Művelődés

Már­ton Áron püs­pök köz­éle­ti te­vé­keny­sé­gé­be nyúj­ta­nak be­te­kin­tést az alább kö­zölt ira­tok. A ke­vés­bé is­mert, for­rás­ér­té­kű há­rom fel­jegy­zés kö­zép­pont­já­ban az em­ber áll. Ezek az ira­tok azt mu­tat­ják, aho­gyan Már­ton Áron a tör­té­ne­lem egyik leg­ne­he­zebb, má­so­dik vi­lág­há­bo­rús időszakában az em­ber­ről gon­dol­ko­dott, aho­gyan a Krisz­tus­ban test­vér, de baj­ba­ju­tott em­be­re­ket fél­tet­te. Mind­há­rom for­rás ar­ról ta­nús­ko­dik, hogy Már­ton Áron nem­ze­ti­sé­gi, va­la­mint fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás­tól füg­get­le­nül min­den baj­ba ju­tott és főleg ki­szol­gál­ta­tott em­be­rért szólt, ami­kor a föl­di hi­va­ta­los­sá­gok­nál ér­de­kük­ben a sza­vát emel­te.

Az első két irat Már­ton Áron­nak nem sok­kal a Ma­gyar­or­szág 1944. már­ci­us 19-i ná­ci meg­szál­lá­sát követően meg­fo­gal­ma­zott ál­lás­pont­ját rög­zí­ti. Az el­ső­ben a püs­pök po­li­ti­kai vo­nat­ko­zá­sú el­vá­rá­sa­it fo­gal­maz­za meg a ma­gyar kor­mánnyal szem­ben, ar­ra kér­ve a Sztójay Dö­me ve­zet­te ka­bi­ne­tet, hogy – a meg­­szál­lást követően beszűkülő moz­gás­te­ré­ben – po­­li­ti­kai cse­le­ke­de­te­i­ben a ro­má­ni­ai ma­gyar­ság ér­de­ke­it, il­let­ve sor­sá­nak fon­tos­sá­gát ne hagy­ja fi­gyel­men kí­vül, s főleg ne te­gyen olyan lé­pé­se­ket, ame­lyek­nek ká­ros kö­vet­kez­mé­nyei le­het­nek a ma­gyar­ság­ra. Ugyan­ak­kor a püs­pök ar­ra ké­ri a ma­gyar kor­mányt, hogy a ro­má­ni­ai ma­gyar­ság sor­sá­ról ne kez­de­mé­nyez­zen lé­pé­se­ket en­nek vezetői meg­kér­de­zé­se nél­kül. Ezek az el­vá­rá­sok Már­ton Áron nem­zet­ben va­ló gon­dol­ko­dá­sát, az ide­gen fenn­ha­tó­ság alatt élő nem­zet­rész fél­té­sét, és a sors­for­má­ló dön­té­sek­be a be­le­szó­lás alapvető kö­ve­tel­mé­nyé­hez va­ló ra­gasz­ko­dá­sát iga­zol­ják.

A má­so­dik irat is kap­cso­ló­dik a ná­cik ál­tal meg­szállt Ma­gya­ror­szá­gon végbemenő in­téz­ke­dé­sek­hez, je­le­sen a zsi­dók ül­dö­zé­sé­hez. Ez az irat Már­ton Áron­­nak a ko­lozs­vá­ri Szent Mi­hály temp­lom­ban 1944. má­jus 18-án papszentelő szent­mi­sé­jén el­hang­zott szó­za­tát rög­zí­ti, úgy, aho­gyan azt a bras­sói ma­gyar ki­rá­lyi kon­zu­lá­tus mun­ka­tár­sa fel­je­gyez­te, és a ma­gyar kor­mány­nak előterjesztette. Már­ton Áron egy­ér­tel­mű­en és fél­re­ma­gya­ráz­ha­tat­la­nul el­íté­li a zsi­dók ül­dö­zé­sét, nyíl­tan és egy­ér­tel­mű­en ki­áll a vé­del­mük­ben. Egy­szer­smind ar­ra a Krisz­tu­si ta­ní­tás­ra hív­ja fel a fi­gyel­met, amelyről a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú kö­rül­mé­nyei kö­zött az egész vi­lá­gon az em­be­ri­ség ijesztően nagy ré­sze meg­fe­led­ke­zett: a fe­le­ba­rá­ti sze­re­tet­re, s a ke­resz­tény­ség alap­vető hit­té­te­lé­re, mi­sze­rint „mind­nyá­jan Is­ten gyer­me­kei és Krisz­tus­ban mind­nyá­jan test­vé­rek va­gyunk”. E szó­zat nyo­mán a ma­gyar ha­tó­sá­gok a má­so­dik bé­csi dön­tést követően Gyu­la­fe­hér­vá­ron, te­hát Ro­má­ni­á­ban ma­radt, esze­rint ro­mán út­le­vél­lel Ko­lozs­vár­ra uta­zó püs­pö­köt ki­uta­sí­tot­ták Ma­gya­ror­szág­ról.

A har­ma­dik irat bő fél év­vel későbbi kel­te­zé­sű, és szin­tén egy sors­for­dí­tó ka­to­na­po­li­ti­kai moz­za­nat kö­vet­kez­mé­nyei okán szü­le­tett. Eb­ben az irat­ban Már­ton Áron, va­la­mint Szász Pál, az Er­dé­lyi Ma­gyar Gaz­da­sá­gi Egy­let el­nö­ke és Nagy Fe­renc er­dé­lyi re­for­má­tus püspökhelyettes mind a má­so­dik bé­csi dön­tést követően Ro­má­ni­á­nál ma­radt, mind az 1944. au­gusz­tus 23-i át­ál­lást követően ro­mán és szov­jet ellenőrzés alá ke­rült Észak-Er­dély­ben élő ma­gyar­ság ül­döz­te­té­sét ké­ri szá­mon Constantin Sănătescu tá­bor­nok 1944. no­vem­ber 6-án át­ala­kí­tott, má­so­dik kor­má­nyá­tól. Ez az irat azért is fon­tos, mert olyan kö­rül­mé­nyek kö­zött szü­le­tett, ami­kor az ak­ko­ri kö­rül­mé­nyek jelentősen meg­ne­he­zí­tet­ték mind a moz­gást, mind a tá­jé­ko­zó­dást, és a ko­ra­be­li ro­má­ni­ai ma­gyar saj­tó sem si­e­tett nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ni – pél­dá­ul a Már­ton Áron­ék ál­tal fel­tárt – té­nye­ket. Más­részt azért is fon­tos ez az irat, mert vi­lá­gos­sá te­szi, hogy Már­ton Áron is­mé­tel­ten vé­del­mé­be ve­szi egész nem­ze­tét, fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás­ra va­ló te­kin­tet nél­kül.

Mind­há­rom irat­ból vi­lá­go­san ki­raj­zo­ló­dik az em­ber­féltő Már­ton Áron. Ah­hoz, hogy a nem sok év­vel későbben szov­jet min­tá­ra Ro­má­ni­á­ban is kiéleződő osz­tály­harc he­vé­ben – mint­egy kö­szö­net­kép­pen – a ro­má­ni­ai ma­gyar­ság ér­dek­kép­vi­se­let­ét ma­gá­nak ki­sa­já­tí­tó, de a kom­mu­niz­mus tér­hó­dí­tá­sá­val egy­re in­kább a ha­ta­lom szö­vet­sé­ge­sé­vé vá­ló Ma­gyar Né­pi Szö­vet­ség egyes han­ga­dói és a ma­gyar saj­tó is gya­lá­za­tos rá­ga­lom­had­já­ra­tot foly­tas­son a sze­rin­tük „de­mok­rá­cia és nép­el­le­nes”, 1949. jú­ni­us 21-én le­tar­tóz­ta­tott Már­ton Áron el­len.

1. Luby, a bras­sói Ma­gyar Ki­rá­lyi Kon­zu­lá­tus mi­nisz­te­ri se­géd­tit­ká­ra je­len­té­se Már­ton Áron kéréséről.

Ma­gyar Ki­rá­lyi Kon­zu­lá­tus Bras­só, 1944. áp­ri­lis 28-án

Bras­só

36. Pol.

1944. Tárgy: Már­ton Áron gyu­la­fe­hér­vá­ri püs­pök ké­ré­se.

Fo­lyó hó 20-iki gyu­la­fe­hér­vá­ri tar­tóz­ko­dá­som alatt al­kal­mam volt be­ha­tó be­szél­ge­tést foly­tat­ni Már­ton Áron püs­pök­kel, aki fel­kért, hogy Nagy­mél­tó­sá­god­nak, mint az ő sze­mé­lyes ké­ré­sét az aláb­bi­a­kat je­lent­sem:

1. Ké­ri a ma­gyar kor­mányt, hogy sem most, sem a jövőben ne kez­de­mé­nyez­zen bár­mi­fé­le ak­ci­ót, vagy tár­gya­lást a ro­mán kor­mánnyal, amely a dél-er­dé­lyi ma­gyar­ság­ra, vagy ál­ta­lá­ban a ma­gyar–ro­mán vi­szony­ra ki­ha­tás­sal le­het­ne, anél­kül, hogy elő­ze­tesen a kö­zép-er­dé­lyi ma­gyar­ság vezetősége ar­ról tá­jé­koz­ta­tást ne ka­pott vol­na és vé­le­ményt ne nyil­vá­ní­tott vol­na.

2. A ma­gyar kor­mány sú­lyos bel- és kül­po­li­ti­kai prob­lé­má­it tel­je­sen át­érez­ve ké­ri, hogy a jövőben, bár­mi­kép­pen is ala­kul­jon az ál­ta­lá­nos hely­zet, a dél-er­dé­lyi ma­gyar­ság hely­ze­te és az er­dé­lyi kér­dés ne szoríttassék a ma­gyar po­li­ti­kai és ál­lam­ve­ze­tés töb­bi elsőrendű prob­lé­má­i­nak hát­te­ré­be.

Luby s. k.

mi­nisz­te­ri se­géd­tit­kár

Meg­kap­ja: M. kir. Kö­vet­ség

Bu­ka­rest

Nagy­mél­tó­sá­gú

SZTÓJAY DÖ­ME Úr­nak

m. kir. tit­kos ta­ná­csos, a m. kir. kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ve­ze­té­sé­vel meg­bí­zott m. kir. Mi­nisz­ter­el­nök

BU­DA­PEST.

(Az irat lelőhelye: Ma­gyar Or­szá­gos Le­vél­tár, K63, 272. cs., 1944-27/1/c, 77. l.)

2. Luby, a bras­sói Ma­gyar Ki­rá­lyi Kon­zu­lá­tus mi­nisz­te­ri se­géd­tit­ká­ra je­len­té­sének melléklete a bu­ka­res­ti Ma­gyar Ki­rá­lyi Kö­vet­ség­nek, il­let­ve Sztó­jay Dö­me mi­nisz­ter­el­nök­nek.

Már­ton Áron szó­za­ta pap­ja­i­hoz.

El­mon­dot­ta a ko­lozs­vá­ri Szent Mi­hály temp­lom­ban 1944. má­jus 18-án

Is­ten jó­sá­gá­ból föl­ad­tam a szent pa­pi ren­det fi­a­tal test­vé­re­im­nek, s ez al­ka­lom­mal most föl­szen­telt test­vé­re­im­hez, de egyút­tal összes pap­ja­im­hoz kí­vá­nok szól­ni ar­ról a kötelességről és ma­ga­tar­tás­ról, me­lyet a je­len kö­rül­mé­nyek kö­zött hang­sú­lyoz­ni szük­sé­ges­nek lá­tok.

A vi­lág a gyű­lö­let és el­len­sé­ges­ke­dés tü­zé­ben ég – amint szent­sé­ges Atyánk bé­ke­imád­sá­ga is mond­ja – sa­ját go­nosz­sá­gá­nak ál­do­za­ta­ként.

Az Egy­ház – hí­ven is­te­ni ala­pí­tó­já­nak pa­ran­csá­hoz – a fe­le­ba­rá­ti sze­re­tet kö­vet­ke­ze­tes vál­la­lá­sá­val és szor­gal­ma­zá­sá­val tu­dó­sí­tot­ta [el­írás, he­lye­sen: tu­da­to­sí­tot­ta – BL] az em­be­ri nem egy­sé­gé­nek, egyet­len nagy csa­lád­ba tar­to­zá­sá­nak a gon­do­la­tát. Ül­döz­te­té­se­ket kel­lett ma­gá­ra ven­nie, de ma­gá­ra vet­te; év­szá­zad­ok erőfeszítésébe, nevelő mun­ká­já­ba ke­rült, de a nehézségekről (el­írás, he­lye­sen: nehézségektől – BL) nem ri­adt vissza, csak­hogy a rab­szol­ga és a sza­bad kö­zöt­ti po­gány kü­lönb­sé­get meg­szűn­tes­se, és hogy ezen túlmenően a különböző fa­jú, nyel­vű és szí­nű né­pe­ket a különböző és sok­szor el­vá­lasz­tó tu­laj­don­sá­gok el­le­né­re az em­ber­test­vé­ri­ség egye­te­mes gon­do­la­tá­ban egye­sít­se.

Az Egy­ház ál­lás­fog­la­lá­sá­nak és kö­vet­ke­ze­tes ma­ga­tar­tá­sá­nak a fe­le­ba­rá­ti sze­re­tet po­zi­tív pa­ran­csa mellett[i] in­dok­lá­sa a ke­resz­tény­ség alapvető hit­té­te­le, mely sze­rint mind­nyá­jan Is­ten gyer­me­kei és Krisz­­tus­ban mind­nyá­jan test­vé­rek va­gyunk.

A vi­lág rég­óta mind a kettőt meg­ta­gad­ta, mind el­mé­let­ben, s még in­kább a gya­kor­lat­ban. El­ve­tet­te az is­ten­gyer­mek­ség és a Krisz­tus­ban va­ló test­vé­ri­ség gon­do­la­tát hang­za­tos és megtévesztő el­mé­le­tek hir­de­té­sé­vel a tu­do­mány ne­vé­ben. El­le­ne dol­go­zott a fe­le­ba­rá­ti sze­re­tet ér­vé­nye­sü­lé­sé­nek a különböző cí­mek alatt szer­ve­zett ér­de­kek egy­ol­da­lú és igaz­ság­ta­lan túl­haj­tá­sá­val, von­zó s nem egy­szer szent igék ne­vé­ben.

Nincs időnk s ta­lán most nem is he­lyén­va­ló, hogy ezek­kel per­be száll­junk. Ahol szen­ve­dé­lyek­kel és el­fo­gult­ság­gal ál­lunk szem­be, ott a jó­zan ér­ve­lés nem so­kat se­gít. S a lel­ki vak­ság el­len is Is­ten ke­gyel­me az egye­dül ha­tá­sos gyógy­szer. Az el­mé­le­te­ket pe­dig, bár­mi­lyen időtállónak is hir­des­sék azo­kat, el­te­me­tik az újabb el­mé­le­tek.

Szá­munk­ra azon­ban, Tisztelendő Test­vé­re­im vál­to­zat­la­nul ér­vény­ben van szent hi­tünk alap­té­te­le, s a fe­le­ba­rá­ti sze­re­tet pa­ran­csá­nak nyílt vál­la­lá­sa és ér­vé­nye­sí­té­se ma in­kább kö­te­les­sé­günk, mint a nyu­gal­mas időkben. Az ádáz el­len­sé­ges­ke­dés szí­vet té­pő zűr­za­va­rá­ban, ami­kor a ha­lál­gé­pek fé­lel­me­tes mo­­tol­lái nem­ze­dé­ke­ket tép­nek ki az em­be­ri­ség tes­té­ből és so­dor­nak be­le az im­már ötö­dik éves sö­té­ten hömpölygő rop­pant ha­lál­fo­lyam­ba; ami­kor az em­be­ri­ség örök ér­té­kei, az em­be­ri szel­lem nagy lán­go­lá­sá­nak, erőfeszítéseinek, hősi és szent föl­buz­du­lá­sa­i­nak em­lé­kei ég­nek ha­mu­vá és om­la­nak por­ba egyik nap­ról a má­sik­ra, ami­kor a vég­ze­tes vi­har íté­le­tes zú­gá­sá­ban né­pek resz­ket­nek jövő sor­suk mi­att – Krisz­tus pap­já­nak el­uta­sít­ha­tat­lan kö­te­les­sé­ge, hogy az igaz­ság mel­lett ki­áll­jon és az em­ber­ben, bár­mi­lyen hi­tet vall­jon és nyel­vet be­szél­jen, a test­vér­ét néz­ze.

Kö­te­lez er­re, Tisztelendő Test­vé­re­im! a ke­resz­tény cím, ame­lyet annyi­szor hasz­nál­nak fel igen kü­lön­böző ér­tel­me­zés­sel jel­szó gya­nánt. Aki a fe­le­ba­rát­ja el­len vét, ve­szé­lyez­te­ti a ke­resz­tény­ség két­ezer évi mun­ká­já­nak egyik nagy ered­mé­nyét, az em­be­rek test­vé­ri­ség­ének gon­do­la­tát. Nem ke­resz­tény, ha­nem po­gány szel­lem­ben jár el s – akar­va nem akar­va – csat­la­ko­zik azok­hoz a tö­rek­vé­sek­hez, ame­lyek fa­jok­ra, el­kü­lö­nült tár­sa­dal­mi osz­tá­lyok­ra és önző szö­vet­ke­zé­sek­re bon­tot­ták, egy­más­sal szem­be ál­lí­tot­ták és ki­bé­kít­he­tet­len el­len­sé­ges­ke­dés­be haj­szol­ták a né­pe­ket. Aki a fe­le­ba­rá­ti vi­szonyt az em­be­rek egyik cso­port­já­tól bár­mi­lyen meg­gon­do­lá­sok alap­ján el­vi­tat­ja, ma­gá­ra von­ja az íté­le­tet, hogy adott eset­ben őt is úgy te­kint­sék, mint „po­gányt” és „ámost”, ami az Evan­gé­li­um nyel­vén tör­vé­nyen­kí­vü­li­sé­get je­lent.

Kö­te­lez a bá­tor ki­ál­lás­ra az if­jú­ság vá­ra­ko­zá­sa. Az if­jú­ság az esz­mék, jel­sza­vak és szer­vez­ke­dé­sek össze­vissza­sá­gá­ban, a fegy­ve­rek za­ja mel­lett az élet más sík­ja­in: az er­kölcs, tár­sa­da­lom, po­li­ti­ka, sőt tu­do­mány sík­ján is ural­ko­dó zűr­za­var­ban zú­gó fej­jel té­to­ván áll; s igaz­ság­ra szom­jas és tisz­ta esz­mé­nyért hevülő lé­lek­kel fi­gye­li, hon­nan hang­zik föl a tisz­tán csengő ige, amely­hez a csa­ló­dás ve­szé­lye és koc­ká­za­tai nél­kül le­het csat­la­koz­ni; vá­ra­koz­va né­zi, hol tű­nik elő va­ló­ság­ként – a szél­ka­kas­ok és al­kal­mi szín­vál­to­zás­ok tar­ka­sá­gá­ból – az a ha­tá­ro­zott ma­ga­tar­tás, amely tisz­te­let­re mél­tó és kö­ve­tés­re ér­de­mes.

Kö­te­lez a jó szán­dé­kú em­be­rek nagy tö­me­ge, akik a ve­szélyt, mely­be a há­bo­rú a mű­velt vi­lág­gal együtt min­ket is be­le­so­dort, egész fenyegető ko­mor­sá­gá­ban, lát­ják a meg­ol­dás­ra vá­ró kér­dé­se­ket s a meg­ol­dás he­lyes, mert a körülményekből következő sor­rend­jét, lel­ki ere­jük és mun­ká­juk át­adá­sá­ra, ha a nagy ér­de­kek szol­gá­la­tá­ban az er­köl­csi ala­pot és felelősséget lát­ják.

Vé­gül kö­te­lez, tisztelendő Test­vé­re­im! utol­só el­al­kud­ha­tat­lan kin­csünk: a né­pünk be­csü­le­te. A nép min­de­nütt az igaz­sá­gos jo­gon, a min­den­ki­re egy­for­mán al­kal­ma­zott tör­vé­nye­ken és a min­den­ki iránt meg­nyil­vá­nu­ló sze­re­te­ten fel­épí­tett rend­re vá­gyik, mert ve­le­szü­le­tett jog­ér­zé­ké­vel és időtlen ta­pasz­ta­la­ta­i­ból tud­ja, hogy ez ad­ja meg éle­té­nek azt a biz­tos ke­re­tet, mely­ben ma­gá­ért, csa­lád­já­ért és a kö­zös­ség ja­vá­ért is nyu­god­tan dolgozhatik. Né­pünk­nek nem tu­laj­don­sá­ga az el­len­sé­ges­ke­dés. Újab­ban is meg­ha­tó ta­nú­jel­ét ad­ta, hogy baj­ba­ju­tott em­be­re­ket, ha más nép fi­ai is azok, mennyi meg­ér­tés­sel, sze­re­tet­tel és segítő kész­ség­gel tud föl­ka­rol­ni. És a leg­na­gyobb ál­do­za­to­kat min­dig ő hoz­za. Ha nagy ve­szé­lye­ket kel­lett el­há­rí­ta­ni, pén­zét, mun­ká­ját, vé­rét ad­ta oda a szent cél vé­del­mé­re. Most is Ke­le­ten a testéből épít fa­lat, hogy a tűz­he­lye­it fenyegető el­len­sé­get föl­tar­tóz­tas­sa. Mél­tán vár­ja te­hát, hogy amíg ő har­col, dol­go­zik és adó­zik, az ott­ho­ni élet felelős gon­do­zói s az er­kölcs és val­lás hi­va­tott képviselői a jog, igaz­ság és sze­re­tet pa­ran­csai sze­rint lás­sák el tisz­tü­ket.

Ér­te­sül­tem, hogy hí­ve­im, az egy­ház­me­gye leg­ke­le­tibb ha­tá­rá­tól kezd­ve, mély­sé­ges meg­döb­be­nés­sel fo­gad­ták is­mert sze­mé­lyi­sé­gek sza­bad­sá­gá­nak a kor­lá­to­zá­sá­ról és bi­zony­ta­lan sor­sá­ról el­ter­jedt hí­re­ket, és ugyan­úgy ag­go­da­lom­mal kí­sér­ték a zsi­dók el­len az utób­bi időkben vég­re­haj­tott in­téz­ke­dé­se­ket. Öröm­mel hal­lot­tam hí­ve­im­nek ezt az er­köl­csös fel­fo­gá­sát, vé­le­mé­nyét és íté­le­tét, és főpásztori büsz­ke­ség­gel em­lí­tem fel, mert ez egy szé­les tö­meg­nek a fel­fo­gá­sa, vé­le­mé­nye és íté­le­te, s egyút­tal ör­ven­dek an­nak, hogy az igaz ka­to­li­kus szel­lem mé­lyen ben­ne gyö­ke­re­zik és ma is ele­ven erőként él a né­pünk lel­ké­ben. Fi­ai a ke­le­ti ha­tá­ro­kon az em­ber­te­len szov­jet rend­szer be­tö­ré­se el­len har­col­nak, vá­ro­sa­ink és ipar­te­le­pe­ink véd­te­len la­kói az an­gol­szász ha­tal­mak bom­bá­zá­sa­i­ban egy má­sik em­ber­te­len­ség fáj­dal­ma­it szen­ve­dik. Meg­ér­ti, hogy a rend­kí­vü­li kö­rül­mé­nyek rend­kí­vü­li in­téz­ke­dé­se­ket vált­hat­nak ki, ke­resz­tény ér­zé­se azon­ban an­nál ösz­tö­nö­seb­ben til­ta­ko­zik, ha ugyan­ak­kor itt­hon ta­pasz­tal­ja, hogy em­be­rek­ben az em­be­ri sze­mély mél­tó­sá­gát meg­aláz­zák és em­be­re­ket em­be­ri jo­ga­ik­ban, vagy em­be­ri jo­ga­ik vé­del­mé­ben kor­lá­toz­nak vé­le­mé­nyük, vagy val­lá­si mi­vol­tuk mi­att.

Ked­ves Fi­a­im! Két hó­nap­pal ezelőtt, ami­kor a szer­pap­sá­got ad­tam föl nek­tek, azt mond­tam, le­het, hogy a vér­ta­nú­ság­ra avat­ta­lak fel ti­te­ket. S ezt meg­is­mét­lem most is. Le­het, hogy ül­döz­te­té­se­ket kell el­szen­ved­ne­tek; le­het, hogy gú­nyol­ni és sár­ral fog­nak meg­dob­ni; le­het, hogy há­la és el­is­me­rés he­lyett há­lát­lan­ság lesz fi­zet­sé­ge­tek. De a szent hi­va­ta­lunk­kal já­ró kö­te­les­sé­gek teljesítésétől nem ri­aszt­hat vissza sem a bör­tön, sem em­be­ri te­kin­te­tek. Az igaz­ság vé­del­mé­ben és a sze­re­tet szol­gá­la­tá­ban, az ül­döz­te­tés és bör­tön nem szé­gyen, ha­nem dicsőség.

Krisz­tus kö­vet­sé­gé­ben jár­tok, in­dul­ja­tok hát út­nak bát­ran, fel­emelt fej­jel és el­szánt lé­lek­kel. Le­gye­tek az igaz­ság védői és a sze­re­tet apos­to­lai. Köz­ve­tít­se­tek az Is­ten és az em­ber kö­zött. A szent­mi­se­ál­do­zat és szent­sé­gek ere­jé­vel nyis­sá­tok meg az eget, és hoz­zá­tok le, köz­ve­tít­sé­tek bőségesen a be­teg em­be­ri­ség szá­má­ra Is­ten gyó­gyí­tó ke­gyel­mét és meg­vál­tó ir­gal­mát. Le­gye­tek a bé­ná­nak lá­ba, a vak­nak sze­me, az ár­vák­nak, sze­gé­nyek­nek, az el­esett és szenvedő em­be­rek nagy tö­me­gé­nek gondviselő aty­ja. Vál­lal­já­tok a gond­ja­i­tok­ra bí­zott hí­vek küz­del­mes éle­tét, sor­sát és ba­ja­it. S áll­ja­tok az őrhelyen, aho­vá kül­det­tek, hősi el­szánt­ság­gal a leg­na­gyobb ve­szély ide­jén is.

Út­ra­va­ló­ul Is­ten ne­vé­ben főpásztori ál­dá­so­mat adom s hi­szem, hogy a hí­vek imád­sá­ga, a fel­emelt em­be­rek és az Is­ten­nel ki­bé­kí­tett lel­kek há­lá­ja fog­ja kí­sér­ni mun­ká­to­kat. Úgy le­gyen!

(Az irat lelőhelye: Ma­gyar Or­szá­gos Le­vél­tár, K63, 272. cs., 1944-27/1/c, 84–86. l.)

3. Már­ton Áron er­dé­lyi ró­mai ka­to­li­kus püs­pök, Nagy Fe­renc re­for­má­tus püs­pök és Szász Pál EMGE-elnök be­ad­vá­nya Constantin Sănătescu mi­nisz­ter­el­nök­höz 1944. no­vem­ber 14-én.

Mi­nisz­ter­el­nök Úr!

Alul­írot­tak hi­va­ta­li ál­lá­suk­nál fog­va kö­te­les­sé­günk­nek ér­zik, hogy a ma­gyar­ság sé­rel­me­it a ma­gas kor­mány előtt is­mer­tes­sék és tisz­te­let­tel kér­jék azok or­vos­lá­sát.

Nem kí­ván­juk és nem is tart­juk ma­gun­kat il­le­té­ke­sek­nek ar­ra, hogy a ro­mán ura­lom alatt élő ma­gyar­ság­nak a tör­té­ne­tét rész­le­te­sen előadjuk, de úgy vél­jük, kö­te­les­sé­günk, hogy a je­len­le­gi hely­ze­tet a ma­gas kor­mány előtt kendőzetlenül fel­tár­juk.

A Ro­má­ni­á­ban élő ma­gyar­ság – kezd­ve az 1918-as gyu­la­fe­hér­vá­ri ha­tá­ro­za­to­kon – több­ször ka­pott ígé­re­tet, hogy az or­szág töb­bi ál­lam­pol­gá­rá­val egyen­­lő ál­lam­pol­gár­ként fog ke­zel­tet­ni. Ezek­nek az ígé­re­tek­nek a be­vál­tá­sá­ra, saj­nos, a gya­kor­lat­ban nem ke­rült sor. Ellenkezőleg: a ma­gyar­ság mind po­li­ti­kai jo­ga­i­ban, mind gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis té­ren olyan kor­lá­to­zá­so­kat szen­ve­dett el, ame­lyek kö­vet­kez­té­ben éle­te fo­ko­za­to­san egy­re ne­he­zebb lett, 1940 óta pe­dig, az Antonescu dik­ta­tú­ra évei alatt el­vi­sel­he­tet­len­né sú­lyo­so­dott.

A Gen. Antonescu dik­ta­to­ri­kus kor­má­nya rész­ben re­tor­zi­ós ala­pon, rész­ben pe­dig, hogy a ro­mán nép kö­ré­ben ész­lelt elé­ge­det­len­sé­get leg­alább rész­ben le­ve­zes­se, egyik sé­rel­mes in­téz­ke­dést a má­sik után ad­ta ki a dél-er­dé­lyi ma­gyar­ság el­len. Ezek­nek a ren­del­ke­zé­sek­nek egész so­ro­za­ta ma is tel­jes ér­vény­ben van, sőt au­gusz­tus 23-a óta újabb diszk­ri­mi­na­tív – bi­zal­mas és se­hol köz­zé nem tett – ren­de­le­tek­kel gya­ra­po­dott.

Mind­ezen ren­de­le­tek vég­re­haj­tó kö­ze­gei, a vi­dé­ki vá­ro­sok rendőrsége, a fal­vak csendőrsége és a köz­igaz­ga­tá­si tényezők ugyan­azok, akik az előző évek­ben – szin­te hi­va­ta­los irá­nyí­tás­sal – ráne­ve­lőd­tek egy el­len­sé­ges ma­ga­tar­tás­ra a ma­gyar­ság­gal szem­­ben. Szel­le­mük au­gusz­tus 23. óta nem­csak nem vál­to­zott, ha­nem bi­zo­nyos új­sá­gok nyílt iz­ga­tá­sa kö­vet­kez­té­ben még el­len­sé­ge­sebb lett.

Mel­lé­kel­ten fel­so­rol­juk a ma­gyar­ság ak­tu­á­lis sé­rel­me­it, tisz­te­let­tel meg­je­gyez­ve, hogy itt a ma­gyar­ság po­li­ti­kai kér­dé­se­it nem érint­jük, a sé­rel­mek kö­zül is csu­pán azo­kat ad­juk elő, ame­lyek né­pünk tö­me­gét érin­tik fáj­dal­ma­san; és amelyekről sza­bad moz­gá­sunk és né­pünk­kel va­ló érint­ke­zé­sünk erős kor­lá­to­zá­sa da­cá­ra tu­do­mást sze­rez­het­tünk.

Mély tisz­te­let­tel kér­jük a ma­gas kor­mányt, mél­tóz­tas­sék a ma­gyar­ság hely­ze­tét be­ha­tó vizs­gá­lat alá ven­ni, meg­alá­zó je­len­le­gi ál­la­po­tán az igaz de­mok­rá­cia szel­le­mé­ben ja­ví­ta­ni és az ál­ta­lunk is­mer­te­tett sé­rel­mek or­vos­lá­sa cél­já­ból ha­té­kony in­téz­ke­dé­se­ket fo­ga­na­to­sí­ta­ni.

Fo­gad­ja...

Gyu­la­fe­hér­vár, 1944. no­vem­ber 14.

Már­ton [Á] s. k.  Dr. Szász Pál s. k. Nagy Fe­renc s. k.

püs­pök.          EMGE el­nök.   ref. püspökhelyettes.