Művelődés

Régi hagyományához tér visz­sza a Művelődés akkor, amikor egy-egy lapszámban egy táj, egy város vagy néprajzi vidék tüzetesebb bemutatására vállalkozik. Tor­­da környékét, az Aranyos fo­lyó mentét, az egykori Torda vár­megyét, Aranyosszéket és Toroc­kót első ízben lapunk hasábjain  im­már negyedfél évtizede járta kö­­­rül történész, iroda­lom­tör­té­nész, néprajzos és művelődésszer­ve­ző munkatársaival. Kihasználta annakidején a hatvanas évek vége, hetvenes évek legeleje kicsit sza­ba­dabb szellemi környezetét, a dik­­tatúra lazább szorítását, hogy a helyi értékek feltárásával, tu­da­to­sí­tásával, népszerűsítésével szol­gál­ja olvasói szellemi gyarapo­dá­sának igényét, erősítse önazo­nos­ság-tu­da­tát.

Azóta sok víz lefolyt még az Ara­nyoson is! A 89-es bukfenc után szabadabb szellők fújdogálnak a Székelykő tájékán. Tordán is beindult egyfajta pezsgés, de lé­vén az eről­tetett iparosítás alább hagyott, csakhamar nemcsak a me­gye, de az ország egyik halmozottan hát­rányos helyzetű vá­ro­sá­vá, vi­dé­ké­vé. Viszont a kolozsvári egyetemen beindult a magyar nyel­vű nép­­­rajzos szakemberek kép­zése,  megalakult a Kriza János Néprajzi Társaság, sőt önálló nép­raj­zi és antropológiai tanszék alakult. Ara­­­nyosmente nagy sze­ren­cséjére a vidék szülötte és év­ti­ze­dek óta szorgalmas kutatója, Ke­szeg Vilmos egyetemi tanár ve­ze­tésével. Történetesen ő a meg­ú­jult Erdélyi Múzeum Egyesület böl­­csész szak­osztályának vezetője is, ezért ma­gá­tól érthetően fellen­dült a szak­em­berek és a hely­tör­té­né­szek érdeklődése is.

Ko­lozs­várt és Tordán került sor az Ara­nyos­vidék-konferenci­á­ra, amelyen több tucat történész, nyelvész, irodalom-, művészet-, mű­velő­dés- és hely­történész számolt be idevágó kutatásairól. A ren­dezvény nyitottságára jellem­ző­­en bekapcsolódtak érdeklődő hely­beliek, az ország vagy a világ más tájaira sodródott lelkes lokálpatrióták, neves vagy pályájájuk ele­jén álló kutatók, sőt egyetemi hall­gatók is mindkét hazából. Bi­zo­nyára elkészül majd a konferencia valamennyi előadását tartalmazó vaskos kiadvány, de arra gon­doltunk, hogy addig is né­há­nyat, ha kissé rövidítve is, részben a ma­gya­rázó jegyzeteket, hi­vat­ko­záso­kat mellőzve is, de közkinccsé tesszük soron levő lapszáma­ink­ban. Hiszen a bőség zavarával kellett megküzdenünk, annyi köz­ér­dek­lődésre számot tartó előadás hangzott el nyár elején a konferencián.

Egészen természetesen illesz­ke­­dett összeállításunk elé két olyan torockói rendezvényről szó­ló beszámolónk, amelyeket mi kez­­deményeztünk immár tíz esztendeje. Egyrészt a faluban, de a tágabban értelmezett régiónkban élők szoci­á­lis gondjainak meg­ol­dá­sán fá­ra­dozó szakemberek, po­li­tikusok és civilek jubileumi ta­nács­kozásáról szólunk, ahol talán végre megszületett a közös akarat is a torockói falugondnoki szolgálat feltételeinek megterem­té­sé­re, és a hasonló helyzetben levő közösségek tapasztalatának rendszeres kicserélésére.

Másrészt a jövő gazdasági szak­em­bereinek, a Kolozsvárt és más egye­temi központokban tanuló ma­­gyar köz­gazdász hallgatóinak  MOL-tábora, amelynek egyik dísz­ven­dége és népszerű előadója az egy­kori privatizációs miniszter, szin­te miniszterelnök: Ra­du Sârbu volt. Neményi József Nándorral To­roc­kón előadott négykezese  ta­nul­ságos nemcsak közgazdászoknak.

Helyszűke miatt maradtak to­váb­bi lapszámainkra a kifeje­zet­ten Torda történetével, la­ko­sa­ival, hajdani kulturális kin­cse­ivel, a vá­ros nagy szülötte, Jósika Miklós ne­­vét viselő népfőiskolával, sike­re­ivel és kudarcaival, Ara­nyos­szék és Torockó más jeles szülötté­vel, egykor itt élt és tevékenykedő neves és névtelen polgárok mun­kás­­ságával foglalkozó írások. Sort fogunk keríteni ezek­re is , ha nem is ilyen töményen, egyszerre kí­nál­va a Művelődés hasábjain.

Marad még feltáratlan jelenség Aranyosvidék múltjából, elegen­dő elvégezni való feladat a mai élet kihívásainak megválaszo­lá­sá­ra, a jövő vélhető erővonalainak ki­fürkészésére. Éppen ezért nem zárjuk le a konferencián elhangzott előadások közlésével Torda és környéke üzeneteinek köz­ve­tí­té­sét olvasóinkhoz, mint ahogy más kistájunk, nagyobb régiónk múltjára-jelenére-jövőjére is – a köl­­tővel szólva – rávetjük vigyázó szemünket.

Tesszük ezt mindaddig, amíg olvasóink figyelme, ér­dek­lődése és a lap megjelenéséhez társítható anyagi források meg­szer­zése le­he­tő­vé teszi. Merthogy kíváncsian várjuk, hogy milyen eredménnyel jár például egykori gazdánk, a Mű­­ve­lő­dés- és Egyházügyi Mi­nisz­tériumhoz benyújtott felleb­be­zé­sünk, minthogy még azt a kicsi támogatást is meg akarják vonni tő­lünk, amit az elmúlt években, ha utólag is, ha az év utolsó napja­i­ban is, de eddig megkaptunk. Ha nem is a befizetett adóink, az ál­lam­­é­pítésben és -fenntartásban, a ma­gyar olvasók művelődési igé­­nye­i­nek szolgálatában el­vég­zett mun­­­kánk arányában.

SZABÓ ZSOLT