magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Csomafáy Ferenc: Robert Capa, a modern háborús fotóriporter


 

A budapesti Ludwig Múzeumban 2009. július 3. és október 11.  között rendezett kiállítás plakátja.Fotóművészetet kedvelő, szerető és értő ember számára hihetetlen érzés egy tényleg fotóművészi szempontból jó tárlatot látni. A valódi fotóriporter tulajdonképpen valahol magában hordozza a fotó művész összes adottságait csak éppen neki, az irreverzibilis idő többszörösen tört része alatt kell döntenie. A fotóriporternek az esetek többségében nincs módja beavatkozni az események menetébe, ha tényleg szándéka azok riporteri visszaadása képi nyelvben.

Ennek magasiskola-példáját láthattam a Magyarországon is működő Ludwig Múzeumban. Neve Kortárs Művészeti Múzeum, mely Magyarország egyetlen olyan múzeuma, ami kizárólag kortárs művészetet gyűjt és mutat be, s jelentős nemzetközi és magyar képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkezik.

Budapesti tartózkodásom alatt két ilyen kiállítás is volt. Ez alkalommal a Robert Capa kiállításról fogalmaznék meg néhány gondolatot.

A köztudatban általában úgy beszélnek róla, mint „a világ leghíresebb háborús fotósáról.” Köszönhetően annak, hogy a spanyol polgárháborúból tudósított, a francia, baloldali Regards nevű hetilap megbízásából. Az itt készült A milicista halála című képe meghozta számára a világsikert. A képet több más fotója kíséretében a világ egyik leghíresebb képeslapja, a Life magazin közölte, és szinte azonnal vitákat váltott ki szakmai körökben.

Az irigykedő hitetlenkedők azt próbálták bizonyítani, hogy a fotó – Capa állításával ellentétben – nem dokumentum, hanem egy megrendezett, beállított kép. A vita tulajdonképpen a mai napig tart. A hivatalos álláspont az, hogy a kép eredeti, vagyis Capa valóban abban a pillanatban fotózta le egészen közelről a katonát (akit később Federico Borrell Garciaként azonosítottak), amikor egy golyótól elesett a harcmezőn. Erre a pillanatra szokták azt mondani: megfelelő pillanatban, megfelelő helyen volt. Állítom, a szerencse is mellé szegült, mert a csatamezőn, ha ritkán is, de vannak olyan esetek, mikor teljesen szünetel a háború. Egyetlen egy lövés sem hangzik el a frontvonalban, a katonák, köszönhetően annak az idegállapotnak is, melyben vannak, kijöhetnek a futóárokból, és lelkiállapotuknak megfelelően viselkedhetnek. Egy ilyen alkalommal készülhetett a sokat vitatott felvétel.

Az már a magyar származású Friedmann Endre Ernő (1913. október 22., Budapest – 1954. május 25., Indokína, Thai Binh) szerencséje, aki addigra felvette a Robert Capa nevet, lencsevégre kaphatta és megjelenítette.

Lehet vitatkozni sok mindennel, de ez a kép a köztudatban a háború fogalmával kapcsolódott össze, szimbólummá vált, és ez Robert Capa nevéhez fűződik. Aki gyakran mondta különböző interjúi alkalmával „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.” Ezt a mondatatát, akkor tudjuk megérteni, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a 20. század harmincas éveinek közepén hol is állt a fényképezés lehetősége. Milyen kapacitásúak voltak az akkori fényképzőgépek. A ma használt teleobjektívek, még nem voltak kifejlesztve. Az akkori fényképezőgépekkel tényleg közel kellett menned a témához, ahhoz, hogy közelképet készíts.

Mennyire volt jó fotóriporter Robert Capa? Számtalan képe bizonyítja: rendkívül jó. Döntő, kit vagy mit állít a felvétel középpontjába, kire fókuszol, kire vagy mire figyel. Mit és hogyan rögzít a körülötte levő világból. Hogyan bánik a fényekkel, az árnyékokkal. Ez határozza meg az ő fotóriporteri nagyságát. Ami tulajdonképpen 1932-ben kezdődik, amikor is Trockijt örökíti meg Koppenhágában tartott előadása közben, aki egyébként tartózkodott attól, hogy fényképezzék. A Trockijról készült sorozat is hozzájárult ahhoz, hogy megalapozza Friedmann Endre Ernő jó hírét. 1934-ben felveszi a Robert Capa nevet, hiszen fotóit a jól hangzó névvel könnyebben veszik meg. Ez az év más szempontból is fordulópont számára, hiszen ekkor ismeri meg élete egyik nagy szerelmét, Gerta Pohoryllét, aki szintén álnéven, Gerta Taróként jelenteti meg fotóit, s akivel ezután együtt dolgoznak. Sajnos Gerta fiatalon autó balesetben életét veszti.

Capa öt csatatéren fotózott a spanyol polgárháborúban, a japánok kínai inváziójakor, a II. világháború európai hadszínterein, az első arab–izraeli háborúban és Indokínában.

A második világháborúban érdekes módon elég későn, 1943-ban kérik fel arra, hogy képeket készítsen a háborúról, de akkor a legjelentősebb akciókban vesz részt. 1944. június 6-án hat óra 20 perckor a szárazföldi erők első hullámával megkezdődik a partraszállás.

Az első napon az Omaha Beachen Normandiában 50 000 szövetséges katona szállt partra. Az egyik, valószínű kisebb hajón tartózkodik Robert Capa is. Egyedüli fotóriporter a partraszállók között. Hat tekercs filmet (106 kockát) fotózott el, amikor már biztosnak látszott a hídfőállás, délután 2-kor, az első kórházhajóval visszatért Portsmouth-ba. A fáma szerint a filmtekercseket bevitte a Life londoni irodájába, majd lefeküdt aludni. A laborban az asszisztens, az akkor 15 éves Larry Burrows (aki később maga is hadifotós lett) annyira kíváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, 8 teljes kép és további 3 kocka bizonyos részeinek kivételével teljesen megsemmisültek a felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotók, a megmaradtak is elmosódtak. Mindazonáltal a Life június 19-én leközölt 10 képet „slightly out of focus” („enyhén életlen”) magyarázkodó képaláírással. Ez annyira felbosszantotta Capát, hogy később ezt a címet adta önéletrajzának is.

Amelyben többek között maga írja meg, hogy a D napon a látási viszonyok a korai időpont és az ég felhőssége következtében elég rosszak voltak. Maga a tenger háborgása is ringathatta a hajót. De saját bevallása szerint is félt. Tehát amikor fényképezett, nem volt nyugodt. A gépe beremeghetett. A blendenyílás és az időegység is a használt film érzékenységére lehetett beállítva. A laboráns a filmek fixálása után rendes fényben is megnézhette a filmeket, melyből, világosan láthatta, mi van a negatívon. Tehát úgymond kíváncsiságát ily módon kielégíthette. A többi már rutinmunka, amit a szerkesztők, ha kell, megvárnak, mert nekik is tudniuk kellett, hogy más hivatásos fotóriporter nem volt a partra szállók közt.

Lehetnek az embernek rossz pillanatai is.

Robert Capa, mint fotóművész is értéket alkotó. Amit maga után hagyott, az mintegy 70 ezer felvétel. Ami abban az időben nagyon nagy szám volt, mert a film automatikusan történő tovább vitele még nem volt beépítve a fényképezőgépekbe, tehát mindent manuálisan kellett elvégezni.

Képek sokasága bizonyítja mennyire kiváló fotóriporter volt. Éppen ezért is a legnagyobb örömmel vettük tudomásul, hogy a magyar állam komoly anyagi befektetéssel 2009-ben a New Yorkban az International Center of Photography intézetben a 70 ezer negatívot tartalmazó életműből több szakember két évig tartó válogatása, tanulmányozása után, 1010 felvételt vásárolt meg Magyarország számára.

Az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón Hiller István oktatási és kulturális miniszter elmondta: összesen 1010 felvétel, ezen belül 937 fotó, 48 vintázs, 5 gyűjteményen kívüli fénykép és 20 ajándék kép került Magyarországra. A műtárgyakra tavaly december 30-án kötötte meg a szerződést a Magyar Nemzeti Múzeum. A vételár 835 ezer dollár volt. Amint mondta, Robert Capa a világ egyik leghíresebb fotósa volt, képei az egyetemes fotóművészet alkotásai közé tartoznak. 985 Capa-képről van szó, ebből 48 egykorú, eredeti Capa papír-pozitív, 937 pedig úgynevezett autorizált példány.

A Life címoldalaA Ludwig Múzeumban kiállított anyag a megvett gyűjtemény töredéke, melyben nem csak a háborús képek kapnak helyet, de a fotóriporteri munka más megnyilvánulásai is megtalálhatók, mint a „Izrael 1948 – Robert Capa szemével”. Ezen 52 fénykép alapján próbálja bemutatni, hogyan ábrázolta Robert Capa a zsidó állam születésének pillanatait, első lépéseit; hogyan látta a mítoszt és a valóságot: a bevándorlók érkezését, a mindennapi életét, munkáját és a harcokat, az első arab–izraeli háború összecsapásait, életképeit.

De 1948-ban Magyarországon való tartózkodása alkalmából is fényképezte a háborús pusztítást, rögzítette a kommunista életforma nyomait is.

1939-ben az Egyesült Államokban telepedett le. A kaliforniai Los Angeles Hollywoodként ismert részében a mondén életet is fényképezte. Feledhetetlen Ingrid Bergmanról készült képe. A II. világháború kitörése után Angliában, Afrikában, Olaszországban, Franciaországban, Belgiumban és Németországban fényképezett. 1947-ben John Steinbeckkel több hónapot a Szovjetunióban töltött. Képei bizonyítják, jó szeme volt. 1948-ban hat hónapot töltött Kínában, majd Párizs, Spanyolország következett.

1954-ben a Life magazin felkérésére Indokínába utazott, ahol a háborúról kellett képeket készítsen. Egy akció során a tiszt határozott kérése ellenére egy dombra kapaszkodott fel azzal a szándékkal, hogy jobb szögből fényképezzen. Taposóaknára lépett, amely felrobbant, és életét vesztette a csatamezőn.

A Ludwig Kortárs Művészeti Múzeumban megrendezett első kiállításon egy filmet is vetítettek Robert Capáról. Ebből megtudhattuk, hogy az a csodálatos fénykép, a Life magazin 1945. április 9. számának címlapképe egy erőtől duzzadó, teljes harci felszerelést viselő amerikai katonát ábrázol, az Államok legyőzhetetlen erejét szuggerálta. A katona egyébként fél lábát vesztette a második világháborúban.

Nekem azt sugallta, hogy a háborúban nem mindenki győztes, vannak sokan vesztesek is, még ha túl is élik.

Robert Capa munkáin keresztül írta be nevét a művészettörténetbe.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
GALÉRIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008