magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Dávid Lajos: Régi szerelmek krónikája. Asszonyok gróf Teleki Sándor életében


 

Mélyet szippantott szivarjából, majd mielőtt letette volna a lépcső sarkára pihenni, hogy visszatérjünk a konferenciaterembe, hozzám fordult: „Tudja, mi hiányzik ezekből az előadásokból, mi az, amiről senki nem beszél? Hogy valószínűleg Teleki volt az első igazán európai magyar – és hogy mennyire szerették a nők.” Alexander Brody, a 2007. évi nagybányai Teleki Napok egyik meghívottja ez utóbbi megállapításával csak egyetérthetünk. Hiszen gróf Teleki Sándor méltatói természetszerűen elsősorban a katona kalandos életének viszontagságos mindennapjait idézik: barátságát Petőfivel és Bem apóval, a szabadságharc, majd az azt követő emigráció hosszú másfél évtizedét, melyek a különc arisztokrata sorsát meghatározó módon alakították. Szívesen idézzük barátait, a már említetteken kívül az író Victor Hugót, az idősebb és fiatalabb Dumast, a zeneszerző Liszt Ferencet, a nagy mesélő Jókait, akikkel élete során levelezésben és személyes kapcsolatban állott. Csupa férfit. Érzelmeiről, melyek a szebbik nemhez fűzték – szeretett édesanyját kivéve – ritkábban esik szó. Talán legérdekesebb kapcsolatáról pedig csak pár éve van tudomásunk egy olyan könyvnek köszönhetően, amely a tizenkilencedik század egyik elfeledett asszonyának életébe nyújt betekintést.

 

*

Hunyady MargitVolt egyszer egy színésznő, úgy hívták, hogy Hunyady Margit (1854–1906). A nagy európai forradalmak századának második felében élt: nálunk a kiegyezés utáni időszak zajlott, az angoloknál a viktoriánus kor dúlt, Amerikában pedig a polgárháború. Franciaországban az impresszionisták alkottak, nálunk a nagybányaiak, s Magyarországon Blaha Lujzáért meg Jászai Mariért bomlott az úri közönség. Hunyady Margitot mégis a kor egyik legnagyobb színpadi alakítójaként emlegették. Ez a szó mai értelmében is modern, szuverén, öntörvényű asszony kora tradícióin és kötöttségein átlépve járta a maga útjait. Főnemesi családját, a régi, előkelő nemzetséget, mely az Apafiaktól származtatta magát, már tizenhét évesen elhagyta, csakhogy színésznő lehessen. Az irodalommal is kacérkodott, de vidéki, főleg erdélyi színpadokon szerzett országos hírnevet, majd tagja lett a millennium évében induló fővárosi Vígszínház első társulatának. Színpad és irodalom mellett a legfontosabb számára azonban élete végéig a fia maradt, aki kicsi korától ott ült a Vígszínház nézőterén, s később – már befutott novellistaként – a legnagyobb szeretettel és gyöngédséggel írt édesanyjáról. Ő volt Hunyady Sándor: Bródy Sándor író és Hunyady Margit törvénytelen gyermeke.

Teleki Sándor sok tekintetben hasonlított Hunyady Margithoz. Nem sokat adott a társadalmi konvenciókra, a főúri származás diktálta kényelmes, nyugodt életpálya sem igazán vonzotta. Nem hiába nevezte magát vad grófnak, s nem véletlenül írta neki Petőfi egyik levelében: „Ön az egyetlen mágnás, kit a világon tisztelek”. Mint egyik kései méltatója írja, igazi reneszánsz ember volt: vállalkozókedvű és kalandszerető, franciából fordított, íróként remekelt, s földesúrként legalább annyira értett a mezőgazdaság napi problémáihoz, mint parasztjai. Táncsics nevelte, Victor Hugo és Liszt barátja volt éppúgy mint Jókaié, aki hatalmas elismeréssel szólt róla. Munkácsyval a képzőművészetről beszélgetett, kastélya tele volt remekművekkel Murillótól, Tiepolótól Velazquezig. Minden idők legműveltebb és legeurópaibb magyar urai közé tartozott: képes volt mindegyik barátjával, minden témakörben egyenrangúan diskurálni. Levelei, emlékiratai hatalmas tudást, humort és emberséget tükröznek – egy civilizált európai ember kiváltságait.

Emellett férfi volt, persze: „egy szerfelett gentleman ember” (Kolozsvári Papp Miklós), „pazar”, „arszlán” (Gyulay Lajos) „a nők egykori kiváló kedvence”, kinek „fiatal éveiben nem volt Erdélyben se hozzá fogható lovas, se vívó, sem céllövő” (Csukássi József). A gyengébb nem képviselői közül többen is lehettek, kiket a jóképű és művelt fiatalember figyelmével kitüntetett – vagy akik őt figyelmükkel kitüntették. A már idős gróf egyik 1879-ben keltezett levelében írja magamagáról ezt a színes jellemzést: „a lepke virágról virágra száll s élvez gyönyört s ékíti szárnyait, a méh növényről növényre repdes, szedi a sárga viaszt, s az édes mézet, a dalos madár ágról ágra kél s dalol dalt a szerelemről; így én – kis csapodár – turbékolok, fülbemászó nótát, egyik liliom szálról másik tuba-, basa- és holnapos rózsára szállva, esküszöm hűséget, örök szerelmet, kifogyhatatlan érzelmet; oh jaj, de hánnyal minden fajtából!; s így telék fiatalságom! Mondhatom gyöngy élet!”

 

I. Az elhagyott kedves

Teleki Sándor nőügyei közül talán legismertebb az ifjúkori kaland, melyet valójában barátja, Liszt Ferenc érdekében követett el, közös európai bolyongásaik során. Kettejük megismerkedése Liszt első, 1841-es berlini látogatásához kapcsolódik. Teleki ugyan „nem volt valami nagy zenedühönc”, mégis életre szóló barátságot kötöttek. „Akaszd szegre a filozófiát, nem lehet azt könyvből tanulni, lapozgasd az élet bibliáját” – tanácsolta neki a magyar zongoravirtuóz, s a tanulás iránt amúgy sem rajongó ifjú jó tanítvány lehetett: a filozófiai kurzust Teleki berlini szállásán tartották, „mely gazdagon fel volt díszítve palackokkal és élelmiszerekkel, melyek könnyebben voltak emészthetők, mint Hegel transzcendentalizmusa”. Ez utóbbi téziseinek igazát egyébként Teleki csak akkor volt hajlandó elfogadni, ha professzora becsületszavával hitelesítette.

Témánk szempontjából érdekesebb egy másik becsületszó, amelynek – ha igaz a történet – Teleki végső soron életét is köszönhette. Az anekdotaszerű epizód szerint Liszt 1843-ban Szentpéterváron beleszeretett Glasenapp orosz herceg feleségébe. Bár hangversenye lett volna Moszkvában, ahol maga a cár várta, el sem akarta hagyni a várost. Teleki hiába figyelmeztette a várható botrányra, Liszt csak azt követően vállalta a továbbutazást, hogy barátja becsületszavát adta: utána viszi a hercegnőt, megszökteti a szépasszonyt.

Hat évvel később, a világosi fegyverletételt követően Teleki az akkor már tábornok Glasenapp fogságába került. A bosszútól tartó honvédezredes biztos volt abban, bitófán végzi az életét. Az orosz főtiszt azonban ehelyett ebédre hívta a magyar tisztikart, a pohárköszöntőnél pedig Telekire ürítette poharát, aki megszabadította őt feleségétől – akit akarata ellenére kellett elvennie – és hozzásegítette ahhoz, akit őszintén szeretett, sőt megígérte, segítségére lesz a szabadulásban. Teleki valóban megszabadult az aradi várból, emlékiratai azonban Glasenappról nem tesznek említést. Valószerűbb, hogy csak a szerencse s – ahogyan ő maga is leírja – egy megvesztegethető katonaorvos segítették abban, hogy a halálbüntetés elől külföldre meneküljön, a romantikus kaland története azonban végérvényesen bekerült a Teleki-legendáriumba.

A szabadságharc időszakánál maradva: Teleki levelei és versei Prielle Kornéliához (1826–1906) fűződő kapcsolatáról is sok mindent sejtetnek. Prielle a magyar színjátszás egyik legnagyobb egyénisége volt. 1846-ban majdnem feleségül ment Petőfi Sándorhoz, de egyébként is Kossuth híve, s a maga módján a forradalom aktív részese. Lelkesítő, hazafias esteket tartott a frontra indulóknak, Világos után pedig (életrajzi adatai szerint) Teleki Sándort is hoszú ideig a házában bújtatta. Kapcsolatuk Teleki haláláig megmaradt: 1881 augusztusában, amikor Prielle Kornélia Nagybányán lépett fel a Lendvay-szobor javára szervezett előadáson, a Borpatakig elébe vonuló küldöttségben – családjával – Teleki Sándor is ott volt. Az előadás után a vendégek a koltói kastélyban ebédeltek, s itt töltötték el a délutánt is.

A szabadságharc bukását követően Teleki tizennyolc évig tartó emigrációra kényszerült. 1849 őszén, a tizenhármak kivégzésekor még az aradi várbörtön vendégszeretetét élvezte, a rákövetkező év májusában azonban már első tartósabb állomáshelyén, Párizsban találjuk. Első házasságkötéséig, 1857-ig tartó külhoni legényéveiből egy Clemence Gauthier (Madame Gauthier Clemence) nevű „elhagyott francia kedves”-ről tesznek említést a „derék ezredes” életét bemutató tanulmányok, akit leveleiben is gyakran felidéz, édesanyjának írva rendszeresen és szeretettel megemlékezik róla. A két asszony – Clemence és az öreg Mikes grófnő, Teleki édesanyja – egymással is többször levelet váltott.

Kapcsolatuk még a szabadságharc idején kezdődhetett és közel egy évtizedig tartott. Teleki 1850 januárjában, közvetlenül az aradi várbörtönből való szabadulását követően Clemence-t kérte meg („kinek sok hálával tartozom”), hogy ruháit számára elhozza. Egy hónappal később, még itthon írt levelében így ajánlotta anyja oltalmába: „Clemence-ot szeresse és becsülje, ő szegény kutyahűséggel ragaszkodik hozzám és sok önfeláldozással élte az szerencsétlenség napjait”. Az aszszonyt Párizsban is Telekivel találjuk: utóbbi több, Kossuth Lajoshoz küldött levelét is a „Madame Gauthier, Rue de Parme 3. szám” alatti lakásából címezte. 1852 tavaszán, amikor Teleki Párizsból előbb Jersey, majd Guernesey szigetére költözik, „Clemence atya” is elkísérte (Szemere Bertalanhoz írt egyik levelében találkozunk ezzel a tréfás megszólítással). A következő négy évben együtt intézik kis gazdaságuk, a közös háztartás ügyeit.

Teleki Sándor levelezéséből kiderül, hogy Clemence-nek egy fia is volt – bizonyára korábbi kapcsolatából –, akit a „vad gróf” saját költségén taníttatott: „egy intézetbe adtam – írja édesanyjának 1853-ban – ezért is 600 frankot kell évenként fizetnem. Mint becsületes ember nem tehettem, hogy megengedjem, hogy a Clemence szülei gazembert neveljenek belőle”.

Az ezredes csak akkor vált meg végleg Clemence-től, amikor Bickersteth Annát, Lord Langdale lányát 1856-ban eljegyezte. De első házasságát tervezgetve is gondoskodni kívánt barátnője további sorsáról, s ezt édesanyjával is közölte 1856 februárjában: „Ő oly szépen, oly nemesen viselte magát, hogy neki igazán hálával és elismeréssel tartozunk és megbocsáthatatlan bűn lenne ha jövendőjét nem biztosítanánk”. 1856 márciusában pedig így ír az akkor már valóban „elhagyott kedves”-ről: „oly nemesen viselte magát irányomban, minél szebben teljes lehetetlen…”

 

II. Egy rebellis gróf házasságai

Teleki Sándor 1857. december 16-án kötötte első házasságát. Választottja a mindössze 19 éves Jane Frances Bickersteth (Bickersteth Johanna Franciska, 1836–1870), aki – Clemence egyik leveléből idézve – „kedves, gazdag, jól nevelt, hét vagy nyolc nyelvet beszélő fiatal lány” volt. De Teleki szerint is: „mátkámnak csupán négy nagy hibája van”: hogy igen fiatal, igen szép, igen okos és igen gazdag.

Gróf Teleki SándornéMűveltsége, vagyona, társadalmi helyzete akkor is kiemelték volna kortársai közül, ha nem lett volna családjával, édesanyjával együtt a magyar szabadságharc eszméinek és az angol földre vetett emigráció tagjainak egyik leghűségesebb pártolója. Mészáros Lázár tábornok, Kossuth hírneves hadügyminisztere is az eywoodi birtokon hunyt el. Teleki anyósa, Lady Langdale 1858-ban hívta meg a hatvankét éves, akkor már nagybeteg tábornokot, hogy Titley és Eywood falucskák között félúton lévő házában jóféle házikoszttal, a festői környéken tett sétákkal felerősítse. Már későn. Mészáros Lázárt itt, az eywoodi temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírja fölé díszes emléket emeltek, ahonnan hamvait egy évszázaddal később, 1991-ben szállították szülőhelyére, Bajára.

Lady Langdale egyetlen leánya, az ifjú Jane Frances – vagy ahogyan a korabeli magyar sajtó emlegette: Bickersteth Johanka, vagy Janka – magyar lapokat olvasott, (későbbi) anyósával magyarul levelezett, cikkeket, útleírásokat közölt férje hazájában (a Hölgyfutárban), amelyet meglátogatni készült, s kissé merész, nem éppen sikeres irodalmi kísérletként Byront fordított magyarra (A Childe Harold fordítása, amelyben az idős Lady Langdale szépségét is megörökítette Lord Byron, Genfben jelent meg, 1857-ben). Nem csoda, hogy a hazai társadalom legalább olyan rokonszenvvel fogadta, mint magát Telekit.

A Vasárnapi Újság 1858. május 30-i számában írja: „(Bickersteth Janka) gróf Teleki Sándorné, mint a Hölgyfutár írja, június hó első napjaiban körünkbe érkezik. A Childe Harold jeles magyar fordítóját, ki új hazája s a magyar nyelv iránti hő vonzalmával sok tősgyökeres magyar hölgyön túltesz, tárt karokkal várjuk, s örömmel fogjuk üdvözölni hazánk fővárosában. A Hf. azon reményét fejezé ki, hogy nemsokára a nemes grófné arcképével fogja meglephetni előfizetőit.” (Elképzelhető, hogy ez ugyanaz a fiatal, karcsú hölgyet ábrázoló egészalakos portré, amelyet Görög Lívia könyvében gróf Teleki Sándorné képaláírással szerepeltet, a képjegyzékben a forrást is megjelölve: Magyarország és a Nagyvilág, 1875. 8. szám. A rajzot – az előbbi könyvre hivatkozva – Csetri Elek is felhasználja. Kiegészíti azonban Litez de Tiverval Matild nevével, bár valószínűbb, hogy a rajz nem a nyilvánosság előtt keveset szereplő második feleséget, hanem a magyar közvélemény előtt ismertebb Jane-t ábrázolja.)

Teleki első levelei, melyekben édesanyjának jövendőbeli hitveséről („az én selyemgyermekem”-nek nevezve) beszámol, tele vannak az egész családra kiterjedő rajongással és áradozással: apja „egyike azon tüneményeknek, kik koronként a nemzetek egén feltűnnek”, anyja „incarnatiója a jóságnak” – írja. Első perctől arra bíztatta szüleit, hogy „Annát” úgy fogadják be maguk közé, mint családtagot: „Igen szép lenne, ha kedves anyám levelem vétele után írna Annának egy szép levelet. Ő igen boldognak érzi magát, ha látja, hogy úgy szeretik, mint saját gyermeköket. Írjon magáról és szóljon a szívhez úgy, mint édesanyám tud.”

Érzései egy év elteltével sem változtak. 1858 tavaszán Jane Frances tervezett erdélyi látogatását készíti elő, decemberben pedig így ír édesanyjának: „Ma egy éve, hogy megházasodtam... S feleségemmel – jó órában legyen mondva – nem hogy összeütközésem nem volt, de még szóváltásom sem ... egy év elteltével annyira becsüljük egymást, s tán jobban, mint házasságunk első órájában.”

Látszólag minden körülmény adva volt tehát ahhoz, hogy kapcsolatuk maradandó legyen, s felesége oldalán végre megállapodjon a nyughatatlan vérű, állandó anyagi gondokkal küszködő Teleki. Mégsem így történt. Mentségére szolgáljon: megkísérelt új életet kezdeni. Megszerezte az angol honosságot. A királynő engedélyével elnyerte a Lord Harley of Oxford név és címer viselésének jogát. A wales-i tartomány határán fekvő eywoodi birtokon élénk társadalmi élet kezdődött, egymás után érkeztek az előkelő vendégek, hogy az új családfővel megismerkedjenek.

Tiverval MatildRövidesen azonban kiderült: a kényelmes, gondtalan élettől egy időre elkápráztatott Teleki éppen olyan szilaj, rebellis „vad gróf” maradt, mint amilyen Petőfivel való nagykárolyi megismerkedése idején volt. A családi otthon nyugalmát egyre gyakrabban zavarták meg szóváltásaik. Bickersteth Johanna, aki minden liberalizmusa mellett többre becsülte a csendes családi otthont „a világ zajánál”, 1860 augusztusában már ezt írta anyósának angliai birtokukról: Sándor, aki „sohasem képes nyugalmat élvezni, és mindig sóvárog lárma, mozgalom után, eltávozott déli Olaszországba”. Hozzátehetjük: véglegesen, s ezzel a rövid házasság sorsa megpecsételődött.

Teleki második házassága már emigrációs éveinek olaszországi korszakához kapcsolódik. Nem sokkal azután, hogy angliai birtokáról végleg eltávozott, Nápolyban ismerkedett meg Litez de Tiverval Matilddal (1836–1910), egy francia tábornok (Philippe Rose Litez de Tiverval) leányával. 1860-ban, vagy 61-ben kötött házasságukból négy gyermek született – mintegy az örökké hazavágyó Teleki európai bolyongásainak nyomvonalát is megrajzolva: Sándor Párizsban, László Pisában, János Bagni di Luccában, Blanka pedig Nagybányán. Amikor a kiegyezést követően Teleki amnesztiát kapott, francia asszonya is elkísérte Erdélybe, sőt magyarul is megtanult.

„Magas műveltségű, szép lélek… aki, a többek között, még nem varratott gyermekei számára szabóval semmit, minden öltönyüket saját keze készíté, s valamennyinek dajkája, nevelőnője maga volt… az első francia nő, kit szépen magyarul beszélni hallottam” – írta róla Jókai.

Érdekes, hogy a „hivatalos” adatoknak némileg ellentmondva, Teleki és Tiverval Matild 1870-ben, alig pár nappal negyedik gyermekük, Blanka megszületése előtt Nagybányán (is) házasságot kötöttek. Erre egy angol hivatkozás nyomán derült fény nemrég; állításait a római katolikus egyház anyakönyve is igazolta.

Az akkor 49 éves Teleki Sándor és a 29 éves Tiverval Matild házasságkötését 1870. november 17-i dátummal jegyezte be Lukács Tivadar plébános (Blanka 1870. november 25-én született). Az anyakönyvből az is kiderül, hogy püspöki fölmentvénnyel mentesültek a házasságkötés kihirdetése alól. Az anyakönyv megfelelő helyére a Teleki neve mellé először azt írták be hogy „özvegy” (Lady Frances ugyanebben az évben, május 3-án hunyt el), majd a kihúzott bejegyzés mellé azt, hogy „nőtlen”, ami alátámaszthatja a forrás állítását, miszerint Teleki valamilyen okból törvényesen el sem vált első feleségétől! Ez megmagyarázhatja a kései, nagybányai házasságkötést.

Teleki Sándor és Tiverval Matild gyermekeinek anyakönyvezése is Nagybányán történt: mind a négy gyermeket ugyanazon a napon, 1878. augusztus 7-én jegyezték be a megkereszteltekhez, a Párizsban született Sándor és a Pisában született János neve mellé keresztapaként a Türr István tábornok nevét is feltüntetve.

Az első feleség, Bickersteth Anna egyébként már nem ment újra férjhez. Fiatalon, mindössze 34 évesen hunyt el a szíriai Damaszkuszban. Tiverval Matild 1910-ben halt meg, csontjai ott porlanak férje hamvai mellett, a koltói sírkertben.

 

 

III. Az utolsó románc

„Neki, aki Európa annyi csataterét verekedte és utazta végig, s annyiszor komázott a halállal, csendes öregség, boldog családi otthon, békés elmúlás jutott osztályrészül” – állapította meg Csetri Elek történész Telekiről szóló tanulmányában, s a sommás megállapítással legtöbbször elintézettnek tekintjük a „vad gróf” életének utolsó negyedszázadát. S bár igaz (ugyancsak Csetri Eleket idézve): a koltói gazdálkodás, a család örömei, Nagybánya, s az egész megcsendesedett élet szűkre szabta a nagyvilág távlataihoz szokott Teleki szárnyalását, azért ha tehette, emlékiratai, csodált gyűjteménye és gyermekei, felesége köréből szívesen kiröppent hoszabb-rövidebb utakra. Leggyakrabban fjúsága lakóhelyét, Kolozsvárt kereste fel: „szép, négyszögletűre nyírt ősz szakállával, kedves, vidám, piros arcával, fiatalos járásával legnevezetesebb alakja volt az erdélyi fővárosnak.” (Gyalui Farkas) Megrokkanva bár, de 1883-ban még Turinba is eljutott, végső búcsút venni az életfogytiglani száműzetésre ítélt Kossuth Lajostól.

Életének utolsó romantikus fellángolása is ezekhez az évekhez kapcsolódik. Már csak különlegessége miatt is írnunk kell róla, hiszen a röviden már bemutatott kolozsvári színésznő, Hunyady Margit a történet egyik főszereplője. A másik az akkor már idősödő Teleki Sándor. Hatvany Lajos író és irodalomtörténész – nem kis malíciával – többek között így ír kettejükről egy széljegyzetben, a kétkötetes Így élt Petőfi című (1955) könyvében: „Hunyady Margit, egykor kolozsvári, majd a Vígszínház megnyitása után híres pesti színésznő. Sok esztendeig élt Teleki Sándorral, aki, mint a színésznők és írók barátai világszerte cselekedni szokták, kedvesének egy-egy premierje előtt teleharsonázta a sajtót – a darabot, a szerepet s főleg a művésznőt magasztaló cikkeivel.”

Megismerkedésük az 1870-es évek második feléhez köthető. Az 1878-ban írt Petőfi Sándor Koltón című írásban mindenesetre már találkozunk Hunyady Margit nevének említésével:

„A múlt nyáron Mármaros-Szigeten voltam. Egy gombát áruló vén cigányasszony megszólít az utcán, s nagy örömmel kérdezősködik állapotom felől.

Rögtön ráismertem.

– Jer velem – mondám neki.

Fölvittem H. M. asszonyhoz, ki csodálkozott, miért viszek én hozzá egy cigánynőt.

– Vegyenek gombát! – mondám.

– Mit csináljak én a gombával? Tudja, hogy vendéglőből étkezünk.

– Ajánlom Pila Anikót.

A gombákat megvették.”

Levelezésüket – amelyet a már említett Alexander Brody (Bródy Sándor író unokája) ismertetett először részletesebben 2006-ban megjelent rendhagyó Hunyady Margit életrajzában – tizenhárom évet ölel át, 1879-től 1892-ig. Teleki utolsó, már betegsége idején írt levele csupán egy névjegykártya, rajta a kézzel írt rövid üzenet: „Szíves megemlékezésit nagyon köszöni, s jókívánatát szeretettel viszonozza: Teleki Sándor / NBányán, Újév napján 1892.” A többi levél azonban már nem ennyire rövid, se nem ennyire szokványos – s korántsem csupán plátói (és egyoldalú) érzelmekről tanúskodik Hunyady Margit iránt, kit a hivatalos „Asszonyom”-tól az „Édes jó Margitom”-on át a „Maga kis hóbortos”, „Nagy gyerek”-ig változatos megszólítások és szófordulatok traktálnak az ezredes leveleiben.

Az alábbiakban egy rövid levélrészletet közlünk az Asszonyhoz, kit Teleki saját szavai szerint „oly nagyon szeretett”:

„Asszonyom! Én megközelítém kegyedet, felfedeztem a gyémántbányát, most ragyog a briliánt; a világ hódol és lábainál fetreng; exelenciás urak állanak tótágast, masinák fütyölnek lokomotív síppal kétségbeejtő sípolást; Kegyed ül ott páholyának trónján, szemeivel bűvöl, tekintetével bájol – s reped a férfiszív […]

A szívnek nem lehet parancsolni; az én mentő karom vékony szalmaszál, elhervadt sárga őszi levél, a vízben fuldokló előtt, ha az erkölcsi erő hanyatlik, az örvény elnyeli áldozatát, s az áldozat kettő – én és kegyed. –

Én találtam fel a kincset, más gazdagszik utána, így volt ez világ kezdetétől mindvégig […] S míg Kegyed gondtalan, könnyelmű, csábító életet tivornyáz, addig én itt árván, elhagyatottan és meztelen őrzöm az apám nyáját, eszem mézet és sáskát, s iszom a hó levét, s keserves gondolatimat – lelkem gyászpilléit repítem oda, ahol engem már elfeledtek.

Tessék! Kellett magának ostobaság? itt van egy fürtezet, parancsol még többet is – szolgálhatok –, amilyen a mosdó, olyan a kendő –, kell magának skorpió? Szolgálhatok tarantellával, okos ember az és tudós hazafi, aki túl tesz rajtam ostobaságban.

VÉGE. vége nincs

a szerelem a legdrágább kincs.”

(Koltó, 1879. február 11.)

Mi volt ennyi rajongásnak a jutalma? – kérdezhetjük ismét Hatvany Lajossal. 1890-ben megjelent Kolozsváron a jóképű, fiatal fővárosi újságíró, Bródy Sándor, és elszerette a művésznőt az akkor már beteg és megöregedett Teleki Sándortól. Bródy egy hétvégi báli tudósítás kedvéért utazott le Kolozsvárra, de a rövidre tervezett kiruccanás másfél évig tartott. S mire e kapcsolatból a gyermek megszületett, Bródy már megnősült – Budapesten. Nem Hunyady Margitot vette feleségül. Négy törvényes gyermeke mellett az ötödikkel, s egyben a legidősebbel – Hunyady Sándorral – tizenkét éves korában találkozott először.

Így múlik el a világ dicsősége – s így fonódott össze fél évszázadon keresztül kaland és szerelem gróf Teleki Sándor életében…

 

Dávid Lajos

 

 

Könyvészet

1. Albert Gábor: A Kossuth-ellenes emigráció. Szemere Bertalan levelezése (1849–1851). Kortárs. 1998. június. 42. évf. 6. sz. 67–96. l.

2. Guy Stair Sainty: Andreas Wernitz, the real story of his imposture as duke, prince, marquis, count, baron and grandee of Spain, 2002 (chivalricorders.org)

3. Hatvany Lajos: Így élt Petőfi. Budapest, 1955.

4. Hunyady Margit: Egy mai történet a tizenkilencedik századból. A családi hagyaték alapján közreadja Alexander Brody. Budapest, 2006.

5. Lőcsei Gabriella: Jelképes akasztás. Teleki Sándor, a magyar D’Artagnan és a reménytelenül szép szabadság. Magyar Nemzet, 2009. március 14.

6. Prielle Kornélia, Priel Antónia színésznő életrajza (szineszkonyvtar.hu)

7. Prielle Kornélia Nagybányán. Közzéteszi: Marian Félix. Bányavidéki Új Szó, 2001. július 6–12., 13. (XLIII. évfolyam 741. szám

8. Sárközi Mátyás: Honvédsír angol esőben. Európai Utas, 2003/4.

9. Teleki Sándor: Emlékezzünk régiekről. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Csetri Elek. Bukarest, 1973.

10. Teleki Sándor Emlékezései. Sajtó alá rendezte Görög Lívia, életrajzi bevezetéssel, Budapest, 1958

11. The works of Lord Byron. A bibliography of the successive editions and translations of Lord Byron’s poetical works. Vol.7., New York, 1905

12. Vasárnapi Újság, 1858. május 30.

13. Vasárnapi Újság, 1880. március 28.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008