, megleshetjük a szürke gémeket halászat közben. A madármegfigyelést a Csukás-tó partján emelt megfigyelő-toronyból folytathatjuk, vagy körbesétálhatjuk a tavat. Székről Szászrégen felé folytatjuk kerékpáros utunkat. Megpihenhetünk Fü­zes­mi­kolában, ahol meglátogathatjuk az ott található kolostort és a benne lévő, 1618-ban festett – a hagyományok szerint csodatévő – ikont. Nap végére bekerekezünk Szászrégenbe, ahol vonatra szállunk és visszautazunk Kolozsvárra.