magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Tátrai Zsuzsanna: Kovács Ágnes emlékezete


  Dr. Kovács Ágnes (1919–1990) népmesekutató Személyes vallomással kell kezdenem. Mikor sok évtizeddel ezelőtt az akkor még Néprajzi Kutató Csoportnak nevezett munkahelyemre kerültem több évfolyamtársammal együtt, abban a különös szerencsében lehetett részünk, hogy a szüleink generációjához tartozó tapasztalt kollégákkal dolgozhattunk együtt. Közülük, számomra a legmeghatározóbb volt Kovács Ágnes. Ágnes szeretete és segítőkészsége magától értetődően természetes volt. Soha senkitől nem várt el hálát. Soha nem mondta azt, hogy nincs ideje arra, aki hozzá fordult. Soha nem mondta azt, hogy a könyvtárából nem adna kölcsön könyvet. Sok személyes emlékem van róla, és kedves könyvdedikációi emlékeztetnek rá a mai napig.

   Az ő javaslatára és közbenjárására készíthettem el a Magyar Néprajz V. kötetében a Gyermekkor költészete című fejezetet, melyben a példák java a Kovács Ágnes által szerkesztett gyűjteményekből való. Ezek a gyűjtemények az 1970-es években láttak napvilágot. Előzményük az a sikeres pályázat volt, melyet a Magyar Rádió és Televízió hirdetett meg. A pályázat anyaga, a hozzá kapcsolódó levelezés Kovács Ágnes hagyatékából került a Néprajzi Kutatóintézet Adattárába.

   Különös élményben volt részem az elmúlt hónapban, amikor ezeket a többnyire gépelt másolatokat végigolvashattam. Világossá vált, hogy a sikeres pályázat egy mai értelemben vett nagyszerű csapatmunka eredménye, melynek legfontosabb mozgatója, kovásza Kovács Ágnes volt: kérdőíveket írt, pályázatokat bírált, rádióműsorokat készített a tudományos ismeretterjesztés legmagasabb szintjén, részt vett olyan gyermekjáték kötetek szerkesztésében, melyek különböző korosztályok számára készültek, és mindemellett elvégezte az adatok tudományos feldolgozását, elméleti következtetések levonásával.

   A pályázat és utóélete ugyancsak rendkívül sikeres és eredményes volt. Ezért is érdemes részletesebben szólni róla.

Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy a gyermekjátékok kutatása, a gyermekfolklór nem tartozik még ma sem a népszerű témák közé, holott, Kovács Ágnes kutatásaiból már nyomatékosan kiderült a más műfajokkal való összefüggése is.

 

A pályázat

(pályázati felhívás, kérdőívek, pályázatok bírálata)

   A Magyar Rádió és Televizió 1971-ben hirdetette meg a gyermekjáték pályázatot. A pályázati felhívásban arra történt a felszólítás, hogy azoktól gyűjtsenek a pályázók, akik a 20. század első felében gyerekeskedtek. Felhívták a figyelmet a szöveg, a dallam és a ritmus pontos lejegyzésére, a térforma és változásai jelölésére, játékosok szerepjátszó mozdulatainak a rögzítésére. A sikerre való tekintettel 1972-ben megismételték a pályázatot.

   Kovács Ágnes évtizedeken át volt a Néprajzi Múzeum által korábban évenként meghirdetett Önkéntes Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázat bíráló bizottságának tagja. (Megjegyzem, ebbe a bizottságba is ő vitt be, melyben azóta, négy évtizede veszek részt.)  Az MRTV pályázatra sikerült mozgósítani a legjobb, tapasztalt pályázókat. Ez is része lehetett a sikernek. 

   A pályázatban részt vett az akkori Magyar Rádió és Televízió Ifjúsági Osztályának vezetője Derera Éva, zenei szakemberként Forrai Katalin és Vikár László. Kovács Ágnes bevonta a munkába Haider Editet, a gyermekfolklór akkori fiatal kutatóját, és Borsai Ilona népzenekutatót.

    A pályázati felhívás a következő volt: „A Magyar Rádió Ifjúsági Osztálya pályázatot hirdet mondókák és gyermekjátékok gyűjtésére. A pályázatra beküldhető olyan mondóka, amelyet

a. felnőttek mondanak ölben ülő gyerekeknek (tapsoltató, jártató stb.)

b. gyermekek maguknak vagy egymásnak mondogatnak (játékba hívó kiolvasó, kiszámoló), illetve játszanak (felelgetős, szerepcserélő stb.)

   Továbbá minden olyan népi gyermekdal és játék, amelynek hangterjedelme nem éri el az oktávot.

   Az egyes játékokat, mondókákat külön lapon kell elküldeni szöveg, kotta és játékleírással. Fel kell tüntetni, hogy azokat ki, hol, mikor s kitől gyűjtötte. Előnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyekben az egyes játékok, mozdulatok, játékeszközök rajzzal vagy fényképpel illusztrálva szerepelnek.

   Nem lehet pályázni már nyomtatásban megjelent dallal és mondókával.

   A pályázat beküldési határideje: 1971. december 15.

   Beküldendő a Magyar Rádió és Televízió Ifjúsági osztályára (Budapest, VIIII. Bródy S. u. 5-7. Gyermekjátékok megjelöléssel.

   A pályázó tüntesse fel nevét, foglalkozását és pontos lakcímét. A pályázat eredményét 1972. márciusában közli a Magyar Rádió és Televízió. Pályadíjak: 1 db. I. díj 5000 Ft, 2 db. II díj 3000 Ft., 3 darab III díj 2000 Ft. Budapest, 1971. szeptember 30. A Magyar Rádió Ifjúsági Osztálya.

   Kérdőív segítette a gyűjtést, melynek a kézirata ugyancsak megtalálható az Adattárban. A kérdőív a teljesség igényével íródott, melyben a szöveges-énekes-táncos, valamint a szöveges-párbeszédes nevettető gyermekjátékok minden típusára utal.  A kérdőív kiegészült a jeles napokhoz fűződő szokásokkal is. Kiegészítésként szerepeltek még: Játék a kisbabával, kiolvasók, játékkezdők, találósok, mesemondókák stb.

   Olyan megfigyelésekre, kérdésekre is felhívta a figyelmet, melyek gyakran elkerülik a gyűjtők figyelmét, mint a játék ismeretének eredete, a játékosok kora és neme, társadalmi hovatartozása, a játszóhely és a játszó közösség kérdése, a játék ideje, és a játékszerek.

   Az archívumba pályázati bírálat is került, de még érdekesebbek számunkra az áttételes vélemények, melyek cikkekben és a műsorok összekötő szövegeiben jelentek meg. Pl. Kovács Ágnesnek a Népművelési Híradó részére leadott írásban olvashatjuk: „A pályázat várakozáson felüli sikert hozott. Mintegy 5000 szöveggel, közel 180 pályamunka érkezett be, közülük nem egy az Országos Néprajzi Gyűjtőpályázaton is jelentős helyezést ért el. A pályázók közül sok a régi ismerős: A Népművelési Intézet egykori gyermekjátékgyűjtő tanfolyamának hallgatói vagy a Néprajzi Múzeum önkéntes gyűjtőhálózatának tagjai.”

   Ezután részletesen és név szerint értékelte a pályázatokat. Majd így ír: „Forrai Katalin és Vikár László szerencsésen megszerkesztett pályázati felhívása nyomán 1971 második felében országos képet kaptunk a napjainkban és meglepően eleven, az idősebbek emlékezetében pedig az ismertnél jóval gazdagabb magyar, magyarországi délszláv és német gyermeki dallamvilágról, mondóka és gyermekjáték kincsről s ezen belül az egyes egységeket jellemző típusokról, változatokról, dallam és mondókaformákról.”

   Az Ethnographiában Borsai Ilonával adtak közre részletes ismertetést és értékelést a pályázatról. Írásukból kitűnik, hogy a sikeres pályázathoz szükség volt a rádió kezdeményezésére, jó pályázati felhívásra, tapasztalt gyűjtőkre, az adatközlők újbóli felkeresésére, a hangfelvevő körutakra.

 

Rádióműsorok

   Az idézett írásban olvashatjuk: „A beküldött gyűjtemények kiemelkedően jó és a vidékre jellemző darabjait a Rádió hangszalagra is felveszi a kiváló adatközlőktől és az ő anyagukból a gyűjtők által növendékeiknek: óvodásoknak és általános iskolásoknak megtanítottakból s bemutatja ifjúsági műsorai keretében. Az első a pályázat eredményeit is közhírré tevő ünnepi adás április negyedikén hangzik el. Ekkor a legtöbb kiemelkedő pályamunkával képviselt Győr-Sopron megye mondókái és gyermekdalai kerülnek bemutatásra a közkedvelt vitnyédi Horváth Péterné Jáger Anna néni, Simon Endre, a kapuvári óvodások, a vitnyédi és undi kiskórus előadásában. A többi tájegység anyagának hangszalagra vétele folyamatban van. Az ezekből készült műsorok bemutatására előreláthatólag az 1972-73-as iskolai évben kerül sor.”

   Az adattárban olvashatók azok az összekötőszövegek, melyeket Kovács Ágnes készített. A tudományos ismeretterjesztés magas fokát jelentik a rádióadáshoz készített írások. Ezekből kiderül, hogy a győztes pályázatok legjobb adatközlőit valóban felkeresték, a helyszínen vették fel a játékokat. Kovács Ágnes részt vett ezeken a gyűjtő utakon, rádiófelvételeken. A műsorokban összeállította a játékok sorrendjét és az összekötő szövegekben nemcsak az éppen aktuális tájról, faluról adott jellemzést, hanem az utazásról, a helyiekről éppúgy beszámolt, mint az adott hely, vagy a gyűjtött anyag kultúrtörténeti vonatkozásairól.

   Ezek a bemutatók korántsem mentek egy kaptafára. Annyi a hasonlóság bennük, hogy a helyszínen felvett anyagot átgondolt koncepció alapján mutatja be az összekötőszöveggel. Néhány 1973-as adás érzékelteti, ezt a változatosságot:

   Hajlik, hajlik, tengeri nádicska… gyermekdalok, mondókák, játékok Hajdú-Bihar megyéből című adás bevezetőjében ad egy kis áttekintést arról, hogy erről a vidékről ki mit kutatott, milyen anyag található a Magyar Népköltési Gyűjteményben, és milyen kéziratos anyagok vannak. A Süss ki nap, arany nap… címmel Borsod-Abaúj-Zemplén megyei mondókákból, gyermekjátékokból elhangzott válogatás, a kézirat szerint 75 játékot és mondókát mutatott be, miközben az adatszolgáltatókról, a falubeli benyomásokról is színesen szólt.

   Hajlik a meggyfa… című Szabolcs Szatmár megyei adás ugyancsak színes élménybeszámoló mellett kultúrtörténeti adalékokkal is szolgált a 92 példa bejátszása közben.

   A neszmélyi műsor kapcsán a következőket írta Derera Évának: „Mellékelten küldöm a neszmélyi műsort. Olyan szép és gazdag a zenei anyag, hogy a magam mondókáját egy kicsit szürkébbre fogtam. Ha nem helyesled, készséggel átírom, ez úgyis csak fogalmazvány.”

   Készültek még tematikus rádióadások is a különböző mondóka típusokról, pl. altatókról, arcsimogatókról, mosdatókról, mozgásfejlesztő mondókákról, naphívogatókról, esőkérőkről, állatbosszantókról stb.

   Mindent összevetve ennyi év után is tanulságos lenne ezek ismétlése, sőt a megjelentetése is.

 

Gyermekjátékkötetek szerkesztése

   Kovács Ágnes hátrahagyott kézirataiban szerepelnek olyan játékkönyv összeállítások, melyek különböző korosztályokhoz tartozó kisdobosoknak, illetve úttörőknek készültek. Ezekben egyaránt merített a régi és az új gyűjtésekből.

   Van négy olyan kiadvány, melyeknek ma is meghatározó szerepűk van a hagyományok korszerű megismertetésében a legkisebb korosztálytól, az óvodásokon át a kisiskolásokig. Ezek az Icinke-picinke…, Cinege, cinege kismadár…, Bújj, bújj zöldág…, Kivirágzott a diófa… című kötetek.

   A pályázati anyag válogatása Cinege, cinege, kismadár… címmel jelent meg.  A gyermekek életkorának megfelelő rendben csoportosították a szövegeket az altatóktól a gyermek mozgásfejlődését segítő, szórakoztató mondókákon át a környezettel való ismerkedéstől a beszédfejlesztő nyelvtörőkig. Az utószóban nemcsak a pályázatról, annak anyagáról, a korábbi gyermekjáték kutatásról esik szó, hanem arról is, hogy mi is a célja a gazdag anyag közreadásának. Idézem: „Alkalmasak arra, hogy a kisbaba és a szülők, testvérek, nagyszülők, gondozók közötti érzelmi kapcsolatokat elmélyítsék. Hogy a felnőtt a gyermeknevelésnek ne csak a fáradtságát, hanem az örömét is nézze, s a gyermek több szállal kapcsolódjék a szüleihez, az otthonához.”

   E kötet szerves folytatásai, a Bújj, bújj, zöldág 141 játékleírással, és a Kivirágzott a diófa 71 játékleírással, gyakorlati céllal, de tudományos igénnyel készültek. Az újabb gyűjtésekből és a már publikált anyagból válogattak. Az énekes-táncos gyermekjátékok mellett a szöveges, de a szöveg és dallam nélküli népi, sport jellegű játékok is helyet kaptak a kötetekben.

   Tanulságosak azok a hivatalos és magánlevelek melyeket Kovács Ágnes a kötetek megjelentetése érdekében írt a rádiónak, a szerkesztőknek, a Móra kiadónak. Nemcsak a szövegekért, a kötet szerkesztőiért, hanem az illusztráció, az illusztrátor személyéért is harcolt. Sajnálattal láttam, hogy a Kivirágzott a diófa kötetből a magyarázó szövegekkel megírt, kottával ellátott naptári ünnepekhez kötődő, gyermekek által előadott szokásanyagot, feltehetően terjedelmi okok miatt visszaküldte a kiadó.

   Ahogyan azt már a pályázatról szóló írásában leírta: „Remény van arra is, hogy a kiemelkedően értékes darabok bekerüljenek az óvodai énekeskönyvbe, sőt a pályázat ötletadója és mozgatója, Derera Éva szeretné elérni azt is, hogy a pályamunkák illetőleg a belőlük szerkesztett műsorok válogatott anyaga könyv alakban is megjelenjen. Ez nagymértékben enyhítené a pedagógusok, játékkörvezetők és gyermekkönyvtárosok idevonatkozó gondjain és figyelemreméltó anyagot tárna a kutatók elé is.”

 Tudományos feldolgozások és elméleti következtetések (lexikon, tanulmányok)

   Kovács Ágnes tehát azonnal felismerte, hogy a pályamunkák jól hasznosíthatók lehetnek a kutatás számára, ezért a következő feljegyzéssel fordult a Néprajzi Kutató Csoporthoz:

   „Feljegyzés A Magyar Rádió és Televízió Mondóka és gyermekjáték pályázat anyagának xeroxálása ügyében a Népr. Kut. Csop. Adattára számára.

   A Magyar Rádió Ifjúsági Osztálya pályázatot hirdetett 1972. szept. 30-án mondókák és gyermekjátékok gyűjtésére. A pályázatra több száz, a folklórkutatás szempontjából is jól hasznosítható anyagot tartalmazó pályamunka érkezett be. A pályamunkák jelenleg nálam vannak elbírálásra. Kívánatosnak látszik, hogy anyaguk a Kutatócsoport Adattárában megőrzésre kerüljön.

   Az eredeti kéziratok a Rádió archívumába kerülnek, belőlük műsorok, kiadványok készülnek, de a folklórkutatás számára gyakorlatilag kevéssé hozzáférhetővé válnak. Derera Éva és Forrai Katalin a pályázat szervezői, hozzájárulásukat adták, hogy a tudományos kutatás szempontjából hasznosítható anyagról másolatot készítsünk. Javaslom, hogy éljünk a lehetőséggel, mert ezáltal néhány száz forintért több ezer forint értékű anyag birtokába jutunk. Kevés folklórműfajról mondhatjuk el, hogy 1971-ben országosan, a rádió hatásfokával gyűjtött anyaga van a kezünkben.

   Meg szeretném jegyezni azt is, hogy a beküldött pályamunkákban olyan mondókák és csúfolók kerültek feljegyzésre dallammal vagy ritmusjelekkel, melyekről eddig csak töredékes szöveges feljegyzéseket ismertünk vagy csupán mesevégző mondókaként vagy csalimeseként tartottuk őket számon a most jártató vagy kiolvasó mondókaként is megismertük. Az anyag nemcsak megőrzésre, de továbbfejlesztésre is kiválóan alkalmas.”

   Kovács Ágnes a Magyar Néprajzi Lexikonban elsősorban mesével kapcsolatos szócikkeket írt. Módszeresen végigolvasva a szócikkeit, rendkívül tanulságosak a gyermekfolklór kutatásra nézve is. A meséknek és a gyermekjátékoknak olyan összefüggésére világított rá, melyekkel korábban nem foglalkozott a kutatás.

   Ilyen felismerés, pl. a formulamese műfaja, mely dallamos lehet, legnagyobb részük erősen kötött ritmikus beszéd. Mint Kovács Ágnes megfogalmazta: „Funkciójukat tekintve szolgálhatnak a kisbaba mulattatására, lehetnek kiszámolók, hintázók vagy gyermekjátékok, amelyeket legalább két személy vagy egy kérdező és egy felelgető csoport ad elő. Formájuk, terjedelmük funkciójuktól függően változik, ahogy nő a gyermek, úgy növekedik a mondókamese terjedelme is, de változik pl. a felelgetős mese terjedelme és befejezése aszerint is, hogy kiszámolóként vagy gyermekjátékként adják-e elő.”  „A mondókamesék egy részéhez jellegzetes, a ritmust követő mozdulatok is tartoznak, pl. a kiolvasó vagy hintázó mondókához.”

   A formulamesék egy csoportjaként határozta meg az ún. mondókamesét, mint amilyennek az ujjkiolvasók, höcögtetők, lovagoltatók, hintáztatók, meseszerűségek, mint a „Volt egyszer egy ember…”.

   Mint írja: „Mesefunkcióban akkor kerülnek alkalmazásra, ha felnőtt mondogatja – rendszerint többször is egymás után – a kis (óvodás korú) gyereknek vagy nagyobbacskák (kisiskolás korúak) mondják egymásnak a játék szünetében, pihenés közben. A mondókamesék nagy része a gyermekfolklór körébe tartozik, ezért találhatók változatok szép számmal gyermekjáték-gyűjteményeinkben is.”

   Hol kezdődik a mese? című 1980-ban megjelent tanulmányában megállapítja: „A meseműfajok közül a formulamesék csoportjában (AaTh 2000– 2499) találjuk a legegyszerűbb, legrövidebb, kerek, nyelvileg és hangzásbelileg is jól megkomponált meseformákat. Itt találjuk a mesemondókákon, a halmozó és láncmeséken kívül a mesekezdő és mesezáró formulák, valamint a hangutánzók, -értelmezők jó részét, a csalimeséket, de ide sorolhatók a hintázók, gyermekjátékként eljátszott felelgetős mesék, a játszópajtást csúffá tevő becsapó mesék, a kiszámolók egy része, sőt a gyorsmondókák is. Vagyis egy sereg határeset a mese és a játék, a próza és a vers, de a recitált és az énekelt műfajok között is…” A kiolvasók, felelgetős mesék, állathangutánzók, dajkarímek szemléletes kottás példái után megállapítja: „A népmese ezek szerint a bölcsőben kezdődik, s a falusi élet mindennapjaiban gyökerezik.” Végül leszögezi: „Talán túlzás ezeket az epikum csírákat magukat mesének nevezni, az azonban kétségtelen, hogy a dajkarímek jó alapot szolgáltatnak a mesemondáshoz és a mesehallgatáshoz, mesén ezúttal természetesen elsősorban nem a mitikus hősmesét, hanem az óvodáskorban elmondásra, illetve meghallgatásra kerülő formulameséket, láncmeséket, halmozómeséket, állatmeséket és egyszerű tündérmeséket értjük.”

   Azzal a felismeréssel kell zárnunk az előadást, hogy ez a mai jó alkalom arra, hogy elismeréssel adózzunk a 90 évvel ezelőtt született, 19 éve meghalt tudósnak, aki mindig a teljességre törekedett: gyűjtött, feldolgozott, elméleti kutatásokat végzett és arra is törekedett, hogy a tudását, ismeretét minden korosztállyal megossza a rádión, és a könyveken keresztül.




vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008