magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Laskay Adrienne: A műtánc kialakulása az erdélyi színpadokon - 1 rész


 

A szín­pa­di tánc ere­de­tét Er­dély­ben ép­pen úgy, mint a szín­ját­szás­ét, az is­ko­la­drá­mák előadásaiban kell ke­res­nünk, mint ezek ter­mé­sze­tes tar­to­zé­ka­it. A 17., de főleg a 18. szá­zad­ban ta­lá­lunk ilyen előadásokat elsősorban a pro­tes­táns is­ko­lák­ban. A tán­cot, ha ben­ne „al­jas vi­se­let és tag­lej­té­sek” ta­lál­tat­nak, el­tilt­ja az egy­ház. Nem el­len­zi vi­szont a „tisz­tes­sé­ges és nem ar­cát­lan já­té­kot s a sze­mér­mes tán­cot (...) amely­ben nin­cse­nek ar­cát­lan és túl­sá­gos sza­ba­dos moz­gá­sok és lej­té­sek”. Az első ilyen tánc­be­tétes is­ko­la­drá­mák a szász vá­ro­sok­ban je­len­tek meg, Bras­só­ban, a Lu­ther­-ta­nít­vány, Johannes Honterus ve­zet­te is­ko­lá­ban, va­la­mint Nagy­sze­ben és Besz­ter­ce pro­tes­táns is­ko­lá­i­ban. Ezekből a vá­ro­sok­ból ke­rül­tek át Er­dély je­zsu­i­ta is­ko­lá­i­ba, így Ko­lozs­vár­ra is. A je­zsu­i­ta is­ko­la­drá­mák fel­vo­ná­sa­it praeludium előzte meg, me­lyek­ben fel­vá­zol­ták az előadandó mű tar­tal­mát. Ezek tu­laj­don­kép­pen al­le­go­ri­kus bevezetők vol­tak ze­­né­vel és tánc­cal. A gyu­la­fe­hér­vá­ri Bat­thyá­ny­- könyv­tár­ban több is­ko­la­drá­ma szö­ve­ge és tar­tal­ma ma­radt fenn, ezek utal­nak a tánc je­len­lé­té­re is. A ko­lozs­vá­ri je­zsu­i­ta is­ko­lá­ban 1621. au­gusz­tus 28-án elő­adott Az er­dé­lyi gé­ni­usz la­ko­dal­ma az arany idővel cí­mű drá­má­ban két tánc is sze­re­pel, a „bá­nyá­szok tán­ca” és a „sze­ren­cse tán­ca”.

Laskay Adrienne és Dáné Tibor KálmánMíg Er­dély­ben csu­pán a szín­ját­szás csi­rá­i­ról be­szél­he­tünk, Eu­ró­pá­ban ugyan­eb­ben az időben Mo­li­ère és Lully be­fo­lyá­sá­ra már a 17. szá­zad vé­gén meg­je­lent a ba­lett, mint mű­faj, olyan nagy nép­sze­rű­ség­nek ör­vend­ve, hogy egy-egy rep­re­zen­tá­ció al­kal­má­val a fran­cia ki­rá­lyi ház, vagy az oszt­rák ud­var tag­jai is fel­lép­tek.

A szín­pa­di tánc to­váb­bi sor­sa az operaelőadásokhoz kap­cso­ló­dik. A 18. szá­zad de­re­kán meg­je­len­nek Er­dély­ben is az ide­gen ván­dor­tár­su­la­tok. A csá­szá­ri ud­var ha­tá­sá­ra elsősorban Nagy­vá­ra­don je­len­nek meg az operaelőadások Patachich Ádám bí­bo­ros me­ce­na­tú­rá­já­val, de eb­ben a vá­ros­ban te­vé­keny­ke­dik Michael Haydn és Karl Ditters von Dittersdorf is. 1761 már­ci­u­sá­ban Nagy­sze­ben­ben ját­szik egy né­met tár­su­lat, ame­lyik öt éven át min­den év ta­va­szán meg­je­le­nik a vá­ros­ban.  Pár év­vel később egy olasz tár­su­lat is ven­dég­sze­re­pel, ame­lyik szin­tén vissza-vissza­tér, far­sang ide­jén pe­dig ál­ar­cos tánc­mu­lat­sá­go­kat is ren­dez. 1786-ban Diwalt Fe­renc vál­lal­ko­zó kér szín­ját­szó en­ge­délyt a vá­ro­si ta­nács­tól, amit az el­uta­sít. A Guberniumhoz írt kérvé­nyéből ar­ról ér­te­sü­lünk, hogy 16 ta­gú tár­su­la­tá­val a leg­újabb ope­rá­kat és ba­let­te­ket is elő tud­ja ad­ni. 1788. jú­ni­us 1-én az­tán Nagy­sze­ben­ben meg­nyí­lik az első ál­lan­dó szín­ház­épü­let a né­met tár­su­lat szá­má­ra, majd a Gu­ber­nium Ko­lozs­vár­ra köl­tö­zé­sé­vel itt is meg­ho­no­sod­nak a szín­há­zi- és operaelőadások. Diwalt tár­su­la­tát már is­me­rik a kin­cses vá­ros­ban is, amely­nek előadásai ki­egé­szí­tik a már jelentkező műkedvelő elő­adásokat. Az első tán­cos je­le­ne­tek még tánc­be­té­tek, de nem vá­rat so­ká­ig ma­gá­ra az első egész es­tét betöltő tánc­já­ték és ba­lett sem. Az első négyfelvonásos tánc­já­ték kísérőzenéjének szerzője Pacha Gás­pár, cí­me Au­ro­ra, vagy A po­kol csu­dá­ja, Schoden Julius szö­ve­gé­re, me­lyet 1804. ja­nu­ár 30-án mu­tat­tak be. Az első, Ko­lozs­vá­ron be­mu­ta­tott ba­lett cí­me A ten­ge­ren va­ló ta­va­szi sé­tá­lás, vagy Szél­vész Reinwart Kár­oly ze­né­jé­re, be­mu­ta­tá­sa Kótsi Pat­kó Já­nos igaz­ga­tá­sa alatt Seltzer Já­nos kar­mes­ter ne­vé­hez fűződik, még ugyan­­eb­ben az év­ben. A szín­lap sze­rint „ánglus ba­lett egy fel­vo­nás­ban, egé­szen új de­ko­rá­ci­ók­kal és kön­tö­sök­kel”. Reinwart Kár­oly zeneszerző ugyan­ak­kor a tár­su­lat ba­lett­mes­te­re is, aki min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint oszt­rák földről ke­rült Er­dély­be. A má­so­dik, Ko­lozs­vá­rott szín­re ke­rült ba­lett cí­me A chinai ün­nep­lés, vagy Ugyan az egy nap két menyegző , mely­nek szin­tén Reinwart a zeneszerzője és a ko­re­og­rá­fu­sa is. A szín­lap sze­rint: „Nagy ba­lett há­rom fel­vo­nás­ban, a kön­tö­sök és decoratio újak”. A ze­nei anyag rész­ben Reinwart ere­de­ti szer­ze­mé­nyei, rész­ben ösz­sze­ál­lí­tá­sok. Rész­le­te­ket saj­nos nem is­me­rünk ezekből a művekből. Az előadást a tár­su­lat el­vit­te Ma­ros­vá­sár­hely­re, ahol a kö­zön­ség szin­tén meg­sze­ret­te a mű­fajt. Reinwart a ko­lozs­vá­ri tár­su­lat­tal há­rom ba­let­tet is szín­re vitt a Ma­ros-par­ti vá­ros­ban, 1805-ben: Ma­já­lis fa­lun, A háladatosság ju­tal­ma és egy is­me­ret­len szerző há­rom fel­vo­ná­sos né­ma­já­té­kát A bo­szor­ká­nyok tán­ca a Gel­lért­he­gyen, vagy Pirot, a ne­vet­sé­ges kuk­ta cí­men.

A si­ker­so­ro­zat­nak hir­te­len lett vé­ge, ugyan­is 1806-ban Reinwart Kár­oly ba­lett­mes­ter­nek és az egész ba­lett­kar­nak fel­mon­da­nak, az­az nem újít­ják meg szerződésüket. En­nek oka­it nem tud­juk. A tár­su­lat pró­bál­ko­zott ugyan önerőből, mely­nek ered­mé­nye Hopp Gyu­la Egy ci­gány, vagy az ör­dög nagy­any­ja cí­mű „jellembalett” lett, de az előadás bot­rány­ba ful­ladt, a ko­ra­be­li arisz­tok­rá­cia meg­bot­rán­ko­zott a ba­lett té­má­ján, er­kölcs­te­len­nek ítél­te, ami­nek kö­vet­kez­té­ben a ko­re­og­rá­fust 24 órá­ra le­csuk­ták, majd a tánc­kart is ki­til­tot­ták a vá­ros­ból.

Reinwart ba­lett­mes­tert 1810-ben új­ra szerződtették a Schikaneder ta­nít­vány Wándza igaz­ga­tá­sa alatt. Az ő ko­re­og­rá­fi­á­já­val és ze­nei össze­ál­lí­tá­sá­ban vit­ték szín­re  Mol­ná­rok és  szénégetők, va­la­mint a Sá­to­ro­zó ko­zá­kok vagy A ma­ga vető sze­ren­csét­len if­jú cí­mű egy­fel­vo­ná­sos ba­let­te­ket. Ebből az időből (1812) meg­em­lít­jük még a Szebeni erdő cí­mű ér­zé­keny já­té­kot Weisenthurm Jan­ka szö­ve­gé­vel, Palatkai ko­re­og­rá­fi­á­já­val. Az 1821-es fal­ra­gasz sze­rint „A já­ték­hoz illő hát­sze­gi tánc­cal és oláh ének­kel éke­sít­ve”. Mi­vel azon­ban a ba­let­tek szín­re­vi­te­le költ­sé­ges volt, emel­lett a kö­zön­ség érdeklődése is meg­csap­pant a mű­faj iránt, ezért az­tán egy időre el­ma­rad­tak a be­mu­ta­tók egé­szen a kőszínház fel­ava­tá­sá­ig. A kőszínház meg­nyi­tá­sa után át­szer­ve­zik a tár­su­la­tot. Az ope­ra­rész­leg élé­re Ruzitska Jó­zsef zeneszerző-karmester ke­rül. Mun­kás­sá­ga az ope­ra­tár­su­lat fejlődését je­len­tet­te. Tá­voz­tá­val azon­ban a kö­zön­ség kez­dett el­for­dul­ni a ze­nés mű­faj­tól, ezért ezt el­len­sú­lyo­zan­dó Nagy Lá­z­ár igaz­ga­tó új éne­ke­se­ket szerződtetett, és be­mu­ta­tott egy ba­let­tet is, egy egy­fel­vo­ná­sos tánc­já­té­kot Zefir és Ámor cí­men Raynal ze­né­jé­vel.

A balettelőadások hosszabb-rö­vi­debb időközökben kö­vet­ték egy­mást. Két előadás köz­ti időben a tánc­kar egyéb fel­ada­to­kat is el­lá­tott, pél­dá­ul egy-egy előadás szü­ne­té­ben tánc­cal szó­ra­koz­tat­ta a kö­zön­sé­get. Ilyen al­ka­lom adó­dott 1829 jú­ni­u­sá­ban, mi­kor a Zomb Jó­zsef ír­ta Má­tyás de­ák, vagy a Lovass de­pu­tá­ció cí­mű „nem­ze­ti új éne­kes já­ték” szü­ne­té­ben, amint azt az igaz­ga­tó­ság a pla­ká­to­kon is köz­li: „Já­ték után el­tán­col­ta­tik azon nyol­cas nem­ze­ti tánc, mely Po­sony­ban a ko­ro­ná­zás al­kal­ma­tos­sá­gá­val a Fel­sé­ges Ud­var ke­gyel­mes pa­ran­cso­lat­já­ból két íz­ben egy­más után előadatott az egész Fel­sé­ges Ud­var je­len­lét­é­ben, s hol mi főbb tán­co­sok­nak sze­ren­csé­je volt kö­zü­lünk hármoknak je­len len­ni, akik ugyan­itt is je­len lesz­nek. A tánc alatt a hely­be­li esméretes első Ban­da fog mu­zsi­kál­ni”.

Bár eb­ben a pe­ri­ó­dus­ban ki­mon­dott ba­lett előa­dások nem jöt­tek lét­re, még­is igen fon­tos lé­pés tör­tént. Az 1844-45-ös évad­ban a tár­su­lat ak­ko­ri igaz­ga­tó­ja, Ha­vi Mi­hály an­nak ér­de­ké­ben, hogy az opera­e­lő­a­dásokban szereplő ba­lett-be­té­tek a megfelelő szín­vo­na­lat kép­vi­sel­jék, nagy súlyt he­lye­zett ar­ra, hogy a szín­ház ke­re­té­ben tán­co­so­kat ké­pez­zen. Ezért szín­há­zi ba­lett­is­ko­lát in­dít, ame­lyet fal­ra­gasz­okon hir­det a következő szö­veg­gel: „Tisz­te­let­tel szó­lít­tat­nak fel azon t. c. szü­lék, akik gyer­me­ke­i­ket a tánc­mű­vé­szet­ben ala­po­san ta­nít­tat­ni kí­ván­ják, sziveskedjenek eb­be­li kí­ván­sá­gu­kat a szín­igaz­ga­tó­ság­nál be­je­len­te­ni, mint­­hogy ez a gyer­me­ke­ket sa­ját kölcségén tar­tott ba­lett­mes­ter ál­tal fog­ja ta­nít­tat­ni, azon ki­kö­tés mel­lett, hogy a gyermekbalétekben azok részt ve­gye­nek, mely­­re szí­ni öl­tö­ze­te­ket a szí­ni ru­ha­tár­ból kapandnak a pes­ti nem­ze­ti szín­ház­nál di­va­to­zó szo­kás sze­rint”. A ba­lett­is­ko­la 1844. no­vem­ber 26-án meg is kezd­te mű­kö­dé­sét, mely­nek első ered­mé­nye az Arlequin cí­mű tánc­já­ték be­mu­ta­tá­sa lett.

Ez­után hosszú ide­ig nem hal­la­ni balettelőadásokról, egé­szen a szá­zad má­so­dik fe­lé­ig. Ek­kor új­ra­ala­kul a tánc­kar, az 1851-52-es évad­ban meg­pró­bál­ják fel­újí­ta­ni a Sá­to­ro­zó ko­zá­ko­kat, de ke­vés si­ker­rel. A ba­lett rész­leg élén Tóth So­ma ko­re­og­rá­fus állt, aki több tánc­já­té­kot is ko­re­og­ra­fált, de ezek­nek zene­szer­zőit nem is­mer­jük. Ezek a következők: Mol­ná­rok, vagy Égi ta­lál­ko­zás a lét­rán, Lu­ci­fer, a zöld ör­dög és ha­szon­bérlő, Víz­zel ku­ru­zsolt vőlegény.

A következő évad­ban a szín­ház igaz­ga­tói Ka­cz­vinsz­ky Já­nos és Ha­vi Mi­hály. Eh­hez az évad­hoz balettbemutató is fűződik, A név­te­len cí­mű egy­fel­vo­ná­sos (1852), Thury Já­nos ko­re­og­rá­fi­á­já­val. Az egy­fel­vo­ná­sos ba­let­te­ket min­dig szin­tén egy­fel­vo­ná­sos pró­zai mű előzte meg. En­nek a pe­ri­ó­dus­nak két ne­ves kar­mes­te­re Gócs Ede és Káldy Gyu­la.

A szín­ház ope­ra­rész­le­ge és ben­ne a ba­lett a for­ra­da­lom le­ve­ré­se utá­ni évek­ben nem ka­pott sze­re­pet egé­szen a 60-as, 70-es éve­kig. Ha­vi Mi­hály tár­su­la­ta szín­vo­na­las előadásokat tar­tott. A ba­lett tár élén Ka­czér Fe­renc ba­lett­mes­ter állt, a ne­ve­sebb szó­ló­tán­co­sok Kuhner Ir­ma, Mayer Luj­za és Kaczér Gusz­táv. A ba­lett­kar­ban 14 tán­cos nö­ven­dék dol­go­zott. Az ope­rák­hoz és ba­let­tek­hez a ka­to­na­ze­ne­kar mel­lett fi­ze­tett pol­gá­ri mu­zsi­ku­so­kat is al­kal­maz­tak.

Az 1858-59-es évad­ban a megerősödött ba­lett rész­leg két egy­fel­vo­ná­sos­sal je­lent­ke­zett. Az Egy tán­cos ka­land­ja és Alidor, a he­gyi szel­lem ara­tott nagy si­kert, mindkettő Kaczér Fe­renc ko­re­og­rá­fi­á­já­val. A következő évad­ban két jelentős mű­vész-sze­mé­lyi­ség szerződik a ba­lett rész­leg­hez, Montella La­jos és Arany­vá­ri Emília. Az ope­rai be­tét­szá­mok mel­lett mű­sor­ra ke­rül­nek egész es­tét betöltő tánc­já­ték­ok is, mint a két Pugni mű, az Esmeralda, vagy a Festész álom­ké­pe, Sze­rel­mes ör­dög, Dopp­ler Ferenctől az Újonc, há­rom fel­vo­ná­sos tánc­já­ték. A kö­zön­ség igé­nyel­te és tá­mo­gat­ta eze­ket az előadásokat.

Meg kell em­lí­te­nünk Ha­vi Mi­hály 1860-as bu­ka­res­ti tur­né­ját, amely­nek ér­de­ké­ben a tár­su­la­tot ki­vá­ló éne­ke­sek­kel, ze­né­szek­kel és tán­co­sok­kal egé­szí­tet­ték ki. Primabalerina a már em­lí­tett ki­vá­ló pes­ti táncosnő, Arany­vá­ri Emília. Mel­let­te a tánc­kar 32 tag­ból állt össze, köz­tük je­les mű­vé­szek­kel, mint Mayer Luj­za, Far­kas Má­ria, Montella La­jos, Gerecs Já­nos és Ferdinand Ig­nác. Az előadásokról rend­sze­re­sen be­szá­molt a Bu­ka­res­ti Ma­gyar Köz­löny és a Ko­lozs­vá­ri Szín­há­zi Köz­löny is. Nagy si­kert ara­tott Er­kel Hu­nya­di Lász­ló­ja, amely előadásból a kri­ti­ka kü­lön ki­emel­te Arany­vá­ri Emília és Montella La­jos tel­je­sít­mé­nyét. Az előadásokon Cuza fe­je­de­lem is meg­je­lent nagy­ra ér­té­kel­ve a tár­su­lat szín­vo­na­lát. A ven­dég­já­ték re­per­to­ár­ján szereplő ba­let­tek az Esmeralda és A festő álom­ké­pe.  A mű­vé­szi és er­köl­csi si­ker el­le­né­re a tur­né vé­ge bot­rány­ba tor­kol­lott, mi­vel Ha­vi Mi­hály anya­gi­lag össze­om­lott, tár­su­la­tát csak a ro­mán mű­vé­szek össze­fo­gá­sá­nak köszönhetően tud­ta ha­zahoz­ni. El is tá­vo­zott a tár­su­lat éléről, he­lyét Fol­li­nus Já­nos vet­te át. A kö­zön­ség is el­for­dult a balettől, elsősorban a nép­szín­mű­ve­ket és az ope­ret­te­ket lá­to­gat­ta és ked­vel­te. En­nek el­le­né­re az a ke­vés elő­a­dás, ami lét­re­jött, igen jelentős volt, mint a Adam Giselle-je és Pugni Markotányosnő és pos­ta­ko­csis-a. A tánc­együt­tes jó volt, re­per­to­ár­ját tar­ta­ni tud­ta. A tán­co­sok kö­zül a saj­tó ki­emel­te Lamer Ka­ta­lint, Neu­mül­ler kis­asszonyt, Al­ber­ti Alfré­dot, Pa­ta­ki Ró­zát, Láng Ma­rit, Ha­vi Jan­kát, Turcsányi Il­kát, Ba­ra­nya­i­nét, Carron Alfré­dot és Ferdinand Ig­ná­cot.

Az évek tel­té­vel a ko­lozs­vá­ri együt­tes mű­so­rán csak el­vét­ve ta­lá­lunk egy-egy ba­let­tet, tánc­já­té­kot; az ope­rett tér­hó­dí­tá­sa nyo­mán a mű­faj irán­ti érdeklő­dés mi­ni­má­lis­ra csök­kent, a ba­lett szin­te 70 éven át hi­ány­zott a ma­gyar tár­su­lat műsorrendjéből.

Az első vi­lág­há­bo­rút követő békeszerződés után a ko­lozs­vá­ri ma­gyar kö­zös­ség el­ve­szí­tet­te ope­ra- és ba­lett tár­su­la­tát. 1919. ok­tó­ber 1-vel kezdődően a Ko­lozs­vá­ri Nem­ze­ti Szín­ház épü­le­tét és tel­jes fel­sze­re­lé­sét a ro­mán kor­mány­zó­ta­nács ren­del­ke­zé­sé­re kel­lett bo­csá­ta­ni. A Janovics Jenő igaz­gat­ta tár­su­lat a Sé­ta­té­ri Szín­kör épü­le­té­ben kény­te­len to­vább mű­köd­ni. Az első évad­ban a tár­su­lat még 62 ope­ra és 158 ope­rett előadást tar­tott, de a 20-as évek gaz­da­sá­gi vál­sá­ga rá­nyom­ta bé­lye­gét a ze­nés re­per­to­ár­ra is, így a tár­su­lat zö­mé­ben ope­ret­tet ját­szott. Az ope­ra- és balettkedvelő kö­zön­ség ez­után az 1921-ben meg­ala­kult Ko­lozs­vá­ri Ro­mán Ope­ra tár­su­la­tá­nak elő­a­dá­sait lá­to­gat­ja.

Ko­lozs­vár, mint Er­dély szel­le­mi fővárosa jelentős köz­pont­ja lett a tánc­mű­vé­szet­nek is. Vál­toz­tak a szín­ját­szás­sal szem­be­ni igé­nyek is. Rész­ben a nagy­szá­mú ma­gyar kö­zön­ség­nek köszönhetően a ba­lett előadások iránt élénk érdeklődés mu­tat­ko­zott. Ki kell emel­nünk Da­cia Fulda és Li­ge­ti Jó­zsef ne­vét, akik meg­szer­vez­ték és ve­zet­ték a ro­mán ope­ra ba­lett-együt­te­sét, és akik­nek mű­kö­dé­se biz­to­sí­tot­ta az el­vá­rá­sok­nak megfelelő szín­vo­na­lat és a kö­zön­ség ra­gasz­ko­dá­sát is. Később bővült a mű­vé­sze­ti veze­tőség Elena Penescu Liciu és a len­gyel szár­ma­zá­sú Roman Morawszky ba­lett­mes­te­rek­kel. A nagy­ope­rai be­tét­szá­mok mel­lett (Ai­da, Traviata, Tru­ba­dúr, Fa­ust, Lakmé stb.) a leg­nép­sze­rűbb ba­lett előadások vol­tak a Ba­ba­tün­dér (Bayer), Coppelia (Dèlibes), Se­he­re­zádé (Rimsz­kij-Kor­sza­kov) és a Franz Schu­bert ze­né­jé­re ko­re­og­ra­fált négy fel­vo­ná­sos A sze­re­lem négy év­sza­ka. En­nek a kor­szak­nak ki­vá­ló táncművésznője Irinel Liciu (ere­de­ti ne­vén Lia Silvia Popa, aki ké­sőbb Bu­ka­rest­be tá­vo­zott), és a 30-as évek­ben a Poz­nan­ból Bu­ka­rest­be meg­hí­vott, majd Ko­lozs­vá­ron letelepedő Roman Morawszky.

Az 1940. au­gusz­tu­si im­pé­ri­um­vál­tás is­mét vál­to­zást ho­zott a ma­gyar tár­su­lat éle­té­ben, ame­lyik visz­sza­köl­tö­zött a Hu­nya­di-té­ri épü­let­be és Nem­ze­ti Szín­ház stá­tust nyert, a Ro­mán Ope­ra pe­dig Te­mes­vár­ra tet­te át szék­hely­ét. 1941-ben Ke­mény Já­nos lett a ma­gyar tár­su­lat főigazgatója, Vaszy Vik­tor pe­dig az ope­ra­tár­su­lat ze­ne­igaz­ga­tó­ja és vezető kar­mes­te­re. Vaszy Vik­tor ko­moly tár­su­la­tot szer­ve­zett, ame­lyik ké­pes volt az eu­ró­pai és a ma­gyar ze­nei ér­té­ke­ket szín­re vin­ni. A ba­lett­kar vezetője Roman Mo­rawszky ba­lett­mes­ter lett, a je­les szó­lis­ták pe­dig Ke­resz­tes Ka­tó, Lotte Lehmann, Rimóczy Vi­o­la, Tóth Jo­lán, Cserminszky Kurt, Domby Im­re, Komáromy At­ti­la és Szaboray Zol­tán. E rö­vid pár év alatt ran­gos előadások szü­let­tek: szín­re ke­rült Mo­zart Ámor já­té­kai (Les petits riens), Dèlibes Coppelia, Rimsz­kij-Kor­sza­kov Seherezádé, Ko­dály Zol­tán Marosszéki tán­cok Dukony ko­re­og­rá­fi­á­já­val, Bar­tók A fá­ból fa­ra­gott ki­rály­fi, va­la­mint össze­ál­lí­tá­sok Grieg, Csaj­kovsz­kij, Elgár, Sarasate ze­né­jé­re. A II. vi­lág­há­bo­rú és vég­ki­me­ne­te­le azon­ban köz­be­szólt, így megismétlődött a szín­ház­épü­let-vál­tás. 1945 őszén a Ko­lozs­vá­ri Ro­mán Ope­ra tár­su­la­ta vissza­tért Te­mes­vár­ról. En­nek kö­vet­kez­té­ben a ma­gyar szín­ház tár­su­la­ta is­mét vissza­kény­sze­rült a Sé­ta­té­ri Szín­kör­be. Bár né­hány ze­nés szín­pa­di előadásra még sor ke­rült a ré­gi-új épü­let­ben, a balett-előadások az Ál­la­mi Ma­gyar Ope­­ra meg­ala­ku­lá­sá­ig szü­ne­tel­tek.

1948-ban meg­ala­kult a Ko­lozs­vá­ri Ál­la­mi Ma­gyar Ope­ra (az első évek­ben, mint Nép­ope­ra, adek­vát re­per­to­ár­ral). A balettelőadások új­ra­é­le­dé­se a Ma­gyar Ope­rá­ban ment vég­be. Olyan mű­vé­szek szerződtek az újon­nan ala­kult ope­rá­hoz, mint Larisa şorban, Im­re Má­ria, Domby Im­re, Szaboray Zol­tán, Iorga Sán­dor, Roman Morawszky, Kurt Cserminszky, Vasile Marcu, Pleth Len­ke, Winkler Éva és a sort foly­tat­ni le­het. Kez­det­ben a ba­lett­mes­te­ri teendőket Hor­váth Gé­za lát­ta el, majd őt kö­vet­te Nicolae Ia­co­bes­cu ba­lett­mes­ter és Taub Gab­ri­el­la ko­re­og­rá­fus. Fon­tos meg­je­gyez­ni, hogy a két ope­ra tár­su­la­ta kez­det­ben önál­ló re­per­to­ár­ral mű­kö­dött. Az első elő­a­dások egy­fel­vo­ná­so­sak vol­tak, leg­több­jük ko­re­og­rá­fi­á­ját úgy jegy­zik a szín­lap­ok, mint kol­lek­tív mun­kát. Ezek: Ko­dály Zol­tán Marosszéki he­gyek­ben, Enescu Ro­mán rap­szó­dia, Egy uk­rán fa­lu­ban Ljadov ze­né­jé­re és Hor­váth Gé­za szö­ve­gé­re, aki több egy­fel­vo­ná­sos szö­veg­író­ja is, de en­nek a ba­lett­nek ko­re­og­rá­fu­sa is, Mu­szorgsz­kij Egy éj a ko­pár he­gyen cí­mű szim­fo­ni­kus köl­te­mé­nyé­re ko­re­og­ra­fált Al­ko­nyat­tól haj­na­lig (N. Iacobescu ko­re­og­rá­fi­á­ja). Ezek a ba­let­tek egy­ben a Ma­gyar Ope­ra első előadásait is ké­pez­ték, ugyan­ak­kor tech­ni­kai szem­pont­ból előkészítették az első nagy­sza­bá­sú ba­lett előadást, Aszafjev Bah­csi­sze­rá­ji szökőkútját a ne­ves ko­re­og­rá­fus, Oleg Danovski mun­ká­ját, még 1949-ben.

Nagy­sza­bá­sú há­rom fel­vo­ná­sos ba­lett A vö­rös pi­pacs Glier ze­né­jé­re, Oleg Danovski ko­re­og­rá­fi­á­já­val, ame­lyet 1951-ben mu­ta­tott be a tár­su­lat. A főbb sze­re­pe­ket Larisa şorban, Hor­váth Gé­za, Iorga Sán­dor, Kurt Cserminszky, Szaboray Zol­tán, Petre Corpade tán­col­ták. Ez­után kö­vet­ke­zik a Seherezádé Petre Ma­nea ren­de­zé­sé­ben, majd 1954-ben az ope­ra egyik rep­re­zen­ta­tív előadása, a Keszkenő Kenessey Jenő ze­né­jé­re, amit a bu­da­pes­ti meg­hí­vot­tak, Ha­ran­go­zó Gyu­la és Hamala Irén ko­re­og­ra­fál­tak. A Keszkenőt új be­ta­nu­lás­ban még két­szer tűz­te mű­so­rá­ra az ope­ra fel­újí­tás­ként, 1973-ban és 1987-ben.

Időközben a mű­vé­szek egy ré­sze a megerősödő Ro­mán Ope­rá­hoz szerződött át, vagy Bu­ka­rest­be tá­vo­zott. 1957-ben is­mét há­rom fel­vo­ná­sos ba­let­tet mu­ta­tott be a tár­su­lat, Jarullin, a fi­a­ta­lon hősi ha­lált halt szov­jet zeneszerző ba­lett­jét, a Suralet Taub Gab­ri­el­la ren­de­zé­sé­ben, aki ek­kor még tag­ja a Ma­gyar Ope­rá­nak. Ugyan­eb­ben az év­ben vit­te szín­re a tár­su­lat Alfred Men­dels­sohn ba­lett­jét, a Călint, mely­nek rendező-koreográfusa a bu­ka­res­ti Til­de Urseanu. A né­pi té­má­jú ba­lett is­mét egy olyan emblematikus előadása az ope­rá­nak, ame­lyet több­ször is fel­újí­tot­tak az évek fo­lya­mán, így Szán­tó And­rás ko­re­og­rá­fi­á­já­val 1971-ben, majd ugyan­eb­ben a ren­de­zés­ben 1988-ban, új be­ta­nu­lás­ban.

Taub Gab­ri­el­la tá­voz­tá­val az ope­ra kép­zett ko­re­og­rá­fus nél­kül ma­radt, ezért a következő évek­ben sok ven­dég­ko­re­og­rá­fus for­dult meg az ope­rá­ban, ami a tár­su­lat előnyére vált. Az is ör­ven­de­tes volt, hogy há­rom je­les szó­ló­tán­cos, Szaboray Zol­tán, Szán­tó And­rás és Fo­dor Ti­bor si­ker­rel pró­bál­koz­tak a ko­re­og­rá­fu­si teendők el­lá­tá­sá­val is.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008