Művelődés

A hiedelem fogalmának a definiálásával megpróbálok rávilágítani néhány olyan alapkérdésre, amelyek a hiedelmek kapcsán felmerülnek. A hiedelem fogalmának meghatározását a Magyar Értelmező Kéziszótár és a Magyar Néprajzi Lexikon alapján teszem.

A Magyar Értelmező Kéziszótár (Bp. 1982. 545. l.) úgy definiálja a hiedelmet, mint megalapozatlan, tévesen kialakított véleményt. A Magyar Néprajzi Lexikon ennél sokkal árnyaltabban értelmezi a terminust. A lexikon a hiedelmet olyan vallási képzetként nevezi meg, amely nem tartozik a hivatalosan elismert egyházak vagy vallási rendszerek által elfogadott hittételek közé. Továbbá azt mondja ki, hogy a paraszti hiedelemnek a létrejötte több komponensre vezethető vissza, és azoknak egy része pogány világképek maradványa – egyházi hittételből torzult hiedelemmé.

A hiedelmeknek megvan a maguk funkciója, általánosan véve a hiedelmeknek az a rendeltetésük, hogy szabályozzák az adott közösség tagjainak a viselkedését, továbbá azt is kimondják, hogy miért és milyen módon kell az embereknek hinniük, cselekedniük akár köznapi, akár ünnepi helyzetben.

Kutatásom során egy, a Récepatakban lakó, 1947-ben született gyimesfelsőloki asszony, Timárné Tankó Teréz hiedelmeit vizsgáltam meg. Kezdeti célom az volt, hogy az asszonynak csupán a helyi hiedelemlényekkel kapcsolatos tudását kutassam fel, azonban a beszélgetés során előkerültek olyan hiedelmek is, amelyek szerves részei a mindennapoknak, és nagymértékben meghatározzák napi cselekedeteit. Emellett a beszélgetés folyamán kitértem az álmoknak és azok jelentőségének a magyarázatára is, habár ebből nem gyűlt össze számottevő adat, azért fontosnak tartom dolgozatban ezt is ismertetni.

Az asszony életének fontosabb eseményei: Timár Teréz a Gyimesfelsőlokhoz tartozó Nyíres alatt született, szegény családban. Szüleinek rajta kívül két leánygyermeke született. ő a nélkülözések miatt már fiatalon arra kényszerült, hogy dolgozzék. Mivel a faluban nem volt jól kifizetődő munkalehetőség, a közeli városokban keresett munkát. Kezdetben a faluban szolgált egy tanárnál, később azonban Bákó megyébe, majd Comăneşti-re ment dolgozni. Comăneşti-ről hazatérve – ahol egy évet és nyolc hónapot szolgált egy orvos házaspárnál – megismerkedett leendő férjével, és házasságot kötött vele. Egy leánygyermekük született. Gyermekének születését isteni csodának tartja, ugyanis az orvosok kijelentették, hogy nem lehet gyermeke. ő azonban remélt, és Brassóba elutazva a Fekete templomban imádkozott azért, hogy Isten megajándékozza egy gyermekkel.

Az asszony, a mesélés során, nagy hangsúlyt fektet élete szomorú, tragikus eseményeinek ismertetésére. Elérzékenyülten beszél apjának, valamint középső testvérének, Irénkének a haláláról, aki fiatalon, rákbetegségben hunyt el. A halálesemények sora ezzel még korántsem ér véget, hiszen mindezek mellett szembesülnie kellett apósa öngyilkosságával, és talán legnagyobb tragédiaként unokájának elvesztését élte meg. Leányának két gyermeke született, akik közül a nagyobbik lány autóbalesetben meghalt. Ez az esemény nagymértékben meghatározta, és a mai napig meghatározza az asszony életét. Unokájának halála után, 2000 novembere óta nyugtalanul alszik, zaklatott lelkiállapotú és sokat sír.

Az asszony katolikus, erre a beszélgetés folyamán is utal, annak kapcsán, hogy a hívő katolikus ember nem hisz az ördöggel kapcsolatot tartó személyekben, lényekben. Ezt a kijelentését érdekesnek találtam, mivel a beszélgetés során mindvégig állította, hogy ő nem hisz az efféle boszorkányos hiedelmekben – mégsem zárkózik el teljesen tőlük.

Vallásossága abban is megmutatkozik, hogy általában imával védekezik az ártó tényezők ellen, és ezt azzal indokolja, hogy ő ezt még nagymamájától tanulta: részben ezzel a módszerrel lehet távol tartani a gonoszt.

A boszorkányokkal és más hiedelemlényekkel kapcsolatos nézetei sokkal inkább tabutémának számítanak, mint a mindennapi élettel kapcsolatos hiedelmek. Magának a boszorkánynak a tevékenységét, szerepkörét körvonalazta, azonban amikor arra került a sor, hogy a falu egykori boszorkányáról, Dávidnéról beszéljen, már sokkal nehezebben nyílt meg. Véleménye szerint a boszorkány fő tevékenysége a tej elvétele, de természetesen egyéb rontási eljárások is kapcsolódnak hozzá.

Pócs Éva (Néphit. Magyar Néprajz VII. Akadémiai Kiadó Bp., 1990. 609. l.) szerint a boszorkánynak a hagyományos paraszti társadalomban az volt a fő funkciója, hogy bármilyen egyéni baj, betegség, szerencsétlenség nehezedett az emberre, egy élő, ismert személyt hibáztattak ezért, és azt boszorkánynak nyilvánították, tehát a boszorkány mintegy magyarázattal szolgált az emberek problémáira.

A boszorkányt az adatközlőm boszorkányos aszszonyként nevezi meg, és azt mondja róla, hogy a boszorkány a faluban mindig egy idősebb asszony volt. Megnevezi a boszorkány távoltartásának, elhárításának, és ugyanakkor kiléte megtudakolásának módszereit is, ezek közül az egyik a helyi specifikum, a karincaverés. Amikor a tehén nem ad tejet, az emberek ezt a boszorkány rontásának tartják. A rontást imádsággal próbálták felszámolni. Hogy ki a boszorkány, azt a helyi ruhadarab, a karinca verésével derítették ki. A verést hét darab favesszővel hajtották végre, és azt tartották, hogy aki a hetedik vesszőcsapásra érkezik a helyszínre, az a rontó személy.  Ezzel a tudakozódással kapcsolatban az adatközlő megjegyzi, hogy ez már a múlté: a faluban a lányok, asszonyok ma már ritkán hordanak karincát. A karincaverésnek egy másik formája is előfordult Récepatakán, ennek lényege abban állt, hogy a kárt elszenvedő emberek elmentek egy forrás közelében levő vályúhoz, abba két fadarabot helyeztek, és ha közülük valamelyik is leszállt a vályú aljára, akkor már tudták, hogy a meggyanúsított személy lehet a rontást elkövető. Hogy teljes bizonyságot nyerjenek, a helyszínen tüzet gyújtottak, és azzal a fával, amelyik lemerült, ütni kezdtek egy karincát, és ennek hatására megjelent a boszorkány, arra kérve a cselekvést végrehajtó személyt, hogy ne folytassa a karincaverést, mert azzal neki nagy fájdalmakat okoz. Rákérdezve más viselettel kapcsolatos hiedelmekre, az adatközlő megemlíti azt a felfogást, miszerint kedden nem szabad a csángós inget a színére venni, mert akkor jár egy fermekásnak nevezett lény, akinek a tevékenysége a boszorkányéhoz hasonló. A fermekás elűzése imával történt, az emberek, hogy megszabadulhassanak tőle, háromszor el kellett mondják az Üdvözlégy Máriát. A fermekás mellett beszélt Lucának az alakjáról is, Lucát szintén, mint rontó lényt említi, aki december 13-án, Luca napján bemegy az istállókba, és elveszi a tehenek tejét. Már ez alkalommal is említi a falu hajdani boszorkányát, Dávidnét, azt állítja, hogy ilyenkor Dávidné ösztönszerűen kiment a helyszínre, így megtudták róla, hogy ő a boszorkány. Az adatközlő szinte minden boszorkánysággal kapcsolatos kijelentése után magyarázkodni kezd, miszerint ő nem hiszi mindezt, csupán ő is hallotta, és őseitől rá is áthagyományozódott ez az ismeretanyag. A falu egykori boszorkányáról, Dávidnéról továbbá elmondja, hogy ettől az asszonytól viszolyogtak a faluban, és azt tartották róla, hogy talán még békája is volt, amelynek segítségével gyakorolta a rontást, felszedte a patak partjáról a köveket, azokat kivitte a hegyre, és ezzel biztosította azt, hogy az ő tehenének a teje mindig jó legyen. Mivel a falubeli emberek féltek Dávidnétól, nem mertek szembeszállni vele, csupán óvintézkedéseket tettek annak érdekében, hogy a boszorkány ne ronthassa meg az ő tehenük tejét. Ez a védekezés abban állt, hogy a tejesedényből a megmaradt tejet sohasem öntötték ki, hanem összegyűjtötték annak érdekében, hogy a boszorkány ne ronthassa meg a tejüket. A beszélgetés során rákérdeztem arra is, hogy volt-e olyan eset, amikor a boszorkány kellett helyrehozza a rontást. Az adatközlő egyértelműen kijelentette, hogy az emberek, mivel nagyon féltek ettől az asszonytól, nem hívták oda, minden esetben a házigazda orvosolta az esetet, a fentiekben ismertetett eljárással.

Timár Teréz arra is hivatkozott, hogy sok információt ezzel kapcsolatban ő az apósától szerzett. Az apósa gyakran mondogatta azt, hogy Dávidné rontás céljából a békáját bevitte a házakba, és ezt a békát táplálta is. Az adatközlő ennek igazságértékére vonatkozóan nem tudott biztos választ adni.

A következő hiedelemlény, amelyről érdeklődtem, a szépasszony volt. Míg a szakirodalom a szépasszonynak számos megjelenési formáját közli, addig adatközlőm csupán azt árulta el, hogy a szépasszonyról az emberek hallomásból tudtak, de azt sohasem látták, valamint éjjel érzékelték jelenlétét abban az esetben, ha az ágyban megnyomta őket. Róheim Géza tisztázza (Magyar néphit és népszokások. Atheneum Szeged, 1990.115. l.), hogy a szépasszony terminus eufemizmus, ugyanis a szépasszony név mögött megbújhat a rút boszorkány, de ugyanakkor a szépséges tündér is. Az adatközlő szerint az ágyban való megnyomás mellett a szépasszonyok gyakran a kisgyermekeket is ellopták, azonban ezekre a gyermekekre felnőtt korukban a szülőanyák mindig ráismertek. Az emberek a szépasszonyok ellen is imával védekeztek. Timár Teréz elmondása szerint a szépasszonyok gyakran megtáncoltatták a karincás nőket, ez ma már nem történhet meg, mivel nem viselik ez a viseletdarabot. A nőkkel ellentétben a férfiak szépasszonyok által való megtáncoltatása a falun kívül, kinn a hegyen történt, a férfiak gyakran mesélték egymásnak, hogy amint a falun kívül jártak, a szépasszonyok körülvették, és megtáncoltatták őket. Az asszony nem különíti el teljesen a boszorkány, a szépasszony, a fermekás hiedelemlényeket, véleménye szerint ezek ugyanazt a személyt jelentik, csak az emberek különböző néven említik.

Az egyéb említett hiedelemlények közül még a lidércet és a kísértetet említem. A kísértetről csupán azt sikerült megtudnom, hogy mindig éjszaka, a sötétben jár és fő feladata, hogy ijesztgesse a sötétben járó embereket. A lidérc kapcsán az adatközlő elmondta, hogy ez a hiedelemlény kedden éjjel háromtól négy óráig járt a faluban, valamint megjegyzi azt is, hogy ő nem hisz ebben, ezt csupán egy régi téves felfogásnak tartja. Válaszát azzal indokolja, hogy aki imádkozik, az nem hisz a lidércben.

A továbbiakban azokat az általános hiedelmeket vázolnám fel, amelyek már csak részlegesen említik a hiedelemlényeket, tehát néhányuk azzal kapcsolatos, azonban jelentős mértékben elkülönülnek tőlük. Egy ilyen hiedelem az, hogyha az ember kimegy az utcára, és ha a vele szembe jövő ember üres vedret tart a kezében, akkor az illetőnek nem lesz szerencséje, ha tele van, akkor lesz. A gyimesiek szerint az úton áthaladó macska szerencsétlenséget hoz az emberre. Ezek mellett adatközlőm két, a reggelhez, mint napszakhoz kötődő hiedelmet is említ. Az egyik azt mondja ki, hogy napfelkelte előtt az embernek saját házából semmit sem szabad kiadnia, mert akkor elvész az aznapi szerencséje. A másik hiedelem azt tartja, hogy az embernek addig nem szabad felkelnie, amíg a ló patkójának a nyomát meg nem tudja különböztetni a tehén patkójának a nyomától. Ha ezt valaki nem tartja be, akkor az illető bűnbe esik.

Az asszony szerint a harmatot azért gyűjtik öszsze, mert az szerencsét hoz. Ez a rituálé hajnalban, vagy kora reggel történt, és azé lett a szerencse, aki a harmatot korábban be tudta gyűjteni. A harmatszedés a magyar nyelvterületen általánosan elterjedt. Ez a tevékenység az offenzív varázslatnak, vagyis a rontásnak a része. A palócoknál például a harmatszedés Szent György nap éjszakáján történik, és az asszonyok meztelenül szedik a harmatot annak érdekében, hogy így majd hasznos is lesz a munkálat (Róheim i. m. 45–46. l.). A faluban él egy olyan általános hiedelem is, amely szerint lópatkót kell letenni az istálló ajtajába, hogy a belépő lóval együtt a szerencse is bemenjen az istállóba.

Az adatközlő a jelennel folytonosan szembeállítja a múltat, mint aranykort. Meggyőződése, hogy hamarosan el fog jönni a világvége, amit a harmadik világháborúval hoz kapcsolatba. A harmadik világháború után az marad életben, aki keresztet fog vetni, és követ fog tenni a tarisznyájába, amelyet majd más életben maradt személyeknek fog megmutatni.

Tankó Teréznek vallásosságát tanúsítja az a tény is, hogy amikor a hét napjairól beszél, minden naphoz vallásos tartalmat rendel. Elmondása szerint hétfő az angyalok napja, kedd Szent Antal napja, szerda szintén az angyaloké, csütörtök az oltári szentség napja, péntek Jézus szentséges szívének a napja, szombat Szűz Mária szentséges szívének a napja, míg vasárnap az Úr napja. A hét napjainak és az azokhoz kapcsolódó vallásos tartalmú jelentéseknek az ismertetése után az adatközlő az év jeles napjainak ismertetésére tér rá. Ezt nagyrészt kronológiai sorrendben teszi, először is megnevezi a hónapot és a napot, a szentet, amelynek ünnepe az illető napra tehető, mindezek után pedig ismerteti az ahhoz a naphoz kötődő hiedelmet. Szent György napját, mint az állatok legelőre való kihajtásának napját említi, az ez előtti nap boszorkányjáró nap. Ekkor az istálló ajtaját be kell zárni, és a teheneket fokhagymával kell megkenni, annak érdekében, hogy a boszorkányok ne ronthassák meg a tejét. Az ismertetett jeles napokhoz kapcsolódó hiedelmek általában a gazdasági élettel kapcsolatosak és nagyon gyakran a valláshoz is kötődnek, ez általában a munkaszüneti napok megtartásában, illetve azoknak megszegésében nyilvánul meg.

Fontos ünnepként Mária Magdolna napját említi, erről azt tartja, hogy ha aznap esik az eső, akkor hamarosan betakarítható lesz a sarjú, tehát annak helyet kell csinálni a csűrökben. Augusztus 10-én a fokhagymát ki kell szedni a földből, mert ha nem, akkor azt a boszorkányok mind elviszik. Szintén a nyári időszakhoz kötődik Sarlós Boldogasszony ünnepe, ekkor azért imádkoznak, hogy Sarlós Boldogasszony se sírjon, mert ha sír, akkor negyven napig meleg lesz. Ehhez hasonló a Szent Margithoz kapcsolódó hiedelem, mely szerint ha Margit e napon levizeli magát, akkor a rákövetkező negyven napon esni fog az eső.

Szent Mihály napjához erős munkatilalom kötődik. A hiedelem szerint aki Szent Mihály napján dolgozik, azt Szent Mihály kardjával levágja. Egy helybeli ember megszegte ezt a tilalmat, és aznap szekéren holtan hozták haza. Munkatilalom kötődik Illés napjához is, a falubeliek azt tartják, hogy aki ezen a  napon dolgozik, az villámcsapás által hal meg. A zöldségtermesztéssel kapcsolatban is említ két hiedelmet, az egyik azt mondja ki, hogy amennyiben valaki káposztát termeszt és azt akarja, hogy a pillangók ne dézsmálják meg a káposztáját, hamvat kell szórnia a termőföldre, és akkor a káposzta egészséges marad. A másik a hagymaültetésről mondja azt, hogy ha valaki már elültette a hagymát, azt nem szabad megzavarni, különben nem lesz töve.

Az emberi élet egyik fordulópontjához, a házassághoz kötődő hiedelem az, hogy a férjhez menő lány a leányos házból jobb lábbal kellett kilépjen, különben nem lesz jó a házassága, továbbá a menyasszony pénzt kellett tegyen a cipőjébe, hogy az életben szerencsés legyen.

Aprószentek napján azért kapják a lányok a verést, mert Éva bűnbe vitte Ádámot, és ezzel együtt az egész emberiséget, és azért most főként a lányoknak, nőknek kell szenvedniük. A húsvéti ünnepkörből a szentelt barkát, pimpót említi, azt vallja, hogy a házba addig a barkát nem szabad bevinni, amíg az nincs megszentelve. Ha ezt megszegik, akkor nem lesz csirke a háznál. A szentelt pimpónak abban is van szerepe, hogy azzal minden évben megszentelik a teheneket, és ennek tulajdoníthatóan a boszorkány nem tudja megrontani a tehén tejét.

A fenti hiedelmek mellett néhány naptári ünnephez kötődő jóslási eljárásnak is a birtokába jutottam. Ezek egyrészt időjárási, másrészt szerelmi jóslásként funkcionálnak.

Az adatközlő először is a Borbála-ágról beszél, amelyet Borbála napján kell leszakítani, és vízbe tenni. Az ág karácsonyra biztosan kivirágzik. Egyéb időjárásjóslás a hagymakalendárium készítése, az adatközlő azt jegyzi meg, hogy ez a jóslási technika mindig sikeres. A gyimesiek a hold állásából is következtetnek a jövőre. Például ha újhold van, akkor azt tartják, hogy zápor lesz, ha viszont félhold, akkor eső lesz. A háztartási munkáknak az idejét is befolyásolja a hold állása. Az adatközlő elmondotta, hogy az ő családja mindig holdfogytára meszelte ki a lakást, mert azt tartották, hogy ebben az esetben a lakás mindig tiszta marad. Egy másik hiedelem azt mondja ki, hogy ha holdtöltére vágják a disznót, akkor a szalonna meg fog avasodni.

Óesztendő utolsó estéjén a lányok hurkot kötnek, és annak alakjából következtetnek jövendőbelijük tulajdonságaira.

Végül az asszonynak néhány álmokkal kapcsolatos hiedelmét ismertetem. A különböző álmokhoz más és más jelentést, magyarázatot társít az adatközlő. Ha valaki álmában lejtőre megy, akkor sírni fog, viszont ha hágóra megy, akkor örömben lesz része. Ha az ember tehenet vagy cigányt lát, akkor szerencse éri. A vízhez is jelentést társít, véleménye szerint, ha valaki álmában vizet lát, azt a víz elviszi, vagyis meghal.

E hiedelmek ismertetése által megpróbáltam körvonalazni egy egyénnek a népi tudását, láthatóvá tenni azokat a komponenseket, amelyek befolyásolják életét és meghatározzák mindennapjait. Az idő- és térbeli korlátok miatt nem lehetett célom az illető személy teljes hiedelemanyagának a feltérképezése, azonban úgy gondolom, hogy ennek a tudásanyagnak az ismertetése kellő kiindulópontul szolgálhat további kutatásokhoz.