magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Csávossy György: Ilonavár. Zenés mesejáték három felvonásban


Születésnapi köszöntõ

 

Egyik legrégebbi és leghûségesebb munkatársunk, Csávossy György lapszámunk nyomdába adásakor ünnepelte 85. születésnapját. Ebbõl az alkalomból közöljük történelmi legendát feldolgozó zenés mesejátékát. Nagyon bízunk benne, hogy közelesen kerül mûkedvelõ színjátszó csoport, amely be is mutatja, hiszen minden szerzõ legnagyobb öröme, ha látja: nem hiába dolgozott. Egészséget, boldog születésnapot és minél több bemutatót kíván

 A MÛVELÕDÉS SZERKESZTÕSÉGE

 

 Népmese és történelmi háttér

A torockószentgyörgyi népmese szerint az Ilonavárban jóságos tündérek laktak, akik szeretõen gondoskodtak a szegény sorsú környékbeliekrõl. Karácsony táján mennyei fényben tündökölt a hegy ormán magasló vár, a tündérek sürögve-forogva készítették a kürtöskalácsot és az ünnepi tésztákat, melyeket aranyos hintókon, csillogó szerszámú lovakkal juttattak el a jó magaviseletû szegény gyermekekhez.

Ugyancsak néphagyományból ismert rege szerint a torockószentgyörgyi várban jóságos óriások laktak. Egy szép napon valamelyik óriás leány lelépett a völgybe és ott meglátott egy ökrökkel szántó földmûvest. Megtetszett neki a szántóvetõ, kötényébe emelte és felvitte a várba, hogy ott játékszerként elszórakozzon apró szerzeményével. Amikor az óriás leány apja ezt meglátta, szigorúan megfeddte gyermekét: „A völgyben élõ szántóvetõk nem játékszerek, leányom. Az õ munkájuk nyomán kél ki a gabona, érik meg a vetés és kerül kenyér a mi asztalunkra is. Becsüld meg õket, mert nélkülük éhen halnánk. Vidd vissza földjére ezt a szegény parasztot és a jövõben viseld gondját sorstársainak. Általuk lesz áldott és termékeny ez a kopár föld.”

E két szájhagyomány bizonyítja, hogy a torockószentgyörgyiek a várbeliek jóságát õrizték meg emlékezetükben. A történelem, hiteles adatok szerint, a torockószentgyörgyi várúr népszeretõ jóindulatáról emlékezik meg, legalábbis a Székelykõn épült torockói vár és a késõbbi torockószentgyörgyi Ilonavár kezdeti idõszakára vonatkozóan. Az elsõ tatárjárás idején, 1241-ben még csak a Székelykõn épült Székelyvár (torockói vár) létezett. Ezt kapták jutalmul használatra a mongolokat kiûzõ székelyek a Thoroczkay család õsétõl a tulajdonjog fenntartása mellett. Ezek a székelyek az aranyosszékiek õsei. A legismertebb felmenõje a Thoroczkay családnak Eleus (Ilyés) feltehetõen a székelyek ispánja, a torockói vár ura volt.

A történelem egy második tatárbetörést is számon tart 1285-ben. Az enyedi várban lévõ régi evangélikus templom kriptájában a templom lebontása alkalmával mintegy kétezer enyedi polgár csontjaira leltek. A koponyákon látható lékek valószínûsítik, hogy e földi maradványok a kegyetlen mongolok áldozataitól származnak.

1285-ben már létezett a szentgyörgyi Ilonavár. Az akkor betörõ tatárokat a közeli Torockónál verték vissza az elszánt védekezõk a székelyek segítségével, egyúttal közel ezer rabot szabadítva ki fogságukból. A szentgyörgyi várat az 1241-ben történt nagy tatárdúlás után, azt követõen, hogy a Székelyvárat átengedte használatra a székely mentõ seregeknek, Thoroczkay Ilyés vajda építtette. Emlékét õrzi a vár közelében felszökellõ dús forrás, melyet ma is Vajda kútjának neveznek. Vize a közeli Szilas patakba ömlik.

Az Ilonavár címû mesejátékban a történelmi adatok csupán laza támaszpontok. A mese a mûfaj öntörvénye szerint alakul regényes szerelmi történetté.

a szerzõ

 

Szereplõk

 

Thoroczkay Ilyés vajda, a szentgyörgyi vár ura

Thoroczkay Ilona, a vajda leánya, késõbbi várúrnõ

Solymossy Nimród, fiatal juhász

Pap

Várnagy

Udvarmester

Étekfogó

Pohárnok

Lovászmester

Vadászmester

Szolga

Szolgálólány

1. kérõ

2. kérõ

3. kérõ

4. kérõ

Kajon tatár kán

1. tatár harcos

2. tatár harcos

A kézdi székelyek kapitánya

1. hírmondó

2. hírmondó

Menekült

Prológus

 

Udvarmester (a függöny elõtt):

Hölgyek, urak,

ifjak vének,

mesét mondok,

örökszépet.

Látjátok e régi várat,

Titka megfejtésre várat.

Tündérlak volt nagyon régen,

karácsonykor, mint az égen

a tündöklõ csillagok,

ezüst fényben ragyogott.

A tündérnép ünnep este

lent a szegényt felkereste,

ékes hintón alászállott

s vitte a kürtöskalácsot.

Jóságos volt a vár népe,

ekképp illik a mesébe

az is, ki mint való ember

sok jót tett az alsó renddel

és a tatárt hõs székellyel

ehelyt verte szanaszéjjel.

Örök álmát hadd aludja,

nevét õrzi Vajda kútja.

Ilona, e vár úrnõje

legyen, aki tovább szõjje

mesémet, egy régi álmot,

én meg ezzel továbbállok

és jó mulatást kívánok. (El.)

 

I. felvonás

(Szín a torockószentgyörgyi várban Thoroczkay Ilyés vajda hálóterme. A vajda lehunyt szemmel fekszik mennyezetes ágyában, halálán van. Fejénél, magas tartókban két égõ gyertya. Az ágy közvetlen közelében a Pap áll és a vajda leánya, Ilona, hátrébb, az ágy körül Várnagy, Udvarmester, Étekfogó, Pohárnok, Lovászmester, Vadászmester, Szolga és Szolgálólány. Halkan énekelnek.)

Az ágyat körülállók éneke:

Ments meg engem, Uram, az örök haláltól,

ama rettenetes napon minden bajtól.

Midõn az ég és föld meg fognak indulni

s eljössz a világot lángokban ítélni.

Könyörülj rajtam, Isten, nagy irgalmad miatt.

Könyörületed nagy volta szerint

töröld el gonoszságomat,

teljességgel moss meg bûnömtõl engem,

és vétkeimtõl tisztogass meg engem.

Moss meg, s a hónál hóbb fehér leszek,

add hallanom a vigasság szavát,

hadd ujjongjanak megtört csontjaim.

Ilyés vajda (kinyitja a szemét, felemeli fél karját, mire a zsolozsmázok elhallgatnak): Távozom atyámfiai! Magához rendel az Úr, meg kell jelennem égi trónusa elõtt és számot kell adnom viselt dolgaim felõl. Gyarló voltam, mint minden halandó, de akivel jót tehettem, megtettem. Tanúim vagytok rá, hogy a rászorultak kérését meghallgattam. (A körülálló nõk felzokognak.) A pályát megfutottam, a harcot megharcoltam. Becsületes nevet hagyok Ilona leányomra. Fiú utódom nincs, õ örökli a várat és minden birtokomat. Kérlek titeket, kik engem hívséggel szolgáltatok, hasonló hívséges és jámbor felei legyetek leányomnak, az új várúrnõnek. (Felül, a leánya párnával támasztja meg derekát.) Vésszel telt idõket éltünk át nagyságos Béla királyunk alatt, vértõl veresedett lejjebb a Maros vize. De a Székelyvár dicsõségesen kiállta a kutyafejû tatárok ostromát. A kézdi székelyek kardja megoltalmazta szûkebb hazánkat, és Isten nevével elûzték a hamut és üszköt, árvákat és megcsúfolt asszonynépet, véres falakat, bûzlõ tetemeket lovaik fara megett hagyó ördögfiakat.

De ismét kigyúltak a székely lármafák. Harci dobok pergését visszhangozzák a messzi hegyek. Újólag megpróbál a Mennybéli, közeleg a tatárhorda. Övezzétek fel magatokat, élezzétek ki pallósotokat. Az Úr 1285-ik esztendejét veres tentával jegyzi fel majd a krónikás. Legyetek bátrak és kitartók. Végakaratom, hogy mindenki kapja meg ezután is eddigi járandóságát. Ezen felül jutalmul hívséges szolgálatotokért, ímhol mit hagyok rátok. (A pap felé fordul) Atyám! A torockószentgyörgyi monostorra és a hozzá tartozó imolákra hagyom a Havas-patak alatti részt örök használatra és a szentgyörgyi jobbágyok kilencedét. Óvja meg sárkányölõ védõszentünk népünket mindenkor.

Pap (meghajol, a kezében lévõ kereszttel megáldja a vajdát): Áldott legyen az Úr mindörökké és kegyelmed minden ivadéka.

Ilyés vajda: Várnagy uram! Kegyelmed jussa legyen Mihály számadó nyájának évi szaporulatából minden kos, a gyapjú és a sajt, ezeken felül az enyedi szõlõk dézsmájának a fele. Védelmezze váramat az utolsó leheletig.

Várnagy: Alázatosan köszönöm, vajda uram. Amíg élek, ide tatár bé nem gyümötöli magát, Isten engem úgy segéljen!

Ilyés vajda: Udvarmester uram! Kegyelmed tartsa rendben sziklára épült szállásunkat, úgy, mint a mai napig. Legyen ezért kegyelmedé a bedellõi jobbágyok tizede.

Udvarmester (kezet csókol a vajdának): Isten áldja meg érte, nagyuram.

Ilyés vajda: Étekfogóm és pohárnokom! Tartsatok meg kedves szolgáim jó emlékezetben. A szentgyörgyi szántókon termett minden tizedik kalangya fele-fele arányban titeket illet. (Étekfogó és Pohárnok sorban kezet csókolnak a vajdának.)

Étekfogó: Sosem feledjük el jóságát, nagyuram.

Pohárnok: Adja az Úr, hogy odafenn is én tölthessek majd nagyságod serlegébe.

Ilyés vajda: Lovászmester uram! A Székelykõ alsó részén, a Hidashoz tartozó völgyben legelõ ménesbõl húsz egyéves kancacsikót hagyok kegyelmedre. Viselje a többinek is gondját.

Lovászmester (mélyen meghajol): Köszönöm, vitéz nagyuram. Megszolgálom tisztességgel. Hej, hány árkon-bokron ugrattam én át nagyságod nyomában! Zoltán, nagyságod legszebb hátasa, nyerítve várja most is minden áldott reggel vajda uramat.

Ilyés vajda: Vadászmester uram! A Szabad-erdõben elejtett disznókból évi tíz, az õzbakokból azonképpen tíz legyen évi járadéka az eddigin felül.

Vadászmester (térdet hajt): Hálásan köszönöm, nagyuram! Az agyarakat és agancsokat a lovagteremben aggatom fel kegyelmed címere köré.

Ilyés vajda: Szolgám és Szolgálóm! Az évi kommenciótok mellett járjon nektek sátoros ünnepeken egy-egy arany, karácsonykor egy-egy tinó, húsvétkor egy-egy bárány. Szolgáljátok Ilona leányomat, mint engemet, becsülettel.

Szolga és Szolgálólány: Alázatos szívvel köszönjük, nagyuram. (Kezet csókolnak a vajdának.)

Ilyés vajda: Leányom! Szemem fénye, véreim büszkesége! Nehéz szívvel, de bátorságos reménnyel hagyom reád a várat, minden jószágomat, jobbágyaimat és cselédeimet. Õrizd meg mai állapotában azt, ami kõbõl vagyon, vele meg egészében a szántóföldeket, legelõt, erdõt, kertet és szõlõst, gazdálkodj okosan és gyarapítsd javainkat. A jobbágyokkal légy szigorú, de igazságos, jóságos úrnõ. Ne ítélkezz könnyû szívvel, kellõ megfontolás nélkül. Ne feledd, hogy az alacsonyabb rendû is ember, örvend, búsul, olykor gyászol, azonképpen, mint te. Ne hallgass a hízelgõkre, az árulkodót meg ne jutalmazd, inkább szégyenítsd meg társai elõtt, a rágalmazót büntesd meg. A tolvajt zárasd tömlöcbe. Halálom után a várnagy urammal vedd számba a ménest, mind a számosállatokat széles e határban, különösen a nyájakat, mert a legtöbb pásztor inkább mondatik haramiának, mint számadó juhásznak.

No, azért akad kivétel. Volt solymászom fia, Nimród, becsületes legény. Benne megbízhatsz, a juhok dolgában tanácsát is kérheted. Nemes ember, bár ilyen ifjú lenne ma a fivéred. De áldom Istent, hogy boldogult édesanyád olyan lányt szült nekem, mint te, kicsi Ilonám, kit szinte fiúként neveltem. (A páter felé int) Az atya imádkozzon érted és értem is. Érted, hogy boldogulj e földön, értem, hogy üdvözülhessek a túlvilágon. (Visszadõl párnájára.)

Pap (az ágy melletti asztalkáról felveszi a szentelt olajat): Ilyés, Krisztusban testvérem, megerõsítlek a haldoklók szentségével, fogadd alázatos szívvel és bûnbánó lélekkel a szent kenetet. (Hüvelykujját bemártja a szent olajba, és kereszt alakjában megkeni a beteg testrészeit) Ezen szent kenet és az õ legkegyesebb irgalmassága által bocsássa meg az Úr mindazt, amit látással, hallással, szaglással, ízleléssel és beszéddel, tapintással és járással vétkeztél, Ámen. Uram, üdvözítsed a te szolgádat.

Mind: Istenem, mert õ benned bízik.

Pap: Uram, hallgasd meg könyörgésemet.

Mind: És az én kiáltásom jusson elõdbe.

Pap: Az Úr veletek.

Mind: És a te lelkeddel.

Pap (megáldja a vajdát): Áldjon, oltalmazzon és vezessen az örök életre a teljes Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, Ámen.

Mind (ének):

Boldogasszony anyánk,

régi nagy pátrónánk,

nagy ínségben lévén,

így szólít meg hazánk:

Magyarországról,

édes hazánkról,

ne feledkezzél el

szegény magyarokról.

 

(Függöny)

 

(Temetés után. Szín a vár lovagterme. Jobboldalt ajtó, baloldalt a fal mellett asztal és székek, ugyanott elöl az erkélyre vezetõ ajtó. A falakon kardok, lándzsák, vaddisznófejek, agancsok, fáklyatartók, a várúr széke fölött, a középen címer, a két sarokban sisakos lovagi páncél. Függöny után bevonul Ilona, karját a várnagyéra támasztja, mögötte lépked szolga és szolgálóleány. Ilona fekete ruhában, fõkötõben, mely eltakarja haját, fellép a szín hátsó oldalán lépcsõs dobogón lévõ karosszékhez és leül.)

Udvarmester (be): Úrnõm, Ispánlaki Dénes fia, István úr kéri, hogy légy kegyes fogadni és meghallgatni õt.

Ilona: Bocsásd be.

Udvarmester (kitárja a bal oldalon elöl lévõ ajtót és kiszól): Torockai Thoroczkay Ilona úrnõ fogadja kegyelmedet, ifiuram. (Utána el.)

1. kérõ (be, széles reverenciával meghajol Ilona elõtt). Mélységes hódolattal köszöntlek, nemes kisasszony, és tisztelgek e vár szépséges úrnõje elõtt.

Ilona: Szívesen fogadom. Mi járatban van kegyelmed?

1. kérõ: A gyász napjai lassan letelnek, kegyelmes úrnõm. Ilyés vajda, Isten nyugosztalja haló porában, bizonyára gondolt arra, hogy e nehéz idõkben nagy érték a kemény fegyverforgató kéz. Mármint engedelemmel, egy férfi keze. Olyan kéz, melybe úrnõm is bátorsággal belekapaszkodhat.

Ilona: Nem mondom, hogy nem. De ifjú uram, nem szólna kissé világosabban. A malom duruzsolását csak a patak érti.

Várnagy: Vagy a béka brekegését.

Szolga és Szolgálóleány (kuncognak).

1. kérõ: Szépséges úrnõm! Ha egyszer elfogadná egy férfi oltalmát és neki ajándékozná kezét, boldog lennék, ha ezzel engem tüntetne ki.

Ilona: No, no, a szívem nem is kell?

Várnagy (félre): Bizony az csak ráadás, nemde? A várra, a torockói uradalomra.

1. kérõ (köhint): Ki ne lenne boldog, ha úrnõm szívét is elnyerhetné?

Udvarmester (be): Úrnõm, Diódváraljai Mátyás fia, Geréb úr eseng tisztelettel, hogy úrnõm elé járulhasson.

Ilona: Ha idáig fáradt, kéretem.

Udvarmester (kitárja az ajtót): Az úrnõ fogadja kegyelmedet. (Utána el.)

2. kérõ (apró léptekkel becsoszog, sután meghajol. Kissé komikus alak): Úrnõm, me-megbocsáss, hogy csa-csak most he-helyezem zsámolyod elé szi-szi-szívbõl jövõ, õszinte részvétemet.

Ilona: Az õszinte együttérzés tartós gyümölcs lehet, nem fonnyad el másnap.

2. kérõ: Ö-ö-örülök, hogy így látod. Na-na-nagy kõ esik le szi-szi-szívemrõl.

Ilona: Lovon érkezett kegyelmed?

2. kérõ: Szá-szá-szárnyaló paripán.

Várnagy (félre): Veréb ez, nem Geréb.

Szolga és szolgálóleány (kuncognak): És csicsereg.

Ilona: És mi széllel szárnyalt ide, mit kíván kegyelmed?

2. kérõ: Ami szi-szívemen, az a számon.

Várnagy: Bökje már ki!

Ilona: Hallgatom.

2. kérõ: Le-le-legyen a fe-fe-feleségem!

Ilona: Ejha! Ezt egybõl kimondta. És miért gondolja, hogy hozzámennék kegyelmedhez?

2. kérõ: Mert én olyan hü-hü-hûséggel szolgálnám, mint se-senki más.

Ilona: És ez nekem elég volna?

2. kérõ: Annyi gye-gye-gyereked lesz, amennyit csak pa-pa-parancsolsz.

Ilona: Köszönöm papa.

Udvarmester (be): Úrnõm, Borbereki Géza fia, Álmos szeretne úrnõm elõtt hódolni.

Várnagy: Mézre gyûlnek a darazsak.

Ilona: Ezt a kívánságát nem tagadhatjuk meg tõle.

Udvarmester (kiszól): Lépjen be, kegyelmed. (Utána el.)

3. kérõ (be, határozott léptekkel járul Ilona elé, térdet hajt): Szépségek szépsége, ékességek éke, szerelmes ifjaknak boldog reménysége! Párnán nyújtom néked lángoló szívemet, kincset érhet, hidd el, könyörgöm, ne vesd meg.

Ilona: És mit kérsz cserébe? Jót ád a jó alku. Szórakoztató is, izgalmas felette. Tehát: én és váram (incselkedve) vagy kevesebb, egy ménes, egy nyáj, Hidasfalva, erdõk?

3. kérõ: Virág, virág, mit ér e sziklavár nekem,

nem földi jussokért, érted ver a szívem.

Ilona: Ó, kegyes trubadúr! Most látsz csak elõször!

3. kérõ: Látni és szeretni, ez égi ajándék,

a hozomány nem gát, ha nemes a szándék.

Várnagy: Úgy rúgnám ezt lanton, zengne az ülepe!

Szolgálólány: Talán egy-két rímet...

Szolga: ...eregetne bele.

Udvarmester (be): Úrnõm! Úrnõm, lófõ Simonfalvi Béla fia, Endre, sürgõs híradással jöve és kér bebocsátást.

Ilona: Azonnal bocsásd be.

Udvarmester (kitárja az ajtót, kiszól): Parancsoljon kegyelmed. (El.)

4. kérõ: (be, karddal, hátán íjjal, magasra tartott fejjel, lassan, büszkén közelít, néhány lépés távolságra Ilonától, megáll.): Üdvözöllek, úrnõ. Kívánok mindnyájatoknak jó napot!

Ilona: Isten hozott! Hallom, hírt hoztál.

4. kérõ: Rossz hírt. A tatárok ismét betörtek Erdélybe.

Ilona: Van róla tudomásunk. Rablásaik lassítják vonulásukat.

Várnagy: Felkészültünk fogadásukra.

Ilona: Simonfalvi Endre, kegyelmed több napi járásra lakik innen, csupán e hír miatt szállt nyeregbe?

4. kérõ: Ezért is. De jöttem, most csak magam személyében, afféle háztûznézõbe is, ha meg nem sértem.

Ilona: Kegyelmed ugyan nem kertel.

4. kérõ: Ostrommal veszik be a várat. Az én ostromom ráérõs. Most a tatárok leverése prior est.

Ilona: Kíván ebben segíteni?

4. kérõ: Nem ígérek semmit. Saját házamat kell elõbb megóvnom a dúlástól. De mihelyt a sors megengedi, számíthatnak rám. Nem hagyom kegyelmeteket cserben.

Ilona: Egyenes beszéd. Kedvemre való.

1., 2., 3. kérõ: Ránk is számíthatsz. De megkérésünkre mi a válaszod?

Ilona: Nem késlekedem vele, uraim. Kimondom kereken: nem szándékszom egyelõre beköttetni a fejem. Különösen míg nem ismertem meg jobban leendõ életem párját. Azt állítjátok, hogy személyem iránt vonzódtok és nem a szentgyörgyi uradalom megszerzése végett vinnétek az oltár elé.

Várnagy: Hiszi a Bundás bolhája.

Ilona: Nem firtatom az igazságot. De nem bocsátom el kegyelmeteket üres kézzel. Van egy eladó sorban lévõ húgom. Szép és okos. (Huncutul) Nagyon hasonlít rám. Most a székelyföldi rokonoknál idõzik, de a közelgõ veszedelem hamarosan hazatérésre készteti. Kijelentem ünnepélyesen: ahhoz az ifjúhoz adom feleségül, aki szentgyörgyi várunk megmentésében, a tatárok elûzésében a legtöbb érdemet szerzi. A legderekabb vitéz felesége lesz. Szavamat adom rá.

A kérõk: Köszönjük...

1. kérõ: ... szépszemû.

2. kérõ: ...cso-cso-dálatos.

3. kérõ ...rózsaszirom.

4. kérõ: Tündér Ilona.

Udvarmester (be): Úrnõm, hírmondó érkezett.

Ilona: Jöjjön!

1. hírmondó (be): Kegyes nagyasszonyom, vagy kisasszonyom, ne vess meg faragatlan betolakodásomért. Égnek Marosmentén a falvak, ég Küküllõvár! Anyák sikolya, apák teteme, eltaposott gyermekek kiloccsant agyveleje, bûz és dögvész emlékeztet az elvonuló horda útjára. Borzalom, úrnõm, borzalom... Ahol diadalt vettek, összehordták a vérrel mocskolt ruhákat, a lovakat, a kiöntött vértõl vereslõ aranyat, ezüstöt pedig rakásba öntötték, mint a gabonát kepébe. Így került sor annak elosztására. Elmondhatatlan mindez, úrnõm (összerogyik), el-mond-ha-tat-lan...

Pap (be): Uram, Uram, légy menedékünk nemzedékrõl nemzedékre. (Letérdel) Nyújtsd le kezedet a magasból és ments meg minket az idegen fiak kezébõl. (Kintrõl halk esti harangszó)

Ilona: Angelust harangoznak. Menjünk Atyám a kápolnába, és mondjuk el együtt az Úrangyalát. (Mind el, Szolgáló visszatér, és égõ fáklyát helyez az egyik tartóba.)

l. kérõ (be): Itt felejtettem a süvegem (felveszi az oldalsó asztalról). Mondd lelkem, hûséggel szolgálod úrnõdet?

Szolgáló: Édes szülémet sem szolgálnám nagyobb hûséggel.

1. kérõ: Ezt örömmel hallom. Szép dolog a hûség és mindig elnyeri jutalmát.

Szolgáló: Nekem az is jutalom, hogy úrnõmet szolgálhatom.

1. kérõ: És kívánod az õ boldogságát?

Szolgáló: Tiszta szívembõl.

1. kérõ: Azt is leányom, hogy derék férje legyen?

Szolgáló: Segítse meg az Isten. Megérdemli.

1. kérõ: Bizony mondom. Elkél mellette egy erõs kezû várúr. Aki óvná. Megkértem a kezét.

Szolgáló: Hallottam, uram.

1. kérõ: De azt már nem, amit nekem késõbb megsúgott.

Szolgáló: Nem szoktam hallgatózni, uram.

1. kérõ: A kérõk közül engem kedvelt meg egyedül.

Szolgáló: Ha kegyelmed mondja.

1. kérõ: A hûséges szolgálóban mindig bízhat az ember. Elárulnád, hogy mivel kedveskedhetnék neki?

Szolgáló: Nem kíván õ ajándékot. Egy dologról tudok, ami a kedvére való. De az ingyen van és maga jár érte.

1. kérõ: És mi légyen az?

Szolgáló: A Vajda kútjának vize.

1. kérõ: Az meg ugyan hol van?

Szolgáló: A vár alatt.

1. kérõ: És megkerüli ezért az egész várat?

Szolgáló: Ó, nem. Vezet oda más út is.

1. kérõ: Más út? Milyen más út?

Szolgáló: Jó uram, azt csak kevesen ismerik. Nem szabad errõl beszélni.

1. kérõ: Fogd ezt az aranyat. Ha majd itt várúr leszek, megtízszerezem.

Szolgáló: Jaj uram, nem fogadhatom el.

1. kérõ: Ne restelld. Jól fog majd a kelengyédhez.

Szolgáló: Nem, nem, nem. És nem is tudom, hogy honnan indul ki. De a Vajda kútja felett van egy sziklatömb. Amögött egy kis barlang. Úgy mondják, hogy oda vezet ki a titkos folyosó.

1. kérõ: Nagy szolgálatomra voltál leányom. Bízzál bennem, meghálálom.

Szolgáló: Ha a vár ura kíván lenni kegyelmed, segítsen elûzni a tatárokat.

1. kérõ: A tatárokat? Hát igen, a tatárokat. Nem rossz gondolat. Elûzni õket, vagy megegyezni velük. Ahogy lehet. Nem rossz gondolat.

 

(Függöny)

 

II. felvonás

(Szín a Vajda kútja)

Ilona (haja két varkocsba fonva, egyszerû ingvállban és szoknyában, vállán vizes korsóval lépeget le egy sziklák közötti ösvényen a Vajda kútjához. Énekel):

Árva vagyok, mint a madár,

ha fellángol a zöld határ,

nincsen párom senki nékem

ezen a földkerekségen.

Árva vagyok, mint a virág,

szélviharban letördelt ág,

nem vesz senki tenyerébe,

bármit adnék is cserébe.

Nimród (kilép egy szikla mögül. Fiatal, szemrevaló legény, panyókára vetett ködmönnel. Ingében furulya, kezében pásztorbot): Ejnye húgom! És mit adnál cserébe?

Ilona (megijed a váratlan szótól, a korsót majdnem elejti, ezt Nimród kapja el): Jaj, de megijesztett! Elállt a szívem. Nem restelli?

Nimród: Ugyan húgom, csak neked válaszoltam. Nos, mit adnál cserébe, ha valaki karjaiba venne?

Ilona: Lányraijesztõvel nem alkuszom.

Nimród: És miért ijedtél meg? Mert kihallgattam szíved titkos vágyát?

Ilona: Az nem másra tartozik.

Nimród: Fehércseléd szava. Ingatag, mint szélben a nád. Változó, mint az égen úszó bárányfelhõ. Hol fehér a gyapja, hol szürkésfekete. De az már vihar jele.

Ilona: Fél a vihartól?

Nimród: Én az Isten ostorán kívül semmitõl sem félek.

Ilona: Kicsoda kend? Ki fia...

Nimród: ...borja. Mondd ki, húgom, bátran. (Kiveszi ingébõl a furulyát és egy rövid dallamot szólaltat meg, majd énekkel folytatja. Háttérbõl zenekíséret.):

Én is árva vagyok húgom,

magam a nagy országúton,

nyájam mögött bandukolva

bogáncs közé a tarlóra.

Nincsen nekem csak egy kutyám,

egyedül az vigyáz reám,

az én szívem az is árva,

a kapuja sarkig tárva.

Ilona: Szomorú dal.

Nimród: A való nem mindig vidám.

Ilona: De nem felelt még. Kit tiszteljek kendben?

Nimród: És én húgomban?

Ilona: Elõször kend mondja.

Nimród: Elõször te, húgom.

Ilona: Nem. Elõször...

Nimród: (Ilona szavába vág): Jó! Én kitalálom, hogy ki vagy.

Ilona: Erre kíváncsi volnék. (Kacag) Huj, de kíváncsi!

Nimród: Fehérnép galuskát tömjön a szájába, ha a férfi beszél.

Ilona: Látszik, hogy birkák közt nevelkedett.

Nimród: Nem éppen. De mert szép a szemed, nem haragszom rád.

Ilona (kacérkodva): Szép-e?

Nimród: Nagyon. Veszedelmes a tavukban feredni. De hadd mondjam, ki vagy. A várból jöttél, korsóval vízért a Vajda kútjához. Szolgáló vagy (fejével a vár felé int) odafent. Igaz?

Ilona: Kend elmehetne a vásárba. Elvenné a cigányasszony kenyerét. Tán még álmot is fejt.

Nimród: Azt is, ha elmeséled, mit álmodtál hulló csillag alatt. És hogy hogyan nézett ki a táltos királyfi. Van-e szeretõd?

Ilona: Hallgasson! Ez már sok a jóból. (Elmélázva) De bár volna... (Hirtelen) Nem vagyok kártyavetõ, tenyérjós, kicsoda hát kend?

Nimród: Az én apám volt Ilyés vajda solymásza. Nemes ember. A vajda nagyon kedvelte. Sokat vadásztak együtt, nyúlfira, ürgére. Egy átkozott napon apám ura után igyekezett, átugratott egy sziklán, a ló megbotlott és lovasát maga alá temette. Megbénult és ágyban tengette napjait a várúr kegyelemkenyerén. Nem sokáig. Halála után megfogadtam, hogy nem folytatom a mesterségét. Békés, nyugodt életre vágytam. Ilyés vajda engedelmével átvettem egy nyáj pásztorálását itt a Szilas völgyében.

Ilona: Te Nimród vagy, a solymász fia.

Nimród: Solymossy Nimród. Honnan tudod a nevem?

Ilona: Hát, hát én is csak hallottam valamit odafent a várban.

Nimród: És mi a nevedõ

Ilona: Egyszer megmondom, de megkérem az árát.

Nimród: Erre szívesen alkuszom.

Ilona: Biztos benne?

Nimród: Olvasd ki a szemembõl.

Ilona: Azt mondja, hogy magányos. De szépet tenni kitõl tanult?

Nimród: Megy az magától, ha szívbõl jön a szó.

Ilona: Elkések és megszidnak. Sietek vissza.

Nimród: Holnap is eljössz? Ebben az órában? Várni foglak.

Ilona: Talán el. Nem tudom.

 

(Függöny)

 

(Szín a vár lovagterme. Jelen vannak Várnagy, Lovászmester, Vadászmester.)

Várnagy (az oldalsó asztalnál ül harmadmagával. Bort tölt a serlegekbe): Estebéd elõtt, erõsítsük meg szívünket. Nehéz napunk volt. (Koccintanak)

Lovászmester: A ménest feltereltük a Hidastelek feletti erdõbe, kétezer láb magasságba aligha megy fel a tatár.

Vadászmester: A Kõközben sziklákkal torlaszoltuk el az utat, de ezt egy nap alatt elbontja a kutyafejû sereg.

Várnagy: Ha volna itt egy lófõ vezette csapat, nem fájna a fejem, hogy szétbontják azokat a torlaszokat. Gyepûkkel úgy védhetõ az, akár egy küsebb vár.

Lovászmester: Hol vagy Csaba királyfi, szállj le csillagösvényedrõl, vezesd rohamra árva népedet. (Iszik, a többiek követik.)

Udvarmester (be, nyomában 2. hírmondó): Hírmondó érkezett, hallgassa meg várnagy uram.

Várnagy: Lássuk a galambot, mit hoz a szárnya alatt.

2. hírmondó: A Ropó völgyében Kajon kán mindent feldúlt, onnan vonultak a Nyárád terére. Tövishegyet és Szentpétert teljesen elpusztították. Kõ kövön, zsindely zsindelyen nem maradt. Az eget a pernyétõl látni sem lehetett. A horda osztán kettévált. A Maros mentén lejövõk felégették Kisernyét, majd Szentgyörgyöt. Innen nyomultak be Székelyvásárhelyre. De nem ökörsütésre. Jeruzsálem pusztulása nem lehetett keservesebb, mint amilyent Vásárhely elszenvedett. Mondjam-é?

Várnagy: Mondjad, mondjad, ha már idáig ámolyogtál.

2. hírmondó: A piac nagy részét felégették, fent a domonkosok kolostorát azonképp, az egyházi edényeket, szentségtartót, aranyat, ezüstöt mind összeszedték, a polgároktól ami gyûrû, kösöntyû és egyéb drága holmi volt zsákba rakták, az éléskamrákat kifosztották. Végül legyilkolták az utcákon, házakban a férfiakat, asszonyokat, kisebb-nagyobb rendûeket mind. Nem irgalmaztak sem nemnek, sem kornak. Senki sem volt, aki nyögjön vagy sírjon, sem szülõk a gyermekeikért, sem gyermekek a szüleikért, mindnyájan ott hevertek holtan.

Várnagy (odaadja 2. hírmondó a boroskancsót) Húzzon belõle. Nagyon elnyáradt a kend lelke, hadd dudorodjon küssé a kedve.

vissza a kiadáshoz
minden cikke
JÁTÉKSZÍN rovat összes cikke


© Művelődés 2008