Művelődés

Nem volt elég az 1989-es or­szá­gos moz­ga­lom győzelme ah­hoz, hogy ham­va­i­ból fel­éled­jen a nagy­sze­be­ni ma­gyar közművelődési élet. Eh­hez olyan em­ber kel­lett, aki a csa­lá­di tűz­hely melegéből hoz­ta né­pe sze­re­te­tét, aki­nek szív­ügye a fenn­ma­ra­dá­sun­kat jelentő kultúrtevékenység biz­to­sí­tá­sa, élet­ele­me az ön­fel­ál­do­zó mun­ka­bí­rás.

Ez Kal­már Zol­tán. Még a pa­rancs­ura­lom éve­i­ben A Hét mun­ka­tár­sa­ként a vá­ros ak­ko­ri kul­tú­ré­let­ét visszatükröző írá­sa­i­val tar­tot­ta éb­ren a ma­gyar szó megőrzésének szük­sé­ges­sé­gét.

Kul­tú­ré­le­tünk gú­zsá­nak le­rá­zá­sa után, ké­se­de­lem nél­kül, min­den ide­jét fel­ál­doz­va, né­ha egész­sé­gét is koc­ká­zat­ra té­ve, élet­re kel­tet­te és nap­ja­in­kig ápol­ta Nagy­sze­ben ma­gyar kö­zös­sé­gé­nek le­tar­gi­á­ba süllyedt szel­le­mi­sé­gét. Tud­va azt, hogy az írott szó mel­lett az élő be­széd­nek is nevelő és meg­tar­tó ha­tá­sa van, a Bu­ka­res­ti Rá­dió ma­gyar mű­so­rá­nak mun­ka­tár­sa­ként, be­mon­dott jegy­ze­te­i­ben fel­vá­zol­ta tör­té­nel­mi múl­tunk kőbe vé­sett iga­zát. Fi­nom, de jól ért­hető re­to­ri­ká­val bí­rál­ta né­pünk múlt­já­nak fél­re­ma­gya­rá­zó­it.

A Ro­má­ni­ai Ma­gyar Szó­ban 15 éven át meg­je­lent írá­sa­i­ban, ag­go­dal­mát fe­je­zi ki az if­jú­ság er­köl­csi rom­lá­sa és kö­zös­sé­günk meg­bom­lá­sa iránt, int­ve egy­ben a he­lyes út­ra ve­ze­tés szük­sé­ges vol­tá­ra. Nem fe­led­ke­zik meg azon­ban szülővárosának le­írá­sá­ról sem, kezd­ve ala­pí­tá­sá­tól egé­szen nap­ja­in­kig.

Író ol­va­só­i­tól szá­mos ju­ta­lom­köny­vet kap: Fa­ze­kas Ist­ván besz­ter­cei, Bu­da­pes­ten első dí­jat nyert költőtől, aki ver­set is írt a tisz­te­le­té­re; Lendvay Éva költőtől, Ja­kab Lász­ló egy­há­zi író­tól és Léstyán Fe­renc egyháztörténésztől.

Az 1994 má­ju­sá­ban Te­mes­vá­ron ren­de­zett Hu­mor­fesz­ti­vá­lon be­mu­ta­tott vi­dám je­le­ne­té­ért dicsérő ok­le­ve­let nyert. 1993-ban meg­ala­pít­ja a Pol­gá­ri Ma­gyar Művelődési Egye­sü­le­tet, mely­nek első köz­gyű­lé­sén egy­han­gú­lag el­nök­ké vá­laszt­ják.

Az egye­sü­let cél­jai kö­zé tar­to­zik az 1944-ben ön­ké­nye­sen meg­szün­te­tett Nagy­sze­be­ni Ma­gyar Pol­gá­ri Kör te­vé­keny­sé­gé­nek a foly­ta­tá­sa és nem utol­só sor­ban a Ma­gyar Ház vissza­szer­zé­se. En­nek ér­de­ké­ben, Kötő Jó­zsef se­gít­sé­gé­vel be­szer­zi az Or­szá­gos Ma­gyar Le­vél­tár­tól mind­azo­kat a do­ku­men­tu­mo­kat, ame­lyek a 19. és 20. szá­zad­ban Nagy­sze­ben­ben mű­ködő kul­tú­re­gye­sü­le­tek­re vo­nat­koz­nak és a Ma­gyar Ház volt a szék­hely­ük.

2002-ben, a he­lyi ta­nács­hoz be­nyúj­tott fo­lya­mod­vá­nya ered­mé­nye­ként, a vá­ros­ban egy par­kot és hoz­zá tar­to­zó lépcsőfeljárót Petőfi Sán­dor­ról ne­vez­nek el.

2003 már­ci­u­sá­ban Kálmár Zol­tán meg­em­lé­ke­zé­si ün­ne­pélyt szer­vez, az 1848–1849-es for­ra­da­lom 155. és a Pol­gá­ri Ma­gyar Művelődési Egye­sü­let újjá­a­la­ku­lásának10. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból. Ez utób­bi­ra em­lé­kez­ve fo­gant meg lel­ké­ben az a gon­do­lat, hogy kö­szö­ne­tet mond­jon mind­azok­nak, akik a meg­ala­pí­tás óta ki­tar­tot­tak a  művelődési te­vé­keny­ség­ben. Há­lá­ját és el­is­me­ré­sét 31 dísz­ok­le­vél ki­osz­tá­sá­val fe­jez­te ki, me­lye­ket, kellő anya­gi alap hí­ján, a sa­ját költ­sé­gén ál­lít­ta­tott elő Orth Ist­ván gra­fi­kus­sal, mű­vé­szi ki­vi­te­le­zés­ben.

S ha már­ci­us idu­sá­val beköszöntő tavaszelőt ha­gyo­má­nyo­san üd­vö­zöl­te Szeben ma­gyar­sá­ga, az arany­lom­bos ősz újabb ün­nep­lés­re adott al­kal­mat. A nagy­sze­be­ni Fe­renc-ren­di nővérek ál­tal ve­ze­tett Leánynevelő In­té­zet ha­tal­mas épü­let­együt­tes meg­al­ko­tó­já­nak és 47 évig igaz­ga­tó­já­nak, dr. Bilinszky La­jos szü­le­té­sé­nek 135. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból fe­ke­te grá­nit­táb­la ki­füg­gesz­té­sét esz­köz­li ki az is­ko­la fa­lá­ra és meg­ren­de­zi a fel­ava­tá­si ün­nep­sé­get.

Kal­már Zol­tán eb­ben a hó­nap­ban töl­töt­te be 80. élet­év­ét. Irigy­lés­re mél­tó fi­zi­kai és szel­le­mi fris­ses­ség­gel tet­te ma­gá­é­vá Már­ton Áron jel­sza­vát: „Non recurso laborem”, nem uta­sí­tom vissza a mun­kát.