|
|||||||||
Laskay Adrienne:
A műtánc kialakulása az erdélyi színpadokon - 2 rész
1959 és az 1960-as évek igen termékenynek mondhatók. Egy-egy koreográfiával ismét jelen van Oleg Danovski, 1959-ben Mihail Jora Vásártéren (melyet 1983-ban felújítottak), a következő évben Zeno Vancea Prikulics című táncjátékokkal. Két másik román szerző balettje is színre került: Enescu I. Román Rapszódiájára komponált Táncban és M. Jora Szüret. Az első Octavian Stroia, a második Bodeuţ-Capsali Florica, Dumitrescu és Octavian Stroia koreográfiájával. Nem érdektelen megjegyezni, hogy a bukaresti koreográfusok igyekeztek előadásaikat Kolozsváron is megvalósítani, elsősorban a Magyar Opera művészeinek közreműködésével. Mint már láttuk, a vendégrendezők mellett egyre inkább szót kaptak az opera saját művészei, így koreografálta Szaboray Zoltán is Farkas Ferenc három felvonásos táncjátékát, a Furfangos diákokat 1960-ban, amely azonban sajnálatos módon hamar lekerült a repertoárról. Az 50-es évek vége, a 60-as évek a legtermékenyebbek a balett előadások tekintetében. 1960-ban még három cím került műsorra: Ravel Boleró, De Falla A háromszögletű kalap és a már említett Prikulics, mindhárom egyfelvonásos balett az immár Bukarestben alkotó Vasile Marcu koreográfiájában. Ezután egy nagyszabású közreműködésnek lehettünk tanúi. A két opera közös produkcióban vitte színre Szergej Prokofjev Rómeó és Júlia című balettjét 1961-ben Taub Gabriella rendező-koreográfusnak köszönhetően. Az előadáson mindkét opera balett szólistái és balettkara fellépett, a zenekart és a karmestert, valamint a díszleteket és az egyéb technikai feladatokat a Román Opera vállalta. Júlia szerepében Sipos Margit kimagasló teljesítményt ért el, a kritikus szerint: „Teljes értékű művészként jelent meg, aki technikáját maradéktalanul alárendeli a szerep emberi tartalmának”. Partnerei sem maradtak el tőle, Szaboray Zoltán, Fodor Tibor, Vas György, Imre Mária, Török Andor méltán vívták ki a szakma és a közönség elismerését. A Magyar Opera balettkarának harmadik legtöbbet játszott előadása Csajkovszkij Diótörője. Ezt először 1962-ben mutatta be a balett társulat Tilde Urseanu koreográfiájával. A mű további bemutatói: 1979-ben Fodor Tibor koreográfiájával, 1996-ban Valkay Ferenc rendezésében, valamint 2008-ban Vasile Solomon balettmester felújításában. Az 1964-es évhez három egyfelvonásos balett bemutatója fűződik. Egy est keretén belül került előadásra Paul Constantinescu Kárpáti lakodalom című műve, mely tulajdonképpen nem rendelkezik cselekménnyel, a mű a különböző tájegységeket képviselő táncok színpadi felvonultatása, melyhez Balogh Béla írt szövegkönyvet. A második mű Bartók Béla A fából faragott királyfija, amelyről a színpadra állítás pozitív ténye mellett azt írta a kritika, hogy az alkotók alig vettek át valamit a mű színpadi hagyományaiból. Kiemelték viszont a szereplők teljesítményt: Sipos Margit bájos királylányát, Vas György nagyszerűen megoldott királyfi alakítását, Nagy Erzsébet lepkeszerű könnyedségét. Mindkét balett rendező-koreográfusa a bukaresti ştefan Gheorghe. A fából faragott királyfit majd csak 2006-ban viszik újra színre a fiatal Jakab Melinda koreográfiájával. A harmadik balett két, Kolozsváron élő és alkotó művész munkája: Junger Ervin Találkozások című balettje Dehel Gábor librettójára. Ritka alkalom, hogy az opera hazai magyar szerző művét tűzze műsorra. A következő évben a balett társulat Bartókkal szembeni adósságát törlesztve, bemutatta A csodálatos mandarin című táncjátékot is – Stere Popescu bukaresti koreográfus közreműködésével. A nagy visszhangot kiváltó előadásból film is készült. A rendkívüli megvalósítás szereplői Lukács Mária az utcalány szerepében, aki mesterien dolgozta ki szerepét a balett-mozgás határait ostromolva; Fodor Tibor a Mandarin kitűnő, feszültséget hordozó alakítása igen jelentős karrierje szempontjából; a három gyilkos, Gavril Rusu, Borbáth András és Schlosser Vilmos – akik lendülettel, lélegzetelállító erővel oldották meg szerepüket, akárcsak a fiú szerepében Szabó József, valamint az öreg gavallért táncoló Albu Aurel. Mint már jeleztük, ez az évtized kiemelkedő volt az Állami Magyar Opera balettkarának életében. 1966-ban három egyfelvonásost valósít meg a galaci zenés színház koreográfusaként Trixy Checais – Igor Sztravinszkij Tűzmadár, Maurice Ravel Daphnis és Chloé valmint Gershwin Egy amerikai Párizsban megrendezésével. A szereposztásból megemlítjük az alábbi művészek nevét, akik rendkívüli sikerre vitték a produkciókat: Nagy Erzsébet, Lukács Mária, Schlosser Vilmos, Blaga Simion, Taub Éva, Sipos Margit, Fodor Tibor, Török Andor, Borbáth András, Aurel Albu, Gavril Rusu, Réthy Jenő, Szabó József és Szabó László. A kritika kiemelten kezelte az előadást: Nagy Erzsébet, mint Tűzmadár eleven, jól kidolgozott balett szerepével, lebegésével nyerte meg a közönség tetszését. Sipos Margit a Daphnéban, Borbáth András a Gershwin-balettben nyújtott feledhetetlen alakítást. László V. Ferenc muzikológus szerint „A három remekmű egy műsorban a modern nyugati balettművészet miniatűr antológiájának is tekinthető, melyben azonban (ez teszi a balettmester feladatát különösen érdekessé) főképp a művészet sokarcúsága jut kifejezésre”. 1968-ban még két egyfelvonásos balett következik: Claude Debussy zenéjére koreografált Noktürnök és Muszorgszkij–Ravel Egy kiállítás képei, mindkét mű Szántó András koreográfiájával. Ezután úgy tűnik, a balettelőadások bőségesen ömlő folyama megszakad egy időre, hosszú ideig csak régebbi előadások felújításáról beszélhetünk. Kivételt képez Hary Béla Sárga rózsa című balettje Oleg Danovski koreográfiájával, balettmester és folklór tanácsadó Szántó András. Az ősbemutató szereposztásában megtaláljuk Sipos Margit, Szálassy Nagy Erzsébet, Fodor Tibor, Vas György, Nicolae Chiriţescu, Daniela Irimieş, Szántó András és Szabó László nevét. A kritikusok üdvözölték az egész estét betöltő balettelőadást, amely hosszú évadok óta hiányzott a Magyar Opera műsorrendjéből, sajnos a balett társulatot csupán nagy időközönként állították technikai szempontból igényes feladatok elé. Ezért az előadások színvonala visszaesett, a balettkaron belül állandó migráció gyökeresedett meg. 1976 után sűrűsödtek a kötelező román művek a repertoárban, amelyeknek hellyel-közzel a tematikájuk is meghatározott volt. Ilyen értelemben említjük meg Sergiu Sarchizov Lendület című egyfelvonásosát és Radu Odeşteanu tematikus táncjátékát, a Kohókat, ez utóbbit 1985-ben felújították. Mindkét táncjáték koreográfusa Fodor Tibor. 1980-ban még egy Hary-balett ősbemutatójának tapsolhatott a közönség, a Hófehérke és a hét törpe három felvonásos, gyermekeknek szóló balettről van szó Fodor Tibor rendezésében és koreográfiájával, a Grimm-testvérek ismert meséjét Ariel-Nicky Ionescu dolgozta fel librettónak. A balettet 2002-ben újra színre vitte Mihail Mândruţiu balettmester. A rendszerváltásig a felújításokon kívül kevés új mű kerül bemutatásra: 1983-ban az Acteon Alfred Alessandrescu zenéjével és Egy faun délutánja Debussy azonos című szimfonikus költeményének zenéjére, mindkét előadás Vas György koreográfiájával. Nagyobb szabású az 1984-ben bemutatott három felvonásos Cornel Trăilescu-balett, A tavasz Valkay Ferenc, akkor még Temesváron működő koreográfus színre állításában. A balett szerelmi kettőse Nagy Erzsébet és Chiriţescu Nicolae, illetve Pusta Mircea előadásában szinte minden kötelező hangverseny-est műsorán szerepelt. Valkay a balett tárat olyan színvonalra emelte, amelynek következtében sikerült legyőzni a közönség averzióját a téma iránt. 1985-ben Vas György újra átdolgozza Enescu Román Rapszódiáját, ezzel bővítve a román művek listáját. Szintén román szerző műve, Laurenţiu Profetáé A koldus és királyfi egész estét betöltő balett előadás, melynek szövegkönyvét Mark Twain nyomán Ionel Hristea és Oleg Danovski írták, rendező-koreográfus Adrian Caracaş. A gyermekelőadás, mint annyi más jobb sorsra érdemes alkotás, hamar lekerült a műsorrendről. Az utolsó bemutató a rendszerváltás évében Hary Béla Egy új élet felé című tematikus balettje volt. Amit érdemes még kiemelni, a következő: a balett társulat Szántó András és Fodor Tibor nyugdíjba vonulása (1982) és Vas György 1985-ben bekövetkezett halála után vezető koreográfus nélkül maradt. 1989-ig a balettmesteri teendőket Sipos Margit, majd rövid ideig Szálassy Nagy Erzsébet látták el. Bemutatók koreografálására vendégeket hívott az intézmény. A felújításokat, szerep-behelyettesítéseket és az opera-, illetve operett előadások betétszámait a vezető művészek, valamint Réthy Jenő és Pintér Jenő példásan oldották meg. A művészi vezetés a kötelező román művek letudásakor legtöbbször a balett együttesre támaszkodott, a klasszikus balett így egyre inkább kiszorult a színpadról. Ilyen körülmények között igazán jól felkészült táncosok nem tartották érdemesnek a Magyar Operához szerződni. Ezen a helyzeten Valkay Ferenc temesvári balettművész-koreográfus megjelenése változtatott, először meghívott vendégként a Sámson és Delila balett-képében, majd 1990-től balettmesteri minőségben. Megfiatalította a balett tárat, és türelmes munkával technikailag felkészítette igényes művészi feladatok megoldására a művészeket, megismertette a társulattal a modern és a neoklasszikus balett elemeit. Az első évek rövid egyfelvonásosai: a budapesti koreográfus Hegyesi Aranka rendezte A magány stációi Orbán György zenéjére, az 1991-es Mozart fesztiválon részt vevő Les petits riens (Ámor játékai) Valkay Ferenc koreográfiájával. A következő évben a szintén Valkay rendezte Andante-Allegro, 1993-ban Áment István meghívott koreográfus alkotta három táncjáték, a Pókok Bartók Béla zenéjére, Olasz Capriccio Csajkovszkij zenéjére és In Memoriam John Fitzgerald Kennedy Samuel Barber zenéjére. 1994-ben ismét három táncjáték került bemutatóra: Klasszikus szimfónia Prokofjev hasonló című zeneművére, Igor Sztravinszkij A katona története és Kodály Zoltán Galántai táncok, szintén az Amerikából idelátogató Áment István koreográfiájával. Ugyanebben az évben még színre került Valkay Ferenc koreográfiájával Érted van a Bolero, később Valahol, valamikor címen Jean Michel Jarre zenéjével, majd 1995-ben A tánc ünnepe, Valkay Ferenc összeállításában különböző balett művekből. Mindezek az előadások bemutatásra kerültek turnékon is. Az 1995-ös Bartók-napok alkalmából a társulat ismét bemutatta a Csodálatos mandarint Valkay koreográfiájával, aki meggyőzött arról, hogy a darab előírásos formáját megtartva, teljesen új, modernebb formát lehet adni a táncjátéknak. A Mandarint ezután ismét egy újabb koreográfiával, a Jakab Melindáéval 2007-ben tűzte műsorra a társulat. Rövid idő után ismét színre került a két Kodály táncjáték is, a Galántai táncok és Marosszéki táncok, ezúttal Valkay rendezésében. A társulat felújítja a Diótörőt, majd színre viszi Prokofjev Hamupipőkéjét Áment István rendezésében; felhasználva Taub Gabriella 1969-es Román Operai bemutatójának koreográfiáját. 1998-ban Minkus Don Quijotéja kápráztatta el a közönséget, koreográfus Valkay Ferenc. E nagyszabású előadás után a művész még egy érdekes és nagy közönségsikert elért előadást koreografál, amelynek címe El Amor. Két részben állít emléket a tangónak, amelynek zenei anyagát a Gipsy Kings repertoárjából válogatta. A Valkay vezette években a társulat több külföldi vendégszereplésen is részt vett. 2001-ben Valkay Ferenc távozott az intézményből. Teendőit Mihail Mândruţiu vette át, aki 2002-ben felújította a Hófehérkét, bemutatta Adam Giselle-jét, Dèlibes Coppeliáját és a Diótörőt, ez utóbbit 2006-ban. Sajnálatos módon azonban összetűzésbe került a balett tárral és távozott a Magyar Operából. Helyét Vasile Solomon balettmester vette át, ismét keményen megdolgoztatva a balett társulatot. Jelen pillanatban éppen a Tánc Világnapjára készít összeállítást. Még egy érdekes előadásra kell még felhívnom a figyelmet: a Micimackó című mesebalettről van szó Luis de los Cobos Almarez zenéjére Timofte Daniela koreográfiájával, ami egy érdekes absztrakt-szürrealista stúdió előadást eredményezett 2005-ben, de ami szintén – számomra érthetetlen módon csupán kevés számú előadást ért meg. Két nevet kell még feltétlenül megemlítenünk. Az egyik Jakab Melindáé, aki a Magyar Opera történetében először folytatott felsőfokú tanulmányokat és szerzett rendező-koreográfusi diplomát a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatóriumban. Diplomavizsgája 2004-ben a Vibration nevet viseli, ami műfaját tekintve kollázs. További rendezései Légszomj Richard Strauss Halál és megdicsőülés című szimfonikus költeménye zenéjének felhasználásával 2005-ben, A fából faragott királyfi koreográfiája 2006-ban és a már említett A csodálatos mandarin 2007-ben. A másik név Rusu Gabrielláé, aki a balett tárat vezeti és a szerep behelyettesítéseket, esetleg a betétszámokat magas szinten oldja meg. Amit el kell mondani még a magyar zenés színpad balett előadásairól, hogy ezek az előadások a zenés színpad meghonosodásától kezdődően eljutottak Erdély és a Partium legtöbb városába. Ez a gyakorlat elsősorban anyagi okokra visszavezethetően az utolsó évtizedekben elsorvadni látszik. Csak remélni lehet, hogy a kolozsvári Magyar Opera valamikor a nem túl távoli jövőben ismét eleget fog tudni tenni vállalt feladatának, eljuttatni előadásait legalább Erdély jelentősebb városaiba. A balettkarnak és szólistáinak fontos szerepe van az operák, de főleg az operettek betétszámaiban. Említésre méltó közreműködésük a már említett Sámson és Delilában, Carmenben, Bánk bánban, Háry Jánosban, Székely fonóban, Trubadúrban, Faustban, Ábrahám Pál Hawaii rózsája és Viktória című operettjeiben, Kálmán Imre A bajadérban és a Csárdáskirálynőben, J. Strauss A denevér és A cigánybáró című operettekben. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, pár szót szólnunk kell a kolozsvári Román Opera és a Temesvári Opera balett előadásairól. A kolozsvári Román Opera 1945-ben kezdte újra tevékenységét, amelyet az 1950-ben Octavian Stroia által alapított, és a mai napig évente tehetséges fiatal táncosokat képző balettiskola segít. A Roman Morawsky által koreografált Coppelia és az Oleg Danovski rendezte Esmeralda mellett Taub-Darvas Gabriella, aki időközben átszerződött a Magyar Operától, 1959-ben színre vitte Csajkovszkij A hattyúk tavát, majd a már említett Rómeó és Júliát, 1969-ben pedig szintén Prokofjevtől a Hamupipőkét. Ugyancsak az ő koreográfiájával került színre 1965-ben Mihail Jora Întoarcerea din adâncuri (szabad fordításban Visszatérés a mélyből), În calea trăsnetului (A villám útjában), majd 1969-ben felújították a Coppeliát, és bemutatták Adam Giselle-jét. 1971-ben Oleg Danovski újrarendezte A hattyúk tavát, amit az opera bulgáriai és olaszországi turnéra vitt el. Taub emigrálása után Alexandru Schneider lett a balettmester, aki Temesvárról szerződött át, és színre vitte a Constantin Brâncuşi Végtelen oszlop című szabadtéri alkotásából ihletett produkciót és Tudor Jarda balettjét, a Luceafărul de ziuă-t (Nappali esthajnalcsillag). Rövid kolozsvári tartózkodását Vasile Solomon váltotta fel, aki a következő baletteket vitte színre: Minkus Paquita, Prokofjev Klasszikus szimfónia, Csajkovszkij Diótörő, Oxigen (kollázs), Román poéma G. Enescu III. szimfóniájának zenéjére. A következő balettmester Adrian Mureşan, aki felújította Jarda balettjét, majd koreografálta Bizet-Scsedrin Carmenjét, Valentin Timariu Ciuleandráját, Karl Orff Carmina Buranáját, Grieg Peer Gyntjét és Rimszkij-Korszakov Seherezádéját. Jelenleg a Román Operának új balettmestere van Roland Podar személyében. Az opera előadásait olyan kiváló művészek vitték sikerre, mint Larisa şorban, Jana Popovici, Valeria Gherghel, Lucia Cristoloveanu, Simona Noja, Ileana Todea, Zsigmond Ferenc, Emilian Barteş, Adrian Mureşan, Radu Ciucă, a Bacsenszky-nővérek és mások. A temesvári operánál erős balett részleg működött, az opera kiemelt figyelmet fordított a balettelőadásokra. Ezek közül néhány fontosabb: Hilda Jerea Betyárok Mercedes Pavelici koreográfiájával, Constantin Trăilescu Nastase kisasszony, a Trixy Checais koreografálta Prikulics, Rimszkij-Korszakov Seherezádé, Enescu Román rapszódia, Prokofjev Péterke és a farkas, Jarullion Surale, Jora Vásártéren, Csajkovszkij A hattyúk tava, Prokofjev Rómeó és Júlia olyan jelentős művészek közreműködésével, mint Maria Baradezian-Kecske, Valkay Ferenc, Gobetz Judit, Vasile Fonta. vissza a kiadáshoz minden cikke FŐLAPTEST rovat összes cikke |
|||||||||
|