magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szabó Géza: Egy


Csak ezek az apró kellemetlenségek ne volnának! Például a rendszeresen visszatérő, kutya-kellemetlen határidők. Most épp a jövedelemadó bevallásának végső terminusa közeledik. Aki nem hiszi, kérdezze meg az adóhivatalban: a globális jövedelem bevallása jókora fejfájást szokott okozni Romániában. Igaz, immár nem akkorát, mint bevezetésekor, az első években. Amikor is tömeghisztériára emlékeztető érzés uralkodott el fél országunk felett. Az adóköteles felén.

Boldog, boldogtalan adóívekkel szaladgált, de persze az adófizető „polgárok” jelentős része a balkáni rugalmassággal kitolt, majd az ismételten újragondolt határidőkön is túltaszigált újabb határidőket sem tartotta be. Védekezni mindössze azzal lehetett, hogy állam bácsi nem magyarázta meg kellőképpen, miről van, miről lesz szó, hogyan kell csinálni… és legfőképpen azt, hogy miért?!

Itt rövid kitérőt tartunk, elmagyarázandó, miért kerül idézőjelbe a polgárság. Az az öntudatos réteg, amely a demokráciát folyamatosan és öszvérmakacssággal úgy értelmezi, mint a nekünk-járó-jogok-öszszességét, miközben eszébe nem jutna kiegészíteni a képletet holmi kötelezettségekkel. Legalább néha. Emlékezzünk csak az útadó bevezetése körüli, világraszóló felhorkanásra! Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy felhorkanóék svájci minőségű, gödörtelenített utakat követeltek maguknak, mondván: csinálja meg hőn szeretett államunk. De most mindjárt.

A példák hosszan sorolhatók: mi minden kell nekünk, anélkül, hogy valamit tennénk is sorsunk jobbra fordítása érdekében. A kommunizmus legfurcsább öröksége nem az, hogy szétroncsolta az egészséges tudatot valamint a normális-decens életösztönt, miközben a lélek mélyrétegeiben csúnya üledékréteget hagyott hátra, hanem az, hogy kényelmessé tette a populáció túlnyomó többségét. (És itt a populáció kifejezés ugyanolyan tudatos beszúrás, mint a polgárság idézőjeles változata.)

Vegetálni mindig is könnyebb, mint tenni, akarni. Lenni valamivé?! Nem, mi aztán igazán nem akarunk fejlődni! Hiszen mennyivel kényelmesebb a túlélés stratégiájára berendezkedni. Főleg hosszú távon. Miért alakítanánk azt az államot, amelyben élünk? Miért ne várnánk el továbbra is, kényelmesen hátradőlve, hogy ez az állam ránk telepedjen, és hogy ő diktálja a játékszabályokat? Igaz, magunknak sem valljuk be, de a legszomorúbb ebben a történetecskében az: már-már el is várnánk jóságos állam atyuskától, hogy helyettünk gondolkozzék, helyettünk mozgolódjék, szuszogjon, éljen, akarjon és tegyen.Egy százalékot a Művelődésnek!

Megrökönyödve vesszük tudomásul, ha néhanapján a román állam úgy dönt: vége az agyszünetnek, mostantól kezdve mitugrász állampolgárocskái-alattvalói önállóbbak lesznek! És kissé öntudatosabbak. Az öntudatosság megnyilvánulhat olyan, Európa civilizáltabb vidékein természetesnek tűnő automatizmusokban, hogy ilyenkor, tavasszal, pontos határidőre össze kell gyűjteni az adóíveket, és ki kell tölteni az adóhivatal által postázott nyomtatványokat.

Szinte olyan művelet ez (periodicitását tekintve mindenképp!), akár a tavaszi nagytakarítás: le kell metszeni a száraz ágakat, össze kell gereblyézni a fűből a szemetet, a hullott gallyat és rohadó levelet. Az elhalt bokrokat pedig helyettesíteni, a kifagyott rózsatöveket pótolni kell. Egyébként házunk tájéka egész évben elhanyagolt, ápolatlan lesz.

Fogjuk fel úgy, hogy az adóügy az a házunk-tája-valami, amit maradéktalanul el kell végeznünk. Ráadásul a tudatot nyugtató, pontosan, időben kitöltött iratcsomónak – túl azon, hogy olyan mindez, mint a tisztán tartott kert látványa – kellemes következménye lehet. Az egyébként kellemetlennek tűnő tevékenység hozadéka ugyanis kettős: év végén visszakaphatunk valamennyit az adóból, illetve adónk egy százalékát felajánlhatjuk bizonyos intézményeknek, szervezeteknek. Leszámítva az egyházakat, mert ők egyelőre nem kaphatnak ilyen jellegű adományt. Ki-ki a számára legkedvesebbet támogathatja.

Nevetséges érv, hogy nem értjük, miként kell az adóbevallást végezni, lévén, hogy minden egyes évben (névre és szívhez szólóan!) elmagyarázzák nekünk, mit kell tennünk. Ha pedig már eléggé öntudatosan végre tudjuk hajtani a dedós műveletet, vagyis időben és precízen kitöltjük az iratokat, akkor talán-talán következhet a minőségi előrelépés: önállóbbá válhatnánk. Eldönthetjük végre, milyen sorsot szánunk adónk egy százalékának.

Ezen a téren nemcsak az adófizetőnek vannak lemaradásai. Az még csak érthető, hogy a nagyvonalúnak tűnő román állam nem fog kézzel-lábbal kapálózni, csakhogy minél több egyszázalékos lejecske kifelé csordogáljon a zsebéből. Az már kevésbé, hogy az érdekeltek, lásd: intézmények, szervezetek stb. miért nem folytatnak erőteljes meggyőzési kampányt az „aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli” elv alapján. Tisztelet a profi vagy kevésbé profi kivételnek.

Maradjunk erdélyi magyar térfélen! Olyan tréfás szövegeket is olvashatunk, miszerint „Az ajándékozás nem ér véget karácsonykor…” vagy szívhez szólóan kérnek bennünket, hogy az egy százalékos támogatással járuljunk hozzá „gyermekeink szebb jövőjéhez”, de olyan dörzsölt hetilapunk is van, amely harsányan vállalja a telitalálat-ízű felszólítást: „Egyet A Hétért!”

Csakhogy bűnösen sok erdélyi magyar, az egy-egy százalékokért eséllyel induló szervezetünk, alapítványunk, egyesületünk nem ismerte fel, milyen horderejű kérdésről van szó (nem feltétlenül csak a pénzügyi vonatkozásra kell gondolni). Egész egyszerűen nem érdekli őket a hercehurca.

Mindennél csak az volna fájdalmasabb, ha karba tett kézzel az RMDSZ-től várnánk el, hogy meggyőzési kampányt folytasson... helyettünk. Mert ebben az esetben ott tartanánk, hogy meg szeretnénk ugyan szabadulni a román állam atyáskodásától, közben viszont beszerzünk magunknak egy újabb kellemetlenkedő mentort. És akkor egy százalék ide, egy százalék oda, nem tettünk egyebet: mondtunk egy nagy pohár levegőt. Büdös levegőt.

 

Szabó Géza

 

Ui. A Művelődés köszönettel elfogadja a támogatásokat. Magánszemélyek adójuk egy százalékát felajánlhatják folyóiratunknak. Részletek a folyóirat hátsó borítóján.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
VEZÉRCIKK rovat összes cikke

© Művelődés 2008