magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Lakatos Artúr: Balázs Ferenc


A két világháború közötti erdélyi magyar értelmiség egyik legkiemelkedõbb alakja, Balázs Ferenc megérdemli azt, hogy neve bekerüljön a történelembe. Az alapszakmája szerint unitárius lelkész Balázs Ferenc egyénisége ugyanis rendkívül sokszínû és változatos; érdeklõdési köre hihetetlenül széles, így lett élete során amatõr agronómus, zeneszerzõ, közgazdász, író, békemunkás, utazó. Ezúttal elsõsorban gazdasági tevékenységére áll szándékomban kitérni anélkül, hogy más érdemeit elvitatnám. Célom, hogy fényt derítsek arra, milyen újdonságokat hozott Mészkõre, valamint bemutatni, hogyan hatottak ezen változások egész Erdély életére. Arról is szeretnék említést tenni, mennyire sikeresen alkalmazott máshol meglévõ modelleket a helyi realitások közepette, továbbá ezek eszmei és gyakorlati jelentõségét ecsetelném.

Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901. október 24-én, székely származású szülõk gyermekeként. Az elemi iskola elvégzését követõen ugyancsak Kolozsváron, a helyi Unitárius Kollégiumban tanult tovább. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy mindvégig éltanuló volt és önképzõkört, valamint diáklapot is vezetett, ezáltal is kiemelkedve társai közül. Diákkorában a gépek érdekelték a legjobban, gépészmérnök akart lenni, de ebben egészségügyi állapota megakadályozta. Az orvos tüdõcsúcshurutot állapított meg nála, és annak érdekében, hogy minél tovább élhessen, falusi életmódot javasolt, valamint az ezzel együtt járó egészséges levegõt. A szülõk kénytelenek voltak két évre magántanulónak átíratni és falura küldeni. Élete eme szakaszában szó sem lehetett gépészmérnöki karrierrõl, így falun kellett valami biztos megélhetést találni, olyasvalamit, amiben az eddig tanultakat is lehet hasznosítani. Elõször úgy gondolta, hogy gazdatiszt szeretne lenni, de az apja meggyõzte arról, hogy „jobb egy falu szolgája lenni, mint egy grófé”. Édesapja fiatalkorában papi pályára vágyott, ahogy maga Balázs Ferenc is írja A rög alatt (1928–1935) címmel megjelent könyvében: „Õ ifjúkorában, mint sok falun felnõtt ifjú, aki elõtt a tanítóság és a papság az egyedüli pálya, lelkész akart lenni, s csak anyagi okok kényszerítették arra, hogy teológiai tanulmányait abbahagyja. Ha belõle nem lehetett, legyen belõlem pap! Nincs is annál szebb pálya. A hívek a házhoz hordják a kenyeret. Kötelesség sok nincsen, az is könnyû és kedves.”

Döntését, hogy az unitárius teológiára iratkozzon be, az is befolyásolta, hogy idõközben Erdély Romániához került, és a magyar egyetemet az új hatalom román nyelvû egyetemmé alakította át. Itt a román nyelv ismerete alapfeltétellé vált, és mivel Balázs Ferenc nem rendelkezett megfelelõ nyelvismerettel, csak a teológiai pálya állt elõtte nyitva. Kiváló eredménnyel végezte el a fõiskolát, eredményei révén egy oxfordi ösztöndíjat ajánlottak neki. Oxfordban sok újat látott és tapasztalt, itt kristályosodott ki benne, hogy õ bizony „szocialista”. A Mikó Imre, Kicsi Antal és Horváth Sz. István tollából a Kriterion Könyvkiadó gondozásában 1983-ban megjelent Balázs Ferenc monográfiában közölt egyik levelében ezzel kapcsolatban azt írja: „Valóban gyakran megmosolyogtak, amikor azt hangsúlyoztam, hogy internacionalista vagyok, szocialista és ugyanakkor nacionalista. Most pedig azt mondom: az emberek mind testvérek, és mi a szociális élet helyes formáját akarjuk. El a kapitalizmussal, amely olyan rendszer, ami versenyen alapszik, ami az embereket hajszolt életformához vezeti és oda, hogy engedjék át az összes jó dolgokat azoknak, akik legrugalmasabbak a versenyben.”

Itt egy pillanatra megállnék Balázs Ferenc „szocializmusát” értelmezni, hiszen elvei távolról sem lesznek azonosak a klasszikus marxizmus elveivel, sem ennek deformált változatával, a marxizmus-leninizmuséivel, még csak a szociáldemokrácia elveivel sem. Idealizmusa sokkal inkább illeszkedne a parasztpárti mozgalmak gondolatvilágába. Balázs Ferenc mégis szocialista olyan értelemben, hogy társadalmi igazságosságban, a javak minél helyesebb és egyenlõbb elosztásában gondolkozik, olyan szabályok alapján, melyek nem engedik a maga százszázalékos kegyetlenségében a vadkapitalizmusra jellemzõ szabad verseny kibontakozását. Számára a falu kerül elõtérbe, valamint a mezõgazdaság problémái, és ennek fejlesztésében látja a jövõbeli nehézségek megoldását. Nem annyira az elméleti, mint a gyakorlati problémákra keresett megoldást, és tette mindezt nemcsak a saját maga, hanem elsõsorban a közösség számára, melynek õ maga is része volt. Az anyagi alapot, a gazdasági biztonságot kívánta megteremteni és erre kívánt a továbbiakban építeni.

Angliai évei során nemcsak bezárkózva tanult, hanem szabad idejében a vidéket járta, látogatást tett Hollandiában is, ahol szintén tapasztalatokat gyûjtött. Útjai során igyekezett megfigyelni a helyi sajátosságokat, az emberek életét és legfõképp a gazdálkodási módszereket. Az imént említett monográfia szerint angliai tanulmányait követõen utazott Amerikába, ahol Tamási Áronnal, Reményi Józseffel és másokkal találkozott. Itt is hírneves egyetemen, a Kalifornia állambeli Berkeleyn tanult, ahol megismerte késõbbi feleségét, a dán származású Christine Frederiksent. Amerikából olyan útvonalon tért haza, amely bármely világutazónak becsületére válhat, vagyis Kaliforniából Ázsián keresztül jött hazáig. Így látogatott el Japánba, Koreába, Kínába, Indiába, Tibetbe a Távol-Keleten. Kõrösi Csoma Sándor emlékének hódolva meglátogatta Dardzsilinget, majd Indiában az akkori indiai közélet két jelentõs személyiségével, Tagoréval és Gandhival is találkozott eszméket cserélve. Indiából az arab világon és a palesztinai szervezkedõ zsidó telepeken keresztül érte el Európát, útja a Balkánon keresztül vezetett haza Erdélybe.

Hazaérkezését követõen szolgálatra jelentkezett, de az unitárius egyház vezetõségének körében nem vált népszerûvé, mert nem igazán értették meg. Az újtól, ismeretlentõl való félelem, finomabban fogalmazva, az idegenkedés határozta meg a személyéhez való hozzáállást. Túlságosan is liberálisnak találták a külföldi tapasztalatokkal rendelkezõ fiatal papot. Mivel kezdetben nem kapott lelkészi kinevezést, átmeneti megoldásként a székelykeresztúri gimnáziumban kapott tanári és bentlakás-fõnökségi állást. Az itt töltött idõt is maximálisan kihasználta, aktív szerepet vállalt a diákság számára tervezett tevékenységek megszervezésében. A nép felvilágosítása céljából a vidéket járta tanítványaival és diavetítéses elõadásokat tartott. Mivel semmi olyat nem mondott, ami egyháza dogmatikus tanításaival ellenkezett volna, és nem is politizált, ez megnyugtatta feletteseit, így amikor 1930-ban Mészkõn, az Aranyos völgyében megüresedett a papi állás és azt megpályázta, meg is választották, és a legfelsõbb egyházi fórumok vezetése jóindulatát is elnyerte.

A továbbiakban nem annyira lelkészi, mint mezõgazdasági szervezési tevékenységét emelném ki. Balázs Ferenc elvei a szövetkezeti modell gyakorlatba ültetését célozták meg. A pap személye mindig is fontos szerepet töltött be a magyar falu életében, bár a papi tekintély a huszadik század harmincas éveiben már távolról sem volt már azonos a pár évszázaddal azelõttivel. Amennyiben a papnak megvoltak a maga tervei a faluközösséget illetõen, erre a tekintélyre építve megpróbálhatta gyakorlatba is ültetni õket, mint ahogy Balázs Ferenc is ezt tette.

„Az Aranyos völgye legyen Isten völgye” – mondta, miközben hat évre szóló programot dolgozott ki. A terv lényege: szövetkezeti formában megszervezni a falu termelését, melynek tulajdonképpeni célja a lakosság életszínvonalának emelése volt. Az adott helyzetben – ha változtatni akart valamit a falusi lakosság életvitelét illetõen – nem is létezett más út, fõleg úgy, hogy ez a bizonyos falusi lakosság ráadásul magyar nemzetiségû. Nagy-Romániában ugyanis a hatóságok cseppet sem vonták kétségbe a magyar elem létezéshez való jogát, elfogadták jelenlétüket, de mindennaposak voltak a szubjektív alapon történõ megkülönböztetések.

Az Aranyos völgyi Mészkõ falu lakosságának – az idézett Balázs Ferenc-monográfia szerint – többsége a harmincas évek elején román, a statisztikák szerint összlakossága 1006 fõ, ebbõl 593 görög-katolikus, 401 református, 6 ortodox, 3 római katolikus, 3 más. A nyelvi-etnikai megoszlás, ugyanezen statisztikák tükrében, háromötöd részben román, kétötöd részben magyar. Habár komoly etnikai problémák nem voltak, bizonyos szintû elkülönülés észrevehetõ volt. Ahogy maga Balázs Ferenc is írja idézett munkájában: „nyilvánvalóvá vált, hogy a két nemzet még nem felejtett, és nem tanult eleget ahhoz, hogy bornál és táncnál megmaradhasson”. Arról is beszámolt, hogy eleinte, mivel a román lakosság is kíváncsi volt a magyar papra, a román gyerekek is bejárogattak udvarára, együtt játszva a magyarokkal, aztán elõbbiek lassan elmaradoztak. „Ki tudja, miért?” – tette fel a kérdést Balázs.

A románok elkülönülése késõbb is rányomta bélyegét a falu életére, amikor sor került a közösen vásárolandó cséplõgép problémájára. Öröm viszont az ürömben Balázs számára, hogy a románok is szövetkezeti alapon akarták azt megvásárolni, eredménynek márpedig ez sem lekicsinylendõ.

Balázs Ferenc nem feltalálója a szövetkezeti gondolatnak, és nem õ az egyetlen, aki sikeresen ültette gyakorlatba. A szövetkezeti mozgalom bölcsõje Európa, de a világ szinte minden pontjára eljutott, és sok helyütt vált népszerûvé, mivel a szervezõdés struktúrája alulról felülre építkezik, a felmerülõ igényekhez gyorsan és könnyen alkalmazkodik, mivel kialakítathatja a megfelelõ szervezetet és érdekeltségi rendszert. Erdély esetében pedig mindhárom nemzetiség rendelkezett szövetkezeti hagyományokkal, ezeknek gyökerei mindhármuk esetében az 1880-as évekig, a monarchia idõszakára nyúlnak vissza.

Balázs Ferenc mellett ez idõ tájt Ürmösi József is meglehetõsen eredményesen dolgozott a Homoród mentén, de vannak ezeknél nagyobb arányú sikertörténetek is. A Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége 1936-ban alapította meg a Transylvania tejfeldolgozó telepet, majd a szövetség a meglevõ tejcsarnokokat szövetkezetté alakította át, és megszervezte a falvak tejtermékének összegyûjtését. Eleinte 17 községbõl érkezett az áru, majd 72 szövetkezet szállított egy adott pillanatban, ennek következtében pedig Marosvásárhelyen kitûnõ vajat tudtak gyártani. A szövetkezet mûködésének hatására a tej árát illetõen is a gazdák számára pozitív változás állt be, valamint a külföldi piac is kedvezõen reagált: Angliába és Palesztinába is eljutott a kivitel.

Ahhoz viszont hogy ezt el lehessen érni, szükségesek voltak a Balázs Ferenc-féle alulról építkezõ faluszervezõk, akik idáig el tudják juttatni az egyes falvakat. Balázs Ferenc, mint mészkõi unitárius pap nagyon komolyan vette faluszervezõi munkáját, agronómust is alkalmazott a falu számára tanácsadás céljából, szövetkezeti úton képzelte el a villamosítás megoldását is. Minden évre aprólékos gondossággal kidolgozta az évi tervet. Nem áll szándékomban minden év tervét itt felvázolni, hiszen ezt megteszi õ maga A rög alatt címû munkájában, valamint megismétlik ezt a monográfia szerzõi is, ellenben szükségesnek tartom, hogy legalább az indulási év, valamint egy rákövetkezõ másik év tervét megnézzük, mekkora változások történtek idõközben.

 

Az elsõ év terve

Jégbiztosítás. Gazdaköri cséplõgép. Tejszövetkezet. Búzavetõgép. Mûtrágya. Gyümölcsfaültetés. Fõtér parkírozásának elõkészítése. Vízvezeték. Téli tanfolyam a faluban. Nõszövetség.

Az egyik legnagyobb megvalósítás az volt, hogy a máskülönben bizalmatlan gazdák közösen vásároltak cséplõgépet. A téli tanfolyamon mezõgazdaságról beszél a gazdáknak, latba vetve külföldön szerzett ismereteit. A gazdák ekkor még nem ismerték megfelelõen a mûtrágya hasznosságát, ezért annak használatáról beszélt, valamint a búzavetõgép vásárlásának szükségességérõl, ugyanakkor nemesített vetõmagokat szerzett be. Egy nagy közös területet, a Kopta-kertet veteményeskertté alakította át. Ehhez képest sokkal nagyobb terveket tudott megfogalmazni a harmadik évet illetõen. Íme, a harmadik év terve:

Nyerscukorgyár. Kenderfonás és feldolgozás. Fogyasztási és értékesítési szövetkezet. Hitelszövetkezet. Gazdaköri sertéstenyészet. Gazdaköri baromfitenyészet. Traktor és más gazdasági gépek. Falu–város szövetkezeti kapcsolatok. Orgona.

A Hangyaszövetkezetek révén szerezte be a vörös izlandi tyúkokat, melyekkel megszervezte a tojástermelést. Torda és Kolozsvár jó piac lett a feldolgozott kenderre, általában elõbbi piacot célozta meg. A mészkõieket kézmûvességre is sarkallta, hiszen a falunak fontos ásványkincse volt az alabástrom, mely a háziipar alapját is képezte.

Ugyanakkor a faluturizmus tervét is dédelgette. Azt a tényt pedig, hogy egy pillanatig sem magán ambíció, hanem a közösség iránti elkötelezettségtudat hajtotta, a legjobban illusztrálja az, hogy 1932-ben a szövetkezet jobb mûködése érdekében a központot áthelyeztette a kevésbé félreesõ helyen fekvõ faluba, Kövendre, átadva az irányítást az ottani unitárius papnak. Tejfeldolgozó központja is nagy sikert jelentett.

Balázs Ferenc nagyon fiatalon, mindössze 37 éves korában hunyt el, de még így is olyan példát szolgáltatott, amelynek üzenete ma is idõszerû. Természetesen, mint sok más kezdeményezõ szellemû ember esetében, Balázs Ferenccel is megtörtént az, hogy nem minden terve valósult meg, objektív vagy szubjektív okok miatt. Ugyanakkor, még ha viszonylag kis területen is, de komoly eredményeket sikerült elérnie, és ennek következtében neve kihagyhatatlan bármely olyan szintézisbõl, mely Erdély huszadik századi gazdaságtörténetét hivatott tárgyalni.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008