magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Orbán István: Balaskóné Osváth Zsuzsa festőművész


Már több mint egy évtizede nincs közöttünk. 1998. október 8-án kísértük utolsó útjára a Házsongárdi temetõbe. Anyósom volt, méghozzá jó anyós, jó ember. Szerettem felmenni hozzá, elbeszélgetni a múlt idõkrõl, emlékekrõl, mûvészetrõl, ismerõsökrõl. Élete utolsó éveiben már nem tudta elhagyni a kolozsvári Uránia-ház harmadik emeleti lakását. Az ablak elõtti nagy asztalnál és festõállványánál üldögélt, nézte az utcai nyüzsgést, néha beleszundikált. Innen figyelte Szõcs Pistáék szemközti ablakait, otthon vannak-e, telefonálhat-e egy kis beszélgetésre… vagy inkább Miklóssy Gábort hívja fel?

Az asztalon ott álltak akvarellkészletei, ecsetjei, rajzfelszerelése. Rég nem akvarellezett már, de még halála elõtti utolsó héten is múzeumi cserepei között matatott, amiket egy életen át rajzolt, festett, s tette ezt kis pénzekért, de annál nagyobb szeretettel és hozzáértéssel.

Hiányzik. Újranéztem a portréfilmet, amelyet szinte az utolsó pillanatban készített róla a kolozsvári televízió magyar adásának szerkesztõsége. Életérõl, munkájáról mesél. Többször is átlapozom azt a vaskos mappát, amelyben összegyûjtve õrizzük leveleit, fényképeit, újságcikkeket, munkáiról készült reprókat. Szeretettel ápolta régi kapcsolatait, Ferenczy Júliával, Brósz Irmával, Keleti Jolánnal, Nemes Irénnel. Itt vannak leveleik. Igen, a vásárhelyiek, hisz Zsuzska, ahogy becézték, Marosvásárhelyen, Bernády György polgármester újjáépített városában született 1919. január 14-én.

Apja, Osváth Károly a fõtéri patika tulajdonosa volt, anyja Schuller Ludovika Erdõszentgyörgyrõl jött, a Rhédey-kastélyból. A város a két világháború közötti pezsgõ polgárosodó életét élte. Házukat neves személyiségek látogatták: Metz Albert, a zeneszerzõ, a filharmónia vezetõje, és felesége, Zsanett néni, az erélyes nagyasszony; Osváth Lajos, a híres orr-fül-gégész orvosprofesszor, a szanatórium vezetõje, Bordi András festõmûvész, aki megfestette a 16 éves úrilány portréját (Zsuzska a szõlõlugasban), s aki mûvészi tanácsokat is nyújtott. A késõbbi fényképeken feltûnik az irodalmár nagybácsi, Schuller Rudi, László Gyula, majd az egyéves Metz Katica, amint Zsuzska éppen lefesteni készül, a Somos-tetõ, ahol Szõcs Vili képe készült Zsuzskáról, és ahol annyi szép akvarellje született. Hát igen, erõs szálak fûzték ehhez a városhoz, a legszebb gyermek- és ifjúkori emlékei kötötték hozzá.


Elsõ rajztanára a Református Leánygimnáziumban Gulyás Károly volt, a város mûvészeti életének lelkes szervezõje. 1935-tõl a vásárhelyi festõiskolában Ciupe Aurel kurzusaira jár. Kollégái: Bitay Anna, Nemes Irén, Olajos Gábor, Bortnyik Irén, Kádár Tibor, Becsey Antal, Barabás István, V. Kallós Irma, Schnedarek János, Járay Ernõ, Dóczy Rozália és sokan mások. Rendszeresen megrendezték évzáró kiállításaikat.

Zsuzskáról a korabeli lapok így írnak: „A festészet terén igen komoly fejlõdés mutatkozik (...) Az eredeti képek közül különösebb figyelmet érdemelnek Osváth Zsuzsa zamatos aquarelljei.” (Reggeli Újság – 1935. június 11.) „Osváth Zsuzsa leányarcképe, valamint virágcsendélete sok finomságot tartalmaz.” (Reggeli Újság – 1936. június 13.)

„Osváth Zsuzsa rövidesen túlnövi ezt a várost értékes akvarell csendéleteivel.” (Ellenzék – 1936. június 26.)

„Színezés dolgában és rendkívül meglepõ helyi vonatkozású mûvészi hangulataikkal kiválnak az Osváth Zsuzsa virágcsendéletei. Ez a sokoldalú fiatal tehetség külön figyelmet érdemel. Igazi, játszi könnyedséggel adja nagy felkészültségû, pompás rajzú akvarell arcképeit, olyan tudással, amihez nem kell kommentár, hogy megértse a nézõ a portréiból kiáradó mûvészi egyéniséget.” (Reggeli Újság – 1937. június)

„Az iskola nõi tagozatán messze kimagasodik Osváth kitûnõ akvarelljeivel, teljesen modern felfogásával. Határozott egyéniség. A külsõ hatásokat sajátságos egyéni szemszögbõl ítéli meg, és áthasonítva úgy adja vissza, hogy a szemlélõ is a teremtõ hangulatában ringatózik.” (Ellenzék – 1937. június)

„Legsokoldalúbbak egyike Osváth Zsuzsa, aki nemcsak egy friss, színes portréval, hanem finom akvarellel, hangulatos interieurrel, csendélettel is szerepel. A komoly tehetséget revelláló fiatal úrilány jövõre a bucureºti Academia növendéke lesz. Egészen bizonyos, hogy nevével még sikeres tárlatokon találkozni fogunk.” (Magyar Szó – 1938. június 8.)

„Osváth Zsuzsa minden témában otthonos. Üde virágcsendéletei, városrészletei fej- és aktfestményei mind ékesen szóló bizonyságai sokoldalú, magasan járó ambíciójának” (Reggeli Újság – 1938. június 11.)


1938-39-ben a bukaresti Szépmûvészeti Akadémián Camil Ressu a tanára, majd 1939-41-ig a Budapesti Képzõmûvészeti Fõiskolán folytatja tanulmányait Szõnyi István osztályában. Az intézet erdélyi diákjai ugyanekkor Kádár Tibor, Teutsch Éva, Buday Lajos, Maknics Albert, Erdõs Tibor, Balaskó Nándor, Abodi Nagy Béla és mások. Errõl, a patikusok lapjában így írnak: „A Pharmacia többször megemlékezett azokról a sikerekrõl, amelyeket Osváth Zsuzska, Osváth Károly marosvásárhelyi kollégánk leánya a festõmûvészet terén elért. Most örömmel értesülünk arról, hogy a budapesti Képzõmûvészeti Akadémián éppen úgy, mint tavaly Bukarestben a legszebb és minden nagyszerûségre és a legszebb jövõre biztató egyik legjobb eredményt érte el. A fiatal festõmûvésznõ képességeirõl a szakkörök és az arra hivatottak igazolják volt tanárainak azt a véleményét, hogy egy kiváltságos tehetség és olyan mûvészi koncepció, akitõl nagyon sokat, szépet és értékest várhatunk” (Pharmacia, 1940).

A háború közbeszólt, és végül 1945-46-ban a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzõmûvészeti Fõiskolán szerzett diplomát. Visszatért Marosvásárhelyre, ahol 1946-47-ben a Képzõmûvészek Szakszervezetének titkári tisztségét töltötte be. Képeivel több erdélyi vándorkiállításon, a kolozsvári Mûcsarnokban rendezett Erdélyi Szalonon (1947), a marosvásárhelyi Transylvania Terembeli kiállításon (1947), a kolozsvári Régészeti Múzeumbeli kiállításon (1950) és számos kolozsvári tartományi tárlaton vett részt.

Még 1939-ben a bukaresti Akadémián ismerkedett meg Balaskó Nándor szobrászmûvésszel, akivel késõbb, 1946. december 14-én Marosvásárhelyen összeházasodtak. 1949-ben a Magyar Mûvészeti Intézet alakulásakor hívásra átköltöztek Kolozsvárra. Itt született két leányuk, Zsuzsa és Erzsébet.

1957-tõl alkalmazták a kolozsvári Történeti Intézetben mint rajzoló-grafikust, évtizedekkel késõbb innen ment nyugdíjba.

Mint képzõmûvész elsõsorban akvarellista, rajzmappája szüntelen ott volt a régészeti ásatásokon, és sokat dolgozott. A múzeumban készített több tízezer rajza külföldön is dicséretet és elismerést aratott, több kötetet illusztrált. Ugyanakkor más jellegû könyvekhez is készített rajzokat (pl. Róbert Endre: Kis könyv a mikroszkópról).

A heraldika is érdekelte, sok címert megfestett, ezek közül a Farkas utcai református templomban is találunk néhányat. Ha szükség volt, plakátokat tervezett, és általában mindent, amit egy grafikustól megkövetelnek. Az évek során sok reprója és írása jelent meg az Utunk, a Helikon, a Dolgozó Nõ, az Elõre, az Igazság és más lapok hasábjain. Fontosabb egyéni tárlatai voltak Kolozsvárt 1982-ben, 1983-ban, 1992-ben, 1998-ban és 2005-ben.

Alkotó munkájáról azt mondta: „Nekem nem hiányzik sem a hírnév, sem a hangos siker, itt megszûnik számomra a külvilág, s munka közben olyan örömet érzek, amit sehol másutt nem tudnék megtalálni.” (Dolgozó Nõ, 1977. június)

Munkáját, mûvészetét többek között Balázs Imre, Szõcs István, Banner Zoltán, Marton Lili, Muzsnay Magda, Németh Júlia és alulírott méltatta.

Képeit õrzik a marosvásárhelyi Mûvészeti Múzeumban és magángyûjteményekben Kolozsváron, Bukarestben, Szászrégenben, Budapesten, Los Angelesben, Párizsban, Bécsben, valamint Németország és Svájc több városában.

1970-tõl, Balaskó Nándor Spanyolországba való disszidálása után szerény fizetésébõl egyedül nevelte két leányát, de becsülettel, helytállással, zokszó nélkül. Az élet útjai néha nagyon kanyargósak tudnak lenni. Ebben a mûvészházasságban, míg Nándi, a szobrászmûvész férj 1970 után nyugaton a világsikerért fáradozott, addig itthon Zsuzska a gyermekekért küszködött, végezte a szürke hétköznapok tennivalóit. Egyes mûvésztársai, ha találkoztak az utcán, kitértek az útjából, mert gyakran nyersen és szókimondóan adta elõ véleményét, miközben mesélte az éppen friss híreket Nándiról, akivel az utolsó 25 évben csak leveleken keresztül érintkezett. Sok keserûség és csalódás gyûlt benne össze, ennek ellenére soha egy rossz szót nem mondott mûvésztársáról, bár tudta, hogy ennek az árát fizeti gondokkal teli életével, ellehetetlenített mûvészi pályájával. (Induláskor nemzedéke egyik legtehetségesebbje volt.)

Az élet furcsaságai, fintorai... a kör bezárult, a mérleg és annak két serpenyõje megpihent, és õk ott nyugszanak a házsongárdi közös sírban. A portréfilmje és mappája után a Zsuzska festményeit nézegetem. Õ üzen, én emlékezem, s emlékeimben tovább él.

Elsõsorban akvarellista volt, de hagyatékában számos olajkép, pasztell, szénrajz, tusrajz és rézkarc is található. Képein felfedezhetjük a markáns szerkesztést. Vízszintes, függõleges vonalakat használ a széleken a kép lezárásához, de találunk sok ferdét, amelyek átlósan vezetik a tekintetet, s amelyek sokszor a virtuális középpontba konvergálnak. Legjobban a hullámzó vonalak fejezik ki csapongó-szárnyaló fantáziáját, a lüktetést. Képein bizonyos ritmicitást fedezhetünk fel, erõteljesebben megrajzolt részletek után nagyobb szünetek következnek. Az üresen hagyott nagyobb foltokon a szem megpihen, és szinte ösztönzi a szemlélõt, hogy fantáziájával folytassa a rajzolatot. Erre a módszerre kitûnõen alkalmas az akvarell, az egymásba mosódó nagy foltokkal és a helyenként szinte szikraszerûen belevitt részletezéssel.

Tájképein a természetet faggatja (Marosvásárhely és környéke, a Maros völgye, a Szilágyság stb.) Ezeken a táj jellegzetességét, lényegét igyekszik nemcsak lefesteni, hanem meg is festeni: a szilágysági sártengert, a porfelhõket, a dombok színes kaszálóit, lugasait. Helyenként a megfoghatatlant is érzékelhetõvé próbálja tenni. Munkái hangulatilag általában optimisták, de rejtett melankólia is van bennük. Az érszalacsi puszta képébõl például szinte filozofikus gondolatokat és kozmikus méreteket olvashatunk ki. A kapás parasztember a végtelen rónán a mi magányosságunk is egyben, parányi porszem a természet erõivel szemben. A kozmikus hatást fokozza a horizont íves megoldása, a jobbra-balra futó nagy, széles, íves ecsetvonások. Egyszerû, minimális eszközökkel ér el maximális hatást.

Portréiban, mint jó pszichológus tanulmányozta és ábrázolta modelljeit.

Küzdelmes sorsa ellenére is megtalálta az élet örömét, képei azt sugallják, hogy érdemes munkálkodni ebben a világban.

„Sokat csavarogtam az elmúlt években – mondta egy interjúban. – A paletta, rajzeszköz mindig nálam volt. Sõt! Egy akvarellista nem indulhat el víz nélkül... Számomra olyan természetes volt, hogy festek, mint ahogy szívom a levegõt. Ha nekifogtam dolgozni, mindenrõl elfeledkeztem, mindig megnyugodtam... Szinte önkívületi állapotban festettem minden képem...”

Osváth Zsuzsa „képein a nõi festészet minden jellegzetes vonását felfedezhetjük. Csapongó fantáziája hangulatok képi megfogalmazását spontán módon rögzíti... A festés öröme, a színek harmóniájában való elmerülés, az akvarelltechnika sajátos szépsége érdekli. Számára minden színképi jelentõséget kap” – mondta róla egy 1982-es kiállítás-megnyitón Balázs Imre. Derûs állhatatosság címû cikkében (Elõre, 1983. november 3.) Szõcs István azt írja róla, hogy Osváth Zsuzsa „legmelankólikusabb témájú képein sem a szomorúság az uralkodó, az csak az elsõ pillanatban csapja meg róluk a nézõt, utána átadja helyét valami derûs állhatatosság hangulatának, a múlékony szépségek bölcs, lecsillapodott kedélyû visszaidézésének”. Banner Zoltán Két asszonyfestõ címû írásában (Utunk, 1984. január 6.) úgy fogalmaz, hogy Osváth Zsuzsa festményén „a színeket és foltokat elsõ pillantásra feledteti a szerkezet, a megkomponálás módja, s csak fokonként veszik hatalmukba a képet a sárgák, lilák, zöldek rejtett fényforrásai”. Zsuzska maga egyik cikkében (Mûvészek a mûvészekrõl, Szabad Szó, 1947. november 27.) így vélekedett: „A múzsákra ma nagyobb szükség van, mint bármikor ... mindazoknak, akik hisznek az élet magasabbrendû céljaiban”.

 

 

 Közös kiállítások:

1935, 1936, 1937, 1938: Marosvásárhely, Kultúrpalota: A városi festõiskola diákjainak év végi közös kiállításai;

1938, 1939: a bukaresti Szépmûvészeti Akadémia diákjainak közös kiállításai.

1939, 1940, 1941: a budapesti Országos M. Kir. Képzõmûvészeti Fõiskola növendékeinek közös tárlatai;

1945, 1946: a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzõmûvészeti Fõiskola diákjainak kiállításai;

1947: Kolozsvár, Mûcsarnok, Erdélyi Szalon;

1947: Marosvásárhely, Transylvania-terem;

1950: Kolozsvár, Régészeti Múzeum;

1955: Kolozsvár (Harc a békéért), kolozsvári tartományi kiállítások.

1992: Kolozsvár, Magyar Színház elõcsarnoka (aukciós kiállítás).

 

Egyéni tárlatok:

1982. február: Kolozsvár, Filo Galéria;

1983. október: Kolozsvár, Filo Galéria;

1992. január: Kolozsvár, Egyetemiek Háza Klub Galériája;

1999. január: Kolozsvár, a római katolikus nõszövetség kiállítóterme (emlékkiállítás);

2002. augusztus: Érszalacs, RMDSZ székház;

2005. január: Kolozsvár, Gy. Szabó Béla Galéria (retrospektív).

 

A sajtóban róla megjelent írások:

(-): A városi festõiskola növendékeinek évzáró kiállítása (Reggeli Újság, 1935. június 11.);

(-): A városi festõiskola kiállítása (Reggeli Újság, 1936. június 13);

(-): Nagy sikere volt a Târgu Mureº-i festõiskola kiállításának (Ellenzék, 1936. június 26.);

(-): A festõiskola sikeres évzáró kiállítása (Ellenzék, 1937. június);

Gulyás Károly: Séta a városi festõiskola idei kiállításán (Reggeli Újság, 1937. június);

(-): Mûvészi színvonalban emelkedést mutat a városi festõiskola növendékeinek kiállítása (Magyar Szó, 1938. június 8.);

G. K. [Gulyás Károly]: Séta a városi festõiskola tárlatán (Reggeli Újság, 1938. június 10.);

(-): Osváth Zsuzska (Pharmacia, 1940);

(Jy): Erdélyi Képzõmûvészeti Szalon (Erdély, 1947. április 20.);

Marton Lili: A legszebb munkahely (Dolgozó Nõ, 1977. június);

Balázs Imre: Indulás másodszor (kéziratban, 1982);

Marton Lili: A szép megbecsülése (Igazság, 1983. október 26.);

Szõcs István: Derûs állhatatosság (Elõre, 1983. november 3.);

Banner Zoltán: Két asszonyfestõ (Utunk, 1984. január 6.);

Banner Zoltán: Erdélyi Magyar Mûvészet a XX. században (Képzõmûvészeti Kiadó, Budapest, 1990, 181. l.);

S. Muzsnay Magda: „Természetes, hogy festek” (Szabadság, 1992. február);

Murádin Jenõ: Erdélyi festõiskolák (Kriterion Könyvkiadó, 1997, 100. l.)

Orbán István: Zsuzska (Szabadság, 1998. október 29.);

N. J. [Németh Júlia]: Balaskóné Osváth Zsuzsa akvarellkiállítása (Szabadság, 1999. január 19.);

Orbán István: Osváth Zsuzsa akvarellkiállítása (Szabadság, 1999. január 28.);

Páll Ferenc: B. Osváth Zsuzsa akvarellkiállítása (Szent Mihály üzenete, 1999. február);

Molnár Dénes: Erdélyi mûtár (Corvin Kiadó, Déva, 2002);

Ö. I. B. [Ördög I. Béla]: Újra közöttünk B. Osváth Zsuzsa képei (Szabadság, 2005. január 17.);

Orbán István: B. Osváth Zsuzsa – emlékkiállítás (Szabadság, 2005. január 19.)



vissza a kiadáshoz
minden cikke
GALÉRIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008