magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Gaal György: Sándor József, az EMKE alapítója


Hat évtizeden át, ha az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesületet, az EMKÉ-t emlegették, mindenkinek alapító-szervezõ fõtitkára, pákéi Sándor József jutott az eszébe. Azok közé tartozott, akik egész életüket egy eszme s az eszmét megtestesítõ egyesület szolgálatába állították. Pályáját születése határozta meg.

Háromszéki primor székely család sarja volt. Édesapja, Dénes részt vett az 1848–49-es harcokban, s a megtorlás elõl Bukarestbe menekült. Így fia itt született 1853. november 27-én. A már négyévesen árvaságra jutott gyereket az édesanya, született Keresztessy Erzsébet (1826–1893) nevelte nagy gonddal. Elemi tanulmányait a Koós Ferenc alapította bukaresti református iskolában kezdte, de rövidebb ideig a katolikus német és a Szt. Száva román iskolában is diákoskodott, hogy e nyelveket elsajátítsa. Szemtanúja Cuza fejedelem trónfosztásának s I. Károly trónra kerülésének. 1866 õszén jött Erdélybe, hogy beiratkozzék a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba. Itt járta végig a hat gimnáziumi és a két „bölcselmi” osztályt. Éltanuló volt, a jeles teológus professzor, Kovács Ödön vezette önképzõkör büszkesége. Képzõmûvészeti tanulmánya, életképe, lírai és epikai versei, mûfordításai a legtöbb pályadíjat elhódították. 1873-ban az a kitüntetés érte, hogy a hagyományos ünnepségen az õ Bethlen-ódáját szavalták. Történelemre és magyarra Makkai Domokos, a természettudományokra Herepei Károly tanította, de Mihályi Károly filozófiai-lélektani elõadásai voltak a legnagyobb hatással rá, ezért választotta az 1874 júliusában letett érettségi után az orvosi szakot.

A budapesti egyetemen kezdte tanulmányait, majd 1880–1881-ben egy évet Bukarestben végzett, ahol Titu Maiorescu elõadásait is hallgatta, végül Kolozsvárt fejezte be az utolsó tanévet. Itt Purjesz Zsigmond kedves tanítványa volt. De nem az orvosi, hanem a bölcsészeti karon nyert pályadíjat egy filozófiai tétel kidolgozásával. Ekkor már cikkei, versei jelentek meg, s tudta, hogy nem lesz gyakorló orvos. Nem is doktorált.

1883. augusztus 1-jétõl a Kolozsvári Közlöny címû napilapnál volt segédszerkesztõ, ahol a külföldi szemle és a nemzetiségi rovatokat vezette. Tisztában volt azzal, hogy az öntudatukra ébredõ nemzetiségek el akarnak szakadni a magyar államtól, s a vegyes lakosságú területeken gyors ütemben többségbe kerülve asszimilálják a magyarságot. Erre több cikkében is ráirányította a figyelmet. Különösen a román politikai és mûvelõdési mozgalmakat ismerte jól, fordított is románból. Így lapja 1884 karácsonyi mellékletében az elsõ Vasile Alecsandri-vers tolmácsolását közölte (Maros és Olt), az 1885 karácsonyi számban pedig az elsõ Eminescu-fordítást (Cseresznyefa fehér virága). Ugyancsak õ ismertette meg 1884-ben a magyar olvasókkal Andrei Mureºanu Un rãsunet címû, Deºteaptã-te române (Ébredj román föl, ébredj! halotti álmaidból) kezdetû versét, mely ma a román himnusz.

Mikor Kolozsvár jeles polgármestere, a jogászprofesszor és politikus Haller Károly 1884 decemberében felhívást közölt a napilapokban egy közmûvelõdési egyesület felállítására, Sándor József lelkesen kapcsolódott be az elõkészületekbe, és õ dolgozta ki az 1885. április 12-i alakuló gyûlésre az alapszabály-tervezetet. Meg is választották Hallert ideiglenes elnöknek, õt pedig titkárnak. A minisztériumi engedélyeztetés után augusztus 31-én tartották a szervezkedõ közgyûlést. Az akkori szokás szerint csak fõúr lehetett az elnök, így gróf Bethlen Gábor küküllõi fõispán került az Erdély(részi) Magyar Közmûvelõdési Egyesület élére, egyik alelnöke Haller Károly, titkára pedig Sándor József lett, akinek külön ajándékkal köszönték meg az alapítás körüli fáradozásait. Az egyesület, vagyis az EMKE, ahogy 1887-tõl éppen Sándor kezdte emlegetni, fõleg az elsõ tíz évében gyors ritmusban fejlõdött. Célkitûzése lett a szórványban élõ magyarság öntudatának megerõsítése óvodák, elemi iskolák, népkönyvtárak, daloskörök, parókiák, kiadványok segítésével. Közgazdasági téren fõleg a Székelyföld iparosítását pártolta, hogy így csökkentsék az elvándorlást. Hitelszövetkezetek, bankok és bankfiókok létesítésével próbálta a kisgazdák és induló iparosok anyagi helyzetét megszilárdítani. Az elsõ évtizedet lezáró 1895. június 4-i székelyudvarhelyi jubileumi közgyûlésre írt Visszapillantásában már kétmillió koronán felüli vagyonról, évi 125 ezer koronás elkölthetõ jövedelemrõl számolhatott be az 1889-ben fõtitkárrá, 1892-ben tiszteleti alelnökké elõléptetett Sándor József. A közgyûlés után a vezetõség Szászvárosba utazott, hogy az egyesület legnagyobb adománytevõjének, Kun Kocsárd grófnak a temetésén részt vegyen. A gróf 1800 holdas algyógyi birtokát és 48 szobás kastélyát hagyta az EMKÉ-re, azzal a feltétellel, hogy ott egy földmûves-iskolát létesítsenek.

Sándor József ekkor már az egyesület minden ügyét a kezében tartotta, s biztosította a kiegyensúlyozott továbbfejlõdést a negyedszázados jubileumig. Erre 1911. szeptember 8-án Kolozsvárt került sor országos pompával, maga az uralkodó is képviseltette magát, kivilágították a várost, a New York étteremben közebédet adtak, a színházban díszelõadást rendeztek. A fõtitkári jelentés négymillió koronás alaptõkérõl, húszezer tagról számolhatott be, óvodák, iskolák, könyvtárak, segélyezett parókiák százairól. Az eredményeket a közel hatszáz lapos, Az EMKE megalapítása és negyedszázados mûködése 1885–1910 (Kolozsvár, 1910) címû díszalbumban összegezte a fõtitkár. A kötetben az egyesületre vonatkozó majdnem minden adat megtalálható. A központi elismerés sem maradt el: Sándor Józsefet a magyar udvari tanácsosi címmel tüntették ki.

A negyedszázad egyetlen nagyobb kudarca az EMKE-palota kolozsvári felépíttetése volt. Az egykori Trencsin tér saroktelkén a MÁV üzletvezetõsége kívánságai szerint húzták fel az 1285 négyzetméter területû kétemeletes épületet, homlokzatán az EMKE-fiókokkal rendelkezõ vármegyék és városok címereivel, egyik timpanonjában az EMKE-alapítás, a másikban az építkezés évszámával. A fõtitkári hivatal csak a tér felöli földszint néhány helyiségét foglalta el. Rövidesen az egész teret EMKE térré keresztelték. Az 1891. október elején elkészült épületet 15 évre bérelte ki a MÁV, amely viszont azután nem volt hajlandó megfelelõ bért fizetni, s így az EMKE arra kényszerült, hogy a vasútnak eladja az épületet. Ma is a román államvasutak, a CFR tartományi igazgatósága mûködik benne. A tér nevét rövidesen átváltoztatták Bocskai térre. 1907 októberétõl a fõtitkári hivatal a Magyar utca 1. szám alatti református sarokházba költözött át, s ott is maradt az egyesület megszüntetéséig. Az évforduló táján már észlelhetõ volt az egyesületi élet lanyhulása, s ez az 1910-es években vitákhoz vezetett. Dózsa Endre alispán, valamint Boros György teológiai tanár javaslataikkal, vádaskodásaikkal felkavarták a közvéleményt az EMKE körül. Ezek érveire Sándor egy kétszáz lapos önéletrajzi vonatkozású könyvben válaszolt: Megtámadtatásom s egyszersmind adatok az EMKE újjászervezése kérdéséhez (Kolozsvár, 1913). A viták eredménye egy új alapszabályzat elfogadása lett 1914-ben.

A világháborút követõen voltak, akik politikai szervvé akarták változtatni az EMKÉ-t, erre egyes román lapok sovinizmussal vádolták meg. Hiába bizonygatták, hogy az EMKE defenzív célokkal alakult, 17 évig halogatták alapszabályai jóváhagyását, illetve mûködése engedélyezését. Akkorra azonban már elvesztette tömegbázisát és vagyonának is a java részét.

Sándor József fõtitkárként az EMKE alkalmazottja volt, de mint vérbeli újságíró tovább cikkezett. 1886 decemberétõl 1891 szeptemberéig a Kolozsvár, majd 1900 januárjától az Újság címû napilap munkatársa volt. Fõleg az EMKE életére és a nemzetiségi mozgalmakra vonatkozó több száz cikket közölt. Ezek bibliográfiáját 1915-ben Sipos Kamilló állította össze.

Az EMKÉ-bõl vált ki 1888-ban az Erdélyi Irodalmi Társaság, s 1891-ben az Erdélyi Kárpát Egyesület, melynek Sándor egyik alapítója és tiszteleti tagja lett. Többek közremûködésével õ állította össze elsõ részletes bedekkerünket EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében (Kolozsvár, 1891) címmel. A szintén 1891–92-ben létesült 1848-as Ereklyemúzeumnak is egyik alapítója, majd 1903-tól igazgatója volt. Anyagát többször is megmentette, átköltöztette. 1887-tõl az Unió Szabadkõmûves Páholy aktív tagja, nagymestere.

Mint fõtitkár állította össze 1885–1917 között az EMKE évi nyomtatott jelentéseit és 1894-tõl 1918-ig Az egyesület hivatalos értesítõjét (havi, majd kéthavi megjelenéssel). Emellett 1884–1885-ben a Protestáns Közlöny címû református egyházi hetilapot, 1887–1888-ban az új kereskedõnemzedék kialakítását célzó Ifjú Erdély a kereskedés által címû folyóiratot szerkesztette.

1896-ban szabadelvû programmal Kovásznán választották képviselõvé, tíz évig viselt mandátumot. 1918 novemberében a Kolozsvárt megalakuló Székely Nemzeti Tanács elnöke lett, majd a december 22-i kolozsvári nemzeti gyûlés beválasztotta a háromtagú kormányzótanácsba. Az 1921 júliusában létrehozott Magyar Szövetség egyik alapítója, szabályzatának kidolgozója, majd hosszú idõn át az Országos Magyar Párt alelnöke volt. Az 1922-es parlamenti választásokon bejutott a román alkotmányozó országgyûlésbe, 1926-tól 1938 végéig pedig Háromszék megyét képviselte a szenátusban. Mikó Imre írja: Sándor József „volt a parlamenti csoport legtevékenyebb tagja, aki mint bukaresti születésû székely, kitûnõ nyelvismeretével és a magyar parlamentben szerzett gyakorlatával felvértezve egyedül küzdötte végig a magyarság elsõ politikai harcait” (Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. dec. 1-tõl 1940. aug. 30-ig. Budapest, 1941). Az alkotmány- és iskolaügyben mondott nagyhatású beszédei 1923–24-ben önállóan is megjelentek.

Sándor József számos füzetes kiadványa mind az EMKÉ-vel kapcsolatos, több vezetõségi tag, alapítványtevõ felett mondott beszéde is megjelent. Írt néhány mûvelõdéstörténeti-politikai dolgozatot Kossuth Lajosról (1892), Kõrösi Csoma Sándorról (Vasárnapi Újság, 1904), Orbán Balázsról (1929).

A második bécsi döntést követõ elsõ március 15-i ünnepségek megszervezéséhez az õ segítségét kérték a baloldal képviselõi, s õ egy velük szimpatizáló beszédet mondott, de amikor a munkásság képviselõjét, Nagy Istvánt nem engedték szóhoz jutni, kisebbfajta tüntetés alakult ki a diákházban. Ennek következtében tiszteleti elnöki címmel 1941. július 1-jétõl kényszernyugdíjazták a már amúgy is teljes passzivitásba süllyedt EMKE élérõl. Ezt szóvá is tette a Magyar Nemzet július 17-i számában Balogh Edgár, szép jellemzést adva a kossuthi hagyományokat folytató „nép emberé”-rõl, akit „fent sokan gyûlöltek, lent népszerû volt”. Mind Nagy István önéletrajzi sorozata negyedik kötetében, mind Balogh Edgár emlékiratában (Szolgálatban) leírja ezt a nevezetes márciusi ünnepséget.

Alighogy átvonult a második világháborús front Kolozsváron, a 91 éves, még mindig igen aktív Sándor József hozzáfogott az EMKE újjászervezéséhez. Nyilatkozatot fogalmazott, 1944. december 27-re közgyûlést hívott össze, amelyen végre teljesült vágya: az egyesület tényleges elnökévé választották. Sokat már nem tehetett. 1945-ben még részt vett és beszédet mondott az 1848-as Ereklyemúzeum anyagából rendezett március 15-i kiállítás megnyitóján, de június 6-án éjfél tájban – nyolc napi betegeskedés után – elhunyt.

A Balogh Edgár szerkesztette napilap, a Világosság fekete keretes címoldalon tudatta a gyászhírt, felvázolva Sándor József életpályáját. Jékely Zoltán az özveggyel, Sólyom Fekete Margittal készített interjút. A június 9-i temetés volt Kolozsváron a háborút követõ elsõ nagy végtisztességtétel. A Farkas utcai templomban László Dezsõ esperes és Vásárhelyi János püspök búcsúztatta, a gyászmenetben a magyarság minden rétege megjelent. A koporsó elõtt két diák a Világosság piros-fehér-zöld szalagos koszorúját vitte. A lutheránus sírkertben szeretett édesanyja mellszoborral díszített síremléke elé temették. Az EMKE nevében Tavaszy Sándor alelnök, a Magyar Népi Szövetség részérõl Balogh Edgár mondott fölötte gyászbeszédet. Aztán évtizedeken át még a nevét sem volt, aki bevésesse a sírkõbe. 1982-ben Balogh Edgár gondoskodott e kegyeletes mûveletrõl. A sírkõ tetején elhelyezett szép nõi mellszobrot 2010 februárjában ismeretlen tettesek elrabolták. Illõ, hogy megalakulásának 125. évfordulóján az EMKE megemlékezzék alapítójáról, és gondjába vegye síremlékét is.

 

 

Elhangzott 2010. április 17-én a Házsongárdi temetõben.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008