Művelődés

4. Az er­dé­lyi ma­gyar tánc­mű­vé­szet alap­ja: az anya­nyel­vű tánc­mű­vé­sze­ti ok­ta­tás meg­szer­ve­zé­se

Alapvető kö­ve­tel­mény te­hát a szak­ok­ta­tás be­ve­ze­té­se, alap­fo­kon és főiskolán egy­aránt. Az utób­bi évek­ben tör­tént ugyan né­hány kí­sér­let az anya­nyel­vű tánc­mű­vé­sze­ti szak­ok­ta­tás különböző fo­ko­za­tú be­ve­ze­té­sé­re, csak­hogy va­la­mennyi pró­bál­ko­zás ele­ve ku­darc­ra ítél­te­tett, amíg nem tel­je­sül a következő fel­té­tel: olyan szak­ma­i­lag adek­vát, minőségi er­dé­lyi ma­gyar tánc­mű­vé­sze­ti ok­ta­tást kell szer­vez­ni, ame­lyi­ket akk­re­di­tál a ro­má­ni­ai ok­ta­tá­si rend­szer. Hogy ez pon­to­san mit je­lent? Hogy egy olyan ok­ta­tá­si prog­ram szük­sé­gel­te­tik, ame­lyik egy­részt a je­len­leg – a már em­lí­tett tár­sa­dal­mi-tör­té­ne­ti okok mi­att – hang­sú­lyo­san nép­tán­cos er­dé­lyi tánc­mű­vé­sze­ti hely­zet­re épül, más­részt kom­pa­ti­bi­lis a ro­mán tánc­mű­vé­sze­ti kép­zés­sel. És itt kezdődnek a prob­lé­mák! Mert egy­ál­ta­lán le­het­sé­ges-e pél­dá­ul a nép­tán­cot ta­ní­ta­ni?

A je­len­le­gi, Ma­gya­ror­szá­gon in­téz­mé­nye­sült, Er­dély­ben las­san te­ret hó­dí­tó ma­gyar (nép)táncpe­da­gó­gia ok­ta­tá­si el­ve­it és mód­sze­re­it  alapvetően meg­ha­tá­roz­za, hogy a nép­tán­cot et­ni­ku­munk tán­cos anya­nyelv­ének te­kin­ti, ezért meg­pró­bál­ja a nép­tánc ter­mé­sze­tes kö­ze­gé­ben va­ló ha­gyo­má­nyo­zó­dá­sát mes­ter­sé­ge­sen új­ra- és új­ra­te­rem­te­ni. Ál­ta­lá­no­san jellemző – min­tá­nak te­kint­ve a tra­di­ci­o­ná­lis gyerektáncalkalmakat (ap­rók tán­ca, gyerektáncházak stb.) –, hogy a tán­cos ne­ve­lést a né­pi gye­rek­já­ték­ok és egy­sze­rűbb tán­cok ta­ní­tá­sá­val kez­dik, er­re épül­nek később a ne­he­zebb tán­cok (de va­jon tra­di­ci­o­ná­lis kö­zeg­ben mi szá­mí­tott egy­sze­rű­nek, s mi bo­nyo­lul­tabb­nak?), s a cél a tel­jes ma­gyar nyelv­te­rü­let tánc­kul­tú­rá­já­nak va­la­mi­lyen szin­tű is­me­re­te. Ugyan­ak­kor ar­ra tö­re­ked­nek, hogy a (nép)táncoló gye­re­kek és fi­a­ta­lok szá­má­ra nem­csak ki­zá­ró­lag nép­tán­cot, ha­nem an­nak tá­gabb kul­tu­rá­lis kö­ze­gét (nép­dal, nép­ze­ne, szo­ká­sok, vi­se­let stb.) is köz­ve­tít­sék, így meg­te­remt­ve az etnikus ha­gyo­má­nya­in­kat tu­da­to­san ápo­ló nép­tán­cos élet­for­mát. Ez, a sok eset­ben már ko­moly anyag­tu­dást és szak­mai fel­ké­szült­sé­get igénylő szem­lé­let azon­ban – ta­lán egy rosszul ér­tel­me­zett kul­tú­ra­fel­fo­gás mi­att – fi­gyel­men kí­vül hagy­ja a nép­ha­gyo­mány funk­ci­o­na­li­tá­sát. Mert, ha a nép­tán­cot, mint folk­lór­mű­fajt, vagy a tra­di­ci­o­ná­lis tánc­al­kal­ma­kat ki­emel­jük környezetükből, ak­kor el­vesz­nek ere­de­ti funk­ci­ói, s eze­ket a nem or­ga­ni­kus, ha­nem me­re­ví­tett, mes­ter­sé­ge­sen fel­élesz­tett, in­téz­mé­nye­sen ta­ní­tott vál­to­za­to­kat már nem le­het élő ha­gyo­mány­ként tá­lal­ni (kü­lön­ben ele­ve el­lent­mon­dást fel­té­te­lez a folk­lór­nak, mint el­len­kul­tú­rá­nak beeme­lé­se a hi­va­ta­los kul­tú­ra ok­ta­tá­si rend­sze­ré­be!). De ak­kor le­het-e a nép­tán­cot in­téz­mé­nye­sen ta­ní­ta­ni? Le­het, de nem mint nép­tán­cot, ha­nem mint egy, az etnikus és re­gi­o­ná­lis kul­tú­ránk szem­pont­já­ból fon­tos, a ha­gyo­mány­ban már nem (vagy nem úgy) élő, 19. szá­za­di pa­rasz­ti tánc­kul­tú­rát, mint a ma­gyar tánc­mű­vé­szet for­rás­kin­csét. Igaz, hogy ez a fel­fo­gás egy, a rit­mi­kai és tech­ni­kai ala­pok el­sa­já­tí­tá­sát ki­hang­sú­lyo­zó, és nem a kö­rí­tés ál­tal meg­ha­tá­ro­zott tánc­pe­da­gó­gi­át fel­té­te­lez, amely­nek fel­ada­ta nem egy (ál­ta­lá­ban ha­mis) nép­tán­cos élet­for­ma átha­gyo­má­nyo­zó­dá­sa, ha­nem egy­sze­rű­en kép­zett tán­co­sok ne­ve­lé­se vol­na.

És hogy mi­lyen tánc­nyel­vet be­szél­né­nek/be­szél­nek ezek a kép­zett tán­co­sok? Ez elsősorban a kép­zés minőségétől és tar­tal­má­tól függ, mert más­képp kép­zett, és így más­képp tán­col a tánc­há­zas, a műkedvelő vagy a hi­va­tá­sos tánc­mű­vész, pe­dig egy nyel­vet ta­nul­nak/be­szél­nek. Mert más a szó­ra­ko­zás­ra, más a (nép)táncelőadásra, és főleg más a tánc­szín­ház­ra hasz­ná­la­tos tánc­nyelv. Sőt, eze­ken a szin­te­ken be­lül is össze­tett a kép, hogy csak az au­ten­ti­kus nép­tánc­ra épülő tánc­szín­há­zi nyelv prob­le­ma­ti­ká­ját em­lít­sük: van­nak, akik a ha­gyo­má­nyos nép­tánc mo­tí­vum­kin­csé­re (és tánc­ze­né­jé­re) ala­poz­va pró­bál­nak tör­té­ne­te­ket el­mon­da­ni (ez jellemző pél­dá­ul er­dé­lyi hi­va­tá­sos együt­te­se­ink­re), s van­nak, akik a bar­tó­ki utat jár­ják, az­az a nép­tánc­ból ihletődve ki­ala­kí­ta­nak egy sa­ját­sá­gos, kor­társ tánc­nyel­vet (lásd pél­dá­ul a Kö­zép-Eu­ró­pai Táncszínházat). (És ter­mé­sze­te­sen ta­lál­koz­ha­tunk a kettő kö­zöt­ti hib­rid, különböző táncelemekből össze­kom­pi­lált kí­sér­le­tek­kel is, ame­lyek több­sé­ge azon­ban ál­ta­lá­ban se tánc­esz­té­ti­ka­i­lag, se tánc­sti­lisz­ti­ka­i­lag nem értékelhetőek, értelmez­hetőek.) Vég­­ered­mény­ben min­den tán­cos­ban – szinttől füg­get­le­nül – tu­da­to­sul­nia kel­le­ne, hogy egy adott (ese­tünk­ben a ha­gyo­má­nyos nép­tánc­ból eredő) tánc­nyelv adek­vát hasz­ná­la­ta ki­zá­ró­lag a különböző moz­­gás­kul­tú­rák, mű­vé­sze­tek mezs­gyé­jén le­het­sé­ges. Mert más­képp a for­má­li­san ok­ta­tott és mű­velt nép­tánc amo­lyan fá­ból vas­ka­ri­ka marad…

Össze­gez­ve: a nép­tánc­ként köz­is­mert ha­gyo­má­nyos tör­té­ne­ti tánc­kul­tú­rán­kat a kép­zés, az ok­ta­tás szint­jén ki kell há­moz­nunk a (főleg nem­ze­ti) szim­bo­li­kus tar­tal­mak­kal ter­helt szfé­rá­ból, és tánc­mű­vé­sze­ti, moz­gás­mű­vé­sze­ti tan­tárgy­ként kell ke­zel­ni. De le­het­sé­ges-e ilyen igé­nyek sze­rint a nép­tán­cot akk­re­di­tált tan­tárgy­ként ta­ní­ta­ni a mai Ro­má­ni­á­ban? Ne­he­zen, mi­vel a ro­mán (nép)táncművészeti ok­ta­tás, s ele­ve a nép­tánc­ra vo­nat­ko­zó hi­va­ta­los kon­cep­ció szin­te tel­jes mér­ték­ben in­kom­pa­ti­bi­lis a ma­gyar igé­nyek­kel. Gya­ko­ri él­mény, hogy ro­mán kol­le­gák­kal ugyan­ar­ról a táncjelenségről be­szél­ge­tünk és még­sem: pár­hu­za­mos, oly­kor akár el­len­té­tes fo­ga­lom­rend­szer­ben ész­lel­jük a dol­go­kat. Ah­hoz, hogy meg­ért­sük ezt a hely­ze­tet, szük­sé­ges­nek tar­tom rö­vi­den meg­vizs­gál­ni a ma­gyar és ro­mán etnokoreológia, tánc­folk­lór vi­szo­nyát, va­la­mint a ma­gyar és ro­mán szín­pa­di (nép)táncművészet hely­ze­tét.

A Mar­tin György ne­vé­vel fém­jel­zett 20. szá­za­di ma­gyar néptánckutatás a ma­gyar nép­rajz­tu­do­mány egyik leg­ered­mé­nye­sebb és vi­lág­szer­te el­is­mert tu­do­mány­ága, ame­lyik a nép­tán­cok elem­zé­sé­ben a ma­gyar folk­lo­risz­ti­kai és nép­ze­ne­ku­ta­tó is­ko­la ered­mé­nye­it együt­te­sen ér­vé­nye­sí­ti, s alap­já­ban struk­tu­ra­lis­ta és össze­ha­son­lí­tó mód­sze­re­ket al­kal­maz­va a ma­gyar (és ke­let-eu­ró­pai) tánc­kincs tör­té­ne­ti stí­lus­ré­te­ge­i­nek és főbb di­a­lek­tu­sa­i­nak át­fo­gó kör­vo­na­la­zá­sát ered­mé­nyez­te. Ezért is a ma­gyar etnokoreológia egy adott tánc­kul­tú­ra etnicitását a kö­zös­sé­gi gya­kor­lat­hoz, a hasz­ná­lat­hoz kö­ti, és nem ma­gá­hoz a tánc­kincs­hez. A szin­tén struk­tu­ra­lis­ta, hang­sú­lyo­san mor­fo­ló­gi­ai elem­zé­si mód­sze­re­ket al­kal­ma­zó ro­mán tánc­folk­lo­risz­ti­ka vi­szont a nép­tán­cok etnikus jel­le­gét egy-egy adott tánc­kul­tú­rá­ban gyak­ran tény­ként ke­ze­li, így pél­dá­ul egy adott tánc vagy akár tánc­tí­pus elem­zé­sé­nél a tör­té­ne­ti­ség he­lyett a hang­súlyt a nem­ze­ti ka­rak­te­rek­re he­lye­zik. De a for­mai-mű­fa­ji ka­te­gó­ri­ák meg­ha­tá­ro­zá­sán be­lül is el­té­ré­sek ta­pasz­tal­ha­tók: Mar­tin György ír­ja: „A két tánc­kul­tú­ra össze­ve­té­sé­nél ab­ból in­du­lunk ki, hogy a kö­zép-ke­let­eu­ró­pai ma­gyar tánc­kul­tú­ra a jel­leg­ze­tes új­kor ele­ji sza­bad, in­di­vi­du­á­lis tánc­mű­faj­ok hor­do­zó­ja. A ro­mán vi­szont kö­zép-ke­let­eu­ró­pai és a bal­ká­ni tánc­di­a­lek­tus mezs­gyé­jén egy­részt kö­zép­ko­ri, más­részt pe­dig új­ko­ri tánc­for­mák hor­do­zó­ja, amely­ben az át­me­net, a mű­faj­vál­tás ese­tei is rend­kí­vül jelentős he­lyet fog­lal­nak el. A fen­ti­ek ér­tel­mé­ben a ma­gyar lé­nye­gé­ben egy tör­té­ne­ti pe­ri­ó­dus­nak, a ro­mán vi­szont két tör­té­nel­mi fá­zis­nak megfelelő tánc­mű­fa­jo­kat ölel ma­gá­ba egy nem­ze­ti tánc­kul­tú­rán be­lül. A ma­gyar és a ro­mán tánc­kul­tú­ra szer­ke­ze­ti kü­lönb­sé­gei és rész­le­ges egye­zé­sei ak­kor a legszembe­tű­nőb­bek, ha a ro­mán és a ma­gyar tánc­ku­ta­tás ed­di­gi osz­tá­lyo­zá­si ered­mé­nye­it fi­gye­lem­be vé­ve egy­más mel­lé he­lyez­zük a for­mai-mű­fa­ji ka­te­gó­ri­á­kat.” (Ma­gyar és ro­mán tánc­folk­lór vi­szo­nya az eu­ró­pai össze­füg­gé­sek tük­ré­ben. – Síp­pal dob­bal. A Sebő Együt­tes tá­jé­koz­ta­tó­ja 6. sz., B­p., 1977: 24.)

Ugyan­ez a sa­já­tos­ság jel­lem­zi a ro­mán néptáncoktatást va­la­mint a szín­pa­di nép­tánc­mű­vé­sze­tet. A ro­mán nem­ze­ti alap­tan­terv a tánc­mű­vé­sze­ti ok­ta­tás­ban négy tan­tár­gyat kü­lön­böz­tet meg, ezen be­lül a nép­tánc a következőképpen sze­re­pel: Coregrafie: Dans românesc. Dans de caracter, az­az Tánc­mű­vé­szet: Ro­mán Tánc. Ka­rak­ter­tánc. A má­sik há­rom tan­tárgy: klasszi­kus tánc, kor­társ tánc és együt­tes il­let­ve szó­ló re­per­to­ár. (Rész­le­te­sen lásd: http://www.edu.ro/ index.php/articles/6816.) A tan­rend sze­rint a ro­mán tánc egyenlő a nép­tánc­cal (ter­mé­szet­sze­rű­leg a ro­mán nép­tánc­cal), a ka­rak­ter­tánc alatt pe­dig az eu­ró­pai né­pek sti­li­zált nép­tán­ca­it ér­tik (kü­lön ki­emel­ve pél­dá­ul a len­gyel ma­zur­ka, a ma­gyar csár­dás és az olasz ta­ran­tel­la lé­pé­se­it). Így az ok­ta­tás a tánc­lé­pé­sek etnikus vol­tát eme­li ki, ami non­szensz: egy adott tánc­­kul­tú­rá­ban a moz­du­lat­ele­mek nem le­het­nek et­ni­kusak (mert pél­dá­ul nem lé­te­zik ma­gyar, ro­mán, né­met stb. pá­ros for­gás, csak pá­ros forgás…). De ta­lán nem is ez a legszembetűnőbb kü­lönb­ség a ma­gyar és a ro­mán néptáncoktatás és nép­tánc­mű­vé­szet kö­zött, ha­nem az al­kal­ma­zott tánc­tech­ni­ka, tánc­stí­lus. Ugyan­is míg a ma­gyar néptáncoktatást és szín­pa­di nép­tánc­mű­vé­szet tánc­tech­ni­ká­ját az el­múlt év­ti­ze­dek­ben több­nyi­re a revival jel­le­gű vá­ro­si tánc­há­zak, ke­vés­bé a kor­társ tánc­mű­vé­sze­tek igen­csak meg­vál­toz­tat­ták, az­az a ha­gyo­má­nyos né­pi tánc­kul­tú­rá­ra jellemző tánc­tech­ni­ka vált ál­ta­lá­nos­sá, ad­dig a ro­mán szín­pa­di nép­tánc­mű­vé­szet a mai na­pig őrzi a volt szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok­ra jellemző sti­li­zált, baletttechnikát al­kal­ma­zó nép­tán­co­lá­si mó­dot, köz­is­mer­teb­ben a mojszejevi stí­lust. Igor Mojszejev (1906-2007) vi­lág­hí­rű tán­cos, ko­re­og­rá­fus, együttes-szer­vező nyomán, aki 1937-ben ala­pí­tot­ta a Mojszejev Együt­test, ame­lyik rö­vid időn be­lül a szín­pa­di nép­tánc szov­jet, majd va­la­mennyi volt szo­ci­a­lis­ta or­szág mo­dell­jé­vé vált. És saj­nos Ro­má­ni­á­ban je­len­leg en­nek a vir­tu­óz, lát­vá­nyos sti­li­zált néptáncbalettnek egy sok­kal ko­pot­tabb, gyak­ran giccs­be­for­du­ló vál­to­za­ta él, ha­son­ló­an a szin­tén sti­li­zált szín­pa­di nép­ze­né­lés­hez, s mind­ezt or­szá­gos köz­íz­lés­nek pro­pa­gál je­len­leg is szá­mos mé­dia­csa­tor­na. Ta­lán ez is ma­gya­ráz­za, hogy a kor­társ ro­mán tánc­mű­vé­szet (pél­dá­ul a Bu­ka­res­ti Nem­ze­ti Tánc­köz­pont – CNDB), meg egy­ál­ta­lán a mai ro­mán elit­kul­tú­ra szin­te tel­je­sen el­zár­kó­zik a ro­mán néptáncművészettől.

Jo­gos kér­dés: ilyen kul­tu­rá­lis, tánc­ku­ta­tói, tánc­mű­vé­sze­ti kö­zeg­ben ho­gyan le­het a ro­má­ni­ai ma­gyar (nép)táncoktatást in­téz­mé­nye­sí­te­ni? Ho­gyan le­het egy­szer­re meg­fe­lel­ni az el­vi és minőségi kri­té­ri­u­mok­nak il­let­ve a ha­tály­ban levő hi­va­ta­los ro­mán ok­ta­tá­si tan­rend­nek? Vé­le­mé­nyem sze­rint – pa­ra­dox mó­don – csak úgy, hogy egy­részt ki­emel­jük ugyan a nép­tánc­mű­vé­sze­tet a folk­lór, a hagyományőrzés köréből, és az össz­tánc­mű­vé­sze­ti kép­zést te­kint­jük cél­nak, más­részt vi­szont pon­to­san a nép­tánc identitásmegőrző fon­tos­sá­gát hang­sú­lyoz­zuk az er­dé­lyi ma­gyar kö­zös­ség kul­tu­rá­lis éle­té­ben. Össze­gez­ve: mi­vel a ma­gyar és ro­mán (nép)táncművészeti kép­zés egyelőre in­kom­pa­ti­bi­lis, és va­ló­szí­nű­leg még egy ide­ig mind a tu­do­má­nyos, mind a mű­vé­sze­ti kon­cep­ci­ók lé­nye­ges el­té­ré­se­ket fog­nak mu­tat­ni (nem tar­tom az er­dé­lyi ma­gya­rok fel­ada­tá­nak a ro­mán (nép)­táncművészet meg­re­for­má­lá­sát), olyan kép­zé­si for­má­kat kell ja­va­sol­nunk és lét­re­hoz­zunk, ame­lyek hi­va­ta­los in­dok­lá­sa két­irá­nyú: ne­künk fon­tos és sa­ját­sá­gos kul­tu­rá­lis örök­sé­günk a tra­di­ci­o­ná­lis-tör­té­ne­ti tánc­kin­csünk, jo­gunk van ezt ál­la­mi tá­mo­ga­tás­sal min­den szin­ten anya­nyel­vün­kön ta­nul­ni, ugyan­ak­kor mi tu­laj­don­kép­pen „egye­te­mes” tánc­mű­vé­sze­ket és tánc­pe­da­gó­gu­so­kat sze­ret­nénk ne­vel­ni, az­az nem – leg­alább­is nem a ro­mán úzus sze­rin­ti – nép­­tán­co­so­kat.

Min­den szak­ok­ta­tás alap­fel­té­te­le, hogy meg­fe­le­lő, ké­pe­sí­tett szak­em­be­rek mű­vel­jék. Az el­múlt évek­ben a ro­má­ni­ai ma­gyar tánc­mű­vé­szet­re vo­nat­ko­zó ok­ta­tá­si prog­ra­mok akkreditációs tö­rek­vé­se­it pon­to­san ez az ör­dö­gi kör tet­te le­he­tet­len­né: csak olyan szak­kép­zést akk­re­di­tál­nak, ahol szak­ké­pe­sí­tett ok­ta­tók ta­ní­ta­nak, vi­szont amed­dig nincs szak­ok­ta­tás, ad­dig nem ren­del­kez­he­tünk szak­ké­pe­sí­tett ok­ta­tók­kal sem…  És ezért fon­tos első lé­pés­ként az anya­nyel­vű főiskolai szin­tű szak­ok­ta­tás be­ve­ze­té­se ezen a té­ren is.

5. Ja­vas­lat a ro­má­ni­ai ma­gyar in­téz­mé­nye­sí­tett felsőfokú tánc­mű­vé­sze­ti ok­ta­tás be­ve­ze­té­sé­re –  a ter­ve­zett tánc- és/vagy moz­gás­mű­vé­sze­ti szak váz­la­ta

A je­len ta­nul­mány­ban össze­fog­lalt fenn­ál­ló hi­á­nyos­sá­gok és prob­lé­mák fo­ko­za­tos meg­ol­dá­sát ki­zá­ró­lag a ro­má­ni­ai ma­gyar in­téz­mé­nye­sí­tett tánc­mű­vé­sze­ti ok­ta­tás be­ve­ze­té­se je­lent­he­ti. En­nek első szük­ség­sze­rű lé­pé­se a felsőoktatási kép­zés meg­te­rem­té­se, ugyan­is kép­zett tánc­pe­da­gó­gu­sok nél­kül nem le­het­sé­ges az ál­la­mi­lag fi­nan­szí­ro­zott in­téz­mé­nyes anya­nyel­vű szak­ok­ta­tás, az­az mű­vé­sze­ti szak­is­ko­lák­ban létesülő ma­gyar tánc­ta­go­za­tos osz­tá­lyok in­dí­tá­sa.

A ter­ve­zett felsőoktatási kép­zést a ma­ros­vá­sár­he­lyi és/vagy ko­lozs­vá­ri Szín­mű­vé­sze­ti Főiskola ke­re­tén be­lül in­dí­tan­dó tánc- és/vagy moz­gás­mű­vé­sze­ti szak­ként le­het­ne meg­ol­da­ni. Az így létesülendő há­rom­éves szak­kép­zés két, egy­más­sal összefüggő, de még­is különböző szak­te­rü­let­re irá­nyul­na: a mű­vész- va­la­mint a pe­da­gó­gus­kép­zés­re.

A há­rom­éves főiskolai alap­kép­zés elsősorban szín­pa­di tánc- és moz­gás­mű­vé­sze­ket ké­pez­ne, a ha­zai vi­szo­nyo­kat te­kin­tet­be vé­ve hang­sú­lyos nép­tánc szak­irá­nyult­ság­gal. (A ter­ve­zet a bu­da­pes­ti Ma­gyar Tánc­mű­vé­sze­ti Főiskola Nép­tánc és Szín­há­zi tánc Tan­szék­ének prog­ram­ját te­kin­ti ki­in­du­ló pont­nak. Ezt úgy pró­bál­ja a ha­zai vi­szo­nyok­hoz iga­zí­ta­ni, mó­do­sí­ta­ni, hogy egy­részt meg­fe­lel­jen a jelenlegi er­dé­lyi tánc­mű­vé­sze­ti hely­zet­nek, ugyan­ak­kor le­hes­sen a ro­má­ni­ai tan­rend­szer­ben is akk­re­di­tál­ni. A váz­lat alap­ja le­het egy ro­má­ni­ai ma­gyar tánc­mű­vé­sze­ti fő­is­kolai ok­ta­tá­si prog­ram ki­dol­go­zá­sá­nak, de ter­mé­sze­te­sen a rész­le­tes ki­dol­go­zás fo­lya­ma­tá­ba már szük­sé­ges a megfelelő szak­em­be­rek be­vo­ná­sa egy-egy adott szak­te­rü­le­ten.) Ugyan­ak­kor a ha­gyo­má­nyos tánc­kul­tú­ránk ma­gas szin­tű el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti tu­dá­sa mel­lett ki­emelt cél egyéb tánc­nyel­vek és tánc­tech­ni­kák, moz­gás- és előadó-művészeti is­me­re­tek, szín­há­zi nyel­ve­ze­tek el­sa­já­tí­tá­sa. A há­rom­éves szak ered­mé­nye­kép­pen kép­zett hi­va­tá­sos szín­pa­di tánc­mű­vé­sze­ket al­kal­maz­hat­nak a már létező ro­má­ni­ai ma­gyar pro­fesszi­o­ná­lis stá­tu­sú tánc­együt­te­se­ink (a je­len­le­gi hely­zet­ben ez szin­te száz ál­lást je­len­te­ne!), de kép­zett­sé­gük fel­jo­go­sí­ta­ná őket bár­me­lyik szín­há­zi tár­su­la­tunk­ban, moz­gás­mű­vé­sze­ti mű­he­lyünk­ben (lásd a sep­si­szent­györ­gyi M Stú­di­ót) va­ló el­he­lyez­ke­dés­re is, mint szín­pa­di tán­cos, moz­gás­mű­vész stb.

A há­rom­éves alap­kép­zés má­sik fon­tos ele­me len­ne a pe­da­gó­gi­ai mo­dul. Ez nem vol­na kötelező, vi­szont el­vég­zé­se tánc­pe­da­gó­gu­si dip­lo­mát is je­len­te­ne az amúgy ter­mé­szet­sze­rű­en rö­vid élet­tar­ta­mú szín­pa­di pá­lyát be­fu­tó tánc- és moz­gás­mű­vé­szek­nek. Ter­mé­sze­te­sen ez kü­lön szak­irány­ként is vá­laszt­ha­tó vol­na (pél­dá­ul táv­ok­ta­tá­si rend­szer­ben) azok szá­má­ra, akik ki­zá­ró­lag tánc­pe­da­gó­gi­á­val sze­ret­né­nek fog­lal­koz­ni az ele­mi és kö­zép­is­ko­lai ok­ta­tás­ban, vagy a majd létesülendő mű­vé­sze­ti szak­is­ko­lák­ban. A kü­lön szak­irány ese­té­ben vi­szont szük­ség­sze­rű né­hány el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti alap­tan­tárgy fel­vé­te­le is.