magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Sas Péter: Kelemen Lajos kiadatlan önéletrajza


 

Kelemen Lajos 1896 őszén beiratkozott a kolozsvári m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karának történelem-földrajz szakára. Nemcsak érdeklődési köre, habitusa ismeretében is sokkal jobb választás volt ez, mint az édesapja elképzelte jogi pálya. A Millenniumnak a székesfővárosban megrendezett országos kiállítását a frissen érettségizett Kelemen Lajos a Városligetben kialakított helyszínén tekinthette meg. Az átélt csodálatos látnivalóktól eltelve hazautazott, hogy felkészüljön a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem szeptemberben induló előadásaira. Szeretett volna valamilyen megélhetéshez jutni, hogy enyhítsen anyagi nehézségein. Édesapja hiába utazott fel Kolozsvárra nevelői vagy irodai állás ügyében, augusztus lévén már csak komolytalan ígéreteket kapott, mert a megüresedett állásokat már betöltötték. Fia sem járt nagyobb szerencsével. Az ilyen semmitmondó ígéreteket már Apafi fejedelem korában sem vették komolyan és kesernyés gúnyverset költöttek róla: „Arany tömlőből is csak szél, ami kijő / Udvari ígéret: álom, s esős idő.” Az ilyen reménytelen helyzetekben szokott színre lépni a Deus ex machina, az isteni közbeavatkozás. Nagyborosnyói Bede Ida – Gidófalvy István közjegyző felesége – a sövényfalvi családi birtokról Kolozsvárra igyekezett. Merő véletlenségből éppen abban a fülkében foglalt helyet, ahol Szádeczky Lajos ült, a marosvásárhelyi református kollégiumban rendezett érettségi vizsgáról hazafelé tartva. Beszélgetés közben a kicsi Gidófalvy Pistukára terelődött a szó, aki ősztől iskolába fog menni, s ezért egy komoly férfit kell mellé fogadniuk. Szádeczky sasként csapott le a bizonytalankodó, döntés előtt álló asszonykára, s a néhány órája maturált Kelemen Lajost úgy feldicsérte és beajánlotta, hogy már ott és akkor eldőlt a sorsa. Így juthatott „az életemben megismert egyik legjobb ember”, Gidófalvy István királyi közjegyző családjához házitanítónak, ahol principálisa egyetlen gyermekét, a református kollégium diákját, Pistukát nevelte. „Ma nyugodtan mondhatom, hogy ilyen szerencse sok ezer ember közül érhet egyet. Hiszen egész pályámat igazában csak az áldott lelkű jó emberpárnak köszönhettem, akik elhalmoztak jóságukkal, szeretetükkel, megbecsülésükkel” – idézte vissza később életének azt a szakaszát. Annak köszönhetően végezhette el 1896–1900 között az egyetemet, hogy közben nevelőként tartotta el magát.

Az időközben végbement társadalmi változások Kolozsváron tudatosultak benne, Kelemen Lajos ott szakíthatott a régi, 1848 szellemiségében gyökerező álomvilággal. Ennek a felismerésében döntő szerepe volt a Gidófalvy-háznak és principálisának, a királyi közjegyző úrnak. Foglalkozása és a helyi közösségben vállalt szerepe miatt hatalmas kapcsolatrendszert alakított ki, egymást érték otthonában a családi rendezvények mellett a fontos emlékünnepek, ebédek és vacsorák, amelyeken a város elitje is rendre megjelent. A fiatal, egyelőre egzisztencia nélküli nevelőnek máshol nem lehetett volna lehetősége városi és országos fontosságú ügyekre rálátni, a bennfentesek információival rendelkezve tanulni, mit is jelentenek a társadalom ok-oksági viszonyai, az összefüggések, mit is jelent a politika. Egyáltalán, tekintélyes helyi egyházi és világi potentátokkal, egyetemi tanárokkal, politikusokkal az alá- és fölérendeltség nyomasztó tudatának időszakos féltetételével érintkezni. „Nem is vágytam sehová, s úgy végeztem aztán az egyetemet is, hogy én azalatt soha egyszer is vendéglőben, kocsmában nem voltam, annál kevésbé rosszabb, vagy alábbvaló helyeken. Nem vágytam én társadalmi összejövetelekre, bálokba, mulatságokba se. Annak az úri háznak bő és változatos vendégvilága elég volt számomra” – vallott életének arról a korszakáról. Principálisa olvasott ember volt, akinek a könyvtárában Kelemen Lajos sok, az alapműveltséghez elengedhetetlen művet olvashatott el, neveltje színházi kísérőjeként a magyar és a világirodalom legszebb műveivel csiszolhatta irodalmi jártasságát. Gidófalvy István élénk társadalmi életet élt, mint az akkori liberális polgári világ egyik közéleti-értelmiségije, tagja volt a kolozsvári szabadkőműves páholynak is. Egyetemi tanár, unitárius lelkész és református püspök páholytársaival a polgári átalakulás mindenki számára elérhető lehetőségét próbálta segíteni, ezért is kapta a „szövetkezeti mozgalom apostola” elnevezést. A Gidófalvy-házban megtapasztalt jólét és gondtalanság nem zavarta meg Kelemen Lajosnak az otthonról hozott puritán felfogását, a régi rendi világ értékrendszere és a polgári haladás új életminősége alakította ki véglegessé váló gondolkodásmódját, világlátását, a protestáns egyszerűség és a világra tekintő polgári nyitottság nemes ötvözetét.

A közjegyző úr segítségével nemcsak megismerhette, részese lehetett a város társadalmi életének. 1872-ben Kolozsvár különböző pályákon tevékenykedő színe-java „a társas mulatozásnak kellemes magánkörben biztosítása” céljából a Majális utca felső traktusában megalapította a Tekéző Társadalom elnevezésű társaskört. Ebből fejlődött ki a későbbi, fogalommá vált Társadalom, melynek a fennállása 60. évfordulójára kiadott emlékfüzet szerint azon időszak alatt több mint hétszáz tagja volt. A tudományegyetem befejezésének évében – bizonyára Gidófalvy István ajánlására – lehetőséget kapott arra, hogy jelentkezhessen a város elitjét tömörítő – nomen est omen – Társadalom elnevezésű zártkörű társaságnak. Időközben vagy visszavonta belépési szándékát, vagy nem találták időszerűnek felvételét, mert Kelemen Lajos neve egyetemi könyvtári főtisztként csak a principálisa halálát követő esztendőben, 1922-ben olvasható a társaskör tagjainak névsorában.   

A felvételi követelményeként írt, eddig publikálatlan rövidke önéletrajza után fűzött gondolatai élete, munkássága világlátása és életcélja alaposabb megismeréséhez nyújtanak rendkívül becses adatokat, ismeretlensége és fontossága miatt teljes terjedelmében közöljük. (Lelőhely: MTA Kt. Bp. Ms 6298/115) Az általa használt angol kifejezés (University extension) olyan angliai lelkes mozgalmat jelölt, melynek célja az egyetemi tudományok terjesztése volt olyan körökben, melyeknek nem volt alkalmuk annak idején főiskolai tanulmányokat végezhetni.

„Kelemen Lajos Külmagyar 13. Gidófalvi.

A T[ársadalom] minden tagjától kívánt önéletrajz rövid adatait benyújtva, saját életemet s céljaimat nehány sorban foglalhatom.

Születtem 1877. szeptember 30.-án Marosvásárhelyt. Ugyanott kerültem iskolába, a református kollégium 2. elemi osztályába, s ettől fogva ott tanultam 1896 nyaráig. Akkor gimnáziumi tanulásomat elvégezve, azon év októberétől kezdve a kolozsvári F[erenc] J[ózsef] Tud[omány] egyetemen, a bölcsészeti karnál folytatom tanulmányaimat. Tanárnak készülök. A történelem és a földrajz a szaktárgyaim. Arra érzek magamban leginkább hivatást, s ezekben, s e kettőnek ágaiban és segédtudományaiban akarok majd tehetségem és képzettségemhez mérten működni. Mind a kettő úgy a tanári széken, mint az irodalomban tért nyit arra, hogy leendő saját szűkebb hatáskörünkben – nemzeti irányban – erőnkhöz képest, valamit tehessünk. Mind a kettő – egyebeket nem is tekintve – két erős eszköze a haza és fajunk megszerettetésének. S egyik legfőbb célom, hogy éppen a tanári széken ebben az irányban működjek.

*

Életemet és egyéni céljaimat vázolva, legyen szabad a T[ársadalom]-ra nézve is nehány megjegyzést tennem.

Mindenek előtt ne kössük meg magunkat igen sok szabállyal, hanem állandóan igyekezzünk arra, hogy irányelveket állapítsunk meg, s a kivitel módjait beszéljük meg összejöveteleinken, de soha se kössük magunkat kizárólag egy módhoz. Engedjünk széles kört az egyéni tevékenységnek; de arra vigyázzunk, hogy semmit se tegyünk morális alapok nélkül.

Segítsük egymást jó és nemes céljaink elérésében; de mindenki tartózkodjék attól, hogy a T[ársadalma]-t ahhoz nem méltó célok érdekében is használni igyekezzék.

Érintkezzünk a néppel, s a magyar fajt igyekezzünk míveltebbé tenni a többinél.

Az érintkezés természetesen magánúton vagy csoportosan történhetik, s az utóbbinál leginkább az University Exstensiont és a kirándulásokat választhatjuk. Érintkezéseink állandóbb hatású eszközévé pedig a népkönyvtárt tehetjük. Igyekezzünk ilyeneket állítani. Két-három tag is gyűjthet könyveket, s minden alapítandó könyvtárban legalább 60 kötet legyen. Ezeknek tárgyai pedig vallás-erkölcsi, hazai történet, földrajz és irodalom köréből valók, s a szépirodalmiak pedig lehetőleg kizárólag legjobb hazai íróinktól valók legyenek.

Az előbbiek hatása alatt az olvasó erkölcse nemesedhetik; hazája földjét, nevezetességeit és történetét ismeri meg: – az utóbbiakból a magyar szellemet tanulja megbecsülni.

Legyen gondunk arra, hogy ismerjék szabadságharcainkat s különösen 1848/49 történetét; ismerjék nagyjaink, s különösen az újabbak (mint pl. Kossuth, Széchenyi, Deák, Petőfi stb.) életét.

Adjunk minden könyvtárba – lehetőleg a vidék viszonyaihoz alkalmazható – egy-két jó gazdasági könyvet is.

Felekezeti színezettel írott könyvet csakis olyan helyre küldjünk, ahol csupán annak a felekezetnek vannak hívei, amelynek felfogása a könyv tartalmával megegyezik. Vegyes felekezetű községekbe semmiféle felekezeties irányú könyvet ne küldjünk, hogy a magyarság között káros meghasonlást ne idézzünk elő.

Kössük ki, hogy a könyvtárak forgalmi ideje csak október 1-től március 31-ig tarthat, mert ezekben a hónapokban van a népnek legtöbb ideje az olvasásra, s a mezei munka hónapjaiban a könyvek könnyen is elhányódhatnak.

Az alapított könyvtárakat évenként gyarapítsuk nehány kötettel.

Meg vagyok győződve, hogy ha bár ezeket megtesszük: egy lépéssel közelebb jutunk céljainkhoz.

1900. III 9.

Kelemen Lajos.”

 

Lezárt életműve ismeretében megállapítható, hogy az 1900-ban – 23 éves korában – megfogalmazott gondolataihoz egész életében tartotta magát, megalkuvást tűrően nem engedett fiatalkori elképzeléseiből, az időben való előhaladása csupán még kerekebbé, még elkötelezettebbé tette korai gondolatait. Élettapasztalatokban még nem kellően gyarapodott életidejében megfogalmazott zsenge mondataitól egyenes út vezetett ars poeticájaként idézhető, érett korban szavakba öntött meggyőződéséig: „Én nem pénzért, hanem a hazámért és nemzetemért, fajtám kincseiért dolgoztam.”



vissza a kiadáshoz
minden cikke
VADRÓZSA rovat összes cikke

© Művelődés 2008