Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Forró Miklós: Szeretném kipróbálni magam minél több műfajban. Beszélgetés Koszti István Miklóssal


 

Régi Művelődési Ház, Csíkszereda. Becsengetek a hátsó bejáraton – itt van Koszti István Miklós képzőművész műterme az emeleten. Kezeslábasban nyit ajtót, s míg a lépcsőkön lépkedünk felfelé, máris neki szegzem a kérdést: ez a ruha arra vall, hogy keményen dolgozol.

Elmosolyodik, s csak annyit felel, hogy nemsokára meglátom. Belépünk a műterembe, középen hatalmas szobor. Most már értem. De ne vágjunk a dolgok elébe.

– Elég rég az ideje, már hét éve annak, hogy a képzőművészeteket kedvelők Koszti István Miklós egyéni tárlatát megtekinthették. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem dolgozol, vagy azóta nem jelentkeztél a nyilvánosság előtt, csak egy újabb egyéni tárlat várat még kissé magára. Van-e ennek különösebb oka?

– Nemsokára beszélünk az okokról, miértekről is, de hadd kezdjem azzal, hogy az eltelt időben csak dolgoztam, hogy sokat, vagy keveset ezt nehéz lenne pontosan minősíteni. És részt vettem, jelen voltam több kiállításon is. Hogy csak a legutóbbiakról szóljak: 2008 májusában Bukarestben, a Román Akadémia Alapítványának kiállítótermében voltam jelen egy munkámmal (nemzetközi grafikai tárlat volt – Grafika határok nélkül címmel). Októberben pedig Budapesten volt egyéni tárlatom, a Ráday utcai Galéria IX-ben, ahol csak a grafika műfajába tartozó alkotások voltak kiállítva. Decemberben pedig Párizsban, a fővárosi önkormányzat kiállító termében negyvenkét képzőművész társaságában négy alkotással szerepeltem. Nos, hogy miért is nem jelentkeztem itthon, Csíkszerdában, ennek elég sokrétű magyarázata van. Egyrészt úgy éreztem, hogy még nincs összegyűlve, még nem érett meg egy olyan anyag, amelyet egyéni tárlatnak nevezhetünk, amely egy újabb lépést jelentene az alkotói folyamatban, és amellyel a képzőművészeteket kedvelők előtt jelentkezhetnék. Az igazsághoz tartozik az a tény is, hogy nem vagyok híve annak, hogy egy elkészült anyagot rögtön a kiállító terembe kell vinni. Másfelől fizikailag sem volt erre időm, hiszen eleget kellett tennem különböző meghívásoknak és felkéréseknek. De az okok közé kell sorolnom a munkahelyemmel kapcsolatos elfoglaltságokat is, a csíkszeredai Nagy István zene- és képzőművészeti szakközépiskola tanáraként és aligazgatójaként. És beszélnünk kell arról is – bármenynyire fájó és hihetetlen –, hogy jelenleg nincs olyan helyiség Csíkszeredában, amely igényes körülményeket biztosít egy kiállítás, főleg egy egyéni tárlat megrendezésére. Egyetlen kivétel talán a Petőfi utcában a Kriterion Galéria. 1990 után megszűnt a Román Képzőművészek Szövetsége Hargita megyei fiókja által fenntartott kiállító terem, ugyanis a Fiók gazdaságilag átkerült Brassóhoz, az ottani vezetőség pedig nem fizette tovább az itteni költségeket, a hogyanokat és miérteket úgy hiszem nincs miért különösebben taglalni.

– Valóban megdöbbentő dolgok ezek, de azért gondolom voltak pozitívumok is.

– Voltak. Ezek között említhetem meg, hogy 2005 őszén megalakult a Forte grafikai egyesület, amely országos jellegű, s amelynek elnöki tisztét jómagam látom el, a tiszteletbeli elnökök: Mircea Dumitrescu, a bukaresti Képzőművészeti Egyetem professzora és Ioan Horvath Bugnariu, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadámia grafikai tanszékének a tanára. Az egyesület a grafika népszerűsítését (grafikai technikák bemutatása) és kiállítások szervezését vállalta fel – itthon és külföldön. Célkitűzéseink között szerepel a közeljövőben egy grafikai műhelyt is létrehozni. Az egyesület első jelentkezésére 2005 szeptemberében került sor Budapesten, azóta kiállításaink voltak Bukarestben, Vajdahunyadon, Csíkszeredában (2006 és 2007), valamint Sepsiszentgyörgyön is. És feltétlen a jó hírek sorába tartozik, hogy a Romániai Képzőművészek Szövetsége újjászerveződése folytán lehetőség nyílt a hargitai fiók megszervezésére is 2006–2007-ben. Nagyon fontosnak tartom, hogy a Szövetség ma már érdekvédelmi státust is betölt és tagjai sorába csak hivatásos képzőművészek tartoznak – Hargita megyéből összesen tizenhárman.

– Elfoglaltságaid jó részét az alkotótáborok töltik ki, hány táborban szoktál rendszeresen részt venni?

– Ez változik, de többnyire évente két-három alkotótáborról van szó. Talán a két legfontosabb állomás Zala (Magyarország) és Lendva (Szlovénia), ahova több, mint tizenhét éve rendszeresen eljárok.

– És áruljuk rögtön el azt is, hogy nem akármilyen sikerrel, hiszen 2002-ben a Zala megyei Közgyűlés, a Zalai Közművelődésért díjjal tüntetett ki, valamint megkaptad a XVIII. Zalai Művésztelep, Művészeti díját is. És Keszthelyen, a Pannon Nemzetközi Művésztelep első díját.

– A természetemnél fogva nem igen szeretek dicsekedni, az igaz, hogy valóban sokat jelentenek e díjak számomra és nagyon jól esik, hisz ezek az alkotói  munkámnak a valós visszajelzései.

– Beszéljünk akkor a különböző felkérésekről, hiszen a bevezetőben említett elfoglaltságok nagy részét ezek töltik ki.

– Rendben van, csak tekintsünk el az időrendi sorrendtől. Kezdjük talán a köztéri és egyházi jellegű munkákkal: Szkíta Golgota Balatonszárszón (öt alkotás: Babba Mária, Koppány, Sámán, Attila és a Csodaszarvas legendája), a rédicsi (magyar–szlovén határ) emlékmű, melyet Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása emlékére állítottak ki, a Diána szobor (Zalán), a magyar–szlovén autópálya határ menti körforgalmában felállított Szent Kristóf szobor (Tornyiszentmiklós), Szent Flórián szobor (a tűzoltók védőszentje, Lentiben), Szent István és Gizella szobra (Porszombaton), Szent Márk szobor (Iklódbördöce), Szent Imre szobra (Dunakeszi), a csíkszeredai Millennium templom angyalszobrai (Nagy Ödön szobrászművésszel közösen), valamint a templom szárnyas oltára.

– És így érünk el a műtermedben látható szoborhoz.

– Ez a Könnyező Mária szobor, amely Szászrégenben lesz felállítva. És ugyancsak ide készül a tizennégy stáció domborműve is.

– És beszélnünk kell a könyvillusztrációkról is.

– Természetesen. Fodor Sándor, Kányádi Sándor és Markó Béla könyveiről van szó.

– Már a műtermedbe való belépéskor, megfogalmazódott bennem a kíváncsiskodó kérdés, amelyet az előbbi hosszú felsorolások mintegy megerősítettek: hogyan és mikor is tértél át a grafikáról, festészetről a szobrászatra?

– A 20. század elején a képzőművészetben fellazultak, megszűntek a műfajok közötti határok. Nos, ez történt az én esetemben is, szeretném más és más műfajban is kipróbálni magam. Megkeresni térben és síkban is a legmegfelelőbb kifejezési módozatokat. És hogy ne maradjak adósod az első kérdésedben megfogalmazott, egyéni tárlattal kapcsolatos felvetésedre, hadd mondjam el, hogy szándékomban áll minél hamarabb öszszehozni egy ehhez szükséges anyagot, melyet elsőként szülővárosomban, Marosvásárhelyen szeretnék kiállítani, majd pedig itt, Csíkszeredában, ahol immár több mint harminc éve élek és dolgozom.

– Sok sikert kívánok!



vissza a kiadáshoz
minden cikke
GALÉRIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008