magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Márton Áron: Iskola kitárt ajtókkal (1935)


 

Az erdélyi hitvallásos ma­gyar iskolát, álljon a fal­vak mélyén vagy városok ormán, csak így tud­juk elképzelni: szélesre tárt ajtókkal, me­lye­ken ki- és beáramlik az élet.

Az em­be­ri szenvedélyek és a gépek a mi­na­pi gigászi küzdelmében véres cafatokká sza­ka­doz­tak mind az élet velejéül, mind a társadalom szer­kezetéül szánt elméletek. S az irtózatos próbatétel alatt végképp csődbe ju­tott a nevelés nagyképű irá­nya is, mely bölcseletében rom­lat­lan em­be­ri ter­mé­szetről, a tu­domány látható eredményeitől meg­­kí­sért­ve pe­dig az em­ber mindenhatóságáról áb­rán­do­zott. A po­ko­li tor­na idején olyan vak ösz­tö­nök ra­gadták meg az em­bert, és a tudás azt ösz­tö­nök­től el­ra­ga­dott em­ber kezében olyan go­nosz esz­köz­nek bi­zo­nyult, és a kettő – a szédültes tudás és a féktelen ösztön – együtt olyan pok­lo­kon hur­col­ta keresztül az istenné levésről képzelődő földi férget, hogy akar­va, nem akar­va be kel­lett látnia, hogy rom­lat­lan em­be­ri természet nincs, s következéskép a tudás mér­hetetlen ere­je csak a meg­ne­velt, a nyers ösztönöktől megszabadított em­ber kezébe való le­het. A belátás nyomán világszerte meg­in­dult az új irány keresése, és a korábbi ta­pasz­ta­la­tok felhasználásával a kí­sér­le­te­zések alapján leszűrt eredményekből lassanként ki­­bon­ta­koz­tak az új is­ko­la körvonalai. A csak tu­dás­ra törekvő, az értelem művelését egyoldalúan hang­sú­lyozó tanító irány helyébe az értelem, aka­rat és ke­dély együttes és arányos fejlesztését célzó nevelő irány nyo­mult előtérbe. A neveléstudomány új álláspontja sze­rint az is­ko­la leg­na­gyobb gond­ja már nem az, hogy a tudás min­denáron való haj­szolásával az is­me­re­tek fakírjává nyomorítsa az életre tátongó emberfiókák szom­jas lelkét, ha­nem az, hogy az egész em­bert ne­vel­je, az értelem képzésével legalább ará­nyosan edzetté és hajlékonnyá te­gye az aka­ra­tot is, megne­mesítse és kitágítsa az érzelmi világot is.

Az új is­ko­la el­ve­i­vel és módszereivel erőfeszí­tések árán is meg kel­lett ismerkednünk, hi­szen ne­künk, és különösen itt, egész és egészséges testű-lel­kű em­be­rek­re van szükségünk. E fel­adat egyik része mel­lett azon­ban ugyan­olyan követelő hang­súllyal je­lent­ke­zett a másik: a nevelés kiszélesítése. Hogy is­ko­láink a gyer­me­kek nyüzsgő cso­port­jai mel­lett fa­la­ik közé fo­gadják, tovább támogassák, neveljék s a nélkülözhetetlen is­me­re­tek öröméhez hozzásegítsék az élet csuszamlós útjaira kiérkezett felnőtteket is. Népünk elmaradottsága megszégye­nítő. Ipar­ban, ke­­­res­ke­de­lem­ben nem bírja el a nyu­ga­ti ver­senyt. Gazdasági szervezettsége nincs, vagy ami van, erő­sza­kolt és kez­det­le­ges. A földműve­lésben sem ju­tott sok­kal tovább a fa­eke kicseré­lésénél. S szemünk lát­tá­ra, nap-nap után, újabb bű­nök mar­can­gol­nak be­le: az anyák ritkábban szülnek, az al­ko­hol már anya­méh­ben is mérgezi a jövő nemzedéket, leányaink ke­rí­tők kar­mai között, if­ja­ink kocsmák gőzében zül­le­nek el. Az öntudatos népi magatartást pe­dig ha­zud­juk, ha állítjuk. Tökéletlen po­li­ti­kai meg­nyi­lat­ko­zá­so­­kat még időről-időre ki le­het erőszakolni, de a kö­zös érdekeket látó és azo­kat némán szolgáló egy­sé­ges lelkület és öntudat hiányzik. Intézményeinket sor­­ban por­ba le­het on­ta­ni, tanítóinkat, tanárainkat, pap­ja­in­kat, tisztvi­se­lőinket, népünket külön-külön bár­milyen megpró­báltatás érheti, anélkül, hogy a nép közössége védelemre rándulna. Itt végzetesen ko­moly, ha­laszt­ha­tat­lan tennivalók van­nak s eze­ket elsősorban megint az iskolának kell vállalnia. Ilyen hely­zet­ben az elefántcsonttorony bűnös fényűzés. Egész ok­tatásügyünknek és a reáfordított sok anya­gi és erkölcsi erőfeszítésnek csak ak­kor van értelme, ha az ele­mi is­ko­la a fa­lu apraját és nagyját majd­nem egy­for­ma gond­dal fog­lal­koz­tat­ja, műveli, és ha a középiskola öncélú zártságából szintén kilép, neve­lői testülete a környék művelődésének irányítójává lesz, ki­dol­go­zott szempontú rendszerével pe­dig nö­ven­dékeit az elérhető leg­jobb egyéni előkészítés mel­lett keresztény népi közösségünk számára is ön­tu­da­tos munkások­nak ne­ve­li.

És iskoláink kezdték feltárni az ajtókat. Neve­lőtestületünk többi gond­ja mellé is­ko­lai hi­vatásának korszerű ellátása érdekében vállalta az új módszer meg­ta­nulását, és nélkülözései ellenére a nagy népi érdekek szolgálatában, kifelé az iskolán kívül is kez­di a tanítást. Indulóban van a tervszerű nevelés és népnevelés. Azon­ban még egy tényezőre el­en­ged­he­tet­len szükség van. A nevelés mind az iskolában, mind az iskolán kívüli népművelés keretében csak ak­kor eredményes, ha támogatja a család is. Ha is­ko­la és család, népnevelő és szülő együtt működnek, kar­öltve fogják és ve­ze­tik a fejlődő lel­ket. A szülők közömbössége és meg nem értése mi­att elég sok­szor kárba vész az is­ko­la min­den fáradtsága. Ma kü­lö­nö­sen haj­la­mo­sak, hogy a nevelést tel­je­sen az iskolára hagyják, sőt ar­ra is, hogy az is­ko­la munkáját le­be­csül­jék és gáncsolják. A családot tehát a nevelés nagy célja mi­att sem sza­bad figyelmünkből kiej­tenünk. A család és az is­ko­la szo­ro­sabb kap­cso­latának meg­te­rem­tését azon­ban nálunk igen figye­lemreméltó más szem­pont­ok is sürgetik. Ki kell tárnunk iskoláink ajtóit a szülői értekezletek rendszeresítésével a szü­lők előtt, hogy az ott folyó munkát közelről lás­sák, a gyermekükre fordított gon­dot személyesen ta­pasz­talják. És ki kell tárnunk az iskolán kívüli népnevelés vállalásával általában a felnőttek előtt, hogy a velük való törődés, a sor­suk­ban való osztozás tevékeny és hasz­nos kifejezésével a nevelőmunka értékelésére megtanítsuk. És szülőt és felnőttet az is­ko­la hatása alá kell von­nunk azért, hogy minél többen le­gye­nek, akik műveltségünk értékeit s nevelésünk ered­mé­nye­it az iskoláink körén kívül ma­radt tömegekhez is el­vi­szik. Gyer­me­ke­ink nyolc­van százaléka nem jár hit­vallásos iskolába, erről a százalékról pe­dig nem mond­ha­tunk le. S ezt a fel­ada­tot is csak az iskolán kívüli tervszerűen folyó népnevelés és a családi kör­ben az öntudatos, meg­ne­velt szülő láthatja el. Is­ko­lá­in­kat szélesre kell tárnunk, és nevelőinknek, bár­mi­lyen címen és bárhol működjenek, az erdélyi is­ko­la sajátos hi­vatásával tisztába kell jönniük: min­den egyes iskolának és min­den egyes nevelőnek az elő­í­rá­sok­kal meghúzott munkakörön túl a lehető leg­na­gyobb sugarú területet kell átfognia, hogy meg­te­gye azt a kötelességet, ame­lyet helyzetünk és az idők pa­ran­csol­nak.

(Erdélyi Iskola –1935/36, I. évf. 1-2. szám, 1-2. l.)



vissza a kiadáshoz
minden cikke
MÁRTON ÁRON ÍRÁSAI rovat összes cikke

© Művelődés 2008