magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


György Béla: Báró Eötvös Józsefnek, Mikes Kelemen-i stílusban


Kedves Báró Úr, úgy gondolom, hogy két ember, ha megismeri egymást, mondanivalójuk akad egymásnak. A nemzet, állam, nemzetiség kérdéskörében Téged olvaslak, Veled foglalkozom, és bevallom, gondolataim körülötted szállnak. Azáltal, hogy a nemzetiségi kérdéssel átfogóan, mélyen, megoldásokat keresve foglalkozol, közelállónak talállak, és úgy érzem, megismertelek. Ezért írok Neked, bizalmasan, hisz a nemzetiségi kérdés engem is kellõképpen foglalkoztat.

Azt mondod, hogy a nagy kérdések, így a nemzetiségi kérdés megoldását „a gyógyszert csak férfias õszinteségben és kimerítõ discussiókban kereshetjük”. Igazad van, egyetértek. Levelemben a férfias õszinteség nem vonható kétségbe, és hogy kimerítõ lesz-e a discussióm, még nem tudom, de ahogy elengedem a tollam, úgy telik a papír, és még sok mondanivalóm van.

Megmondom, azért választottam egy székely atyámfia stílusát, mert õ is azt mondta, amit Te, hogy igenis, discutálni kell a megoldatlan kérdésekrõl. Õ maga is ezért folyamodott íráshoz, hogy nemlétezõ nénikéjének papírra vesse a megemészthetetlent, a kimondhatatlant. (Nem tudom hallottál-e róla, de jó prózaírónak tartják még ma is.)

Tudod Báró Úr, az is megfogott, amit Te úgy fogalmaztál, hogy „a nemzeti jogosultságra való törekvés a népeknél ugyanolyan következményekkel jár, mint egyesnél a személyes önállóságra való törekvés. Az, aki erõsnek és kiválónak érzi magát, elkülönül, míg a gyengébb, kevésbé kiváló szívesen csatlakozik másokhoz, és kész feloldódni egy nagyobb egészben”. Ez a kérdés is jó ideje foglalkoztat, így példád nyomán az egyén önállósodási törekvéseit vonom párhuzamba a nemzetiségek közösségi jogaiért folytatott harcaival.

Nálad olvasom: „a tudomány által felállított elvek nyomán...” A személyiség alakulásának kérdésével a neveléstudomány (pedagógia, pszichológia) foglalkozik. Ezt Te jól tudhatod, hiszen kitûnõ neveltetésben részesültél. Több évig tartó utazásod a mûvelt Nyugaton tanulságos lehetett számodra, és az, hogy korán alkalmad volt megismerkedni a politikai körökkel, nagy tapasztalatokat jelenthetett a késõbbiekben. Így válhattál a nemzetiségi kérdésrõl nyilatkozók népes táborában szakemberré, elméletileg legjobban felkészült írópolitikussá, bölcselõvé.

Tehát: a gyerek sorsa az, hogy felnõjön, egészséges személyiségként, önállósodva kerüljön ki az életbe. A szülõnek továbbra is a gyereke marad, de fõképp a társválasztás után, egy másfajta, harmonikus, mellérendelõ kapcsolatot kell kialakítaniuk. Szerintem nagy felelõsség szülõnek lenni, úgy kell egyengetnie gyereke útját, hogy az önállósodjon; a szülõ majdnem önmaga ellen dolgozik, ha a felnõtté válásban, önállósodásban, leválásban segíti gyermekét. És mégis az a jó szülõ, aki ezt teszi!

Nos, mi a helyzet korotokban a magyar nagycsaládban, a történelmi Magyarországon, azon országban, ahol a gyermekek (kisebbségek) felnõttek, kérnek és követelõznek; felnõtté, személyiséggé óhajtanak válni, önállósodni szeretnének? 48-ban nagyon felborult a családi béke, hallod-e? Jó szülõk voltatok-e, Ti akkori magyarok, ha hagytátok a dolgok ilyen fokú elmérgesedését?

Talán nem volt nehéz rájönnötök, hogy a szabadság és egyenlõség után a nemzetiségi eszme is hódít korotokban. A folyamat nyomon követhetõ, és bár a feudalizmusban nem volt nemzetiségi probléma, azt a polgári fejlõdés elhozta magával. A magyarság nemzeti ébredése és a nyelvtörvények nyomán megindult a magyarosítás, ez meg a más ajkú népek tiltakozását vonta maga után, és meggyorsította a polgári nemzettudat erõsödését. Így a nemzetiségi eszme térnyerése során Ausztria szembetalálta magát tucatnyi népességének nemzeti problémájával.

Te úgy magyarázod a kérdés lényegét, 1850-ben, a birodalom népeinek egyenjogúsításáról írt mûvedben, hogy a nemzetiségi igények kielégítése az állam széteséséhez vezetne, és mintha sajnálnád is a monarchiát, védenéd azt. Nem érzem, hogy írásod kiforrott mû lenne, így 1850-ben nem is csodálkozhattál, ha a szabadságharc által a még mindig felizgatott közvéleményre nem is igazán hatott.

Az 1865-ös fejtegetéseid már mesteribbek. Már mögötted állnak az 1861-es országgyûlés tapasztalatai, a hosszas tanulás, elmélyülés, a kérdéssel való alapos foglalatosság. Ezen hozzáállásod a kérdés tárgyalásához a magyar fejlõdés mozzanataihoz is – úgy érzem – közelebb áll.

A nemzetiségi problémák megoldására oly módot kellene találni, amely a két ellentétes szempontot, az ország egységének követelményét, és a nyelvi nemzetiségek méltányos követelését össze tudja egyeztetni. Ez bizony hosszas fejtegetésed témája. A kérdés megoldásának nyitánya, a nemzetiségek jogkörének meghatározása. De ezen nem igazán tudtál túllépni, másokkal együtt sem igazán tudtátok meghatározni. Nem is beszélve az igények kielégítésérõl!

Igazából meg sem kérdeztétek a nemzetiségeket, hogy mit is akarnak, a velük folytatott – általad is javasolt – hosszas, férfias discussiók elmaradtak. „látszó ellentétek dacára, az egyes nemzetiségek érdekei a közös haza érdekeivel állnak; úgyhogy a kérdés megoldása csak akkor remélhetõ, hogy… minden kívánatok teljesítése az ország állami egységének s alkotmányos szabadságának fenntartásától függ”. Az ország területének nemzetiségek közötti felosztása, az önkormányzatiság gondolatának bevezetése épp csak eszetekbe jutott, de rögtön el is hessegettétek. Nemesi korlátotok, és az állandóan majmolt történelmi jog hitette el azt veletek, hogy Szent István birodalma sérthetetlen, és „csak a magyar birodalom egysége azon pajzs, mely alatt valamennyien biztonságukat kereshetik”? Hát nem Jóska, nem lett igazad! Fél évszázad múlva sírás nélkül és dalolva úgy hagytak itt nemzetiségeink, hogy országunk egyharmadára zsugorodott. Mondd: kellett ez nekünk?! Jó szülõk voltatok Ti a 19. század közepén? Nem volt ott számotokra Svájc példája, ahol az idegen nyelvû nemzetiségek közös hazát, és harmonikus együttlétet teremtettek? Olyan kohéziót birtokoltak, amely ellenállt szomszédaik egymásközti háborúskodásának idején is.

Jó szülõ az olyan, aki nem hagyja gyerekét felnõni, ráül, és nem hagyja önállósodni? „A nemzetiségi jogosultságra való törekvés a népekben ugyanolyan következményekkel jár, mint egyeseknél a személyes önállóságra való törekvés”. 

Mindkettõ tanulságos, bár számunkra már bevégeztetett. Nyugodjál békében, eszméidrõl és a nemzetiségi kérdés megoldásának lehetõségeirõl a jövõben is vitatkozni fognak!



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008