Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Vajda Boglárka: MATUR-tábor Torockón


 

2009. november 20–22. között második alkalommal került megrendezésre szakkollégiumunk műhelytábora. Az elsődleges cél az ismerkedés volt a jövőbeni zökkenőmentes együttműködés érdekében a nyolc alapító és tizenhét új tag között. Ezt a célt remekül szolgálták a csapatjátékok, társasjátékok és a Seer Szeréna, tréner tartotta csapatépítés.

A pénteki napot egy kis kirándulással tettük emlékezetessé: kisebb-nagyobb lelkesedéssel megmásztuk a Várkő nevű csúcsot, melyen egykor a Toroczkai család vára állt, ma azonban csak romokra leltünk. A napnyugta már a Tóbiás-házban ért, ahol játék és vacsora után két előadást is meghallgathattunk.

Közös kép a Várszikla oldalában.Pápay Orsolya a külföldi ösztöndíjak világába vezetett be minket. Egy sor praktikus tanáccsal látott el, emellett  bepillantást nyerhettünk a szlovéniai és lengyelországi egyetemi életbe. Kiderült, hogy fontos a pozitív hozzáállás, a nyitottság és nem utolsó sorban a társaság.

A tábor idejére csatlakozott hozzánk Yoo Seungwan, szöuli cserediák, aki ebben a tanévben a FSEGA hallgatója. Pápay Orsi beszámolója után, egy más szemszögből is megismerkedhettünk a külföldön tanulás előnyeivel és hátrányaival.  A kulturális és nyelvi különbségek miatt különleges élmény volt Wils (angol nevén) jelenléte.

Szombaton Héjja Szabolcs (Pólus Center  fiókigazgató, OTP Bank Románia) jóvoltából  rövid esettanulmányok során ismerkedhettünk meg a különböző banki szolgáltatásokkal. A feladat testre szabott volt: minden csoport el kellett adja saját banki szolgáltatását a hallgatóságnak. A legjobb csoport egy jelképes nyereményben részesült.

Seer Szeréna csapatépítő gyakorlatai alatt sok új információt tudtunk meg egymásról, de önmagunkról is. A foglalkozás végén hasznos tanulságokat vontunk le: például, hogy milyen jelentősek egyszerű választásaink, mik kellenek ahhoz, hogy egy csapat jól működjön, vagy azt hogy a bonyolult problémákat is ki tudnánk bogozni több türelem és egymásra figyelés segítségével.

A várva várt (és finom) ebéd után a tréner-kedésről tudhattunk meg többet, sőt, közösen próbáltunk megoldást találni egy vállalkozás egyre jobban elmérgesedő gondjaira.

Többünk számára is vonzó témának bizonyult a romániai online reklámpiac, amelyről Seer László (Transindex) tartott előadást. A nagy érdeklődésre való tekintettel a jövőben ún. shadowing program alakul ki a vállalat és a MATUR között.

Az est leszálltával  elérkezett az ideje, hogy mint frissen összeforrt csapat beszéljünk a szakkollégium jelenéről és jövőjéről. Rövid távú célként kitűztük a MATUR Szakmai Nyílt Napok megszervezését. Meghatároztunk témákat is, amelyekben kutatásokat végzünk majd, valamint beszéltünk a MA-TUtoR program beindításáról, amelynek során a diploma dolgozatukat készítő harmadévesekkel  együttműködhetnének az alsóbb évfolyamok diákjai, a kölcsönös segítségnyújtás, fejlődés elve szerint.

A társasjátékok vették át a főszerepet az éjszaka hátralevő részében, ám a sűrű és érdekes program miatt a csapat kidőlt, mielőtt a beígért táborzáró mulatozás elkezdődhetett volna.

Vasárnap délelőtt a program utolsó pontjaként kiértékeltük az elmúlt két napot, a szakkollégium demokratikus rendszerének köszönhetően minden egyes tag kifejthette elképzeléseit, észrevételeit. Abban mindannyian megeggyeztünk, hogy az idei műhelytábor igéretes kezdésnek bizonyult, és a MATUR  feltöltődve, megújulva keresi tovább ebben az egyetemi évben is a kihívásokat.

Köszönjük a lehetőséget támogatóinknak: MOL Románia, EVO Line Kft., Deico Kft. és Doboz Kft.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008