Művelődés

A cím­be­li fa­lu, az egy­ko­ri Torda-Aranyos me­gye ke­le­ti fe­lé­nek marosludasi járásá­ban ta­lál­ha­tó zsák­fa­lu. Az 1913-as hely­ség­név­tár sze­rint 1341 la­ko­sa volt ro­mán több­ség­gel, ma­gyar ki­sebb­ség­gel.

Az a film­fel­vé­tel, amelyből a ta­nács­ko­zá­son rész­le­te­ket lát­hat­tunk, 1986. au­gusz­tus 10-én ké­szült. Mar­tin György ha­lá­la után kö­zel 3 év­vel ez volt az első olyan film, amely re­lik­tum-te­rü­le­ten is ké­szült, és még pénz is volt a meghangosítására. A fel­vé­tel ide­jé­nek po­li­ti­kai légköréből fa­ka­dó sa­já­tos el­lent­mon­dás, hogy vég­ered­mény­ben a ro­mán ha­tó­sá­gok kényszerítet­tek ben­nün­ket ar­ra, hogy ezt a fil­met el­ké­szít­sük. Oly mó­don, hogy le­he­tet­len­né tet­ték azt, hogy a Ma­ros­vá­sár­helyt zaj­ló öre­ges tán­cok fesz­ti­vál­ján ké­szít­sünk fel­vé­te­le­ket. Mint­hogy Könczei Csil­la – rész­ben más tár­sa­ság­gal – két év­vel ko­ráb­ban már gyűj­tött ugyan­itt, kézen­fekvő volt, hogy leg­ki­sebb kitérővel alig­ha­nem itt tu­dunk hasz­no­san időt töl­te­ni a szűk­re sza­bott idő el­le­né­re is.

A hely­bé­li prí­mást fa­lu­be­li tan­gó­har­mo­ni­kás szok­ta kí­sér­ni, akit egy Marosludason meg­fo­ga­dott kont­rás­sal tud­tunk he­lyet­te­sí­te­ni a ré­gi­e­sebb hang­zás ér­de­ké­ben. Kü­lön ér­de­kes­ség volt ez­zel össze­füg­gés­ben – leg­alább­is szá­mom­ra –, hogy:

1. Ed­dig so­ha nem mu­zsi­kál­tak együtt;

2. Az ön­tu­da­tos vá­ro­si kont­rás mé­lyen le­néz­te a fa­lu­si prí­mást, a for­ga­tás ide­je alatt rá sem né­zett. Nem a mi ked­vün­kért, ha­nem a gá­zsi­ért volt haj­lan­dó le­eresz­ked­ni mel­lé.

3. Az előbbi kö­rül­mé­nyek egyi­ke sem be­fo­lyá­sol­ta ká­ro­san az együtt­hang­zást.

Az ak­kor ál­ta­lá­nos köz­han­gu­lat el­le­né­re eb­ben a fa­lu­ban egy­ál­ta­lán nem je­len­tett gon­dot a hely­bé­li ro­má­nok rábeszélése-beszervezése, leg­alább­is a fér­fi­a­ké. A más­hol ek­ko­ri­ban ta­pasz­tal­ha­tó bi­zal­mat­lan­ság légköréből itt – igaz kí­vül­ál­ló­ként –, fe­szült­ség­nek nyo­mát sem érez­tük, pe­dig a film­fel­vé­tel hely­szí­ne nem köz­te­rü­let, ha­nem egy ma­gyar gaz­da ud­va­ra volt.

Te­hát ép­pen a Vá­sár­hely­re kon­cent­rá­ló el­há­rí­tás fény­ké­vé­jén kí­vül es­ve – mint­egy 30 ki­lo­mé­ter­rel ar­rébb – tud­tuk sze­ren­csé­sen el­ké­szí­te­ni a fil­met köz­vet­len zak­la­tás, és a ben­ne részt­vevők későbbi zak­la­tá­sa nél­kül.

A fil­men rög­zí­tett tán­cok időtartama nem tük­rö­zi a már egy­re rit­káb­ban hasz­nált tán­cok egy­ko­ri időtartambeli ará­nyát. Több más mel­lett azért, mert legfőképpen a fér­fi­tán­co­kat igye­kez­tünk mi­nél több vál­to­zat­ban film­re ven­ni. Vég­ered­mény­ben mind a ma­gya­rok, mind a ro­má­nok ha­gyo­má­nyos­nak ne­vez­hető tánc­cik­lu­sát si­ke­rült a re­konst­ru­ál­ha­tó­ság ér­de­ké­ben rög­zí­te­ni.

A ma­gya­rok tánc­cik­lu­sa a le­gé­nyes tí­pus­csa­lád­hoz tar­to­zó tánc­cal – he­lyi ne­vén csűrdöngölő vagy ver­bunk – kezdődik, ame­lyet ugyan­csak hang­sze­res ze­né­re járt pá­ros tánc kö­vet –, amit csűrdöngölőnek vagy se­rény­nek ne­vez­nek. A vál­tás­nál a tí­pu­sok szét­vá­lá­si folya­matának az a kez­de­ti fá­zi­sa figyelhető meg, ami­kor azo­nos szer­ke­ze­tű, és még kö­zel azo­nos tem­pó­jú kísérőzenére jár­ják a cikluskezdő fér­fi, és pá­ros tán­cot egy­aránt. Ez a szét­vá­lás né­hol nem tör­tént meg. (Pél­dá­ul a Mezőség né­hány pont­ján vagy pél­dá­ul a Maros–Küküllő kö­zi Királyfal­ván.) Má­sutt pe­dig csak a pá­ros for­ma ma­radt fönn – pél­dá­ul a Felső-Maros men­tén –, né­hol pe­dig – mint Ka­lo­ta­sze­gen – eltérő et­ni­kai tu­laj­don­ér­zet kap­cso­ló­dik a kö­zel azo­nos ze­né­re páro­san, vagy a szó­ló fér­fi­tánc­ként járt vál­to­za­tok­hoz.

A ver­bunk tánc­név előfordulása a dél-du­nán­tú­li­val kö­zös tánc­név­adá­si gya­kor­la­tot mu­tat­ja, amely sze­rint a nyil­ván­va­ló­an újabb név­alak a ré­gi ré­teg­hez tar­to­zó tán­cot je­lö­li.

A cik­lus foly­ta­tá­sá­ban a se­rény után a las­sú és friss csár­dás kö­vet­ke­zik. A cik­lus té­te­lei te­hát a tör­té­ne­ti rétegződés sze­rin­ti re­la­tív időrendben kö­ve­tik egy­mást (a hoz­zá­juk kap­cso­ló­dó egy­re fej­let­tebb kísé­rő­zenékkel).

Megjegyzendő, hogy a va­ló­di, ne­gye­des dűvős ver­bunk­tí­pust min­den­ki is­me­ri, a fi­a­ta­lab­bak csak ezt a fér­fi­tán­cot, szé­kely ver­bunk né­ven, azon­ban ez nem épült be szer­ve­sen a tánc­cik­lus­ba. Nagy ­mér­ték­ben va­ló­szí­nű ezért, hogy a ha­gyo­má­nyos­nak ne­vez­hető tánc­élet, va­gyis a tánc­cik­lus rend­sze­re­sen ismétlődő hasz­ná­la­tá­nak a meg­szű­né­se kö­rü­li idő­ben vált is­mert­té, te­hát vi­szony­lag ké­sei jö­ve­vény, a ha­gyo­má­nyos tánc­kész­let leg­fi­a­ta­labb ele­me.

Meg­em­lí­tés­re ér­de­mes kö­rül­mény to­váb­bá még az, hogy egy­más tán­ca­it köl­csö­nö­sen is­mer­ték és tán­col­ták is. A tán­cok köl­csö­nös is­me­re­te leg­na­gyobb va­ló­szí­nű­ség­gel ab­ból ered, hogy a ki­csiny fa­lu fi­a­tal­sá­ga az egy­kor rend­sze­res – több­nyi­re va­sár­na­pi – tánc­mu­lat­sá­go­kat kö­zö­sen tar­tot­ta, mert csak így össze­fog­va tud­ták a ze­né­sze­ket meg­fo­gad­ni. En­nél fog­va ter­mé­sze­tes mó­don, aka­rat­la­nul is meg­ta­nul­ták egy­más tán­ca­it. Az egyes tánc­vál­to­za­tok kristá­lyosabb, vagy amor­fabb szer­ke­ze­te sem az et­ni­kai ho­va­tar­to­zás­tól, ha­nem az adott tán­cos egyéniségétől füg­gött. Úgy tű­nik, hogy nem volt a fa­lu­ban sem­mi­fé­le nyelv­­től, fe­le­ke­ze­ti ho­vatartozástól, főként nem felsőbb po­li­ti­kai érdektől ve­zé­relt kirekesztő szem­pont.

A ro­mán tánc­cik­lus­ban is – a cikluskezdő (1.) té­tel­től el­te­kint­ve –, a fejlődés re­la­tív időrendje sze­rint kö­ve­tik egy­mást a különböző tán­cok, ter­mé­sze­te­sen a kap­cso­ló­dó dal­la­mok­kal együtt.

A sű­rű > rit­ka le­gé­nyes vi­szo­nyát (ver­bunk > ponturi) Mar­tin György több he­lyütt is ki­fej­tet­te. Itt most csak annyit ér­de­mes meg­je­gyez­ni, hogy a ponturi és az învârtita vi­szo­nya lé­nye­gé­ben azo­nos a sű­rű le­gé­nyes-serény mag vi­szo­nyá­val augmentálódott for­má­ban, azon­ban kö­zé­jük ékelődve ma­radt fönn a vo­nu­lós-páros jel­le­gű, re­ne­szánsz ko­ri gyö­ke­rű de-a purtata. A cik­lus­zá­ró friss forgós-forgatós pá­rost haţe­ga­ná­nak ne­ve­zik.

A hely­bé­li ro­má­nok ha­gyo­má­nyos tánc­cik­lu­sa te­hát a következő volt: ponturi, de-a purtata, învârtita, haţegana.

Vé­ge­ze­tül: ha a két tánc­cik­lust gra­fi­ku­san áb­rá­zol­juk, a következő váz­la­tos ké­pet kap­juk:

Össze­fog­lal­va meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a két tánc­cik­lus dra­ma­tur­gi­ai föl­épí­té­se – mond­hatni ter­mé­sze­tes mó­don, ahogy ez a szer­kesz­tés­mód más folk­lór­mű­faj­ok­ban is gyak­ran megfigyelhető – tel­je­sen azo­nos lo­gi­kát kö­vet a belső ará­nyok és a tem­pó­vi­szo­nyok te­kin­te­té­ben. A tánc­cik­lu­sok kö­zül a ro­má­nok cik­lu­sa ré­gi­e­sebb­nek mond­ha­tó, pusz­tán a mér­sé­kel­tebb tem­pók mi­att is. (Eb­ben a tánc­fejlődés-történeti fá­zis­el­to­ló­dás­ban ta­lán a haj­da­ni tár­sa­dal­mi kü­lön­ál­lás ké­sei ma­rad­vá­nyát is szem­lél­het­jük.)

A föl­épí­tés úgy tű­nik, tel­je­sen ter­mé­sze­tes em­be­ri igény sze­rint ala­kul. Gon­dol­ha­tunk itt különböző szö­veg­hez kö­tött al­ko­tá­sok­ra – akár nép­me­sék­re –, vagy akár a ze­ne­da­rab­ok so­ka­sá­gá­ra, a föl­épí­tés lé­nye­ge alap­já­ban a következő (ter­mé­sze­te­sen a rész­letektől el­te­kint­ve): 1. Be­ve­ze­tés (ex­po­zí­ció); 2. tár­gya­lás; 3. (gyak­ran hul­lám­zó) fo­ko­zó­dás­sal; 4. be­fe­je­zés (le­zá­rás).