Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Jacek Feduszka: Józef Bem tábornok koncepciója a nemzeti felkelésről. Az 1831–1863 közötti korszak lengyel szabadságharcos gondolatai


 

I.

Az 1830-31-es no­vem­be­ri sza­bad­ság­harc bu­ká­sa után Nyugat-Európában, el­ső­sor­ban Fran­ci­a­or­szág­ban és Nagy-Bri­tan­ni­á­ban len­gyel emig­rán­sok ez­rei ta­lál­tak me­ne­dé­ket. Dön­tő há­nya­dá­ban a sza­bad­ság­harc po­li­ti­ku­sai, tiszt­jei és ka­to­nái. Az emig­rá­ció kö­re­i­ben kez­de­tek­től fog­va vi­ta ala­kult ki ar­ról, mely okok já­rul­tak hoz­zá az 1830-31-es nem­ze­ti küz­de­lem ve­re­sé­gé­hez. Ek­kor pró­bál­tak meg elő­ször vá­laszt ad­ni ar­ra a kér­dés­re; mi mó­don le­het vissza­sze­rez­ni a füg­get­len­sé­get? Ab­ban a te­kin­tet­ben, hogy a ma­ra­dék önál­ló­ság el­ve­szí­té­se után csak fegy­ve­res fel­ke­lés ré­vén le­het vissza­sze­rez­ni a füg­get­len­sé­get, a de­mok­ra­ta és az arisz­tok­ra­ta tá­bor kép­vi­se­lői kö­zött nem volt el­len­tét.

A no­vem­be­ri sza­bad­ság­harc bu­ká­sa a po­ten­ci­á­lis le­en­dő fegy­ve­res te­vé­keny­ség­re és a nem­ze­ti fel­ke­lés­re vo­nat­ko­zó ter­ve­ket ki­dol­go­zó len­gyel ka­to­na­te­o­re­ti­ku­sok mun­ká­i­ra nem tett pon­tot. A no­vem­be­ri sza­bad­ság­harc ta­pasz­ta­la­ta­it ki­hasz­nál­va, a had­vi­se­lés új kon­cep­ci­ó­it ki­hasz­nál­va, a sza­bad­ság­harc fő­ként emig­rá­ci­ó­ban cso­por­to­su­ló tiszt­je­i­nek és rész­ve­vő­i­nek né­pes csa­pa­ta a fel­ke­lés­sel kap­cso­la­tos elő­ké­szü­le­ti ter­ve­ket szem előtt tart­va a len­gyel had­szín­tér ta­nul­má­nyo­zá­sá­ba fog­tak. Kez­de­tek­től két alap­ve­tő kon­cep­ció üt­kö­zött a fel­ke­lés­sel kap­cso­lat­ban: az egyik a partizánhadviselés, a má­sik a re­gu­lá­ris há­bo­rú mel­lett tet­te le a ga­rast. A le­en­dő fel­ke­lés­sel kap­cso­la­tos kon­cep­ci­ók kö­zöt­ti kü­lönb­sé­get az ha­tá­roz­ta meg, hogy a füg­get­len­sé­gi harc ki­dol­go­zói mely po­li­ti­kai emig­rá­ci­ós cso­port­hoz tar­toz­tak, s e cso­por­tok a le­en­dő fegy­ve­res harc foly­ta­tá­sá­nak me­lyik mód­ját ré­sze­sí­tet­ték előny­ben. Ez eset­ben lé­nyeg­te­len volt a po­li­ti­kai sze­kér­tá­bor, mi­vel mind Adam Jerzy Czartoryski hí­ve (a Ho­tel Lambert arisz­tok­ra­ta tá­bo­ra), mind a Len­gyel De­mok­ra­ta Tár­sa­ság (LDT – a len­gyel de­mok­ra­ta tá­bor) tag­jai szá­má­ra egy­­ér­tel­mű volt, hogy a fel­ke­lés ki­rob­ban­tá­sa el­ke­rül­he­tet­len. Mind az Adam Jerzy Czartoryski Ho­tel Lambert-jához kö­tő­dő ha­di­te­o­re­ti­ku­sok, mint Woj­ciech Chrzanowski, Aleksander Jesowicki és Ludwik Bystrzonowski, mind a Len­gyel De­mok­ra­ta Tár­sa­ság­hoz kö­tő­dők, mint Henryk Kamienski, Henryk Boromeusz Stolzman, Ludwik Bystrzo­nowski vagy Wincenty Nieszokoc egyet­ér­tet­tek ab­ban, hogy a ho­ni fel­ke­lést egy idő­ben kell ki­rob­ban­ta­ni, s „a meg­le­pe­tés és kez­de­mé­nye­zés mo­men­tu­mát a le­he­tő leg­több pon­ton ki­hasz­nál­va” kell az el­len­sé­get meg­ro­han­ni. A fel­ke­lés elő­ké­szí­té­sé­vel kap­cso­la­tos kon­cep­ci­ók (a fel­fegy­ver­zés és fi­nan­szí­ro­zás) va­la­mint a fel­ke­lés alat­ti had­mű­ve­le­tek ve­ze­té­sét il­le­tő­en azon­ban kü­lön­böz­tek egy­más­tól.

A le­en­dő fel­ke­lés sor­sát két­ség­te­le­nül a had­vi­se­lés mód­ja ha­tá­roz­ta meg dön­tő mó­don. A fel­ke­lés elő­ké­szí­té­se és le­fo­lyá­sa el­ső­sor­ban azon mú­lott, hogy az mily mér­ték­ben szá­mít­ha­tott a tár­sa­da­lom tá­mo­ga­tá­sá­ra. Az A. J. Czartoryski tá­bo­rá­hoz kö­tő­dő kö­rök és az arisz­tok­ra­ta tá­bor ve­ze­tő­je is azt val­lot­ták, hogy a ki­rob­ban­tan­dó fel­ke­lés­ben a ne­mes­ség­nek kell ját­sza­nia a fő­sze­re­pet. A fel­ke­lés­ben azt a fegy­ve­res de­monst­rá­ci­ót lát­ták, amely­re azért volt szük­ség, hogy a nyu­ga­ti ál­la­mok és Orosz­or­szág kö­zött há­bo­rút pro­vo­kál­jon ki. A de­mok­ra­ta tá­bor kép­vi­se­lő más né­ze­tet val­lot­tak. 1834-ig túl­nyo­mó több­sé­gük úgy vél­te, hogy Polónia egy Né­me­tor­szá­got, Fran­ci­a­or­szá­got, Itá­li­át és Len­gye­lor­szá­got ma­gá­val sod­ró for­ra­dal­mi hul­lám ré­vén nyer­he­ti vissza füg­get­len­sé­gét. Mi­vel azon­ban a re­mélt re­vo­lú­ció nem tört ki, s az új fel­ke­lés ki­rob­ban­tá­sá­ra tett kí­sér­le­tek 1832 és 1834 kö­zött (Zaliwski par­ti­zán­csa­pa­tá­nak be­nyo­mu­lá­sa a Len­gyel Ki­rály­ság te­rü­le­té­re) sor­ra ku­darc­cal vég­ződ­tek, ar­ra a meg­győ­ző­dés­re ju­tot­tak, hogy a len­gyel nem­zet el­ső­sor­ban a ma­ga ere­jé­re szá­mít­hat a füg­get­len­sé­gért foly­ta­tan­dó küz­de­lem­ben, mint ezt az 1794-es Kosciuszko-szabad­ságharc ta­pasz­ta­la­ta és esz­mé­je is su­gall­ja.

Tadeusz Kosciuszkónak ön­erő­ből ki­rob­ban­tan­dó fel­ke­lés­sel kap­cso­la­tos meg­győ­ző­dé­sét (amely­nek Jerzy Pawlikowski „Ki­vív­hat­ják-e a len­gye­lek a füg­get­len­sé­get?” cí­mű, 1800-ban ki­adott hí­res bro­sú­rá­já­ban han­got adott) dog­ma­ként ke­zel­ték az olyan ka­to­nai szak­írók és te­o­re­ti­ku­sok, mint Henryk Ka­miel­ski, Ka­rol Boromeusz Stolzman, Ludwik Mieros­law­ski és Józef Bem.

„Ma már min­den len­gyel­nek az a meg­győ­ző­dé­se – ír­ta Józef Bem –, hogy Len­gye­lor­szág­nak, mi­vel sem­mi­lyen ide­gen se­gít­ség­re nem szá­mít­hat, sa­ját ere­jé­ből le­het és kell fel­kel­nie.” Ka­rol Stolzman és Henryk Kamie?ski óva in­tet­ték hon­fi­tár­sa­i­kat at­tól, hogy olyan ál­la­mok, mint Fran­cia­or­szág vagy Tö­rök­or­szág se­gít­sé­gé­ben higgye­nek. A jö­vő­be­ni fel­ke­lés­nek szen­telt mun­kák szer­zői Pawlikowski és Kosciuszko bro­sú­rá­já­ra hi­vat­koz­va az or­szág fel­osz­tói el­le­ni harc­ban ha­tal­mas tö­me­gek moz­gó­sí­tá­sá­val szá­mol­tak.

Józef Bem sze­rint, aki az 1772-es ha­tá­rok kö­zöt­ti Ne­me­si Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén élők szá­mát 28 mil­li­ó­ra be­csül­te, 1 200 000 sza­bad­ság­har­cos ál­lít­ha­tó talp­ra. Ez­zel szem­ben az országrabló had­ere­jét 400 000 em­ber­nél nem tar­tot­ta több­re. A nem­zet le­he­tő­sé­gét ha­son­ló­kép­pen nagy­ra ér­té­kel­te Ka­rol B. Stolzman, H. Kamielski és L. Miekroslawski is. Mil­li­ós nép­tö­meg moz­gó­sí­tá­sá­val szá­molt a Len­gyel De­mok­ra­ta Tár­sa­ság is. A tö­meg a ma­ga ere­jé­vel ké­pez­te vol­na a tö­ké­le­te­sen ki­kép­zett és fel­sze­relt, de lét­szá­má­ban ki­sebb országrabló se­re­gek el­len­sú­lyát.

A fel­ke­lést, a ki­rob­ban­tá­sá­ról szó­ló dön­tés ese­tén, anya­gi­lag, tech­ni­ka­i­lag és pénz­ügyi­leg kel­lő idő­ben kell elő­ké­szí­te­ni. Kü­lö­nö­sen fon­tos kér­dés­nek szá­mí­tott a fel­fegy­ver­ke­zés kér­dé­se, mi­vel ezen múl­ha­tott a fel­ke­lés si­ke­re. A ka­to­nai szak­írók és te­o­re­ti­ku­sok több­sé­ge tisz­tá­ban volt az­zal, hogy a fel­kelt tö­me­ge­ket le­he­tet­len kor­sze­rű lő­fegy­ver­rel és tü­zér­ség­gel fel­sze­rel­ni. Mind Ka­rol B. Stolzman, mind Henryk Kamienski, Ludwik Mieroslawski vagy Józef Bem úgy vél­ték, hogy ad­dig is, míg kor­sze­rű fegy­vert nem zsák­má­nyol­nak az el­len­ség­től, alap­fegy­ver­nek meg­te­szi a ka­sza, a pi­ka, a kés, a vil­la, a bal­ta, a csép­ha­da­ró stb. Más rész­ről azon­ban az olyan el­mé­le­ti szak­em­be­rek, mint Wojciech Chrzanowski, W. Nie­szo­koc és L. Bystrzonowski a ka­szát al­kal­mat­lan harc­esz­köz­nek tar­tot­ták, s a fel­ke­lők pus­ká­val va­ló fel­fegy­ver­zé­se mel­lett tet­ték le a ga­rast. 1832 és 1848 kö­zött en­nél azon­ban jó­val na­gyobb volt az el­té­rés a ka­to­nai szak­írók és te­o­re­ti­ku­sok kö­zött a le­en­dő fel­ke­lés­ben foly­ta­tan­dó had­vi­se­lés kon­cep­ci­ó­já­ról.

II.

A tö­me­ge­ket moz­gó­sí­tó és be­ve­tő fel­ke­lés el­mé­le­ti kér­dé­sei há­rom te­rü­le­tet ölel­tek fel: par­ti­zán­harc, par­ti­zán­há­bo­rú és re­gu­lá­ris há­bo­rú. Az el­ső kér­dés­kör­nek: a par­ti­zán­harc­nak, mint az országrablókkal foly­ta­tan­dó küz­de­lem el­mé­le­té­nek ren­ge­teg hí­ve volt. A leg­je­le­sebb ka­to­nai szak­írók, akik a fegy­ve­res fel­ke­lés leg­al­kal­ma­sabb for­má­já­nak a par­ti­zán­har­cot ta­lál­ták: Wojciech Chrzanowski, Aleksander Je­lo­wic­ki és Ludwik Bystrzonowski. Kö­zü­lük 1831 után Wojciech Chrzanowski állt elő a kon­cep­ci­ó­val, hogy olyan faj­ta par­ti­zán­har­cot kell vív­ni, ame­lyet a spa­nyol ge­ril­lák foly­tat­tak Na­pó­le­on el­len. Mind­amel­lett Chrzanowski azon a vé­le­mé­nyen volt, hogy csak par­ti­zán­harc­cal nem le­het fel­sza­ba­dí­ta­ni az or­szá­got. Azt val­lot­ta, hogy a par­ti­zán­har­cot ké­sőb­bi sza­ka­szá­ban re­gu­lá­ris há­bo­rú­vá kell át­ala­kí­ta­ni, mi­vel csak re­gu­lá­ris had­se­reg be­vo­ná­sá­val „le­het ki­hasz­nál­ni az el­len­ség ol­da­lá­ban és há­tá­ban ví­vott partizánharcokat”. (A par­ti­zán­há­bo­rú­ról. O wojnie partyzanckiej, Pá­rizs, 1835. II. ki­adás) cí­mű mun­ká­já­ban fej­ti ki ez­zel kap­cso­la­tos kon­cep­ci­ó­ját.

W. Chrzanowskihoz ha­son­ló fel­fo­gást val­lott a má­sik ka­to­nai szak­író, A. Jelowicki, aki né­ze­te­it A fel­ke­lés­ről (O powstaniu, Pá­rizs, 1835) cí­mű bro­sú­rá­já­ban fej­tet­te ki. Az 1831-es podóliai és uk­raj­nai ta­pasz­ta­la­to­kat dol­goz­ta fel ben­ne. Jelowicki Chrza­now­skinál jó­val nyo­ma­té­ko­sab­ban adott han­got az­zal kap­cso­la­tos meg­győ­ző­dé­sé­nek, hogy az or­szág fel­sza­ba­dí­tá­sát ki­ví­vó sza­bad­ság­harc mód­ja csak­is a par­ti­zán­harc le­het. Óva in­tett at­tól, hogy a par­ti­zán-had­vi­se­lés­ről idő előtt tér­je­nek át a re­gu­lá­ris há­bo­rú­ra. Azt azon­ban meg­en­ged­he­tő­nek tar­tot­ta, hogy a fel­ke­lés vég­ső sza­ka­szá­ban, mi­e­lőtt az re­gu­lá­ris há­bo­rú­vá ala­kul­na át, a par­ti­zán­osz­ta­gok na­gyobb ka­to­nai egy­sé­ge­ket hoz­za­nak lét­re. A re­gu­lá­ris há­bo­rú sza­ka­szá­ban pe­dig meg­en­ged­he­tő­nek tar­tot­ta, hogy rész­ben vagy tel­jes egé­szé­ben „el­fog­lal­ja­nak meg­erő­dí­tett te­rü­le­te­ket ab­ból a cél­ból, hogy ott a már egye­sí­tett par­ti­zán­osz­ta­go­kat mi­nél gyor­sab­ban kel­lő mód fel­fegy­ve­rez­hes­sék és élel­mez­zék, to­váb­bá meg­könnyít­sék a köz­le­ke­dé­si út­vo­na­lak tar­tós el­len­őr­zé­sét”.

Ludwik Bystrzonowski W. Chrzanowskitól és J. Je­lowickitól el­té­rő­en a ki­rob­ban­tan­dó fel­ke­lés alatt mind­vé­gig a par­ti­zán-had­vi­se­lést tar­tot­ta meg­ha­tá­ro­zó­nak a nép­sza­bad­ság ki­ví­vá­sa szem­pont­já­ból. A par­ti­zán­te­vé­keny­sé­get kö­vet­ke­ze­te­sen a had­mű­ve­le­ti te­rü­let­tel hoz­ta össze­füg­gés­be. A Len­gyel­or­szá­gi stra­té­gi­ai há­ló­zat­ról (O sieci strategicznej w Polsce, 1840) és a Notice sur la réseau stratégique de la Po­logne (1842) cí­mű mun­ká­i­nak alap­esz­mé­i­ben az úgy­­ne­ve­zett stra­té­gi­ai há­ló­zat fo­gal­má­ból in­dult ki, kü­lön fi­gyel­met szen­tel­ve an­nak a tény­nek, hogy az 1772-es ha­tá­rok kö­zöt­ti Len­gyel­or­szág te­rep­adott­sá­ga al­kal­mas a par­ti­zán har­ci te­vé­keny­ség foly­ta­tá­sá­ra. Azt, hogy az egyes osz­ta­gok na­gyobb egy­sé­ge­ket és tak­ti­kai cso­por­to­kat hoz­za­nak lét­re, nem eről­tet­te, mi­vel úgy vél­te, hogy „a fel­ke­lés tö­meg­ben a leg­gyen­gébb, a ka­to­na­ság tö­meg­ben a leg­erő­sebb, így a fel­ke­lés­nek nem a ka­to­na­ság el­len kell har­col­ni: ho­ná­ban vi­szont a par­ti­zánt egyen­ként a leg­erő­sebb, a ka­to­na egyen­ként a leg­gyen­gébb, a par­ti­zán­nak te­hát min­dig egyen­ként kell meg­öl­ni a ka­to­ná­kat”.

Az össznemzeti fel­ke­lés­sé, majd re­gu­lá­ris há­bo­rú­vá ala­kí­tan­dó par­ti­zán­há­bo­rú­nak Henryk Ka­mienski, Ka­rol B. Stolzman és Józef Bem vol­tak a te­o­re­ti­ku­sai. Ka­to­nai szem­pont­ból H. Kamienski a par­ti­zán­há­bo­rú­val kap­cso­la­tos gon­do­la­ta­it A len­gyel nem­zet ele­mi jo­ga­i­ról (O prawach zywotnyh Narodu Polskiego, 1844), A népháború… (Wojna ludowa… tel­jes ki­adá­sa, 1866) cí­mű mun­ká­i­ban fej­tet­te ki. Azt bi­zony­gat­ta, hogy „a le­en­dő fel­ke­lés fő ere­je szük­ség­sze­rű­en a tö­me­ges par­ti­zán­had, amely azon­ban szét­szór­tan mű­kö­dik, így aka­dá­lyoz­va meg az el­len­sé­ges erők össze­vo­ná­sát”. Kamienski ki­állt „a fel­ke­lő (for­ra­dal­mi) moz­ga­lom tö­me­ges jel­le­ge és spon­taneitása” mel­lett, el­len­tét­ben Ludwik Mieros­law­ski­val, aki az egyet­len ve­zér­let alat­ti „kon­cent­rált te­vé­keny­ség” hí­ve volt. A Len­gyel­or­szág ön­erő­ből tör­té­nő fel­sza­ba­dí­tá­sát dog­ma­ként hir­de­tő Kamienski úgy ér­tel­mez­te a min­dent ma­gá­val ra­ga­dó ele­mi nép­meg­moz­du­lást, hogy az pusz­ta lét­szám­fö­lé­nyé­vel le­gá­zol­hat­ja az el­len­sé­get.

A szin­tén a par­ti­zán­há­bo­rú te­o­re­ti­ku­sá­nak szá­mí­tó Ka­rol B. Stolzman né­ze­te a fel­ke­lés ál­ta­lá­nos ré­szét il­le­tő­en nem kü­lö­nö­seb­ben ere­de­ti, mi­vel egész ré­sze­ket emelt át Giuseppe Mazzini mun­ká­i­ból. Stolzman a G. Mazzinihoz ha­son­ló­an par­ti­zán­há­bo­rú­ban lát­ta a harc­nak azt a mód­ját, amely­nek ré­vén a ha­za fel­sza­ba­dít­ha­tó. A mun­ká­ja cí­mé­be: Par­ti­zán­harc, avagy a fel­kelt né­pek szá­má­ra leg­meg­fe­le­lőbb há­bo­rú (Partyzantka czyli wojna dla ludów pwstajacych najwlasciwsza, Pá­rizs, 1844) fog­lal­tak­hoz hí­ven úgy lát­ta, „hogy a par­ti­zán­há­bo­rú (…) a fel­kelt né­pek szá­má­ra a leg­meg­fe­le­lőbb és leg­ered­mé­nye­sebb és ép­pen ezért hív­hat­juk ezt né­pi háborúnak…” Stolzman a le­he­tő leg­ha­tá­ro­zot­tab­ban el­ve­tet­te azt, hogy a fel­ke­lés el­ső sza­ka­szá­ban re­gu­lá­ris há­bo­rút le­hes­sen vív­ni. Ez­zel szem­ben azt ál­lí­tot­ta; „az óva­tos­ság ar­ra int, hogy min­dent el kell kö­vet­ni a re­gu­lá­ris há­bo­rú, a le­en­dő for­ra­da­lom ki­me­ne­tel­ét egyet­len lap­ra fel­te­vő dön­tő üt­kö­zet, koc­ká­za­tá­nak ki­ik­ta­tá­sá­ért”. Stolzman azon a vé­le­mé­nyen van, hogy a fel­ke­lés­nek csak vég­ső sza­ka­szá­ban kell át­tér­ni a par­ti­zán­há­bo­rú­ról a re­gu­lá­ris há­bo­rú­ra. Stolzman a hosszan el­hú­zó­dó, kí­mé­let­len, pusz­tí­tó harc hí­vé­nek mu­tat­ko­zott. A fel­per­zselt föld tak­ti­ká­ját han­goz­tat­ta. Csak az így zaj­ló há­bo­rú után ke­rül­het­ne sor ar­ra, hogy a fel­ke­lő osz­ta­go­kat re­gu­lá­ris had­se­reg­gé ko­vá­csol­ják, és a re­gu­lá­ris há­bo­rú tak­ti­kai és stra­té­gi­ai el­vei sze­rint ve­le foly­tas­sák to­vább a sza­bad­ság­har­cot.

III.

A fel­ke­lés so­rán foly­ta­tan­dó had­vi­se­lés fen­tebb idé­zett kon­cep­ci­ó­it szám­ba vé­ve meg­bi­zo­nyo­sod­ha­tunk ar­ról, hogy a Józef Bem tá­bor­nok ál­tal ki­dol­go­zott el­mé­le­ti né­ze­tek és kon­cep­ci­ók lé­nye­gü­ket il­le­tő­en nem tér­tek el K. B. Stolzman, H. Kamienski és Wojciech Chrzanowski ál­tal kép­vi­selt alap­el­vek­től. A két el­ső ka­to­nai szak­író­hoz ha­son­ló­an Bem ab­ból a fel­té­te­le­zés­ből in­dult ki, hogy csak par­ti­zán­há­bo­rú ve­zet­het el Len­gyel­or­szág fel­sza­ba­dí­tá­sá­hoz. Bem kon­cep­ci­ó­ja, ame­lyet a szer­ző A len­gyel­or­szá­gi nem­ze­ti fel­ke­lés­ről (O powstaniu narodowym w Polsce, Pá­rizs, 1846 és 1848) cí­mű mun­ká­já­ban fej­tet­te ki tel­jes egé­szé­ben, előd­jét min­de­nek­előtt ab­ban a te­kin­tet­ben ha­lad­ta meg, hogy a tá­bor­nok há­bo­rús ta­pasz­ta­la­ta­it har­mo­ni­ku­san öt­vöz­te a partizán­hadviselés (Bem ter­mi­no­ló­gi­á­ja sze­rint he­lyi fel­ke­lés) té­zi­se­it és a he­lyi re­gu­lá­ris há­bo­rú (Bem meg­ha­tá­ro­zá­sá­val: moz­gó had­osz­lop­ok) kér­dé­se­i­vel. Bem meg volt győ­ződ­ve ró­la, hogy a nem­ze­ti had­vi­se­lés ilyen for­má­ja fe­lel meg a rab­bá lett or­szág hely­ze­té­nek. Len­gyel­or­szág maj­da­ni füg­get­len­sé­gé­nek alap­fel­té­te­le az – ír­ta Bem –, hogy „meg kell ver­ni el­len­sé­ge­in­ket”.

Bem kon­cep­ci­ó­ját egyes ele­me­i­ben az kü­lön­böz­tet­te meg Stolzman és Kamienski el­mé­le­té­től, hogy a par­ti­zán-had­vi­se­lés mi­lyen szo­ros kap­cso­lat­ban áll a re­gu­lá­ris há­bo­rú­val. A tá­bor­nok sze­rint a fel­ke­lés­nek ak­kor kell az egész or­szág­ban egy­szer­re kell ki­rob­ban­nia, ami­kor a kül­föld­ről jö­vő úgy­ne­ve­zett moz­­gó had­osz­lop­ok, ame­lyek az összfegy­verne­me­ket emig­ráns kép­vi­se­lő tisz­tek­ből és al­tisz­tek­ből áll­nak. Va­gyis ők al­kot­ták vol­na a törzs­szá­za­do­kat. A moz­gó had­osz­lop­ok­nak rög­tön a szá­muk­ra ki­je­lölt kör­ze­tek­be kel­lett vol­na vo­nul­ni­uk, hogy ott he­lyi fel­ke­lé­se­ket és új moz­gó had­osz­lo­po­kat szer­vez­ze­nek. A fel­ke­lés el­ső sza­ka­szá­ban a par­ti­zán­osz­ta­gok ját­szot­ták vol­na a fő­sze­re­pet, jól­le­het a moz­gó had­osz­lop­ok­nak – Bem vé­le­mé­nye sze­rint „már na­gyobb el­len­sé­ges erők­kel is meg kel­lett vol­na üt­köz­ni, s lét­szám­nö­ve­ke­dés so­rán ese­ten­ként erő­dök­ben össze­vont el­len­sé­ges erők­kel is meg kel­lett vol­na tá­mad­ni”. Ezt kö­ve­tő­en a moz­gó had­osz­lop­ok­ra te­vő­dik át a harc súly­pont­ja, s a he­lyi fel­ke­lé­sek­nek (va­gyis par­ti­zán­osz­ta­gok) ki­se­gí­tő sze­re­pet kell ját­sza­ni­uk.

Bem sze­rint a jö­vő­ben a moz­gó had­osz­lop­ok­nak a le­he­tő leg­szo­ro­sab­ban együtt kell mű­köd­ni­ük a he­lyi fel­ke­lé­sek­kel. Ez utób­bi­ak­nak az volna a fel­ada­tuk, hogy par­ti­zán­ak­ci­ó­ik­kal sza­ka­dat­la­nul zak­las­sák és ki­me­rít­sék az el­len­sé­get. A „re­gu­lá­ris há­bo­rú és a partizánhadviselés – ír­ja Bem – ve­zet­het el az el­len­ség élő és anya­gi erő­i­nek meg­sem­mi­sí­té­sé­hez, s vég­cél­ként Len­gyel­or­szág fel­sza­ba­dí­tá­sá­hoz.”

An­nak ér­de­ké­ben, hogy a fel­ke­lés tár­sa­dal­mi bá­zi­sát, min­de­nek­előtt a pa­raszt­ság be­vo­ná­sá­val ki­tá­gít­sák, Bem ki­lá­tás­ba he­lyez­te a job­bágy­fel­sza­ba­dí­tást, mi több a ma­jor­sá­gok fel­szá­mo­lá­sát, s a ma­jor­sá­gi föl­dek szét­osz­tá­sát a pa­rasz­tok kö­zött, ame­lyek után a volt tu­laj­do­no­sok bér­le­ti dí­jat kap­tak vol­na. Bem – K. B. Stolzman és H. Kamienskitól el­té­rő­en – nem hí­vott vol­na min­den pa­rasz­tot zász­ló alá, ha­nem be­ér­te vol­na 1 200 000 em­ber fel­fegy­ver­zé­sé­vel. A töb­bi­ek­nek föld­mű­ve­lés­sel és a had­se­reg el­lá­tá­sát szol­gá­ló kéz­mű­ipar­ral kel­lett vol­na fog­lal­koz­ni­uk. Bem ra­gasz­ko­dott ah­hoz, hogy mind a moz­gó had­osz­lo­po­kat, mind a he­lyi fel­ke­lé­se­ket a leg­kor­sze­rűbb fegy­ver­zet­tel sze­rel­jék fel. Kü­lö­nö­sen a moz­gó had­osz­lop­ok mi­nél tö­ké­le­te­sebb fel­fegy­ver­zé­sét tar­tot­ta fon­tos­nak. En­nek kö­vet­kez­té­ben mil­lió pus­ká­ról, ezer ágyú­ról és nagy mennyi­sé­gű lő­szer­ről szőtt ter­ve­ket. Az em­lí­tett harc­esz­kö­zö­ket Ang­lia szál­lí­tot­ta vol­na. Bem mind­amel­lett, tisz­tá­ban lé­vén, hogy ek­ko­ra mennyi­sé­gű fegy­ver fel­hal­mo­zá­sa meg­annyi aka­dály­ba üt­kö­zik, az el­len­ség meg­sem­mi­sí­té­sé­nek leg­kü­lön­fé­lébb mó­do­za­ta­it aján­lot­ta. Ez­zel kap­cso­la­tos jel­mon­da­ta: „Üsd-vágd az el­len­sé­get az­zal, ami a ke­zed­be akad!”, a harc­ra kész em­be­rek­nek adott ta­nács pe­dig: „kő, bot és kés, s még in­kább a fej­sze és ka­sza elég az el­len­ség le­győ­zé­sé­hez”. Bem a harc­esz­kö­zök fel­hal­mo­zá­sát aján­lot­ta az if­jú­ság­nak, a harc so­rán pe­dig azt, hogy az el­len­ség­től zsák­má­nyol­ja­nak fegy­vert. Az el­len­ség „tűz­fegy­ve­re és hi­deg­fegy­ve­re, ágyú­park­ja és lő­sze­re – ír­ta Bem – a nem­ze­ti had­se­reg fel­fegy­ver­zé­sét szol­gál­ja”.

Érdemes Bem tábornok nem­ze­ti felkeléssel kap­cso­la­tos koncepcióinak azon as­pek­tusát megvizs­gál­nia, amely eltér egynémely ka­to­nai szakíró és te­o­re­ti­kus munkájától. A len­gyel földek ka­to­nai föld­raj­zá­ról van szó. Igaz, hogy Bem tábornok erősen hang­sú­lyozta, hogy a már külföldről szer­ve­zett had­se­re­get kell a rab hazába ve­zet­ni, de a he­lyi felkelések szer­ve­zésének a többi te­o­re­ti­kus fel­fogásával egyezően, magába kel­lett fog­lal­nia az egész 1772-es határok közötti len­gyel területeket. A maj­da­ni felszabadító háború te­o­re­ti­ku­sai között, az 1815-ös Len­gyel Ki­rály­ság és az egy­ko­ri ne­me­si köztársaság ke­le­ti te­rü­leteinek földrajzát Stolzman tar­tot­ta leginkább szem előtt a felkelésről szőtt koncepciózus ter­ve­i­ben, s azok stratégiai össze­tevőiben. Az északkeleten és délkeleten fekvő stratégiai területek Stolzman ter­ve­i­ben Vityebszkig és a Dnye­pe­rig nyúltak. Sze­rin­te itt kell foly­ni­uk a hadieseményeknek. A pinszki és a pripetyi mo­csa­rak jelentőségét ele­mez­te pári­zsi előadásaiban Ludwik Mieroslawski is. Úgy vélte, hogy a Pripety folyó völgye által al­ko­tott de­mar­ká­ci­ós vo­nal­nak a közlekedési kiindulópontja Bresztben van, ezért az minél gyor­sab­ban elfoglalandó, s egész Lengyel­országra nézve fon­tos stratégiai ponttá épí­ten­dő ki. Ott le­het, ott kell védeni ugyan­is a Visz­tu­la men­ti ke­le­ti területek kapuját, s ez­zel oly mély hát­or­szág ala­kul­hat ki, mint az egész Len­gyel Királyság, s nem csupán an­nak egy része. Ludwik Mieroslawski elméletei számos pon­ton egy másik ka­to­nai szakíró, Wincenty Nieszokoc nézeteinek továbbfejlesztett vál­tozatai vol­tak. Nieszokoc A par­tizánháború emigrációban kialakított rendszeréről (O systemie wojny partyzanckiej wzniesionym wsród emigracji, Párizs, 1835) című munkájában a lehető leghatá­rozottabban el­ve­tet­te a par­tizánháborút, mi­vel azt nem tar­tot­ta eredményesnek.

Bem tábornok katonaföldrajzi koncepciójában alapvetően Stolzman elméletére támaszkodott, s en­nek A lengyelországi nem­ze­ti felkelésről írt munkája azon részében is bizonyítékát ad­ta, ame­lyek­ben sta­tisz­ti­kai ada­tok­kal ele­mez­te „a musz­ka kormány által el­ra­bolt haj­da­ni len­gyel tar­tományokat”. Bem tábornok az Oroszország el­le­ni maj­da­ni len­gyel fel­ke­lés méreteit és területi kiterjedtségét illetően a kö­vet­kezőket írta: „Úgy számolható, hogy ab­ban a be­lát­hatatlan ha­tal­mas országban nyolc ellenséges ér­zü­letű em­ber esik egy muszkára, len­gyel pe­dig Lit­vá­niát és a Ruténföldeket is beleértve három az egy­re. (…) Lengyelország tehát jól je­gyez­ze meg, hogy egy­ma­ga háromszor na­gyobb anya­gi erővel ren­del­ke­zik a muszkáknál, és hogy felkelés esetén elég (a muszkákkal szem­ben) ellenséges érzületű népeknek ke­zet nyújtani, hogy az az orosz állam a körül­mé­nyek sajátos összejátszása és ügyes politi­kája folytán szer­fe­lett ki­emel­ke­dett, el­ol­vad­jon, mint ama jégpalota, ame­lyet az uralkodók szórakozásból te­len­te építenek. (…) Lengyelország jól je­gyez­ze meg, hogy elérkezik ama nagy harc pil­la­na­ta, amelyből meg kell születnie a függetlenségnek, min­den egyes len­gyel­nek, le­gyen bár Szibériában vagy a Kau­ká­zus­ban, az ot­ta­ni el­nyo­mott népek élére kell állnia azért, hogy a musz­ka zsarnokságot egy­szer­re meg­moz­dul­va pusztítsa el, s ez annál is könnyebb, mert az ellenséges érzületűek összehasonlíthatat­lanul töb­ben van­nak elnyomóiknál”. Az Oroszor­szágról és mindenekelőtt a leg­na­gyobb országrabló el­le­ni fel­kelés módjáról szőtt gon­do­la­ta­i­val Bem tábornok koncepciója nem tért el alapvetően az 1831-es no­vem­be­ri szabadságharc utáni emigráció több­sége által képviselt alapelvektől. Bem tábornok a fel­osz­tá­sok előtti ne­me­si köztársaság haj­da­ni hatá­rainak hely­­reállításáról s ez­zel párhuzamosan a ra­bigába döntött oro­szok for­ra­dal­mi (felkelésbe tor­kolló) meg­­moz­dulásáról szőtte álmait. Ami a másik két or­szágrablót il­le­ti, ar­ra számított, hogy Porosz­or­szá­got, elsősorban az el­ra­bolt len­gyel tar­tomá­nyok­ból ki­in­dul­va belülről ve­rik szét. Hasonló­képpen véle­ke­dett Ausztriáról is.

Végezetül ki kell emelnünk, hogy a len­gyel ka­to­nai szakírók és emigráns te­o­re­ti­ku­sok közül egyedül Bem­nek volt lehetősége, hogy a felkeléssel kap­cso­la­tos elméletét a gya­kor­lat­ban kipróbálja. A reguláris háború eredményes ötvözése a par­tizán-hadvise­lés­sel Be­met iga­zol­ta 1849-ben, ami­kor Erdélyben az orosz–osztrák túlerővel találta magát szem­be. Ott a főhadsereg és a ki­sebb önálló különítmények (elmé­lete sze­rint mozgó had­osz­lop­ok) mel­lett tu­cat­nyi ki­sebb par­tizán jel­legű osz­tag (elmélete sze­rint he­lyi felkelések) tevékenykedtek, ame­lyek az ellen­séget erői szétforgácsolására, ki­sebb hadjáratokra kész­tet­ték, s a döntő pil­la­na­tok­ban lehetetlenné tet­ték na­gyobb ka­to­nai erő összevonását, mint amekkorát a ma­gyar had­se­reg egy-egy mozgó had­osz­lo­pa tu­dott. Hozzátehetjük, hogy Bem tábornok mozgó had­osz­lop­ok és he­lyi felkelések szervezé­sével kap­cso­la­tos elméleti koncepcióit az 1863–64-es januári szabad­ság­harc is igye­kez­tek nagy vo­na­lak­ban a gya­kor­lat­ba átültetni. Az előbbiek szerepét az osztrák Galí­ciából az orosz Len­gyel Királyságba betört egyes csa­pa­tok töltötték vol­na be. Bem tá­bornok elméleti kon­cep­ci­ó­i­nak megvalósítása ab­ban az időben, véle­mé­nyünk sze­rint, mind lo­gisz­ti­kai, mind ellátási nehéz­ségekbe ütközött, va­la­mint ab­ba, hogy a határon túlról a Len­gyel Királyságba benyo­mu­ló fegy­ve­res felkelő csa­pa­tok és a királyság bi­zo­nyos körül­határolható te­rü­le­te­in működő he­lyi felkelő csa­pa­tok tevékenysége kö­zött hiányzott az össz­hang.

 

(Fordította Kovács István)



vissza a kiadáshoz
minden cikke
BEM APÓ NYOMÁBAN rovat összes cikke

© Művelődés 2008