magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Gáspár Attila: Szilágysági magyarok az ezredfordulón. „Édesapámnak sok mindent köszönhetek”


Az idei szilágysomlyói Báthory-könyvtárnapon váratlan bejelentés lepte meg a hallgatóságot: elhunyt Major Miklós. A közismert földrajzi író emlékének egy néma perccel adózott a közönség, az elhunytra pedig a Báthory Alapítvány elnöke, Széman Péter emlékezett. Alább a Major Miklóssal idén márciusban készített utolsó interjút tesszük közzé.

Alsószentmihályon születtél 1933-ban. Hány évet jártál ott iskolába?

– 1939-tõl 1946-ig. Amikor kitört a háború, a tanító néni elment. Õ is félt, székely volt, aztán szedte a sátorfáját, de nem tudtuk, hova ment. Késõbb kaptunk üzenetet, hogy Bánffyhu-nyadon van.

Alsószentmihály akkoriban nem tartozott Magyarországhoz.

– Nem, mert a Feleki-tetõn volt a határ.

– Torda sem tartozott oda…

– De azért jártunk Kolozsvárra.

Emlékszel gyermekkorodra, iskolás éveidre?

– Hogyne. A földrajzot apám szerettette meg velem. Ács volt, és mindenhova magával vitt, hogy segítsek neki. Egyik faluból a másikba mentünk, házakat építettünk. Apám volt a fõvállalkozó, és mivel más segítsége nem volt, mindenhova engem vitt segédmunkásnak. Útközben mindig magyarázott nekem. Nagyenyed vidékén is dolgoztunk édesapámmal. Nagybátyám is hatott rám, aki Kolozsváron a Deák Ferenc utca 6. szám alatt volt mûasztalos. Volt ott egy kapubejárat, ahol a háború után a pénztelen emberek árulták a könyveiket. Valahányszor nagybátyámhoz mentem, mindig találkoztam ezekkel a könyvárusokkal. Nagybátyámnak köszönhetem, hogy olyan könyvritkaságokra hívta fel a figyelmemet, amelyek meghatározták gyerekkori olvasmányélményeimet. Megsze-rettette velem a könyveket.

Édesapád testvére volt?

– Az édesanyámé. Édesanyám Kiss Anna, tordatúri unitárius cselédleány. Tordán szolgált egy jómódú családnál, a nagynénémmel együtt, aztán a tordai búcsún ismerkedtek meg édesapámmal. Nagy katolikus fészek volt Torda. Minden szeptember 8-án mentek a Mária-napi búcsúba, az egész rokonság. Ott ismerkedtek meg 1930-ban és szilveszterkor volt a nagy lakodalom. Aztán születtünk mi. Ketten voltunk testvérek, de Ilonka korán meghalt…

A családban mit tanultál meg, aminek az eljövendõ munkásságod során hasznát vetted?

– A rendet. Édesapámnak sokmindent köszönhetek. A legnagyobb hatással azonban Tulogdy János volt rám. Õ biztatott, õ volt az igazi földrajztanár, aki már a kolozsvári református kollégiumban tanított. Kolozsvár magyar többségû volt. A Bolyain csak magyarul tanítottak és a református kollégiumban is. A tanügyi reform során az unitárius kollégiumot megszüntették, bennünket pedig áthelyeztek a reformátusokhoz, ott folytattam érettségiig.

– Azért az unitáriusokhoz is jártál valamennyit…

– Egy évet, a nyolcadik osztályt. Az unitárius kollégiumból állami iskola lett. A református kollégiumban Árkossy Sándor volt az igazgató. Õ szerettette meg velem a földrajzot, mert úgy tanított, hogy azt meg kellett szeretni. Xantus János a biológiát tanította. A magyar irodalmat Fejér Miklós, a matematikát Márton Samu, aki székelyföldi volt. Nagyon jó tanár volt. Az angolt nem nagyon szerettük, a tanárunk nem sokat törõdött velünk, azért nem tudtunk megtanulni angolul. Amikor készültem a doktorátusra, az volt az elsõ kérdés, hogy tudok-e valamilyen idegen nyelvet? Nem tudtam semmit.

– Az iskolában az angol mellett még milyen nyelvet kellett tanulni?

– Oroszt. Az elég jól ment. Az orosztanárunk fogságban volt, ott tanulta meg jól a nyelvet. Jurás Tibornak hívták, és jól tanított. A románt Sinka Zoltán tanította, aki Zilahon is oktatott. Jurcsák János is volt magyartanárom. De a legjobb Árkossy Sándor volt és Xantus  János. Tulogdy János 1945-ben kikerült a Bolyairól, én a református kollégiumban találkoztam vele, addig el sem tudtam képzelni, hogy nézhet ki egy professzor. Török Zoltán, Baló Ervin, Czejbel János, Nagy Lajos…

– Mikor kerültél Szilágynagyfaluba?

– 1956 augusztusában. A feleségem elibém jött, nehogy eltévedjek… Gyalog jöttem Szilágysomlyóról, egy óriási bõrönddel, amely tele volt könyvekkel. Hoztam a sok könyvet, mert tudtam, hogy szükség lesz rájuk. Amikor ide kerültem, Szilágynagyfaluba, az elsõ kirándulást a Tordai-hasadékba szerveztem a nagyfalusi gyerekekkel. Addig nem hallottak róla, nem tudták merre van. Összeállítottam egy csoportot, és a tanárkollégákkal elmentünk és megnéztük a Tordai-, illetve a Túri-hasadékot. Az elsõ írásom az akkori nagyváradi lapban, a Fáklyában jelent meg, ebben leírtam, hogy mit láttunk a Tordai-hasadékban. A Fáklya Körös tartomány lapja volt. Azután pedig az iskoláról is írtam. Akkor Bíró volt a tanfelügyelõ, mi egyszerûen csak Bíró bácsinak szólítottuk. Az iskolaigazgató Ferencz István volt. Õk ketten összebeszéltek, és elcsábítottak ide, Szilágynagyfaluba, földrajztanárnak, mert itt egyetlen tanár sem volt.

– Honnan csábítottak el? Addig hol tanítottál?

– Addig Szilágyperecsenben tanítottam, mert oda kaptam a kinevezésemet. De ott nem sokat, mindössze fél évet tanítottam. Ellenben ott ismerkedtem meg a majdani feleségemmel. Tudniillik az volt a szokás, hogy minden tanév elején szerveztek egy találkozót, amelyen a tanítók és a tanárok ismerkedtek. Na, ekkor ismertem meg õt. Emlékszem az egyik perecseni kollégára, Barta Lajosra. Õt mindenki úgy ismerte, hogy az Öreg Kopasz. Motorbiciklivel járt Szilágysomlyóra, s egyszer megzavarta egy megvadult bivaly. Az öreg menekült elõle, a mezõn legeltetõ gyereksereg szeme láttára, akik majd kiszínezve a történetet, azt idézték mindig, hogy az öreg mind nézett vissza a válla fölött, és kérdezte: „Gyerekek, jön még a bivaly?” Nagyfaluban nem csak földrajzot, hanem biológiát, meg minden mást is tanítottam, mert nem jött ki a teljes katedrám, aztán adtak, ami került.

– Hogyan kezdted kutatni Szilágynagyfalu múltját?

– Tulogdy János tanár úr mondta volt, amikor elköszöntünk, hogy ne hagyjuk ki a kutatásokat, járjunk utána mindennek, érdeklõdjünk a település történetérõl.

– És itt, Nagyfalu határában megtaláltad a kunhalmokat.

– Igen. Mondták, hogy Kraszna felé is vannak ilyen kunhalmok. De szerencsém volt, mert amikor ide kerültem, 1956-ban, épp itt volt egy bukaresti régész, Comºának hívták. Hozzá csatlakoztam, és így ismerkedtem meg ezekkel a leletekkel, õ hívta fel a figyelmemet. Majdnem minden kunhalmot megpiszkáltunk. Az akkor talált leletek most a budapesti Nemzeti Múzeumban láthatók.

– Nem Bukarestben?

– Budapesten. Comºának jó kapcsolatai voltak a Nemzeti Múzeummal, és egy krasznai származású történész a Széchényi Könyvtárban dolgozott, õ megkeresett engem, hogy számoljak be a leletekrõl, s hogy érdemes-e tovább kutatni, vagy sem. Ez az 1960-as évek legelején volt. Comºa leírta az ásatások történetét, de a magyarok már régebben feltérképezték a kunhalmokat.

A kommunista diktatúra éveiben milyen volt a faluban és az iskolában a hangulat?

– Csend volt. A magyarok és a románok között eléggé jó volt a viszony, s a mai napig is az. A románok is magyarul beszélnek, még otthon is. Tökéletesen tudnak magyarul. Magyar többségû a település, bár most már csak Bürgezd tartozik ide, amióta Szilágybagos önállósult a hozzácsatolt Szilágyborzással. 1985-ben nyugdíjaztak. A rendszerváltás után jöttek fentrõl a románok, betelepedni, mert itt olcsón kaptak házat, telket. A magyarok inkább eladták nekik, csakhogy pénzt szerezzenek.

– Igen, a magyarok meg elköltöztek.

– Készítettem egy térképet, amelyen feltüntettem, hogy melyek a magyar házak, telkek, családok. Ennek volt elõzménye, hiszen dr. Kós Károly felkérésére leírtam volt Nagyfalu öreg házait. Levélben biztatott, hogy folytassam a felméréseket, és minden, száz évnél öregebb házat kutassak fel, és írjam össze. Hozzáfogtam a gyerekekkel, õk segítettek. Elmentünk egy családhoz a falu végén, és a nagyon öreg háznak a gazdája azt kérdezte: „Tudja, hogy ki lakott ebben a házban?” Mondom: „Ha meg tetszik mondani, akkor igen!” Azt mondja: „Arany János családja”.

– Arany János családja?

– András, Ferenc, János…

Akkor nem mese, hogy innen származik a család.

– Nem mese! Aztán kezdtem kutatni az Arany-emlékek után. Megtaláltam a halálozási nyilvántartást, ahova bejegyezték volt, hogy Arany Katalin volt Arany Andrásnak a testvére, Jánosnak is a testvére. Másképpen még Pénzes Katalinnak hívták. A mai napig is úgy hívják a faluban azt a házat. Aztán úgy megszerettette velem dr. Kós Károly ezt a munkát, hogy felhívott Kolozsvárra kiképezni. Elmondta, mit hogyan csináljak. Buzdított, hogy ne hagyjam abba. De közben tanítani kellett. Biológiát is tanítottam, a hüllõkrõl beszéltem a gyermekeknek. Amikor a fali kígyókhoz értünk, azt mondja az egyik, hogy: „Tanár bácsi, hát nálunk is vannak fali kígyók”. „Nem hiszem”, mondom. „De igen! Tessék eljönni, megnézni.” Elmentem megnézni, és a régi ház bejáratánál a lépcsõt megemeltük egy rúddal. Valóban egy sereg kígyó volt alatta, vagy kilenc példány, de olyan másfél méteresek. Ott volt a fészkük a lépcsõ alatt… Meg is undorodtam tõlük.

De ártatlan kígyók voltak, nem bántották az embert?

– Nem bántották! Elkergettük a kígyókat, de a háziasszony kiáltotta: „Ne tessék elkergetni, mert elmegy a szerencsénk!” Kezdtem gyakrabban publikálni, mert akkor már megjelent a Szilágyság címû lap, amelynek belsõ munkatársa lettem. A Kriterion Könyvkiadónál megjelent Szilágysági magyarok monográfia több fejezetét én írtam. Aztán áttértem a turisztikára. Csíkszeredából kerestek meg, hogy írjak a Réz-hegységrõl. Elvégeztük a munkát, és megjelent. Nagyon örültem, ráadásul jól meg is fizették. Ebben a leírásban az egész Erdélyi-szigethegységrõl és a legszebbrõl, a Réz-hegységrõl van részletes leírás. A munka Budapesten jelent meg a gyermek-, ifjúsági- és sportminisztérium támogatásával 2002-ben.

Nagy sikere volt, gyorsan elkapkodták…

– Aztán itt vannak a templomok, Szilágynagyfalu református temploma, a szilágyborzási református templom, a kémeri református templom…

 

 

Major Miklós díjai, elismerései:

A Magyar Földrajzi Társaság 29. közgyûlésének Pro Geográfia kitüntetése – 2005; Petri Mór-díj – 2005; Fényes Elek-díj – 2007; A Partiumi és Szilágysági Mûemlék- és Emlékhely Bizottság díszoklevele; Bánffy György Kulturális Társaság díszoklevele; a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Pro Partium Díszoklevele; az RMPSZ Ezeréves a magyar iskola-díszoklevele – 1999; Varadinum Oklevél; Arany János Emléknapok Szilágynagyfaluban-emléklap; Kolozsvári Református Kollégium Öregdiákjainak Apáczai Csere János Társasága Alma Mater Hûséges Tanítványa-oklevél; Néprajzosok Díja; Krasznai Napok-oklevél; Kriza János Néprajzi Társaság Oklevele; Dukrét Géza Emléklap a Partiumi és Bánsági Mûemlékvédõ Társaság megalakulásának tizedik évfordulójára; Fadrusz Napok Zilahon-emléklap – 2002.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008