Művelődés

Jacques Bourgaux Don Quijotéja

Az újonnan átadott stúdióteremben került sor a franciaországi Compagnie Azar társulat Don Quijote című, Cervantes művéből inspirálódott stúdió­előadására. Az előadás francia nyelven folyt, melyet román és magyar feliratozással olvashatott a közönség.

Az európai hírnévnek örvendő kitűnő színész, Jacques Bourgaux üres színpadtérben egyedül adja elő Don Quijote lovag kalandjait.

A színészi átváltozás remekebbnél remekebb pél­dáit mutatva be, mozdulatokkal, különböző hangok ejtésével, dalokkal idézi meg Cervantes színes világát a búsképű lovagtól, Sancho Panzán keresztül el egészen a szépséges Dulcineáig, gonosz boszorkányokig, hamis lovagokig, rosszindulatú óriásokig.

A közönség, lenyűgözve a művészet erejétől, követi az eseményeket a nyüzsgő piactértől a sötét börtöncelláig, az üvöltő vihartól a szélmalom surrogá­sáig, a lyukas eresz idegborzoló csepegésétől, a ló és szamár nyargalásáig, amelyek Don Quijotét és hű szolgáját, Sancho Panzát viszik hátukon, ádáz és egyenlőtlen ütközetekbe.

Don Quijote, a kort tévesztett, ódivatú alakok jelképe, meglepő módon kortársunkká válik, Sancho Panzával együtt. Jacques Bourgaux minden megnyilvánulását elfogadjuk, mert a művészet meggyőző ereje áll mögötte. Bizonyította ezt az a fergetegesen feltörő taps is, mely az előadás végén jutalmazta a kitűnő művészt.

Az örök nagy téma: a férfi-nő kapcsolat

Compagnie Rumpelpumpel Franciaországból Hei­­ner Müller: Kvartett című darabját adta elő Matt­hi­as Langhoff rendezésében. A két személyes darab lehetőséget ad két kitűnő színésznek: Muriel Ma­yette (Comédie Française igazgatója) Merteuil márkinőt alakítja és François Chattot (Valmontot) arra, hogy egy rendkívül szellemesen megírt színpadi szöveget elmondva, különböző téridőben, lényegében az örök nagy témáról a férfi-nő kapcsolatról mindazt, amit Heiner Müller a darabban elmondott. Matthias Langhoff véleménye szerint: „Müller Kvartettje megérdemli, hogy újra felfedezzék. Ez a darab vad, fiatalos, romboló, kegyetlenül komikus és elviselhetetlenül nyugtalanító. Minden tekintetben továbbgondolása a Julie kisasszonynak, mivel mindkét szöveg szégyenlősség nélkül elemzi a két nem közötti viszonyok szerkezetét, mindkettő le akar számolni az illúziókkal. A játék szabályait a vágy határozza meg. Merteuil és Valmont harcosok, akárcsak Julie kisasszony és lakája. A szerelem arcát felöltő hatalom nyilvánul meg itt.” A kétszemélyes darab időtartama 1 óra 20 perc. Hatalmas díszletben játszódik. Díszlettervezők: Matthias Langhoff, Pierre Meine, Michel Coquet.

Matthias Langhoff 1941-ben Zürichben született, apja a Deutsches Theater igazgatója. Matthias Lang­­hoff 1978-ban elhagyta Kelet-Németországot és Nyugat-Németországba ment, majd Svájcban él, honnan Franciaországba megy, megkapja az állampolgárságot. 1998-ban létrehozta a Rumpelpumpel Társulatot, melynek célja Matthias Langhoff színházi elképzeléseit megvalósítani. Brecht, Shakespeare, Strindberg, Lorca, Müller darabjait viszi színpadra. Rendezéseiben szívesen használ filmvetítéseket is.

Ez fokozatosan érvényesült a társulat másik előadásában is, mely Isten mint páciens címet viseli. A színdarab eredeti művek alapján készült szövegmontázs. Ebbe a szöveghalmazba a hat darab Maldoror énekein kívül egyéb művekből is kerülnek be idézetek: Lautréamont Poésie című kötetéből, Shakespeare Hamletjéből, Heiner Müllertől, egy Grimm-meséből – és nemcsak művekből, egy alkalommal a párizsi metrón felbukkanó koldus szövege is bekapcsolódik ebbe a sajátos Lautréamont–Lang­horff párbeszédbe. A színdarab utolsó felvonása, A kísértethajó című rész – az utolsó mondat kivételével, mely a Maldoror énekeiből való  – Matthias Langhoff írása. Lautréamont szövege, amely döntő hatást gyakorolt a szürrealistákra, otthonra, termékeny talajra talál az előadásban. Az énekek helyszíne: Párizs, a maga furcsaságaival, kicsapongó, féktelen, különlegességével együtt. Ezt a világot igyekszik vissza­adni a színpadon Langhoff, akit egyébként a szakma a világ tíz legjobb színházrendezői között tart nyilván. A darab szereplői: Anne-Lise Heimburger, Frederique Loliée, André Wilms. Kitűnő művészek, akik bármit képesek színpadon megvalósítani. Ha a rendező kéri, még meztelenül is játszanak.

Az örök béke, avagy állati emberek?

Teatro  de La Abadía, Juan Mayorga Az örök béke című előadásával érkezett a kolozsvári fesztiválra. A darab rendezője José Luis Gómez, 1964-ben színészként diplomázott Bochumban, a westfáliai Színművészeti Intézetben, majd Párizsban részt vett Jacques Lecoq színház- és mozgáskurzusán. 1971-ben Wroclawban találkozott Jerzy Grotowskival (világviszonylatban a modern színjátszás egyik legkiemelkedőbb alakja), ennek a találkozásnak a hatására, a spanyolországi, németországi és franciaországi rendezéseit követően visszatért Spanyolországba, ahol jelentős szerepet játszik a kulturális életben. Többek között a film világában is tevékenykedik. De ő az alapítója és szellemi vezetője a Teat­ro de La Abadianak is, amely1995-ben jött létre, Spanyolország egyik legrangosabb társulata. A spanyol főváros központjában álló, egyedi alakzatú székhelye az 1940-es években épült és egy bentlakás kápolnájaként működött. A színház neve is erre utal: a La Abadía spanyolül apátságot jelent.

A színházalapító szerint a kor hangulatát, kedélyvilágát, lelkiállapotát igyekszik előadásaival formálni, alakítani. Ebbe a sorba tartozik Juan Mayorga: Az örök béke című színdarabjának előadása is. A bázeli béke megkötésének évében, több mint kétszáz évvel ezelőtt, 1795 nyarán jelent meg Königsbergben Immanuel Kant Az örök békéhez (Zum ewigen Frie­den) című könyvecskéje. A Kanti gondolkodás a 19. és a 20.  századi nemzetközi békemozgalom klasz­szikus alapművei között szerepel, és nagy hatást gyakorolt az európai föderációs elképzelésekre is. Mivel a mondanivaló a 21. század elejére sem igen veszített aktualitásából, érdemesnek tűnik ebből ihletődni.

Juan Mayorga Az örök béke című darabjában a kortárs társadalompolitika egyik legkegyetlenebb dilemmáját, a terrorizmust taglalja. A darab cselekménye eléggé egyszerű: egy válogatás során három kutya verseng. Egy antiterrorista kiképzés utolsó fordulójába jutottak; a győztes megkapja az áhított K7 nyakörvet. A zsűri egy másik kutyából és egy emberből áll. A kutyáknak több feladatot is meg kell oldaniuk, például 25 szóban meg kell határozniuk a terrorizmus fogalmát, vagy személyes interjún kell részt venniük. Végül a versengést végig követő ember megállapítja, hogy lehetetlen döntést hozni, ezért szükség van még egy próbatételre. Az egyik ajtó mögött olyan ember van bezárva, aki fontos információkkal rendelkezhet egy terroristatámadásról. A kutyáknak el kell dönteniük, hogy erkölcsileg indokolt-e vagy sem az illető megkínzása, ha az információk megszerzésével elkerülhető lenne az emberáldozatokat is kérő támadás. A kiképzést vezető ember opportunista szónoklata és a kutyák három különböző reakciója az antiterrorizmus elkerülhetetlen csapdáira, valamint Kant álmára, az örök békével kapcsolatos kényes dilemmára világít rá. Az egyik kutya szereplő, Emmanuel mondja: „Ők győzedelmeskednek, ha elérik, hogy állatokként cselekedjünk“.

A cselekmény menetét megkönnyítette az a színtér, melyben a Teatro de La Abadia művészeit mozgatták és a rendező José Luis Gómez díszlettervezői készségeit is bizonyította. A rendkívüli funkciót biztosító díszlet elhitette, ilyen körülmények között képezik ki azokat, akik felveszik a harcot a terroristákkal szemben. A hatást növelték Alejandro An­dú­jar jelmezei, José Manuel Guerra térvilágítása, Javier Al­mela hanghatásai, José Luis Gómez és Andrés Oli­va zenei összeállítása. A színpadi harcot Carlos Alonso alkotta meg. A digitális technikát Alvaro Luna kezelte. A fentiekből is látszik,  a ma színháza a legmodernebb technikát is igénybe veszi. A szín­ház emeleti előcsarnokában került sor a Ruxandra Ce­se­reanu író-egyetemi tanár által vezetett beszélgetésre az előadás alkotóival. A moderátor szerepét betöltő Ruxandra Cesereanu főleg a kínzási folyamatra hegyezte ki kérdéseit. Egy Cervantes-elbeszélésből indult ki, amely a kínzásról beszél. Hivatkozott J. P. Sartre Zárt ajtók című írására is, és ennek van egy mondata, ami így hangzik: „A pokol bennünk van”. Megemlítette, hogy van politikai kínzás is, amin átmentek az emberek.  De a beszélgetésen megjelent szereplők: José Luis Alcobendas, Julio Cortázar, Is­rael Elejalde, Susi Sánchez és Fernándo San­se­gun­do ennél jobban fel voltak készülve terrorista témából. Hozzájuk ez a témakör sokkal közelebb állt, mint nálunkfele gondolnánk, nekik a saját bőrükön volt alkalmuk megtapasztalni a 20. században mind jobban, sajátságosabban kialakuló terrorizmus megnyilvánulásait. Tisztában voltak a kommunista pártok megítélésével kapcsolatos különbségekkel is. Az a kommunista párt, mely megbecsülésnek örvend Spanyolországban, nem tévesztendő össze azokkal a kommunista pártokkal, melyek a Szovjetunió befolyása alatt álltak. Ezzel a megjegyzéssel is utalva a világ sokszínűségére, az árnyaltabb gondolkodásra. A darab szövege kutyákról szól. Ezért problémát jelentett, hogy az üzenet minél hatékonyabban jusson el a nézőkhöz. Olyan olvasópróbákat tartottak, melyeken azt elemezték, hogyan tudják megoldani a szövegben levő üzenet bemutatását. A szöveg olvasása közben rájöttek, hogy minden mozgás és hang a szöveg üzenetét képviseli. Tehát nem a kutyák viselkedése a fontos, hanem a szöveg üzenete. Ezek a kutyák állati emberek. A nézőközönség az első perctől kezdve elfogadta a darab mondanivalóját. A kutyák csak a kiinduló pontot jelentették, az állatok természetességét akarták figyelemmel követni. Lényegében az erőszakról akartak beszélni. A fizikai kínzásról. Az erőszakot és a fizikai kínzást bemutatni. Spanyolországban is létezik a terrorizmus, ami a világon globális probléma. A totalitárius államokban lehet szó, kínzásról. De a demokráciákban is meg kell védenünk magunkat a bizonyos erőszakosságtól. Ugyanakkor minden embernek biztosítani kell a jogait. Megtörténhet, demokratikus környezetben egy kis csoport önkényesen viselkedik. Azt akarták, bemutatni, meddig mehetünk el a terrorellenes harcban. Nem csak a totalitárius államban, társadalomban, hanem demokratikus társadalomban is megtörténhet az atrocitás. Olyan hatalmat mutattak be, amely él a kínzás lehetőségével. Amelyben léteznek kínzók. Akarták a kínzás nyomait a színpadon érzékeltetni.

Az előadás csúcs­jelenetei közé tartozik az a rész, amikor a kutyákat döntésre szólítják fel. Mi történjen az ajtó mögött levő emberrel, aki terroristatámadásról tájékoztathatná őket? Ki az illető? Cinkos, aki információt szolgáltatna? Bűntárs, aki fogságba esett? Ártatlan ember, akit kár lenne bántani? Számtalan megválaszolatlan kérdés, melyre nem ismert a válasz. Vibráló levegő. Mi jó az embernek, kutyának? Ki adhat választ erre? A józanul, megfontoltan gondolkodó ember? Számtalan polgárt izgató kérdés, melyre csak az ember tud válaszolni.

A modern színjátszás élharcosai

A társszervező Bukaresti Bulandra színház két előadása tökéletesen tükrözte azt a színházi elkötelezettséget, amit a Bulandra vezetősége már évek óta meghirdetett és előadásaiban meg is valósít. A modern színjátszás élharcosainak lenni a fővárosban nagy kihívás, de meg tudnak felelni. Mindkét előadásuk stúdió­előadás volt, és ennek következtében sajnos viszonylag kis számú közönség láthatta az egyébként tartásos előadásokat.

Az első előadást Dosztojevszkij ihlette Bűn és bűnhődés című színdarab, melyek rendezője Jurij Kordonszkij jelenleg a middletowni Wesleyan Egyetem Színházi Tanszékének adjunktusa. Végzettsége: rendezői diploma a szentpétervári Állami Színházművészeti Akadémián, 1999 (Lev Dogyin osztálya). Az ezredfordulós nemzetközi színházi élet egyik legszerencsésebb képviselője, aki tudta, mit igényelnek a nagyvilág szórakoztató iparának vezetői. Előnyéül szolgált az is, hogy magiszteri diplomát szerzett matematikából az ogyesszai Állami Egyetemen. Mint rendező fényesen bizonyít. Nyelveket beszél. Nemzetközi hírnévre tesz szert.  2006-ban a bukaresti Bulandra Színházban megrendezi Dosztojevszkij regényének adaptációja alapján a Bűn és bűnhődés című előadást.

A darab cselekménye Szentpéterváron játszódik. Raszkolnyikovot kizárják az egyetemről. Nagy nyomorban él, kiforratlan nézeteitől vezérelve megöl egy uzsorásasszonyt, aki, mint hárpia élősködik a fiúhoz hasonló, szegény diákokon. Elhiteti magával, hogy az öregasszonyt megölni helyes dolog volt, mert az csak egy parazita, s így bűne pozitív cselekedet a társadalommal szemben. A gyilkolás után pánikba esik. Kétségbe esetten keresi a vagyont, de a pénzes ládát nem leli. A háziasszony szobába lépő testvérét is megöli. A darab hűen követi Rasz­kol­nyi­kov lassú idegösszeomlását, a bűntudat elhatalmasodását. Végig az a kérdés, hogy Raszkol­nyikov elismeri-e bűnösségét, vagy sem. Egyre jobban átengedi magát rejtélyes, gyanút ébresztő különcködéseinek. A belső konfliktus betegségben, valamint Rasz­kol­nyikov egyre őrültebb viselkedésében nyilvánul meg. Egyrészt él benne a vágy, hogy letagadja a tettét, és védje a cselekedetét. Ezt a vágyat azonban fokozatosan felváltja az a kényszer, hogy tiszta legyen, hogy megvallja cselekedetét, jóvátegye a világ és a saját lelkiismerete előtt. A tudathasadás mind dominánsabbá válik. Ezt használja ki Jurij Kor­don­szkij, amikor Raszkolnyikov személyében egyszerre három figurát is elképzel, akik szinkronmozgás közben mondják az igen bonyolult drámai szöveget. Az első Relu Poalelungi, a második: Richard Bovnoczki, a harmadik: Vlad Logigan. A két női főszerepet: Szonyát és Aljonát előadásonként felváltva játssza Rodica Lazăr és Anca Andone. Porfirij (Rasz­kol­nyi­kov barátja) Sorin Leoveanu.

A Bulandra színház stúdió előadása a maga rafináltságában egy rendkívül jól megtervezett színpadi térben (díszlettervező Tina Louise Jones) játszódik, amely a nézőknek tulajdonképpen kukkolló lehetőséget biztosít. Ez a furcsa intimitás a rendezőnek is köszönhető, aki olyan mozgássort kér az előadóktól, ami sokkolja a nézőket. Mint például Aljona meggyilkolása. Szonyának erős, vallásos indíttatású érzéke volt a jó és a rossz megítélésében, és amikor Rasz­kol­nyikov fokozatosan bevallja neki a gyilkosságot, könyörög, hogy adja fel magát. Szonya egyszerű, tiszta szerelme győz Raszkolnyikovon, aki végül feladja magát. Szibériába küldik munkatáborba, ahová Szonya is követi.

A második előadás Heiner Müller: Bonctan. Titus Róma bukása, amely tulajdonképpen Shakespeare Titus Andronicus hasonló című drámájának teljes átvétele, melyet a modern és nagyon divatos szerző, Heiner Müller kiegészített egy narrátor funkciót viselő személlyel, aki Müller stílusában kommentálja Shakespeare-i darab gondolatait, cselekményét kiegészítvén mai politikai aktualitásokkal. Az előadás díszlet- és kosztümtervezőjének, Maria Miu­nak sikerült egy aréna alakú térben megteremtenie azt a játékteret, amit a nézők körben ülve élvezhetnek. Ró­ma forrong, az elhunyt császár még ki sem hűlt holtteste fölött pártoskodó örökösök harcolnak a hatalomért. A helyzet polgárháborúval fenyeget. Ide, a polgárháborús Rómába tér vissza Titus Andronicus, a gótokon győztes hadvezér, hogy a felbomló közösség rendjét helyreállítsa. Csakhogy azok az eszmények, Róma eszményei, amelyekért harcolt, és amelyek értelmet adtak egész eddigi életének, már érvényüket vesztették. Valami fenyegetően új szemlélet keríti hatalmába a világot, és Titus tudtán és szándékán kívül segíti. A pokolra vezető út Titus jó szándékával van kikövezve. Shakespeare szörnyűségeket ír le. Van itt erőszak, megcsonkítás, szinte mindenki meghal a végére, de marad a nyugtalanító kérdés:

„Innen hova tovább?” Egy olyan világról szól a történet, melyben jó vagy rossz nem létezik többé. A bűn, a bűntett nem erkölcsi kategória, morálisan nem megragadható. A megítélés egyetlen szempontja a praktikum, a hatékonyság. Az erőszak pusztán kommunikációs gesztus, nem több. Heiner Müller mesélője erről a világról elmélkedik. Alexan­d­ru Darie ebből az irodalmi anyagból készít egy sokkoló, robbanékony lázítóan modern előadást, mely rendkívüli hatást gyakorolhat az arénát körbe­ülő nézőkre. Akiknek ki kell bírniuk, mind a társszerző Müller modern hangvételű kommentárját, mind az eredeti anyagot mesterien kezelő Shakespeare rendezte vérfürdőt. Felkavaró lélegzetelállító előadás, melyet a Bulandra művészei mesterien oldanak meg. A 2 óra 30 perces előadás egy szünettel, nézőt próbáló feladat.

A darab rendezője Alexandru Darie, a színház igazgatója és főrendezője. Az előadás után megtartott sajtótájékoztatón elmondta: a cél a néző gondolkodásra való késztetése, melyet felerősít a huszonkét reflektor és a húsz színész, akik életük egyik legbonyolultabb szakaszán mennek keresztül. A narrátor a gyilkosságról beszél. Olyan hatásosan, mintha boncoláson vennének részt.

Azt is elmondta, hogy a 17. Európai Színházi Fesztivál sikeres volt. A bukaresti és kolozsvári polgármesteri hivatal anyagilag is jelentős szerepet játszott a fesztivál létrehozásában, melyben 800 színész, színházi szakember vett részt. Tulajdonképpen ez volt az első igazi nemzetközi színházi fesztivál, hiszen amikor első alkalommal Romániában, 15 évvel ezelőtt megrendezték, akkor 10 napot tartott, és hat színház vett részt.

Az európai színházi élet fővárosai

A mostani fesztiválon az európai színházi élet panorámáját ismerhettük meg. 14 ország harminc társulats előadásait élvezhette a közönség. Bukarestben 50 napot, Kolozsváron november 2 – december 21-ig tartott. Tehát hét hetet, mely alatt az európai színházi élet fővárosai voltak Bukarest és Kolozsvár. Ez alatt az idő alatt bőven volt lehetőség arra, hogy a közönség összehasonlítsa az európai és a hazai színházi életet. Nyugodtan állíthatjuk, nincs miért szé­gyenkeznünk. Felemelt fejjel állhatunk abban a sorban, melybe bevettek minket 2008-ban. A Kolozsvári Állami Magyar Színház jelesre vizsgázott a vendégek előtt. Előadásai elérik a nemzetközi standardokat. A közönség, a szakma megismerhette a különböző irányzatokat.

A kolozsvári szakasz lebonyolítását, nagyban befolyásolta az a csapat, melyet a színház vezetőségének már 2007-ben az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál alkalmával sikerült kiépítenie. Az akkor még kezdeti tapasztalatlanságokat sikeresen kiküszöbölték, és a mostani megmérettetésen már pergőbben bonyolították le a nem könnyű feladatokat. A vendégek érkezését, elszállásolásukat, a próbák lebonyolítását, a szabadidős programok megszervezését, a sajtótájékoztatók technikai lebonyolítását, dicséretesen oldották meg. A média minél jobb, változatosabb anyaggal való ellátását, zökkenő nélkül intézték. Jó volt látni a jövendő színházi szakemberek tevékenységét, hiszen sok volt az egyetemista önkéntes, főleg a teatrológus, marketinges diák, akik szívvel-lélekkel segítették azt a gépezetet, melynek tökéletes működése nélkül sok fiaskó becsúszhatott volna.

A szakma meggyőződhetett arról, hogy a rendezők mindenike nem közömbös az őket körülvevő világgal szemben. Mindenikben működik a javítás szándéka. Ezt ki is nyilvánítják előadásaik folyamán. Az is kiderült: sehol sem könnyű jó színházat játszani. Az ellenben biztos, hogy a ma technikája nagy mértékben biztosítja azt, hogy a nyelvi sokszínűség ne legyen akadálya annak, hogy a színészek minden este, bárhol is legyen az előadás, felléphessenek  közönség előtt. A több nyelven vetített szöveg segítheti a megértést. Még ha a közönség többnyelvű is.

Színvonalas volt a fesztivál­újság, UP Fest Magazin három száma, amely méltón tükrözte a pergő színházi eseményeket.

Képanyagunk forrása: www.huntheater.ro