magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kovács István: „Bem József – az örök remények hőse”


 

A Bem Jó­zsef Tarnówi Ma­gyar­ba­rát­ok Tár­sa­sá­ga 1956 de­cem­be­ré­ben ala­kult meg. Lét­re­ho­zá­sát a hí­res tállyai borkereskedő fa­mí­lia 1935-ben Tarnówban ott­hont ta­lált le­szár­ma­zott­ja, Lippóczy Nor­bert kez­de­mé­nyez­te. A ba­rá­ti tár­sa­ság lét­re­jöt­tét ér­zel­mi­leg, szel­le­mi­leg az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom ké­szí­tet­te elő, amely Tarnówban is óri­á­si vissz­han­got vál­tott ki. Rö­vid idő alatt több mint 125 li­ter vért, két va­gon élel­met és több száz­ezer zlotyt gyűj­töt­tek össze a ma­gya­rok­nak. Az utób­bi összegből ar­ra is fu­tot­ta, hogy több száz ma­gyar gye­re­ket lás­sa­nak hó­na­po­kig ven­dé­gül.

Ma­gyar­ba­rát tár­sa­ság nem­csak Tarnówban ala­kult 1956-ban és 1957-ben, ha­nem Poznanban, Var­só­ban, Lódzban és más­hol is. A len­gyel párt és ál­lam­ve­ze­tés a tár­sa­dal­mi nyo­más­nak en­ged­ve nem gör­dí­tett aka­dályt e tár­sa­sá­gok szer­ve­zé­se elé, jól­le­het, hi­va­ta­lo­san csak lengyel–szovjet ba­rá­ti tár­sa­sá­gok lé­tez­het­tek. A tarnówi és a lódzi ma­gyar­ba­rát tár­sa­sá­gok ki­áll­ták a fél év­szá­za­dos pró­bát: ma is oda­adó és ered­mé­nyes te­vé­keny­ség jel­lem­zi őket.

Bem József mellszobra a kézdivsásárhelyi céhtörténeti múzeumban. Vetró Andrásalkotása.Tarnów vá­ro­sá­val az­óta ál­lok szo­ros kap­cso­lat­ban, hogy a Nyolc­van hu­szár cí­mű film – amely­nek dra­ma­turg­ja vol­tam – tün­te­té­si je­le­ne­te­it főterén for­gat­tuk. Ek­kor is­mer­tem meg az életéből ti­zen­há­rom esztendőt szov­jet lá­ge­rek­ben el­töl­tött Lippóczy Nor­ber­tet is. Ve­ze­té­sé­vel több tíz­ezer 19. szá­za­di em­lé­ket, köny­vet, ki­ad­ványt, met­sze­tet, do­ku­men­tu­mot gyűj­tött össze a Bem Jó­zsef Ma­gyar­ba­rát Tár­sa­ság. Ő kez­de­mé­nyez­te a Nagy­sze­be­ni (Er­dé­lyi) csa­ta­kör­kép – a Jan Styka és Vá­gó Pál ve­zet­te festőközösség al­ko­tá­sa – fellelhető da­rab­ja­i­nak szám­ba­vé­tel­ét, fel­vá­sár­lá­sát is. Lippóczy Nor­bert 1995-ben el­hunyt, de mun­ká­ja tö­ret­le­nül foly­ta­tó­dik. 2002-ben avat­tuk fel a vá­ro­si főút mel­lett a Bem–Petőfi szé­kely­ka­put és az er­dé­lyi had­já­rat szín­he­lye­it megörökítő kop­ja­fa-par­kot – a Za­ka­ri­ás At­ti­la ter­vei után sep­si­szent­györ­gyi mes­te­rek ki­fa­rag­ta al­ko­tá­so­kat.

A vá­ros vezetői 2008 de­cem­be­ré­ben Bem-év­vé nyil­vá­ní­tot­ták 2009-et. Bem szü­le­té­sé­nek 215. év­for­du­ló­ja, az er­dé­lyi té­li és a nyá­ri had­já­rat­ok meg­ví­vá­sá­nak 160. év­for­du­ló­ja és ham­vai ha­za­szál­lí­tá­sá­nak 80. év­for­du­ló­ja szol­gál­ta­tott rá ürü­gyet. Megtisztelő szá­mom­ra, hogy az év­for­du­lós jel­mon­da­tá­ul len­gye­lül nap­vi­lá­got lá­tott Bem-mo­nog­rá­fi­ám cí­mét vá­lasz­tot­ták: Bem Jó­zsef – az örök re­mé­nyek hőse. En­nek je­gyé­ben ke­rült sor 2009. már­ci­us 14-én – Bem szü­le­tés­nap­ján és a ma­gyar for­ra­da­lom év­for­du­lós előestéjén – nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­ra, amely „há­rom nem­zet hősének” éle­tét és te­vé­keny­sé­gét volt hi­va­tott is­mer­tet­ni és ér­té­kel­ni. Ezen há­rom kül­föl­di tar­tott elő­a­dást: az Auszt­ri­á­ban élő Tomasz Szubert tör­té­nész Bem­nek az 1848 ok­tó­be­ri bé­csi for­ra­da­lom­ban ját­szott sze­re­pét is­mer­tet­te, Sza­bó Zsolt – Ko­lozs­vár kép­vi­se­le­té­ben – Bem er­dé­lyi emlékhelyeiről szá­molt be, s alul­írott Bem 1849-es er­dé­lyi had­já­ra­tá­ról be­szél­tem.

 

A had­szín­te­rek kö­zött szá­gul­dó tá­bor­nok

Bem sze­re­pe az 1849-es er­dé­lyi had­já­rat­ban

 

A Ma­gyar­or­szág el­le­ni ka­to­nai be­avat­ko­zás had­mű­ve­le­ti ter­vét az 1832-ben fel­szá­molt Len­gyel Ki­rály­ság hely­tar­tó­já­nak, Ivan Paszkevics-Erivanszkij tá­bor­nagy­nak, Je­re­ván gróf­já­nak, Var­só her­ce­gé­nek ka­to­nai iro­dá­i­ban dol­goz­ták ki 1849 ta­va­szán. Ez a Havasalföldről Alexandr Lüders tá­bor­nok pa­rancs­nok­sá­ga alatt Er­dély­be be­nyo­mu­ló V. orosz had­test­nek azt tűz­te ki cé­lul, hogy Er­délyt két-há­rom hét alatt pa­ci­fi­kál­ja, majd Ko­lozs­vár­ról Nagy­vá­rad, vagy Nagyszebenből Sze­ged irá­nyá­ba ki­tör a Pan­nón Al­föld­re, s a ma­gyar főhadsereg há­tá­ba ke­rül. Lüders tá­mo­ga­tá­sá­ra szol­gált Maxim Grotenhjelm tá­bor­nok ve­zet­te ve­gyes orosz–osztrák had­osz­tály, amely a Bor­gói-szoroson és Radnai-szoroson be­tör­ve és Besz­ter­cét el­fog­lal­va – szük­ség sze­rint – akár Ma­ros­vá­sár­hely, akár Ko­lozs­vár fe­lé vo­nul­ha­tott. Számottevő erőt je­len­tett az Anton Puchner tá­vo­zá­sa után Eduard Clam-Gallas tá­bor­nok ál­tal ránc­ba sze­dett er­dé­lyi oszt­rák had­test is, ame­lyet Bem először Erdélyből, má­sod­szor a Bán­ság­ból űzött ki. Mind Grotenhjelm, mind Lüders ke­zét meg­kö­töt­te az, hogy fon­to­sabb lé­pé­se­i­ket egy ide­ig egyez­tet­ni­ük kel­lett a tá­vol fekvő orosz főparancsnoksággal.

Az el­len­sé­ges erők – nem szá­mít­va a ro­mán népfelkelőket – 56.000 em­bert szám­lál­tak. Bem ve­lük szem­ben mint­egy 38.000 em­bert tu­dott fel­so­ra­koz­tat­ni. Az er­dé­lyi had­se­reg ere­je en­nél jelentősebb volt, de a leg­jobb csa­pa­tok­ból ál­ló 12.000 fős had­osz­tály a nyár fo­lya­mán mind­vé­gig a Bán­ság­ban ál­lo­má­so­zott.

Ez a haderő még áp­ri­lis kö­ze­pén hagy­ta el Er­délyt, s Kos­suth ere­de­ti el­kép­ze­lé­se sze­rint a Bán­ság fel­sza­ba­dí­tá­sa és Te­mes­vár be­vé­te­le után a ta­va­szi had­já­ra­tot ví­vó ma­gyar­or­szá­gi fősereghez kel­lett vol­na csat­la­koz­nia, amely­nek ve­zény­le­tét eset­leg Bem vet­te vol­na át. A len­gyel hon­véd al­tá­bor­nagy azon­ban se a bán­sá­gi er­dé­lyi had­osz­tály Du­nán­túl­ra ve­ze­té­sé­re, se a főparancsnokság át­vé­te­lé­re nem mu­ta­tott haj­lan­dó­sá­got. És ezen nem le­het cso­dál­koz­ni. A Malkowski tá­bor­nok ve­ze­té­sé­vel Orsovánál a Bán­ság­ba be­tört er­dé­lyi oszt­rák had­tes­tet ugyan köny­nye­dén vissza­űz­te Ha­va­sal­föld­re, de se Te­mes­várt, se Ara­dot nem si­ke­rült be­ven­nie. És Bem szin­te a kezdet-kezdetétől szá­molt az­zal, ami­vel Kossuthék csak má­jus­ban szem­be­sül­tek: az orosz be­avat­ko­zás ve­szé­lyé­vel. En­nek el­há­rí­tá­sá­hoz erő kellett… Er­dély ha­tá­ra­in be­lül ké­szen ál­ló ka­to­nai erő. Rá­adá­sul 1849 ta­va­szán Er­dély nem sza­ba­dult fel tel­je­sen. A gyu­la­fe­hér­vá­ri erődrendszer her­me­ti­kus kö­rül­zá­rá­sa sem volt le­het­sé­ges. Az érc­hegy­sé­gi ro­mán fel­ke­lők ren­dü­let­le­nül tar­tot­ták ma­gu­kat, a szá­szok csak kényszerből hó­dol­tak be, s má­jus vé­gé­ig a dé­vai vár is oszt­rák ké­zen volt.

Bem ne­vé­hez több po­zi­tív szte­re­o­tí­pia is kap­cso­ló­dik. Az egyik, hogy a leg­na­gyobb tűz­ben sem kí­mél­te ma­gát, a leg­ve­szé­lyez­te­tet­tebb pon­to­kon is sze­mé­lyes pél­da­adás­sal lel­ke­sí­tett. És a lel­ke­se­dést pénz­ju­ta­lom­mal is erősítette. Ez va­ló­ban így volt. A po­li­ti­kai ba­bér­ko­szo­rú­ra, ame­lyet szí­ve­sen he­lyez­nek Bem hom­lo­ká­ra, az­zal szol­gált rá, hogy a nem­ze­ti­sé­gi kér­dés bo­nyo­lult­sá­gát, a Bécs ál­tal történő ma­ni­pu­lál­ha­tó­sá­gát ga­lí­ci­ai ta­pasz­ta­la­tok­ból is­mer­te, s en­nek je­gyé­ben a bé­kés meg­ol­dá­sok­ra, a meg­bé­kí­tés­re tö­re­ke­dett. Ez is igaz. De Be­met elsősorban a ka­to­na­i­lag kon­ver­tál­ha­tó ha­szon mo­ti­vál­ta. Ami­kor 1849 feb­ru­ár­já­ban Besz­ter­ce és Naszód vi­dé­két má­sod­szor kel­lett el­fog­lal­nia és pa­ci­fi­kál­nia Urban ez­re­de be­tö­ré­sei nyo­mán, az­zal a ja­vas­lat­tal állt elő, hogy a ro­mán határőrezred te­le­pü­lé­se­it szá­mol­ják fel, a szá­szo­kat szór­ják szét és he­lyük­re szé­ke­lye­ket te­le­pít­se­nek. Csányi Lász­ló kor­mány­biz­tos és je­len­té­sei nyo­mán Kos­suth alig tud­ták ele­jét ven­ni a len­gyel tá­bor­nok er­re vo­nat­ko­zó kez­de­ti in­téz­ke­dé­se­i­nek. Ugyan­csak Bem volt az, aki áp­ri­lis 25-én pa­ran­csot adott az Érc­hegy­ség el­le­ni had­mű­ve­let meg­in­dí­tá­sá­ra, Abrudbánya meg­tá­ma­dá­sá­ra. (Igaz, Dragoş békeküldetéséről nem ka­pott tá­jé­koz­ta­tást.) Bem ugyan­is nyu­godt hát­or­szá­got akart ma­ga mö­gött hagy­ni, mi­vel ek­kor még a Bán­ság gyors fel­sza­ba­dí­tá­sa után fog­lal­koz­tat­ta Kos­suth­nak a fővezérség el­vál­la­lá­sá­ra vo­nat­ko­zó aján­la­ta.

Bem má­jus fo­lya­mán vár­ta az orosz be­tö­rést, de nem ott és nem ak­kor, ahol és ami­kor ez a va­ló­ság­ban be­kö­vet­ke­zett. Ami­kor Grotenhjelm had­osz­tá­lya és Lüders had­tes­te be­nyo­mult Er­dély­be, Bem ép­pen a főparancsnokság át­vé­tel­ének feltételeiről tár­gyalt Nagy­vá­ra­don Kos­suth­tal. Az, hogy a cá­ri csa­pa­tok nem a könnyeb­ben át­jár­ha­tó Orsovánál nyo­mul­tak be, ha­nem a Tömösi-szoroson és Törcsvári-szoroson kel­tek át, meg­lep­te Be­met.

Bem négy had­osz­tállyal – a besz­ter­ce­i­vel, a szé­kellyel (vagy csík­sze­re­da­i­val), a bras­só­i­val és a nagy­sze­be­ni­vel – akar­ta meg­vé­de­ni a határmenti te­rü­le­te­ket. A dé­vai had­osz­tály a gyu­la­fe­hér­vá­ri erődrendszert tar­tot­ta meg­fi­gye­lés alatt és pró­bál­ta el­zár­ni az Érc­hegy­ség felől. Egyet­len tar­ta­lék­had­osz­tály (a ko­lozs­vá­ri) állt a ren­del­ke­zé­sé­re, de ez is csak kor­lá­to­zot­tan, mi­vel ere­jé­nek egy ré­szét le­kö­töt­ték az érc­hegy­sé­gi ro­mán népfelkelők. Ebből az kö­vet­ke­zett, ha az oro­szok át­tör­tek az ezek­nek a ha­tár­men­tén szét­szórt had­osz­tály­ok­nak a vo­na­lán, Er­dély bel­se­jé­ben már nem állt kellő erő a fel­tar­tóz­ta­tá­suk­ra.

Sze­ren­csé­re Lüders jú­li­us ele­jén kény­te­len-kel­let­len rá­döb­bent, hogy a Szé­kely­föld tel­jes pa­ci­fi­ká­lá­sa nél­kül Er­dély­ben nem tud biz­ton­sá­gos hát­or­szá­got hagy­ni ma­ga mö­gött az ere­de­ti ha­di­terv meg­va­ló­sí­tá­sa ese­tén. Már­pe­dig a ha­tár­vi­dék jel­le­ge mi­att gyor­san és ered­mé­nye­sen új­ra és új­ra moz­gó­sít­ha­tó Szé­kely­föl­det a csík­sze­re­dai had­osz­tály át­me­ne­ti szét­hul­lá­sa és a bras­sói had­osz­tály szét­zi­lá­lá­sa után se érez­het­te legyőzöttnek. Elsősorban azért, mert Bem meg­je­le­né­se azon­nal ütőképes se­reg­gé tud­ta össze­ko­vá­csol­ni a tá­vol­lét­ében szét­hul­lott had­osz­tá­lyo­kat, had­osz­tály­ré­sze­ket.

En­nek le­he­tünk ta­núi jú­ni­us 25-én Désen, ahol a szo­ro­sok térségéből meg­fu­ta­mo­dott besz­ter­cei had­osz­tályt ve­zet­te vissza Besz­ter­cé­re, amellyel két nap múl­va már ke­mény har­cot ví­vott Jádnál. No­ha ve­re­sé­get szen­ve­dett, Grotenhjelm is vissza­vo­nult a Bor­gói- és a Radnai-szoros tér­sé­gé­be. Bem csak jú­li­us 10-én hagy­ta el Besz­ter­cét, s tet­te át te­vé­keny­sé­gé­nek ál­lan­dó­an moz­gó szék­hely­ét a fo­lya­ma­to­san ve­szé­lyez­te­tett Szé­kely­föld­re. Itt, Sep­si­szent­györgy­nél arat­ta nyá­ri had­já­ra­tá­nak első győzelmét jú­li­us 20-án és 21-én, amely­nek ered­mé­nye­ként Clam-Gallas tá­bor­nok had­test­ét ki­szo­rí­tot­ta Háromszékről. Ar­ra azon­ban nem volt kellő ere­je, hogy Bras­sót vissza­ve­gye, ezért az­zal kel­tett nem kis za­vart az orosz had­ve­ze­tés­ben, hogy az Ojtozi-szoroson át be­tört Mold­vá­ba. E had­mű­ve­let­hez 2300 em­ber állt ren­del­ke­zé­sé­re, köz­tük hat ágyú és nem egész két hu­szár­szá­zad. Egyik cél­ja az volt, hogy a mold­va­i­a­kat fel­lá­zít­sa az orosz meg­szál­lók el­len. Eh­hez több időre és na­gyobb győzelmek ara­tá­sá­ra lett vol­na szük­ség. A jú­li­us 23-án Sósmezőnél és Gorzafalvánál ara­tott má­so­dik pá­ros győzelem iga­zán lé­lek­ta­ni­lag a jelentős: az oro­szok első döb­be­ne­tük­ben Bákóig vo­nul­tak vissza. Ugyan­itt von­ták össze jú­li­us 31-re a Mold­vá­ban szét­szórt orosz csa­pa­to­kat, hogy Be­met vissza­űz­zék Er­dély­be. Ő azon­ban ek­kor már Se­ges­vár kö­ze­lé­ben az V. orosz had­test de­rék­ha­dá­val ví­vott ütközetet…

Bem­nek mold­vai be­tö­ré­sé­nek hí­ré­re ugyan­is Lü­ders, aki már in­du­ló­ban volt Ma­gya­ror­szág­ra, visz­sza­­for­dult, hogy a Szé­kely­föl­dön szá­mol­jon le Bem­mel. Se­ges­vár­nál va­ló­ban több mint há­rom­szo­ros erőfölényben volt a nem egé­szen 3000 em­bert szám­lá­ló er­dé­lyi fővezérrel szem­ben. A hősi küz­del­met Petőfi ha­lá­la tet­te jel­ké­pes­sé és is­mert­té. Bem az itt ren­del­ke­zé­sé­re ál­ló erő két­har­ma­dát el­ve­szí­tet­te: 1300 hon­véd se­be­sült meg, esett el, s mint­egy 500 lett fo­goly. Bem a rá jel­lem­zi el­szánt­ság­gal és a Ko­lozs­vár­ról beérkező had­osz­tállyal és más csa­pat­tö­re­dé­kek­kel ki­egé­szí­tett se­reg­gel két nap múl­va meg­in­dult Marosvásárhelyről a sza­bad­ság­harc utol­só nagy győzelmének szín­he­lye, Nagy­sze­ben fe­lé. A kö­zel hat­van ki­lo­mé­ter előny tu­da­tá­ban ar­ra szá­mí­tott, hogy a nyo­má­ban lo­ho­ló Lüders csak au­gusz­tus 7-én je­le­nik meg Nagy­sze­ben alatt, ame­lyet jú­li­us 19-től Hasford orosz tá­bor­nok tar­tott meg­száll­va a ma­ga 5000 fős had­osz­tá­lyá­val. Au­gusz­tus 5-én es­te már Bem a vá­ros gaz­dá­ja. A vert orosz se­reg a Vöröstoronyi szo­ros fe­lé hú­zó­dott vissza. Bem ar­ra szá­mí­tott, hogy más­nap­ra meg­ér­ke­zik Stein Mik­sa ez­re­des fu­tár út­ján oda­ren­delt dé­vai had­osz­tá­lya. He­lyet­te Lüders je­lent meg a vá­ros alatt. Az au­gusz­tus 6-i nagy­sze­be­ni (más né­ven: nagy­csű­ri) üt­kö­zet­ben a Bem pa­ran­csa alatt har­co­ló er­dé­lyi had­se­reg meg­sem­mi­sült. Ele­get te­he­tett Kos­suth ké­ré­sé­nek: meg­in­dult a Bán­ság­ba, hogy át­ve­gye a ma­gyar csa­pa­tok fö­löt­ti főparancsnokságot.

Bem mint vér­be­li tü­zér­tiszt, ki­vá­ló ma­te­ma­ti­kus volt. Az üt­kö­ze­tek ter­ve­zé­se­kor szá­mí­tott a különböző csa­pa­tok, fegy­ver­ne­mek óra­mű-pon­tos­sá­gú együtt­mű­kö­dé­sé­re. Kü­lö­nö­sen, ha az el­len­ség ugyan­­olyan erősnek mu­tat­ko­zott vagy – ami a nyá­ri had­já­rat so­rán gya­ko­ri­nak mond­ha­tó – túlerőben volt. En­nek fel­tét­elei 1849 de­re­kán nem vol­tak adot­tak. A nyá­ri had­já­rat­ban harc­ba kül­dött er­dé­lyi hon­véd­csa­pa­tok csak­nem a fe­le alig ki­kép­zett újon­cok­ból állt. Ez kü­lö­nö­sen a lo­vas­ság ese­té­ben érez­tet­te ha­tá­sát. Ma­gyar­or­szá­gi se­gély­csa­pat­ok­ra nem le­he­tett szá­mí­ta­ni, mint de­cem­ber­ben vagy ja­nu­ár­ban és feb­ru­ár­ban. Rá­adá­sul az er­dé­lyi had­se­reg­nek a Gá­bor Áron ál­tal ön­tött ágyúi nem bír­ták a he­ves tü­ze­lést, megrepedtek…

A kor­társ orosz had­tör­té­né­szek, szem­ta­núk, mint Ivan Oreusz vagy Artur Adamovics Nyepokojcsickij (Lüders ve­zér­ka­ri főnöke) is ki­eme­lik, hogy Bem sze­mé­lyes je­len­lé­te erőkiegyenlítő tényezőként min­dig érzékelhető volt az üt­kö­ze­tek so­rán. A hazatérő orosz tisz­tek is két hon­véd­tá­bor­nok­ról be­szél­tek elismerően: Görgei Ar­túr­ról és Bem Józsefről.

Nyi­tott kér­dés, hogy egy öt­ven­ezer fős had­se­reg élén Bem ho­gyan áll­ta vol­na meg a he­lyét. A moz­gó har­cok nagy­mes­te­re, ki­vá­ló par­ti­zán­pa­rancs­nok volt-e vagy tö­meg­had­se­reg ered­mé­nyes ve­ze­té­sé­re ké­pes nagy had­ve­zér? Na­pó­le­o­ni mé­re­tű had­se­reg egyet­len al­ka­lom­mal állt a ren­del­ke­zé­sé­re: Te­mes­vár­nál. Bem itt ját­szott sze­re­pét a fen­tebb em­lí­tett szem­pont­ból nem le­het ér­té­kel­ni. A ka­taszt­ro­fá­lis au­gusz­tus 9-i ve­re­ség oka ugyan­is az volt, hogy hon­fi­tár­sa, Henryk Dembinski al­tá­bor­nagy a tü­zér­ség lőszertartalékát még a csa­ta előtt út­nak in­dí­tot­ta Lugos fe­lé, s erről hon­fi­tár­sát el­mulasztotta tá­jé­koz­tat­ni. A ma­gyar üte­gek a csa­ta győztes sza­ka­szá­ban hall­gat­tak el egy­más után…

Az a tevékenység, amelyet Bem a temesvári csata utáni kilenc napban kifejtett, pontosan jellemzi a lengyel tábornok egész életét, vérmérsékletét, céltudatosságát. Nem ismerte a reménytelenséget, a reménytelen helyzetet. Nagy romantikusként úgy érezte, amíg egyén, közösség, nemzet belülről föl nem adja, mindig marad egy szilárd pont, ahol az ember a lábát megvetve cselekedhet, megindulhat… a győzelem felé. Ennek jegyében akarta rábírni Kossuthot, hogy a kormányzói hatalmat vegye vissza, Görgeit, hogy ne tegye le a fegyvert: Erdélybe vonulva folytassa a harcot… Ezért bíztatta augusztus 16-án ismét Déva felé masírozó katonáit, hogy az oro­szok által birtokolt Piski-hidat ismét vissza lehet venni…, s Erdélyt fel lehet szabadítani, mint ez néhány hónappal azelőtt koratavasszal történt.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
BEM APÓ NYOMÁBAN rovat összes cikke

© Művelődés 2008