magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Gurzó K. Enikő: A temesvári Magyar Ház történetéből (1990–2000)


Jogutódok elvtársi kézfogása

Reményekkel telve 1994. május 5-én a temesvári Magyar Ház Rt. kezdeményező bizottsága rendkívüli közgyűlést hívott össze az Új Szó szerkesztőségébe, a hajdani Magyar Házba. A tanácskozáson a részvényesek leszármazottai és a még élő téglajegy-tulajdonosok találkoztak. Noha a restitúcióra legalkalmasabb esztendők, azaz a rendszerváltás utáni évek kihasználatlanul teltek el, az ülésen megjelent személyek elhatározták, hogy a részvénytársaságot, amelynek működésére az 1944-es változások végzetesen rányomták a bélyegüket, új alapszabályzat kidolgozását és érvénybeléptetését követően ismét be kell jegyeztetni. A Magyar Ház Rt. alakuló közgyűlését azonban elnapolták, ezzel együtt pedig az úgynevezett alapító részvényesek névsorának a véglegesítését, illetve az Rt. vezetőségének – az igazgatótanácsnak, a gondnoknak, illetve az ellenőrző bizottságnak – a megválasztását is. Júniusban az RMDSZ Temes megyei választmánya a Magyar Ház Rt. kezdeményező testületét kérte fel a további ügyintézésre.

Ítélethirdetés

A Bánságban kekeckedő magyarfaló Iosif Constantin Drăgan replikája nem váratott sokáig magára. A Renaşterea Bănăøeană napilap kiadója, a Tim-Press 1994. május 9-én már támadásba is lendült; bírósági végrehajtóját egy, azóta híressé vált április 21-én keltezett átirattal rászabadította az Új Szó szerkesztőire, felszólítván a címzetteket arra, hogy legkésőbb május 15-ig hagyják el az ingatlant, amit 1990. február 7-én elnöki rendelet passzolt át a temesvári sajtóorgánumok tulajdonába. Az említett 102-es dekrétum értelmében az állam által jutalomban részesített kiadványoknak a felszerelések, a bútorzat és a helységek bérmentes használatát illetően azonos jogokat kellett volna élvezniük. Gazdasági erejére támaszkodva a Tim-Press természetesen nem létezőnek tekintette az előírást, és megalakulásakor a sajtóadminisztráció teljes vagyonleltárát belevitte abba a részvénytársaságba, amiből az ugyanott székelő magyar, német és szerb redakciókat gondolkodás nélkül kihagyta, sőt egy évvel később már albérleti díjat követelt a kisemmizettektől.

Drăgan kilakoltatási kísérletét a Temes megyei magyar közösség érdekképviseleti szervezete provokációnak ítélte. Úgy vélték, a Tim-Press nem csupán terjeszkedni kíván, valódi célja az egyetlen bánsági magyar napilap elsorvasztása. Elsőként Dukász Péter RMDSZ-tisztségviselő és Toró T. Tibor, a Temesvári Ifjúsági Szervezet elnöke fejezte ki a médiabirodalom Olaszországban élő tulajdonosa elleni tiltakozását.

December derekán Bárányi Ferenc temesvári parlamenti képviselő irodájában kereste fel a román miniszterelnököt, egyebek mellett azt tisztázandó, hogy a Magyar Házat a román állam nem a magyar államtól örökölte 1920-ban, hisz az ingatlan 1929– 1930-ban épült, ennél fogva simán visszaszolgáltatható. Állítását alátámasztandó felmutatta azt a kormányhatározat-tervezetet, ami szerint a kormány beleegyezését adja ahhoz, hogy a Magyar Ház utcára eső, három emeletes tömbjét birtokba vehesse az egykori Rt. jogutódja. Bárányi doktor a maga lényegre törő modorában aláhúzta, nem tartanak igényt az ingatlannak arra az udvarban lévő szárnyára, amiben Drăgan napilapja készül. A kereszténydemokrata elveket valló politikus érvelése valószínűleg eloszlatta a kormányfő kételyeit, interpellációjára Văcăroiu ugyanis azt válaszolta: „Azt hiszem, lehetséges” (Cred că se poate). Végül is a Reflex első fokon megnyerte a Tim-Press által kezdeményezett kilakoltatási pert. Az ítéletnek azonban volt egy szépséghibája, nevezetesen az, hogy az 1967-ben államosított Magyar Ház tulajdonosának a Tim-Press-t tekintette.

Mindezen apró biztatásokat kihasználva 1995 októberében Drăgan trösztje – beleértve az Europa Nova területi rádió- és tévéstúdiót, valamint a pincében működő nyomdát – telekkönyveztette a Magyar Házat, s ezzel még az 1992. évi rekordját is túlteljesítette. Tudniillik három esztendővel korábban ilyenképpen az épület operatív adminisztrálására vállalkozott, noha az 1991-es alkotmány nem is tett lehetővé efféle telekkönyvi machinációt. 1995-től viszont a cég már tulajdonosként szerepel, mégpedig azzal a megjegyzéssel, hogy eme státusát a Magyar Ház Rt. által kezdeményezett per kimenetele függvényében őrzi meg vagy sem. Az okmány kiegészítésének ez a válfaja a 115/1938-as jogszabálynak megfelelően illegálisnak minősíthető. Drăgan agyafúrt beavatkozásának törvényességét illetően Recheşan Kornélia, a Magyar Ház Rt. védőügyvédje, Hosszú Zoltán aradi szenátor és Constantin Cunescu bukaresti ügyvéd véleményét is kikérte. A megkérdezettek egybehangzóan kijelentették, a telekkönyvi bejegyzések érvénytelenek. Mindezek ellenére a Tim-Press-nek esze ágába sem volt lemondani az újfent megszerzett címéről, mi több, a privatizálandó társadalmi tőkéjébe vagyonértékként a Magyar Házat is belefoglalta.

Amikor június 12-én, a per utolsó tárgyalásának napján az érintettek megkönnyebbülten felsóhajtottak, pattanásig feszítve a húrt, a bírók lelkiismeretesen június 20-ra halasztották az ítélet kimondását. Az igazságosztó testület ismét elnapolta a döntés meghozatalát.

Szeptemberben kimondatott: a Magyar Ház Rt. nem tekinthető az 1929-ben megalakult Magyar Ház Rt. jogutódjának, így a felperes minden erőlködése értelmetlen és megalapozatlan, az ingatlan 1967. évi államosítása pedig a maga idejében egyenesen helyénvaló volt – legalábbis ezt sugallta az ominózus verdiktum.

Eddigi gyakorlatával szemben a temesvári törvényszék ezúttal helyt adott a Reflex fellebbezési kérelmének. Bár az 1997. február 11-én zajló tárgyaláson a Szabad Szó egykori munkatársa, Graur János mellett Bárányi Ferenc parlamenti képviselő, Toró T. Tibor RMDSZ-elnök és Bodó Barna megyei tanácsos is jelen volt, az ítélkezők – Dănuø Diaconescu törvényszéki elnök, Adriana Corhan és Marinela Mihalca bírók – dolgavégezetlenül rekesztették be az ülést, s az érintett feleket március 4-re újabb találkozóra invitálták.

Falhoz állított emléktábla

Ki gondolná, hogy a legcsendesebb, legnyugisabb, legmegalkuvóbb szerkesztőségek legkiválóbbika is képes kihozni a sodrából, elvakítani, gyűlöletre szítani az embert? Pedig a tragédia – bekövetkezett. 1997. április 15-én ismeretlen tettes erőszakkal eltávolította, majd ellopta a Heti Új Szó Magyar Házra kifüggesztett cégtábláját (a felirattól megfosztott falfelületről természetesen fotók is készültek). A megyeszékhely magyar közösségében valódi szenzációnak számító vandalizmusról elsőként persze mindenkinek a Tim-Press jutott eszébe, illetve a Temes megyei RMDSZ-nek ama terve, hogy 1997. április 30-án, a Magyar Ház Rt. létrejöttének 70. évfordulóján emléktáblát leplezzenek le a palota főhomlokzatán. A médiabirodalom ellen irányuló vádaknak volt némi alapjuk, hisz az inszkripció eltűnését követően az Europa Nova Televízió, valamint a Renaşterea Bănăøeană napilap újból befeketítette a szövetséget és a Magyar Ház Rt-t., hangsúlyozván: székhelyüket senki se azonosítsa a térség magyarságának kulturális bölcsőjével.

A balhét kiváltó emléktábla leleplezését a Bánsági Magyar Napok nyitórendezvényén, április 30-án délután 5 órakor tartották meg. Az ünnepségen előbb Toró T. Tibor, majd Bárányi Ferenc szólt az egybegyűltekhez. „Az első világháború után, amikor a termőföldek kisajátítása, a gazdasági válság és a politikai konjunktúra együttes hatása koldussá tette a magyarokat, amikor a falusi telepeseknek annyi pénzük sem volt, hogy kifizessék a parasztok között szétosztott telkek rájuk eső részét, amikor a városi iparosok és mesterek nem tarthattak fenn saját céget, mert a Goga-kormány soviniszta törvénykezéseinek megfelelően csak a román nemzetiségűek válthatták ki az iparengedélyt, amikor a munkásokat elbocsátották, főként a magyarokat, akik aztán vonatra ültek és elmenekültek innen, (...) amikor általános volt a szegénység, a nyomorúság és a nemzetiségi megkülönböztetés, akkor épült fel a Magyar Ház.(...) A városi bíróság 1930. április 28-án a 4412-es telekkönyvvel ezt a parcellát és ezt a házat a Magyar Ház Rt. tulajdonának nyilvánította. (...) Igen, mi felépítettük, a kommunisták elvették, Iliescu neokommunista rendszere pedig szentesítette az égbekiáltó igazságtalanságot. (...) A Magyar Ház a mienk volt és a mienk lesz mindaddig, amíg csak élnek magyarok a világban” – fogalmazott Bárányi.

Bakk László kőfaragó alkotásáról földije, Tamás Sándor, a kézdivásárhelyi RMDSZ elnöke emelte le a leplet. A tábla kifüggesztését lehetővé tevő engedély hiányában a plakett visszakerült az RMDSZ-irodába. Azóta is ott támasztja a falat.

Priuszos prioritás

Május 23-án újabb részvények kibocsátását határozta el a Magyar Ház Rt. közgyűlése, jelezve: elfogadják a Tim-Perss kihívását. A Temes megyei RMDSZ és a részvénytársaság kezdeményezésére június 11-én Bukarestben országos konzíliumot tartottak a szövetség jogászainak részvételével. Július 17-én a kisebbségvédelmi hivatal bemutatta a nemzeti kisebbségeknek visszajuttatandó ingatlanokkal foglalkozó kormányrendelet-tervezetét. A dokumentumban megjelölt húsz épületre (köztük a Magyar Házra) a kommunista hatalom a 40-es, illetve a 60-as években tette rá a kezét, anélkül azonban, hogy értük a tulajdonosnak kártérítést fizetett volna.

Markó Attila, a kisebbségvédelmi hivatal jogi osztályának vezetője a tervezet kapcsán a következőket nyilatkozta: „A temesvári Magyar Ház ügye elég régóta foglalkoztatja az erdélyi és a határon túli magyar közvéleményt. Természetesen a hatóságok által egykoron erőszakkal kisajátított sok ezer ingatlant lehetetlen egyetlen kormányrendelettel visszaszolgáltatni, de mindenképpen fel kell állítani egy prioritási listát, aminek alapján néhány épület esetében már az első szakaszban alkalmazhatók a restitúciós előírások. A visszajuttatást egyébként kétlépcsősre terveztük. Először is megjelenik a rendelet, aminek megfelelően megközelítőleg 20-25 ingatlant azonnal birtokba vehetnek a jog szerinti tulajdonosok; a többi közösségi ingatlan visszaszolgáltatását a következő fázisban tervezzük. Jelképértékű lévén, a Magyar Ház, a nagyváradi római-katolikus, valamint a református püspökség, az Erdélyi Múzeum Egyesület kolozsvári székháza és a gyulafehérvári Batthyáneum mellett prioritásban részesül azzal együtt, hogy per tárgyát képezi.”

Amint a készülő sürgősségi kormányrendelet tudomására jutott, Drăgan levelet intézett a miniszterelnökhöz, amelyben a kormányfőt arra figyelmeztette, hogy a csődbe jutott Magyar Ház Rt. kevéske vagyonát az állam örökölte, helységeiben pedig 1946-tól szerkesztőségek tevékenykednek. A magyarfaló multimilliomos imigyen közel negyed századot törölt ki egyetlen tollvonással a kultúrpalota történetéből. Eltekintett például afölött, hogy 1945-ben a palota a Magyar Népi Szövetség székházává vált, majd az MNSZ kilakoltatása után a Román Kommunista Párt és a Kommunista Ifjúsági Szervezet elfoglalta a belvárosi épület mindhárom emeletét. A Magyar Házat csupán 1967-től nevezik a Sajtó Házának.

Meglepetésként október 30-án a Legfelsőbb Bíróság beidézte a Magyar Ház Rt.-t. A részvénytársaság képviselőjének azért kellett felutaznia Bukarestbe, mert a Tim-Press a temesvári per más városba történő áthelyezését kérte, jelezve: egymásra kacsintva a sajtó ellenük hangolta a közvéleményt, közvetetten tehát megfélemlítette a bírói testületet.

A kétes kimenetelű tárgyalások szorításában Oberts László RMDSZ-es tanácsos végre szót kért az önkormányzat szeptember 15-i ülésen. Az ügyvéd Temesvárra nézve szégyenletesnek nevezte a Magyar Ház körüli huzavonát, majd határozott fellépésre ösztökélte a román–magyar konfliktus motivációi iránt érdeklődést mutató hallgatóságot. Interpellációjától függetlenül az október 30-i bukaresti tárgyaláson a Legfelsőbb Bíróság visszautasította a Tim-Press óhaját, ezért november 19-én a csatározás a Bega parti város táblabíróságán folytatódott. Mihaela Siniøeanu, a Tim-Press védőügyvédje bevezetőjében leszögezte: a polgárjogot érintő nézeteltérések tisztázása a polgárjogi bíróságok hatáskörébe tartozik, nem pedig a kereskedelmiekébe. Javaslatát a táblabírók látható megkönnyebbüléssel helyesnek ítélték, s még aznap kimondták a Siniøeanunak kedvező döntést. Hiába kontrázott Jeliska Maria a társaság nevében, világossá téve azt, hogy az 1994-ben bejegyzett Magyar Ház Rt. jogutódi státusát tárgyalják, ami még véletlenül sem polgárjogi kérdés, mivel az 1929-ban megalakult Magyar Ház Rt. működését részrehajló politikai döntés szakította félbe.

És ismét bejött a képbe a Legfelsőbb Bíróság. A függetlennek vélt igazságszolgáltató szervhez ezúttal Jeliska apellált. Részben Lidia Barac elnöknőnek köszönhetően 1998. február 6-án a Legfelsőbb Bíróság Gyulafehérvárra helyezte át a pert.

Fellép, belép és lelép az elit

Négyéves huzavona után a gyulafehérvári táblabíróság kimondta, hogy a Magyar Ház Rt.-nek senkit sincs joga beperelni, megsemmisítve a temesvári törvényszék korábbi határozatát. A döntés feltételezhetően váratlanul érte az RMDSZ-t, ezért a Területi Konzultatív Tanács június 14-i ülésén, amelyen Takács Csaba országos ügyvezető elnök is megjelent, természetesen téma volt a szövetség és Graur együttes téblábolásának áldozatává vált Magyar Ház. Takács rámutatott: a temesvári Magyar Ház azért került fel az ügyvezető elnökség nyolcas listájára, mert Drăgan nyomulását, expanzióját feltétlenül meg kell állítani, erre pedig a bánsági magyarság önmagában képtelen. A politikus azt már csak propaganda-fogásként tette hozzá, hogy az RMDSZ eme gesztus által igyekszik kifejezni a temesváriak iránti tiszteletét. Takács ugyanakkor megígérte: kudarc esetén a szövetség a nemzetközi bírósághoz fordul. 

1998. június 19-én a Magyar Ház Rt. évi közgyűlése 25 millió lejre növelte a részvénytársaság alaptőkéjét. A véghezvitt tőkeemelés minden bizonnyal felbátorította a bábfiguraként ide-oda ráncigált Graur mögött felsorakozott élharcosokat, akik augusztus 6-án a csetepaté objektumát képező palota első emeletén széles mosollyal köszöntötték a Demszky Gábor főpolgármester kíséretében Temesvárra érkezett vállalkozókat, a budapesti Ipari és Kereskedelmi Kamara vezetőit, valamint a Fővárosi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány reprezentánsait. A mit sem sejtő Demszky helyénvalónak érezte felvállalni a majdani épület-felújítás költségeinek egy részét.

Az angolosan lelépő elitek sora november 23-án újabb magas rangú vendégekkel folytatódott. Eljött Temesvárra Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere, Entz Géza helyettes államtitkár, a Magyar Műemlékvédelmi Hivatal vezetője, Jékely Zsolt, valamint Elekes Botond főosztályvezető, Balázs Ádám, a bukaresti magyar nagykövetség tanácsosa, Ion Caramitru művelődési miniszter társaságában pedig Kelemen Hunor államtitkár és Csortán Ferenc kisebbségi osztályvezető. A meghívottak a Temesvár szálló éttermében vacsoráztak, ahol sülteken és borokon kívül a Magyar Ház dokumentumai is terítékre kerültek. Az ünnepi összejövetel hatására mind Ion Caramitru, mind Viorel Coifan elismerte: a bánsági magyarság követelése jogos, ennek teljesítése elé pedig normális körülmények között nem kellene, hogy akadályok gördüljenek.

A Szövetségi Konzultatív Tanács december 12-én Marosvásárhelyen megtartott ülésén Toró T. Tibor azt javasolta az RMDSZ csúcsvezetésének, hívjanak össze egy konzíliumot, és annak keretében vizsgálják meg a visszajuttatandó erdélyi magyar ingatlanok helyzetét. Toró interpellációja után Markó Béla a plénum előtt közölte, Valeriu Stoica igazságügy-minisztert kéri majd fel, járjon közbe a szóban forgó épületek mihamarabbi restitucióját illetően.

„A sürgősségi kormányrendelet napi viták tárgyát képezi, ám előírásai egyelőre még nem alkalmazhatók. Az igazságos megoldást azonban előbb-utóbb meg kell találnunk” – nyilatkozta Markó 1999. március 27-én.

Maguknak mondták

A restitúciós eljárásokat a temesvári közszolgálati rádió magyar szerkesztősége és a Szórvány Alapítvány Magunknak mondjuk című, közös májusi vitaklubja is műsorra tűzte. Az összejövetel részvevői úgy vélték, nagyon fontos lenne ébren tartani a Magyar Ház közösségi jellegét, s ennek megfelelően a közösséget, mint az ingatlan valódi tulajdonosát kellene rávenni arra, hogy birtokjogi igényét mindaddig hallassa, amíg az be nem teljesül. Eme céljukat elérendő a nőszövetség támogatásával az Rt. aktivistái aláírásgyűjtést kezdeményeztek.

Drăgan: megvásárolom a részvényeket

Miután megjelent az 1998-as sürgősségi kormányrendelet, nagyjából mindenki lecsillapodott. Ám a rendeletnek még ügyeskedéssel sem tudott senki érvényt szerezni. A Tim-Press többségi részvénycsomagjának tulajdonosa, Drăgan értesítette az Állami Vagyonalap (FPS) területi fiókját, hogy hamarosan meg fogja vásárolni a cég még állami tulajdonban levő részvényeit. Az előrevetített, körmönfont privatizálást leállítandó a Magyar Ház Rt. tiltakozó beadványt intézet a FPS megyei kirendeltségéhez.

A magánosítást vonatkozó jogszabály szerint annak a személynek, aki megszerzi valamely vállalat ingóságait, utólag pedig az ahhoz kapcsolodó, amolyan senki földjének számító földterületet is, elővásárlási joga van a telek értékesítése végett utólag kibocsátott részvényekre.

A Magyar Házra nézve a fentebb ismertetett szabályozások azt jelentették, hogy előbb-utóbb a társaság részvényeinek azt a 22 százalékát is elárverezik, ami fölött az állam rendelkezett. Jóllehet elővásárlási joga akkoriban még a Tim-Press-nek sem volt, az Rt. teljes privatizálását csak elnöki kormányrendelet vagy bírósági ítélet akadályozhatta meg.

Oldják meg az igazságügy-miniszterek!

Dávid Ibolya, a Magyar Köztársaság igazságügy-minisztere 1999. szeptember 23-án Szőcs Ferenc bukaresti magyar nagykövet, Alföldi László kolozsvári főkonzul és Kozma Ákos kabinetfőnök kíséretében látogatott el a temesvári Magyar Házba. Az MDF elnökasszonya érdeklődéssel hallgatta az RMDSZ-képviselők tájékoztatását, majd bevallotta, elsőként az aradi Szabadság-szobor alapkőletételével kell foglalkoznia, de amint az emlékmű méltó helyére kerül, a Magyar Ház-dossziét is áttanulmányozza. Dávid megígérte, a közösségi ház visszajuttatásának fontosságáról a novemberben Budapesten tárgyaló Valeriu Stoicanak is említést tesz majd. Stoica egyébként szeptember 24-én Temesváron kijelentette, nem tehet semmit, mivel bárminemű állásfoglalása a bírók befolyásolási kísérleteként értelmezhető. „Ha olyan nyomós bizonyítékok birtokában állnak, amik az eljárást kiemelhetik a szokványos jogi keretekből, akkor az anyagot küldjék csak el nekem, hogy felülvizsgálhassam” – tanácsolta az igazságügyi tárca vezetője. Elérkezettnek látván a pillanatot, Bárányi Ferenc, képviselő azonnal átnyújtotta Stoicának a kért beadványt.

Adják vissza az államnak!

A Tim-Press nyomására az Alkotmánybíróság letörölte a Magyar Házat arról a listáról, amin a 13/1998-as sürgősségi kormányrendelet által visszaszolgáltatandó egyházi és közösségi ingatlanok szerepelnek. A taláros testület a magántulajdon sérthetetlenségét garantáló alkotmányjogra hivatkozva ismerte el a Tim-Press-t a temesvári Magyar Ház tulajdonosának. Lucian Mihai, a bíróság elnöke a sajtót a két lépcsős alternatíváról is tájékoztatta. Rávilágított, az ingatlant a kormány visszaadhatná az államnak, az állam pedig az eredeti tulajdonosnak.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008