Művelődés

Az írásbeli dis­kur­zus két, az erdélyi római ka­to­li­kus egyház – a ma­ga területén – meg­határozó szemé­lyi­sége között zaj­lott a ma­ga korában fon­tos, a jövőt is meg­határozható ügyében, a ka­to­li­kus if­jú­ság­nak a Vásárhelyi Találkozón való részvéte­lének kérdéséről.

Gyárfás Elemér (1884–1945) po­li­ti­kus, közgaz­dász, pub­li­cis­ta. A jo­got végzett ügyvéd korán be­kap­csolódott a po­li­ti­kai életbe, 1917–18-ban Kis-Kü­kül­lő vármegye főispánja lett. 1918-ban a he­lyi Nem­ze­ti Tanács, majd a Ma­gyar Szövetség élén ta­lál­koz­hatunk nevével. 1926-tól Csík me­gye szenáto­ra a ro­mán felsőházban, az Országos Ma­gyar Párt elnöki tanácsának tag­ja. Az egyházpolitika fon­tos tényezője, az Erdélyi Római Ka­to­li­kus Népszövetség ala­pí­tó-alelnöke, részese a Vatikán és Románia között lét­rejött Konkordátum tárgyalásainak, megszövege­zé­sé­nek, 1933-tól az Erdélyi Római Ka­to­li­kus Státus – új nevén – az Egyházmegyei Tanács világi elnöke. 1942-től Dél-Erdélyben a Romániai Ma­gyar Népkö­zös­ség országos elnöke. Anya­gi hátterét biztosította a Dicsőszentmártoni Gazdasági Bank, majd az Erdélyi Bankszindikátus elnöki széke.

Levélváltásuk megírásának időpontjában egy év­vel va­gyunk előtte az örvendetes hírtől, hogy XI. Pi­usz pápa ki­ne­vez­te vol­na Márton Áront a kiváló gyu­lafehérvári püspökelődök utódává, a jövendő nagy erdélyi egyházfejedelmévé. 1932 őszétől az egye­­te­mi ifjúság lelkipásztora, a Ka­to­li­kus Népszö­vet­ség igazgatója, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa, az Erdélyi Is­ko­la népne­ve­lő és kulturális folyóiratot egyik szerkesztője, az er­délyi ka­to­li­ciz­mus belső megújítója.

Az erdélyi történelemben és az irodalomtörténetben Vásárhelyi Találkozó néven számon tar­tott „egyesítési kísérletet” 1937. október 3–5. között rendezték meg a székely fővárosban, Marosvásárhelyt. Ez a jelzős szer­ke­zet idézet Horváth Sz. Fe­renc Elutasítás és alkalmazkodás között. A romániai ma­gyar kisebbségi elit po­li­ti­kai stratégiái (1931–1940) című könyvéből (Csíkszereda, 2007), amely a legutóbbi kísérlet ar­ra, hogy a korábbi po­li­ti­kai kur­zus esz­me­rend­szerét tükröző állásponttól nem befolyásolva ta­lál­ja meg, s he­lyez­ze el a Vásárhelyi Találkozó valós helyét és szerepét. A találkozó előkészítő bizottságának elnöke, Tamási Áron egyik cikkében így ha­tá­roz­ta meg a közös nevezőt: „Mind ma­gya­rok va­gyunk!” Ezt az álláspontot tükrözte a bizottság első nyi­lat­ko­za­ta, mely­ben a nem­ze­ti érdekre hi­vat­koz­va a kisebbség öntudatának meg­erősítését tűzte ki a szervezendő társadalmi összejövetel céljául. A Hitvallás címet viselő záróokmány és az egész találkozó kimenetelével kap­cso­la­tos elégedettségét nyi­lat­ko­zat­ban fe­jez­te ki az Országos Ma­gyar Párt egyik alelnöke, Jakabffy Elemér is.

A Vásárhelyi Találkozó előtt felmerült a nagy kér­dés, a ka­to­li­kus if­jak mi­lyen álláspontot képviseljenek, egyáltalán, részt ve­gye­nek-e azon. Gyárfás Elemér a ka­te­go­ri­kus elutasítás álláspontját képvi­selte. Fel­fogása nyomatékosításául Nagy Andrásnak, a gyulafehérvári teológiai intézet or­vosának, a Ka­to­li­kus Népszövetség Or­vo­si Szakosztályának ve­ze­tőjének írt levelének másolatát is megküldte Márton Áronnak, aki­nek válasza meg­mu­tat­ta, mi a kü­lönb­ség egy világi po­li­ti­kus és egy transz­cen­dens – földi párhuzamban gondolkodó egyházi vezető fel­fogása között. Az idő és a történelem az ő emel­ke­dett álláspontját iga­zol­ta.

Az 1937. esztendő egyébként is fon­tos nyi­lat­ko­za­tok és közszereplések időszaka volt az erdélyi római ka­to­li­ku­sok életében. Gon­dol­junk a Független Új­ság­ban meg­je­lent Diákok a ta­va­szi par­la­ment gon­do­­latáért. Erdélyi ka­to­li­kus és unitárius főiskolás di­á­kok állásfoglalása a „magyar szel­le­mi erők par­la­men­táris találkozója” mel­lett (1937. május 8.) című közleményre, vagy a június 27–29. között Brassóban meg­ren­de­zett Ka­to­li­kus Nagygyűlésre, ame­lyen Gyárfás Elemér többször is felszólalt.

A Marosvásárhelyi Találkozó egyik többször felszólaló és meg­határozó személyisége éppen egy fi­a­tal bánsági pap lett, a Temesvári Egyházmegye katolikus  ifjúsági szer­ve­ze­te­i­nek irányítója, a katolikus  ma­gyar szórványok gondozója, ot­ta­ni szereplése alapján – Beke György meg­fo­gal­mazásában – „a párbeszéd papja”, Fo­dor József.

Az alábbiakban olvasható levélváltás fon­tos még Gyárfás Elemér élete és munkássága kiteljesítése szempontjából is, akit 1945-ben egy­for­ma heves­séggel támadtak a Ma­gyar Népi Szövetség egyed­ura­lom­ra törekvő vezetői és az ak­ko­ri román na­ci­o­nalisták. Min­den bi­zonnyal ezek a – fi­no­man szólva – „halódó oroszlán” el­le­ni kíméletlen fellépések is hozzájárulhattak, hogy 1945. október 4-én egy bu­ka­res­ti kórházban időnap előtt véget ért földi pályafutása. Le­ve­le azért is be­cses da­rab, mert hagyatéka megsemmisült vagy lap­pang.

A le­ve­lek­ben szereplő Baumgarten (később Bá­nyai) László 1933-ig a csíkszeredai római ka­to­li­kus gimnázium tanára, 1934-től a Ma­gyar Dolgozók Or­szá­gos Szövetségének központi titkára. Ken­de Já­nos 1948-ig a Marianum leánynevelő intézet ma­gyar–­né­met–francia sza­kos nyelv- és iro­da­lom­tanára, a Mű­vészeti Sza­lon művészeti folyóirat szerkesztője. Lász­ló Dezső 1932 és 1940 között a kolozsvári Re­formátus Kollégium vallástanára. Su­lyok István a Ma­­gyar Kisebbség „nemzetpolitikai szemle” szer­kesztője (Jakabffy Elemérrel és Willer Józseffel).

A le­ve­lek lelőhelye: Szent Mihály-plébánia Irattár, Kolozsvár.

SAS PÉTER

Gyárfás Elemér Márton Áronnak

Dicsőszentmárton, 1937. szept. 25.

      Ked­ves Áron,

félnapi kolozsvári tartózkodásom alatt sajnála­tom­ra nem láttalak s nem tud­tam Ve­led beszélni arról, hogy mi­ben ma­rad­ta­tok a marosvásárhelyi találkozó ügyében, ho­lott Bálint Jóska is tanácsot kért tőlem.

Hazaérkezve ma dr. Nagy Andrástól kap­tam ez ügyben le­ve­let, ki­nek a másolatban csa­tolt választ ad­tam.

Lel­ki­is­me­re­ti kötelességemnek tar­tom, hogy Téged, aki annyi jó szándékkal voltál szíves ma­gad­ra ven­ni ez ügyben az irányítást, még egy­szer ismételten fi­gyel­mez­tes­se­lek azok­ra a súlyos veszélyekre, me­lye­ket a leg­na­gyobb ag­go­da­lom­mal látok fel­tor­nyo­sul­ni ez­zel a találkozóval kap­cso­la­to­san éppen féltett ka­to­li­kus fi­a­tal­ja­ink jövő magatar­tása szempontjából és na­gyon kérnélek, hogy ha nem is osz­­tod ag­go­dal­ma­i­mat, kegyeskedjél mégis lehetőleg oda­hat­­ni, hogy ez a moz­ga­lom ne törje le és ne her­vassza el mind­azt, amit az utolsó években, elsősorban a Te értékes munkád révén felépítenünk sikerült.

Tegnapelőtt tárgyaltuk a státus-gyűlési képviselők név­sorát, megállapítva azt egyfelől, hogy Ken­de igen is meghívható, mert a Marianum ke­res­ke­del­mi iskolájának jo­ga van egy képviselőre, másfelől pe­dig, hogy Te saj­nos, most még nem lennél tag­ja a státusgyűlésnek. Ezért fölve­tem a gon­do­la­tot, hogy a Marianum ke­res­ke­del­mi iskolája képviselőjéül Ken­de he­lyett Téged kel­le­ne megjelölni. Ha ezt így he­lyes­nek tar­tod, szíveskedjél a Marianumnak a megfelelő utasításo­kat meg­ad­ni, vagy ha óhajtod, úgy eze­ket én ma­gam is meg­ad­ha­tom.

Szívélyes üdvözlettel igaz híved:

Gyárfás Elemér

Főtisztelendő

            MÁRTON ÁRON kanonok-plebános úrnak

                                                                                        KOLOZSVÁR.

Gépiratos levél Gyárfás Elemér családi címerrel díszített levélpapírján, autográf aláírással.

            Gyárfás Elemér levelének melléklete

            Gyárfás Elemér Nagy Andrásnak

                                                                                        Dicsőszentmárton, 1937. szept. 25.

      Ked­ves Barátom,

Vet­tem folyó hó 24-iki levelét s na­gyon köszönöm azt a bi­zal­mat, mellyel Ön hozzám for­dul.

Az ún. marosvásárhelyi találkozóról ne­kem egyénileg a legkedvezőtlenebb véleményem ala­kult ki, nem utolsó sor­ban azért, mert magának a ki­sze­melt elnöknek Tamási Áronnak személyét is csak a legsúlyosabb ag­go­da­lom­mal láthatom közéleti sze­rep­ben, s mert a moz­ga­lom­ban ere­de­ti­leg olya­nok is részt vet­tek, mint Baumgarten László volt tanárunk. Közben igye­kez­tek az egész moz­ga­lom­nak „nép­front” jellegét elkendőzni, de én legalább egyénileg válto­zat­lanul a legtökéletesebb bizalmatlansággal nézem az egész akciót és mélységesen aggódom, hogy ma­gyar szempontból, de főként ka­to­li­kus érdekeinkre nézve igen-igen káros következmények fog­nak ebből származni.

Er­re való te­kin­tet­tel én min­den tisz­ta lelkű ka­to­li­kus em­ber­nek akiről meg­tud­tam, hogy eb­be a moz­ga­lom­ba be akarják ven­ni, csak azt tanácsolhattam és azt tanácsolom ma is, hogy attól tart­sa magát tel­je­sen távol.

Er­re a na­gyon határozott álláspontra te­kin­tet­tel a Ka­to­li­kus Népszövetség folyó hó 14-iki intézőbizottsági ülé­sén azt indítványoztam, hogy a Népszövetség, mint a há­rom egyházmegye legilletékesebb társadalmi szer­ve nyilvánosan fe­jez­ze ki tel­jes bizalmatlanságát e moz­ga­lom­mal szem­ben és hívjon fel min­den becsületes ka­to­li­kus em­bert, hogy attól tartózkodjék.

Szem­pont­ja­i­mat és ag­go­dal­ma­i­mat az intézőbizottság mond­hat­ni tel­jes egyértelműséggel osz­tot­ta, csupán a következő taktikára nézve volt köztünk nézeteltérés, amennyi­ben a többség – az én véleményemmel szem­ben – úgy határozott (ezt szigorúan bi­zal­ma­san közlöm) hogy Márton Áron és Su­lyok István állapítsák meg, hogy a ka­to­li­ku­sok közül kik van­nak meghíva, eze­ket gyűjtsék össze, beszéljék meg velük a követendő taktikát és ab­ban az eset­ben, ha a meghívott ka­to­li­kus fi­a­ta­lok vállalják a közösen megbeszélt tak­ti­ka pon­tos követését, azt ma­guk is he­lye­se­lik és ők ma­guk is remélik, hogy ezt az álláspontot módjukban lesz Marosvásárhelyen kellő eréllyel képviselni, ak­kor engedjék el­men­ni őket Marosvásárhelyre, ellenkező eset­ben azon­ban a Népszövetség intézőbizottságában kifejezésre ju­tott fölötte súlyos ag­go­dal­mak­ra való te­kin­tet­tel, tanácsolják ne­kik a leghatározottabban a tökéletes tar­tóz­ko­dást a marosvásárhelyi találkozótól.

Hangsúlyozom, hogy ez nem az én véleményem, ha­nem az intézőbizottság többségének volt az álláspontja, mert én ma is változatlanul fenn­tar­tom – mint­hogy talán világosabban látom a mozgató rugókat, mint azok az urak, akik az intézőbizottság ülésén hal­lot­tak először erről az ügy­ről – hogy eb­ben a moz­ga­lom­ban becsületes ka­to­li­kus em­ber­nek, sőt meggyőződésem kereszténynek sincs sem­mi ke­res­ni valója.

Hogy ez mennyi­re így van, azt iga­zol­ja, hogy a hitvallásos ala­pon álló re­formátu­sok, élükön László Dezső vallástanárral, ugyan­csak a tökéletes tartózkodás álláspont­jára he­lyez­ked­tek.

Mind­ezek alapján szíveskedjék leg­jobb meggyőződése sze­rint határozni. Nem árt, ha érdeklődik, hogy a ko­lozs­vári ka­to­li­ku­sok végül is mi­re határozták el ma­gu­kat, de ha az én egyéni tanácsomat akar­ja követni, ak­kor ettől az akciótól min­den eset­re távol ma­rad, mert én – mások op­ti­miz­musával szem­ben – nem tu­dom elképzelni, hogy az akcióban való részvételből reánk nézve valamiképpen is előny származhatnék.

Szívélyes üdvözlettel:

                                                                                                        Gyárfás Elemér s. k.

Gépiratos levélmásolat.

                                Márton Áron Gyárfás Elemérnek

                                                                          Kolozsvár, 1937. szep­tem­ber 30.

      Méltóságos Uram!

[Szep­tem­ber] 25.-i le­ve­led­re válaszolva, tisz­te­let­tel mel­lékelem a ka­to­li­kus fi­a­ta­lok körlevelét, me­lyet teg­nap kap­tam kézhez. A körlevélből annyi jóakarat látszik, hogy­ha a közvéleményt formálón tényezők részéről is meg­kap­ják az ő jó szándékuknak megfelelő erkölcsi támogatást, azt hi­szem megállják a helyüket, habár az is igaz, hogy több körülmény csüggesztőleg hat rájuk. Nézetem sze­rint, amit különben az intézőbizottságban is kifejezésre jut­tat­tam, nem vol­na tanácsos a ka­to­li­kus fi­a­ta­lo­kat a találko­zótól távol tar­ta­ni, ha­csak egyet­len mód kínálkozik ar­ra, hogy az ed­dig külön uta­kon járó és különböző befolyások alatt álló ma­gyar ifjúság legalább a főbb el­vek­ben őszintén össze­tö­mö­rül. Álláspontom az, hogy a szétválasztó pon­tok he­lyett, keressük azo­kat a mo­men­tu­mo­kat, amik összehoznak és, azt hi­szem, a ka­to­li­kus lel­ki­is­me­ret előtt is az az egyet­len he­lyes szem­pont.

Aka­ra­to­mon kívül kerültem be­le a do­log­ba, közvetítettem, amit reám bíztak, s ha a véleményemet kérdezik, meg­mon­dom, de különben nem beszélek rá se és le se sen­kit.

Az Egyházmegyei Tanáccsal kap­cso­la­tos közlésedet há­lásan köszönöm. Te­gye­tek leg­jobb belátástok sze­rint. Én a ma­gam részéről nem ámbicionálom, hogy ilyen úton le­gyek tag­ja az Egyházmegyei Tanácsnak, különben is az az érzésem, hogy személyem nem túlságosan kívánatos.

Mély tisz­te­let­tel:

                                                                                                     Márton Áron

Gépiratos levélmásolat autográf szignóval.