magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Benkő Levente: Kolozsvári Magyar Napok. Az életképesség és értékteremtés napjai


Kolozsvárt 1316. augusztus 19-én Károly Róbert király emelte városi rangra, egyebek mellett ennek megünneplésére indították újra hagyományteremtõ szándékkal a Kolozsvári Magyar Napokat. Az ünnepi körbe természetesen a magyar állam alapításának és elsõ királyunk, Szent István napjának méltó megünneplése is beletartozott, de az is, hogy a kincses város magyar közönsége végre találkozzon egyfajta Kárpát-medencei, ezen belül erdélyi magyar kulturális szemlén s egyben megélje és mûvelõdési rendezvények, vállalkozói találkozók, vásárok, sportvetélkedõk, mesedélutánok, játszóházak és koncertek sokaságán erõsítse az összetartozás élményét. Végül, de nem utolsósorban az is az újraindított és augusztus 18-tól 22-ig lezajlott rendezvénysorozat céljai közé tartozott, hogy Kolozsvár román többségi lakossága megismerje a magyar kultúra egy részét, annak sokszínûségét, a magyar közösség életképességét és értékteremtõ munkáját.

A jó hírt fiatalokból verbuvált kerékpáros csapat vitte világgá. Az I. kalotaszegi biciklis körúton a fiatalok azzal együtt, hogy a mozgás, a sportolás fölöttébb egészséges voltára hívták fel a figyelmet, több mint száz kilométeres körúton adták mindenki tudtára, hogy Kolozsváron jeles napok lesznek. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács csapata a kincses városból vágott neki a távnak, majd Kisbács, Méra, Szucság, Magyarvista, Magyarkapus, Gyalu, Magyarlóna, Magyarfenes és Tordaszentlászló érintésével vitte a hírt és ragasztotta a kétnyelvû plakátokat arra buzdítva a kalotaszegieket: jöjjenek, lássanak csudát. Például azt, hogy a gyergyói Csabafiak a Farkas utcai romkertben jurtát állítottak. Isten tudja, mikor állt legutóbb Kolozsváron ilyen, de az biztos, hogy mihelyt a lak elkészült, a gyermeksereg azonnal ledobta lábbelijét, és helyet foglalt a földre terített lóbõrökön, hogy táltosdob, fegyverek, harci öltözékek és megfelelõ magyarázatok társaságában hallgassa az õsmagyar történeteket, s hogy kipróbálja a nyilazást vagy a lándzsavetést.

 

Valami újraértékelõdött

A magyar és a román kormány képviselõi, Kolozsvár önkormányzata, a történelmi egyházak képviselõi, közéleti személyiségek és természetesen érdeklõdõk gyülekeztek a Kolozsvári Magyar Operában tartott ünnepi megnyitón. Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei elnöke, az eseménysorozat ötletgazdája és társszervezõje így foglalta össze a rendezvénysorozat lényegét: „Sokféle célt határoztak meg a szervezõk, amikor nekiláttak a Kolozsvári Magyar Napok megszervezésének: a közös ünneplés, gondolkodás, szórakozás, valamint kultúránk, identitásunk és nyelvünk ápolása. A kulcsszó azonban a köz, hiszen arra fektettük a hangsúlyt, hogy közös találkozási pontot építsünk Kolozsvár magyarsága és az innen elszármazottak számára”. Fõszervezõ társa, László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök, a kincses város alpolgármestere ennél is lakonikusabban fogalmazott, amikor azt mondta: a város magyarsága együtt örvend értékeinek. Markó Béla RMDSZ-elnök és kormányfõ-helyettes szerint „ha Erdélynek védjegyet kellene választani, akkor az mindenképpen Fadrusz János Mátyás-szobra lehet. Míg van Kolozsvár, van Erdély is, és míg van Erdély, van Kolozsvár”. Hozzátette: aki Erdély többnyelvûségét és kultúráját értéknek tekinti, azt nem zavarhatják a két- vagy háromnyelvû feliratok, de még az önálló állami magyar egyetem sem. A magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Németh Zsolt úgy vélekedett: a kolozsvári magyaroknak az új, korszerû Kolozsváron kell megtalálniuk önmagukat, és újdonságnak nevezte azt is, hogy Magyarország, egyáltalán a magyarság felsorakozott a nemzeti összetartozás vállalása mögé, az egyetértés pedig nem korlátozódik a kettõs állampolgárság kérdésére. Tõkés László, az Európai Parlament alelnöke, az EMNT elnöke abbéli örömét fejezte ki, hogy példás erdélyi magyar összefogás eredményeként jött létre ez a rendezvény, amely kolozsvári magyar ébredésre utal. „Legyen jó ismét erdélyi, kolozsvári magyarnak lenni” – fogalmazott Tõkés László, hozzátéve: kollektív jogok kivívása nélkül megállíthatatlan a magyarság fogyatkozása és beolvadása. Ugyancsak az összetartozás fontossága mentén üdvözölte a Kolozsvári Magyar Napokat Szõcs Géza, a magyar kormány kultúráért felelõs államtitkára, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelõs államtitkár-helyettes, valamint Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar fõkonzul.

De mert a rendezvénysorozatot nem politikai jellegû szónoklatokra találták ki, a Háromszék együttes táncosai és zenészei léptek színpadra, a Furik Rita rendezte Böjttõl böjtig címû pazar elõadással szórakoztatva a nagyérdemû közönséget.

 

Fõhajtás a Fellegváron, a Házsongárdban és Szucságon

Mindezt megelõzõen azonban a nagy elõdök elõtt hajtottak fõt az emlékezõk. A kolozsvári Bálint Tibor Baráti Társaság például a 2002-ben elhunyt író fellegvári otthonában Bálint Tiborné Kovács Júlia kezdeményezésére lélekharangot avatott, amelyet az író özvegye kongathatott meg elsõként. A Bálint Tibort méltató Kötõ József parlamenti képviselõ arról beszélt, hogy a Déry-, Krúdy-, illetve Márai-díjas író ugyan nagy mesterektõl tanult, sajátos hangnemével mégis egyedi maradt. Szilágyi Mátyás fõkonzul úgy vélekedett, hogy ez az alkalom tulajdonképpen az erdélyi magyar irodalmat szenteli meg. Arra utalt, hogy Bálint Tibor Egyszer én is harangoztam címû vallomásában egy Szent Mihály-templombeli harangozás élményét örökítette meg, ezt az írást pedig az avatón Török Katalin színmûvésznõ adta elõ. Egyed Emese költõ, egyetemi tanár, a Bálint Tibor Baráti Társaság elnöke úgy fogalmazott: Bálint Tibor egy népet látott, ha az olvasóra gondolt.

A Házsongárdi temetõt háromszéki küldöttség barangolta végig a magyar sírokat nagy ügyszeretettel ápoló és mentõ Gergely Istvánné, a Házsongárd Alapítvány életrehívója vezetésével és a Háromszékrõl elszármazott Egyed Ákos történész akadémikus, valamint Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár társaságában. A székelyek koszorúkat helyeztek el háromszéki születésû, de Kolozsváron alkotó és itt elhunyt jeles személyiségek sírján. A vargyasi születésû Adorján Jenõ (1886–1958) nyelvtanár és mûfordító, a Laborfalván született Berde Áron (1819–1892) jogász, közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és az elsõ magyar klimatológiai és meteorológiai szakkönyv szerzõje, az ugyancsak laborfalvi születésû Berde Mózsa (1815–1893) jogász, az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc kormánybiztosa is a Házsongárdban nyugszik. De itt nyugszik Bölöni Farkas Sándor (1795–1842) író, mûfordító, utazó és mûvelõdésszervezõ, aki szintén MTA-tagságig vitte, a Kovásznán született Brósz Irma (1911–1976) képzõmûvész, az apai ágon zágoni származású Csutak Csaba (1920–1995), a málnási születésû Fazakas János (1910–1979) orvosi szakíró, a kézdimartonosi Forró Antal (1924–1982) festõ, grafikus. És a házsongárdi székely lustrának koránt sincs vége. Hiszen itt nyugszik Imreh István (1919– 2003) történészprofesszor, az MTA külsõ tagja, aki Sepsiszentkirályon született, Jancsó Pál (1761–1845) komikus színész, aki Gidófalván látta meg a napvilágot, Kolumbán Mózes (1904– 1973) orvosi szakíró és mûfordító, aki Felsõrákoson született, ugyanakkor a nagyajtai születésû Kriza János (1811–1875) unitárius püspök, néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi születésû László-fivérek, azaz Dezsõ (1904 –1973) társadalomtudományi és egyházi író, valamint Kálmán (1900–1996) természettudományi szakíró. És itt nyugszik a Zabolán született gróf Mikó Imre (1805–1876), a kiváló erdélyi államférfi, a Kisborosnyón született Nagy Károly (1868–1926) református püspök, a Nagyajtán született Nyíredi Géza (1861– 1914) vegyész és tankönyvíró tanár, a nagyajtai felmenõkkel rendelkezõ, de Középajtán született Péterfi Dénes (1851–1925) unitárius lelkész és tanár, a bibarcfalvi gyökerû, Székelyudvarhelyen született Szabó Árpád (1913 –2003) egyetemi professzor, vegyész és atomfizikus, valamint az Étfalván született Szakács Andor (1865–1924) színész és rendezõ. E szellemi nagyságokra utalva fogalmazta meg Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke, hogy „Házsongárd nem csak a kolozsváriaké, hanem ugyanúgy a székelyeké vagy Erdély más tájain élõ magyaroké is. Háromszék sok híres embert adott Kolozsvárnak, de Kolozsvár még nagyobb emberként adta õket vissza Erdélynek, a magyar nemzetnek”. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester jelezte: arra törekednek, hogy jövõre a Házsongárd Alapítványt támogató tervet dolgozzanak ki. A háromszékiek múzeumi foglalkozásokkal, borvízkiállítással és a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus révén egyházzenei hangversennyel gazdagították a Kolozsvári Magyar Napok mûsorát.

Szintén a rendezvények sorába illeszkedett a Szucságon megrendezett IV. Györffy György Közösségi Napoknak az a mozzanata is, amelynek során a falu nagy szülöttjére, Györffy György történészre emlékeztek elõadások és kiállítás, valamint a református templomkertben felavatott emlékoszlop révén. Györffy Györgyrõl Egyed Ákos akadémikus, történész tartott elõadást, a történésztudós lánya, F. Györffy Anna grafikusmûvész életrajzát pedig keresztfia, Györffy Miklós mutatta be. Györffy János, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára édesapjáról szólva elmondta: az István, a király rockopera megalkotásához õt kérték fel szaktanácsadónak.

Az is örömre adott okot, hogy Kolozsváron újra megnyílt a felújított Györkös Mányi Albert Emlékház. Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület elnöke jelképesnek nevezte, hogy az emlékház felújítása az elsõ Kolozsvári Magyar Napokra készült el.

 

Képek, hangulatok

A szintén csendesebb mûfajok közé tartozó kiállítások is sok érdeklõdõt vonzottak. A Szabók bástyájában a Kelemen Lajos Mûemlékvédõ Társaság (KLMT) szervezésében Maksay Ádám Kolozsvári hangulatok címmel állított ki fotókat. A KLMT alelnöke, aki egy személyben mûemlékvédelmi szakember és fotómûvész, olyan részleteket örökített meg Kolozsvár mûemlékeirõl, illetve azok átalakulásáról, amelyeket elhelyezésük folytán a járókelõk nem látnak, vagy nem vesznek észre. Ugyanezt a felismerést szolgálta László Miklós fotómûvész tárlata is, amely a 19. század utolsó, illetve a 20. század elsõ évtizedének kolozsvári építészeti és iparmûvészeti emlékeit mutatta be.

A Bánffy-palotában a Kolozsvári veduták, valamint a Táj és forma – válogatás magyar képzõmûvészek munkáiból címmel nyíltak festészeti-grafikai kiállítások. A Kolozs megyei tanács alelnöke, Fekete Emõke, valamint Cãlin Stegerean múzeumigazgató jóvoltából a raktári félhomályból kerültek a legrangosabb helyre azok a képek, amelyek bemutatóján Németh Júlia mûkritikus, újságíró frappánsan jegyezte meg: „Íme, milyen gazdagok vagyunk!” Hiszen a tárlaton olyan alkotások tündököltek, mint például Munkácsy Mihály Ecce homója, a Síró gyermekek, valamint Ferenczy Károly Csónakkal címû munkája, a Kolozsváron született és száz évvel ezelõtt elhunyt Székely Bertalan monumentális Naplementéje, Mednyánszky László Mocsaras tája, Lotz Károly Vihar a pusztában címû munkája, Keleti Gusztáv Tájképe, Mészöly Géza Koldusasszonya, Magyar Mannheimer Gusztáv és Mikola András tájképei, vagy Brodszky Sándor Saskõ vára címû festménye.


A rendkívül értékes válogatás hosszú évtizedek óta elõször került a nagyközönség elé. „Immár megtört a jég, s a továbbiakban több hasonlóan izgalmas kiállításra számíthatunk” – fejtette ki reményét Németh Júlia. A Kolozsvári veduták jóval ismerõsebbek a közönség számára, ezek az úgynevezett mûvészi látleletek ugyanis korábbi tárlatokon már láthatók voltak. „A kiállított Szolnay Sándor-, Aurel Ciupe-, Gy. Szabó Béla-, Teodor Harºia-, Tóth László-, Catul Bogdan-, illetve Mohy-képek révén egy fölöttébb sokrétû Kolozsvár-kép tárul elénk. Kolozsvári múlt és közelmúlt találkozik e termekben, rangos alkotók jelenítik meg a grafika és a festészet nyelvén Kolozsvár-élményeiket, állítanak emléket a kincses város kincseinek, vagy rögzítik a szüntelen alakulás egy-egy személyes élménnyel fûszerezett pillanatát. S hogy hol a jelen? Az Apáczai Gimnázium képzõmûvészeti tagozata diákjainak a munkáiban – magyarázta a közönségnek Németh Júlia, arra utalva, hogy a diákok próbálkozásai is helyet kaptak a nagy mesterek munkái mellett.

A Bulgakov Irodalmi Kávézóban Szentes Zágon fotómûvész Erdélyi magyar irodalmi portrék és helyzetképek címû, valamint az Erdélyi Híradó Kiadó könyveinek borítói, illetve a kávézó és az Elõretolt Helyõrség számára készített irodalmi plakátokból nyílt kiállítás. A kávézó új részlegén, a Macskaházban Keszeg Ágnes alkotásai, a tetõtérben pedig Berszán Zsolt cím nélküli kiállítása jelentett újdonságot. Szintén a Bulgakovban állították ki alkotásaikat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmmûvészet, fotómûvészet és média szakos diákjai.

 

Mozgóképek

Aki viszont mozgó képekre volt kíváncsi, napokon át nézhette kolozsvári vagy Kolozsvárhoz kötõdõ filmesek alkotásait. Vászonra került például Bardocz Sándor: A bosszú napja, Dobai Illyés utolsó napja; Márkus Etelka: Isten engem úgy segéljen; Pákai Enikõ: Hagyományok nyomában, Falkavadászat, illetve A szabadság embere címû filmje. A portréfilmek csoportjában Pataki Csaba: Orosz Lujza, illetve Vigh Emese: Senkálszky Endre – Haza a magasban; Fischer István: Tordai Zádor portré – Szellemi kalandozás Tordai Zádorral címû alkotása volt látható, a dokumentumfilmek közül pedig Bardocz Sándor: Szomszédunk a mennyország; Csép Sándor: Kolozsvári templomok, iskolák és paloták; Boros Zoltán: A 7-ek (Bolyai); B. Nagy Veronika: Szembõl halál; Lakatos Róbert: Spilerek avagy Casino Transsylvaniae címû munkája. A játékfilmek között például Gaál István: Legato; Tompa Gábor: Kínai védelem; Jakab-Benke Nándor: Antigoné; Hatházi András: Tetemrehívás címû alkotásai, a sapientiás diákfilmek között pedig Visky Ábel: Éjszaka a földön; Tóth Orsolya: Leltár; Visky Sámuel: Parttalan; László József: Autostop; Felméri Cecília: Egypercesek, Lucia, Kakukk, Mátyás Mátyás; Lakatos Róbert: Ördögtérgye; Bertóti Attila: Ariadné fonala címû alkotásokat lehetett megtekinteni.

Olvasnivaló utcán és tékában

A könyvbarátok is több helyszínen hódolhattak kedvenc szórakozásuknak. Koós Ferenc, a Gaudeamus és a Honterus könyvesboltok tulajdonosa jóvoltából honismereti és helytörténeti kötetek, a kolozsvári színház történetérõl és szellemi életérõl, a kincses város mûvészeti emlékeirõl, valamint a városról román nyelven írt kötetekbõl állt össze kiállítás. A Farkas utcában a kolozsvári kiadók kínálták az olvasnivalót, s tekintve, hogy a kincses város könyves céhei a marosvásárhelyi Mentorral kiegészülve ritka módon mind együtt voltak, a Kiadók standjának egyik gazdája, egyben a Gaudeamus Könyvesbolt üzletvezetõje, Weghofer Erna Aletta sokatmondóan jegyezte meg: „Ilyen sokan még sohasem voltunk együtt!”. A Kriterion Könyvkiadó igazgatója, H. Szabó Gyula ugyan megjegyezte, hogy „A kínálat színes és sokrétû, a hangulat jó, az idõ gyönyörû, már csak az olvasók hiányoznak”, de reménykedett, hogy az elkövetkezõ évtizedekben is bõségesen lesznek magyar olvasók Kolozsváron.

Az érdeklõdõk a Központi Egyetemi Könyvtárban tett séta során pillanthattak bele a városszerte 35 fiókkönyvtárat mûködtetõ, összesen közel 3,5 millió dokumentumot, köztük igazi ritkaságokat, õsnyomtatványokat és külön-gyûjteményeket õrzõ téka titkaiba.

 

Városnézés magyarul

és románul

Vincze Zoltán történész és Asztalos Lajos helytörténész jóvoltából kétnyelvû sétán ismerkedhettek a város ódon utcáival, házaival és emlékeivel az érdeklõdõk.

Asztalos Lajos szerint kiderült például, hogy a Mátyás király és a kolozsvári bíró közismert története valóságon alapszik. Eszerint Szabó Ambrus egykori városbíró sikkasztásért ítéltetett el, mégpedig olyan körülmények között, hogy háza a Fõtéren állt, a koldusgúnyába bújt Mátyás pedig a piactéri mészárszékbõl tisztán látta, amint a tüzelõt a bíró házába hordják. Asztalos Lajos azt is elmesélte, hogy a Szabók bástyájához, vagyis a Bethlen-bástyához tartozó várfal belsõ részén levõ sikátort vagy háromszáz éve azért nevezték Boszorkánysornak, mert a szájhagyomány szerint apró viskók övezték. A Farkas utcában pedig – a mai Akadémiai Könyvtár helyén – egy szûcsmester otthona állt, amely bár gótikus épületbõl átépített, reneszánsz elemeket tartalmazó házzá változott, a 20. század derekán egyszerûen lebontották. Még szerencse, hogy a pincéjében talált Apáczai-kéziratokat nem pusztították el.

A Farkas utca névszármazásához érdekes feltevések fûzõdnek – említette Asztalos Lajos. Mint mondta, az 1453-ban latinul Platea Luporumként megnevezett utcában a néphit szerint az akkori Házsongárd-oldali erdõbõl lemerészkedõ farkasok csavaroghattak, más, írások által alá nem támasztott feltevés szerint a Kövespadon megtelepedett, Farkas-Agmánd nemzetséghez tartozó honfoglaló magyarok idejébõl származtatható a Farkas utca elnevezés. Az ilyen és ehhez hasonló történeti adalékok megismerését, kutatását, tisztázását ajánlotta a népes közönség figyelmébe a helytörténész.

 

Kóstól Kósig, avagy a Kakasos

templomtól a Varjúvárig

Szélesebb körû és állóképességet inkább próbára tevõ körút volt az Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsvár 1891, a kolozsvári Mûvelõdés Egyesület, a Szentimrei Alapítvány, valamint a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület által közösen szervezett, immáron VII. Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra. A 10 és 25 kilométeres szakaszok Sztána környékén zajlottak, az 50 kilométeres szakasznak a Kós Károly tervei alapján épült Kakasos templomnál vágtak neki a részvevõk, akik 12 órás szintidõvel a Törökvágáson át a Vista-tetõ, a Gyerõffy-szöktetõ, Gyerõvásárhely, a jegenyei menedékház és a 748 méter magas Riszeg-tetõ érintésével jutottak el a Varjúvárhoz, innen pedig a Szentimrei-villához, ahol Szabó Zsolt célbíró, a Mûvelõdés fõszerkesztõje oklevéllel és az elmaradhatatlan túrós puliszkával várta a célba érõket. Növelte az idei Kós-emléktúra rangját, hogy a Román Posta Kós Károly emlékborítékot és –bélyeget bocsátott ki, amelyre a VII. Kós-túra és a Kolozsvári Magyar Napok ez alkalomra készült bélyegzõje is felkerült, a körút élményei mellett pedig a részvevõk ezzel a filatéliai csemegével is gazdagodtak.


Zene, mindenkinek

A Kolozsvári Magyar Napok zenei kínálata alighanem minden korosztálynak és minden ízlésnek megfelelt. A magyar és a román manelék hiányát kétségkívül bánta a kutya, a közönség azonban olyan fiatal zenészeknek és zenekaroknak tapsolhatott, mint a türei Hidi Rock Band, a kolozsvári RIOT, a zene-középiskolásokból verbuvált Kalapos Jazz Band. A színpad deszkáit tizenhét esztendeje koptató Lénárd József Yogi és csapata, vagyis a kolozsvári Knock Out bizonyította, hogy még mindig van bennük kedv s erõ, és lázba tudják hozni a közönséget, a frontemberével, Nagy Feróval felálló Beatrice pedig közismert slágerekkel tarolt, arról nem is beszélve, hogy lévén szó Kolozsvárról és magyarságról, a banda Dsida Jenõ Psalmus hungaricus kicsit rockos, de közérthetõ megszólaltatásával igazi csemegét nyújtott. És csemege volt a javából a Kaláka koncertje is, amely a Fõtér kockaköveire gyermekek százait és felnõttek tán ezreit vonzotta, hogy a magyar költészetbõl válogatott remekeket szólaltasson meg. És végül hab is volt a tortán, sõt a habon meggyszem is: a kolozsvári Filharmónia kamarazenekara Béres Melinda szólójátékával szintén a Fõtéren ezreket ragadott magával Antonio Vivaldi Négy évszak címû remekének elõadásával.  



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008