Művelődés

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdély legnagyobb múlttal rendelkező tudományos intézménye, ebben az évben ünnepli megalakulásának 150. évfordulóját. Ennek során tudományos előadássorozatra, kötetek kiadására, emlékgyűlésekre került sor, a legkiemelkedőbb eseményként pedig november 20–21-én tartotta meg jubileumi közgyűlését  Kolozsvárt, visszatekintve az eltelt másfél évszázad történetére.

Az EME vezetősége a jubileumi év egyik kiemelkedő feladatának tartja azt, hogy tisztázza a múzeumi gyűjtemények helyzetét. A magyar társadalom régóta vár tájékoztatást arról, hogy mi történt az alapítás korának lelkes hevületében önként, de határozott céllal összegyűjtött családi ereklyék hatalmas tömegével, s arra is kíváncsi: annak az ügynek a szolgálatában áll-e a hajdani múzeumi gyűjtemény, amelyet eredetileg számára kijelöltek. Gróf Mikó Imre az 1856. március 31-én közzétett felhívásában világosan kifejtette: az alakítandó „Múzeum Egyesületünknek három nagy teendője van: hogy ez országrész számára egy tudományos és műkincseinek arányban álló, s a kor szükségletének megfelelő múzeumot állítson, hogy a begyűjtött tudományi anyagot rendezze, feldolgozza és feldolgoztassa s közforgalomba hozza, végre, hogy e kettős munkásság által hazánk fiai közt a tudomány szeretetét és művelődését terjessze és erősítse”.

A múzeumalapítás tehát a legelső feladata volt az Egyesületnek, s valóban a megvalósításáért már 1856-ban elkezdődött a muzeális értékek begyűjtésének céltudatos munkája. Ugyanis meg kellett menteni az esetleges elidegenítéstől gróf Kemény József és gróf Kemény Sámuel hatalmas gyűjteményeit, amelyeket már az 1841–1843-as erdélyi országgyűlésen felajánlottak a létesítendő erdélyi múzeum számára, és meg kellett szerezni az Aranka György-féle, ugyancsak nagy értékű hagyatékot is. S mivel az igyekezet sikeresnek bizonyult, nem volt megállás sem a szervezőmunkában, sem a gyűjtésben az EME tényleges megalakulásáig.

Ennek köszönhetően az 1859. november 23–26. közt megtartott alakuló közgyűlésen Mikó gróf egyszerre jelenthette be az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Országos Múzeum megalapítását. Nem felesleges tudni: eredetileg Erdélyi Magyar Múzeum-Egyesületet és Erdélyi Nemzeti Múzeumot szándékozott létrehozni Mikó gróf, de ezt az abszolutista kormány megakadályozta. Kettős, de egymással a legszorosabb kapcsolatban álló intézmény jött létre, azért hogy mind az akadémiai, mind a muzeális célkitűzést megvalósíthassa. Maradjunk az utóbbinál.

Az 1859. novemberi közgyűlésen elfogadott alapszabály második §-a meghatározta a múzeum szerkezetét: „a múzeum főbb részei lesznek: könyv-, régiség- és éremtár, természetrajzi gyűjtemények és füvészkert; a múzeumból a művészeti tárgyak nem rekesztetnek ki”. Az alapelvek elfogadása után a közgyűlésen megválasztották az Egyesület elnökét, gróf Mikó Imrét, a múzeumi részek vezetőit és igazgatóját Brassai Sámuel személyében, akit ugyanakkor természettudományi gyűjtemény szervezésével és vezetésével is megbíztak. A könyvtári gyűjtemény élére, amelyhez a régiség- és éremgyűjtemény is tartozott, Szabó Károlyt állították. A múzeum és részeinek vezetői számára külön alapszabállyal felérő utasítást adtak ki, amely részletesen szabályozta a teendőket: az igazgató munkáját, a természettudományi gyűjtemény, a könyvtár és a régiség- és éremgyűjtemény őréét.

Az alakuló közgyűlés újabb lendületet adott a múzeumi anyag gyűjtéséhez: a felajánlások száma az 1860-as évek elején meghaladta a négyezret. A gyűjtemények növekedése miatt az érem- és régiségtári gyűjteményeket 1860/1861-ben leválasztották a könyvtártól, s élére ideiglenesen Finály Henrik egyleti titkárt nevezték ki. A nagyobb gyűjteményeket és pénzösszeget adományozók, alig néhány kivételtől eltekintve magyarok voltak, s közülük többen eleve feltételként kötötték ki azt, hogy a beadott gyűjteményeik, felajánlásaik csak addig érvényesek, ameddig az EME és múzeuma magyar jellegű marad, s székhelye Kolozsvárt lesz. Mivel a közgyűlés a magyar nyelvűséget egyhangúlag elhatározta, valamint a kolozsvári székhelyet is, ez nem képezhette akadályát a gyűjtemények folyamatos növekedésének. Az Egyesület magyar jellegét elfogadták a szász és román értelmiség vezető férfiai is.

Bármilyen örvendetes is volt a gyűjtemények rohamos növekedése, ennek kezelése s a további sorsáért érzett nagy felelősség arra késztette az EME vezetőségét, hogy változtasson az eddigi múzeumi elképzelésein s gyakorlatán. Ugyanis kiderült, hogy sem a pénzügyi fedezet, sem a személyi feltételek nem elegendőek múzeum fenntartásához, s paradox módon az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés után még a korábbi társadalmi támogatottság is csökkent, ami szintén a változtatás gondolatának elfogadását siettette, valamint az is, hogy az alapító hiába reménykedett az állami támogatás megszerzésében. A közvetlen állami segély ugyanis elmaradt, ami egyik oka lesz annak, hogy az Egyesület vezetése más módón próbálja megszerezni a szükséges támogatást. Ennek az ideje rövidesen, már 1872-ben elérkezett azzal, hogy Kolozsvárt alakult meg az ország második tudományegyeteme, és éppen annak köszönhetően jött létre itt, mert az Erdélyi Múzeum-Egyesület megteremtette az egyetemalapítás személyi feltételeit, valamint a tudományművelés bázisait. Mikó úgy látta megoldhatónak a Múzeum kérdését, ha annak szervezési, fenntartási gondjait megosztják a Tudományegyetemmel. Ezt szerződésileg rögzítették, s a Magyar Oktatásügyi Minisztériummal kötött megállapodás szerint a múzeumi tárak az Egyetem használatába kerültek, az EME tulajdonjogának megtartása mellett. Az EME évi járadékot kapott tárainak átengedéséért, azonban ezzel odalett a Múzeum. A tárak kezelését az Egyetem vette át, azok időnkénti megnyitása a nagyközönség számára semmiképpen sem volt azonos a Mikó által tervezett és mindeddig épített Erdélyi Nemzeti Múzeummal.

A gyűjtőmunka azonban tovább folyt s bővült: a természettudományi tárban újabb gyűjteményeket hoztak létre, s képtár is létesült. Ezek a gyűjtemények az 1920-as főhatalom-változással a román egyetem használatába kerültek, de ezekért az EME nem kapott bérleti díjat, s emiatt, valamint a román állami szervek által gördített számos akadály miatt az Egyesületnek puszta fennmaradásáért kellett küzdenie, a gyűjtemények gyarapítására úgyszólván nem is gondolhatott. Az 1940–44 közötti négy év, amikor Észak-Erdély újra Magyarország része lett, csak arra volt elegendő, hogy az EME megkezdje sorainak újrarendezését.

A második világháború befejezésével azonban ismét a kisebbségi helyzet okozta gondokkal kellett az EMÉ-nek szembenéznie, sőt az egyre erősödő kommunista mozgalom ellenséges magatartásával is, ettől kezdve a gyűjteményeknek sorsa a hányattatás és elidegenítés. A kettős nyomás végül is az EME megszüntetéséhez vezetett: 1950-ben az Igazságügyi Minisztérium elrendelte feloszlatását – más polgári jellegű intézményekkel együtt. Majd az Erdélyi Múzeum-Egyesület Intéző Bizottsága 1950. február 12-én tartott ülésén, amelyen bejelentette hatáskörének megszűntét, a gyűjteményekről is megemlékezett: eszerint felkérik a Romániai Magyar Népi Szövetség Intézőbizottságát, a Bolyai Tudományegyetem Rektori Hivatalát és Tanulmányi Igazgatóságát, valamint a Bolyai Tudományegyetem Történelem–Földrajz és Természettudományi Karát, hogy az: „a volt Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori tulajdonát képező tudományos gyűjtemények sorsának elrendezése rendjén a Román Népi Köztársaság magyar tudományosságának érdekeit képviseljék, mint arra hivatottak”.

Valóságos érdekképviseletről azonban aligha lehetett már szó, mert egyik megnevezett intézménynek vagy szervezetnek sem volt reális hatalma ilyen kérdésekben. Az EME gyűjteményei továbbra is az egyetem különböző intézeteinél maradtak, majd egy részük átkerült állami intézmények kezelésébe. Egyedül a Levéltár tarthatta meg még néhány évig különállását, de 1974-ben ezt is átvette az Állami Levéltár kolozsvári fiókja, majd elszállították Kolozsvárról és a szekuritáté rendelkezett vele. Újjáalakulása óta az EME vezetősége több alkalommal kifejezte azt, hogy továbbra is ragaszkodik vagyonának, tárainak tulajdonjogához, s szorgalmazza a gyűjtemények jogi státusának a rendezését. Eddig azonban nem történt érdemleges intézkedés ebben a kérdésben az állam részéről.

Az EME gyűjteményeinek részletesebb története a napokban megjelent tanulmánykötet az EME 150 éves történetében először nyújt átfogó és alapos áttekintést erről a gazdag erdélyi magyar örökségről, amely ugyanakkor hű tükre – a már megjelent kötetek mellett – az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek Erdély kulturális és tudományos életében betöltött fényes, történelmi jelentőségű munkásságának.