Művelődés

Kéri Gáspár doktor 1952. áp­ri­lis 18-án Ér­mi­hály­fal­­ván szü­le­tett. Há­rom jól si­ke­rült gyer­mek édes­ap­ja, fog­or­vos, aki a kez­de­ti tá­vol­lét után 16 éve szü­lő­föld­jén, az Ér­mel­lé­ken él és dol­go­zik. Nem­csak or­vos­ként, ha­nem a szó leg­iga­zibb ér­tel­mé­ben vett ér­tel­mi­sé­gi­ként, és em­ber­ként. A má­so­kért élő, mun­kál­ko­dó, égő em­ber pro­to­tí­pu­sa. Ál­lan­dó­an vib­rá­ló, em­ber­tár­sa­it fo­lya­ma­to­san meg­is­me­rés­re, ön­is­me­ret­re, kri­ti­kus szem­lé­let­re, felelősségtudatra és fe­le­lős­ségvállalásra sar­kal­ló pro­vo­ka­tív egyé­ni­ség.

A múl­tat a je­le­nért és jövőért ku­ta­tó, megörökítő animátor, aki Ipo­lyi Ar­nold szel­le­mé­ben he­lyi em­lé­ke­ket, ma­rad­vá­nyo­kat, tö­re­dé­ke­ket gyűjt, ,,nehogy vég­leg el­vessze­nek, s az ál­tal is üre­sebb le­gyen a múlt, sze­gé­nyebb a je­len és ké­te­sebb a jövő.” Mert, mint Eöt­vös Jó­zse­fet idé­zi, „emlékekből él az em­ber, s a múlt­ból él az em­lé­ke­zet. Ki­nek nincs múlt­ja, nem le­het je­le­ne, s jövője sem”. Az ér­mel­lé­ki­ek­nek, köz­tük Ké­ri Gás­pár csa­lád­já­nak is, meg­va­ló­sí­tá­sok­ban és meg­ráz­kód­ta­tá­sok­ban egy­aránt gaz­dag múlt­ja van. A meg­va­ló­sí­tá­sok bé­kés te­vé­keny­sé­gek és ered­mé­nye­ik: a min­den­nap­ok és ün­ne­pek meg­élé­sé­vel, a tár­gyi kör­nye­zet ki­ala­kí­tá­sá­val, mezőgazdálkodással, szőlőműveléssel, ha­lá­szat­tal, szö­vés-fo­nás­sal, ko­vács­mes­ter­ség­gel kap­cso­la­tos tár­gyak, épít­mé­nyek, tán­cok, dal­la­mok, ok­le­ve­lek. Ezek mú­ze­um­ba me­ne­kít­ve, res­ta­u­rál­va, rend­sze­rez­ve és ki­ál­lít­va, el­tán­col­va, vagy el­éne­kel­ve em­ber­kö­zel­be hoz­nak egy múlt kö­dé­be vesző vi­lá­got. A meg­ráz­kód­ta­tá­sok az egyént és kö­zös­sé­get érintő tör­té­nel­mi tra­u­mák: vesz­tes há­bo­rúk, le­vert for­ra­dal­mak és kö­vet­kez­mé­nye­ik. Ké­ri Gás­pár ér­dek­lődését nagy­részt e tra­u­mák ér­lel­ték és ka­na­li­zál­ták a múlt össze­tett val­la­tá­sa és meg­örö­kí­té­se irá­nyá­ba: déd­ap­ja hősi ha­lá­la Doberdónál nagy­báty­ja, az 56-os már­tír pap, Sass Kál­mán ki­vég­zé­se, kom­mu­nis­ta­el­le­nes zen­dü­lés­ben résztvevő nagy­ap­ja ha­lál­ra kín­zá­sa, a szov­jet­uni­ói kény­szer­mun­ká­ra hur­colt nagy­báty­ja és apó­sa ko­rai pusz­tu­lá­sa. A hősök vér­ál­do­zat­ára va­ló em­lé­ke­zés lé­nye­ge, hogy a tes­ti legyőzettetést er­köl­csi fö­lénnyé ala­kít­ja, és ez­zel meg­sze­lí­dí­ti, de meg is ne­me­sí­ti a tra­gé­dia em­lé­két, és az utó­do­kat büsz­ke­ség­gel töl­ti el. Az el­nyo­mot­tak­ból, meg­alá­zot­tak­ból így győzők lesz­nek, a ha­lál­ból pél­da­mu­ta­tó élet, je­len, jövő.

Ké­ri Gás­pár te­hát sza­bad­ide­jé­ben, nem ke­vés anya­gi és szel­le­mi ál­do­zat­tal, ki­tar­tó mun­ká­val ko­vá­csol a múlt­ból jövőt. Lát­vá­nyos ered­mé­nyek tük­rö­zik tu­da­tos ki­vá­lasz­tó mun­ká­ját, ami­vel fo­lya­ma­to­san és szak­sze­rű­en gyűj­ti, lel­tár­ba vé­te­ti, kon­zer­vál­tat­ja az Ér­mel­lék egy te­rü­le­té­nek nép­raj­zi, nu­miz­ma­ti­kai és hely­tör­té­ne­ti jel­le­gű em­lé­ke­it; lát­vá­nyos ered­mé­nyek fém­jel­zik tu­da­tos múzeumépítő te­vé­keny­sé­gét, mely­nek be­tel­je­sü­lé­se a 2002. ok­tó­ber 6-án meg­nyi­tott, 20. szá­zad ele­ji, több építményből ál­ló gálospetri kö­zép­pa­rasz­ti por­tát rep­re­zen­tá­ló táj­ház. A bé­kés al­ko­tó­mun­ka előtt tisz­te­leg, ami­kor a mú­ze­um nép­sze­rű­sí­té­sén fá­ra­do­zik, ami­kor az Ér­mel­lék egé­szét be­mu­ta­tó fa­lu­mú­ze­um ki­ala­kí­tá­sá­ra és mű­köd­te­té­sé­re sző ter­ve­ket, eszel ki ra­ci­o­ná­lis meg­ol­dá­so­kat, ami­kor éven­te újabb és újabb te­ma­ti­kus nép­raj­zi és/vagy hely­tör­té­ne­ti ki­ál­lí­tást szer­vez, ami­kor a szé­kely­hí­di kó­rus­ban éne­kel, ami­kor fa­lu­na­po­kat szer­vez.

És a tör­té­nel­mi igaz­ság­ta­lan­ság fö­lött arat szel­le­mi, er­köl­csi győzelmet, ami­kor Sass Kál­mán-em­lék­szo­bát ren­dez be, Sass Kál­mán-em­lék­táb­lát lep­lez le, ami­kor fel­ku­tat­tat­ja, res­ta­u­rál­tat­ja és vissza­ál­lít­tat­ja és ki­ad­vány­ban meg ki­ál­lí­tá­son be­mu­tat­ja a tu­rul­ma­da­ras em­lék­mű­vet és an­nak há­nya­tott tör­té­ne­tét, ami­kor millenniumi em­lék­mű épí­té­sét és em­lék­tölgy­fák ül­te­té­sét kez­de­mé­nye­zi.

A múlt em­lé­két akar­ja ele­ven­né és ha­té­konnyá ten­ni, és a nem­ze­ti büsz­ke­ség ér­zé­sét akar­ja erő­sí­teni, ami­kor min­den már­ci­us 15-én az is­ko­lá­sok­nak ma­gyar tör­té­nel­mi vetélkedőt ren­dez, ami­kor min­den au­gusz­tus­ban Sződemeterre, Köl­csey Fe­renc szü­lőfalujába lá­to­gat el a gyer­me­kek­kel, ami­kor Gá­los­petrin hon­is­me­re­ti tá­bor szer­ve­zé­sé­ben je­les­ke­dik. A mú­ze­u­mot is elsősorban az if­jú­ság­nak, a ta­nu­lók­nak ajánl­ja, „hogy meg­is­mer­ve elődeik kul­tú­rá­ját, több szál­lal kötődjenek ah­hoz a vi­dék­hez, ahol szü­let­tek és ahol él­nek”.

Az EMKE ezévi Bá­nyai Já­nos-dí­já­val Ké­ri Gás­pár múlt­ból jövőt építő mun­kás­sá­gát ér­té­ke­li és ju­tal­maz­za.