magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Gáspár Attila: Írott szóval a megmaradásért. XIV. Kárpát-medencei napok. Budapest, Magyar Kultúra Alapítvány, 2009. szeptember 25–27.


 

Az idei ren­dez­vény fel­hí­vá­sa min­den olyan ma­gyart meg­szó­lí­tott, hogy ve­gyen részt a könyv­be­mu­ta­tón, az iro­dal­mi ká­vé­ház­ban, akik „fon­tos­nak tart­ják anya­nyel­vünk és nem­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sunk meg­őr­zését, szülőföldünkön va­ló meg­ma­ra­dá­sun­kat”.

A hat országból érkezett hallgatóság.A ren­dez­vény há­rom nap­já­nak mű­so­ra­it Szila­veczky Csil­la ál­lí­tot­ta össze, gon­dos kö­rül­te­kin­tés­sel kon­zul­tál­va az anya­or­szá­gi és a ha­tá­ro­kon tú­li iro­dal­mi mű­he­lyek szerzőivel, szerkesztőivel. A név­sor végül is igen rep­re­zen­ta­tív volt. Olyan előadók szó­lal­tak meg, akik hű­sé­ge­sen szá­mot ad­tak sá­fár­sá­guk­ról, akik – em­be­ri mér­cé­vel – „hű­ek­nek bi­zo­nyul­tak a ke­ve­sen”, ezért több­re bí­zat­nak ez­után. Ugyan­is nincs más lehetőségünk – itt és ma – mint őrállókként még job­ban vi­gyáz­ni a strá­zsán. Bőven van ugyan­is mi­re vi­gyáz­nunk. Először is rá kell éb­red­nünk rend­kí­vü­li gaz­dag­sá­gunk­ra. Mond­hat­ni, hogy bár ezer sebből vér­zik a ma­gyar nem­zet a kör­be-cson­kí­tás mi­att (köz­tu­dott, hogy egyet­len cen­ti­mé­ter sincs Kis-Ma­gyar­or­szág kö­rül, ahol meg­ma­radt vol­na a ré­gi, ezer éves ha­tár), las­san kez­de­nek be­gyógy­ul­ni a se­bek, s Kós Kár­oly Ki­ál­tó sza­va min­de­nütt ér­vény­re jut, ahol ma­gya­rok él­nek és va­la­mi­lyen szint­re el­ér­kez­tek nem­ze­ti iden­ti­tá­suk fel­vál­la­lá­sá­ban: gaz­da­sá­gi és szel­le­mi mű­he­lye­ket hoz­tak lét­re.

Bemutatkoznak a kárpátaljai lapok, az Együtt és a Kárpátaljai Hírmondó szerkesztőiMin­den­kor fel­szín­re ke­rül­nek per­sze a na­pi gon­dok is, szám­ba kell ven­nünk a so­ron következő vesz­te­sé­ge­in­ket. Most az ülést meg­nyi­tó dr. Koncz Gá­bor, az MKA igazgatója S. Benedek And­rás kár­pát­al­jai iro­da­lom­tör­té­nészt bú­csúz­tat­ta. Meg­ha­tó volt, hogy a ha­tá­ron tú­li iro­dal­márt a tel­jes Kár­pát-me­den­cei iro­dal­mi élet legjelentősebb képviselői bú­csúz­tat­ták: össze­tar­to­zunk, te­hát együtt sí­runk a sí­rók­kal és együtt örü­lünk az örvendezőkkel.

Az Ápol­juk, őrizzük és tart­suk meg anya­nyel­vün­ket c. iro­dal­mi ta­nács­ko­zást Tőkéczki Lász­ló és Vá­ri Fá­bi­án Lász­ló előadása ve­zet­te be. Tőkéczki előadásában ki­tért a ma­gyar nyelv sok­szí­nű­sé­gé­re. Rá­mu­ta­tott gaz­dag­sá­gá­ra és fo­lya­ma­tos gaz­da­go­dá­sá­ra. Sok el­sza­kí­tott ré­gi­ó­ban szí­ne­sen, szé­pen, gaz­da­gon ár­nyalt szó­kinccsel be­szé­lik, nem úgy, mint az el­sze­gé­nye­dés út­já­ra lé­pett mai vi­lág­nyel­vet, az an­golt (a más anya­nyel­vű­ek ál­ta­lá­ban néhányszáz szó­ból ál­ló szó­kész­let­tel be­szé­lik a vi­lág­nyel­vet, ami ro­ha­mo­san le­sze­gé­nyí­ti, meg­foszt­ja ár­nya­la­ta­i­tól). Ne­künk, ma­gya­rok­nak olyan gaz­dag tör­té­nel­münk, ha­gyo­má­nya­ink van­nak, hogy nem kell azt most ki­ta­lál­juk a 21. szá­zad­ban, mint má­sok­nak.

Szil­ágyi Ist­ván, a ko­lozs­vá­ri He­li­kon főszer­kesz­tője ki­lá­tás­ba he­lyez­te, hogy né­mely do­log­ban az anya­or­szá­gi­ak­nak igen­csak fel kel­le­ne köt­ni a fe­hér­ne­műt, ha nem akar­ják, hogy a közeljövőben az im­már (tör­té­nel­mi ha­gyo­má­nya­ink­hoz hí­ven) di­na­mi­ku­sab­ban fejlődő, amúgy is né­hány ezer négy­zet­ki­lo­mé­ter­rel na­gyobb Er­dély­hez csa­tol­ják.

Teleki Júlia dedikált könyvét boldogan köszönöm meg (Stanyó Tóth Gizella felvétele )A szlo­vá­ki­ai ma­gyar pe­da­gó­gu­sok és szülők lap­ját, a Ka­ted­rát Lacza Ti­ha­mér, a po­zso­nyi Pát­ria Rá­dió mun­ka­tár­sa mu­tat­ta be. Na­gyon könnyen el­hisz a ma­gyar em­ber min­dent, pe­dig egyik köz­mon­dá­sunk is fi­gyel­mez­tet a csap­dák­ra: messziről jött em­ber azt mond, amit akar. Mi is – mármint a magyar miniszterelnök – el­hit­tük Ficó szlo­vák mi­nisz­ter­el­nök­nek, hogy a szlo­vák nyelv­tör­vény nem a ma­gyar nyelv el­len szü­le­tett, ha­nem a szlovákért… Ezt csak mi, fel­vi­dé­ki ma­gya­rok érez­zük szülőföldünkön, mert nem te­lik el nap, hogy ne fi­gyel­mez­tet­né­nek ben­nün­ket: itt ne be­szélj ma­gya­rul! Pe­dig ezer évig a tel­jes Kár­pát-me­den­cé­ben bár­mi­lyen nyel­ven le­he­tett be­szél­ni, és a ma­gyar urak, a több­sé­gi ma­gyar nem­zet nem há­bo­ro­dott fel azon, hogy va­la­ki nem tu­dott ma­gya­rul, az­az az ál­lam nyel­vén. Szin­te ért­he­tet­len, hogy ne­künk, ma­gya­rok­nak, az ilyen hely­ze­tek­ben nin­cse­nek ér­ve­ink. Ugyan­is annyi­ra ide­gen tőlünk a má­sok el­nyo­má­sá­nak, jo­ga­ik meg­kur­tí­tá­sá­nak a gon­do­la­ta, hogy itt Er­dély­ben is, kép­te­le­nek va­gyunk el­mon­da­ni a tényt, hogy a szé­ke­lyek­nek ezer éves az au­to­nó­mi­á­juk, s csak Tri­a­non­ban ve­szí­tet­ték azt el, és az­óta is hi­á­ba har­col­nak ér­te, sü­ket fü­lek­re ta­lál­nak.

A kár­pát­al­jai Együtt c. fo­lyó­ira­tot, an­nak ala­pí­tó főszerkesztőjét, a ta­nács­ko­zás nap­ján el­te­me­tett S. Benedek And­rást Vá­ri Fá­bi­án Lász­ló és Dupka György mu­tat­ták be. Uni­ver­zá­lis ki­adót hoz­tak lét­re a lap mun­ka­tár­sai szá­má­ra, ezideig több mint száz szerzőnek je­len­tet­tek meg kö­te­tet. Fü­ze­si Mag­da és Len­gyel Já­nos a Kár­pát­al­jai Hír­mon­dót mu­tat­ták be, őszinte op­ti­miz­mus­sal ál­lí­tot­ták, hogy „amit a ha­ta­lom erőszakkal el­vesz, azt a sze­ren­cse, az idő egy szem­pil­lan­tás alatt vissza­ad­hat­ja”.

Más­nap az Iro­dal­mi ká­vé­ház­ban Csörgits Jó­zsef szó­lí­tot­ta a kö­zel­múlt­ban meg­je­lent és a meg­je­le­nés előtt ál­ló kö­te­tek szerzőit. Itt ka­pott szót az er­dé­lyi kül­dött­ség is. Sza­bó Zsolt  főszerkesztő a Művelő­dést mu­tat­ta be, je­le­sen a lap múlt­já­ból idé­zett ese­mé­nye­ket, ér­de­ke­sebb és időt ál­ló írá­so­kat, majd a Művelődés Ki­adó kö­te­te­it mu­tat­ta be, töb­bek kö­zött a Be­ne­dek Elek em­lék­év kap­csán a Cim­bo­rát s a ben­ne meg­je­lent Szentimrei Jenő Ver­ses ma­gyar kró­ni­ká­ját.

A Művelődés Ki­adó ter­vei kö­zött sze­re­pel alul­írott Csak ez né­künk vi­gas­sá­gunk – 300 ének kon­fir­má­lók­nak c. gyűj­te­mé­nye, amelyről szerzője be­szélt. Be­mu­tat­tuk a könyv ke­let­ke­zé­sé­nek kö­rül­mé­nye­it, szük­sé­ges­sé­gét, va­la­mint struk­tú­rá­ját. Az össze­ál­lí­tás hét fe­je­zet­be ta­gol­ja a kö­tet anya­gát: I. 25 gen­fi zsol­tár, II. 25 di­csé­ret, III. 150 ma­gyar nép­dal, IV. 25 név­na­pi köszöntő, V. 25 his­tó­ri­ás ének és de­ák­dal, VI. 25 ma­gyar nó­ta és VII. 25 rá­adás  – „Ami szin­te ki­ma­radt”. Mi­vel töb­ben is­mer­ték a 42. gen­fi zsol­tárt, zá­rás­ként kö­zö­sen el­éne­kel­tük. Es­te pe­dig né­hány is­mer­tebb ma­gyar nó­tát is el­éne­kelt a tár­sa­ság jobb ének­hang­gal meg­ál­dott ré­sze.

Gáspár Attila ismerteti sajtó alatt levő énekeskönyvét. (Stanyó Tóth Gizella  felvétele)A könyv­be­mu­ta­tó leg­meg­rá­zóbb, legelgondol­kodtatóbb ismertetőjét va­sár­nap, a Pe­rem­vi­dé­kek ma­gyar­sá­ga c. szo­ci­og­rá­fi­ai mű­he­lyek be­mu­ta­tá­sá­ban tar­tot­ta  Te­le­ki Jú­lia, aki a Hol van­nak a sí­rok c. do­ku­men­tum­gyűj­te­mé­nyét mu­tat­ta be. Hi­he­tet­len, hogy mi­lyen ször­nyű­sé­gek tör­tén­tek a Vaj­da­ság­ban, szülőfalujukban a ma­gya­rok­kal. Hi­he­tet­len, hogy mindezekről nem tud (nem akar tud­ni?) Eu­ró­pa. Hi­he­tet­len, hogy az ak­ko­ri­ban tíz hó­na­po­san ár­ván ma­radt szerző és a hoz­zá ha­son­ló­an ár­va­ság­ban felnőtt mai vaj­da­sá­gi­ak­nak még csak annyi sem ada­tik meg, hogy a há­za­ik­ból el­ül­dö­zöt­tek­ként, mindenükből ki­sem­mi­zett föl­dön­fu­tók­ká vál­tak­ként, ma, 2009-ben leg­alább egy em­lék­ke­resz­tet ál­lít­has­sa­nak meg­gyil­kolt szü­le­ik­nek. Sőt, a ha­ta­lom ot­ta­ni bir­to­ko­sai ki­mond­ják, hogy ott, szü­le­ik el­kob­zott föld­je­in nem kí­vá­na­tos sze­mé­lyek és hogy in­kább szabadidő köz­pon­tot lé­te­sí­te­nek a sí­rok fe­lett. Ahány­szor ke­reszt­tel je­löl­ték meg ed­dig a tö­meg­sí­ro­kat, annyi­szor gyúj­tot­ták fel, tör­ték össze „is­me­ret­len tet­te­sek”. 2009-ben, Eu­ró­pá­ban! Annyi­ra meg­rá­zó volt Te­le­ki Jú­lia –  sa­ját költ­sé­gén össze­gyűj­tött, szer­kesz­tett, ki­nyom­ta­tott, ter­jesz­tett – köny­ve, hogy  Koncz Gá­bor ott hely­ben meg­ígér­te, hogy az MKA költ­sé­gén le­for­dít­tat­ja fran­ciára és az EU-parlamentnek még eb­ben a man­dá­tu­má­ban min­den egyes képviselőnek el­jut­tat­ja, hogy meg­is­mer­jék a dél­vi­dé­ki ma­gya­rok ir­tá­sá­nak tör­té­ne­tét, kor­tár­sak, szem­ta­núk, szenvedő ala­nyok emlé­ke­i­ből, év­ti­ze­de­kig félt­ve rej­te­ge­tett jegyzeteiből, fény­ké­pe­iből össze­ál­lí­tott do­ku­men­tu­mát. Az már szin­te ter­mé­sze­tes kö­vet­kez­mé­nye volt szerző adat­gyűj­tés­ének, hogy több­ször is ha­lál­lal meg­fe­nye­get­ték.

Ezek után szin­te sen­ki sem tu­dott meg­szó­lal­ni.

Még­is volt még igen kel­le­mes al­kal­ma a ta­lál­ko­zó­nak: a sza­bad­kai Ungaresca együt­tes, majd Diny­nyés Jó­zsef Bal­la­da­est­je, ami­hez cso­dá­la­to­san kap­cso­ló­dott a Pap End­re ci­te­ra­já­té­ka. Is­mét nyel­vünk, ha­gyo­má­nya­ink, ze­nei anya­nyel­vünk, né­pi hang­sze­re­ink ki­fe­je­zé­si gaz­dag­sá­ga káp­ráz­tat­ta el a hall­ga­tó­sá­got. Bár tud­ván tud­juk, hogy na­gyon gaz­dag, szép, ár­nyalt a ma­gyar né­pi szel­le­mi örök­ség, még­is eszünk­be kell jut­tas­sák en­nek mai, szak­ava­tott vá­lo­ga­tói, meg­szó­lal­ta­tói. Mes­te­ri vá­lo­ga­tá­sok vol­tak. Mind­há­rom cso­kor cso­dá­lat­ra­mél­tó volt. Kö­szö­net ér­te a szervezőknek, az előadóknak.

Es­te pe­dig Bá­lint Már­ta ma­ros­vá­sár­he­lyi szár­ma­zá­sú színművésznő mu­tat­ta be a Szé­kely Já­nos em­lé­ké­re c. össze­ál­lí­tást, a ren­dez­vény­so­ro­za­tot le­zá­ran­dó. Így lett iga­zán ke­rek a mű­sor, így em­lé­kez­het­tünk meg az er­dé­lyi iro­da­lom egyik im­már el­tá­vo­zott nagy­sá­gá­ról.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008