Művelődés

Fosz­tó Lász­ló: Kö­szön­jük szé­pen Csil­la a gondolatébresztő előadást, és ez tu­laj­don­kép­pen bevezető is le­het­ne a zá­ró vi­tá­hoz, mert van­nak olyan gon­do­la­tok, ame­lyek visszatérően fel­me­rül­tek. Az egyik ilyen kér­dés azt gon­dol­nám, hogy a pe­ri­o­di­zá­ció kér­dé­se, mert sze­rin­tem, el­len­tét­ben pél­dá­ul Fel­föl­di Lász­ló­val, nem le­het egy egy­sé­ges pe­ri­o­di­zá­ci­ót ráerőltetni er­re az anyag­ra, amit te be­mu­tatsz. Te­hát ez vol­na az egyik ilyen kér­dés, ami ta­lán meg le­het­ne vi­tat­ni, hogy a tánc­ról va­ló dis­kur­zus tör­té­ne­te ho­gyan vál­to­zik, és ho­gyan je­len­nek meg a különböző köz­éle­ti funk­ci­ók eb­ben a tu­do­má­nyos szán­dé­kú be­széd­mód­ban is. Pá­vai Ist­ván?

Pá­vai Ist­ván: Én azt az ér­de­kes­sé­get fűz­ném hoz­zá – min­den így van, ahogy a Csil­la mond­ta – csak ezt még ki le­het egé­szí­te­ni az­zal, vagy le­het ár­nyal­ni az­zal, hogy itt az jött ki, hogy ez egy kom­mu­nis­ta el­kép­ze­lés, ami igaz, mert ez volt a kom­mu­nis­ta el­kép­ze­lés, csak az az ér­de­kes­ség, hogy pél­dá­ul az a tu­do­mány­szem­lé­let, ami az EU-ból jön és most pél­dá­ul Ma­gya­ror­szá­gon is ér­vé­nyes, az ugyan­ezt mond­ja, hogy a tu­do­má­nyos ku­ta­tás az le­gyen a gya­kor­lat­tal össze­füg­gés­ben. Ezt mi Ceaušescutól hal­lot­tuk elő­ször. Ezt a tech­ni­kai tu­do­má­nyok­ra is ér­tik, te­hát a gyár­­tás­ra, és ugyan­ezt a szel­le­mi tu­do­má­nyok­nál is al­­kal­maz­zák, és mi ma ugyan­úgy élünk, mint a kom­mu­niz­mus­ban az­zal a lehetőséggel, hogy különböző he­lye­ken meg­in­do­kol­juk, hogy ne­künk a mi tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sunk az azért fon­tos, mert an­nak van egy tár­sa­dal­mi bá­zi­sa. Te­hát nem­csak azt az ér­de­kes­sé­get mu­tat­juk, hogy ele­mez­zük a nép­tán­cot vagy a nép­ze­nét és az egy tu­do­má­nyos ér­de­kes­ség, ha­nem hogy van egy tár­sa­dal­mi igény, ami a táncházmozgalom, a szín­­pa­di moz­ga­lom, és hogy en­nek egy tu­do­má­nyos hát­tér­in­téz­mé­nye va­gyunk. Ak­kor is így pró­bál­ták meg­ide­­o­lo­gi­zál­ni, most is így pró­bál­juk, és saj­nos ezektől az ide­o­ló­gi­ák­tól úgy lát­szik, hogy nem le­het meg­sza­ba­dul­ni, mert er­re igény van mind­ad­dig, amíg föntáll egy ilyen – va­ló­ban, ahogy Csil­la mond­ta – pa­ter­na­lis­ta szem­lé­let. Ez a mos­ta­ni ál­lam­be­ren­dez­ke­dés is ugyan­ilyen: van egy mi­nisz­té­ri­um, Fel­föl­di be­mu­tat­ta, hogy különböző mi­nisz­te­rek ki­dol­goz­tak kul­­tu­rá­lis stra­té­gi­á­kat, ami azt je­len­ti, hogy ak­kor kö­vet­ni kell azt a kul­tu­rá­lis stra­té­gi­át. Te­hát pont az nincs meg, az az alul­ról épít­ke­zés – amiről Dá­né Ti­bor  Kálmán is be­szélt –, hogy alul­ról kel­le­ne az em­be­rek el­dönt­sék, hogy ők mit sze­ret­né­nek a kul­tú­rá­ban, és az men­jen úgy föl­fe­le, és ar­ra ad­ja­nak föntről tá­mo­ga­tást. Ehe­lyett az van, hogy föntről meg­mond­ják, hogy mit kell csi­nál­ni. Most is és a kom­mu­niz­mus­ban is így volt. Na most a kom­mu­niz­mus­ról még tud­ni kell – ezt in­kább a fi­a­ta­lok ked­vé­ért mon­dom el, akik nem ak­kor él­tek –, hogy na­gyon sok min­dent ér­de­mes len­ne össze­ha­son­lí­ta­ni, mond­juk akár Fa­ra­gó Jó­zsef ese­té­ben is, hogy amit le­írt ő és be­kül­dött a Mű­velődés­nek, hogy ab­ból mit cen­zú­ráz­tak ki, és az eredeti kézirattól mennyire tér el az anyag. Te­hát sok eset­ben ugye az új­ság­írók azt tud­ták, hogy mi je­len­het meg és mi nem, te­hát ab­ban az időben már ön­cen­zú­ra volt, nem úgy mint ko­rá­ban, mond­juk az öt­ve­nes évek­ben, ami­kor sza­ko­so­dott cen­zo­rok húz­tak ki belőle, te­hát az új­ság­író tud­ta, hogy ezt nem ír­ha­tja le, és ak­kor át­ír­ta. Más­részt tud­ták azt, hogy mi­lyen párt­po­li­ti­kai do­ku­men­tu­mok, Ceaušescu be­szé­dek van­nak ép­pen ak­tu­á­li­san föl­dob­va, és ahhoz iga­zodtak, hogy cse­le­ked­ni le­hes­sen. Te­hát nem úgy kell el­kép­zel­ni, hogy ők kom­mu­nis­ták vol­tak, és ezt meggyőződéssel hir­det­ték – te­hát a ma­gán­be­szél­ge­tés­ben min­dig el­mond­­ták (min­den új­ság­író­nak kötelezően kom­mu­nis­ta párt­tag­nak kel­lett len­ni), hogy hű de jó do­log amit csi­nál­tok Csík­sze­re­dá­ban, tánc­ház meg ré­gize­ne, de vi­gyáz­za­tok, hogy le­gyen ez is, meg az is, meg ne azt mond­já­tok, meg ne így tá­lal­já­tok. Te­hát lát­szott, hogy ők ve­lünk van­nak, de ugyan­ak­kor pró­bál­ják a ha­ta­lom fe­le pu­hí­ta­ni a hely­ze­tet, hogy ez működőképes le­gyen, ne­hogy be­til­tsák, ahogy pél­dá­ul a ré­gi­ze­ne-moz­ga­lom 86-ban be­til­tás­ra ke­rült.

Könczei Csil­la: Hát a tánc­ház is, Ko­lozs­vá­ron.

Pá­vai Ist­ván: A tánc­ház is, nem­csak Ko­lozs­vá­ron, de másutt is. És az a má­sik ér­de­kes­ség volt Ro­má­ni­á­ban, hogy a különböző he­lye­ken a til­tá­sok különböző mó­don mű­köd­tek. Te­hát a bu­ka­res­ti té­vébe azért ka­pasz­kod­tunk a táncházmozgalom ele­jén, mert ne­kik na­gyobb lehetőségük volt, mint köz­pon­ti rep­re­zen­tá­ci­ós in­téz­mény­nek, több min­dent meg­en­ged­tek. És ak­kor me­gyén­ként el­tért: hogy Har­gi­ta me­gyé­ben több min­dent le­he­tett csi­nál­ni, vagy Kovásznában ak­kor is, mint Kolozsban vagy Ma­ros­vá­sár­he­lyen, ahol ép­pen a ro­má­no­sí­tás volt napirenden, és ott nem en­ged­ték annyi­ra. Az­tán azt, amit megint dif­fe­ren­ci­ál­ni kell, hogy kü­lönb­ség volt a hi­va­ta­los til­tá­sok és a nem hi­va­ta­lo­sak kö­zött. Te­hát egy­részt volt egy párt­po­li­ti­kai el­kép­ze­lés, hogy ho­gyan kell mű­köd­jön, és an­nak a vég­re­haj­tá­sa füg­gött emberektől, te­hát adott he­lyen levő ro­mán párt­ve­zető mennyi­re gon­dol­ta ezt ko­mo­lyan. Volt aki túl­ra­goz­ta ezt és még több til­tást be­ve­ze­tett. Ma­ros­vá­sár­he­lyen a tánc­ház be­til­tá­sa ak­kor úgy tör­tént, hogy következő ősszel men­tünk oda, és ak­kor azt mond­ták, nem lesz tánc­ház. Ak­kor föl­men­tünk a szak­szer­ve­ze­ti el­nök­höz és meg­kér­dez­tük, hogy mi­ért nem le­het? Azt mond­ta, hogy azért nem le­het, mert egy da­ra­big éne­ke­lünk és tán­co­lunk, és utá­na meg te­rü­le­te­ket fo­gunk kö­ve­tel­ni, te­hát ő ke­re­ken így mond­ta meg. Ezt más he­lyen más­ként csi­nál­ták, vagy meg­en­ged­ték, vagy tolerálták.

Könczei Csil­la: Ko­lozs­vá­ron meg azt mond­ták, hogy fes­tik a ter­met. Egy­foly­tá­ban fes­tik a termet…

Pá­vai Ist­ván: Igen, te­hát ez más, más-más po­li­ti­zá­lá­sa volt en­nek. És ak­kor megint kü­lönb­sé­get kell ten­ni a szekuritáté te­vé­keny­sé­ge és a párt kö­zött, mert a szeku azt a mód­szert al­kal­maz­ta va­ló­já­ban, hogy olyas­mi­ket til­tott, ami nem volt hi­va­ta­lo­san ti­los. És eze­ket nem til­tot­ta, ha­nem su­gall­ta, hogy ba­jod le­het, ha ev­vel fog­lal­ko­zol, ha nép­dalt gyűj­tesz, ha, ha stb-stb. meg­vol­tak ezek. Eze­ket így ér­zé­kel­tet­ték, és va­ló­já­ban ez se­hol nem volt ki­mond­va. Itt föl­me­rült, hogy be­szél­jünk eb­ben a vi­tá­ban ar­ról, hogy a bu­da­pes­ti archí­vum­ba ren­ge­teg er­dé­lyi gyűj­tés van, amit akár mi er­dé­lyiek gyűjtöttünk, akár se­gí­tet­tünk az ak­ko­ri bu­da­pes­ti­e­knek a terepmunkában. Hogy ez most egy ti­los do­log volt vagy nem volt ti­los? Ak­ko­ri ro­mán tör­vény sze­rint ez nem volt ti­los! Volt egy tör­vény, ami most is hatályos, és ami Ma­gya­ror­szá­gon ma is érvényes: a tár­gyi nép­mű­vé­szet­re, hogy an­nak a ki­vi­te­le az or­szág­ból en­ge­dély­hez kö­tött. Ma, ha ilyet ki akar Ma­gya­ror­szág­ról vin­ni va­la­ki, né­pi bú­tort, mert ki­köl­tö­zik nyu­gat­ra, ak­kor a Nép­raj­zi Mú­ze­um­ban van egy bi­zott­ság, az meg­vizs­gál­ja, pe­csét stb. és csak így le­het ki­vin­ni. Ez itt is így volt, hang­sze­rek­kel, min­den­nel. Ez a szel­le­mi kul­tú­rá­ra nem vo­nat­ko­zott. Né­ha pró­bál­koz­tak ez­zel a trük­kel, hogy mond­ták – szin­tén így ma­gán­til­tás ese­tén –, hogy ezt nem le­het ki­vin­ni, mert az a tör­vény, de ez…

Könczei Csil­la: De gya­kor­la­ti­lag – most Já­nos és Zol­tán meg tud­ják mon­da­ni –, hogy eze­ket sza­bá­lyo­san ki­csem­pész­ték az or­szág­ból.

Pá­vai Ist­ván: Igen. Pon­to­san, de va­ló­já­ban nem volt til­tott. Te­hát nem volt til­tott ez. Ugye én, ami­kor szé­ki Gyu­ri bá­csit, Sza­bó Var­ga Gyu­ri bá­csit meg­bün­tet­ték, mert ma­gyar­or­szá­gi­ak­nak éne­kelt, én meg­kér­dez­tem, hogy a rendőr adott va­la­mi pa­pírt, s igen. Ve­gyük elő, mi az a pa­pír. S a pa­pír­ra nem az volt ír­va, hogy ma­gyar­or­szá­gi­ak­nak éne­kelt, az volt ír­va, hogy „csend­za­va­rás”. Te­hát nem volt ilyen pa­ra­gra­fus, hogy meg le­hes­sen bün­tet­ni. Nem volt ti­los va­ló­já­ban ezt ki­vin­ni, de azért min­den­ki félt at­tól, hogy ebből baj le­het. És ezért ez így, így ti­tok­ban zaj­lott. Te­hát na­gyon ér­de­kes do­log ez az egész kor­szak, az­tán, hogy az utó­kor meg sem fog­ja tud­ni ér­te­ni tel­je­sen, hogy itt mi tör­tént, mert annyi­ra össze­tett ez. Ez, amit Csil­la is be­mu­ta­tott, ez na­gyon jó volt, mert itt lát­szott, hogy min­den­fé­le kom­po­nen­sek, hogy ami­kor egy ko­ra­be­li új­ság­író fo­gal­ma­zott, ak­kor va­ló­ban a nem­ze­ti dol­gok fe­le is ka­csin­ga­tott, de a ki­sebb­sé­gi do­log az na­gyon fon­tos volt. Va­ló­já­ban az ak­ko­ri ma­gyar ér­tel­mi­ség­nek volt egy ide­o­ló­gi­á­ja, ami­nek a köz­­pon­ti ré­sze a ki­sebb­ség meg­tar­tá­sa. Ezt úgy min­den­ki­nek becs­ület­be­li kö­te­les­ség­nek gon­dol­ták, hogy az kell, hogy le­gyen, és úgy kép­zel­ték, hogy tánc­ház meg min­den azért van. Te­hát ami­kor mi lét­re­hoz­tuk a tánc­há­zat, mi nem gon­dol­tuk azt, hogy most  meg­ment­jük a ki­sebb­sé­get, ha­nem ez egy na­gyon jó do­log, ez tet­szett ne­künk a ze­ne a tánc, és hogy ezt ta­nul­ják meg so­kan és él­vez­zék és ez egy na­gyon jó do­log. Mi nem, nem az­zal a cél­lal hoz­tuk va­ló­ban lét­re, hogy azt kép­zel­tük, hogy megmentődik a ki­sebb­ség. De az ide­o­ló­gu­sok azt kép­zel­ték és erről cik­kez­tek! Az­tán ki­lenc­ven után ki­de­rül, hogy sem­mit nem men­tett meg, mert ak­kor sza­bad volt akár­hány tánc­há­zat csi­nál­ni, és at­tól nem vál­to­zott meg a ki­sebb­ség hely­ze­te va­ló­já­ban.

Fosz­tó Lász­ló: Hát ak­kor más­nak van-e eh­hez hoz­­zá­szó­lá­sa?

Fel­föl­di Lász­ló: Hadd mond­jam, hogy na­gyon egyet­ér­tek ez­zel, hogy nin­cse­nek tisz­ta kor­szak­ha­tá­rok. Én is egyéb­ként, ha to­vább gör­dí­tet­tem vol­na a la­pot, az al­ján van egy elem­zés, ami­ben én is azt ír­tam, hogy van­nak kor­szak­okon át­nyú­ló gon­do­la­tok, ide­o­ló­gi­ák: Györffy Ist­ván A nép­ha­gyo­mány és a nem­ze­ti mű­ve­lő­dés cí­mű, ma bib­li­a­ként ke­zelt írá­sa mind a mai na­pig ér­vé­nyes el­gon­do­lá­sok­kal. Na­gyon sok főben ben­ne van, az idősektől a leg­fi­a­ta­lab­ba­kig. És ugyan­így le­het mon­da­ni an­nak a kor­szak­nak a nép­nem­ze­ti el­kép­ze­lé­se­it, az­tán később, nem tu­dom Ka­rá­csony Sán­dor még eb­ben a kor­szak­ban, még min­dig van­nak Ka­rá­csony Sán­dor­nak ta­nít­vá­nyai, akik­nek ta­nít­vá­nyai van­nak. És ezek a dol­gok va­ló­ban át­nyúl­nak öt­ven, het­ven, száz évet is. Itt zá­ró­jel­ben jegy­zem meg ne­ked, hogy ez a szent­sé­ges iker­test­vé­ri­ség, ez Réthei Prikkel Marián előszavában ben­ne van, mint a há­rom hungarikum.

Könczei Csil­la: Igen? Nem vet­tem ész­re.

Fel­föl­di Lász­ló: A ma­gyar lé­lek há­rom nagy te­rü­le­te: a köl­té­szet, a nyelv, a ze­ne és a tánc, a moz­du­lat. És ő pe­dig – rá­akad­tam –, ő pe­dig a ko­ra­be­li esz­té­ti­kai iro­da­lom­ról be­szél 1907-ben, 1908-ban. 1905-ben je­lent meg esz­té­ti­kai írá­sa, ami­ben pon­to­san ugyan­en­nek a há­rom­nak a szentségéről szól. Te­hát, hogy az ide­o­ló­gi­ák ennyire…

Könczei Csil­la: Va­ló­szí­nű. Per­sze. Na­gyon ben­ne van a pak­li­ban, hogy Fa­ra­gó is er­re a ko­ráb­bi tu­dás­ra épít.

Pá­vai Ist­ván: Hát nem min­dig le­he­tett hi­vat­koz­ni sem ezek­re, bár­mi­re, te­hát nem volt sza­bad hi­vat­koz­ni.

Könczei Csil­la: Igen.

Fel­föl­di Lász­ló: Még egyet akar­tam mon­da­ni, hogy, hogy vál­toz­nak a sze­re­pek! És itt mind­járt át­adom a szót. Már Mar­tin György ide­jé­ben kezdődött a sze­re­pek tisz­tí­tá­sa! Mar­tin György ma­ga nem, nem sze­re­tett el­men­ni, meg­ta­gad­ta a zsű­ri­zé­se­ket! Elég ko­rai időben, te­hát a 60-as évek­ben már nem ment el. Szak­mai to­vább­kép­zé­sek­re el­ment, vagy a fa­lu­si ha­gyo­mányőrző együt­te­sek ta­lál­ko­zó­i­ra el­ment, mert ő ma­ga volt an­nak a képviselője, hogy tisz­tí­ta­ni kell a sze­re­pe­ket. Nem le­het ugyan­az az em­ber, aki egyik nap a tisz­ta for­rás­ról be­szél és az anyanyelvről, a moz­gá­sos anyanyelvről, és kép­le­tes, szép sza­vak­ban be­szél a hagyományőrzésről, ugyan­ak­kor a má­sik ol­da­lon pe­dig a ha­gyo­mány­nak pon­to­san eze­ket az el­ve­it pró­bál­ja meg­cá­fol­ni, hogy a nép­ha­gyo­mány be­pisz­ko­ló­dott ugye az év­ti­ze­de­ken, év­szá­zad­okon ke­resz­tül. De a kettőt nem le­he­tett össze­hoz­ni! Ku­ta­tó­ként nem, nem azt mond­ta az em­ber, hogy tisz­tí­ta­ni kell, ha­nem a fa­lu va­ló­sá­gát kell néz­ni, és azt is, hogy mi­lyen, mi a ha­gyo­má­nyos, ami vissza­megy, a kö­zép­ko­rig vissza­nyú­ló gyö­ke­rű tánc, és azt is, amit múlt­hé­ten hoz­tak be a fa­lu­ba.

Fosz­tó Lász­ló: Ez lett vol­na tu­laj­don­kép­pen egy má­sik ilyen kér­dés, nem fo­gal­ma­zó­dott ennyi­re vi­lá­go­­san meg ben­nem, hogy itt ta­lán a Fügedi Já­nos elő­a­dása volt leg­in­kább ilyen, az ele­fánt­csont­to­rony (ezt pro­vo­ka­tí­van mon­dom), hogy egy abszt­rak­ci­ót gyár­ta­ni, és azt mi­nél in­kább a tu­do­má­nyos­ság fe­lé vin­ni, mint a tánc­nak az írá­sát. Ugyan­ak­kor más előadások ép­pen azt mu­tat­ták, hogy egy tech­ni­kai tu­dás­ra volt szük­ség, mert fil­mez­ni kell, mert kell ke­zel­ni a mag­ne­to­font, a te­re­pen fel kell ta­lál­ja ma­gát az em­ber. Te­hát tu­laj­don­kép­pen mi­lyen sze­re­pe van en­nek, ha most va­la­ki kez­de­ne tánc­ku­ta­tás­sal fog­lal­koz­ni, mi az a leg­fon­to­sabb tu­dás, ami­re szük­sé­ge van? Nyil­ván a tánc­írás, ezt hal­lot­tuk, ez Já­nos sze­rint na­gyon fon­tos, ezért ne­ked sze­ge­zem ezt a kér­dést:  szük­ség van a tech­­ni­kai tu­dás­ra? Pél­dá­ul az, hogy ka­me­rát kell ke­zel­ni, ré­gebb nyil­ván bo­nyo­lul­tabb volt, mint most.

Fügedi Já­nos: Hát itt mind­nyá­jan tud­juk, te­hát mind­nyá­jan gya­kor­la­ti gyűj­tök vol­tunk, és min­dig szem­be­sül­tünk az­zal, hogy ott a te­re­pen, de nem­csak ezt kel­lett meg­ol­da­ni, ha­nem min­den mást, ha a ko­csi be­dög­lött, azt is meg kel­lett ja­ví­ta­ni, vagy el­von­tat­ni. Mi­kor Csil­lá­val fönn­akad­tunk egy ilyen vízelvezető nagy csö­vön, ak­kor meg ott kel­lett le­szed­ni, szó­val ez ilyen, per­sze, ez tel­je­sen hoz­zá tar­to­zik és… Kül­föl­dön is ezt kér­de­zik, hogy „mit csi­nálsz, ami­kor gyűj­te­ni mész?” és on­nan kezd­ve, hogy föl­ku­tat­ni az adat­köz­lőt vagy a kocs­má­ba, vagy a pap­tól, vagy a va­la­mi­lyen is­me­ret­sé­gen ke­resz­tül odá­ig, hogy a ze­nészt meg­szer­vez­ni, meg­fo­gad­ni, még egy­szer el­jön­ni, föl­ál­lí­ta­ni a ka­me­rát, filmezőgép, nem­csak a filme­ző­gép­hez, a videómagnókhoz ér­te­ni, a hangfelvevő­gé­pek­hez, és utá­na még a la­bo­rá­lás­tól kezd­ve a szinkronizálásig… Mind az el­mé­le­tet kö­vet­ve! De, most egy pi­cit vissza le­het­ne tér­ni ah­hoz, amit Csil­la be­mu­ta­tott, mert iga­zá­ból ar­ra ké­szül­tem, és most megint kö­töz­köd­nék, ha nem ha­rag­szol, hogy a Kornai Jó­zsef pro­fesszor­tól azt ta­nul­tuk, hogy a pi­a­con van nyo­más és szí­vás. És ugye itt egy­faj­ta úgy­mond lehetőség te­remtés élt, be­szo­rít­va egy sze­rep­be. De a má­sik ol­da­lon volt-e nyo­más? Te­hát volt-e olyan, aki je­lent­ke­zett vol­na, hogy én len­nék és meg­mon­dom, hogy mi a ku­ta­tás és ku­tat­nék, és ar­ról mint­ha nem ír­nál, hogy it­ten – most ha nem is tö­me­gé­vel – de lett vol­na olyan ré­teg. És ezt csak azért kér­dem, mert an­nak ide­jén a Mar­tin­ék ki­nyom­ták a ma­guk he­lyét! És itt…

Könczei Csil­la: Sze­rin­tem itt gyö­ke­re­sen más volt a hely­zet! És er­re rátevődött a ki­sebb­sé­gi lét má­za is, vagy nem tu­dom mi­nek ne­vez­zem. Jó, mond­­jam azt, hogy le­het, hogy a 80-as évek­ben, ami­kor el­vé­gez­tem az egye­te­met 86-ban, ak­kor le­het, hogy ab­ban a kor­szak­ban sze­ret­tem vol­na hi­va­tá­sos néptánckutató len­ni, igaz? Azt hi­szem, hogy így kép­zel­tem an­nak ide­jén. És nyil­ván sem­mi­fé­le lehe­tő­sé­gem nem volt! Egyet­len lehetőség az lett vol­na, hogy kül­föld­re tá­voz­zak, de még az sem ada­tott meg, mert nem kap­tam út­le­ve­let. Te­hát én ki akar­tam men­ni az or­szág­ból emi­att, mert nem tu­dok ez­zel a hi­va­tás­sal fog­lal­koz­ni, de nem tud­tam ki­men­ni. Be vol­tam zár­va egy or­szág­ba egé­szen 90-ig, mun­ka­nél­kü­li vol­tam, sem­mi esély nem volt, hogy bár­mi­lyen in­téz­mény­be be­le­ke­rül­jek, pub­li­kál­ni nem­igen hagy­tak – hát, mit tu­dom én, ez a Táncjelírás könyv – amit a Kri­za Tár­sa­ság 2002-ben pub­li­kált – nem je­len­he­tett meg pél­dá­ul ak­kor.

Fügedi Já­nos: De az idé­ze­te­id a hat­va­nas-het­ve­nes évekből van­nak.

Könczei Csil­la: Igen, ez egy előző kor­szak­nak egy szeg­men­se, amit itt tár­gyal­tam. Nyil­ván a nyolc­va­nas évekről kü­lön le­het­ne be­szél­ni…

Pá­vai Ist­ván: Az rosszabb volt.

Könczei Csil­la: Te­hát egy­sze­rű­en nem áll­tak szó­ba olyan em­be­rek­kel, nem tu­dom, hogy volt-e még va­la­ki, aki eb­ben a kor­szak­ban itt Ro­má­ni­á­ban ez­zel a hi­va­tás­sal sze­re­tett vol­na fog­lal­koz­ni, le­het, hogy volt, de ne­kem sem­mi esé­lyem nem volt.

Fügedi Já­nos: A má­sik, amit még sze­ret­nék mon­da­ni, és rö­vid lesz, hogy ne­hogy azt hidd, hogy ma a tár­sa­dal­mi hoz­zá­ál­lás és el­vá­rás más, mint ami szin­te au­to­ma­ti­ku­san egy ilyen hét­köz­na­pi gon­dol­ko­dás­ból ered. Mert úgy­mond a moz­ga­lom, vagy bár­ki, aki nem ku­ta­tói szem­lé­le­tű, csak az anya­got vár­ják tő­lünk és a zsű­ri­zést, kész! És ha ezt nem kap­ják meg, ak­kor a ku­ta­tás ha­szon­ta­lan, ér­tel­met­len, fö­lös­le­ges. És a vezető ko­re­og­rá­fu­sok­tól hal­lom, hogy Mar­tint is csak ezért res­pek­tál­ták. Olyan óri­á­si mennyi­sé­gű anya­got ön­tött a lá­buk elé, hogy ab­ból ők ví­gan meg­él­tek és egy na­gyon víg eg­zisz­ten­ci­át te­rem­tet­tek ma­guk­nak. A tán­cos és a ze­ne, szer­ke­ze­ti elem­zés stb. ab­szo­lút lé­nyeg­te­len szá­muk­ra, nem is ér­vé­nye­sül, meg­né­ztem a mű­ve­i­ket, ab­szo­lút, az egyik se! És on­nan nem, hogy rá­adá­sul mi a pa­rasz­ti tánc esz­té­ti­ká­ja, meg sem je­le­nik. (Most idéz­het­nénk – most ne ne­vez­zük meg a ko­re­og­rá­fust – ami­kor meg­kér­dez­ték tőle a nem­zet­kö­zi ku­ta­tók, hogy ha a ka­lo­ta­sze­gi le­gé­nyes szó­ló­tánc, ak­kor mi­ért öten tán­col­nak a szín­pa­don, ak­kor azt mond­ta: „hogy néz­ne ki a szín­pa­don egy em­ber?”).

Ka­rá­csony Zol­tán: Én a Csil­la előadására ref­lek­tál­nék, úgy ál­ta­lá­no­san, te­hát tény­leg na­gyon jó, hogy vé­gig­né­zett egy ilyen kor­sza­kot, vé­gig­néz­te az adott iro­da­lom ide­o­ló­gi­ai hát­te­rét, s én azt ja­va­sol­nám, hogy most a to­vább­lé­pés az len­ne, hogy egy dis­kur­zus ala­kul­jon ki pél­dá­ul az er­dé­lyi köz­élet­ben. Ezt meg kell be­szél­ni, ki kell be­szél­ni, ref­lek­tál­ni kell er­re a kor­szak­ra, és ami­kor ez meg­tör­tént, ak­kor el­dön­te­ni, hogy ho­gyan to­vább. Te­hát ez az ön­ref­le­xió ez na­gyon fon­tos, és ez min­den szem­pont­ból az. Azt, hogy meg­be­szél­ni vagy egy dis­kur­zust nyit­ni ar­ról, hogy a ro­má­ni­ai, vagy az er­dé­lyi ma­gyar tánc­ku­ta­tás hogy né­zett ki, mi­lyen volt és mi­lyen nem volt, na­gyon fon­tos. De én azt is fon­tos­nak tar­tom, hogy meg­néz­ni ugyan­ezt a társ­tu­do­má­nyok ese­té­ben. Mi­lyen volt a ro­má­ni­ai iro­da­lom­ku­ta­tás, mi­lyen volt a ze­ne­ku­ta­tás vagy bár­mi­lyen más ku­ta­tás, ilyen szem­pont­ból, mint ahogy ez tör­tént az el­múlt, mond­juk öt­ven év fo­lya­mán. Te­hát en­nek a faj­ta dis­kur­zus­nak a fon­tos­sá­gát és azu­tán a to­vább­lé­pés lehetőségét ja­va­sol­nám. A Fel­föl­di Lász­ló előadásában is na­gyon fon­tos az, hogy le­ül­jünk és vé­gig­gon­dol­juk, hogy mi­lyen mo­der­ni­zá­ci­ós lehetőségek van­nak a sa­ját tu­do­mány­águn­kon be­lül, eze­ket meg­be­szél­jük, és ak­kor utá­na el­dönt­jük, hogy ho­gyan to­vább, mi­lyen lehetőségeink van­nak. És itt már nem ér­de­kes az, mit vár el tőlünk a köz­élet, vagy mit vár el a moz­ga­lom, vagy mit vár el tőlünk a po­li­ti­kai ha­ta­lom. Most már ezen túl kell lép­ni, és ak­kor egy idő után, ha megint elkezdődik, ak­kor megint le kell ül­ni, és megint vé­gig kell gon­dol­ni eze­ket.

Könczei Csil­la: Nyil­ván, gon­do­lom kiérződött az én szövegemből az a cél­za­tos­ság, hogy vé­gül is én csak úgy tu­dom el­kép­zel­ni egy iga­zi (nem­csak én, ha­nem gon­do­lom so­kan má­sok is) tu­do­má­nyos mű­hely­nek, mun­ká­nak vagy in­téz­mény­nek a ki­ala­ku­lá­sát, hogy apo­li­ti­kus és szak­mai kér­dés­ként ke­ze­li az egé­szet, és nem köz­ügy­ként, gya­kor­la­ti­lag. Ami füg­get­len a gya­kor­la­ti tán­co­lás­tól, ami füg­get­len a po­li­ti­kum­tól, és ami füg­get­len a közélettől – jó, per­sze, ez most bo­nyo­lul­tabb do­log, hogy mi a kaplcsolat a tu­do­mány és a köz­élet kö­zött, nyil­ván, hogy kell le­gyen kap­cso­lat, de apo­li­ti­kus kell hogy le­gyen, erről meg va­gyok győződve.

Pálfy Gyu­la: Itt jól el­be­szél­ge­tünk, de az előadásod nyo­mán me­rült fel ben­nem kér­dés­ként, hogy vi­szony­lag egy­sé­ges szem­pont­rend­szer sze­rin­ti er­dé­lyi ma­gyar kul­tu­rá­lis köz­élet lé­te­zik-e egy­ál­ta­lán?

Pá­vai Ist­ván: Lé­te­zett, lé­te­zett, igen.

Pálfy Gyu­la: Most lé­te­zik-e?

Pá­vai Ist­ván: Hát most is lé­te­zik, de ez most kis­sé zor­dabb, mint ak­kor volt…

Könczei Csil­la: Vissza le­het dob­ni a kér­dést: és Ma­gya­ror­szá­gon?

(Ne­ve­tés.)

Pálfy Gyu­la: Ott is a po­li­ti­ka vág­ja szét.

Pá­vai Ist­ván: Persze… ott két­fé­le is lé­te­zik, ott na­gyobb a választék…

(Ne­ve­tés.)

Pálfy Gyu­la: Az ju­tott még eszem­be, hogy a gya­kor­lat­ban a tár­sa­dal­mi ha­tá­sát ez a tán­cos diskurancia ki­fejt­se, ah­hoz tény­leg szük­ség volt a táncházak lét­re­ho­zá­sá­ra. En­nek a lét­re­ho­zá­sá­hoz és mű­köd­te­té­sé­hez szük­ség van leg­alább egy szak­ma­i­lag fel­ké­szült és em­­be­ri kva­li­tás­nak sem hí­ján levő sze­mély­­re, aki hú­zó­ága­zat­ként moz­gó­sí­ta­ni is tud. Ha már tönk­re­men­tek, több­sé­gé­ben tönk­re­men­tek a ha­gyo­má­nyos kö­zös­sé­gek, ahol ter­mé­sze­tes mó­don mű­köd­tették ezt a kul­tu­rá­lis ön­ki­elé­gí­tést, ak­kor a vá­ro­si fi­a­ta­lok kö­zül ezek a tisz­tes­sé­ges hú­zó­em­be­rek vi­szont a má­sod­la­gos kö­zös­sé­ge­ket tud­ják meg­te­rem­te­ni. És ak­kor élet­ben ma­rad­hat a tánc anél­kül, hogy uni­for­mi­zá­ló­dás ál­do­za­tá­ul es­ne, az az ér­zé­sem, csak az úgy­ne­ve­zett hagyo­mány­őr­zők­nél sza­bad ra­gasz­kod­ni va­la­mi múlt­be­li ve­tü­let­hez.

Pá­vai Ist­ván: Még rö­vi­den azt akar­nám hoz­zá­ten­ni, mert itt nem esett szó erről, hogy per­sze itt iga­za van Csil­lá­nak, hogy a har­ma­dik iker­test­vért félt­jük, mert ami­kor ő ez­zel kez­dett fog­lal­koz­ni, még le­he­tett be­szél­ni er­dé­lyi ma­gyar nép­ze­ne­ku­ta­tás­ról, de most egy­re ke­ve­sebb szó es­het erről, hi­szen a nagy öre­gek, ugye Jagamas Já­nos már több mint tíz éve nem él, Demény Pi­ros­ka meg­halt, Szenik Ilo­na is na­gyon idős, meg Almási Ist­ván is na­gyon idős, és ez­zel azt hi­szem fel­so­rol­tam. Szalay Zol­tán érintőleg fog­lal­ko­zik ez­zel, ugye ő is más­ból él meg, és én ugyan­ilyen okokból, ahogy a Csil­la mond­ta, azért men­tem Bu­da­pest­re, nem más ok­ból, mint­hogy di­ák­ko­rom óta nép­ze­ne­ku­ta­tás­sal sze­ret­tem vol­na hi­va­tás­sze­rű­en fog­lal­koz­ni, er­re ké­szül­tem, 76-ban vé­gez­tem itt Ko­lozs­vá­ron és 92-ig sem­mi nem tör­tént. Csil­lá­val együtt volt az a könyv, amiről be­szélt, az én köny­vem­nek is már 86-ban meg­volt a kéz­ira­ta, s nem tu­dott meg­je­len­ni. S ak­kor utá­na 92-ben hív­tak a bu­da­pes­ti Nép­rajzi Mú­ze­um­hoz, két évig ha­lasz­tot­tam a dön­tést, ad­dig pró­bál­koz­tam itt ta­lál­ni ilyent. El­men­tem a ko­lozs­vá­ri Folk­lór­in­té­zet­hez, ahol Almási azt mond­ta, hogy Csil­la fog oda­ke­rül­ni tánc­ku­ta­tó­nak. Eh­hez ké­pest Csil­la se ke­rült oda! Pró­bált se­gí­te­ni Csí­ki Bol­di­zsár Ma­ros­vá­sár­he­lyen, hogy az ot­ta­ni aka­dé­mi­ai fi­ók­nál ke­rül­jön egy ilyen ál­lás, az sem si­ke­rült. És ak­kor vé­gül is nem tud­tam azt mon­da­ni, hogy nem, hi­szen va­ló­já­ban a bu­da­pes­ti ar­chí­vu­mot nem le­het meg­ke­rül­ni, hogy­ha er­dé­lyi nép­ze­né­vel, nép­tánc­cal fog­lal­ko­zol. Lét­re le­het hoz­ni új ar­chí­vu­mo­kat, de azok so­sem tud­ják el­ér­ni azt a mély­sé­get, ami ott van és ah­hoz, hogy az er­dé­lyi ze­nét is­mer­jük, ar­ra az ar­chí­vum­ra szük­ség van. Le­het, hogy majd ezt az internet a jövőben meg­old­ja, hogy elérhető lesz tá­vol­ról bár­mi bár­hon­nan, ak­kor már mind­egy, hogy ki hol la­kik és hol dol­go­zik.

Fosz­tó Lász­ló: Kö­szön­jük szé­pen a résztvevőknek a hoz­zá­szó­lá­so­kat!