Művelődés

Tisz­telt Höl­gye­im és Ura­im! Tisz­telt Ün­nep­lő Kö­zön­ség!

Több ke­rek év­for­du­ló is okot ad ma ne­künk az ün­nep­lés­re, meg­­em­lé­ke­zés­re. 150 éve szep­tem­ber 30-án szü­le­tett és 80 éve au­gusz­tus 17-én hunyt el az egész ma­gyar­ság egyik leg­ked­ve­sebb író­ja, Be­ne­dek Elek.

E he­lyet, ezt az em­lék­há­zat, me­lyet Be­ne­dek Elek emel­te­tett és fe­le­sé­gé­ről, Má­ri­á­ról ne­ve­zett el Ma­ri­nak – mi a ház hom­lok­za­tán 112 éve ol­vas­ha­tó – ép­pen 40 éve avat­ták Em­lék­ház­zá, mely­nek ak­kor kul­tu­rá­lis és po­li­ti­kai je­len­tő­sé­ge és üze­ne­te is nagy volt. Hi­szen 1956 után ez volt az el­ső ilyen jel­le­gű kul­tu­rá­lis in­téz­mény Er­dély­ben.

Be­ne­dek Elek­re em­lé­ke­zünk ma itt! És ha to­vább bon­col­gat­juk az éle­tét és mun­kás­sá­gát, újabb és újabb dá­tu­mo­kat szed­he­tünk elő, me­lyek ön­ma­guk­ban is okot ad­hat­ná­nak ün­nep­lés­re. Így pél­dá­ul há­rom gyer­­mek­lap­ja kö­zül ket­tő is eb­ben az év­ben ke­rek év­for­du­ló­val bír: 120 éve in­dí­tot­ta út­já­ra Pósa La­jos­sal el­ső gyer­mek­lap­ját, Az Én Új­sá­go­mat, amely az el­ső ha­za­fi­as szel­le­mű gyer­mek­lap volt. Má­so­dik gyer­mek­lap­ját, a Jó Paj­tást pe­dig ke­re­ken 100 esz­ten­dő­vel ez­előtt ad­ta elő­ször a gyer­me­kek ke­zé­be. Ez utób­bi­ban Se­bők Zsig­mond volt a tár­sa, aki­nek a Dör­mö­gő Dö­mö­tör tör­té­ne­te­ket is kö­szön­het­jük.

Tisz­telt Kö­zön­ség! Ma és az el­múlt és az el­kö­vet­ke­ző hé­ten Sop­ron­tól ide, Kis­ba­co­nig, de még to­vább Kézdivásárhelyig, a Kár­pát-me­den­cé­ben, de le­het még az Üveg­he­gyen is túl élő ma­gyar­ság, sőt a vi­lág ma­gyar­sá­ga e fa­lu szü­löt­tét ün­nep­li. Szin­te nincs olyan te­le­pü­lés, mely­nek leg­alább egy is­ko­lá­já­ban vagy könyv­tá­rá­ban ne em­lé­kez­né­nek meg e kis fa­lu nagy fi­á­ról, min­den­ki Elek apó­já­ról.

Ke­vés olyan író van, aki­ről biz­ton ál­lít­hat­juk, szin­te min­den­ki, aki a ma­gyar kul­tú­rán ne­vel­ke­dett, szin­te min­den­ki, aki az ábé­cét ma­gya­rul ta­nul­ta, leg­alább hal­lott ró­la, ol­vas­ta vagy hal­lot­ta leg­alább egy me­sé­jét, tör­té­ne­tét, és leg­alább annyit min­den­ki tud ró­la, hogy me­se­mon­dó, me­se­író volt.

Be­ne­dek Elek me­sé­it szin­te az anya­tej­jel együtt szív­ja ma­gá­ba ma is min­den gyer­mek. Azért ma is, mert az el­múlt 120 év­ben min­den ma­gyar em­ber Be­ne­dek Elek me­sé­in cse­pe­re­dett fel. Ak­kor is Elek apó me­sé­it mond­ták és mond­juk, ami­kor már nem is tud­ták vagy tud­tuk, hogy ezt vagy azt a me­sét, kis tör­té­ne­tet is ne­ki kö­szön­het­jük, akár ír­ta, akár gyűj­töt­te, akár fel­dol­goz­ta azt.

Igaz ugyan, hogy a hi­va­ta­los kul­túr­po­li­ti­ka meg­te­he­ti, hogy alig vesz ró­la tu­do­mást, a ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net-írás pe­dig fe­lej­tés­re ítél­he­ti, de ő ak­kor is ott van a ma­gyar fe­jek­ben, a ma­gyar szí­vek­ben és a ma­gyar tan­köny­vek­ben is, mi­vel az el­ső osz­tá­lyok­ban az ő mű­ve­in ke­resz­tül ta­nu­lunk ol­vas­ni. És ott van szel­le­me a ma­gyar­or­szá­gi kis­is­ko­lás­ok­nak szánt tan­köny­vek je­len­tős ré­szé­ben, mi­vel azok nép­is­me­re­ti és táj­is­me­re­ti struk­tú­rá­ja most is az, amit Be­ne­dek Elek és né­hány szer­kesz­tő­tár­sa úgy száz év­vel ez­előtt meg­ha­tá­ro­zott. Ugyan­is Be­ne­dek Elek nem csak me­se­író volt, ha­nem tan­könyv­író is, ép­pen úgy, mint szép­író, if­jú­sá­gi író, új­ság­író, szer­kesz­tő és nem csak új­sá­gok­nak, ha­nem so­kak – több száz – szer­ző mű­vé­nek ép­pen úgy, mint egy sor ka­len­dá­ri­um­nak szer­kesz­tő­je év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül. De emel­lett je­len­­tős volt iro­da­lom­szer­ve­ző te­vé­keny­sé­ge, és meg­áll­ta he­lyét kri­ti­kus­ként és po­li­ti­kus­ként is. És mind­ezek mel­lé hoz­zá kell ten­ni, hogy ko­rá­nak egyik leg­har­co­sabb tár­sa­da­lom­kri­ti­ku­sa volt, aki nem új esz­mé­ket ker­ge­tet, ha­nem olyan prob­lé­má­kat ve­tett fel, olyan prob­lé­mák­ra ke­re­sett vá­la­szo­kat és meg­ol­dá­so­kat, ame­lyek a ma­gyar nép és a ma­gyar nem­zet éle­té­ben új­ra és új­ra elő­jön­nek, amik­kel akár mos­ta­ná­ban is küz­de­ni kény­sze­rü­lünk.

40 éve, 1969 má­ju­sá­ban, itt eb­ben a kert­ben, az Em­­lék­ház ava­tá­sa­kor hang­zott el az a be­széd, amely­ben Be­ne­dek Elek pub­li­cisz­ti­ká­i­nak el­ső gyűj­tő­je és köz­re­a­dó­ja Ba­logh Ed­gár ja­va­sol­ta,  hogy „gyűjt­sük ide Be­ne­dek Elek összes írá­sa­it, le­ve­le­it, ké­pe­it, kor­tár­sa­i­nak és mun­ka­tár­sa­i­nak tel­jes iro­dal­mát, a ha­zai és nem­zet­kö­zi folk­lór for­rás­kin­cse­it, az egy­ko­rú saj­tót, a gyer­mek­lé­lek­tan és pe­da­gó­gia, nép­­mű­ve­lés és nem­ze­ti­sé­gi köz­ügy alap­köny­vé­sze­tét, a szé­kely ön­is­me­ret és hely­tör­té­net anya­gát, s te­gyük le­he­tő­vé, hogy iro­dal­munk – fő­leg a gyer­mek és if­jú­sá­gi – és ál­ta­lá­ban is mű­vé­sze­ti és köz­mű­ve­lő­dé­si éle­tünk if­jú te­het­sé­ges ku­ta­tói kül­de­tés­ben in­nen me­rít­hes­se­nek kel­lő is­me­re­tet és al­ko­tó ih­le­tet is mun­ká­juk­hoz. Be­ne­dek Elek há­za ne kegy­hely le­gyen, ha­nem nyi­tott és jö­vő­be len­dí­tő szel­le­mi rajt­hely, to­vább ser­ken­tő szé­kely olim­pia”. Az az­óta el­telt év­ti­ze­dek­ben ugyan szál­lin­góz­tak ide a kü­lön­bö­ző mű­vek, al­ko­tá­sok, újabb ki­adá­sok. Jöt­tek, mert eset­leg szer­ző­jük, avagy szer­kesz­tő­jük úgy ítél­te meg, hogy el kell ide hoz­nia és itt el­he­lyez­nie, hogy az is a gyűj­te­mény ré­szét ké­pez­ze. Jöt­tek ezek a mű­vek pos­tán és jöt­tek au­tó­val, de gya­log is. Azon­ban szám­ta­lan olyan al­ko­tás van, ame­lyek so­ha nem ju­tot­tak el ide.

Az el­múlt év­ti­ze­dek­ben je­len­tő­sen megnö­ve­ke­dett Be­ne­dek Elek mű­ve­i­nek új­ra­ki­adá­sa, de szép szám­mal je­len­tek meg ró­la szó­ló ki­sebb-na­gyobb írá­sok is. Ezek­nek a kö­te­tek­nek, új­ság­cik­kek­nek, ta­nul­má­nyok­nak csak tö­re­dé­ke ke­rült eb­be a ház­ba, de még a nagy könyv­tá­rak sem ren­del­kez­nek tel­jes­nek ne­vez­he­tő ál­lo­mánnyal. Rész­ben azért, mert kü­lön­bö­ző or­szá­gok te­rü­le­tén je­len­tek meg, rész­ben azért, mert ki­adók nem tesz­nek ele­get a kö­te­les­pél­dány-szol­gál­ta­tás­nak, más­részt pe­dig azért, mert a há­bo­rúk kö­vet­kez­té­ben egy­ne­hány el is pusz­tul­ha­tott.

Ma már tud­juk: Ba­logh Ed­gár ja­vas­la­ta csak egy szép, szí­nes és egy­ben utó­pisz­ti­kus­nak is han­goz­ha­tó álom­kép ma­radt. De mi­lyen szép álom! E hely nem lett ku­ta­tó­köz­pont­tá, pe­dig ép­pen­ség­gel le­he­tett vol­na, de kel­lő pénz és aka­rat nél­kül sem ak­ko­ri­ban, sem most, saj­nos nem va­ló­sul­hat meg egy ilyen nagy­sza­bá­sú vál­lal­ko­zás. Ha Ba­logh Ed­gár ja­vas­la­tá­nak az el­ső sza­va­it vesszük ala­pul, már az­zal is prob­lé­má­ink adód­hat­nak: gyűjt­sük ide Be­ne­dek Elek összes írá­sa­it! De va­jon tud­juk-e, is­mer­jük-e, hogy Be­ne­dek Elek mit és men­nyit írt? Szám­ba tud­juk-e ven­ni mű­ve­it, hogy azo­kat tény­leg egy­be­gyűjt­sük? Ma­ga Be­ne­dek Elek sem tud­ta pon­to­san hány kö­tet­nyi mű­vet írt össze, és még in­kább azt nem, hogy hány kö­tet­nyit szer­kesz­tett. Ha mind­eh­hez hoz­­zá­vesszük, hogy ezek a mű­vek szám­ta­lan ki­a­dás­­ban és va­ri­á­ci­ó­ban je­len­tek meg, lát­szó­lag meg­old­ha­tat­lan­nak tű­nik a fel­adat, de nem le­he­tet­len! Szám­ba le­het ven­ni eze­ket a mű­ve­ket, pon­tos bib­li­og­rá­fi­ai il­let­ve, köny­vé­sze­ti le­írá­so­kat le­het ezek­ről ad­ni. Igaz, ez a mun­ka nem lát­vá­nyos és még csak túl­zot­tan gyor­san sem le­het vé­gez­ni ve­le, de ki­je­lent­he­tem, hogy el­kez­dő­dött, és jó ütem­ben ha­lad.

Be­ne­dek Elek köny­ve­i­nek el­ső bib­li­og­rá­fu­sa, kö­te­te­i­nek el­ső rend­­szer­be sze­dő­je Ve­zér Er­zsé­bet volt, az 1930-as évek ele­jén. Az ő dok­to­ri disszer­tá­ci­ó­ja, gya­kor­la­ti­lag Be­ne­dek Elek el­ső mo­nog­rá­fi­á­ja is volt. Ve­zér Er­zsé­bet­nek még ar­ra is volt gond­ja, hogy meg­pró­bál­ja fel­tér­ké­pez­ni, egy-egy kö­te­tet hány­szor és mi­kor ad­tak ki. Per­sze ko­ránt­sem volt tel­jes­nek ne­vez­he­tő ez a mun­ka, de év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül ez volt a leg­jobb össze­ál­lí­tás, és ar­ról sem fe­led­kez­he­tünk meg, hogy az idő elő­re ha­lad­tá­val újabb és újabb Be­ne­dek Elek kö­te­tek lát­tak nap­vi­lá­got. Majd ké­sőbb két újabb mo­nog­rá­fi­á­val bő­vül­ve a Be­ne­dek Elek szak­iro­da­lom Len­gyel Dé­nes­től (1974-ben), majd He­ge­dűs Im­re Já­nos­tól (2006-ban és idén) újabb köny­vé­sze­ti össze­ál­lí­tá­sok lát­tak nap­vi­lá­got, és még újabb­nak te­kint­he­tő a www.bene­dekelek.ro hon­la­pon levő össze­ál­lí­tás. Saj­nos egyik sem te­kint­he­tő tel­jes­nek, nem csak a ki­adás­szá­mok, ha­nem az éle­té­ben meg­je­le­nő alap­kö­te­tek szá­mát il­le­tő­en sem. Je­len­leg az én ku­ta­tá­sa­im jó­val meg­ha­lad­ták a 160-as alap­kö­tet­szá­mot, de to­váb­bi kö­te­tek fel­buk­ka­ná­sa vár­ha­tó, már csak azért is, mert tel­jes­ség­gel fel­tá­rat­lan­nak te­kint­he­tő töb­bek közt Be­ne­dek Elek tan­könyv­iro­dal­ma, hi­szen ele­mi és is­mét­lő (az­az ipa­ri, il­let­ve szak­mun­kás­kép­ző) is­ko­lák majd­nem min­den év­fo­lya­ma szá­má­ra írt tan­köny­vet, ame­lyek több ki­adást is meg­ér­tek, de más te­rü­le­te­ken is ér­té­kes tan­köny­vei je­len­tek meg. Ezek a kö­te­tek min­den­kép­pen meg­ér­né­nek egy újabb ta­nul­mányt vagy egy szak­dol­go­za­tot.

Az önál­ló ki­ad­vány­ok szá­mát fel­tár­ni és össze­sí­te­ni nem könnyű fel­adat, mi­vel szin­te min­den na­gyobb könyv­tár szol­gál olyan Be­ne­dek Elek kö­tet­tel, il­let­ve újra-ki­adás­vál­to­za­tok­kal, ame­lyek más könyv­tár­ban nem lel­he­tő­ek fel. A könyv­tá­ri ka­ta­ló­gus­cé­du­lák le­írá­sai is sok­szor hagy­nak né­mi kí­ván­ni­va­lót ma­guk után, nem is be­szél­ve ar­ról a tény­ről, hogy a hi­bás, rossz ki­adá­si év­vel, rossz ki­adó vagy nyom­da­jel­zés­sel, pon­tat­lan cím­írás­sal le­írt kö­te­tek­ről, né­ha azt is ne­héz ki­de­rí­te­ni, hogy va­ló­já­ban há­nya­dik ki­adás­ról is van szó.

Töb­bek közt Be­ne­dek Elek­nek a Tes­ta­men­tum és hat le­vél cí­mű, nagy si­kert meg­ért, élet­fi­lo­zó­fi­á­ját is jól tük­rö­ző kö­te­te pél­dá­ul már a ki­adá­sá­nak évé­ben va­ló­já­ban két (de le­het, hogy több!) ki­adást is meg­ért. Az biz­tos, hogy ez a kö­tet egy éven be­lül leg­alább há­rom ki­adást ért meg, de ép­pen e kö­tet ki­adá­sa­i­nak a szá­ma annyi­ra bi­zony­ta­lan, hogy a 2006-os kiadá­sá­nál a ki­adó csak azt mer­te biz­ton­ság­gal a kö­tet­be je­gyez­ni, hogy az 1927-es he­te­dik ki­adás alap­ján ké­szült, de szin­te biz­tos, hogy már 1927-ben sem tud­ták pon­to­san, hogy a kö­tet há­nya­dik ki­adá­sát ér­te meg. Egé­szen biz­tos, hogy túl volt a he­te­di­ken. És nem ez az egyet­len ha­son­ló sor­sú kö­te­te.

Van­nak kö­te­tek, ame­lyek újabb ki­adás­vál­to­za­ta­i­ról csak a nyom­da­jel­zés vál­to­zá­sa en­ged követ­kez­tet­ni, ám né­mely eset­ben még az sem, csak a cím­lap be­tű­tí­pu­sá­nak vál­to­zá­sa sej­te­ti, hogy újabb ki­adás­ról, avagy új­ra­nyo­más­ról van szó, ami per­sze újabb nyo­mo­zást igé­nyel­het. Ah­hoz, hogy eze­ket pon­to­san és biz­ton­ság­gal le­ír­has­suk min­den egyes kö­tet­vál­to­za­tot kéz­be kell ven­ni, meg­néz­ni és át­néz­ni.

En­nek a bib­li­og­rá­fi­á­nak a ké­szí­té­se kez­de­te­kor azon­ban el­dön­töt­tük, hogy ha már kéz­be vesszük eze­ket a kö­te­te­ket, ak­kor a tar­tal­mát is je­gyez­zük föl. Az­az, ami­kor majd el­ké­szül ez a köny­vé­sze­ti bib­li­og­rá­fia nem csak könyv­tá­ros­ok­nak fog se­gít­sé­get nyúj­ta­ni, ha­nem pe­da­gó­gu­sok­nak, mű­ve­lő­dé­si szak­em­be­rek­nek, gyer­me­kek­kel fog­lal­ko­zó sze­­mé­lyek­nek, de a szü­lő­ket, avagy majd a kis­di­á­ko­kat is se­gít­het út­ba­i­ga­zí­ta­ni, mi­vel min­den egyes Be­ne­dek Elek­től szár­ma­zó me­se, vers el­be­szé­lés, no­vel­la, tár­ca cí­me, ami ed­dig önál­ló kö­tet­ben meg­je­lent, meg­ta­lál­ha­tó lesz ben­ne, meg­mu­tat­va, hogy mely kö­te­tek­ben ta­lál­ha­tó­ak meg, ez­ál­tal meg­könnyít­ve az egyes mű­vek meg­ta­lá­lá­sát. De más­ra is hasz­nál­ha­tó lesz. Va­la­mi­kor az 1990-es évek leg­ele­jén, ami­kor hir­te­len meg­ug­rott Be­ne­dek Elek köny­ve­i­nek ki­adá­sa, Be­ne­dek Ist­ván – Elek apó uno­ká­ja – egy al­ka­lom­mal meg­je­gyez­te Gaz­da Ist­ván tu­do­mány­tör­té­nész­nek, hogy jó né­hány, a nagy­ap­ja ne­ve alatt ak­ko­ri­ban meg­je­le­nő kö­tet va­ló­já­ban nem a nagy­ap­ja mű­ve, azo­kat nem ő ír­ta, az­az Be­ne­dek Elek ne­ve alatt ál-Be­ne­dek Elek-mű­vek je­len­tek meg. Ez va­ló­szí­nű ki­adói fo­gás le­he­tett a sa­ját köny­ve­i­nek el­adá­sá­ra. Úgy­hogy igen­is, tes­sék jól meg­néz­ni a kö­te­te­ket vá­sár­lás­kor, fő­leg a 90-es évek ele­jé­ről. Ször­nyű do­log­nak han­goz­hat ez, de va­ló­já­ban ez is csak Elek apó nagy­sá­gát je­len­ti, hogy ne­ki a ne­ve is elég egy újabb kö­tet el­adá­sá­hoz. Az per­sze még min­dig kér­dés, hogy csak át­dol­go­zá­sok­ról volt-e szó, ami elég sű­rűn je­lent meg, avagy újabb cí­mek­kel is pró­bál­ták gaz­da­gí­ta­ni a Be­ne­dek Elek iro­dal­mat.

Az úgy­ne­ve­zett tar­tal­omle­írá­sok hoz­zá­já­rul­nak ah­hoz is, hogy meg­fejt­he­tő le­gyen: Be­ne­dek Elek­nek ed­dig mely írá­sai je­len­tek meg kö­tet­ben s így a pub­li­cisz­ti­ká­i­nak, kü­lön­bö­ző cik­ke­i­nek, ta­nul­má­nya­i­nak fel­tá­rá­sa so­rán meg­ne­vez­he­tő­vé vál­nak azok az írá­sai, ame­lyek önál­ló ki­adás­ban még nem je­len­tek meg. Be­csült adat alap­ján ez élet­mű­vé­nek leg­alább a 40 szá­za­lé­kát te­szi ki, ha nem sok­kal töb­bet.

A ko­ra­be­li na­pi- és he­ti­lap­ok je­len­tős ré­sze ala­pos mi­nő­ség­rom­lá­son ment ke­resz­tül, sok kö­zü­lük, ha kéz­be akar­juk ven­ni, da­ra­bok­ra hul­lik és egy­re ne­he­zeb­ben hoz­zá­fér­he­tők. Né­mely pél­dá­nyok már egy­ál­ta­lán nem, eset­leg alig fel­lel­he­tők. Ha ezek­ből még­is si­ke­rül fel­lel­ni a Be­ne­dek Elek­től szár­ma­zó írá­so­kat, ak­kor ki­je­löl­he­tő­vé vál­nak azok az utó­kor számá­ra fe­le­dés­be me­rült és így min­den­kép­pen meg­men­ten­dő írá­sok, ame­lyek ál­tal Be­ne­dek Elek iro­dal­mi mű­kö­dé­se és arc­ké­pe is a va­ló­ság­hoz kö­ze­lebb vi­he­tő. Az­az ezek­nek az írá­sok­nak a na­gyobb ré­szét, ami az utó­kor szá­má­ra ér­té­kes vagy fel­té­te­lez­he­tő­en az le­het, kö­te­tek­be kell fog­lal­ni, mint ahogy azt tet­ték Ady és Pe­tő­fi, avagy te­szik mos­ta­ná­ban Wass Al­bert és Márai Sán­dor írá­sa­i­val. Mi­vel ezen írá­sok je­len­tős ré­sze má­ig friss­nek hat, bi­zo­nyo­san nem csa­lód­nak majd ben­ne a mai kor ol­va­sói sem, hi­szen a szá­zad­for­du­ló két nagy har­cos új­ság­író­ja Ady End­re és Be­ne­dek Elek volt.

Ami­lyen ga­lamb­lel­kű volt a me­se­író, annyi­ra ke­mény sza­vú a köz­író! Ez nem csak a fél­száz év­vel ez­előtt Ba­logh Ed­gár ál­tal gondozott kö­te­tek­ből de­rül­het ki, ame­lyek­ben Be­ne­dek Elek egy ki­csit szo­ci­a­lis­ta író­nak, de leg­alább­is elő­hír­nök­ének ­mu­tat­ta be, ha­nem an­nak a né­hány éve a Ma­gyar Tu­do­mány­tör­té­ne­ti In­té­zet és a sop­ro­ni Be­ne­dek Elek Pe­da­gó­gi­ai Fő­is­ko­lai kar össze­fo­gá­sá­val meg­in­dult ku­ta­tás­so­ro­zat­nak is, amely­nek ered­mé­nye­kép­pen két kö­tet már meg­je­lent (a har­ma­dik ép­pen a nyom­dá­ban, vagy mos­tan­ra ta­lán már ki is jött on­nan), és Be­ne­dek Elek­nek ed­dig is­me­ret­len írá­sa­i­ból ad köz­re vá­lo­ga­tást. Há­rom kö­tet­ben több mint 180 is­me­ret­len, avagy hoz­zá nem fér­he­tő írás­sal. Re­mél­he­tő­leg el­in­dult egy olyan fo­lya­mat, amely egy­ál­ta­lán nem kí­ván de­he­ro­i­zál­ni, de be kí­ván­ja mu­tat­ni Be­ne­dek Elek sok­ol­da­lú­sá­gát. Ezek után re­mél­he­tő­leg az újab­ban fel­tárt mű­ve­i­ből, mely­nek szá­ma több ezer­re rúg, meg­in­dul­hat­nak a te­ma­ti­kus cso­por­to­sí­tás­ban köz­re­a­dott, Be­ne­dek Elek ál­tal írt, de már egy új nem­ze­dék ál­tal szer­kesz­tett kö­te­tek so­ro­za­ta. Így már sok­kal könnyeb­ben össze­gyűjt­he­tő és fel­tár­ha­tó Be­ne­dek Elek élet­mű­ve. Az előb­bi­ek vég­hez­vi­tel­ét azon­ban meg kell hogy előz­ze ezek­nek a mű­vek­nek a meg­ke­re­sé­se és fel­tá­rá­sa.

Ugyan azt meg tud­juk mon­da­ni, hogy Be­ne­dek Elek hány lap­nak volt az ala­pí­tó­ja és fő­szer­kesz­tő­je, de ko­ránt­sem tud­juk meg­mon­da­ni, hogy mely la­pok­nak volt ő a ro­vat­ve­ze­tő­je épp úgy, mint azt sem, hogy az éle­te fo­lya­mán hány lap­ban is je­len­tek meg az írá­sai. Ja­nu­ár­ban még csak 150 ilyen lap­ról volt tu­do­má­som, azon­ban mos­tan­ra ez a szám meg­kö­ze­lí­ti a 250 új­ság­cí­met. Ha­tal­mas szám! – fő­leg eze­ket tü­ze­te­sen vé­gig­néz­ni. An­nál is in­kább, mert Be­ne­dek Elek ren­ge­teg ál­ne­vet hasz­nált. Né­hány éve, ami­kor meg­kezd­tük a ku­ta­tá­so­kat, kö­rül­be­lül más­fél tu­cat ál­ne­vét is­mer­tük. Ma ez a szám jó­val meg­ha­lad­ja a fél­szá­zat. Volt egy-két na­gyon is­mert ál­ne­ve, mint pél­dá­ul a Szé­kely Hu­szár, avagy az Elek apó. Ezek­nek kü­lön­bö­ző vál­to­za­ta­it könnyű volt fel­is­mer­ni, mint pél­dá­ul az Sz. H.-t, avagy E-ó.-t, de azt ke­ve­sen tud­ják pél­dá­ul, hogy az Elek apó ne­vet meg­előz­te az Elek apa. Nem kí­vá­nok itt elem­zé­sek­be me­rül­ni, így csak né­há­nyat em­lí­te­nék az is­mert és is­me­ret­len ál­ne­vei kö­zül: Gó­bé, Kó­pé, Ze­ke, -k, Egy ol­va­só, A for­dí­tó, Igaz­mon­dó, Griff, Bús Szé­kely, Fotografus, Hu­szár Be­ne­dek, Hu­szár Zol­tán, Gyors­író, Sen­ki, Szé­kely, A szerk., A szer­kesz­tő, Szó­ki­mon­dó, A tárcaíró, Ván­dor, Vető és Ze­ke Be­ne­dek, de ez a sor még foly­tat­ha­tó len­ne. So­kat ezek kö­zül csak egy-két al­ka­lom­mal hasz­nált má­so­kat kor­sza­ko­san, és egynémelyt éle­te vé­gé­ig.

Mi­ért is volt szük­sé­ge ennyi ál­név­re? Ami­kor el­kezd­te pá­lya­fu­tá­sát, az új­ság­írói ál­ne­vek­nek nagy di­vat­ja volt. Az új­ság­ol­va­sók szí­ve­sen ta­lál­gat­ták, hogy egy-egy ál­név va­jon kit is ta­kar, il­let­ve, ma­ga Be­ne­dek Elek sem sze­ret­te vol­na, mint ahogy azt az Édes anyaföldemben le­ír­ja, hogy két ál­ne­vet a fö­löt­te meg­je­lent cikk eset­le­ges pi­káns vagy egyéb tar­tal­ma mi­att össze­kap­csol­ja­nak, ami­kor a szer­kesz­tő­je eset­leg ilyen té­mát várt tő­le. To­váb­bá ő ma­ga is sze­re­tett ját­sza­ni az ál­ne­ve­i­vel, időn­ként azo­kat az al­ka­lom­hoz, a meg­je­lent írá­sa tar­tal­má­hoz iga­zí­ta­ni. És nem utol­só sor­ban azért, mert sok­szor for­dult elő, hogy egy lap­nak, avagy ro­vat­nak a na­gyobb ré­szét ma­ga ír­ta meg, és le­het, fur­csán ha­tott vol­na, ha min­den írá­sa alatt csak a ne­ve sze­re­pel: Be­ne­dek Elek. Így akár egy­azon ol­da­lon ta­lál­ha­tunk egy Be­ne­dek Elek, BE, Elek apó, Eó, és eset­leg még más el­ne­ve­zé­se­ket.

Ezek­nek a ké­szü­lő bib­li­og­rá­fi­ák­nak má­sik ho­za­dé­ka, hogy ez alap­ján egy új, sok­kal tel­je­sebb Be­ne­dek Elek élet­rajz is meg­ír­ha­tó­vá vá­lik és mun­kás­sá­gá­nak, egyé­ni­sé­gé­nek mind több ol­da­lát meg­is­mer­het­jük. Nyu­god­tan ki­je­lent­he­tem, Be­ne­dek Elek kul­tu­sza ez­ál­tal csak nő­ni fog, de az a mé­zes-má­zos, csak gyer­me­kek­nek író, sok­szor őt is gyer­me­teg lel­kű nagy­apó­nak tar­tó köz­fel­fo­gás­ból ki­ra­gad­juk, s meg­ad­juk az őt meg­­il­le­tő he­lyét is az iro­da­lom­tör­té­net­ben. Hi­szen ő nem­csak me­se­író volt, de po­li­ti­kus, nem­ze­tét fél­tő új­ság­író, iro­da­lom­szer­ve­ző, né­pé­ért dol­goz­ni és ten­ni aka­ró mun­kás, de nem fe­led­kez­ve meg ar­ról, hogy ő a me­sék vi­lá­gá­ból in­dult és oda is tért vissza!

Be­ne­dek Elek írói pá­lya­fu­tá­sá­nak 50. év­for­du­ló­ján nem akart ju­bi­lál­ni, és kér­te, őt ne ün­ne­pel­jék. De ma itt, ha­lá­la után, 80 év tá­vol­sá­gá­nak tu­da­tá­ban, va­ló­szí­nű mo­so­lyog­va te­kint re­ánk, és min­den­ki­nek azt mond­ja, amit utol­só sza­vaival üzent: „fő hogy dol­goz­za­nak!”

(El­hang­zott 2009. szep­tem­ber 27-én Kis­ba­con­ban, a Be­ne­dek Elek em­lék­ün­nep­sé­gen)