magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szabó Zsolt: Új köntösben


Az olyan kislétszámú mûhelyeknek is, mint a Mûvelõdésé, megvannak saját ünnepeik. Éppen húsz esztendeje annak, hogy a romániai fordulat után nagy lendülettel és óriási energiával igyekezett a szerkesztõség Mezei József vezetésével megtalálni helyét a megváltozott körülmények között a hazai magyar közmûvelõdés fórumának. Nem az akkori kollégák tudásán, igyekezetén múlott, hogy hamarosan kiderült: Bukarestben, a potenciális olvasóktól több száz kilométerre, az igencsak szûkké vált nyomdai keretek között versenyezve újszülött lapok robbanásszerû térhódításával nem tudnak lépést tartani. Jószerével már az elsõ számok után nem talált nyomdát, kétségbeesett kísérletként volt külföldön, vagy papírgyár sokszorosítóján nyomtatott lapszáma és szinte esztendõs lemaradása, mígnem az EMKE 1991-es kora tavaszi újraalakuló gyûlésén megszületett a döntés: a Mûvelõdést meg kell menteni, fizikailag is közelebb hozni az olvasókhoz oly módon, hogy a szerkesztõség Kolozsvárra költözik. Horváth Andor miniszterhelyettes tanácsára Andrei Pleºu kulturális miniszter adott még egy esélyt a tengõdõ lapnak. Ekkor kerültünk a fõtéri egykori Gyulay palota udvarán a volt istálló szénapadlásán kialakított lakás egyik szobájába. A három épületbõl álló ingatlan az utolsó tulajdonos, Wass Otília  adományából az Erdélyi Múzeum-Egyesület székháza volt, míg a kommunista önkény meg nem szüntette az erdélyi magyar tudomány alapintézményét. (Az külön története a hazai viszonyoknak, hogy a visszaszolgáltatást másfél évtizede elrendelõ kormányhatározatnak máig nem sikerült érvényt szereznie a jogos tulajdonosnak.)

Kereken egy esztendõbe telt, amíg be tudtuk hozni a lemaradást, köszönhetõen elsõsorban az idõközben megalakult és a Mûvelõdést is védõszárnyai alá fogadó Gloria Nyomdának, amelyet a katolikus egyház üzemeltetett. A nyomdával együtt tanultuk az új, számítógépes technológiát, és a Deák Ferenc grafikus és könyvtervezõ barátunk megálmodta új köntösben igyekeztünk a lap legjobb hagyományait folytatva korszerû és mégis sajátos (köz)mûvelõdési-mûvészeti-közösségi fórumot teremteni a megváltozott körülmények között helyét keresõ hazai magyarságnak. Együttmûködésre készen a hasonlóképpen helyüket keresõ többségiekkel, vigyázó szemünket nem annyira Párizsra, mint Brüsszelre, de még inkább a Kárpát-medencei sorstársaink megoldáskereséseire vetettük. Mûveltségünk közös elemeit kerestük lengyel, olasz, szász, finn, sõt japán súlypontos lapszámainkban. Kistájaink, régióink rejtett vagy rég feledett értékeit tártuk fel és tudatosítottuk belsõ és külsõ munkatársainkkal. Foglalkoztunk falufejlesztéssel, kis települések nagy gondjaival, szociálpolitikával, képzõmûvészeti táborok és vándorkiállítások szervezésével, fiatal tollforgatók tehetséggondozásával, a természeti-táji és épített környezetünk, mûemlékeink gondjaival, értékeinek feltárásával, tudatosításával, óvásával – talán csak a Fennvaló tudja és tartja számon, mi mindennel nem, ami hitünk szerint segítheti olvasóinkat megváltozott körülmények között abban, hogy megtalálják és fejlesszék személyiségüket, erõsítsék kapcsolataikat, térben és idõben jól tájékozódva teremtsenek maguknak életteret, otthont itthon.

Nem volt könnyû a lét és nemlét között borotvaélen táncolni. kenyéradó gazdánk a román mûvelõdésügyi minisztérium elõbb csak félig, aztán teljesen elengedte a kezünk. Megkarcsúsított költségvetéssel 1997-ben elõbb fiókszerkesztõségeinkrõl mondtunk le, aztán munkatársaink kétharmadától kellett megválnunk, végül kisebb oldalszámon, de csak megjelentünk hála a közben idehaza és Magyarországon beindult pályázati lehetõségeknek. Csöndesen ünnepeltük meg a lap fennállásának 50., 55., majd 60. évfordulóját. És megpróbáltunk elõre menekülni: a lap megjelenését támogatandó könyvek kiadására pályáztunk, s ha sikeresen, akkor közösen örvendeztünk hûséges olvasóinkkal és munkatársainkkal egy-egy újabb szellemi termékünk születésnapján, hetven-egynéhányszor az utóbbi tizenkét évben. Mint legutóbb, február 21-én Budapesten a Petõfi Irodalmi Múzeumban. Háziasszonyunk Havas Judit elõadómûvésznõ volt, akit nem is olyan régen, a Benedek Elek mesesorozat révén ismerhettünk meg, és Ady verseinek avatott tolmácsolójaként. Az ünnepélyessé vált lap- és könyvbemutatóra Kósa László akadémikust, Oláh Jánost, a Magyar Napló fõszerkesztõjét, Sas Péter  mûvelõdéstörténészt és Fekete Albert tájépítészt, a Mûvelõdés régi és kedves munkatársait kérte fel, hogy beszéljenek a lapról és a kiadásában megjelent könyvekrõl. Háttérnek pedig Wagner Péter építész-festõmûvész képeiben gyönyörködhettek a jelenlevõk. Az Erdélyi Mezõségrõl szóló kötetünk egyik tanulmányának és a borítónak szerzõjeként õt is legközelebbi munkatársaink között tarthatjuk számon.

Húszesztendõs munkánk nyersmérlegeként is hadd tegyük közzé ezeknek az értékelõknek szerkesztett változatát, szeretnõk érzékeltetni azt a szerteágazó tevékenységet, amit a Mûvelõdés és maroknyi csapata szolgálatként magára vállalt.

Házi kis ünnep is lévén Kolozsvárra költözésünk huszadik évfordulója, illõ, hogy a következõ korszakban új köntösben lépjünk olvasóink elé. Mintegy jelezve azt, hogy korábbi utunkat szeretnõk folytatni, a Mûvelõdés madarát az a Sütõ Ferenc röpteti tovább, aki inaséveit nálunk letöltve sok-sok szép és jeles kiadvány arculatát határozta és határozza meg. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008