Művelődés

Különösen gazdag ez a 2009-es esztendő kerek és ke­vésbé kerek évfordulókban. Kezdjuk a legke­re­keb­bel: 1009-ben alapította Szent István királyunk az er­délyi egyházmegyét Gyulafehérvár központtal. Az ünnepi eseménysorba illeszkedett be a hatósági en­ge­délyek késlekedése miatt 2008-ról átcsúszott Már­ton Áron-bronzszobor felavatása a kolozsvári Szent Mihály templom kertjében. 1938-ban szentelték fel püspöknek a kolozsvári plébánost, egyetemi lel­készt. Ebből az alkalomból nem csak az ünnepi ava­tó­beszédeket közöljük összeállításunkban, hanem több dokumentum közlésével jelezni szeretnők azt a szerteágazó, emberféltő, az üldözöttek igazáért min­dig kiálló, a hívek közösségét szervező, elsősorban a lélek gazdagodására figyelő, de a mindennapi gondok megoldásával is törődő főpásztori munkásságot, amivel kiérdemelte mindannyiunk tiszteletét, szere­te­tét.

Külön csokrot kínálunk azokból az írásaiból, ame­lyek először az Erdélyi Iskola hasábjain jelentek meg, ezek pedagógiai, hiterősítő, nemzetnevelő sze­repéről Ozsváth Judit sajtótörténeti búvárlásait ösz­szefoglaló ta­nulmánya segít tájékozódni. Sas Péter a kolozsvári plebánia irattárában kutatott, Benkő Le­ven­te a Ma­gyar Országos Levéltárban, Fodor György pedig  egy vidéki plébánián csodával ha­tá­ros módon meg­őr­ződött püspöki körlevelet  ad köz­re. Hisszük, hogy ol­va­só­ink­ban ezek az írások, a sorsdöntő ese­mé­nyek­ről szó­ló le­vél­tá­ri do­­ku­men­tu­mok, de a min­den­napi ap­ró emlé­ke­ket fel­i­dé­ző meg­em­lékezések is tu­da­to­sít­ják: Márton Áron egyé­ni­sé­ge, különleges sze­mé­lyi­sé­ge, szerte­ágazó te­vé­keny­sé­ge, a dikta­tú­rák emberpróbáló kor­sza­kaiban ta­nú­sí­tott, a vérta­nú­ság kocká­za­tát is vállaló bátor magatartása min­den­képpen az el­múlt év­szá­zad legna­gyobb­jai között jelölik ki a he­lyét, nem­csak erdélyi, nemcsak ma­gyar, nemcsak katolikus, de egyetemes em­beri mér­cével mérve is.

Kazinczy Ferenc munkásságát idézzük másik összeállításunkban. Harmadfél évszázada, 1759-ben látta meg a napvilágot Érsemjénben, és tevékeny­sé­gé­nek egyik színterén, Kassán ünnepi konferencián emlékeztek meg a nyelvújító, író, szerkesztő, iskolaszervező tevékenységéről, erdélyi kapcsolatairól, különös tekintettel 1816-os erdélyi útjára, amelyről Erdélyi levelek című útirajzában (a Művelődés tavalyi ­6-9. számában közöltük újra) részletesen beszámolt a korabeli, méltatlanul elfelejtett országrész né­pé­ről, történetéről, művelődési életéről. A kárpátalji Dupka György Kazinczy Ungvárhoz kötődő ese­mé­nyeit veszi számba, az eperjesi Martin Javor pedig a 18. századi kassai szabadkőműves mozgalom tör­té­ne­tében keres eligazító pontokat, vizsgálja Kazinczy és apósa, Török Lajos szerepét a Rendíthetetlen erény nevű páholyban.

Bem József legendás alakja elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, közelebbről az erdélyi  téli és a nyári hadjárat miatt fontos nekünk. A dél-len­­gyel­or­szá­gi Tarnówban látta meg a napvilágot 1784. március 14-én. A vá­ros ve­ze­tői 2008 de­cem­be­ré­ben Bem-év­vé nyil­vá­ní­tot­ták 2009-et. Bem szü­le­té­sé­nek 215. év­for­du­ló­ja, az er­dé­lyi té­li és a nyá­ri had­já­rat­ok meg­ví­vá­sá­nak 160. év­for­du­ló­ja és ham­vai ha­za­szál­lí­tá­sá­nak 80. év­for­du­ló­ja szol­gál­ta­tott rá ürü­­gyet. A születésnapi emlékkonferencián négy or­szág­ból érkezett lengyel és magyar előadók idézték em­lékét. A zamosci Jacek Feduszka Bem nemzeti fel­ke­léssel kapcsolatos koncepcióját helyezi be az 1831– 1863 közötti korszak lengyel szabadságharco­­sainak gondolatrendszerébe. A Bécsben élő Tomasz Szubert Bem bécsi forradalomban játszott szerepéről szü­le­tett korabeli feljegyzések, emlékiratok, utólagos ér­té­ke­lések elemzésével keres választ alapkérdésére: hős vagy kalandor volt-e a tábornok. Csak egyetérteni tudunk javaslatával: megérdemelné Bem, hogy Bécsben is kapjon emléktáblát a bécsi forradalomban játszott szerepéért. Kovács István történész és polonista „a hadszinterek között száguldó tábornok” szerepét vizsgálja az 1949-es erdélyi hadjáratban. A Tarnówban elhangzott előadások rövidített, magyar nyelvű változatát nyújtjuk át a Mű­ve­lő­dés olvasóinak.

Ebbe a lapszámunkba nem fért már bele, de mindenképpen bővebben foglalkozunk a Benedek Elek hármas évfordulóval is: születésének 150., halálának 80. s a kisbaconi Benedek Elek Emlékház felavatásának 40 évfordulója okán megérdemli, hogy a jeles néprajzi gyűjtő, politikus, szerkesztő, újságíró, író és irodalomszervező munkásságát kicsit alaposabban körbejárjuk. Nem először és remélhetőleg nem is utol­jára la­punk történetében. Megérdemli, hiszen nem­zedékek példaképe volt ő, sok milliónyian  nőt­tek, nőttünk fel meséin, versein, elbeszélésein.

Születésének centenáriumán idézzük majd a tra­gi­kus sorsú Radnóti Miklós életét, munkásságát:

                                                Ki gépen száll föléje

                                                Annak térkép e táj,

                                                Nem tudja hol élt

                                                Vörösmarty Mihály

– és valljuk a szülőföldjéhez ezer szállal kötődő köl­tő­vel, számunkra sem térkép a tájunk, és igyekszünk segíteni olvasóinknak abban, hogy térben és időben meg tudja határozni magát, a világméretű egy­sé­ge­sü­lés (vagy inkább arctalanodás?) korában a kis­táj­hoz, a vidékhez, a sajátosan rá jellemző emberihez tudatosan ragaszkodjék, ne üljön fel minden kóbor divatnak.

Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy például hírt adjunk intézményeinkről, a benne dolgozó s az élü­kön álló cselekvő emberekről egy-egy házi évfordu­lóról, eseményről. És bár nem országos jelentőségű esemény, de úgy tűnik, hogy lassan révbe érkezett a Művelődés hajója, végre – ha kis kerülővel, és ha csak részben is – másfél éves huzavona után nem­csak szóban, de anyagiakkal is hozzájárul a lap életbenmaradásához, rendszeres megjelenéséhez a Ko­lozs Megyei Tanács.