magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Farkas Cs. Magda: Márton Áronnak tíz méter lenvászon… A művészetpártoló Márton Áron


 

Ferenczy Júlia festőművész (1909–1999) het­ven évvel ezelőtt be­dol­go­zott a kolozsvári főtéri római ka­to­li­kus plébániára. „Dol­goz­tat­tak, mert a világi szerzetesnők – testvérek – közül az csak lel­ki csok­rot vi­he­tett magával, sem­mi mást. Készíttettek így aztán két-három búcsúztatót min­de­nik elmenőnek, talán még ma is van­nak.

A főnöknőjük An­nus néni volt, már rég meg­halt, egy­szer csak hívott, s mond­ta: az unokaöcsém, a jó ka­to­li­kus meg­fes­tet­te a Jézus szívet, csinálj va­la­mit, így nem jó, nem tu­dok imádkozni. A kép a két ab­lak közé volt feltéve s előtte kel­lett imádkozni min­den es­te. Azt mond­ta An­nus néni, úgy felbolygat… ahogy Jézust megfestette… be­le­be­teg­szem, át kell fes­te­ni.

Megígértem, hogy dug­va ho­zok festéket, de csak az arcát fes­tem át. Ami­kor jön a festő, ne égjen a vil­lany a szobában, ne ve­gye észre, aki fes­tet­te, hogy változtattunk raj­ta. Így aztán átfestettem az egész arc fizionomiáját, az egész képet nem.”

Márton Áron püspökké szentelésekor a Szent Mihály plébániatemplom zsúfolásig meg­telt, ülő­hely egyáltalán nem ma­radt mi­re átmentek, An­nus néni vissza­ment a plébániára és ho­zott egy széket, le­­tet­te egészen elől, ahol még volt annyi hely, hogy leültesse a festőnőt. A püspökké szentelés után nagy-nagy élménye az volt, ahogy Márton Áron szé­kely­földi, székelyruhás édesanyját-édesapját ka­ron­fog­ta s úgy men­tek át a plébániára.

Ugyan­csak 1939-ben volt a tizenötök, a Barabás Miklós Céh fi­a­tal művészeinek a kiállítása. „Ezen az első kiállításon négy képemmel je­lent­kez­tem. Kós Ká­roly és Bánffy Miklós adták a cso­por­to­sulás el­nevezését s előlegezték a pénzt is, hogy ki­fi­zet­hes­sük a te­rem díját.

Jött Márton Áron püspök, kíséretében Ve­ress ne­vű plébánossal, aki a gazdasági ügyekkel fog­lal­ko­zott. Márton Áron szétnézet, sokáig elidőzött az én képem előtt, az rálátás volt a városra, a Fellegvárról nézve, központjában a Főtér szívében a csúcsívesen felmagasló Szent Mihály temp­lom­mal, erős kép volt, olaj, vászonra fest­ve. Márton Áron végignézve a ki­ál­lítást visszajött kíséretével s azt mond­ta, hogy az a kép ne­ki na­gyon tet­szik. Kísérője utálta a protestánsokat, min­dig ki­fogásolta, ha a plébánia protestánsokat dol­goz­ta­tott. Ve­ress meg­je­gyez­te, hogy hát szép, szép a kép, de ezt a témát egy ka­to­li­kus is meg­fes­tette… A kiállítás utolsó estéjén megint jött Márton Áron Ve­ress plébánossal és ki­je­len­tet­te, hogy ezt a városképet akar­ja meg­ven­ni. Ek­kor Ve­ress megint mond­ta, hogy ezt a témát ka­to­li­kus is meg­fes­tet­te, jó ka­to­li­kus, az ap­ja tanár a ka­to­li­kus gimnáziumban, Brósz Emil, a Brósz Ir­ma festőnő édesapja! A püspök határozottan azt mond­ta, hogy ez most nem szem­pont, azért szeretjük, mert a lel­ki világunknak meg­fe­lel! – és meg­vet­te a képet. Kolozsvár, olajképem volt, 1938-ban fes­tet­tem, ak­kor min­de­nik képem olaj volt, később már nem telt olaj­festékre.”

Ti­bo­ri Szabó Zoltán Ferenczy Júliának szen­telt mo­nográfiájában még visszaköszön a történet: „Már­ton Áron úgy mond­ta, hogy leg­fel­jebb veszünk Brósz Irmától is”, mást, de nem a Kolozsvárra rá­lá­tást választotta, ha­nem egy ki­csit ki­seb­bet, a Szamos­partot.

Ferenczy Júlia mond­ta ak­kor Márton Áronnak: „van itt egy na­gyon tehetséges, de na­gyon szegény, jó festőnek is képe, el se végezte még az akadémiát, Ola­jos István. A püspök megnézte, tet­szett, az egyik Ola­jos képet akar­ta. Küldte Veresst, hogy nézze meg az árát, 500 lej volt kiírva szerényen. Ve­res­sel azt is odaíratta a listára s utasította, hogy vigyék át a plé­bá­niára. Így vett Ola­jos Pistától is, szegényt meg­öl­ték a vasgárdisták 1944-ben. Nem tu­dom mi lett az­zal a képpel, meg az Irmáéval?

Bánffy Miklós, amíg tar­tott a kiállítás 1-2 órát min­­dig ott volt. A bejárattal szem­ben volt egy táj­ké­pem, a Hegy­ol­dal című. Azt ak­kor Bánffy vet­te meg a ma­gyar közösségnek. Tőlem és András Lacitól vá­sá­rolt, aki na­gyon tehetséges fi­a­tal volt. Aztán mond­­ta ne­kem, hogy mi­lyen kár, hogy én már nem le­szek mecénás, küldeném Olaszországba, mert ma­gá­nak ott a helye… freskókat tanulmányozni…

Ott volt a Pénzverők utcája című képem is, csak az van meg, itt nálam, azt so­ha nem ad­tam el!

Első kiállításo­mon a négyből két képet vet­tek meg, külön-külön 5000 lejért, az ak­kor nagy-nagy pénznek számított. A Ciklámenek testvéremnél, Ve­cser­káné Ferenczy Annánál van Marosvásárhelyen.”

Márton Áron a Venczel József temetésén. (Csomafáy Ferenc felvétele)Ferenczy Júlia utolsó személyes találkozása Márton Áronnal, immáron börtönévei, meg­hur­col­tatása után Kolozsváron volt, ak­kor, ami­kor egy­ko­ri nagy tudású munkatársát Venczel Józsefet te­met­te, aki­vel az Erdélyi Is­ko­la című la­pot, nagyszabású nevelési programjának szolgálatában létrehozták. „Az 1972. március 16-án el­hunyt Venczel Józsefet jött te­met­ni 18-án. A Házsongárdi központi sírkertben, a gyász­szer­tartás után, a vas­ka­pun belül, az evangélikus te­me­tői irodaház előtt, kíséretével együtt tet­te le a szer­tartási öltözéket. Kányádi Sándor csókolt ne­ki ke­zet, ahogy felnézett s meglátott, a karinget mások kezébe nyom­ta s jött felém. Éles látású, világos sze­me volt, olyan természetesen nyújtott ke­zet, ked­ve­sen, mo­so­lyog­va. Mond­ta, saj­nos az a kép, ami­lyen ked­ves volt számára, az emlékeztette rám, min­den el­ve­szett, ami ked­ves tárgyam volt, még a man­dzset­ta­gom­bom se ma­radt meg… a karingje sem. Nem le­het kap­ni lenvásznat, abból készítik. Tu­dott arról is, hogy gyer­me­ke­ket ne­ve­lek a festés mel­lett. „Ezért én magát dicsérni tu­dom!” – mond­ta. Mond­tam gyor­san, hogy van tíz méter lenvásznam, máris ho­zom. Közel lak­tam a Far­kas utcában, si­et­ve hoz­tam a karingnek valót, s bol­do­gan át is ad­tam.

Márton Áron gyak­ran üzent, imáját, áldását küld­te Fuhrmann Károly útján is, akit ha Gyulafehérvárra kérettek ötvösmunka rendelések végett, volt úgy, hogy csak a kert­ben találkozhattak s Fuhr­mann ott raj­zol­ta meg a szentségtartót s egye­be­ket. Izente: min­den­nap imádkozunk, a mindenható erős segítségét kérjük, hogy a három gyer­mek nőjön fel, ahogy az életét vi­szi gyen­ge egészséggel, erőt kívánunk… A következő esztendőre külön csak Feren­czy Júlia névre küldte karácsonyi-újévi üdvözleteit 1974-től s még hét éven át, csak az utolsó kettőt nem ő írta alá.”

A Fellegvárat hűségesen járó Ferenczy Júlia még egy­szer meg­fes­tet­te Kolozsvár központját a Szent Mihály impozáns, gótikus temp­lom­mal 1947-ben, de az 1948-as tárlaton nem sze­re­pel­he­tett. Méltó hely­re, Gödöllőre 1997-ben ju­tott el.

Gy. Szabó Béla Áron püspököt sza­ba­dulása után meglátogatta Gyulafehérváron, magával vit­te ke­reszt­fiát is, Fuhrmann Ferenczy Imrét. Im­re sok fel­vé­telt készített róluk és Ja­kab Antalról. Ak­kor ké­szí­tett Márton Áronról portrét is. Ferenczy Júlia a ké­pe­ken azt fi­gyel­te, hogy sugárzó, világos sze­me, talán kék, átható nézésével, ami még min­dig élő volt, látszik-e a fényképeken is, en­nek látszania kell…!

F. Ferenczy Im­re a fil­me­ket Júlia kérésére is An­tal Árpád egye­te­mi tanár rendelkezésére bocsátotta. An­tal Árpád az Áron püspök szobrának felszentelésekor (Székelyudvarhely, 1995. szep­tem­ber 23) készített kiadvánnyal köszönte meg „Ferenczy Júliának, aki­nek az itt leírtaknál sok­kal több és em­lé­ke­ze­te­sebb találkozása volt Áron püspökkel. Tisz­te­let­tel An­tal Árpád.”

A könyv átadásakor Júlia elővetette a szek­re­ter felső fiókjából – számtalan levél, irat, újság közül – a Márton Áron aláírta karácsonyi, újévi üdvözleteket (1974–1979). Úgy ren­del­ke­zett, hogy fénymásoltatás után 1-1 példányt kap­jon An­tal Árpád, egy ne­kem és Imrééknek. An­tal Árpád újabb könyvvel köszöni meg, Márton Áron megidézésével a do­ku­men­tu­mo­kat: „Ferenczy Júliának köszönettel a Márton Áron levelekért. Kvár, 998. nov. 27. An­tal Árpád”

Márton Áron a Ferenczyek körében ma is több mint élő emlék.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
MÁRTON ÁRON EMLÉKEZETE rovat összes cikke

© Művelődés 2008