magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Vali Zsuzsa: Pusztuló műemlékek Erdélyben. Kiszsolna középkori temploma


Erdély épített örökségének megõrzése szempontjából a szórványban élõ magyarság, vagy a szászok által hátrahagyott mûemlékek kiemelten veszélyeztetett csoportot alkotnak. Sok esetben a kiköltözõket vagy kihalókat követõ betelepülõk szándékosan, vagy csak érdektelenségbõl nem viselik gondját az örökölt mûemlékeknek, és nem ismerik fel, hogy turisztikai vonzerejük a ma ott élõ közösség érdekeit szolgálná.

A Beszterce mellett fekvõ Kiszsolna középkori eredetû evangélikus temploma csak egy példája a jobb sorsra érdemes, árván maradt és pusztuló mûemlékeknek.

 

Az egykori szász falu

A Királyföld (Königsboden) északi részén, a Maros és Beszterce folyók között terül el a Nösner (mai Beszterce) településrõl elnevezett Beszterce vidéke (Nösnerland). A vidék Erdély északkeleti részén, a mai Beszterce-Naszód megyében található, központja Beszterce városa, melytõl 7 km-re délkeletre, a Budak folyó partján, a Keleti Kárpátok lábainál, a zsolnai dombok közt fekszik Kiszsolna. A falu a trianoni békeszerzõdésig Beszterce-Naszód vármegye besenyõi járásához tartozott.

Magyar megnevezése Kiszsolna, Zsolna, németül Senndorf, szász dialektusban Solna, románul Jelna. Az elsõ fennmaradt írásos említés IV. Orbán pápának 1264-ben az ifjú V. István királyhoz írt levele, melyben említi Zolosim települését, amit a kutatók Kiszsolnával azonosítottak. 1332 és 1336 között a pápai tizedjegyzékekben Silva, Bylna, Sylna, Silua, Sylua névalakjai fordulnak elõ. 1432-ben Solna, 1439-ben Zolna, 1532-ben Sellendorf névvel jelölik. 1453-ban V. László király Beszterce városát és tartozékait Hunyadi János besztercei grófnak adományozza, „Zolna” is az adomány része.

A település nem volt túl nagy, 1642-ben 13, 1695-ben 14 házzal jegyzik. Gerecze Péter a Mûemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma címû mûvében a település mint római téglák lelõhelye szerepel. A feljegyzések szerint 1781-ben egy nagy áradat károkat okozott a faluban. 1941-ben 367 szász élt a faluban, akik 62 százalékát tették ki az itteni lakosságnak. 1944-ben, a német csapatok visszavonulásakor a nösnerlandi szász lakosok többsége Ausztriába és Németországba menekült. 1953-ban 66 evangélikus lakosa volt a falunak. Ma e vidéken a román lakosság van többségben.

 

Kövek és évszámok

A templom, melynek titulusa Szent Péter (Heilige Petrus de Kathedra) a falu délnyugati részén, a Szászbudakra vezetõ út mellett épült. Jelenlegi állapotában sok minden már egyáltalán nem lelhetõ fel abból, amit a szakirodalom leír, illetve ami a különféle könyvekben és internetes honlapokon található, korábbi képeken még látható.

Az 1332-es pápai tizedjegyzék szerint „Henricus sacerdos de Silva” fél, majd 3 és fél fertó ezüst pápai tizedet fizet. Ennek alapján megállapíthatjuk: ez idõ tájt Zsolnának már saját egyháza van és állnia kellett valamilyen templomnak is. A mai templom a 15. század elsõ felében, kõbõl épült, egyhajós, torony nélküli gótikus épület. 1467-ben II. Pál pápa „Simoni Johannis rectori parochialis ecclesiae sancti Petri de Zolna Transilvanensis dioecesis” számára hordozható oltár használatát engedélyezi.

1487-ben épült a kórus északi falához a sekrestye, ahol Simon kõfaragó dolgozott. A szentélybõl egy késõgótikus, szemöldök-gyámos, lemezes-pálcatagos, festett kõkeretes ajtó vezet a sekrestyébe. A mára megsemmisült fa ajtószárnyon is láthatóak voltak egykor festésnyomok. Nyilván, a szentélynek már a sekrestye megépülte elõtt állania kellett. A szentélyt kõbõl épült bordás keresztboltozat fedi, a négyszögletes kórus a nyolcszög öt oldalával végzõdõ apszissal záródik. A bordák faragással díszített kõkonzolokra futnak le, melyekbõl az északnyugati és az északkeleti konzol fiatal szakállas férfi-, illetve nõi fejet, a délkeleti konzol idõs, szakállas férfifejet ábrázol. A két keleti konzolra keresztvirágok sorát faragták. A szentély két zárókövét is virágdísz ékíti. Az északi fal keleti falszakaszán egy kõkeretes, korábban befalazott csúcsíves szentségfülke látható. A déli falon korábban szintén elfalazott, félköríves, kosárfejezetes kõpillérrel elválasztott kettõs ülõfülke látható. Az épület datálása szempontjából érdekes lehet ez a románkori stíluselemeket hordozó részlet. A szentély 4 ablaka kõkeretes, enyhén csúcsíves, kifele és befele egyaránt bélletes megoldású. A délkeleti ablak külsõ íves lépcsõs kiképzésû, a többitõl eltér. A boltvállak magasságában a nagyméretû, faragott kövekbõl épült csúcsíves diadalíven profilozott kõpárkány fut. A szentélyzáródás szögleteiben a falat külsõ támpillérek támasztják, ahogyan a hajó falait is.

1496-ban a templom fedélszéke kigyulladt, majd két évvel késõbb ismét megrongálódott a zsindelytetõ.

A hajót 1776-ban három boltszakaszos, hevederes cseh boltozattal újraboltozták. A templom újabb felújításáról 1935-bõl van adatunk: a diadalív mellett a következõ felirat volt olvasható: „Renováltatott 1935-ben, az evangélikus Nõegylet A. B. által.” 1968-ban a boltozatban károk keletkeztek, nem lehetett többé az orgonán játszani. Az 1975 és 1985 közötti idõszakban folyamatosan károsodott, majd beszakadt a hajó boltozata.

A nyugati falon kapuzat került napfényre, ma ennek csak a faragott kõkerete és ívpár-kányának kezdete látható. A hajó déli oldalán, a nyugatról számított második falszakaszban a templomnak profilozott kõkeretes, csúcsíves bejárata volt. A bejárat elõtt két támpillér között egy alacsony, félköríves portikusz-szerû, kiugró eresz volt, amely feltehetõen a barokk átépítéskor készülhetett, de mindenképpen késõbbi átalakítás eredménye, mivel a gótikus ajtókeret csúcsát eltakarta. Mind az ajtó, mind a portikusz mára teljes egészében megsemmisült, leomlott az õt körülvevõ fallal, ablakokkal együtt. A déli hajófal ablakait az 1776-os átépítés során feltehetõen átalakították. Mindhárom falszakaszban egy-egy félköríves záródású ablak volt. Az északi hajófalon nem volt ablak. A nyugati falon az átalakítás után a gótikus kapu helyébe egy kisméretû, szegmensíves barokk ajtó került, valamint egy ugyancsak szegmensíves barokk ablak volt látható a nyugati fal északi részén.

Az átalakítások, toldások téglából készültek, jól követhetõ ez a hajó megmaradt támpillérein. Az is látható, hogy a templom felmenõ falait körben meghosszabbították téglafalazással, feltehetõen az új, lapos fedélszék alátámasztása céljából. Egyes források 1496-ból említenek egy harangtornyot, amely a templommal kapcsolatban állt, és a templom padlásáról lehetett a toronyba jutni. Ennek jelenleg nincs nyoma, a szakirodalomban közölt alaprajzokon a templom nyugati bejáratánál csak egy elõcsarnok látható. 1560-ban a templomtól kb. 15 méterre építettek egy harangtornyot, amelynek építési költsége 500 gulden volt, a román Ghyrle Mathye dictum de Burgow pedig követ adományozott az építkezéshez. A torony keleti falán a következõ felirat látható: „Anno Christi MDLX plebano T Gerbione Steph. Nigro”. 1820-ban és 1901-ben javították a kõbõl épült tornyot, amelynek északnyugati oldalán egy csúcsíves, a délnyugati oldalon pedig egy másik bejárat volt, amely elõtt a toronyhoz csatlakozó valamilyen építmény fal- és boltozatmaradványai látszanak. A torony tetõzete piramis alakú volt, fából épült. Jelenleg a körerkélyes tornyot hegyesedõ bádogsisak fedi. Kõkeretes ablakai félkör-, szegmensívûek, négyszögletesek illetve háromkaréjos záródásúak. A torony falvastagsága az alsó szinten 1,3 méter, fennebb 1,1 méter. Az egykori plébánia bejáratánál, az erõdfalban az 1482-es, arab számokkal felírt évszám látható. A templomot egy szabálytalan nyolcszög alapú, kb. 1 méter vastag erõdfal veszi körül, amelynek falába 19-20. századi sírköveket építettek be. Zsindelybõl készült nyeregtetejének maradéka ma is megvan. 1482-bõl van írásos adat, miszerint a cimeteriumot egy erõs kerítéssel vették körbe.

A templomkert mögötti magaslaton egy Szent Lénárd tiszteletére felszentelt kápolna állt. A fából készült épületet 1492-ben emelték újjá kõbõl, Georg Daum volt a kõfaragó. A kápolna felszentelésén jelen volt a gyulafehérvári megyéspüspök, Andreas, aki 14 lóval és szekérrel érkezett és ereklyéket hozott a kápolna számára.

 

Beomlott boltozatok

1494-ben a besztercei Matthias aranymûves egy kelyhet készített a település számára, 41 gulden és 37 dénár értékben, ezt a templomban õrizték. 1502-ben vásároltak a templom számára egy aranyozott zászlót, melyet a barcasági Leonhard festõ festett. 1514-ben bizonyos Thomas festõ megbízást kapott egy Mária-oltár elkészítésére, 40 fl-ért. 1516-ban Herr Gabriel egy képet fest Szent Péterrõl, 140 fl-ért.

1536-ban a templom számára megrendelnek egy Szent Katalint ábrázoló képet. Az interneten és különbözõ könyvekben található fotók tanulsága alapján, a templomban még a hatvanas évek végéig is állt egy késõbarokk ízlésû oltár, mely Hermann Fabini szerint a 19. század elején készült, és egy fával burkolt kõ oltárasztalon állt. A predellán Jézus születését ábrázolták. A fõképen a keresztrefeszítés jelenete volt látható, egy-egy hengeres és egy-egy kannelúrás féloszloppal szegélyezve. Az oromképen a feltámadást festették meg, két hengeres pillér között, az oromdíszen Isten szeme és favázák, az oldaldíszen faragott inda- és virágmotívumok voltak. Wilhelm Roth 1980-ban készült fotóin látható, hogy az oltár darabjaira szedve, de még a szentélyben van. A feltehetõen 18. századi, faragott stallum  még az északi kórusfal mentén állt, a fából készült, kehely formájú, fehérrel és arannyal festett, masszív fedelû klasszicista keresztelõmedence, mely az 1968-ban készült fotón még ép, 1980-ban már nincs a helyén, ugyanakkor a hajó berendezése még megvan. Látható, hogy a padok festetlenek, a padmellvéd oromzata faragott. Az egyik pad támláján a következõ felirat volt: „1714. december 11-én csináltatta ezen székeket az Úr dicsõségére és eltemetett fiacskái emlékére, Johann Henning, e falu akkori iskolamestere...” (Im Jahre 1714 den 11. Dezember hat Johannes Henning damaliger Schulmeister dieses Ortes diesen Stuhl zur Ehre Gottes und Andenken seines darunter begrabenen Söhnleins machen lassen...).

A hajó déli falának és a diadalív déli pillérének sarkánál egy kõ/ falazott szószék állt, fölötte fából faragott hangvetõvel. A nyugati és északi falon fakarzat futott körbe. A nyugati oldalon a két, fejezetes faoszloppal alátámasztott karzaton orgona állt, amelynek szekrénye 1967-ben még megvolt, de sípjai már hiányoztak. A hajó falában most is láthatóak a karzatot alátámasztó gerendák helyét jelzõ négyszögletes lyukak, melyeket a barokk támpillérekbe vágtak. 1469-ben újraöntettek egy nagyharangot, 1538-ban pedig vásároltak egy újat. A toronyban lévõ nagyharang acélból készült, 1925-ben vásárolták. A kis harang 1884-bõl való. 1561-ben felszereltek egy toronyórát, 1902-ben pedig eltávolítottak egy kõsúlyokkal felszerelt toronyórát. Az általam ismert fényképek alapján megállapítható, hogy a templom 1968-ban még teljes berendezésével, használható állapotban állt. A szentélyben állt az oltár, a keresztelõkút, a stallumok. A fotón azonban az is látszik, hogy már ekkor teljes magasságában végighasadt a szentély délkeleti fala. Mára a szentély mindhárom keleti ablakának vonalában, a fal teljes magasságában repedés fut, mely a beltérbõl és kültérbõl egyaránt látható. Egy 1965-bõl származó képen az is látható, hogy a szentély déli falába mélyített kettõs papi ülõfülke ebben az idõben el volt falazva. A hajó boltozata Wilhelm Roth 1980-ban készített fotóin még állt, megvolt a karzat, az orgonaszekrény, a szószék és a padok, a szentély berendezése, az oltár már darabokban volt. A hajó padlószintje alacsonyabban állt a szentélyénél. A Léstyán Ferenc által közölt fotókon a templom déli homlokzata látható, a déli kapuépítmény, illetve a gótikus, kõkeretes ajtó. Ugyancsak a déli hajófalat, valamint  a barokk ablakok méhsejt-szerkezetû ablaktábláit tekinthetjük meg Wilhelm Roth 1980-as fényképén. A déli hajófalban egy függõleges repedés futott. A viszonylag kis dõlésszögû tetõ a hajó felett magasabb volt, mint a szentélyben.

A Fabini által közölt, 1988-ból származó fotón látható, hogy a karzat, a padok eltûntek, a barokk hevederes cseh boltozat pedig részben leszakadt. A déli kapu fa ajtószárnya is látszik ezen a képen. Fabini 1993-as fotóján már az látható, hogy a hajó boltozata teljesen beomlott, a diadalív északi pillérén a karzat egy darabja függ.

A templom hajójának menynyezete mára teljesen beomlott, ahogyan a déli hajófal egy szakasza is. A nyugati kapuzat is megsemmisült. A szentély tetõzete szinte már teljesen leszakadt, a boltozat egyelõre még áll. A szentély északi oldalán lévõ egykori sekrestye is összeomlott. A falakban futó hatalmas repedések ellenére a szentély a legépebben megmaradt épületrész.

 

Feltáratlan falfestmények

A templomnak mind a hajóját, mind a szentélyét falképekkel díszítették. Ezeket a szakirodalomban eddig senki nem ismertette. Ennek az lehet az oka, hogy az evangélikus közösség bevakoltatta a falképeket, amelyek így egészen az 1990-es évekig rejtve maradtak, és csak a templom rohamos pusztulásával kerültek napfényre. A templom hajójának északi falán, a középsõ falszakaszban, az egykori karzat támgerendáinak helye alatt egy botot tartó, jobb kezét áldó mozdulattal felemelõ alak látható, akinek hosszú, õsz, kétágú szakálla a hasáig lóg. Az alak töredékes, látszik, hogy állától lefele megmaradt, a feje azonban a vakolat végzõdésének most látható nyomai alapján megsemmisült. Amennyiben a templom több regiszterben volt kifestve, ez az alak a lábazati díszítés fölötti részen állhatott, fölötte legalább egy képsávnak még lennie kellett. A szentély északi és keleti falán az omladozó vakolat alól falképek kerültek elõ. Az ábrázolások ikonográfiájáról, a stílusbeli jellegzetességekrõl keveset lehet megállapítani a falképek töredékes, szennyezett állapota miatt, és azért is, mert az õket elfedõ vakolat csak helyenként hullott le, máshol viszont még most is elfedi a képeket. A nagymértékû károsodás, a sókivirágzások, szennyezõdés és vakolatmaradványok miatt ránézésre nem lehet teljes biztonsággal megállapítani, hogy milyen színeket használtak a falképek festésekor. A ma látható színek: fehér, vörös, sötétvörös és fekete. A szentély falképei legalább két periódusban készülhettek. A korábbi, változó vastagságú vakolatra vegyes, freskó-szekkó technikával felhordott falképeken egy késõbbi, néhol csak meszelésre, máshol igen vékony vakolatra készült, késõbbi festett réteg van, mely jobban tapad a fölötte lévõ átvakolásra, mint az eredeti rétegre, amitõl nagyon könnyen, lemezesen elválik, így megtartása egy esetleges feltárás során problémát jelenthet. A korábbi idõszakban elkészült falképek maradandóbb technikájuknak köszönhetõen jobb állapotban maradtak fenn. Az északnyugati falszakaszban, a boltív alatt egy árbochoz hasonló alakzat vehetõ ki, alatta öt (és egy bizonytalanul kivehetõ hatodik) glóriás alak kelet felé forduló töredéke. Talán a Jézus lecsendesíti a vihart, vagy a Csodálatos halfogás jelenetét lehet itt látni. A használt színek: fehér, vörös, sötétvörös, fekete (a nagymértékû károsodás okozta elváltozások miatt ránézésre nem lehet teljesen biztosan megállapítani, hogy milyen  színeket használtak). Az északi fal keleti szakaszában ezelõtt 5-6 évvel még látható volt két kis térdeplõ alak, akik egy méreteiben jóval nagyobb, hosszú tunikás, bõ köpenyes, mezítlábas alak lábai elõtt térdepeltek, kezüket imára kulcsolva. A kis alakok feje körül glória nem volt. A kolozsvári Ion Andreescu Egyetem restaurátor szakának tanárai és hallgatói a pusztuló falképeknek ezt a részét leválasztották, és az egyetemen restaurálták. Mára már csak a nagyméretû, mezítlábas alak látszik, aki háttal kelet felé, a falszakasz keleti szélén áll, bõ redõzetû tunikája fölött vörös köpenyt visel, bal kezében könyvet tart. Rövid göndör a haja, szakálla õsz. A templom titulusa és az alak attribútumai alapján Szent Péter ábrázolásáról lehet itt szó. Vele szemben töredékességük miatt értelmezhetetlen, vörös, kék, fehér színmezõk láthatóak. Ezeket a falképeket megpikkelték az õket elfedõ vakolat felhordása elõtt. A jelenet alatt helyezkedik el a kõkeretes, csúcsíves szentségtartó fülke, mely a falképek festésének idején már feltehetõen a helyén volt, mivel nem vág bele a képbe, sõt amint azt a részben leomlott és már csak fotón követhetõ ábrázolás is tanúsítja, egy festett, gombdíszes végû, hengeres elem keretezi. Az északkeleti falszakaszban egy kisebb alak volt látható, vörös vonalakkal kontúrozott arcát sötét színnel modellálták. Sötétvörös haja, tunikája, valamint világos vörössel és fehérrel festett köpenye van. Kezében hosszú, oszlopszerû tárgyat tartott. Ebbõl a vakolatrészbõl a helyszínen ma már semmi sem látszik.

A keleti falon, az ablak alatt egy felszentelési kereszt látható. Úgy tûnik, ezen a falon a vakolat alatt még több festett felület maradhatott meg, azonban ezek feltárását egy esetleges restaurálásig nem szabad megkezdeni. Remélhetõleg addig nem omlik le magától.

A szentély faragott kõtagozatai, a boltozat bordái, a virágdíszes zárókövek, valamint a konzolok is festettek. A bordákon a késõbbi átfestés alól vörös-fehér sávozott, valamint babos mintázatú díszítõfestés látszik ki. Az emberi arcokat formázó konzolok festése is töredékesen maradt meg. A sekrestyeajtó kõbõl faragott keretén is festésnyomok láthatók.

A diadalív déli pillérén az eredeti festés fölötti mészrétegen késõbbi festésréteg látható, amelynek domináns színe a kék-szürkéskék. Az ábrázolás nem fejthetõ meg egyértelmûen, talán dekoratív növényi ornamentika lehetett. Ez a késõbbi színréteg a sekrestyeajtó keretén, a boltozati bordákon, valamint a hajó déli, megmaradt faltöredékén is megtalálható. Jelenleg nem állapítható meg, hogy a szentély északi falán található második réteg festés egy idõben készült-e a diadalív késõbbi rétegével.

Zsolna településként nem jutott túl nagy szerephez a besztercei szék történetében. Mûemlékének értékei sem keltették fel túl sok szakember érdeklõdését. A ma Felsõ-Ausztriában élõ Georg Böhm, egykori kiszsolnai szász lakos 1985-ben, Ein Bauerjahr címmel írt visszaemlékezõ elbeszélésébõl a faluról, valamint az erdélyi szászok szokásairól is képet kaphatunk. Hermann Fabini írt hosszabb, történeti adatokat is tartalmazó leírást a templomról és történetérõl, az általa közölt történeti adatok fontos forrása az Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Léstyán Ferenc Megszentelt kövek címû mûvében az Urkundenbuch és Fabini adatait veszi át, és ismerteti a Gheorghe Arion által meghatározott, a szentély figurális konzolainak 15. század második felére tehetõ keletkezését.

1992-ben a templom bekerült a romániai Mûemlékvédelmi Hivatal programjába, ennek ellenére állapota folyamatosan romlik.




vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008